A magyar állam törvényhozása az 1874:XXXIV. törvénycikkbe iktatott ügyvédi rendtartásban alkotta meg azt az ügyvédi önkormányzatot, amely lényegében ma is változatlanul fennáll és ugyanitt szabályozta, lényegében ugyancsak mindmáig fennálló módon, az ügyvédi hivatást.
E törvénycikk III. fejezete szól az ügyvédi kamarákról; 17. §-a, amellyel a III. fejezet kezdetét veszi, azt a rendelkezést tartalmazza, hogy az ügyvédi kamarák számát, székhelyét és kerületét az igazságügyminiszter állapítja meg olyképp, hogy mindegyik kamara legalább 30 ügyvédet foglaljon magában és egy vagy több törvényszék kerületére terjedjen ki. E rendelkezés alapján kialakult szervezet szerint a mai Magyarország területén 18 ügyvédi kamara van, ezek közül a soproni, amely a legkisebb létszámú, az 1932. év végén 54 tagot foglalt magában, amivel szemben a legnagyobb létszámú budapesti ügyvédi kamarának az 1932. év végén 3191 tagja volt.
Az 1874:XXXIV. törvénycikk hatálybalépésekor a budapesti ügyvédi kamara tagjainak száma csupán 700 körül volt.
A budapesti ügyvédi kamarának ilyen rendkívül nagy és megalakulásának időpontjához képest több, mint négyszeresen megnövekedett létszáma mellett a budapesti ügyvédi kamara közgyűlése az 1874:XXXIV. törvénycikk alapján fennálló szervezetében ma már nem felelhet meg az ügyvédi önkormányzat és hivatásképviselet valódi céljainak. Nehezen leküzdhető nehézségekbe ütköznék a kamara közgyűlése számára olyan helyiséget biztosítani, ahol a kamara valamennyi tagja jelen lehessen; de még ha lehetne is ilyen célra megfelelő helyiséget találni, akkor is alig megoldható feladat többezer tagból álló közgyűlés helyes vezetése, ilyenen a tanácskozási rend fenntartása és annak biztosítása, hogy a határozatok a közérdeknek és a kar valódi többsége akaratának megfelelően, továbbá a valódi önkormányzat szellemében jöjjenek létre. Az utolsó évek tapasztalatai a most részletezett nehézségeket a gyakorlatban is igazolták. A 3000-et meghaladó taglétszámú budapesti ügyvédi kamara közgyűlésein mindenkor csak néhány száz ügyvéd jelent meg, a közgyűlés termében nem is jelenhetett meg több és így mindenkor fennállott az a lehetőség, hogy a közgyűlésen nem a kar valódi többségének, hanem adott alkalommal jelenlévő többségének akarata érvényesül és ennek megfelelő határozat jön létre.
Az ismételt felterjesztések tanúsága szerint a budapesti ügyvédi kamara választmánya maga is helyesen ismerte fel ezt a visszás helyzetet. Ez a kamara az 1932. év december hóban levelezőlapon tagjaihoz is kérdést intézett arra nézve, hatályban kívánják-e tartani az ügyvédi kamarai közgyűlésnek fennálló rendszerét vagy e helyett képviseleti alapon megalakítandó, vagyis olyan közgyűlést kívánnak-e, amelyen a kamara valamennyi tagja helyett ezek sorából választott kiküldöttek vesznek részt. A fentemlített válaszos levelezőlapon közöltek szerint a budapesti ügyvédi kamara választmánya számos ügyvédi szervezet és több kamarai tag részéről benyujtott indítvány alapján 1932. évi november hó 5. napján tartott teljes ülésén hozott elvi határozatában már ki is mondotta, hogy a kamarai közgyűlés reformját tartja kívánatosnak. Hangsúlyozza ezenfelül a most ismertetett közlemény az indítványozóknak azt a felfogását és a választmánynak határozatban kifejezésre jutott azt az álláspontját is, amely szerint az ügyvédi kamara közgyűlésein az utóbbi évek során szerzett tapasztalatok igazolják, hogy a közgyűléseken a fennálló szempontok vagy tömeghangulat alapján vagy ad hoc véletlenül összeverődött többség által jön létre és a közgyűléseken olyan lárma és fegyelmezetlenség tapasztalható, hogy a közgyűlések lefolyása egyáltalán nem méltó a kar hagyományaihoz, a nehéz időkhöz és a hivatás komolyságához. A budapesti ügyvédi kamara választmányának a kar valamennyi tagjához intézett közleménye világosan kifejezésre juttatja a budapesti ügyvédi kamara választmányának a kérdésben elfoglalt említett álláspontját.
