1935. évi III. törvénycikk indokolása

gyógyszerészi jóléti intézmény létesítéséről * 

Általános indokolás

A közegészségügy rendezéséről szóló 1876:XIV. törvénycikk a gyógyszertárakat kivette az iparüzletek sorából és közegészségügyi intézményeknek nyilvánította. Ebből kifolyólag közigazgatásilag is rendezte azokat a kérdéseket, amelyek a gyógyszerészeti üggyel kapcsolatosak.

A gyógyszertárak a törvény megalkotásától eltelt több mint félszázados idő alatt a közegészségügy érdekében elismerésre méltó tevékenységet fejtettek ki és a magyar gyógyszertárak pontos és megbízható működésükkel a közegészségügyi intézmények sorában nemzetközi viszonylatban is előkelő helyet vívtak ki maguknak.

Az életkörülmények és a gazdasági viszonyok jelentős változása azonban a gyógyszerészeti üggyel kapcsolatban oly problémákat vetettek fel, amelyet a kormányzatnak a gyógyszertárak zavartalan működésének biztosítása végett mielőbb meg kell oldania. E problémák egyike a gyógyszertári jogadományozás mai rendszerének és a gyógyszerészet közigazgatási igazgatásának a kor szellemében való átszervezése, másik probléma pedig a gyógyszertári személyzetnek, az alkalmazott gyógyszerészek súlyos szociális viszonyainak lehető megoldása. A gyógyszerészeti ügy általános rendezését külön törvényjavaslatban óhajtom az országgyűlés elé terjeszteni. Ettől függetlenül azonban szükségét látom annak, hogy a gyógyszerészi alkalmazottak szociális problémáinak megoldását a lehetőség szerint megvalósítsam.

A törvényjavaslat a gyógyszerészek, de főleg a rendkívül nehéz viszonyok között élő alkalmazott gyógyszerészek nagy tömegének felsegítését célozza. Ez okból az alább részletezett elgondolás szerint oly alapot kívánok létesíteni, amely a rendelkezésre álló összegekből egyrészt a reászoruló gyógyszerészek segélyezéséről fog gondoskodni, másrészt előkészít a gyógyszerészek önálló nyugdíjintézetének pénzügyi megalapozását is.

A gyógyszerészek jóléti alapjának előzményei hosszabb időre nyúlnak vissza. Így az állandó gyakorlat szerint minden személyjogú gyógyszertári jogosítvány engedélyezésekor, valamint átruházásakor, az erről szóló kormányhatósági okirat oly záradékot tartalmaz, hogy az engedélyes később megállapítandó jogszabály rendelkezése szerint bizonyos juttatásokkal lesz köteles hozzájárulni a gyógyszerészi nyugdíjintézmény megalapozásához. Ettől függetlenül 1928-ban az akkori népjóléti- és munkaügyi miniszter az ugyanebből a célból a gyógyszertártulajdonosi karral folytatott tárgyalás eredményeként a vénykészítési munkálatok díját esetenként 4 fillérrel magasabban állapította meg, kikötve, hogy ennek fejében a gyógyszertártulajdonosok minden orvosi vény alapján elkészített gyógyszer után ezt a felemelt munkálati díjban burkoltan beszedett összeget be fogják szolgáltatni egy később létesítendő gyógyszerészi jóléti intézmény céljaira. A gyógyszertártulajdonosi kar kilátásba helyezte, hogy ezt az összeget jogi rendelkezés nélkül is önként be fogja fizetni. Sajnos, ezen megállapodáshoz fűzött remények a gyakorlatban nem valósultak meg. A gyógyszerészi jóléti intézmény életrehívása mindjobban eltolódott pedig a gazdasági viszonyok rosszabbodása a gyógyszertárak anyagi helyzetét is annyira meg, nehezítette, hogy nap-nap után szaporodott az állásnélküli gyógyszerészek száma és csökkent az állásban lévő gyógyszerészek díjazása. Ennek eredménye volt azután az, hogy a minisztériumot elözönlötték a gyógyszertári jog elnyerése iránt benyujtott kérvényekkel. Holott nyilvánvaló, hogy az ország népesedési viszonyai nem igen teszik lehetővé azt, hogy a gyógyszertárak számát szaporíthassuk a nélkül, hogy a már meglévő gyógyszertárak fenntartási lehetőségét alapjában ne rendítenénk meg.

