A tanulmányi szabadalmakról szóló 1895:XXXVII. tc. 23. §-a szabadalmi hatóságokként a szabadalmi hivatalt és a szabadalmi tanácsot határozta meg. E hatóságok közül a szabadalmi hivatal - bár annak bírói képesítésű tagjai is voltak (24. §) s a hivatal bírói osztályában sajátlagos bírósági működést fejtett ki (a szabadalom megvonása stb. iránti keresetekben ítéleteket hozott 38. §) - fegyelmi szempontból nem esett a rendes bíróságokkal egy tekintet alá, bírói és műszaki képesítésű tagjaira, valamint hivatalnokaira egyaránt az id. törvény 28. §-a alapján kibocsátott 733/1896. K. M. eln. rendelet (a szabadalmi hivatal szervezeti ügyviteli szabályzata) 63-66. §-aiban szabályozott fegyelmi eljárás rendelkezései voltak irányadók.
E rendelet hivatkozott §-aiból kitűnik, hogy a szabadalmi hivatal elnöke és alelnöke ügyeiben a fegyelmi joghatóságot a szabadalmi tanácsból alakított, végérvényesen határozó fegyelmi bíróság gyakorolta, többi tagjai és hivatalnokai felett pedig elsőfokon a hivatal kebelében alkotott öttagú fegyelmi bíróság. A másodfokú eljárás, a hivatal bírói tagjaira és hivatalnokaira nézve már nem volt egységes, mert amíg a bírói tagok fegyelmi ügyeiben hozott határozatokra a szabadalmi tanácsból alakított fegyelmi bírósághoz, addig a hivatalnokokra nézve a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez lehetett fellebbvinni.
E rendelettel a szabadalmi hivatal bírói tagjai fegyelmi ügyeinek bírósági elbírálása az eljárás egész folyamán biztosítva volt, a hivatalnokoké pedig az elsőfokú eljárásban.
(A hivatalnokokra vonatkozó fegyelmi eljárásnak különös sajátsága az, hogy elsőfokú hatósága öttagú bírói tanács, másodfokú hatósága pedig egy egyszemélyű közigazgatási hatóság: a m. kir. kereskedelemügyi miniszter.)
Bár a kifejtettek értelmében a fegyelmi eljárásnak túlnyomó részében bírói eljárás természete volt, az eljárás elrendelése közigazgatási funkcióként jelentkezett. Az említett rendelet 65. §-a ugyanis kimondja, hogy „az eljárás megindításának alapját” „a kereskedelemügyi m. kir. miniszternek a fegyelmi bírósághoz intézett rendelete képezi”.
Tekintettel arra, hogy a szabadalmi hivatal nemcsupán bírói képesítésű tagokból is állott, hanem jellegzetesen bírósági működést is végzett - államjogunk alapvető elvei figyelembevételével feltétlenül számot tarthatott arra, hogy fegyelmi ügyeire nézve a rendes bíróságokkal egyenlő elbánásban részesüljön.
A modern és helyes célkitűzésű bíráskodásnak elengedhetetlen követelménye a bírói függetlenség, amelynek egyik igen kiváló biztosítéka a törvénnyel szabályozott, különös fegyelmi jog.
Az előlismertetett rendelkezésekből kétségtelen, hogy a szabadalmi hivatal tagjainak függetlensége nem részesült olyan mértékű biztosításban, mint a rendes bíróságok tagjaié.
A rendes bíróságokra vonatkozó fegyelmi eljárás az 1871:VIII. törvénycikkben - a bírói függetlenség alkotmánybiztosítéki jellegének megfelelően - törvényileg nyert szabályozást; az így megállapított fegyelmi eljárás a bíróság hivatalnokaira is (idézett törvény 31-33. §) irányadó; az eljárás megindítása is bírói kézben van (39. §) s az eljárás pártatlansága azáltal is biztosítást nyer, hogy az elsőfokon eljáró bírák fegyelmi ügyeiben kizárólag felsőbb bíróság gyakorolhatja a fegyelmi joghatóságot.
A fegyelmi ítélkezés pártatlanságának teljes és intézményes biztosításához tartozik, hogy a fegyelmi bíróság tagjai még tudat alatt se lehessenek elfogultak. Ennek elérése tökéletesebbnek ígérkezik akkor, ha a fegyelmi bíróság felsőbb bíróságnál s nem annál a bíróságnál alakul, amely bíróságtól a fegyelmi ügy vádlottja kikerül.