A levelezőlapon hozzájuk intézett kérdésre a budapesti ügyvédi kamara tagjaitól 1932. évi december hó 15-ig, amelyet a választmány a válaszadás határnapjául jelölt meg, 2020 válasz érkezett. Ezekben a válaszokban kifejezésre jutott szavazatok közül 1261 az ügyvédi kamarai közgyűlés reformja mellett foglalt állást, 759 a közgyűlés fennálló rendszerének továbbra is megtartását kívánta.
A budapesti ügyvédi kamara választmánya a most ismertetett szavazás eredményét felterjesztésben közölte. Az ekként megismert választmányi ülési határozat és szavazás megerősítette azt a meggyőződést, hogy az ügyvédi kamara közgyűlése olyan nagy ügyvédi kamaránál, mint a budapesti, sürgős reformra szorul.
A nagy taglétszámú ügyvédi kamarákban a képviseleti közgyűlés rendszerének megalkotása az a megoldás, amely biztosíthatja azt, hogy a kamara közgyűlésén az ügyvédi kar akarata a valódi önkormányzat és a közérdek szellemének megfelelően érvényesüljön. Ilyen elgondolás szerint ezen a képviseleti közgyűlésen az ügyvédi kamara valamennyi tagja helyett csupán a kamara tisztikarát, választmányi tagjait és a kamara tagjainak sorából választott kiküldötteket illetné meg a részvételi jog. Ilyen megoldásra útmutatást tartalmaz a nagy taglétszámú szövetkezetek közgyűléséről és a szövetkezeti üzletrészek névértékének felemeléséről szóló 1923:XXVI. törvénycikk 1. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a 10,000 tagot meghaladó létszámú szövetkezeteknél az alapszabályok úgy intézkedhetnek, hogy a szövetkezet közgyűlése a tagok által választott képviselőkből (kiküldöttekből) álljon, akik a közgyűlésen mindazokat a jogokat gyakorolják, amelyek a szövetkezeti tagok összességét a szövetkezet ügyei tekintetében megilletik.
Ha a szövetkezetek működésével kapcsolatos nagy nemzetgazdasági és egyéni érdekek, ezt a rendelkezést már egy évtizeddel ezelőtt indokolttá tették, úgy nem kevésbbé indokolt most a nagy taglétszámú ügyvédi kamaráknál is intézményesen biztosítani a képviseleti közgyűlés formájában a közgyűlésnek a valódi önkormányzat szelleméhez és a közérdekhez igazodó működését. Teljesen indokoltnak látszik ez, ha számba jön az ügyvédi kamarának a közérdek szempontjából nagyjelentőségű, sőt hatósági jogokat is magában foglaló hatásköre, amely az 1874. évi XXXIV. törvénycikk 19. §-a szerint kiterjed a fegyelmi hatóság gyakorlására, a kar erkölcsi tekintélyének megóvására, az ügyvédek jogainak megvédésére és kötelességeik teljesítésének ellenőrzésére; továbbá a jogszolgáltatás és ügyvédség terén mutatkozó hiányok orvoslása és korszerű reformok életbeléptetése iránt véleményadásra és javaslattételre. Az 1874:XXXIV. törvénycikk 21. §-a szerint ezt a hatáskört széles mértékben gyakorolja az ügyvédi kamara közgyűlése. Ilyen irányú munkássága elveszti az értékét akkor, ha a közgyűlésen történő állásfoglalás nem a kamarai tagok többségének részvételével jön létre és nem a tagok többségének a véleményét fejezi ki.
