A kereskedelmi és iparkamarákról szóló 1868:VI. törvénycikk általában helyesen szabta meg azokat a kereteket és megfelelően szabályozta azokat a módozatokat, amelyek szerint a kereskedelmi és iparkamarák jelentős tevékenységüket már hosszú évtizedek óta kifejtik. Miután azonban a hivatkozott törvény megalkotása óta már 65 év telt el, természetes, hogy a törvény némely rendelkezése éppen a kamarák helyes működésének biztosítása érdekében módosításokra szorul és a jelen törvényjavaslat célja éppen ezeknek a sürgősen szükségesnek mutatkozó módosító szabályoknak a megalkotása.
Az 1868:VI. törvénycikk (az alábbiakban: törvény) szerint a kereskedelmi és iparkamarák két osztályból: a kereskedelmi és ipari osztályból állanak. A törvény szerint a budapesti kamara részére 48, a többi kamara részere 32 kamarai beltagot és ugyanannyi kamarai kültagot kell választani. Ez a szám nem kielégítő s így az első szükségesség a kamarai tagok számának olyan mértékű emelése, amely számnak a keretében az egyes ipari és kereskedelmi kategóriák megfelelően elhelyezhetők. A törvényjavaslat e megfontolás alapján a budapesti kamara tagjainak számát 96-ról 120-ra, a vidéki kamarák tagjainak számát 64-ről 80-ra emeli.
A kamarai intézmény rendeltetése abban áll, hogy az ipar és kereskedelem különböző ágainak gyakorlói között felmerülő ellentéteket azoknak megvizsgálása és megbeszélése útján lehetőleg megszüntetni vagy legalább enyhíteni és a közgazdaság érdekeit szolgáló egységes álláspont kialakulását előmozdítani igyekezzék. Az ipar és kereskedelem összes ágainak és kategóriáinak ez a szerves összeműködése a kereskedelmi és iparkamarákon belül a leggyakorlatibb eszköze annak, hogy a különböző foglalkozási körök és kategóriák ellentétes érdekei úgy az előkészítés alatt álló törvényi és rendeleti jogalkotás, mint az élet által felvetett különböző kérdések tekintetében tüzetesen megvitathatók és lehetőleg kiegyenlíthetők legyenek, mielőtt még azok tekintetében az illetékes tényezők állást foglaltak volna. Nyilvánvaló, hogy a kamarai intézmény csak abban az esetben tud ezeknek a feladatainak kellőképpen megfelelni, csak abban az esetben lehet az ipar és kereskedelem egyetemes érdekének szószólója, ha a kamarai tagok sorában az iparosok és kereskedők különböző kategóriái intézményesen az őket megillető képviselethez jutnak.
Lehetővé kell tehát tenni oly választási eljárás megállapítását, amely szerint az iparosok és kereskedők különböző kategóriái külön-külön választói csoportokat (kúriákat) alkotnak és mindegyik csoport a kebelébe tartozó iparosok, illetőleg kereskedők sorából választ eleve megállapított számú kamarai tagot. Erre a célra a törvény 12. §-ának az a felhatalmazása, mely szerint a választásra vonatkozó rendszabályok rendelettel szabályozhatók, nem nyujt elegendő szabályozási jogalapot és így eme kérdés megoldására a jelen törvényjavaslat kívánja megadni a szükséges felhatalmazást.
A törvényjavaslat a választói csoportok megalakításának csupán általános irányelveit állapítja meg, egyébként a részletes szabályozást rendeleti útra hagyja, azért, mert azok a kritériumok, amelyek alapján az egyes választói csoportok ezidőszerint meg fognak alakíttatni, a gazdasági viszonyok változása folytán módosulhatnak s a rendeleti szabályozással könnyebb követni e változásokat, mint a törvény útján.
Az 1868:VI. törvénycikk egyéb rendelkezéseinek módosítására vonatkozó részletek tekintetében a részletes indokolás nyujt tájékoztatást.
