Az európai államok országos jellegű múzeumai és könyvtárai szinte kivétel nélkül fejedelmi alapítások. Ennek tulajdonítható, hogy egyrészről a művészeti és történeti irányú gyüjtemények, másrészről a könyvtárak és végül a természettudományi gyüjtemények az alapító és gyarapító fejedelmek érdeklődéséhez képest fejlődtek ki, illetőleg a természettudományi gyüjtemények amazoktól legtöbbhelyt teljesen önállóan alakultak ki.
Magyarországon ezzel szemben éppúgy, mint Angliában, a nemzeti társadalom hozta létre a sokáig egyetlen országos jellegű nagy közgyüjteményt, a Nemzeti Múzeumot, amely a magyar föld és a magyar szellem minden tudományosan becses értékét gyüjti, hasonlóan a British Múzeumhoz, mely az angol birodalom értékeinek a múzeuma. Nemzeti Múzeumunknak ilyképpen elsőrendű feladata a magyar nemzeti értékek gyüjtése, ebben való tökéletességgel szerzi meg a nemzetközi tudományban is a megfelelő helyet és súlyt. Másodsorban azonban ki kell terjeszkednie a Nemzeti Múzeumnak a nemzetközi összehasonlító anyag gyüjtésére is, hogy ezen anyagával a magyar tudományt és közízlést fejleszthesse.
A magyar országgyűlés az 1808:VIII. törvénycikkel határozta el a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztése érdekében a Nemzeti Múzeum felállítását. A XVIII. század második felében feltörő nemzeti gondolat az első intézményének alapját 1802-ben gróf Széchenyi Ferenc vetette meg, midőn könyvtárát, éremgyüjteményét és képeit múzeum céljára nemzetének felajánlotta. A nagy alapító példaadása, valamint az ország szellemi és anyagi érdekeit hűségesen ápoló József nádor felhívása nyomán támadt társadalmi áldozatkészség és az országgyűlés gondoskodása révén a múzeum csakhamar a nemzeti kultúra összes tárgyi emlékeit gyüjtő és megőrző intézménnyé vált.
A Nemzeti Múzeum így mind a könyvek (a magyar vonatkozású és magyar irodalmi termékek, ú. n. Hungaricák), mind a régészeti és történeti, mind a magyar néprajzi, mind a művészeti, mind pedig a természetrajzi, sőt egyideig a technikai emlékek gyüjtését is felölelte. Ezen gyüjtési irányzat folyamán természetesen az eredetileg egységes intézet gyüjteményei szétágaztak, 1870-ben hét, újabban pedig már tíz önálló szakgyüjteménye volt.
Ennek a történeti fejlődésnek tulajdonítható, hogy nemzeti nagy közgyüjteményeink fejlesztésében és vezetésében két vezető irányelv domborodik ki. Egyik a gyüjtésnek már jelzett nemzeti iránya a különlegesen magyar vonatkozású dolgok legteljesebb gyüjtésére való törekvés, a másik pedig éppen a társadalmi alapításra való tekintettel az igazgatásában jelentkező önkormányzati szellem.
Ezzel a történeti irányzattal némileg ellentétben áll az a körülmény, hogy a XIX. század végén a Nemzeti Múzeumban egyesült szakgyüjteményeknél nemcsak a szakigazgatás elkülönítésére, hanem azok teljes szétválasztására és önálló múzeumokként való megszervezésére törekedtek, s így a különlegesen magyar nemzeti szempont helyett inkább az általános szaktudományos és művészeti szempontokat érvényesítették. Így szakadt ki s egyesíttetett más gyüjteményekkel a Nemzeti Múzeum képtára a Szépművészeti Múzeumban s így került az újonnan alakított Iparművészeti Múzeumba a Nemzeti Múzeum történeti és néprajzi anyagának egy része.
E decentralizációs iránnyal szemben a Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter által 1898-ban létesített múzeumi tanácsban és igazgatóülésben viszont a Nemzeti Múzeum történeti egységének eredeti gondolata nyert kifejezést s az igazgatás e két szerve egyúttal az autonóm múzeumi igazgatás első csíráit is magában rejtette.
