A távközlés szolgálatait eddig két nemzetközi egyezmény szabályozta. Ezek közül az 1875-ben Szentpétervárott kötött Nemzetközi Távíróegyezmény a vezetékes távíró és távbeszélő, míg az 1927-ben Washingtonban kötött Nemzetközi Rádiótávíró-Egyezmény a drótnélküli (rádió) szolgálat alapelveit állapította meg.
A távközlési szolgálatok fejlődése azonban oly irányban haladt, hogy a két csoportba tartozó szolgálati ágak szabályai mindinkább közeledtek egymáshoz. Nagy befolyással volt e tekintetben az, hogy a nagy távolságú nemzetközi forgalomban váltott táviratok, illetőleg távbeszélgetések igen gyakran az út egy részét vezetéken, másik részét pedig rádión teszik meg, sőt e kétféle továbbítási mód néha többször váltakozik. Újabban a mozgó állomásoknak (tengeri hajóknak, vonatoknak, légi járműveknek) a szárazfölddel váltott, részben a forgalom biztonságára vonatkozó, részben pedig az utasok magánközleményeit továbbító távíró, illetőleg távbeszélő szolgálatra is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert és ez mind a vezetékes, mind a drótnélküli (rádió) szolgálatot egyaránt igénybe veszi.
A fejlődés tehát ledöntötte azokat a válaszfalakat, amelyek a vezetékes és drótnélküli szolgálati ágak között fennállottak. Ezt a helyzetet már az 1925. évben tartott párizsi nemzetközi távíróértekezlet, úgyszintén az 1927. évi washingtoni nemzetközi rádiótávíró értekezlet is felismerte s mindkét értekezlet azt az óhaját nyilvánította, hogy a szerződő kormányok mind a vezetékes, mind a drótnélküli szolgálatokat közös nemzetközi egyezményben szabályozzák.
Az 1932. évi szeptember hó 2-án Madridban összeült nemzetközi távíró és nemzetközi rádiótávíró értekezletek így a minden részről megnyilvánult óhajnak tettek eleget akkor, amikor a vezetékes és a drótnélküli távíró és távbeszélő szolgálat nemzetközi irányelveit egységes nemzetközi egyezményben szabályozták s megalkották a „Távközlés Nemzetközi Egyezményé”-t (Convention Internationale des Télécommunications).
Az egységes egyezmény megalkotásánál az értekezleteket az a vezérelv irányította, hogy az egyezménybe csak az általános természetű irányelveket és alapvető szabályokat foglalják bele, amelyek e nemzetközi szolgálatok létesítésével és üzembentartásával kapcsolatban a kormányokat egyaránt érintik és érdeklik s kihagyják belőle az üzemre és forgalomra vonatkozó részletkérdéseket, amelyek az alapvető szabályok gyakorlati végrehajtására vonatkoznak. A forgalomra és üzemre vonatkozó határozatokat az Egyezményhez tartozó ú. n. Szolgálati Szabályzatokban foglalták össze, éspedig a távíróra vonatkozókat a Távíró Szolgálati Szabályzatban (Réglement Télégraphique), a távbeszélőre vonatkozókat a Távbeszélő Szolgálati Szabályzatban (Réglement Téléphonique) és végül a rádióra vonatkozókat a Rádióközlés Általános Szabályzatában (Réglement Général des Radiocommunications) és a Rádióközlés Pótszabályzatá-ban (Réglement Additionnel des Radiocommunications).
Az egyezmény és a szabályzatok anyagának ily módon való elkülönítésére azért is szükség volt, mert a távíró, távbeszélő és rádió nem mindenütt van állami kezelésben, hanem azok üzemét némely államban, így főleg a tengerentúli államokban, állami engedély alapján működő magántársaságok látják el. Ezért lehetővé kellett tenni, hogy magához az Egyezményhez annak általános jellegénél és a kormányokat érdeklő s érintő tartalmánál fogva lehetőleg minden állam csatlakozhassék, a szolgálati szabályzatok közül ellenben minden állam csak azt írja alá, amelynek üzeme őt közvetlenül érdekli. Legalább egy szolgálati szabályzathoz való csatlakozás azonban mindegyik az Egyezményhez csatlakozott államra kötelező.