A törvényjavaslat 1. §-a a törvény 5. §-ával szemben, amely bel- és kültagokat és levelezőtagokat különböztet meg, a bel- és kültagok közötti megkülönböztetést mellőzi. A törvény 9. és 12. §§-ai szerint a kamara székhelyén lakó iparosok és kereskedők közül választott kamarai tagok a beltagok, míg a kamara székhelyén kívül lakó iparosok és kereskedők közül választott kamarai tagok a kültagok. Ennek a megkülönböztetésnek fenntartására semminő ok sincsen. Nyilvánvaló, hogy a kamarai tagok jogállása tekintetében nem lehet különbséget tenni a szerint, hogy a kamara székhelyén vagy azon kívül laknak-e. Ilyen különbséget a törvény sem állapított meg, sőt az 5. §-ban kifejezésre juttatta, hogy a beltagok és kültagok jogai egyenlők. Ezért sokkal helyesebb, ha ennek a megkülönböztetésnek elejtésével a kamara tagjainak egyenjogúsága elnevezésükben is kifejezést nyer és szemben a levelezőtagokkal, akiknek csak tanácskozási joguk van, a szavazási joggal is rendelkező tagok a „rendes tagok” elnevezést kapják.
A törvényjavaslat az általános indokolásban említett okokból a budapesti kamara tagjainak számát 96-ról 120-ra, a vidéki kamarák tagjainak számát 64-ről 80-ra emeli, de fenntartja a törvény 5. §-ában is kifejezett azt az elvet, hogy a tagok felét azok közül kell választani, akiknek a kamara székhelyén van a telepük, másik felét azok közül, akiknek a kamarai kerületben, de a kamara székhelyén kívül van a telepük. Ez a megosztás helyesnek bizonyult és annak megváltoztatására nincsen ok.
Fenntartja a törvényjavaslat a törvény 5. §-ában foglalt azt a bevált elvet is, hogy a kamara két osztálya egyenlő számú tagból áll és hogy a kereskedelmi osztály tagjait a kereskedők, az ipari osztály tagjait az iparosok választják.
Az az alapvető elvi követelmény, hogy a kamarák kereskedelmi és ipari osztályain belül a kereskedők és iparosok különböző csoportjainak aránylagos képviseltetése érdekében a választásokat választói csoportok szerint kelljen foganatosítani, az általános indokolásban nyert megokolást.
A választói csoportok számát a törvényjavaslat osztályonként öt-ötben állapítja meg akként, hogy a budapesti kamaránál mindegyik választói csoport tizenkettő-tizenkettő, a vidéki kamaráknál nyolc-nyolc rendes tagot választ és elhatárolásának megállapítása a rendeleti szabályozás előkészítése során tüzetes megbeszélés tárgya lesz.
A választás módját a választási szabályzat fogja szabályozni, amelyet miként eddig is, mindegyik kamara részére annak meghallgatásával a kereskedelemügyi miniszter rendelettel fog megállapítani. A választási szabályzatban ilyképpen figyelembe vehetők lesznek azok az eltérések, amelyek az egyes kamarák kerületében az ipar és kereskedelem helyzete tekintetében jelentkeznek és a választási szabályzat megalkotásánál is mérlegelendők.
Gyakran előfordul, hogy a kamarák szakosztályainak halasztást nem tűrő ügyekben sürgősen kell véleményt nyilvánítaniok. Ilyen esetekben technikai szempontokból sem lehet kívánni azt, hogy az osztályok ülésein a vidéki kamarai rendes tagok is résztvegyenek, hanem meg kell elégedni azzal, hogy az osztályok megbeszéléseibe csupán azok a rendes tagok vonassanak be, akiknek telepük a kamara székhelyén van. Ezt a törvényjavaslat kifejezetten lehetővé teszi.