Különben a gyógyszertárak szaporítása végeredményben nem oldja meg az elhelyezetlen gyógyszerészek helyzetét, mert ha egy-két gyógyszerész jogadományozás alapján el is tud helyezkedni, a már meglevő környező gyógyszertárak forgalmának valószínű csökkenése ugyanannyi alkalmazott elbocsátását vonja maga után. Ez a megoldás tehát a szociális probléma gyökeres megoldásához nem elégséges, eltekintve attól, vajjon az új jognyertes a patika felállítását kísérő adósságtömegek mellett tud-e megélhetést is biztosítani? Ezért szükséges gondoskodni olyan intézmény felállításáról, mely a gyógyszerészi kar társadalmi helyzetének megfelelő módon úgy oldja meg a nehéz problémát, hogy az alkalmazott gyógyszerész akkor is biztosítva lássa jövőjét, ha gyógyszertári jog birtokába nem juthat. A gyógyszerészi kar azonban képtelen oly összeg előteremtésére, amely a nyugdíjintézet megalkotását azonnal lehetővé tenné; sőt oly hosszú ideig tartana az erre szükséges tőke összegyüjtése, amely a megoldás lehetőségét végeredményben beláthatatlan időre tolná el. Ezért helyt adtam a mindkét rendbeli gyógyszerészi testület azon együttesen kifejezett kívánságának, hogy az intézet megalapozását állami irányítás mellett a fentebb említett 4 fillérekből tegyük lehetővé. E megfontolásra a kormányzatot az indította, hogy a gyógyszerészek társadalmi úton ezen összegek beszolgáltatását biztosítani képtelenek voltak, továbbá az államhatalomnak is érdeke, hogy ezen értékes társadalmi osztály szociális céljának megvalósítását a kormányzat közreműködésével elősegítse. E közbelépés eredményre azonban csak akkor vezethet, ha az e célra szolgáló összegek pontosan befolynak és annak behajtására az esetleges kényszereszközök alkalmazása mellett a kormányzatnak törvényes felhatalmazása van. A közadók módjára való behajtás is csak azt célozza, hogy a szolgáltatások minden hosszadalmas peres út mellőzésével gyorsan befolyjanak, bár meg vagyok győződve, hogy a gyógyszertártulajdonosi kar áthatva ezen önkéntesen is felajánlott szolgáltatás nemes rendeltetésétől, pontosan fog a reá nézve erkölcsileg is előírt fizetési kötelezettségnek eleget tenni.

A törvényjavaslat azonnali hatása az, hogy a gyógyszerészi nyugdíjintézet létesítésének feltétlen biztosítása mellett oly alapot létesít, amely a nyomorban sínylődő gyógyszerészek rögtöni támogatását is biztosítani tudja. Természetesen, segélyezésre csak az az összeg fordítható, amely a nyugdíjintézet megalapításához évente előirányzott összeg tartalékolása után fennmarad. Az intézmény ugyanis biztosítási tevékenységét csak a szükséges 1.200,000 P kezdőtőke rendelkezésére bocsátása után kezdheti meg. Egyrészt ezért lesz szükség először a bevételek alapszerű kezelésére; másrészt pedig azért, hogy addig is, amíg a nyugdíjintézet szociális feladatainak teljesítését megkezdheti, azonnal lehessen oly segítséget nyujtani, amely az arra rászoruló egyéneket és azok hozzátartozóit kellően támogatni képes.

Az intézmény azonban nemcsak a létfenntartáshoz szükséges segélyeket fogja nyujtani, hanem a sokgyermekes gyógyszerész családoknak támogatását, az indokolt szülési- és temetési segélyek folyósítását is lehetővé teszi. Miután e legóvatosabb számítások szerint is minimálisan 250-300,000 pengőre becsülhető e beszolgáltatásokból folyó jövedelem és így a szociális szempontból nagyjelentőségű intézmény felállításának és fenntartásának feltételei biztosítva látszanak.

Ki kell emelnem, hogy e szolgáltatások sem a közönségre, sem a gyógyszerészekre semmiféle újabb megterhelést nem jelentenek és nem fognak jelenteni.

Részletes indokolás az 1. §-hoz

A törvényjavaslat 1. §-a meghatározza azt, hogy a gyógyszerész jóléti intézmény létesítésének és a nyugdíjintézet felállításának alapja a gyógyszertárakban orvosi rendeletre elkészített és kiszolgáltatott minden egyes gyógyszer után (nem a gyógyszer egyes alkatrészeit alkotó szerek, hanem egy-egy vény alapján kiszolgáltatott minden gyógyszer után) a belügyminiszter által rendeletileg megállapított szolgáltatás. E járulék maximális határát a javaslat vényenként 4 fillérben állapítja meg. E szakasszal kapja meg a belügyminiszter azt a felhatalmazást, hogy járulékok közadók módjára hajthatók be. E rendelkezés alapján az esetleges hátralékok a peres eljárás mellőzésével közigazgatási úton gyorsan behajthatók lesznek és ezzel az intézmény anyagi feltételei mindig rendelkezésre fognak állani. Amint az általános indokolásban már reámutattam, ismét kiemelem, hogy e járulék a közönségre semmiféle újabb megterhelést nem jelent és a gyógyszer kiszolgáltatásánál külön fel nem számítható. A gyógyszertártulajdonosok e járulék befizetésével csak azt juttatják vissza, amit nekik a hivatalos gyógyszerárszabás már évekkel ezelőtt a gyógyszerészi szociális célok megvalósítása végett engedélyezett. A gyógyszertártulajdonosi érdekképviselet vezetősége azonban kötelezettségének egyesületi, helyesebben önkéntes alapon csak bizonyos mértékben tudott eleget tenni. A járulékok összege 1-4 fillér között fog váltakozni a szerint, hogy a vényt közalap, vagy más részére szolgáltatják ki. Mindenesetre a járulékok nagyságát meghatározó miniszteri rendelet szigorúan fog ragaszkodni ahhoz, hogy a gyógyszertártulajdonosoknak a gyógyszerárszabásban ily címen juttatott anyagi előny teljes egészében a gyógyszerész jóléti intézmény javára visszatéríttessék.