A két elv: a nemzeti és autonóm jut határozottabb kifejezésre gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszternek nemzeti nagy közgyüjteményeink önkormányzatáról szóló 1922:XIX, törvénycikkel megvalósított elgondolásában. E törvény az Országos Magyar Gyüjteményegyetemet életrehívásának keretében a Nemzeti Múzeummal szervezeti egységbe foglalja a Szépművészeti és Iparművészeti Múzeumokat, valamint a nemzeti történet írott emlékeit gyüjtő Országos Levéltárt és az új intézmény részére az autonóm igazgatást létesíti, azon helyes indokból, mivel csakis így biztosíthatni e gyüjtemények magasabb kultúrpolitikai szempontból kiinduló s a napi politika és a miniszteriális igazgatás személyes változásaitól független, egységes és állandó irányú centrális irányítását. Említett legfőbb közgyüjteményeink szervezeti egységbe foglalását pedig tudományos céljaik közössége és nemzeti irányú feladataik rokonsága indokolta. A Gyüjteményegyetem létesítése elsősorban a magyar szellem és föld termékeinek gyüjtésére és megőrzésére hivatott közgyüjteményeink szervezeti egységbe kapcsolásával, a Nemzeti Múzeum eredeti történeti koncepciójának képét mutatja, a nélkül azonban, hogy azt végső konzekvenciáiban megvalósítaná.
A történelmi tradíciókat kívánja jelen törvényjavaslat érvényre juttatni, midőn legfőbb közgyüjteményeink jogi személyiségének elnevezésénél a Gyüjteményegyetem helyett a Magyar Nemzeti Múzeum történeti patinájú és a nemzet lelkében gyökerező nevét helyezi és a Gyüjteményegyetem tanácsa önkormányzati jogait a Magyar Nemzeti Múzeum tanácsára ruházza. E mellett az autonóm igazgatás követelményeinek megvalósításában is következetesebb, mint a Gyüjteményegyetemi törvény. Míg ugyanis a Gyüjteményegyetem autonóm szerveinek, az igazgatótanácsnak és a szaktanácsoknak megalakítása részben az elnök szuverén jogkörébe tartozott, minthogy az azok üléseire meghívandó szakértő tagokat a tanács tagjai közül az elnök szabadon választhatta ki; addig e törvényjavaslat e szervek megalakítását teljes egészében az autonóm hatóságnak hatáskörébe utalja: a szakértő tagokat ugyanis az igazgatótanácsba, illetőleg a szaktanácsokba maga az igazgatótanács hívja meg, illetőleg osztja be. E mellett a szakértő tanácstagok igazgatótanácsi, illetőleg szaktanácsi részvétele hat éven át - melyre a meghívás szól - állandó lévén, ez az önkormányzati szervek működésének folyamatosságát a multnál tökéletesebben biztosítja.
Az 1922:XIX. törvénycikk négy legfőbb közgyüjteményünket, úgymint a Nemzeti Múzeumot, az Országos Levéltárat, a Szépművészeti Múzeumot és az Iparművészeti Múzeumot foglalta egységes szervezetbe, vagyis a Gyüjteményegyetem eredetileg mint legfőbb közgyüjteményeink egyeteme létesíttetett. Az évek folyamán azonban nem gyüjteményi jellegű intézmények, a bel- és külföldi tudományos intézetek (Konkoly-Thege Miklós alapítványi M. Kir. Csillagvizsgáló Intézet, Magyar Biológiai Kutató Intézet, Budapesti Földrengési Obszervatórium, Bécsi Magyar Történeti Intézet, Bécsi Collégium Hungaricum, Berlini Collegium Hungaricum, Római Magyar Intézet) is a Gyüjteményegyetem igazgatása alá bocsáttattak. Ezáltal a Gyüjteményegyetem gyüjteményigazgatási jellege homályosult el, másrészt az egyéb célú és rendeltetésű intézmények bekapcsolása közgyüjteményeink azonos hivatáson és közös tudományos törekvéseken alapuló egységes szellemének kifejlődését is megakadályozta s egyben a gyüjtemények szakszerű igazgatását is károsan befolyásolta. E tapasztalatokon okulva, visszatér e törvényjavaslat a Gyüjteményegyetem eredeti koncepciójához és a Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetébe a Gyüjteményegyetemnek kizárólag gyüjteményi jellegű intézményeit foglalja egybe, s ezzel a szervezet egészét a szakszerűség alapjára visszahelyezi. De ezenfelül a szakszerűséget a Nemzeti Múzeum új szervezetének részleteiben is érvényre emeli.
