Az 1867:XVI. tc. XIII. Cikkében foglaltak szerint „az arany- és ezüstáruk fínomsági tartalmára vonatkozó szabályok és azok feletti őrködés iránt egyenlő elvek fognak mind a két államterületen” (Magyarország és Ausztria) „gyakorlatba vétetni”. Az 1868:XVIII. tc. 1. §-a pedig felhatalmazta a pénzügyminisztert, „hogy az 1867-ik évi január hó 1-ső napjától hatályban levő s az arany- és ezüstkészítmények fínomsági tartalmát, annak ellenőrzését és e végett eszközlendő fémjelzését tárgyaló szabályokat a törvényhozás további rendeléséig ideiglenesen érvényben tarthassa”.
Ez a kérdés azonban törvényhozási úton mindezideig nem rendeztetett és az 1875:XV. tc. csupán a fenti törvényes rendelkezéssel fenntartott szabályok egyes szakaszait (57, 60, 62, 63, 64, 68 és 74) bővítette, illetőleg módosította. Az ily módon kiegészített szabályokat „A fémjelzés iránti törvények és szabályok hivatalos összeállítása” foglalta össze.
Az 1867 óta eltelt csaknem hét évtized alatt nemesfémiparunk nagy fejlődésen ment át, minek következtében a régi szabályok már sok tekintetben elavultaknak bizonyultak és ezért időnkint külön pénzügyminiszteri rendeletekkel kellett a fejlődő ipar által felvetett szakkérdéseket szabályozni.
A monarchia szétválása után az utódállamok siettek új fémjelzési törvényt alkotni. Ezt a hiányt kívánja nálunk is pótolni a most előterjesztett javaslat.
Legfőbb célja a javaslatnak, hogy szerves egészbe foglalva a különböző rendeletekben ismertetett jogszabályokat s azokat kiegészítve olyan rendelkezésekkel, melyek a nemesfémipar mai fejlettségi fokának megfelelően a rendezésre szoruló összes kérdéseket megoldják, a nemesfémipar szabad fejlődését és a külföldi hasonló iparral szemben való versenyképességét biztosítsa s e mellett a vásárlóközönség érdekében a nemesfémipar ellenőrzésének hatályosságát is fokozza.
A kormány a nemzeti munkatervében feladatául jelölte meg az életképes iparágainknak fejlesztését. A nemesfémiparral kapcsolatban ez a célt szolgálja a javaslat.
A magyar nemesfémipar életképességének az ország feldarabolása óta is tanújelét adta. Az utolsó békeévben 2774 kg volt a fémjelzett aranyáruk összes súlya, az ezüstáruké pedig 18,417 kg. Azóta is voltak évek, amikor a 2500 kg-ot meghaladta a fémjelzésre bemutatott aranyáruk súlya, az ezüstáruk összes súlya pedig egyes években a 33,000 kg-ot is felülmúlta. A megromlott gazdasági viszonyokat csupán az jelezte, hogy a fémjelzett áruk darabszáma lényegesen megszaporodott, vagyis az áruk egyenkinti súlya leszállt. A legutolsó évek gazdasági válsága már ennél az iparágnál is kedvezőtlenül érezteti hatását, ami kifejezésre jut abban, hogy a mult évben már csak 748 kg volt a fémjelzett aranyáruk és 21,630 kg az ezüstáruk összes súlya.
Ez az ipar, amely termelőképességét az ország megcsonkítása után is ennyire fenn tudta tartani, oly fényes tanújelét adta életképességének, hogy méltán megérdemli azt, hogy továbbfejlődésének lehetősége törvényhozási úton is elősegíttessék.
Az eddigi fémjelzési jogszabályok főleg annyiban hatottak bénítólag a nemesfémiparra, hogy az arany- és ezüsttárgyak fínomsági fokai nem egyeztek a külföldi tárgyak fínomsági fokával, az ötvözeteknél használt pótfémek szűk határra voltak korlátozva, a platinatárgyak fémjelzése nem volt szabályozva. Mindezeket a kérdéseket a korszerű követelményeknek megfelelően rendezi ez a törvényjavaslat.