Részletes indokolás a 2. §-hoz

E szakasz utal arra, hogy a jóléti intézmény anyagi feltételeit nemcsak az 1. §-ban meghatározott járulékok, hanem egyéb bevételek is támogatni fogják. Ily forrásokul fognak szolgálni az esetleges adományok, az alap tulajdonában levő tőkék kamatai, az esetleges beruházások jövedelmei. Ugyancsak e célra fognak szolgálni a személyjogú gyógyszertári jogosítványok adományozásánál, illetőleg átruházásánál az engedélyokirat záradékában már kikötött és később progresszív kulcs szerint meghatározandó szolgáltatások, valamint a gyógyszertártulajdonosok által e célra már eddig összegyüjtött 147,000 P összeg is. A gyógyszerész jóléti alap szervezetét, a szolgáltatások módját a belügyminiszter rendeleti úton fogja szabályozni. Az alap kezelése a belügyminiszter ügykörébe fog tartozni, ami a külön alapokra megállapított szabályok szerint, a gyógyszerészi érdekeltségek meghallgatása mellett fog megtörténni; olyképpen azonban, hogy az alap kezeltetéséből kifolyólag a belügyminiszter költségvetését semmiféle megterhelés nem érheti és az ily címen felmerült összes költségeket az alap bevételeiből kell fedezni. Az állami kezelés tehát csupán az intézmény rendeltetésének fokozott ellenőrzését és annak pártatlan irányítását célozza.

Részletes indokolás a 3. §-hoz

Az 1928:XL. tc. 145. §-ának (5) bekezdése értelmében 1924. január 1-e után is lehet oly elismert vállalati nyugdíjpénztárt létesíteni, amely a tagoknak a törvényben meghatározott biztosítási kötelezettsége alól mentességet ad. Ennek azonban feltétele az, amit a fenti törvény végrehajtási utasítását képező 6002/1928. N. M. M. eln. sz. rendelet 2. § (1) bekezdésének 2. pontja előír, hogy nyugdíjpénztárt fenntartó vállalatnak legalább 2 millió pengő saját tőkéje és a nyugdíjpénztárnak legalább 100 tényleges alkalmazottja legyen. Azonban a gyógyszertártulajdonosoknál a saját tőkének kétségbevonhatatlan kimutatása és állandó ellenőrzése nem lehetséges úgy, mint pl. a részvénytársaságoknál, vagy a szövetkezeteknél stb., így a nyugdíjpénztár elismerésének feltételéül szolgáló 2 millió pengő saját tőkének igazolása lehetetlen. Ezért szükséges oly törvényes felhatalmazásról gondoskodni, amely az 1928:XL. törvénycikk fenti rendelkezései alól való mentességet megadja, hogy a gyógyszerészi nyugdíjintézet mint sui generis nyugdíjintézmény felállítható legyen. Bár felmerül az a körülmény, hogy a gyógyszerészalkalmazottak kötelező biztosítása a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének keretében is megoldható volna, azonban előrelátható, hogy a gyógyszerészi nyugdíjintézet által nyujtott szolgáltatások lényegesen felül fogják múlni a kötelező biztosítás által nyujtható szolgáltatásokat. Természetesen a gyógyszerészi nyugdíjintézet lesz az 1928:XL. törvénycikkben előírt kötelező öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosítás kötelező szerve.

Egyelőre azonban nem kívánok részletesen kitérni a gyógyszerészi nyugdíjintézet alakításának módjára, amit ugyanis a biztosítás-technikai szakértők számításai szerint szükséges 1.200,000 P kezdő tőkének biztosítása után - az akkori életkörülmények, gazdasági és egyéb viszonyok fogják megszabni. Szükséges volt azonban már most oly törvényes felhatalmazással rendelkeznem, amely a gyógyszerészi nyugdíjintézet megalakítását az említett törvényben meghatározott feltételektől eltérően a belügyminiszter részére biztosítja. E szakasz egyúttal intézkedik, hogyha az alap rendeltetését kimerítette és célkitűzését elérte, vagyona a nyugdíjintézetnek átadassék.