Az 1922:XIX. törvénycikk említett közgyüjteményeinket, mint négy gyüjteményi egységet tekintette s nem volt figyelemmel azok egyes osztályainak azonos anyagára és több vonatkozásban közös gyüjtési körére. Így pl. az Országos Levéltáron kívül levéltári anyaggal rendelkezik a Nemzeti Múzeum Levéltára is; a Nemzeti Múzeum Éremtárán, Régészeti és Történeti osztályán kívül történeti anyagot őriz és gyüjt az Iparművészeti Múzeum, valamint a Szépművészeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka is, végül művészeti tárgyak őrzése és beszerzése a Szépművészeti Múzeumon kívül az Iparművészeti Múzeumnak is hivatása és ily tárgyakat őriz a Ráth György Múzeum is. A szakszerűség követelményének azzal tesz eleget e törvényjavaslat, hogy említett közgyüjteményeinket a Múzeum szervezetébe foglalva, azok anyagát a gyüjteményi anyag és a gyüjtési körök azonossága alapján létesített öt gyüjteménycsoportba (ú. m. levéltári, könyvtári, művészeti, történeti és természettudományi) kívánja beosztani. Legfőbb közgyüjteményeinknek a szakszerűség alapján végrehajtandó ezen átcsoportosítása a racionalizálás követelményének is megfelel. Az azonos jellegű tárgyakat őrző, de különböző igazgatás alatt álló gyüjtemények nem nyujtanak lehetőséget a tisztviselői munka minél teljesebb felhasználására és annak eredményességét is veszélyeztetik, az azonos gyüjtési körök pedig gyüjteményeink fejlesztése céljából rendelkezésünkre álló amúgy is csökkent anyagi eszközök gazdaságos felhasználását károsan befolyásolják.
Jelen törvényjavaslat értelmében a Gyüjteményegyetem tulajdonát képező összes ingatlanok és ingók tulajdonjoga a Nemzeti Múzeumra száll át. Így tehát a Nemzeti Múzeum nem csupán az önkormányzati szervezetébe foglalt intézmények javainak, hanem mindazon ingatlanoknak és ingóságoknak is tulajdonosa, melyek különböző jogszabályok alapján a Gyüjteményegyetem tulajdonába tartoztak, mint aminők a bel- és külföldi tudományos intézetek. Ezek igazgatása a vallás- és közoktatásügyi miniszter hatáskörébe utaltatván, az e tárgyban kiadandó miniszteri rendelet gondoskodni fog arról, hogy ez intézetek vagyoni kérdéseit illető állásfoglalásoknál a Nemzeti Múzeum tanácsának részvétele biztosíttassék.
A törvényjavaslat szerint legfőbb közgyüjteményeink: ú. m. a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Levéltár, az Országos Szépművészeti Múzeum és az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum egyetemének önkormányzattal bíró jogi személyisége, melyet az 1922:XIX. törvénycikk létesített, változatlanul fennmarad, de a Gyüjteményegyetem elnevezés helyett a Magyar Nemzeti Múzeum nevet viseli. Az új elnevezés nem jelenti azt, mint ha fentemlített közgyüjteményeink a Nemzeti Múzeumba beolvadnának, hiszen a törvényjavaslat a Nemzeti Múzeumot mai szervezetében megszünteti, ennek kapcsán azonban biztosítani kívánja történeti tradíciókkal ékes nevének fennmaradását. A Gyüjteményegyetem elnevezés megváltoztatását az indokolás általános részében előadottakon kívül még az is kívánatossá teszi, hogy az a magyar nyelvhasználat számára idegenszerű, ismételten félreértésekre adott okot s a köztudatban sem tudott gyökeret verni.
A jelen törvénnyel a Gyüjteményegyetem helyébe a Nemzeti Múzeum lévén, e szakaszban körvonalaztatnak mindazok a jogok, melyek a Gyüjteményegyetemről a Nemzeti Múzeumra mint jogutódra szállanak át.