A rádió szolgálati szabályzatának két részre osztása (Általános Szabályzat, Pótszabályzat) az 1927. évi washingtoni nemzetközi értekezlet által követett gyakorlatnak megfelelően azért volt szükséges, mert több országban, így az Északamerikai Egyesült Államokban és Kanadában a rádiótávíró és rádiótávbeszélő szolgálatot ellátó magántársaságoknak az üzemre és díjszabásra vonatkozólag teljesen szabad kezük van. Ezért az Egyesült Államok, Kanada és néhány más ország is bizonyos üzemi és díjszabási határozatokhoz nem járulhatott hozzá; ezeket tehát nem az Általános Szabályzatba, hanem a Pótszabályzat-ba foglalták, amely utóbbit aztán ezek az államok nem írták alá.
A nemzetközi távíróegyezményt, valamint a nemzetközi rádiótávíró egyezményeket eddig mindig törvénybe iktattuk; így a legutolsó érvényben levő Nemzetközi Távíró Egyezményt az 1875. évi LVI. törvénycikkbe, a Nemzetközi Rádiótávíró Egyezményt pedig az 1929. évi VI. törvénycikkbe. Ugyan így kívánunk eljárni a Madridban kötött egyezménnyel is, amelynek határozatai 1934. évi január hó 1-én léptek életbe, amikor is a szentpétervári és washingtoni egyezmények érvényüket vesztették.
Bár az egyezmény szolgálati szabályzatait az egyezmény 2. Cikke értelmében az egyezményhez csatolták, s így azok az egyezmény kiegészítő részeivé váltak, mégis, minthogy a szabályzatokban foglalt rendelkezések csak az egyezményben foglalt alapvető és elvi határozatoknak végrehajtási utasításául szolgálnak és azok az új szabályok szerint a távközlés nemzetközi egyesületéhez tartozó igazgatások szótöbbséggel hozott határozatával két nemzetközi értekezlet közti időben is bármikor megváltoztathatók, a szabályzatok törvénybeiktatását, az eddigi gyakorlatnak is megfelelően Igazságügyminiszter úrral egyetértően mellőzöm, az országgyűlésnek azonban azokat is bemutatom és közzétételük iránt intézkedem.
A Távközlés Nemzetközi Egyezményének beosztása és fontosabb határozatai a következők:
Az Egyezmény öt fejezetre oszlik. Az első fejezetbe a nemzetközi távíróegyesület helyébe lépő Távközlés Nemzetközi Egyesületének szervezetére és működésére, a második fejezetbe a nemzetközi értekezletek összehívására és működésére, a harmadik fejezetbe a nemzetközi távközlés szolgálataira vonatkozó általános jellegű határozatok, a negyedik fejezetbe a rádiószolgálatra vonatkozó különleges határozatok és végül az ötödik fejezetbe a záró rendelkezés tartoznak. Az egyezmény végére függeléket csatoltak, amelyben az egyezmény szövegében előforduló fogalmak meghatározásai foglaltatnak.
Az első fejezetbe tartozó 1-17. Cikkek, amelyek a Távközlés Nemzetközi Egyesületének szervezetére vonatkozó határozatokat tartalmazzák, egyúttal megállapítják, hogy csak az Egyezmény aláíróinak van joguk az ahhoz tartozó szabályzatok aláírására, illetőleg az azokhoz való csatlakozásra. A rádió pótszabályzatához való csatlakozás csak úgy lehetséges, ha az illető állam egyúttal a rádió általános szabályzatához is csatlakozik.