A levelezőtagságot és a tagok jogállását a törvényjavaslat változatlanul fenntartja és az eddigi rendelkezéseket csak néhány oly elv megállapításával egészíti ki, amelyek a gyakorlatban törvényi rendelkezés nélkül eddig is érvényesültek. Ilyen elv, hogy a levelezőtagokat mindegyik kamarán belül az elnöki tanács által javaslatba hozott egyének közül a kamara közgyűlése választja, továbbá, hogy a levelezőtagot az osztályokba is be lehet osztani. Önként értetődik, hogy a levelezőtag osztályba beosztása esetén az osztálynak ülésein is csak tanácskozási joggal, szavazási jog nélkül vehet részt, ugyanúgy, mint a kamara közgyűlésén. Új rendelkezése ellenben a törvényjavaslatnak az, amely a levelezőtagok számát korlátozza éspedig olyképpen, hogy számuk nem haladhatja meg a rendes tagok számát. Ez a rendelkezés azért szükséges, mert eleve útját kell vágni annak, hogy a levelezőtagok száma túlszárnyalja a rendes tagok számát, ami nemcsak az ügymenet szempontjából volna hátrányos, de a rendes tagság jelentőségét is csökkenthetné.
Annak következtében, hogy a törvényjavaslat 1. §-a a kamarák tagjainak beltagokra és kültagokra tagozódását megszünteti, ezt a változtatást a törvény összes szakaszain végig kell vezetni. Eziránt a 2. § rendelkezik, amely az említett okból egyszersmind a törvény 9. §-a első bekezdésének b) pontját, ugyanennek a szakasznak második bekezdését, továbbá 10., 11. és 12. §§-ait hatályon kívül helyezi.
Ennek a szakasznak első három bekezdése csupán szövegezési módosításokat tartalmaz a törvény 13. §-ával szemben, az abban foglalt rendelkezések érdemének érintése nélkül.
A szakasz negyedik bekezdésében nyer külön kifejezést a kamara elnökének a kamara működését irányító és a kamara képviseletére vonatkozó egyébként szorosan az elnöki tisztség természetéből folyó jogköre.
A szakasz ötödik bekezdése rendelkezik a kamara elnöki tanácsáról, amely a kamara elnökéből, két alelnökéből és főtitkárából áll. A legtöbb kamaránál törvényi rendelkezés nélkül eddig is működött ilyen elnöki tanács, amelynek feladata volt egyebek között a kamarai közgyűlések elé terjesztendő ügyek előkészítése is. A kamarák életében szükségesnek bizonyult az elnöki tanács megalakítása és működése. Ennek a szükségnek kíván a törvényjavaslat megfelelni az elnöki tanács felállításával.
A szakasz a törvény 14. §-ának rendelkezéseit csupán a szövegezés szabatossága érdekében módosítja.
A szakasz a törvény 16. §-ával szemben a kamarai osztályok jogkörének szabatosabb rendezésére törekszik. Megállapítja, hogy a kamara mindegyik osztálya megbeszélés tárgyává teheti és állást foglalhat azokban az ügyekben, amelyekben a kamara véleményét nyilvánítani hivatott. Az osztályok állásfoglalása nem teszi mellőzhetővé azt, hogy a kérdéses ügyekkel a kamara közgyűlése is foglalkozzék és határozatot hozzon. Abban az esetben azonban, ha a kamara közgyűlése valamelyik osztály álláspontjával meg nem egyező határozatot hozott, az osztálynak joga van azt kívánni, hogy álláspontját külön véleményként indokolásával együtt közölje a kamara azzal a hatósággal, amelynek megkeresése következtében foglalkozott a kérdéses üggyel.
Ha pedig a kamara ügyrendje értelmében az osztályokon belül szakcsoportok is működnek és a szakcsoport álláspontja eltér az osztály álláspontjától, a szakcsoport álláspontját a közgyűlésen ismertetni kell és azt a szakcsoport kívánságára mint különvéleményt a kamara állásfoglalásával együtt a megkereső hatóság elé kell terjeszteni.
Ezek a rendelkezések egyfelől kidomborítják az osztályok önállóságot és jelentőségét, továbbá biztosítják azt, hogy a megkereső hatóságok az osztályok és szakcsoportok állásfoglalását indokolásával együtt megismerhessék, másfelől azonban megóvják a kamara egységét, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a kamarai intézmény, mint az egyetemes ipari és kereskedelmi érdekek képviselője hivatásának megfelelhessen.