A szegényebb néposztály igényeit kívánja a javaslat figyelembe venni azzal a rendelkezéssel hogy ezentúl hivatalos ellenőrzés mellett az ú. n. hatkarátos (250 ezredrész aranytartalmú) tárgy készítését és forgalombahozatalát is lehetővé teszi.
Sok jogos panasz hallatszott a nemesfémipar részéről az ellen is, hogy a zálogházakban, árverési csarnokokban, bizományi üzletekben ellenőrzés nélkül kerültek a törvényes kellékeknek meg nem felelő nemesfémtárgyak forgalomba, ami egészségtelen versenyt támasztott a nemesfémiparnak és kereskedelemnek. A törvényjavaslat szerint ezentúl a zálogházak, árverési csarnokok, bizományi üzletek és más intézmények - amennyiben működésük platina-, arany- vagy ezüsttárgyak árusítására kiterjed - szintén állami ellenőrzés alá tartoznak.
Mind a vásárlóközönség, mind pedig a szakiparosok és kereskedők érdekében szükséges volt a büntető rendelkezések megfelelőbb szabályozása is.
Az 1. § kimondja, hogy platinából, aranyból és ezüstből, úgyszintén ezeknek más fémekkel való ötvözeteiből csak olyan ékszert, műtárgyat és használati tárgyat (nemesfémtárgyat) szabad iparszerűen készíteni, árusítás céljából raktáron tartani vagy üzletszerűen eladni, amely úgy a fínomság, mint az egyéb követelmények szempontjából ezen törvénynek és annak alapján kiadott rendeleteknek megfelel.
Az eddigi jogszabályok az arany- és ezüstáruszerek, rudacsok és huzalok fémjelzési kötelezettségét rendelték el. Ezen javaslat az áruszerek szó helyett megfelelőbb és az aranykészletek kötelező bejelentésére vonatkozó 2360/1935. M. E. számú rendeletből átvett kifejezésekkel írja körül a fémjelzési kötelezettség alá vont tárgyakat.
Az arany- és ezüstrudacsok és huzalok ezen javaslat szerint már nem tartoznak fémjelzési kötelezettség alá. A nemesfémrudaknak az ellenőrzés alól való kivonását főleg az indokolja, hogy a törvény tulajdonképeni célja a vásárlóközönség érdekeinek megóvása, a közönség pedig általában nemesfémrudakat nem vásárol. Azok a kereskedők és iparosok, kik foglalkozásukból kifolyólag vásárolnak nemesfémrudakat, kellő szakértelemmel bírnak és a rudak fínomsága tekintetében meg nem téveszthetők. Kétes esetekben pedig nincs akadálya annak, hogy a rudak fínomságát hivatalos helyen megállapíttassák. Az aranykészletek bejelentése és az aranyra vonatkozó jogügyletek korlátozása tárgyában kiadott 2360/1935. M. E. számú rendelet szerint aranyat venni vagy eladni csak az állandó hivatalos ellenőrzés alatt álló Budapesti Nemesfém- és Drágakőcsarnok hivatalos helyiségében, ennek hivatalos forgalmában, a hivatalos üzleti időben szabad. Fölösleges volna az itt forgalomba kerülő aranyrudakat még külön fémjeleztetni.
Arany- és ezüsthuzalokat az országban nem gyártanak, azok fémjelzésének gyakorlati jelentősége nincs.
Egyébként a külföldön sem szokásos a nemesfémrudacsokat és huzalokat fémjeleztetni.
Az eddigi jogszabályokhoz képest újítás ebben a §-ban az, hogy a platinából készült tárgyakat is a törvény hatálya alá vonta, amit egyrészt a platinatárgyak divatja, másrészt a külföldi hasonló gyakorlat indokol.