Az egyezményhez és a szabályzatokhoz való csatlakozás formaságain kívül itt vannak megállapítva az egyezmény ratifikálására, valamint a szabályzatok jóváhagyására vonatkozó határozatok is. Az Egyezmény és Szabályzatok felmondására vonatkozó határozatokon kívül a külön egyezményekre, a választott bíráskodásra, a nemzetközi tanácsadó bizottságok megalakítására és az egyesület irodájának szervezetére vonatkozó határozatok egészítik ki ezt a fejezetet. Ami a választott bíráskodásra vonatkozó határozatokat illeti, ilyenek már a régi nemzetközi rádiótávíróegyezményekben is voltak, a régi távíróegyezményben azonban erről még gondoskodás nem történt, miért is a madridi egyezmény e tárgyra vonatkozó, általános határozatai hézagpótlóak.
A második fejezetbe sorozott cikkek (18-21) az értekezletek összeülését, azok belső ügyrendi szabályzatát, valamint azok nyelvét érintik. E cikkek kimondják, hogy magát az Egyezményt csak a szerződő kormányok meghatalmazottaiból alakult értekezletek, míg a Szabályzatokat a szerződő kormányok kiküldötteiből alakuló igazgatási értekezletek is jogosultak megváltoztatni.
A 21. Cikk az értekezletek nyelvére vonatkozik. E cikk kimondja, hogy az értekezletek tárgyalásain mind a francia nyelv, mind az angol nyelv használható. A francia nyelvű felszólalásokat az egyesület irodája által alkalmazott hivatalos tolmácsok angolra, az angol nyelvű felszólalásokat pedig franciára fordítják le. Az értekezleteken az említett két nyelven kívül más nyelven is fel lehet szólalni, ilyen esetben azonban a beszédnek francia vagy angol nyelvre való lefordításáról a felszólaló maga tartozik gondoskodni. Az értekezletek jegyzőkönyveinek és kiadványainak nyelve továbbra is kizárólag a francia nyelv.
Az Egyezmény harmadik fejezetébe sorozott, a távközlés szolgálataira vonatkozó általános határozatokat tárgyaló cikkek (22-33) e szolgálatok közérdekű jellegét, a kormányok felelősségének kérdését, a levelezési titok megvédését, a közlekedési utak és berendezések jó állapotban való tartásának kötelezettségét, a közlemények feltartóztatására, valamint a szolgálat felfüggesztésére való jogot, az áthágások megtorlását, az állami táviratok elsőbbségét, a titkosnyelv használatát, a nemzetközi pénzegységet s a díjakról való kölcsönös elszámolás kötelezettségét tárgyalják. A 22. Cikk határozatai kimondják, hogy a távközlés szolgálatainak igénybevételénél, valamint a díjszabás és a szavatosság tekintetében az összes feleket a kormányok azonosan fogják kezelni és elsőbbséget vagy kedvezményt egyiknek sem nyujtanak. E határozatok azért oly fontosak, mert a díjtérítés (rabat), amely a közelmultban annyi visszaélésnek volt az okozója, már e határozat alapján eltiltottnak tekinthető.
A levelezési titok megvédését kimondó 24. Cikk felhatalmazza a kormányokat az arra illetékes belföldi hatóságok számára történő adatszolgáltatásra: ez eddig nem volt kimondva és az egyezménybe való felvételével a szentpétervári egyezmény egyik fogyatékosságát sikerült megszüntetni.
A közlemények feltartóztatásának jogát biztosító 26. Cikk határozatai az eddigi állapottal szemben szintén haladást jelentenek, mert e cikk második szakaszában a kormányok az állam biztonságára veszélyes, vagy az ország törvényeit sértő, a közrendbe vagy a jóerkölcsökbe ütköző táviratok feltartóztatásán kívül az ilyen távbeszélgetések megszakításának jogát is megkapták.
A negyedik fejezet cikkei (34-49), amelyek a rádióközlés szolgálataira vonatkozó különleges határozatokat foglalják magukban, nagyjából az 1927. évi washingtoni rádiótávíró-egyezmény határozataival azonosak s a kölcsönös érintkezés, a zavarás, a segélykérés, a hamis és csalárd jelzések, a korlátolt szolgálat, valamint a katonai berendezésekre vonatkozó különleges határozatokat tárgyalják.