A belső ügymenet szempontjából jelentős, de egyszersmind a kamara elé utalt ügyek előkészítésének során is a kamarai egység elvét szolgálja a szakasznak az a rendelkezése, amely szerint a megbeszélés végett az osztályok elé kerülő ügyeket előzően a kamara elnöki tanácsának kell megbeszélnie és a szakosztályban leendő tárgyalásukat előkészítenie.
A törvény 17. §-a szerint a kamara minden hónapban legalább egyszer tart rendes közgyűlést. Rendkívüli közgyűlést, valamint osztályüléseket pedig az előforduló szükség szerint tart, de hat kamarai tagnak kívánságára a közgyűlést, három osztálytagnak kívánságára az osztályülést össze kell hívni. Ezek a rendelkezések nem megfelelőek. Nem szükséges annak előírása, hogy a kamarák minden hónapban legalább egyszer tartsanak közgyűlést, hanem teljesen megfelelő olyan rendelkezés, amely szerint a kamarák a felmerülő szükség szerint tartják közgyűléseiket. Ily rendelkezés mellett el lehet ejteni a rendes és rendkívüli közgyűlések megkülönböztetését.
Nem tartható fenn az a rendelkezés sem, amely szerint a közgyűlést hat kamarai tagnak, az osztályülést pedig három osztálytagnak kívánságára össze kell hívni. Az egyik vidéki kamaránál legutóbb ismételten előfordult, hogy a törvényben előírt néhány kamarai tag komoly ok nélkül, zaklatásszerűen kívánta a közgyűlés összehívását. Hasonló zaklatás kizárása érdekében múlhatatlanul szükséges olyan rendelkezés, amely a közgyűlés, valamint az osztályülések összehívását nagyobbszámú tag írásban előterjesztett kérelméhez köti. A szakasz a kamarai rendes tagok egynegyedének a megbeszélendő tárgy megjelölésével írásban előterjesztett kérelme esetére írja elő a közgyűlés összehívását és egyszersmind aziránt is rendelkezik, hogy ilyen esetekben a közgyűlést nyolc nap alatt, a kérelem előterjesztésétől számított harminc napnál nem későbbi időre kell egybehívni. Ugyanígy rendelkezik a törvényjavaslat az országgyűlések egybehívása tekintetében is, az osztály tagjai egynegyedének írásban előterjesztett kérelméhez kötve az osztályülés egybehívását.
A közgyűléseken és az osztályüléseken felül szükséges lehet akár az említett ülések napirendjén szereplő kérdések előkészítése céljából, akár egyéb célokból külön megbeszélések tartása. Ezért a szakasz olyképpen rendelkezik, hogy ilyen megbeszélésekre a tagokat a felmerülő szükség szerint bármikor össze lehet hívni.
Annak következtében, hogy a törvényjavaslat 1. §-a a kamara rendes tagjai és ezzel az osztályok rendes tagjai számát emelte, a törvény 18. §-ának a közgyűlések és osztályülések határozatképességére vonatkozó rendelkezései is módosítást igényelnek. A szakasz a közgyűlés, illetőleg az osztályülés határozatképességét a rendes tagok legalább egyötödének jelenlétéhez köti.
A szakasz a törvény életbelépése napjának megállapítását a kereskedelemügyi miniszterre bízza abból a célból, hogy a törvény a végrehajtására vonatkozó rendelet és a választási szabályzatok elkészítése után legyen életbeléptethető. A törvényjavaslat a visszaható erőre nézve nem tartalmaz rendelkezést, ebből következik, hogy a törvényjavaslatnak a közgyűlés összetételére és megalakítására vonatkozó rendelkezései nem érvényesülnek azonnal valamennyi kamaránál, hanem csupán fokozatosan a szerint, amint a kamarai tagok mandátuma az eddigi rendelkezések szerint lejár s a tagok új választás alá kerülnek.
