A művelődési értékek kölcsönös kicserélésének évezredekre visszanyúló történeti folyamata mindenkor hatalmas ösztönzésekkel szolgált az egyetemes emberi művelődésnek, de hasonló ösztönző és fejlesztő erővel hatott az egyetemes működés keretében kialakult kisebb kultúrkörök és nemzeti kultúrák életében is. A nemzetek művelődésüket a kor színvonalán tartani, nagyrafejleszteni és a nemzeti életben ható erőtényezővé növelni csak úgy tudták és tudják, ha más nemzetek művelődési értékeit befogadni és asszimilálni képesek. Korunk nemzeti kultúráinak épp ezért lényeges jellemvonása, hogy noha a maguk faji és nemzeti jellegét hiánytalanul megőrizték, át meg át vannak iktatva a nyugati keresztény kultúrközösségbe tartozó más nemzetek művelődéséből átvett, befogadott és meghonosult elemekkel. A magyar nemzeti művelődés is ősi, fajilag determinált és külföldről, más népektől átvett művelődési elemeknek az eredője. Immár a mai hazában is ezredéves egészséges fejlődésének, nagyraemelkedésének és haladása folytonosságának titka is abban van, hogy a magyarság sohasem szakadt el az ősmagyar lélekben kivirágzott nagy nemzeti hagyományoktól, de lelke mindig tárva áll ideáramló nagy eszmeáramlatoknak és művelődési értékeknek s hogy a magyar faj asszimiláló ereje mindig a magáévá tudta tenni ezeket a kölcsönzött művelődési elemeket.
Ezt a történeti folyamatot kívánjuk erősbíteni nemzeti kultúránk jövője érdekében, midőn hagyományainkhoz híven, állandó érintkezést tartunk fenn a nyugati nagy kultúrnemzetek szellemi életével és a történet folyamán nemzetünkkel szorosabb kapcsolatba került más nemzeti kultúrákkal. Legélénkebb és legállandóbb érintkezésünk azokkal a népekkel és nemzetekkel, amelyekhez a történeti érdekközösség szálai fűznek, amelyekkel a történeti és földrajzi adottságban gyökerező okok következtében szükségszerűen állunk szoros szellemi kapcsolatban, s ezek között immár ezeresztendős barátunkkal, az olasz nemzettel.
Az olasz-magyar baráti érintkezések alapját Árpád fejedelem és I. Berengár itáliai király vetették meg, amikor 904-ben szövetséget kötöttek. Ez a szövetség a pogány magyarok nyugati kalandozásai idején Árpád és Berengár utódai közt közel félszázadon át folytonosan fennállt s csupán I. Ottó császár imperialisztikus politikájának következményeképpen szakadt meg. A magyarság megkeresztelkedése óta azonban az olasz-magyar érintkezés újra feléledt és állandósult.
Újabban Fraknói Vilmos püspök létesített Rómában magyar történetkutató intézetet és művészházat az olaszországi levéltárak gazdag magyar anyagának kiaknázása és feldolgozása, az ifjú magyar művésznemzedék nevelése érdekében. Fraknói ezt az intézetet 1913-ban a magyar államnak, illetőleg a Magyar Tudományos Akadémiának ajánlotta fel s annak megnyitását csupán a világháború kitörése akadályozta meg. A trianoni békeszerződés alapján ez intézet épülete az olasz állam tulajdonába került, de Mussolini Benito miniszterelnök a magyar nemzet iránti nagyrabecsülése jeléül 1923-ban visszajuttatta tulajdonukba s ott a Magyar Tudományos Akadémia „Fraknói Vilmos Magyar Történeti Intézete” már 1924-ben megnyílt. A római levéltárak, könyvtárak és múzeumok, a Vatikán átvizsgálatlan kéziratgyüjteményei kimeríthetetlen forrásanyagát nyujtják különösen a török háborúk ideje történetének úgy, hogy a megnyitás óta eltelt tíz esztendő alatt Rómában dolgozott 56 történészünk valóban eredményes munkát végezhetett. Ismeretlen Corvin-kódexek, nagyértékű kéziratok, Janus Pannonius írásai, a magyar humanisták és olasz tudósok levelezései kerültek napvilágra kutatásuk során. Újból megtalálták a XVII. század óta elveszettnek hitt ú. n. vatikáni magyar krónikát és általában sok új adattal gazdagították a magyarországi humanizmus és az olasz-magyar történelmi kapcsolatok anyagát.
Az Olaszországgal mind szélesebb keretekben kiépülő politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok következménye volt, hogy a magyar kormány 1927. őszén a Fraknói-féle Magyar Történeti Intézet mellé külön papi kollégiumot, művészházat és az olasz nyelv elsajátítása végett Itáliába küldött ifjak számára Collegium Hungaricumot szervezett, s ez intézetek 1928 ősze óta 207 különféle tanulmányokat folytató ösztöndíjasnak és számos kutatónak adtak hajlékot.
A magyar és olasz kultúrérintkezések immár ezredéves történeti folyamatának szükségszerű és korszerű folyománya, hogy ez érintkezések, a kultúrjavak kölcsönös kicserélése a két állam közt kötött kulturális egyezmény keretében intézményesen rendeztessék.
Az egyezmény húsz cikkből áll, amelyek részletesen intézkednek: a Rómában fenntartandó Magyar Intézet és a Budapesten létesítendő Olasz Intézet, a csereösztöndíjasok, a kölcsönös nyári egyetemi tanfolyamokon való részvétel, az egyetemeken magyar, illetve olasz tudósok részére kölcsönösen rendszeresítendő tanszékek szervezése, lektorok kiküldése, kutatóintézetekben helyek biztosítása, főiskolai tanárcsere, az olasz nyelvnek a középiskolákban való fokozottabb mértékű tanítása, tudományos és irodalmi művek kölcsönös lefordíttatása, a levéltári kutatások megkönnyítése, könyvtárak szervezése, könyvek és kéziratok kikölcsönzése, színpadi műveknek és filmeknek előadása, művészeti kiállítások rendezése, kiadványok cseréje és rádióelőadások tartása tárgyában.
Az egyezmény ilyképpen teljes részletességgel szabályozza a kultúrjavak cseréjének gyakorlati keresztülvitelét, amit természetesen nagyon megkönnyít az utóbbi évek folyamán kiépített tudományos és művészeti érintkezések mindkét ország részéről való lelkes és gondos ápolása.