Az ötödik fejezet egyetlen cikkből, a 40. Cikkből áll, amely kimondja, hogy az Egyezmény 1934. évi január hó 1-én lép életbe.
Arra nézve, hogy az egyes szerződő kormányok az értekezleten hány szavazati jogot gyakorolhatnak, az új egyezményben nincs intézkedés, mert a szavazati jog kérdésében nem sikerült megállapodásra jutni. Az értekezlet a kérdést ideiglenes jelleggel, vagyis csakis a madridi értekezletre való érvénnyel oly értelemben rendezte, hogy a független államok mindegyike egy-egy szavazati jogot gyakorol. A független államokon kívül egy-egy szavazati jog illeti meg a brit dominiumokat, Brit Indiát, Tuniszt, Marokkót és Németalföldi Indiát, a többi gyarmatokat pedig anyaországuk szerint csoportosítva még külön egy-egy szavazati jog. Németország és Szovjet-Oroszország részére, mivel e nagy birodalmaknak gyarmataik nincsenek, jelentőségüknél fogva egy második szavazati jogot biztosított a madridi értekezlet. A szavazati jog kérdésének végleges rendezését a legközelebbi értekezletig diplomáciai tárgyalások útján fogják a megoldásra előkészíteni. A legközelebbi értekezlet 1937-ben Kairóban lesz.
Ami az Egyezményhez tartozó Távíró Szolgálati Szabályzatot illeti, az újítások közt első helyen az összebeszélt nyelvű (code) táviratozásnak a 10. Cikkben megállapított új szabályait kell kiemelni. A kétféle, tíz- és ötbetűs rendszer közül a régebbi tízbetűst a madridi szabályzat megszüntette s kizárólag csak az ötbetűst tartotta érvényben. Erre a változásra azért volt szükség, mert a code-szerkesztés technikájának nagymérvű fejlődése következtében a felek két ötbetűs s külön-külön is önálló értelemmel bíró codeszó összetétele útján kezdték az egy díjszónak számító tízbetűs codeszavakat képezni, ami a távíróigazgatások számára károsodást jelentett. A tízbetűs rendszer megszüntetése azért is indokolt volt, mert az új ötbetűs code-ok a kereskedelem, ipar, stb. igényeinek éppúgy megfelelnek, mint a régi tízbetűsek s e mellett a codeszavak rövidsége folytán a táviratok sokkal biztosabb és gyorsabb továbbítását teszik lehetővé. Hogy az új rendszer a közönségre a mai súlyos gazdasági helyzetben az eddiginél magasabb terhet ne jelentsen, az egységes ötbetűs rendszerű codetáviratok díját az értekezlet az európai díjrendszerű forgalomban a közönséges táviratok díjának 70%-ában, az Európán kívüli díjrendszerű forgalomban pedig a közönséges táviratok díjának 60%-ában, állapította meg. (A díj eddig 75%, illetőleg 66% volt.) A díjleszállítás némi ellensúlyozásául a codetáviratok díjminimumát a madridi szabályzat az eddigi négy szó helyett, öt szóban állapította meg.
A távíróigazgatások érdekeinek megvédése, valamint a tisztességtelen verseny megakadályozása szempontjából igen nagyjelentőségű határozatok szerepelnek a Távíró Szabályzat 33. Cikkében, amely eltiltja a kábel- és rádiótársaságokat mind az utólagos díjtérítéstől, mind az előzetes kedvezmények nyujtásától, vagyis a rabatt fizetésének bármely formájától.
A közönség részére jelentős díjmérséklést biztosít a Távíró Szabályzat 55. Cikke, amely a sürgős táviratok díját az eddigi háromszoros díj helyett a közönséges táviratok kétszeres díjában állapította meg.
