A XIX. században uralkodó individualisztikus eszmeáramlat hatása alatt keletkezett büntetőtörvények a közösségi érdeket kellő oltalomban nem részesítették, mert míg az ember élete ellen irányuló bűncselekmények egyik-másik nemét halállal sujtották, addig az állam létérdeke ellen intézett legsúlyosabb támadásokra is csupán szabadságvesztésbüntetéseket állapítottak meg. A gyakorlati tapasztalatok csakhamar kimutatták ennek a szabályozásnak a tarthatatlanságát. A kulturális téren vezetőszerepet játszó államok (így pl. Németország és Olaszország) röviddel a világháború után egymásután revízió alá vették büntetőtörvényeinek az állam elleni bűncselekményekre vonatkozó rendelkezéseit és a büntetési tételek szigorításával az állam létérdekeinek hatékony védelméről kellőképpen gondoskodtak.
Noha már az 1930:III. törvénycikk is ezeknek a szempontoknak figyelembevételével készült, ennek egyes rendelkezése még így sem voltak kielégítők.
A most kifejtettek már magukban véve is kellőképpen indokolják az 1930:III. törvénycikknek a titok kikémlésére, elárulására és felfedezésére vonatkozó 61., 62. és 64. §-a ban megállapított büntetési tétele revízió alá vételét, de e mellett az a szomorú tapasztalat tény sem hagyható figyelmen kívül, hogy a háborúra vonatkozó kivételes rendelkezések hatályának a kémkedési bűncselekmények vonatkozásában való megszűnése és így a halálbüntetés alkalmazhatatlanná válása után, vagyis 1925. év óta a kémkedés és árulás bűncselekmények száma évről-évre emelkedett és ami különösen feltűnő, az az, hogy míg ez az emelkedés 1931-ig csupán lépcsőzetes volt, addig 1932-ben és 1933-ban már ugrásszerűvé vált (az 1930-ban történt 17 elítéltetéssel szemben 1932-ben már 31 egyén, 1933-ban pedig 57 egyén ítéltetett el).
Ha tehát a hűtlenség szóbanforgó esetei tekintetében továbbra is fenntartatnék a mai jogállapot és megelégednénk ezentúl is azzal, hogy az állam léte ellen intézett legsúlyosabb támadások béke idején csupán szabadságvesztésbüntetésekkel toroltassanak meg, ez egyértelmű volna a legfontosabb jogtárgy védelmének könnyelmű elhanyagolásával.
A kifejtettekre való tekintettel nem lehet tehát várni a Btk-nak a fentebb említett nagyfontosságú szempontból való általános revíziójára, hanem a hűtlenség szóbanforgó rendelkezéseinek módosítása iránt egy novella keretei között nyomban intézkedni kell.
A módosítások megállapításánál a következő szempontokat kellett figyelembe venni:
A titok tekintetében az idegen állam javára elkövetett hűtlenségre az 1930:III. törvénycikk 61. §-ában megállapított alapbüntetés érintetlenül hagyása mellett szigorúbb elbírálást igényel az az eset, amidőn a titkot lopás vagy erőszakos cselekmény útján szerezték meg, avagy ha a cselekmény az állam érdekét súlyosan sértette vagy veszélyeztette, de az utóbb említett cselekmények köréből is kiemelkedik súlyosságánál fogva az az eset, amidőn a hűtlenséget az illető közhivatalnoki állásának vagy hivatalos megbizatásának vagy a hatósággal szemben fennálló szolgálati, avagy szerződéses viszonyának felhasználásával követte el, vagyis amidőn a bűncselekmény elkövetője oly személy, akit szorosabb hűségi kötelék fűz az államhoz és akinek magatartása ennek folytán ethikai szempontból is súlyosabb elbírálást igényel. Az utóbb említett esetekre halálbüntetés megállapítása, a többi kiemelt esetre pedig életfogytig tartó fegyház kimondása látszik indokoltnak.
Kiegészítésre szorul a hatályos jog annyiban is, hogy az előkészületi cselekmények legsúlyosabb nemeire, ú. m. a kémül ajánlkozásra és a kémszolgálat vállalására megszabott büntetéseket egyenlősíteni kell az egyéb előkészületi cselekmények büntetéseivel.
Végül a dolog természeténél fogva intézkedni kell a háború idején elkövetett hűtlenségi cselekmények büntetőszankciói tekintetében is annyiban, hogy ezek a cselekmények a háborúban jelentkező fokozottabb veszélyre való tekintettel nem eshetnek enyhébb megtorlás alá, mint a béke idején elkövetett legsúlyosabb hűtlenségi esetek. Ehhez képest a javaslat a hűtlenségnek háború idején véghezvitt szóbanforgó eseteire kizárólag halálbüntetést állapít meg.