Az 1874:XXXIV. törvénycikk idézett §-aiban és egyéb rendelkezéseiben meghatározott ügyvédi önkormányzat és érdekképviseleti tevékenység az azóta eltelt közel hat évtized során, de különösen legutóbb, mind nagyobb fontosságúvá vált azoknak a társadalmi átalakulásoknak a hatása következtében, amelyek állandóan fokozódó jelentőséget adnak mindenfajta érdekképviselet tevékenységének. Ma már általános elismerésre talál az, hogy az érdekképviseleteknek olyan szervezetet kell adni, amely mindenkor intézményesen biztosíthatja, hogy az érdekképviselet körébe tartozók érdeke a közérdek keretében helyesen érvényesülhessen; de ezen továbbmenően ma már általánosan elismertnek kell tekinteni azt a tételt is, amely szerint a közvetlen népképviseleten alapuló politikai berendezés mellett az érdekképviselet szavának helyes kifejezése és meghallása, továbbá az ennek hatása alatt létrejött intézkedések az állam közérdekű működésének alapvető feltételei, illetőleg részei. Ennek a gondolatnak megfelelően fejezte ki ennek a kormánynak mult évi október hó 26-án nyilvánosságra hozott nemzeti munkaterve (47. pont), hogy a m. kir. kormány az érdekképviseletek szerves, okszerű kiépítését szorgalmazni fogja a gazdasági élet minden vonalán és az érdekképviseletek összhangzatos együttműködésével kívánja előmozdítani az egyes termelési ágak egyensúlyát.
Nem szorul bővebb kifejezésre, hogy az ügyvédi kamara egyebek közt az ügyvédi karnak gazdasági szempontból is igen jelentős érdekképviselete. De egyébként is minden vonatkozásban fontos, hogy az érdekképviseletek összhangzatos együttműködésének keretében az ügyvédi kamarák kellő szervezeti biztosítékok mellett találják meg méltó helyüket.
Mindezek a megfontolások el nem odázható kötelességként tüntették fel, hogy törvényalkotás kezdeményezze annak az állapotnak megszüntetését, amely a budapesti ügyvédi kamarának 3000-et jelentékenyen meghaladó taglétszámánál fogva ennek a kamarának közérdekű, hivatási érdekképviselet és a más érdekképviseletekkel való együttműködés szempontjából eredményes tevékenységét intézményesen a legkevésbbé sem biztosíthatja és egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy mozgékony kisebbség a közgyűlés alkalmi többségének formájában akaratát a közömbös többségre rákényszeríthesse.
Az 1932. év végén Magyarországon az ügyvédek száma 628 volt; ezek közül 3191 volt a budapesti ügyvédi kamara tagja. A budapesti ügyvédi kamara után legnagyobb taglétszámú szegedi ügyvédi kamarában csupán 470, az ez után következő legnagyobb taglétszámú pécsi ügyvédi kamarában csupán 300 volt az 1932. év végén az ügyvédek száma. A többi ügyvédi kamara mindenikében a tagok száma az 1932. év végén 300-on alul maradt. Ilyen körülmények között ezidőszerint csak a budapesti ügyvédi kamara az, amelynél a tagoknak túlságosan nagy létszáma következtében a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérést indokolttá tevő hátrányok fennállanak. Mégsem volna helyes olyan megoldás, amely szerint a törvény kifejezetten csupán a budapesti ügyvédi kamaráról rendelkeznék a képviseleti közgyűlés rendszerére áttéréssel kapcsolatban. A törvényhozó célját ilyen esetben is helyesebben fejezi ki, ha a törvény nem egyetlen intézményre megállapított, de elvi alapon felépített rendelkezést tartalmaz; ez a megoldás egyetlen intézményre alkalmazottnál jobban szolgálja a fejlődést, rugalmasabb, de ezenfelül a most kifejtettek szerint elfogadott megoldás felel meg annak a törvényes állapotnak is, amely szerint az ügyvédi kamarák számát, székhelyét és kerületét az igazságügyminiszter állapítja meg. Az 1874. évi XXXIV. törvénycikk 17. §-ában foglalt ennek az alapelvnek áttörését eredményezné az, ha az egyik, t. i. a budapesti ügyvédi kamara közgyűlésének szervezetéről külön törvény rendelkeznék és ezzel az ezidőszerint fennálló 18 közül egyetlennek tekintetében törvény tartalmazna a székhelyre és kerületre szükségkép kiható rendelkezést.