Középeurópa országai s így Magyarország szempontjából is jelentős határozatok kerültek bele az 51-ik és 62-ik cikkekbe, amelyek kifejezetten eltiltják éspedig mindkét irányú forgalomban azt, hogy a táviratot az út egy bizonyos szakaszán levélbe, távbeszélőn vagy más közlekedési eszköz útján továbbítsák abból a célból, hogy azt így a teljes távírási díj megfizetése alól kivonják. E cikkek határozatai arra kötelezik az igazgatásokat és társaságokat, hogy amennyiben hozzájuk ilyen távirat továbbküldés végett akár levélben, akár más módon érkeznék, azt tartóztassák fel.
Igen érdekes újítás a nemzetközi távíró forgalomban az új Távíró Szabályzat 48-ik cikkének az a határozata, amely a táviratoknak távbeszélőn való továbbítását a nemzetközi forgalomban is intézményesen megengedi.
A hírlaptáviratokat feladó sajtóérdekeltségek működésének megkönnyítése érdekében a Távíró Szabályzat 68-ik cikke a nemzetközi forgalomban sürgős hírlaptáviratot (jelzése „Presse Urgent”) rendszeresített. Díja a közönséges távirat egyszeres díja.
A nemzetközi meteorológiai szolgálat jelentőségét ismerte el a madridi értekezlet akkor, amikor a Szabályzat 73-ik cikkében az „Obs” jelzésű meteorológiai táviratokat az összes nemzetközi viszonylatokban rendszeresítette s azokra 50%-os díjmérséklést engedélyezett.
Újítás van a Szabályzat 75-ik cikkében is, amely kimondja, hogy az „LC” jelzésű féldíjas tengerentúli táviratokat ezután bármely a nemzetközi táviratozásra elfogadott közértelmű nyelven lehet szerkeszteni. Az ilyen táviratok felvétele eddig csak a francia, illetőleg a felvevő vagy a rendeltetési ország által e célra kijelölt nyelvek egyikén volt megengedve.
Az időközi fejlődés által teremtett helyzet elismerését és egységes elvek szerinti szabályozását valósították meg a Távíró Szabályzat 63., 64., 76. és 77. Cikkei, amelyek a különböző fajú táviratlevelekre, az üdvözlő táviratokra, a dísztáviratokra és képtávíróra vonatkozó szabályokat állapítják meg.
Az állami táviratokra vonatkozó határozatok közt újítást jelent a Távíró Szabályzat 78-ik cikke, amely kimondja, hogy háborús veszély idején egyrészről a népszövetségi tanács elnöke vagy vezértitkára, másrészről valamely kormány minisztere, a népszövetségi tanács vagy a tanács által kiküldött misszió valamelyik tagja közt váltott állami táviratok a többi állami táviratokka szemben is elsőbbséget élveznek.
Magyarország átmenő távíróforgalmának szempontjából nagyjelentőségű határozatok vannak a Távíró Szabályzat 86-ik cikkében, amelyek a rendes úttól eltérített táviratok díjának továbbításában érdekelt országok közti megosztási módot állapították meg. Az erre vonatkozó határozatok alapelveit már a középeurópai országok 1922-ben és 1926-ban Budapesten tartott távíróleszámolási értekezletein állapították meg. Ezek a magyar kormány javaslatára most a madridi távíró szolgálati szabályzat említett cikkének 5. §-ába vétettek fel, s így az egész nemzetközi távíróforgalomra érvényesek. E határozatok általánossá tétele Magyarország számára a trianoni országhatárok mellett is lehetővé teszik a balkánállamok felé menő vagy onnan jövő táviratoknak megfelelő díjrészesedés mellett a magyar távíróhálózat igénybevételével való továbbítását.
A nemzetközi távbeszélő szolgálatra vonatkozó szabályok eddig együtt voltak a távíró használatára vonatkozó szabályokkal. A madridi értekezlet ezeket az eddigi rendszertől eltérően külön „Távbeszélő Szolgálati Szabályzat”-ba foglalta. Erre annál inkább is szükség volt, mert a nemzetközi távbeszélő forgalomnak az utolsó évtizedben bekövetkezett nagyarányú fejlődése, amelyet a kábeltechnika tökéletesedése és a magas frekvenciájú műáramkörök létesítése eredményezett, a nagytávolságú nemzetközi távbeszélő forgalom lebonyolításának módját lényegesen megváltoztatta.