A szabadalmi hivatal bíráinak és hivatalnokainak a föntiekben vázolt helyzetén nem változtatott az 1089/1898. K. M. eln. sz. rendelet, mely a 733/896. K. M. eln. sz. rendelet 66. §-ának a kezelőszemélyzetre és szolgákra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte s a nevezettekre vonatkozó fegyelmi eljárást szabályozta. Ez a rendelet a föntebb ismertetett rendelkezésektől csupán annyi eltérést mutat, hogy a kezelőszemélyzet ügyeiben a fegyelmi eljárás elrendelésének vagy mellőzésének jogával a miniszter mellett a szabadalmi hivatal fegyelmi bíróságát is felruházza (4., 5. §) s hogy a hivatalvesztést kimondó ítéletet a miniszter fellebbezés nélkül is megváltoztathatja.
Ezzel szemben az 1920:XXXV. tc. már nevezetes haladást mutat. E törvény a szabadalmi hatóságokat elnevezésükben s bíróságokká teszi, mikor 3. §-ában az 1895:XXXVII. törvénycikket módosítva kimondja, hogy „Szabadalmi hatóságok:
1. a Szabadalmi Bíróság,
2. a Szabadalmi Felsőbíróság”,
továbbá, hogy a törvényekben és rendeletekben a „Szabadalmi hivatal” és „Szabadalmi tanács” helyett szabadalmi bíróságot és szabadalmi felsőbíróságot kell érteni. Még lényegesebb a 4. § utolsó bekezdésének rendelkezése, mely így szól: „A szabadalmi bíróság elnökére, alelnökére és bíráira mindazok a rendelkezések kiterjednek, amelyek az ítélőbírák függetlenségét, elmozdíthatatlanságát, javadalmazását, szabadságidejét és nyugdíjazásának korhatárát szabályozzák”.
Ez a jogszabály a szabadalmi bíróság tagjainak helyzetét gyökeresen megváltoztatta, éspedig az elől is érintett közjogi alapelvnek megfelelőleg, amely szerint a bíróságok részére a lehető teljes függetlenséget kell biztosítani.
Minthogy a bírósági tagokra vonatkozó fegyelmi eljárásnak bírói joghatóság elé utalása a bírói függetlenségnek egyik biztosítéka - a most idézett jogszabályt akként is lehetne értelmezni, hogy a szabadalmi bíróság tagjai fegyelmi ügyekben a rendes bíróságokra vonatkozó 1871:VIII. tc. hatálya alá esnek. Tekintettel azonban arra, hogy e törvény alkotása idejében a szabadalmi felsőbíróság még fennállott s így a 733/1896. K. M. eln. rendelettel a szabadalmi bírákra vonatkozó fegyelmi eljárásnak bírói hatóság előtti lebonyolítása az eljárás egészére - bár csupán rendeleti úton - biztosítva volt, külön kifejezett rendelkezés hiányában nem lehet az 1920:XXXV. tc. 4. § utolsó bekezdésének a most említett értelmezést adni.
Egészen különös állapotot teremtett később az 1927:XX. tc., amely a szabadalmi felsőbíróságot megszüntette s ezáltal a szabadalmi bíróság elnökére és alelnökére nézve az egyetlen, a szabadalmi bírákra nézve pedig a másodfokon eljáró fegyelmi hatóság is megszünt.
E törvénynek 1. §-a ugyan kimondja, hogy a szabadalmi felsőbíróság bírói hatásköre a m. kir. Kúriára száll át, mégis az a körülmény, hogy az 1927:XX. tc. 5. §-ban adott felhatalmazás ellenére az ez alapon kibocsátott 36,243/1928. IM sz. rendelet a megszüntetett felsőbíróság fegyelmi joghatásának az átszállására intézkedést nem tartalmaz, holott ez a fegyelmi eljárás eddig külön volt szabályozva, kizárja e törvényhelynek oly magyarázatát, mely szerint a szabadalmi felsőbíróság fegyelmi hatásköre is a m. kir. Kúriára szállott át. Nem következik ez az 1927:XX. tc. indokolásából sem, s még azért is helytelen volna, mert a fegyelmi bíráskodás a m. kir. Kúriának olyan tanácsára hárulna, amely tanács fegyelmi joghatóságot különben egyáltalán nem gyakorol.
Mindezek összefoglalása alapján az állapítható meg:
1. hogy a szabadalmi bíróság elnökének és alelnökének fegyelmi ügyeire egyáltalán, bíráira nézve pedig másodfokú fegyelmi joghatóság nincsen,
2. hogy a szabadalmi bíróság bíráira az elsőfokú fegyelmi joghatóságot ugyanazon bíróságnál alakult fegyelmi bíróság gyakorolja,
3. hogy a fegyelmi jog úgy a bírákra, mint a bírósági hivatalnokokra nézve csupán rendeletileg van szabályozva.