E szakasz a Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetén belül öt nagy közgyüjteményt, illetőleg intézetet állapít meg és ezzel lehetővé kívánja tenni közgyüjteményeink teljes anyagának szakszerű csoportosítását. Az Országos Levéltárnak kormányhatósági és múzeumi levéltári tagolását szükségessé teszi a két gyüjtemény történelmi kialakulása és anyaguk eltérő volta. A Történeti Múzeumnak Régészeti-, Történeti-, Iparművészeti gyüjteményekre és Néprajzi Múzeumra való elkülönítését gyüjteményi anyaguk különböző jellege kívánja, minthogy ezen gyüjtemények célkitűzései is eltérőek. A Nemzeti Múzeum szervezetében foglalt ezen közgyüjtemény anyagának az e szakaszban körvonalazott elvek és felsorolt intézetek szerinti felosztásáról az önkormányzati hatóság a miniszter jóváhagyásával határoz.
A nemzeti nagy közgyüjteményeken kívül a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetéhez kapcsolja e szakasz 6. pontja a Közgyüjtemények Országos Főfelügyelőségét, mint a Nemzeti Múzeum egyes intézeteitől elkülönített, de annak önkormányzati szervezetébe illesztett hivatalt, megadván ezáltal a Nemzeti Múzeum és a Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó többi közgyüjteményeink szükséges együttműködésének és egységes szempontú irányításának a tárgyi előfeltételeit.
A Főfelügyelőség létesítése nem jelenti az állami költségvetés újabb megterhelését, minthogy a hivatal élén álló országos főfelügyelő tisztsége tiszteletbeli, a folyóügymenetet pedig a Nemzeti Múzeum létszámából beosztott tisztviselők, illetőleg alkalmazottak látják el.
A Főfelügyelőség irányítása alá kerül az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ is, melynek működése közgyüjteményeinkkel kapcsolatos.
A Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetének megalkotásánál az 1922:XIX. törvényben lefektetett alapelveket, részben pedig a Gyüjteményegyetem tizenkétéves önkormányzati életében szerzett tapasztalatokat veszi a törvényjavaslat figyelembe. A Múzeumi Tanács e törvényjavaslat szerint is múzeumi hivatalnokokból és szakértőkből, ú. m. egyetemi tanárokból és a társadalomból bevont műértőkből áll. Ezek közül az első a gyüjteményi gyakorlatot és érdeket, a második az elméleti szaktudást és műértő közvéleményt képviseli. Az intézetek első tisztviselői, továbbá az osztályvezetők közül választott hat tisztviselő - kik olykép választandók, hogy minden egyes intézet az első tisztviselőn felül a Tanácsban még egy képviselőt nyerjen - és a gazdasági igazgató alkotják a Tanács hivatalnok-elemét. A szakértő-tanácstagok száma tizennyolc, kik közül tizenkettő, egyetemi tanár; ezek számának kötelező megállapítása a legközelebbről érdekelt tudományszakok megfelelő szakértői képviselete érdekében volt szükséges. A közgyüjtemények országos főfelügyelőjének az önkormányzati igazgatásban való részvétele által létesülő állandó személyi kapcsolat legfőbb közgyüjteményeink és a felügyelet alá tartozó egyéb közgyüjtemények közt lényegesen elő fogja mozdítani közgyüjteményeink azon tervszerű irányítását és egységes szempontok szerint való fejlesztését, mely az 1929:XI. törvénycikknek is elgondolása és célja volt.
A Magyar Tudományos Akadémiának az 1923:I. törvénycikk 2. §-a rendelkezésével a Gyüjteményegyetem létszámába tartozó és jelen törvényjavaslat értelmében a Magyar Nemzeti Múzeum személyzeti létszámába felvett tisztviselők személyzeti ügyeinek a Tanácsban való képviselete céljából állapítja meg a törvényjavaslat az Akadémia főtitkárának és két kiküldött tagjának tanácstagságát; az önkormányzatban való részvételük azonban csakis az említett személyzeti ügyekre vonatkozik.
Az elnöki tisztség betöltésénél az önkormányzati testületeknél másutt is gyakorlatban levő hármas jelölést követi a törvényjavaslat is. A folyó ügymenetet az alelnök látja el, akit az öt intézet első tisztviselői közül az igazgatótanács javaslatára a miniszter hat évre nevez ki. E tisztségnek az eddigi két évnél hosszabb tartama az adminisztráció nagyobb egyöntetűségét és folyamatosságát fogja biztosítani.