Az új Távbeszélő Szolgálati Szabályzatban megfelelő szövegezéssel mindazokat a forgalmi és üzleti szabályokat belefoglalták, amelyeket a Távbeszélő Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága (Comité Consultatif International Téléphonique) 1925. év óta a nemzetközi távbeszélő forgalom kérdéseire vonatkozólag ajánlások alakjában kidolgozott.
A Távbeszélő Szolgálati Szabályzat első cikke kimondja, hogy a benne foglalt szabályok csak az európai díjrendszerű távbeszélő forgalomra vonatkoznak, az Európán kívüli díjrendszerű forgalom szabályait ellenben az érdekelt igazgatások, illetőleg távbeszélő társaságok külön megegyezés alapjára esetről-esetre állapítják meg. Ennek kimondására azért volt szükség, mert más szabályok érvényesek a távbeszélő forgalomban Európában és mások Amerikában, ami az európai és amerikai viszonyok különbözőségében találja magyarázatát. Az egymástól eltérő szabályok összeegyeztetése Madridban még nem sikerült, az idő azonban ezt is megérleli.
Az új Távbeszélő Szolgálati Szabályzatnak a közönséget érdeklő határozatai közül ki kell emelnünk a 30-ik cikk határozatait, amelyek a sürgős beszélgetés díját a közönséges beszélgetés eddigi háromszoros díja helyett annak kétszeres díjában állapították meg és ezzel kapcsolatban a meghatározott időre kért beszélgetés díját is mérsékelték.
A Rádióközlés Általános és Pótszabályzatai ugyanabban a tárgykörben mozognak, mint az 1927. évi washingtoni szabályzatok. Azoknak általában csak a nemzetközi rádiószolgálatok fejlődése következtében szükségessé vált tökéletesítését és további kiépítését valósították meg.
A Rádióközlés Általános és Pótszabályzatának legjellegzetesebb határozatai, illetőleg újításai főbb vonásokban a következők:
A frekvencia (hullám)-elosztást újra lapokra helyezte s az egyes frekvenciasávokon belül azt is előírta, hogy mikor kell az illető sáv alsó, középső és felső frekvenciáit használni (pl. Ált. Szab. 7. Cikk 18. § 1. a) pont).
Minthogy a csillapított (B típusú) hullámok egyéb szolgálatokat zavarnak s különösen a rádió-műsorszóró szolgálatot károsan befolyásolják, azok használatának megszüntetésére már a washingtoni szabályzat is bizonyos határidőket állapított meg. A madridi Általános Szabályzat 7. Cikk 8. § (5) pontja újból kimondja, hogy az 500 kc/s (600 m) hullám kivételével az igazgatások a B-típusú hullámok használatát a lehető legrövidebb idő alatt igyekezzenek megszüntetni.
Az amatőrállomások engedélyeseinek a leghatározottabban megtiltja, hogy harmadik személyektől származó nemzetközi közleményeket állomásaikról továbbítsanak. (Ált. Szab. 8. Cikk 2. § (1).
Előírja, hogy a 100 és 160 kc/s (3000 és 1875 m) közti frekvenciasávokban és a 4000 kc/s-on felüli frekvenciákon (75 méteren aluli hullámokon) dolgozó hajórádió állomásokat a közlésszolgálat biztosságának emelése és az esetleges zavarok elhárítása céljából legalább 5/1000 pontosságú hullámmérővel kell felszerelni. (Ált. Szab. 9. Cikk B. 5. § (3).
A rádiótávbeszélő kezelők számára kétféle bizonyítványt állapít meg, ú. m. általános és korlátolt bizonyítványt. Ez utóbbi tulajdonosa csak az antennában mért 50 wattnál nem nagyobb teljesítményű rádiótávbeszélő állomást kezelhet (Ált. Szab. 10. Cikk 3. § (1) és E. 7. § (2). Az általános bizonyítvány elnyerésének feltételeit a rádiószolgálati szabályzat előírja, azonban a korlátolt bizonyítvány feltételeinek megállapítását az egyes kormányokra bízza.