A 2. § a törvényes fínomsági fokokat sorolja fel. A fínomsági fokok a vásárlóközönség igényeinek és a nemesfémiparosok és kereskedők kívánságának megfelelően állapíttattak meg.
A platinatárgyaknál a külföldi gyakorlatnak megfelelően egy fínomsági fok engedélyeztetik.
Az aranytárgyaknál az 1. számú fínomsági fok az eddigi 920 ezredrész helyett 986 ezredrész, ami megfelel a dukátarany fínomságának; a 2. számú fínomsági fok az eddigi 840 ezredrész helyett 900 ezredrész, ami a legtöbb európai állam aranypénzének finomságával egyezik s lehetővé teszi az ilyen pénzérmék ötvözés nélküli felhasználását a nemesfémiparban; a 3. számú fínomsági fok változatlanul 750 ezredrész maradt; a 4. számú fínomsági fok pedig célszerűségi okokból az eddigi 580 ezredrész helyett 585 ezredrésznek választatott.
Az ezüsttárgyaknál az 1. számú fínomsági fok 950 ezredrész helyett 935 ezredrész, ami megfelel az európai ezüstpiacokon elterjedt „Sterling” ezüst fínomságának. A 2. és 3. számú fínomsági fok változatlanul 900 ezredrész, illetve 800 ezredrész maradt. A régi 4. számú fínomsági fok (750) elmaradt, mert a gyakorlatban ez az ötvözet nem vált be.
A 3. § az egyéb törvényes kellékeket sorolja fel.
Az első bekezdésben az eddigi jogszabályokhoz képest újítás a platina- és fehéraranytárgyak ötvözeteire vonatkozó rendelkezés. A fejlődő ipar követelményeit elégíti ki az, hogy a fehéraranytárgyak ötvözeteinek pótféme bármely fém lehet és ugyanezt a célt szolgálja a második bekezdésnek az a rendelkezése, hogy rendeleti úton az arany- és ezüsttárgyak ötvözéséhez is megengedhető újabb pótfémek felhasználása. A § többi bekezdésében foglalt rendelkezések részben az eddigi joggyakorlatnak felelnek meg, az újítások - nagyrészt a külföldi gyakorlatnak megfelelően - az ipar igényeinek tökéletesebb kielégítését célozzák.
A § első három bekezdése az eddigi joggyakorlatnak megfelelően a név- és gyárjelek kötelező használatát írja elő, újítás az, hogy a visszaélések lehető elkerülése érdekében ezentúl a m. kir. főfémjelző és fémbeváltó hivatal útján a m. kir. állami pénzverőtől kell a név- és gyárjeleket beszerezni.
A negyedik bekezdés megtiltja a fölösleges jelzések vagy felírások alkalmazását, amelyek a közönség megtévesztésére lehetnek alkalmasak.
Az 5. § azokat a kivételeket sorolja fel, amelyek a fémjelzési kötelezettségnek és a törvényben foglalt egyéb követelményeknek nincsenek alávetve.
A 6. § előírja a platina-, arany- és ezüsttárgyak hivatalos vizsgálatát és fémjelzését. A fémjelek alakja stb. rendeletileg fog szabályoztatni.
A 7. § a fémjelzésre kötelezett tárgyak bemutatásánál követendő eljárást szabályozza. Az első bekezdés 1. pontja megfelel az eddigi jogszabálynak, a második bekezdés pedig azt az újítást tartalmazza, hogy a tárgyakat főzés és színezés előtt kell fémjelzésre bemutatni. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a tárgy alapötvözetének finomsága pontosabban legyen megállapítható. A főzésnél és színezésnél ugyanis a tárgyak ötvözetének finomsága a felületen megjavul.
Az első bekezdés 2. pontjában, továbbá a harmadik, negyedik és ötödik bekezdésekben foglaltak az eddigi jogszabályokból hiányoztak, a hiányok pótlása a hatályosabb ellenőrzés érdekében volt szükséges.
