1935. évi XII. törvénycikk indokolása

a légvédelemről * 

Általános indokolás

A légifegyverek a békeszerződések által nem korlátozott legtöbb állam a szárazföldi és tengeri haderők mellett ezekkel teljesen egyenrangú légi haderővé egyesíttettek.

A légi haderő ezen egyenjogúságát a repülő fegyvernem fejlődése és önálló alkalmazásának lehetősége okolja meg. A légi erők ma már a szárazföldi és tengeri haderőkhöz hasonlóan, a háborút önállóan is képesek eldönteni.

E haderő félelmetessége alkalmazásának időben és térben adott lehetőségein alapszik. A légi haderő sajátosságánál fogva már békében úgy van megszervezve, hogy az államhatalomnak mondhatni perceken belül rendelkezésére áll. Megfelelő légierőkkel rendelkező állam órákon belül képes a vele szomszédos (ellenséges) állam politikai, kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági és közlekedési központjait bombák ezreivel elárasztani, s amennyiben az ily támadás a megtámadott állam lakosságát a védelemre felkészületlenül találja, az állami és a mindennapi élet csaknem valamennyi megnyilvánulását megzavarni, pánikot előidézni, a megtámadott állam katonai ellenállását csírájában elfojtani.

A békeszerződések által nem korlátozott hatalmak készülődését tekintve számolni kell azzal, hogy a jövőben egyes államok között felmerült nemcsak el nem simítható, hanem csupán veszélyesnek mutatkozó politikai és gazdasági ellentét esetén is a költséget és hosszadalmas s a lakosság lelki egységét és akaratát igénylő háború helyett vagy azt megelőzően a háború kimenetelét végzetesen befolyásoló légi fölény biztosítása céljából is az állandóan ütőképes légi haderővel rendelkező államok légi haderejükkel elsősorban az ellenfél békés hazai területeit fogják beláthatatlan következményű támadásokkal sujtani, hogy így erőszakolják rá akaratukat az ellenfélre. A jövő háborújában a hazai terület (politikai, ipari, közlekedési stb. gócok) légi megtámadása gyorsabb és nagyobb eredménnyel kecsegtet, mint a hadrakelt sereg ellen intézett repülőtámadások.

Különösen ki van szolgáltatva ily támadásoknak Magyarország, melynek nincs légi hadereje és így a „megtorlás” hatásos és félelmetes fegyverével nem élhet. Területe minden szomszédos állam légi erejének kedvező hatókörébe esik, azaz nincs oly területpontja, mely ne lenne légitámadás veszedelmének kiszolgáltatva. Teljes védtelenség és kiszolgáltatottsága miatt, egyenesen csábítja szomszédait a légierők megtorló vagy támadó fegyverének alkalmazására.

Nemzetközi törvények és szerződések nem biztosítják az államok egyetemét a légi haderők romboló támadásai ellen. Ennek kétségtelen bizonysága, hogy a békeszerződések által nem korlátozott összes államok - még a leghatalmasabbak is - nemcsak légi haderejüket fejlesztik rohamosan, hanem anyagi áldozatot nem sajnálva, fokozott erővel építik ki, illetve tökéletesítik az ország polgári lakosságának légitámadás elleni védelmét, hogy a meglepetésszerű légitámadások hatása ellen védekezni tudjanak, illetve hogy a légierők támadásának hatását a lehető legkisebb mérve csökkentsék. A korszerű légierők támadásai ellen, a mögöttes országrészt egyedül a védő repülő-vadászszázadok, légvédelmi tűzeszközök s a már békében gondosan előkészített és begyakorolt polgári védekezés összműködésével lehet biztosítani. Angliában, Franciaországban, Olaszországban csak úgy, mint Cseh- és Lengyelországban, Szerbiában, Romániában stb., stb. ezen elvek szerint építik fel a légitámadás elleni védekezés szervezetét. De ugyanilyen alapon fejleszti ki légi védekezését nemcsak Németország, hanem Ausztria is.

Magyarország a trianoni békeszerződés értelmében nem rendelkezik légierőkkel. Katonai értékű légierőket még önvédelem céljaira sem tarthat fenn. Így meg van fosztva az önvédelem leghatalmasabb és támadó alkalmazási lehetőségénél fogva leghatásosabb fegyverétől.