A törvényjavaslat ezerben állapítja meg azt az ügyvédi kamarai létszámot, amikor a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérés az ügyvédi kamarára nézve kötelező. Ilyen létszámnál mindig fennállónak kell tekinteni a kamarai önkormányzat helyes gyakorlásának lehetősége tekintetében a nagy taglétszámú közgyűlésnél fogva meglevő hátrányokat. Ha az ügyvédi kamara tagjainak száma 500 és 1000 közt van, akkor a kamara saját tapasztalatai alapján döntheti el, helyénvaló-e a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérés vagy helyesebb-e az, ha ez a változás nem következik be, 500-nál kisebb kamarai létszám esetében nem szükséges, hogy a kamara a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérjen, mert 500-nál kisebb létszám mellett mindenkor biztosítani lehet a kamarai közgyűlés tanácskozóképességét és azt, hogy a közgyűlésen a kamara valamennyi tagja nagyobb nehézség nélkül résztvehessen.
Az 1. § harmadik bekezdése világosan rendelkezik arról, hogy az olyan ügyvédi kamarában, amely a képviseleti közgyűlés rendszerére tért át, az ügyvédi kamara közgyűlésének most fennálló egész hatáskörét - a mindjárt említett kivétellel - gyakorolni fogja a képviseleti közgyűlés. A választmánynak (1874:XXXIV. törvénycikk 21. §-ának 2. pontja), továbbá a kamara tisztviselőinek és a közgyűlési kiküldötteknek megválasztása ugyanis a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért kamarákban a tagok közvetlen részvételével alakuló közgyűlésnek marad fenn.
A kamarai választások említett esetein kívül a kamara valamennyi tagja a törvényjavaslat szerint a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért ügyvédi kamarának csak olyan közgyűlésén vehet részt, amelyen a kamara a képviseleti közgyűlés rendszeréről újból letérés kérdésében határoz akkor, ha tagjainak száma erre a rendszerre áttérés után 500 alá csökkent.
Az 1. § utolsó bekezdése világosan rendelkezik arról, hogy a törvényjavaslat II-IV. fejezetének rendelkezései csupán a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért ügyvédi kamarákra vonatkoznak. Ilyen rendszerre át nem tért ügyvédi kamarára tehát a törvényjavaslat II.-IV. fejezete semmilye irányban nem nyer alkalmazást.
Bár a törvényjavaslat 1. §-ának második bekezdése a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérést csak az 500-nál nagyobb taglétszámú ügyvédi kamarának engedi meg, mégsem kívánta kötelezővé tenni, hogy az ilyen rendszerre más áttért ügyvédi kamara erről ismét letérjen annak következtében, hogy a tagok száma 500 alá csökkent. Nem valószínű, hogy 500 tagot elért ügyvédi kamaránál ilyen csökkenés - a kamara kerületének változatlanul maradása mellett - utóbb nagymértékű lenne; ellenkezőleg a tagok száma ilyenkor valószínűleg csak igen kevéssel és esetleg csupán átmenetileg fog 500-on alul maradni. Ennélfogva a most tárgyalt esetben az ügyvédi kamara a képviseleti közgyűlésen szerzett tapasztalatok alapján helyesen dönthet belátása szerint ennek a közgyűlési rendszernek fenntartásáról vagy elhagyásáról.
Nem indokolt, hogy a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérés következtében megszűnjék a kamara tisztviselőinek és választmányi tagjainak a megbízatása, megbízatásuk akkor fennálló tartamának lejárta előtt. Ezért a 3. § úgy rendelkezik, hogy a kamara tisztviselőit és választmányi tagjait csak a föntemlített időpontban működő választmány megbízatásának lejárta után kell újból választani. Nem lenne helyes, ha a közgyűlési kiküldöttek megbizatása más időpontban járna le, mint a tisztviselőké és a választmányi tagoké. Egyező időpontnak az első alkalommal és ezután következő alkalmakkor egyaránt biztosítása érdekében a 3. § úgy rendelkezik, hogy a képviseleti közgyűlés rendszerére áttérés alkalmával csak közgyűlési kiküldötteket kell választani és ezek megbizatása az ugyanakkor újra nem választott tisztviselők és választmányi tagok megbízatása tartamának lejártával véget ér. Ennek az időpontnak elérkezte után a közgyűlési kiküldöttek, a kamarai tisztviselők és választmányi tagok megbizatásának tartama a jövőben mindenkor három-három év lesz akként, hogy ez a három év a most felsoroltaknál azonos időpontban telik le.