Az eddigi szabályozás hiánya továbbá az is, hogy a szabadalmi bírák és hivatalnokok vagyoni felelőssége sincsen szabályozva, úgy hogy ilyen esetnek felmerülte az 1871:VIII. tc. analógia útján való alkalmazását tenné szükségessé.
A kérdésnek ebben az állapotában szükség van tehát egy törvény megalkotására, amely a szabadalmi bíróság tagjainak és hivatalnokainak fegyelmi és vagyoni felelősségét és pedig olyképpen foglalja jogszabályba, hogy ez a szabályozás jogunk egész rendszerével s különösen a bírák felelősségéről rendelkező jogszabályokkal összhangban álljon.
E rendelkezés értelmében a szabadalmi bírák és hivatalnokok nemcsak a fegyelmi, hanem a vagyoni felelősség tekintetében is a rendes bíróságok bíráival és hivatalnokaival egy tekintet alá esnek. A § nem hivatkozik ugyan az 1871. évi VIII. és IX. törvénycikkekre, azonban a „felelősség”-ről rendelkező jogszabályok említése ezt kétségtelenné teszi.
Az 1921:XXIV. tc. 2. §-a a szabadalmi bíróság elnökét a kir. ítélőbírák és ügyészek részére az 1920. évi XX. törvénycikkel megállapított negyedik fizetési csoportba, alelnökét ugyanezen státus harmadik, bíráit első és második csoportjába sorozta. Ezért a javaslat 2. §-a akként rendelkezik, hogy a szabadalmi bíróság elnökét és alelnökét a budapesti kir. törvényszék ugyanígy sorozott elnökével és másodelnökével, bíráit pedig a kir. törvényszéki bírákkal egy tekintet alá esőknek mondja ki. A bírákra vonatkozólag ennek a rendelkezésnek nem akadálya az, hogy a bírák felerésze a második fizetési csoportba tartozik, mert a kir. törvényszéki tanácselnökök is ugyanebben a fizetési csoportban vannak s fegyelmi eljárás szempontjából mégis a kir. törvényszéki bírákkal esnek egy tekintet alá. (Lásd a m. kir. Kúria 1922. évi november 25. napján hozott Kft. 90/1922. sz. alatt hozott határozatát.)
Ugyanez a § az általános indokolásban kifejtetteknek megfelelőleg a felelősség szabályozását a szabadalmi bíróság hivatalnokaira is kiterjeszti. A „hivatalnok” fogalmának meghatározása szükségtelen, mert ez az 1871:VIII. tc. 2. §-ában már megtörtént.
Az első bekezdés a szabadalmi bíróság hivatalnokai felett eljárni hivatott fegyelmi bíróságot szervezi meg. Ez az 1871:VIII. tc. 31. §-ának teljesen megfelel, tehát bírói fegyelmi jogunk rendszerébe tökéletesen beilleszkedik.
A bíróság alakításának szabályai az 1871:VIII. tc. 36. §-ának felelnek meg.
A közvád tennivalóinak ellátásával a budapesti kir. ügyészségnek megbízása, az 1871:VIII. tc. 37. § első bekezdésének megfelelően abból következik, hogy a szabadalmi bíróság székhelye Budapest. (1920:XXXV. tc. 3. § második bekezdése.)
Az 1871:VIII. tc. 40. §-ához hasonló módon rendelkezik a vizsgálóbiztosnak a Szabadalmi Bíróság bírái közül való kiküldéséről. Ennek kimondására azért volt szükség, mert az 1871:VIII. tc. 40. §-a a jelen javaslattal létesített fegyelmi bíróságról - természetszerűleg - nem emlékezik meg, hanem csak törvényszéket említ.
A § utolsó bekezdésének az a rendelkezése, hogy a szabadalmi bíróság hivatalnokainak fegyelmi ügyeiben a fellebbviteli bíráskodást a kir. ítélőtábla fegyelmi bírósága gyakorolja, a 2. §-nak abból a szabályából következik, hogy a szabadalmi bíróság hivatalnoka a kir. törvényszék hivatalnokával egy tekintet alá esik.
A fegyelmi bíróság határozatainak s a fegyelmi bírákként kisorsolt szabadalmi bírák névjegyzékének a kereskedelemügyi miniszterrel való közlése, valamint az, hogy a végrehajtási rendelet kibocsátásáról az igazságügyminiszterrel egyetértőleg a kereskedelemügyi miniszter gondoskodik, a kereskedelemügyi miniszternek az 1927:XX. tc. 4. §-ával is biztosított felügyeleti jogából folyik.