A földről alkalmazott légvédelmi tűzeszközök által nyujtott védekezés terén Magyarországot a trianoni békeszerződés ugyancsak szűk és a biztonság szempontjából ki nem elégítő határok közé szorítja. A földi tűzeszközökkel alkalmazott védekezés egyébként helyi hatású jellegénél fogva ellenséges légitámadások megakadályozására egymagában nem képes.

Minél jobban meg van tehát kötve Magyarország a légitámadások elleni aktív védekezés terén, annál nagyobb veszedelmet jelent számára kiszolgáltatott volta és annál sürgősebben és alaposabban kell kiépítenie a légitámadás elleni védelmi szervezetet, mely egyéb védekezési eszközök hiányában egyedül hivatott a légitámadás erkölcsi erőket és anyagi javakat romboló hatásának nagymérvű csökkentésével az ország ellenállóképességét fenntartani és fokozni.

Az állandóan fenyegető veszély miatt és ezzel szemben védtelen voltunk arra késztetnek, hogy a légitámadás elleni védekezést, mint az állami élet intézményes szervezetét, nem csupán különleges viszonyok esetén való megvalósítására készítsük elő, hanem úgy, hogy az állandóan és bármely órában működőképes legyen.

A légitámadás elleni védelmi szervezet tehát mindaddig, míg nemzetközi szerződések és egyességek a légierők hadi alkalmazását megbízható biztosíték mellett ki nem zárják - mire nincs remény - az állam önvédelmére éppoly fontos élő és működő szerve kell hogy legyen, mint a közbiztonság intézményei.

A légitámadás ellen megalkotandó védelem szervezése, vezetése és állandó működőképességének biztosítása úgy az államra és annak szerveire, mint a polgári lakosságra, az összes természetes és jogi személyekre már béke idején jelentős anyagi és dologi terheket ró, sajátossága révén pedig a személyes szabadság jelentős mérvű korlátozásával jár.

Intézményes megalkotása az államhatalomra, az ország lakosságára, köz- és magánintézményeire háruló korlátozások és terhek, valamint a magánjogba való beavatkozás miatt csak törvény útján biztosítható.

A légitámadás elleni védekezés kérdésével évek óta tervszerűen foglalkozó európai államok zöme is a kérdésnek törvény útján való megoldását választotta.

Külképviseleteink jelentése szerint törvény útján szabályozták a légitámadás elleni védekezés szervezését Olaszország, Lengyelország, Románia (utóbbi teljesen Franciaország intézkedéseit vette át) és Csehország, Francia- és Németország régebbi (felhatalmazási vagy általános) törvények rendelkezései alapján alkotta meg a légitámadás elleni védelmi szervezetet. A törvényhozási úton való szabályozás azonban Franciaországban is folyamatban van.

Részletes indokolás

az 1. §-hoz

A tervezett rendelkezés minden tizennegyedik életévét betöltött magyar állampolgárt, tekintet nélkül nemére, a légitámadás elleni védekezésben személyes részvételre kötelez. Mint az általános indokolásban már említettem, a légitámadás elleni védekezés önvédelmi szervezet, melybe az ország lakosságának bevonása köz- és magánérdek. Az igénybevétel határai eleve nem határozhatók meg pontosan. Annak mérvét a légitámadás elleni védekező szervezet kiépítése során felmerülő szükséglet fogja megszabni. Ezért kell a kötelezettséget széles körben megállapítani. Természetes, hogy az igénybevétel nem lesz általános, és annál az erkölcsi és testi alkalmasság, valamint az egyéb szolgálat terén való nélkülözhetetlenség figyelembe fog vétetni. Az alsó korhatárt azért kellett alacsonyan megállapítani, mert a polgári figyelő és jelentő távbeszélő és hasonló szolgálatokat részben fiatalkorúak is el tudják látni és így értékesebb erőknek egyéb fontosabb szolgálatokból elvonása elkerülhető lesz. Természetesen a fiatalkorúak csak testi fejlettségüknek megfelelő munkakörben fognak alkalmaztatni. Alkalmaztatásuknál az erkölcsi és testi követelmények ugyancsak figyelembe fognak vétetni.