A polgári eljárás, és az igazságügyi szervezet módosításáról szóló 1925:VIII. törvénycikk 40. §-a szerint az ügyvédi kamara választmányát az idézett §-ban felsorolt tisztviselők és a választmányi tagok alkotják. Ennek megfelelően a most idézett törvény szerint a választmány alatt a választmányi tagokon felül a kamara tisztviselőit is érteni kell. Mégis helyes, hogy ez a törvényjavaslat a kamara tisztviselőit a választmányi tagok mellett külön említi meg. Ezeket az 1925:VIII. törvénycikk 40. §-a is világosan megkülönbözteti egymástól és így a törvényjavaslat a kérdéses szövegezésben az 1925:VIII. törvénycikkben meglevő megkülönböztetést tartja fenn a nélkül, hogy ennek a választmányra vonatkozó álláspontját a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért ügyvédi kamarák szempontjából érintené.
A közgyűlési kiküldötteknek az első bekezdésben meghatározott száma biztosítani fogja a kamarai közgyűlések eredményes és helyes működését a valódi önkormányzat szellemében. A törvénynek a képviseleti közgyűlésre vonatkozó rendelkezései ezidőszerint csupán a budapesti ügyvédi kamarára nyerhetnek alkalmazást. A 4. §-nak a 7. §-sal egybevetése eredményében itt a képviseleti közgyűlés 250 közgyűlési kiküldöttből és ezenfelül - a tisztviselőket is beleértve - a választmány tagjaiból fog állani, vagyis összesen 307 tagú lesz.
A budapesti ügyvédi kamaránál szerzett tapasztalatok igazolják, hogy nagy taglétszámú ügyvédi kamara tagjai közt elvi alapon felépített programoknak megfelelően éles vonalakkal elkülöníthető csoportok, pártok alakulnak ki. Ilyen körülmények közt a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért kamarákban jelentős kisebbségek maradhatnak a kamara közgyűlési kiküldöttei sorában és ezen a réven a képviseleti közgyűlésen is kellő súlyú képviselet nélkül, ha a kisebbségi képviseletet az arányos és az ezt szolgáló lajstromos választási rendszer intézményesen nem teszi lehetővé.
A kisebbség közgyűlési képviseletéről intézményesen gondoskodás hiánya nyilvánvaló ellentétben volna a törvényjavaslatnak azzal az alapvető elgondolásával, hogy a nagy taglétszámú ügyvédi kamaránál azért kell áttérni a képviseleti közgyűlés rendszerére, mert a kamara valamennyi tagjából álló közgyűlés helyett ezzel lehet biztosítani a tagok valódi akaratának az önkormányzatban érvényesülését. Ha képviseleti közgyűlés rendszerére áttérés hiányában a nagy taglétszámú ügyvédi kamaránál a közömbösebb többséget mozgékonyabb kisebbség felülkerekedésétől lehet félteni, képviseleti közgyűlés mellett viszont értékes kisebbség szorul annak intézményes biztosítására, hogy a kamarai önkormányzatban résztvehessen. Ezért kívánja a törvényjavaslat a közgyűlési kiküldöttek választásánál a lajstromos és arányos választási rendszert alkalmazni.
A közgyűlési kiküldöttként jelöltek nevét tartalmazó lajstromoknak a választáson részvételét a törvényjavaslat a lajstrom ajánlásához köti és így biztosítani kívánja, hogy az ügyvédség vagy az ügyvédi önkormányzat tárgyi érdeke szempontjából jelentéktelen, vagy esetleg éppen csak alkalomszerű kisebbségek jelöltjei a választásban ne vehessenek részt.