Az önkormányzati hatóság egyes szerveinek megalakításánál irányadó szempont volt, hogy azokban úgy a hivatalnoki, mint pedig a szakértői elem - mint amelyekből a Tanács egésze alakul - egyaránt képviselve legyen. Kivétel e tekintetben csupán a gazdasági tanács, minthogy ahhoz természetszerűleg oly kérdések tartoznak, melyek megítélésére az intézetek első tisztviselői és a közgyüjtemények főfelügyelője hivatott. Egy másik szempont - hogy a Nemzeti Múzeummal tradicionális önkormányzati elv minél tökéletesebben kiépíttessék - megkívánja, miszerint az igazgatótanács és az egyes szaktanácsok szakértő tagjainak meghívása az önkormányzati hatóságot illesse. Ez említett általános elvek figyelembevétele mellett az igazgatótanácsot a törvényjavaslat olyképpen szervezi meg, hogy abban a Nemzeti Múzeum szervezetébe tartozó összes intézmények, illetőleg az azoknak megfelelő tudományszakok képviselve legyenek; ezzel szemben a szaktanácsok a partikuláris gyüjteményi, illetőleg szaktudomány érdekek képviseletére hivatottak.
A szakszempontok minél teljesebb megismerését és ennek megfelelő vélemény kialakulását van hivatva elősegíteni az elnök azon joga, hogy az igazgatótanácsi ülésekre bármely tanácstagot, a szaktanácsi ülésekre pedig a Tanácson kívül álló szakértőket is meghívhat. A szakértők azonban csak tanácskozási joggal bírnak. A gazdasági igázgatónak az igazgatótanács gazdasági ügyeket tárgyaló ülésein való részvételét kötelezőleg azért kellett megállapítani, mivel csakis így biztosíthatni, hogy az igazgatótanács ezekről szakszerű és kimerítő tájékozódást nyerjen.
A tapasztalat azt mutatja, hogy intenzív önkormányzati élet csak azokban a testületekben lüktet, melyek szervei nem csupán véleményező hatáskörrel bírnak, hanem az intézmények vezetésében elhatározó befolyást is gyakorolnak. Részben ezen, részben azon a tapasztalaton okulva, hogy a nagy taglétszámmal bíró szervek az ügyvitelre, illetőleg az igazgatási teendők ellátására általában nem alkalmasak, állapíttatott meg a Tanácsnak, illetőleg egyes szerveinek hatásköre. A teljes ülés az önkormányzat legfőbb kérdéseiben hivatott állástfoglalni: viszont a kisebb taglétszámú igazgatótanácsnak és szaktanácsoknak feladata az önkormányzati igazgatás beható tárgyalást és érdemleges megvitatást igénylő ügyeiben való határozás, illetőleg állásfoglalás. Az igazgatótanács, mely összetételénél fogva a különböző jellegű gyüjteményeket magábanfoglaló önkormányzati test egységes irányítására a legalkalmasabb, alkotja a szervezeti és ügyviteli szabályokat, állást foglal a legfontosabb személyi kérdésekben és határoz a szaktanácsok, valamint a gazdasági tanács javaslatai felett. A szaktanácsok hatásköre a gyüjteményi és tudományos szakkérdések tárgyalására és véleményezésére terjed és ugyancsak a szaktanácsok véleményezik a tudományos és tudományos-segédszemélyzeti kezdő állásokra benyujtott kérvényeket, minthogy ezek betöltésénél elsősorban az illető intézetek, illetőleg azok egyes osztályainak érdekei irányadók. A tudományos tisztviselői kezdőállások betöltésénél a törvényjavaslat a Gyüjteményegyetemnél már kitűnően bevált kettős előadmányi rendszert tartja fenn. A Tudományos Akadémia rendelkezésére bocsátott állások személyi ügyeire vonatkozólag a szaktanácsoktól elkülönítetten kellett egy bizottságot szervezni minthogy ennek hatásköre a szaktanácsokétól eltér és csakis az említett állásokra vonatkozik.
A személyi kérdésekre vonatkozó állásfoglalással szemben az érdekelt intézet első tisztviselője részére biztosított óvás már a Gyüjteményegyetemnél is fennállott jogot tart továbbra is érvényben.