a 2. §-hoz

A § a mozgási szabadságot korlátozó rendészeti intézkedések és a védelem érdekeit szolgáló különleges intézkedések megtételére nyujt felhatalmazást. Ez azért szükséges, hogy adott esetben a városok világítása megszüntethető, illetőleg a lakások, üzemek stb. világítása az utcai közlekedés stb. stb. korlátozható, hajléktalanná váltaknak vagy menekülőknek idegen lakásban való elhelyezése stb. biztosítható legyen.

a 4. §-hoz

A § az 1. és 2. §-ban megszabott kötelezettségek megszegését bünteti. A javaslat kihágássá minősíti a légvédelmi kiképzésben való részvétel elmulasztását, a légitámadás elleni személyes szolgálatból elmaradást, az alkalmazottak kiképzésben részvételének vagy szolgálat teljesítésének a munkaadók részéről való megakadályozását, vagy a miatt azoknak indokolatlan hátránnyal sujtását, s végül a védekezés érdekében kiadott rendészeti intézkedés megszegését. A javaslat a kockán forgó fontos érdekekre tekintettel a kihágásokra törvényeink értelmében megállapítható legmagasabb büntetési tételt, a két hónapig - háború idején hat hónapig - terjedhető elzárást rendeli alkalmazni.

Ki kell emelni, hogy különösen a légvédelmi szolgálati kötelezettség megszegése, az eset körülményeihez képest súlyosabb büntető rendelkezések alá is eshet. Ezek közül elsősorban kell figyelembe venni a katonai büntető törvénykönyv életbeléptetéséről és a közönséges büntető törvények egyes rendelkezéseinek ezzel kapcsolatos módosításáról és kiegészítéséről szóló 1930:III. tc. 79. §-át. E szerint az a polgári egyén, aki háború idején akár törvény, akár szerződés alapján katonai vezetés alatt szolgálat vagy munkálat teljesítésére köteles, ha ebbeli kötelességét nem teljesíti, három hónaptól hat hónapig terjedhető fogházzal, ha pedig a cselekményt kettő vagy több személy összebeszélésének következtében követte el, vagy abból súlyos hátrány származott, öt évig terjedhető börtönnel büntetendő. Ha a cselekményt gondatlanságból követték el, egy hónaptól három hónapig terjedhető fogház a büntetés.

Az 1930:III. tc. 79. §-a alkalmazásában az 1930:II. tc. (a K. t. b. t. k.) 4. §-a és az annak alapján kiadandó minisztériumi rendelet fogja meghatározni, milyen időszakot kell a háború ideje alatt érteni. Az idézett paragrafus szerint ez a fogalom határvédelmi zavarok és a belső lázadás idejét is felöleli.

Minthogy a jelen javaslat értelmében a légitámadás elleni védekezés megszervezése és intézése a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozik, a légvédelmi szolgálatot minden vonatkozásában az 1930:III. tc. 79. §-a szempontjából katonai vezetés alatt végzett szolgálatnak kell tekinteni. De következik ez abból is, hogy az említett szolgálat az országot megrohanó ellenséges légi haderő támadásának elhárítására irányuló nemzeti védekezés kiegészítő része. Minden e tekintetben felmerülhető kétség kizárása végett az 5. § második bekezdése külön is kimondja, hogy az 1. § alapján személyes szolgálatra igénybevett egyéneket az 1930:III. tc. 79. §-a alkalmazása szempontjából úgy kell tekinteni, mint akik katonai vezetés alatt kötelesek szolgálat vagy munkálat teljesítésére.

Az sem lehet kétséges, hogy a kérdéses cselekmény esetleg még súlyosabban is minősülhet, t. i. az 1930:III. tc. 59. §-ába ütköző hűtlenség bűntettévé. Ez az eset következik be, ha a tettes háború idején a magyar állam, vagy szövetségese fegyveres erejének vagy a velük közösen működő fegyveres erőnek szándékosan hátrányt vagy az ellenségnek szándékosan előnyt okoz. A szándékosság az általános jogi elvek értelmében itt nem jelenti okvetlenül azt, hogy a tettes főcélja és ehhez képest cselekménye valódi lelki rúgója hadseregünk hátránya és az ellenség előnye legyen; elég, ha tudatában van annak, hogy kötelességszegése múlhatatlanul ilyen következménnyel jár, bár e mellett a tettes, talán egyéni szempontjából inkább, valamely kicsinyes, önző célt követ. Aki pedig háború idején szándékosan és a következmények tudatában elvonja magát a rárótt hazafias kötelesség teljesítésétől, arról előreláthatóan sok esetben meg lehet majd állapítani, hogy tudatosan gyengítette a nemzeti védekezés erőit és növelte az ellenséges haderők sikerének kilátásait, amely megállapítás viszont az 1930:III. tc. 59. §-ának rendkívül szigorú büntetési tételeit fogja maga után vonni. Ekként a légvédelmi szolgálati kötelesség megszegésére eshetőleg életfogytig tartó fegyházat (1930:III. tc. 59. § második bekezdés), sőt a törvényben felsorolt súlyos következmények beálltának esetében halálbüntetést is ki lehet szabni (id. § utolsó bekezdés).