A közgyűlési kiküldöttek választásánál a titkos szavazás a választásnak szabadságát és tárgyiasságát kívánja szolgálni; erre a célra a javaslat annál is inkább figyelemmel van, mert a pártok, illetőleg csoportok szerint elkülönült választási lajstromok mellett fokozott mértékben látta indokoltnak ezen a réven biztosítani azt, hogy a választási mozgalom során a szavazók akaratnyilvánításánál ne érvényesülhessen olyan meg nem engedett befolyás, amely indokoltan számbajöhető kisebbségeket a kamarai közgyűlésen kiküldöttei útján részvételből kizár.
Ez a § a szavazást mind a kamara tisztviselőinek és választmányi tagjainak, mind pedig közgyűlési kiküldötteinek választása alkalmával - bírság terhe mellett - egyaránt kötelezővé teszi. Ekként biztosítani kívánja, hogy mindenik tag nyilvánítsa akaratát azoknak megválasztásánál, akikre ezentúl, a választásokat kivéve, a közgyűlésen közreműködés feladata a kamara valamennyi tagja helyett egyedül hárul. Az erről gondoskodáson annál is inkább nagy súly van, mert az ügyvédi kamarának az 1874:XXXIV. törvénycikk 19. §-ában meghatározott hatáskörénél fogva az ügyvédi kamarai választások olyan közintézmény működésére vonatkoznak, amelynek feladatai mellett a szavazatjog gyakorlását indokoltan lehet közjogi jelentőségűnek, vagyis nemcsak jognak, de kötelességnek is tekinteni.
A szavazásnak kötelezővé tételét kivéve, a kamara tisztviselőinek és választmányi tagjainak választási módja, a törvényjavaslat elgondolása szerint, a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért ügyvédi kamaránál sem fog eltérni az 1874:XXXIV. törvénycikk alapján most fennálló választási rendszertől. A javaslat nem lát indokoltnak a szavazás kötelezővé tételén túlmenő ilyen eltérést az ország területén működő ügyvédi kamarák közt; különösen nem látja indokoltnak kiterjeszteni az arányos és lajstromos választást a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért ügyvédi kamarák tisztviselőinek és választmányi tagjainak választására, mert a tisztviselők és általában a választmány megbizatása és működése szempontjából az egyéni rátermettségnek és ezen alapuló együttműködésnek olyan jelentőséget tulajdonít, amelyet a többségi választás rendszere az arányos választás rendszerénél jobban szolgál. Ebben a tekintetben meg lehet elégedni azzal, hogy a kisebbség soraiból választott közgyűlési kiküldöttek a képviseleti közgyűlésen a választmányt, a tisztikart is ideértve, ellenőrizni fogják és ennek a joguknak gyakorlása végett a törvényjavaslat 10. §-ának második bekezdése alapján rendkívüli közgyűlés összehívását is kívánhatják.
Ebben a §-ban kapott felhatalmazás alapján kiadott rendeletben az igazságügyminiszter a közgyűlési kiküldöttek választásának előkészítésére és lebonyolítására hivatott választási bizottság alakításáról kíván rendelkezni, ennek feladataként szabályozni kívánja a választói névjegyzék összeállítására vonatkozó eljárást, a szavazók igazolását szolgáló szavazójegy kézbesítését, a lajstromok ajánlásához szükséges ajánlók számát és az ajánlás, továbbá a szavazás módját. A szavazóhelyiségben a választás zavartalanságának biztosításáról és a rend fenntartásáról, a választás eredményének megállapításáról, a közgyűlési kiküldöttek megbízásának kezdőpontjáról és ezeknek utóbb szükség esetén pótlásáról a most tárgyalt rendeletben ugyancsak rendelkezni fog.
Ez a § mondja ki, hogy a képviseleti közgyűlés a kamara tisztviselőiből, a választmányi tagokból és a közgyűlési kiküldöttekből áll. A kamara többi tagját a képviseleti közgyűlésen részvételi jog - a törvényjavaslat alapvető elgondolásának megfelelően - a most tárgyalt § szerint nem illeti meg, a közgyűlés azonban nyilvános és így a kamara minden tagja jelen lehet a közgyűlés hallgatóságának a soraiban, de csak a tanácskozó helyiségtől elkülönített helyen.
Ez a § a képviseleti közgyűlés összehívásának módját akként szabályozza, hogy a közgyűlés időpontjáról annak minden tagja mindenesetre tudomást szerezhessen.