Az önkormányzati hatóság letéteményese a Tanács lévén, természetszerűleg csakis a Tanács tehet oly nyilatkozatot, vagy végezhet oly cselekményt, melyekből kifolyólag az önkormányzati testre jogok vagy kötelességek származnak, s az elnök ily esetben csak a Tanács nevében és annak képviseletében jár el.
A Gyüjteményegyetemben foglalt intézmények és hivatalok gazdasági és számviteli teendőit részben a Nemzeti Múzeum Gazdasági Hivatala, részben az Országos Levéltár, valamint a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gazdasági tisztviselői látták el. Az adminisztráció egyszerűsítése, meggyorsítása, valamint a munka- és pénzmegtakarítás érdekeinek felel meg a törvényjavaslat azzal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetébe foglalt intézmények gazdasági és számviteli teendőit egy szervvel kívánja elláttatni és e célból átszervezi a Magyar Nemzeti Múzeum mai gazdasági hivatalát. Az egyesített gazdálkodás következtében a mai helyzettel szemben két-három gazdasági tisztviselő feleslegessé válik, továbbá a személyi nyilvántartásoknak és számadásoknak egyesített vezetése, valamint az intézmények napi életéhez szükséges beszerzések központosítása pénz- és munkamegtakarítást jelent. A Gazdasági Hivatal részére kiadandó szervezeti és ügyviteli szabályzat fog gondoskodni arról, hogy a gazdasági ügyek ez egyesítése mellett biztosítva legyen, miszerint az egyes intézményeket megillető állami vagy autonóm jövedelmek a rendeltetésük szerinti célra fordíttassanak. Az autonóm jövedelmeknek alapszerű kezelését - mint az a Gyüjteményegyetemnél is megvolt - a Nemzeti Múzeum részére is biztosítani kell. E mellett azonban a jövedelmeknek az egyes intézmények szerinti külön nyilvántartása megnyugtat a tekintetben, hogy azok mindenkor az érdekelt intézmény javára fognak fordíttatni. Az önkormányzati igazgatás természetéből következik, hogy mindennemű jövedelem felett a Tanács rendelkezzék és ennek felel meg a törvényjavaslat azon rendelkezése is, mely szerint úgy az elnöknek, mint pedig az egyes intézetek első tisztviselőjének az intézete jövedelmére vonatkozó utalványozási joga bizonyos értékhatárok közé szoríttatik. De szükséges ez a rendelkezés azon súlyos felelősség szempontjából is, mely a nagyobb értékű gyüjteménytárgyak vásárlásánál az illető intézet első tisztviselőjét terheli.
A Nemzeti Múzeum önkormányzati szervezetébe és igazgatása alá az indokolás általános részében előadott okoknál fogva a Gyüjteményegyetemnek csupán gyüjteményi jellegű intézményei soroztatván be, gondoskodni kell azon bel- és külföldi intézetek igazgatásáról, melyek a Gyüjteményegyetem igazgatása alatt állottak. Az erre vonatkozó rendelet a múzeum tanácsának meghallgatásával fog kiadatni, minthogy ez intézetek ingatlanai és ingóságai részben a Nemzeti Múzeum tulajdonába tartoznak. Továbbá minthogy az Ösztöndíjtanács elnöke és alelnöke gyüjteményegyetemi tanácstagsága révén ez intézetek igazgatásában résztvett, szükségessé válik az ezt megállapító 1927:XIII. törvénycikk 4. § rendelkezéseinek megfelelő módosítása. A törvényjavaslat felhatalmazni kívánja a minisztert, hogy ezt rendeletileg tegye meg, mint hogy azonban e rendelet az Ösztöndíjtanács törvényes jogkörét fogja érinteni, indokolt, hogy e rendelettel kapcsolatosan az Ösztöndíjtanács meghallgattassék.
A Római Magyar Intézet igazgatására vonatkozólag a Gyüjteményegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia, a Bécsi Történeti intézet igazgatására vonatkozólag pedig a Gyüjteményegyetem és a Magyar Történelmi Társulat között szerződéses megállapodás áll fenn, a Gyüjteményegyetem megszűnése következtében új megállapodás válik szükségessé és ennek létesítésére kívánja a törvényjavaslat a minisztert felhatalmazni.