A 6. § viszont annak súlyosabb megbüntetéséről gondoskodik, aki a 2. § alapján kiadott, a légvédelmet szolgáló rendészeti intézkedést légitámadás, vagy annak fenyegető veszélye idején szegi meg.

a 6. §-hoz

Kétségtelen, hogy a 2. § alapján a támadásnak vagy hatásának elhárítása végett kiadott hatósági rendelkezés megszegésére nem mindig elégséges a 4. §-ban megszabott kihágási büntetés. Ha valaki ilyen magatartást a légitámadás vagy ennek fenyegető veszélye idején tanúsít, ez többé nem a rendészeti érdekekbe ütköző egyszerű szabálytalanság, hanem közveszély előidézése vagy fokozása. Ennélfogva az ilyen cselekményt a jogrend szempontjából sem lehet kevésbbé ártalmasnak és kisebb büntetést érdemlőnek tekinteni, mint azokat az egyéb közveszélyes bűncselekményeket (gyujtogatás, vízáradás okozása, vaspályarongálás, hajóelsülyesztés, robbantószerrel visszaélés stb.), amelyeket büntetőjogunk a személyi vagy a vagyonbiztonságot fenyegető nagy veszélyre tekintettel kivételes szigorúsággal büntet. Ezért a légvédelmi hatósági rendelkezéseknek az említett közveszély idején történt akár szándékos, akár gondatlan megszegését a paragrafus első bekezdése vétséggé nyilvánítja és arra öt évig terjedhető fogházbüntetést rendel.

A büntetőtörvényeinkben elfogadott rendszert követi a paragrafus második bekezdése is, amikor a közveszélyű cselekményből származott nagyobb kár esetében a cselekményt súlyosabban minősíti s ezzel az esetleg a tettes terhére megállapítható egyéb bűncselekményt is (államellenes bűncselekmény, vagyonrongálás, szándékos vagy gondatlanságból okozott emberölés és súlyos testisértés stb.) a közveszélyű cselekménnyel egy büntetőjogi egységbe foglalja össze, az elbírálás könnyebbsége végett. A büntetési tétel ilyenkor és a paragrafus második bekezdésében foglalt eseteknél is, a többszörös jogsértés tárgyi és alanyi súlyosságát tükrözi vissza. Ezért minősítik a második bekezdést az első bekezdésben meghatározott kötelességszegést bűntetté, ha abból az állam érdekének súlyos sérelme, halál, súlyos testisértés vagy nagy anyagi kár származott. A beállott kár mértékében és a tettes alanyi bűnösségében igen nagy fokozati különbségek lehetnek, úgyhogy az eset körülményeihez simuló büntetés kiszabását csak aránylag széles büntetési keret teszi lehetővé. Ez a § második bekezdésének első esetében két évtől (Btk. 22. §) 15 évig terjedhető fegyházbüntetés.

Az eredmény „előrelátásának” megkívánása annyit jelent, hogy habár nem is szükséges, hogy a szándék a kötelességszegésen felül a beállott súlyos eredményre is kiterjedjen, mégsem lehet a terhelt terhére róni, ha az eredmény valamely előre ki nem számítható módon a ható okoknak valamely egészen váratlan láncolatából állott elő.

Ha azonban a tettes nemcsak „előre láthatta” az eredményt, hanem előre is látta és azt magának célul kitűzte, még sokkal súlyosabb büntetésnek: életfogytig tartó fegyház vagy halálbüntetésnek alkalmazása felel meg a megfelelő megtorlás elvének.


  Vissza az oldal tetejére