Ez a § gondoskodni kíván arról, hogy a képviseleti közgyűlés minden tagja a közgyűlésen megjelenést olyan kötelességnek tekintse, amelynek elmulasztása csak alapos okból lehet helyénvaló. Ilyen okra hivatkozó igazolás elbírálását a § a kamara elnökére kívánja bízni, de a választmány hatáskörét állapítja meg abban az esetben, ha a közgyűlési kiküldött vagy választmányi tag nem kíván megnyugodni az elnöknek abban az írásbeli határozatában, amelyben az elnök közli vele, hogy képviseleti közgyűlési tagsága három igazolatlan képviseleti közgyűlési elmaradás folytán megszűnt. Megfontolásra érdemes, nem lenne-e helyesebb a választmány hatáskörébe utalni a határozathozatalt - esetleg csak jogorvoslat formájában, melyet az első fokban eljáró elnök határozata ellen lehet érvényesíteni - minden egyes elmaradás igazolása kérdésében és ennek megfelelően úgy rendelkezni, hogy a harmadik igazolás nélkül elmulasztott képviseleti közgyűlés napját követő nyolc nap elteltével a választmány írásban közli a mulasztó taggal, hogy képviseleti közgyűlési tagsága a törvény 9. §-a értelmében megszűnt. Ilyen megoldás mellett a választmánynak legutóbb említett írásbeli közlése ellen nem kellene jogorvoslatot biztosítani, mert ez csupán a törvényben kötelezően megállapított jogkövetkezményt ad tudtul a három ízben igazolatlanul mulasztott képviseleti közgyűlési kiküldöttnek vagy választmányi tagnak.
A törvényjavaslat a most érintett megfontolással szemben az igazolás kérdésében a döntést a kamara elnökére kívánja bízni, mert ez a kamarának állandóbban működő szerve, mint a választmány és megelégszik azzal, hogy a választmány az igazolatlanul elmulasztott képviseleti közgyüléssel kapcsolatban csak akkor hozzon és ekkor is csak jogorvoslat formájában határozatot, ha a háromízben igazolatlanul mulasztott tagra nézve az ezekből a mulasztásokból következő joghátrányt kell magállapítani.
Választmányi tagnál a képviseleti közgyűlési tagságnak a képviseleti közgyűlésről három ízben igazolatlanul távolmaradás következtében elvesztése a törvény kötelező rendelkezése folytán szükségképpen együttjár a választmányi tagság elvesztésével is. Ezért a választmányi tagság szempontjából az igazolás, illetőleg az igazolatlanul elmaradás következményei kérdésében a törvényben nem kell külön rendelkezni.
A kamara tisztviselője ellen a képviseleti közgyűlésnek már egyízben igazolatlanul elmulasztása miatt is fegyelmi eljárásnak van helye. A törvényjavaslat ekként minden vonatkozásban a fegyelmi bíróság kezébe teszi le a döntést a kamarai tisztviselő igazolatlan közgyűlési elmaradása miatt a tisztviselőt érintő következmények felől. A fegyelmi bíróságnak az eset körülményei szerint módjában lesz ilyen esetben a fegyelmi büntetés bármelyik nemét alkalmazni. Nem kíván eltérni a törvényjavaslat a tekintetben, hogy az igazolatlannak tartott elmaradás címén a kamara tisztviselője ellen a fegyelmi eljárás kezdeményezésére mindazok jogosultak legyenek, akik az 1874:XXXIV. törvénycikk 79. §-a értelmében általában jogosultak fegyelmi eljárás kezdeményezésére.
Ez a § rendelkezik arról, hogy rendes képviseleti közgyűlést mikor kell tartani és egyúttal biztosítja azt, hogy indokoltnak látszó esetben rendkívüli közgyűlést is össze lehessen hívni.
A képviseleti közgyűlés rendszere biztosítani kívánja az ügyvédi kamara közgyűlésének helyes és eredményes működését az igazi önkormányzat szellemében. Ezt nem akadályozni, sőt előmozdítani kívánja a javaslat abban, hogy az ügyvédi kamara bármelyik tagjának megadja azt a jogot, hogy a képviseleti közgyűlés elé a törvényben szabályozott módon írásbeli indítványt terjeszthessen.