E szakasz a Gyüjteményegyetem tisztviselői karából a Nemzeti Múzeum tisztviselői karába a jelen törvény rendelkezésével átvett tisztviselők szolgálati jogviszonyát határozza meg, kimondván, hogy a Nemzeti Múzeum tisztviselői és egyéb alkalmazottai az állami tisztviselőkkel, illetőleg egyéb alkalmazottakkal azonos tekintet alá esnek, szolgálati viszonyaikra nézve pedig, amennyiben a törvény máskép nem rendelkezik, a közszolgálati alkalmazottakra érvényes jogszabályok az irányadók. A tisztviselők és alkalmazottak szolgálati jogviszonyának ilykép történt megállapítása az önkormányzati jelleg folyománya. E szakasz fenntartja továbbra is mindazon intézetek és intézmények tisztviselőinek és alkalmazottainak közös státusát, melyek a Gyüjteményegyetembe tartoztak, mivel csakis így biztosíthatni mindazokat az előnyöket, melyek a nagylétszámú státusból úgy az intézetekre, mint pedig személyzetükre származnak. Ugyancsak fenntartja a törvényjavaslat az egységes létszámon belül a gyüjteményegyetemi törvényben lefektetett különböző tisztviselői kategóriákat, ú. m. a tudományos tisztviselői, tudományos és műszaki segédtisztviselői és igazgatási tisztviselői kategóriákat.
Nem kívánja a törvényjavaslat fenntartani a Gyüjteményegyetem tudományos tisztviselőire nézve megállapított 70 éves korhatárt a Nemzeti Múzeum tudományos személyzeténél. Részben szociális szempontok indokolják ezt. Az ifjúság elhelyezkedésének mai nehézségei között antiszociális lenne egy ilyen nagyobb számú állást felölelő státusnál a szolgálati idő meghosszabbításával az ifjúság elhelyezkedési lehetőségeit csökkenteni. De figyelembe veendő e kérdésnél az is, hogy a 70 éves korhatárral bíró egyetemi tanári és kúriai bírói állások nem a közigazgatási állások betöltésénél szokásos előmenetel, hanem sajátos szempontok szerint történő kiválasztás alapján töltetnek be. Nem látszik továbbá indokoltnak, hogy a fokozott agilitást követelő és nagy részben igazgatási tevékenységgel is kapcsolatos múzeumi tisztviselői állások azonos elbírálás alá essenek a kizárólag tudományos munkálkodást igénylő állásokkal.
A tudományos tisztviselők minősítésénél az összes fontosabb közigazgatási állásoknál is megkövetelt doktori oklevelet kellett megállapítani. Nem kívánja azonban a törvényjavaslat a bölcsészeti doktorátusnak még oly előtérbehelyezését sem, mint az a gyüjteményegyetemi törvényben volt, minthogy a múzeum szervezetébe tartozó intézetekben úgyszólván az összes tudományszakok képviselve vannak.
A tudományos segédszemélyzeti és igazgatási tisztviselői állásokra vonatkozólag a IX. f. o.-ig az alelnököt megillető kinevezési jog a tudományegyetemek rektorainak szintén önkormányzati jogkörben gyakorolt kinevezési jogának analógiájára létesíttetett. A napidíjasok és napibéresek alkalmazásánál az egyes intézetek időleges szükséglete lévén irányadó, indokolt, hogy ezek alkalmazása az intézetek első tisztviselőjének jogkörét képezze. Az üresedésben levő állások betöltésénél a gyüjtemények élet folyamatosságának és zavartalanságának biztosítása végett kellett az intézmények első tisztviselőit megillető óvási jog mellett megállapítani azt, hogy az óvás kétszeri alkalmazása után a kinevezés teljes joga a minisztert illeti.