E §-nak tisztán az a hivatása, hogy szabatosan megjelölje, hogy a javaslat a 2-4. §-aiban foglalt rendelkezéseket miként iktatja be az 1930:III. törvénycikk (É. T.) most hatályon kívül helyezett 61., 62. és 64. §-ainak helyébe.
A § első bekezdésében a büntetési tétel tekintetében nincs változtatás a hatályos jogon, mert ez a bekezdés megfelel az É. T. 61. § első bekezdésének, amelynek büntetési tétele ugyanily minősítő körülmények esetében ugyancsak tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyház.
A súlyosabb minősítés alapjául szolgáló tényelemek tekintetében is csak azt a kiegészítést teszi a javaslat a hatályos jogon, hogy a hozzáférhetővé tétel mellett a tudomásra juttatás célzatát is felveszi a minősítő tényelemek közé.
A második bekezdése részben megegyezik az É. T. 61. § második bekezdésének 1. pontjával; attól csak abban tér el, hogy az életfogytig tartó fegyházbüntetés alkalmazhatóságát kiterjeszti az É. T. 60. §-ának 4-6. pontjaiban foglalt kísérleti és előkészületi cselekményekre is és ezenfelül arra az esetre is, ha a titkot lopás vagy erőszakos cselekmény útján szerezték meg.
Végül a § utolsó bekezdése a hűtlenség legsúlyosabb eseteiben - vagyis ha a cselekményt abból a célból követték el, hogy a titok idegen állam hatóságának, külföldi szervezetnek, megbízottjuknak vagy érdekükben működő személynek tudomására jusson vagy hozzáférhetővé váljék és a cselekmény az állam érdekét is súlyosan sértette vagy veszélyeztette - a halálbüntetés alkalmazását békeidőben történt elkövetés esetében is lehetővé kívánja tenni.
Ezt a büntetést tehát a javaslat csak azokra az esetekre szorította, amelyekben az alanyi bűnösség a legnagyobb; amikor ugyanis a tettes nemcsak általános állampolgári hűségi kötelességét sértette meg, hanem megszegte egyúttal azt a különös hűségi kötelességet is, amellyel a beléje helyezett különös bizalomnál fogva hazájának közhivatalnoki állásából, hivatalos megbízásából, szolgálati vagy szerződéses viszonyából folyóan tartozik.
Ez a § az É. T. 62. §-a helyébe lép.
Az É. T. 62. §-a a halálbüntetés alkalmazhatóságát háború idején is a 60. § 1. vagy 2. pontjában meghatározott cselekményekre és kísérletükre korlátozza; a javaslat 3. §-a a halálbüntetés alkalmazhatóságát a 60. § 3-6. pontjaiban meghatározott cselekményekre is kiterjeszti. Ennek indoka az, hogy az utóbb említett veszélyeztető, illetőleg előkészületi cselekmények háború idején az állam életérdekeire a legsúlyosabb veszélyt jelenthetik.
Ez a § az É. T. 64. §-a helyébe lép.
Az É. T. 64. §-a a kémül ajánlkozást vagy kémszolgálat vállalását öt évig terjedhető börtönnel háború idején öt évtől tíz évig terjedhető fegyházzal bünteti. Tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyházbüntetést csak arra az esetre rendel, ha a cselekményt háború idején az ellenség javára követték el.
E büntetési tételek elégtelensége nyilvánvaló s a javaslat 4. §-a azokat jelentékenyen emeli; büntetésül tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyházat, háború idején halálbüntetést javasol.
Ennek a szigorításnak indokául az a megfontolás szolgál, hogy az, aki idegen állam hatóságának, külföldi szervezetnek, megbizottjuknak vagy érdekükben működő személynek kémül ajánlkozik vagy részükre kémszolgálatot vállal, már ezzel a cselekményével bizonyságot szolgáltatott a mellett, hogy az állam legveszedelmesebb ellenségei közé tartozik. Ennél fogva a legsúlyosabb büntetés sem érdemtelenül éri őt. Az is figyelmet érdemlő szempont, hogy a kémül ajánlkozó vagy kém gyanánt működő személy tevékenységét egész terjedelmében rendszerint nem sikerül felderíteni. Az állam érdekeinek védelme kívánja tehát, hogy a kémkedésre elszánt egyén ellen elrettentő, illetőleg őt ártalmatlanná tevő büntetés alkalmaztassék akkor is, ha tevékenységét még nem kezdte meg, vagy annak részleteit sikerrel palástolta el.
A javaslat nem érinti az új jogszabály visszaható erejére a Btk. 2. §-ában foglalt alapvető elvet. Ennélfogva a javaslatban foglalt szigorú büntetési tételeket csak a törvény hatályba lépte után elkövetett bűntettekre lehet majd alkalmazni.