A hatodik bekezdés csak annyiban tér el az eddigi jogszabályoktól, hogy árubevallás csatolását írja elő.
A hetedik bekezdés arról intézkedik, hogy a pénzügyminiszter rendelettel fogja megállapítani a külföldről érkezett nemesfémtárgyak fémjeleztetésének kötelessége alóli mentességeket.
A 8. § a fémjelzésre bemutatott tárgyak kisebb hiányai esetén követendő eljárást szabályozza az eddigi idevonatkozó rendelkezéseknek megfelelően.
A fínomsági fokok megállapításánál követendő eljárás az eddigi gyakorlatnak megfelelően szabályoztatott. Újítást csak annyiban tartalmaz ez a §, hogy kivételes méltánylást érdemlő esetekben lehetővé teszi a fínomság pontosabb meghatározása céljából egészben vagy részben beolvasztott tárggyal kapcsolatban károsodást szenvedő félnek kártérítését.
A 10. § a fínomsági fokoktól megengedett eltéréseket a főzés és színezés előtt bemutatott belföldi tárgyaknál az eddigi rendelkezésekben foglalt mértékben állapítja meg. Az eddigi rendelkezéseket csak az elkészítve bemutatott belföldi tárgyaknál, valamint a külföldi tárgyaknál szigorította, annyiban, hogy ez utóbbiak fínomságánál megfelelően kisebb eltérést enged meg.
A 11. § az eddigi gyakorlatnak megfelelően szabályozza a döntő elemzéseknél követendő eljárást.
Az átdolgozott vagy javítás folytán lényeges változást szenvedő nemesfémtárgyakat ezentúl újból fémjelezni kell. Ez a rendelkezés az eddigi jogszabályok egyik hiányát pótolja.
A 13. § a fémjelzési illeték fizetésének kötelezettségét írja elő és felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az illeték mérvét és befizetésének módját rendelettel állapítsa meg. Ez utóbbi felhatalmazás megfelel az 1923:IX. tc. 3. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésnek.
A 14. § az eddigi gyakorlatnál némileg szigorúbban rendelkezik a nem nemesfémből készült tárgyakra vonatkozólag a vásárlóközönség érdekében. A második bekezdés megtiltja hogy a nem nemesfémből készült tárgyak olyan elnevezéssel jelöltessenek, amely a tárgy ötvözete tekintetében megtévesztésre alkalmas, a harmadik bekezdés pedig csak oly mértékben engedélyezi a nem nemesfémből készült tárgyaknak platinázását, aranyozását, ezüstözését vagy ilyen fémekkel való bevonását, hogy kvarcvizsgálat által kétségtelenül meg lehessen állapítani azt, hogy az illető tárgy nem nemesfémből készült.
A 15. § a hatkarátos tárgyakkal kapcsolatos kérdéseket szabályozza. Az eddigi jogszabályokban csak annyiban történt hivatkozás, a hatkarátos (250 ezredrész) fínomságú tárgyakra, hogy az ilyenek arany- és ezüstáruszereknek nem tekinthetők. Már az általános indokolás rámutatott arra, hogy a szegényebb néposztály igényeinek kielégítése és érdekeinek megvédése érdekében kívánatos ennek az olcsó és aránylag kevés aranytartalmú árucsoportnak hivatalos ellenőrzés alá vonása. Ez az új rendelkezés egyébként megfelel az ipari érdekeltség kívánságának és a külföldi gyakorlatnak is.