Az Akadémia támogatásáról szóló 1923. évi I. törvénycikk 4. §-a a Gyüjteményegyetem tanácsának általában közigazgatási panaszjogot biztosít a miniszternek vagy valamely közegének a Gyüjteményegyetem autonomiájára sérelmes rendelkezésével szemben. E kérdés megítélésénél rá kell mutatnom arra hogy a politikai vonatkozástól mentes és kizárólag tudományos jelleggel és hivatással bíró autonomiáink s ezek között az alapítványi jellegű Pázmány Péter tudományegyetem, sem bírnak közigazgatási jogvédelemmel és hogy az önkormányzati testeknek biztosított panaszjog vagy anyagi kérdésekre vagy oly ügyekre nézve áll fenn, melyek - mint a közigazgatási bíróságról szóló törvény kiemeli - gyakran politikai vonatkozással bírnak. De meggondolandó ezenkívül az is, hogy a Gyüjteményegyetemet megillető általános közigazgatási panaszjog gyakorlati érvényesítése sokszor oly tudományos szempontok mérlegelését tenné szükségessé, melyeknek közigazgatási bíróságunk mai beállítottságával nem is felel meg. Az említett körülmények folytán indokoltnak mutatkozott, hogy a Nemzeti Múzeum Tanácsa részére a közigazgatási panaszjog a törvényjavaslatban taxatíve megállapított esetekben, ú. m. a vagyonjogi vonatkozású kérdésekben állapíttassék meg és hogy a közigazgatási bíróság ezek tekintetében is csak semmisítő hatalommal bírjon.
E szakasz rendelkezése, mely szerint az állami főbb hatóságok és hivatalok harminckét esztendős iratai az Országos Levéltárnak átadandó, továbbá, hogy az Országos Levéltár és az Országos Széchenyi Könyvtár részéről az őrizetükben lévő iratokról és nyomtatványokról kiállított másolatok hiteles másolatok természetével bírnak és végül, hogy úgy az ezekért, mint pedig a Nemzeti Múzeumba tartozó intézmények részéről adott szakvéleményekért díj fizetendő, mely a Múzeumi alapban az illető intézet javára tartandó nyilván, a gyüjteményegyetemi törvényben megállapított rendelkezéseket veszi át.
Az ügymenet folyamatossága és az átszervezés zavartalan végrehajtása érdekében áll, hogy a Nemzeti Múzeum új szervezetének vezetése az 1934-1937-es átmeneti időben annak kezébe helyeztessék, aki a Gyüjteményegyetem önkormányzati életének is már legfőbb irányítója volt.
Kívánatos továbbá, hogy az átszervezéssel egyidejűleg előmozdíttassanak a törvény célkitűzései azáltal is, hogy az újjászervezéssel kapcsolatosan a megfelelő személyzet alkalmazására lehetőség nyujtassék. Ezért szükséges felhatalmazni a minisztert arra, hogy a személyzet bármely tagját áthelyezhesse vagy szabályszerű elbánás alá vonhassa.
Ugyancsak a fenti indokból kívánja a törvényjavaslat a miniszternek megadni azt a jogot, hogy a Nemzeti Múzeum Tanácsának szakértő tagjait az első hatéves ciklusra teljes joggal meghívhassa.
E szakasz a szükséges végrehajtási felhatalmazást foglalja magában, egyben felsorolja azokat a törvényes rendelkezéseket, melyek a Gyüjteményegyetemnek Nemzeti Múzeummá való átszervezése kapcsán hatályukat vesztik, ú. m.:
nemzeti nagy közgyüjteményeink önkormányzatáról és személyzetükről szóló 1922:XIX. törvénycikk, melyet teljes egészében pótolni hivatott jelen törvényjavaslat;
a Magyar Tudományos Akadémia állami támogatásáról szóló törvény azon rendelkezése, mely az Akadémiának a Gyüjteményegyetem Tanácsában való részvételére, továbbá a Gyüjteményegyetem közigazgatási jogvédelmére vonatkozik;
a külföldi magyar intézetekről szóló törvénycikk azon rendelkezései, melyek a külföldi intézeteket a Gyüjteményegyetem igazgatása alá helyezik, kurátorainak és igazgatóinak gyüjteményegyetemi tanácstagságát állapítják meg, továbbá amelyek az Ösztöndíjtanácsnak a Gyüjteményegyetem önkormányzatában való részesedéséről szól s végül, amelyek a belföldi intézetek ingatlanainak felhasználása iránt rendelkeznek;
a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről szóló törvénycikk azon rendelkezése, mely szerint a közgyüjtemények felügyeletére hivatott szerveket a Gyüjteményegyetem Tanácsa állapítja meg és az ezzel kapcsolatos teendőket a Nemzeti Múzeum főigazgatója látja el;
a természettudományok fejlesztése érdekében teendő intézkedésekről szóló törvénycikknek a természettudományi érdekeknek a Gyüjteményegyetem igazgatótanácsában való képviseletét megállapító rendelkezése.
