1935. évi XXII. törvénycikk indokolása

az 1934. évben Genfben tartott Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezlet által a foglalkozási betegségek kártalanítása tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi (módosított) egyezmény becikkelyezéséről * 

Általános indokolás

A magyar országgyűlés az 1928:XXX. törvénycikkel törvénybe iktatta a Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezletnek 1925. évi hetedik ülésszakán tervezett alakjában elfogadott azt a nemzetközi egyezményt, amely szerint a foglalkozási betegségekben szenvedők és hozzátartozóik részére az üzemi balesetek kártalanításáról szóló rendelkezések alapelveinek alkalmazásával legalább ugyanolyan kártalanítást kell biztosítani, mint amilyen a törvényhozás az üzemi balesetekből származó károkra megállapít.

Az említett egyezmény második cikkében foglaltak a kártalanítás alá eső foglalkozási betegségek körét szűkre korlátozzák, amennyiben ilyenekül csak azokat a mérgezéseket, illetőleg megbetegedéseket jelölik meg, amelyeket az ólom, ennek vegyületei és összetételei, továbbá a higany, ennek foncsorai és összetételei s végül a lépfene-fertőzés okoznak.

A magyar törvényhozás a szóbanlevő egyezménnyel elérni kívánt szociális cél fontosságát már az egyezmény becikkelyezését megelőzően is felismerte, amennyiben a betegségi és balesetbiztosításról szóló 1927:XXI. tc. 70. §-ába felvette azt a rendelkezést, hogy „Baleseti kártalanítás jár annak a biztosítottnak, illetőleg családtagjainak is, aki a balesetbiztosítására kötelezett üzemben, vagy ily üzem érdekében végzett munka közben, vagy ily munka következtében oly betegségbe esik (foglalkozási betegség), amely az illető foglalkozás különös veszélyeként a biztosított keresetképtelenségét, illetőleg keresőképességcsökkenését vagy halálát vonja maga után”.

A m. kir. minisztériumnak az utóbb idézett törvénycikk 70. §-a második bekezdésében, valamint az 1928:XXX. törvénycikkben foglaltakhoz képest kiadatott 198/1928. M. E. számú rendelete egyébként a kártalanítás alá eső foglalkozási betegségek kijelölése tekintetében pontosan alkalmazkodik az 1925. évi genfi Nemzetközi Munkaügyi Egyezmény második cikkében foglalt és fentebb ismertetett felsorolásához.

A foglalkozási betegségeknek itt megszabott szűk köre azonban az egyezménnyel elérni kívánt szociális cél szempontjából korántsem bizonyult kielégítőnek. A tudomány a kijelölteken felül több olyan halált vagy tartós keresőképtelenséget okozó betegséget ismer, amely kifejezetten valamely foglalkozás sajátos ártalmának tekinthető. A szociális igazságosság, valamint a közegészségügyi és más nagyfontosságú közérdek mellőzhetetlenül szükségessé teszik, hogy az utóbb említett betegségben szenvedők és igényjogosult családtagjaik is ugyanolyan szociális védelemben részesüljenek, mint a régebbi rendezéssel már védelem körébe vont károsultak.

Az említett visszásságnak kiküszöbölését és az egyenlő elbánás elvének szélesebbkörű alkalmazását kívánja biztosítani a foglalkozási betegségekről szóló és a jelen törvényjavaslatba foglalt 1934. évi módosított egyezmény, amely a kártalanítás alá eső foglalkozási betegségek eddigi körét silikozis, a foszfor és összetételei, az arzén és összetételei, a benzol vagy homológja, valamint ezek nitro- és aminoszármazékai, a zsírsorozat szénhidrogénjeinek halogén vegyületei okozta mérgezésekkel, úgyszintén a rádium és rádióaktív anyagok, valamint a röntgensugarak okozta ártalmakkal és a bőrnek a kátrányanyagok okozta egyszerű rákos megbetegedéseivel kiegészíti.

Mindazok a megfontolások, amelyek a Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezletet a szóbanforgó egyezménytervezet elfogadására késztették, a magyar társadalom érdekei szempontjából sem közömbösek.

Kétségtelen ugyanis, hogy a társadalmi rendnek a szociális igazságosságon nyugvó békéjét nagymértékben elősegíti a védelemnek és gondoskodásnak mindazokra kiterjesztése, akik a munkaviszony természetéből folyóan önhibájukon kívül helyrehozhatatlan károsodást szenvednek.

A szociális vonatkozásban várható előnyökkel szemben aránytalanul kisebb jelentősége van annak a körülménynek, hogy az újonnan megnevezett foglalkozási betegségekben szenvedők és igényjogosultjaik támogatásának költsége ezentúl nem a munkaadók és a biztosítottak járulékaiból fenntartott betegségi biztosítást, hanem kizárólag a munkaadói járulékokból és díjakból fenntartott baleseti biztosítást terhelik.

A szociális terhek növekedése szempontjából bizonyos jelentősége csak a silikozis nevű foglalkozási betegségnek van, amely gyakori ártalom mindazokban az iparokban, ahol a munkások kőpor belélegzésének vannak kitéve. Az ipari termelés teherbíróképességét meghaladó költségalakulásnak kíván mértéket szabni azonban a javaslat 3. §-ában felvett az a rendelkezés, amely az érintett iparok kijelölését a m. kir. minisztériumra bízza. A minisztérium az e §-ban kapott jogát a magyar közgazdaság érdekeinek szemmeltartásával kívánja gyakorolni.

Minthogy mezőgazdasági munkásbiztosításunk a jelen javaslat 2. §-ában megnevezett foglalkozási betegségek károsultjait korábbi rendelkezések alapján máris kártalanítja, a magyar mezőgazdaság érdekeit - amelyre amúgy sem vonatkozik - a szóbanforgó nemzetközi egyezmény becikkelyezése egyáltalában nem érinti.


  Vissza az oldal tetejére