Ami a rádió hívójeleket illeti, eddig a rádióállomásokat jelölték meg a hívójellel, ezentúl a frekvenciákat. Ha valamely állomás a nemzetközi szolgálatban egynél több frekvenciát használ, minden frekvenciát külön hívójellel kell megjelölni. A hívójelek kijelölése új alapon rendeztetett. Azok képzésére a 0 és 1 számjegyek nem használhatók fel; a Nemzetek Szövetségének működésével kapcsolatos szállítást végző légijármű állomások részére a hívójelet megelőző és azt követő „aláhúzás”-jellel megkülönböztetett hívójeleket állapították meg. [Ált. Szab. 14. Cikk 2. § e)].
A rádiósegédkönyvekre vonatkozólag a szabályzat kimondja, hogy az eddigi magánjellegű frekvencia-kimutatás ezentúl hivatalos könyv lesz. Az állomások névjegyzékeit az egyesület irodája az eddigi rendszertől eltérő összeállításban adja ki. Az egymásra utalt és egymás szolgálatait mintegy kiegészítő rádióállomások ezentúl egy névjegyzékbe kerülnek, nevezetesen a parti- és hajó-rádióállomások, a légiforgalmi és légijármű állomások. Az eddigi állandó és szárazföldi állomások névjegyzéke mint ilyen, megszűnik és egyszerűsített alakban csak mint a frekvencia-jegyzékhez tartozó index fog szerepelni. (Ált. Szab. 15. Cikk.)
Az Ált. Szab. 16. Cikk 8. § (1) határozatai szerint a segélykérő szolgálat biztosítása céljából a rendes levelezés a tengeri mozgószolgálatban az 500 kc/s (600 m) hullámon 10 percnél, a légi mozgószolgálatban a 333 kc/s (900 m) hullámon öt percnél tovább semmiesetre sem tarthat. Ami pedig a veszélyre vonatkozó levelezést illeti, az arról tudomással bíró összes mozgószolgálati állomások kötelesek ezt figyelemmel kísérni még akkor is, ha abban részt nem vennének s ugyanakkor a hasznosan közreműködni képes hatóságok értesítésére is minden szükséges intézkedést meg kell tenniök.
Felsorolja a levelezés továbbítására legalkalmasabb s egymással szemben előnyben részesítendő hullámtípusokat (Ált. Szab. 20. Cikk 2. §).
Megállapítja a gyenge teljesítményű rádiótávbeszélő mozgóállomások szolgálatára vonatkozó határozatokat. (Ált. Szab. 29. Cikk).
Sávonként és szolgálatonként csoportosítva meghatározza a megengedett frekvenciaeltéréseket és ingadozásokat. Ismerteti az egyes adásnemek (Morse, állókép, mozgókép, távbeszélő stb.) által elfoglalt frekvenciasávok szélességét (Ált. Szab. 1. és 2. sz. függelék).
Megállapítja a CDE (Code) rádiótáviratok és a hírlaprádiótáviratok mérsékelt díjait [Pótszabályzat 2. Cikk 2. § (6)].
Mind a távíró, mind a Távbeszélő és Rádió Szolgálati Szabályzatok végén külön cikkekbe vannak foglalva az egyesület irodájára vonatkozó, valamint a távíró és távbeszélő, illetőleg a rádióközlés Nemzetközi Tanácsadó Bizottságainak működésére vonatkozó határozatok. A nemzetközi tanácsadó bizottságok a távközlés nemzetközi egyesületének életében fontos szerepet töltenek be, mert azok a két igazgatási értekezlet közé eső időben foglalkoznak az időközi haladás következtében felvetődő műszaki és forgalmi, valamint díjszabási kérdésekkel, azokat tanulmányozzák s az egyöntetű nemzetközi szabályozást ajánlásaikkal előkészítik.