Ez a § is az igazi önkormányzat szellemében kívánja biztosítani, hogy az ügyvédi kamara minden tagja szavát hallathassa az oly értekezleten, amely az ügyvédi hivatást érintő, vagy az ügyvédi tevékenységgel vagy jogszolgáltatással kapcsolatos egyéb kérdést tárgyal. Azok az okok, amelyek a képviseleti közgyűlés rendszerének megalkotását szükségessé teszik, a dolog természeténél fogva indokul szolgálnak arra is, hogy a kamara minden tagjának részvételével tartott értekezlet csupán tanácskozhasson, de ne hozhasson a kamara tagjaira kötelező határozatot. Az értekezletre vonatkozó részletes szabályok megállapítását a törvényjavaslat az ügyrendre kívánja bízni; ezek sorában lehet majd rendelkezni arról, hogy ki és milyen feltételek mellett lesz hivatott, illetőleg köteles az értekezlet összehívására.
Ez a § módot ad arra, hogy az ügyvédi kamara minden tagja fontos kérdésben - értekezleten való személyes részvétel helyett - írásbeli szavazás útján foglalhasson állást, ha ezt a képviseleti közgyűlés vagy a választmány többsége az értekezleti állásfoglalásnál megfelelőbbnek látná. Az állásfoglalás ilyen esetben sem eredményezne a kamarára kötelező határozatot.
Ez a § azt a kamarai tagot, aki a kamarai illetménnyel vagy az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézeti járulékkal hátralékban marad, az esedékességet követő évben kizárja a kamara önkormányzatában való közreműködéstől. A most említett rendelkezés azt a természetes elvet kívánja megvalósítani, hogy önkormányzati jogokat csak az gyakorolhatja, aki ezekkel kapcsolatos kötelességeinek eleget tesz. Különösen indokolatlan az, hogy a kamara fizető tagjaira nézve vagyoni kötelezettségekkel járó kérdésekben elhatározó szava lehessen olyan tagnak, aki ilyen kötelezettségnek nem tudott vagy nem akar eleget tenni. A kamarai közgyűlések vagy választmányi ülések sűrűn foglalkoznak az előbb említett vagyoni természetű kérdésekkel, mint amilyenek a kamarai illetmény vagy az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézeti járulék mértékének megállapítása, segélyek megszavazása vagy általában terhes kötelességek vállalása, de ezek a kérdések kihathatnak a kamarai választások eredményére is és a kamarai értekezleten való állásfoglalás is egyfelől befolyással lehet ilyen kérdésekben való határozathozatal eredményére, másfelől, a kamarai értekezlet nyilvánossága különösen alkalmas lehet arra, hogy a kamara fizető tagjait esetleg súlyosan érintő vagyoni kérdésekben kellő felelősségérzet nélkül szólaljon fel olyan tag, akinél a fizetőképesség vagy készség hiányzik.
A most tárgyalt rendelkezés - a mely éppúgy, mint a törvényjavaslat 15. §-a nemcsak a képviseleti közgyűlés rendszerére áttért, de valamennyi ügyvédi kamarára vonatkozik -egyáltalában nem érinti a kamarai illetménnyel vagy országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézeti járulékkal hátralékos kamarai tagnak azt az ügyvédi tevékenységét, amely az önkormányzati jogok gyakorlásával nem kapcsolatos; nem kívánja azonban az önkormányzati jogok gyakorlását az esedékesség évét követő évben utólag teljesített fizetés útján lehetővé tenni. Ennek megengedése egyes esetekben azt eredményezhetné, hogy a nem fizetőképes tag helyett más teljesítené a fizetési kötelességet és ezzel a maga javára biztosítaná azt, hogy a tag főként választásokkal kapcsolatos önkormányzati jogait kellő függetlenség hiányában gyakorolja.
Ez a § bűncselekményekkel és fegyelmi vétségekkel kapcsolatban állapít meg kizáró okokat az ügyvédi kamara tisztviselőjére, választmányi tagjára és képviseleti közgyűlési kiküldöttjére nézve olyan esetekben, amikor ezt a kamara méltósága vagy a kamarai tag egyéni sértetlenségének hiánya indokolttá teszi.