A § első bekezdése kimondja, hogy hatkarátos tárgy elnevezéssel olyan aranyötvözetű tárgyakat szabad készíteni, raktáron tartani, üzletszerűen forgalomba hozni vagy külföldről behozni, amelyeknek fínomsága 250 ezredrész, a második bekezdés előírja, hogy ilyen tárgyat a név- vagy gyárjelen kívül a fínomságot feltüntető 6. K. jellel is el kell látni, ugyanilyen jelnek vagy a külföldön szokásos 250-es jelzésnek rajta kell lenni a külföldről behozott hatkarátos tárgyon is. A harmadik bekezdés szerint a törvénynek meg nem felelő fínomságú tárgyként kell a fínomsági jellel el nem látott hatkarátos tárgyat tekinteni, a negyedik bekezdés előírja, hogy a hatkarátos tárgyat nem szabad aranyból készült tárgyként forgalomba hozni, az ötödik bekezdés szerint a hatkarátos tárgyat nem kell fémjelezni, hanem fínomságát az ellenőrző szemlék alkalmával kell ellenőrizni, a hatodik bekezdés a fínomságtól való megengedhető eltérés mérvét szabályozza, a hetedik bekezdés pedig kimondja, hogy a törvény rendelkezéseit értelemszerűleg a hatkarátos tárgyra is alkalmazni kell.
A 16. § a szakipar szabad fejlődése érdekében megengedi, hogy kiviteli célra a törvényes fínomsági fokoktól eltérő és az egyéb törvényes kellékeknek meg nem felelő nemesfémtárgyak is készíthetők, melyek nem tartoznak fémjelzési kötelezettség alá. Az ilyen tárgyakra vonatkozó eljárást pénzügyminiszteri rendelet fogja szabályozni.
A 17. §-ban előírt bejelentési kötelezettségre szükség van az ellenőrzés hatályosságának biztosítása érdekében.
A 18. § a vásárlóközönség érdekeinek hatályosabb megvédését célozza, mely szerint a törvény és végrehajtási utasításának egy-egy példányát az ellenőrzés alá tartozók üzleti helyiségeiben ki kell függeszteni.
A 19. § a tárgyaknak az elárusítóhelyeken való megfelelő elkülönítését írja elő az ellenőrzés hatályossá tétele céljából.
A 20. § a platina-, arany- és ezüsttárgyak, továbbá a hatkarátos tárgyak eladásakor a vevők kívánságára kiállítandó számlákban feltüntetendő adatokat sorolja fel.
A 22. § a tekintetben rendelkezik, hogy kik tartoznak állami ellenőrzés alá.
Az eddigi jogszabályokhoz képest lényeges újítás az, hogy ezentúl nemcsak a nemesfémtárgyak készítésével és árusításával foglalkozó iparosok és kereskedők tartoznak állami ellenőrzés alá, hanem a zálogházak, árverési csarnokok és egyéb intézmények is, amennyiben működésük ilyenekre is kiterjed. Amint erre az általános indokolás is már utalt, az ellenőrzés kiterjesztésére azért volt szükség, mert ezeken a helyeken a vásárlóközönség érdekei kellő védelemben nem részesültek és lehetővé vált az, hogy fémjelzetlen és a törvényes követelményeknek meg nem felelő tárgyak kerültek forgalomba.
A 23. § az ellenőrzést gyakorló hivatalos szervet állapítja meg és felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az ellenőrzés és fémjelzés hathatósabb gyakorlása céljából szükség esetén rendeleti úton azt más szervekre is bízhassa.
A 24. §-nak első bekezdése előírja, hogy mire terjed ki az állami ellenőrzés, a második bekezdés pedig arról rendelkezik, hogy mikép kell az állami ellenőrzést gyakorolni.
A 27. § megállapítja, hogy az előző törvényes rendelkezések alapján már fémjelzett tárgyakat nem kell újból fémjelezni. A törvénynek ez a rendelkezése méltányos, mert a tárgyakat nem drágítja az újabb fémjelzés költségeivel.
A platinatárgyakat eddig nem kellett fémjelzésre bemutatni, ezek közül tehát azok is, amelyek ennek a törvénynek a hatálybalépése előtt készültek, fémjelzésre bemutatandók. A bemutatás időpontját a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg.
