Az útlevélváltási kötelezettség az 1909:II. törvénycikk megalkotásának idejében tulajdonképpen csak a kivándorlókat terhelte és ezért a más célból utazók közül csak igen kevesen váltottak útlevelet. E tényből kifolyólag a törvényhozást a kivándorlási alap megalkotásánál az az intenció vezette, hogy a kivándorlóktól ily címen befolyó összegek elsősorban a kivándorlók javára szolgáljanak.
Ez a helyzet azonban lényegesen megváltozott, amióta az útlevélváltás minden külföldre utazóra nézve kötelező. Miután ma kivándorlás alig van, az útlevéldíjakból befolyó jövedelmeknek csak töredékrészei azok az összegek, amelyek a kivándorlóktól folynak be. Ezért nem kifogásolható, hogy a kivándorlási alapnak az 1909:II. törvénycikk 29. §-ában meghatározott rendeltetése oly célokra is kiterjesztessék, amelyek által idegenforgalmunknak emelkedése is joggal várható. Ma gyógyhelyeink és üdülőhelyeink azok, amelyek külföldi látogatóinkat leginkább hazánkba vonzzák. Ezért minden lehetőt el kell követni, hogy gyógyfürdőink és üdülőhelyeink modernizálása, valamint idegenforgalmi propagandánk tökéletesebb kiépítése által, azok a külföldi látogatókra minél nagyobb vonzóerőt gyakoroljanak.
Miután a kivándorlási alap jövedelmének igen tekintélyes része az útlevelek jövedelméből áll elő, méltányosnak tekinthető, ha fenti célok elérésére ezen alapból hasítjuk ki a szükséges fedezetet, mégpedig a nélkül, hogy ezzel a kivándorlási alap főcélját és anyagi feltételeit a legkisebb mértékben érintettük volna.
