A gazdatisztek öregségi rokkantsági és haláleseti kötelező biztosításáról szóló jelen törvényjavaslat egy értékes társadalmi réteg régi óhajának teljesítését kívánja lehetővé tenni. E gondolatkörben a gazdatiszti kar törekvése arra irányult, hogy annak tagjai is részesüljenek azokban a kedvezményekben, amelyet öregség és korai megrokkanás esetére más magánalkalmazottak, özvegység és halál esetére pedig az utóbbiaknak hátramaradottai társadalmi biztosításuk révén élveznek. Ezen törekvést a társadalombiztosítás teherviselésében érdekelt munkaadók gazdatiszteket alkalmazó birtokosaink is megértéssel fogadták s a maguk részéről készeknek mutatkoztak vállalni azokat az áldozatokat, amelyekkel a javasolt új társadalmi biztosítási ág bevezetése jár.
A gazdatisztek öregségi, rokkantsági és haláleseti biztosításának megvalósítása tehát teljes mértékben megfelel a közelebbről érdekeltek óhajainak illetőleg szándékainak. Szükségességét azonban ezenfelül még a közérdek is indokolja. Közérdek az, hogy a magyar gazdatisztek öregségük elé megnyugvással tekintsenek, hogy ne kelljen félni korai megrokkanásuk vagy elhalálozásuk esetére családjuk esetleg teljes ellátás nélkül maradásától, mert a jövőjét biztosítottabbnak látó gazdatiszti kar bizonyára az eddiginél is nagyobb odaadással lesz képes magát mezőgazdasági kultúránk szolgálatába állítani.
Az Országos Gazdasági Munkáspénztár nevének Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet-re (a továbbiakban: Intézet) változtatása azért mutatkozik szükségesnek, mert az intézmény ennek a javaslatnak törvényerőre emelkedése után nemcsak a munkások, hanem a mezőgazdaságban alkalmazott szellemi munkavállalók kötelező biztosítását is ellátja.
A 2. szakasz szerint általában biztosítási kötelezettség alá esik minden gazdatiszt, akár van oklevele akár nincs. Arra nézve, hogy kit kell gazdatisztnek tekinteni, a birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1900:XXVII. törvénycikk 1. §-ában foglalt fogalommeghatározás az irányadó. E szerint „gazdatiszt az, aki másnak a gazdaságában a gazdasági igazgatás, kezelés vagy ellenőrzés rendszerinti tennivalóinak fizetésért való ellátására szerződik”. A bírói gyakorlat értelmében a fogalommeghatározás következéseképpen biztosítási kötelezettség alá esik tehát nemcsak az, akit közkeletűen gazdatisztnek neveznek, hanem többek között az erdőtiszt, az uradalmi könyvelő, pénztáros, műkertész, némely magasabb képzettségű vincellér, stb., stb. is.
A kivételek közül az a) pontban foglaltat az indokolja, hogy a biztosítás kezdetekor hatvanévesnél már idősebb gazdatisztnek nem lesz módjában hatvanöt éves korára a 20 félév várakozási időt kimutatni. A hatvan éven aluliak ezzel szemben a régebbi szolgálatuk alapján beszámítható legfeljebb tíz félévvel együtt (8. § (5) bek.) a várakozási időt hatvanötéves korukig eltölthetik. A b) és c) pont nem igényel indokolást. A d) pont szoros összefüggésben van a (2) és (3) bekezdésekkel. Mindezek a rendelkezések azon az elven alapulnak, hogy a fennálló nyugdíjmegállapodások közül érintetlenül hagyandók azok, amelyek alapján a gazdatiszt már abba a jogi helyzetbe jutott, hogy a nyugdíjat a nyugdíjazási esetek valamelyikének bekövetkezte esetében megtagadni nem lehet. (Ez rendszerint akkor következik be ha a gazdatiszt egy minimális szolgálati időt eltöltött.) Felbontandók ellenben azok a megállapodások amelyek alapján ilyen jogi helyzet még nem állott be s a megállapodások felbontásának következményeképpen in integrum restitutionak van helye. Az ennek folytán kapott összeget a gazdatiszt önkéntes többletbiztosításra használhatja fel. (8. §) Az e) pontban említett mellékfoglalkozás alatt az olyan foglalkozásra gondolok, amelyet az egyéb kereső foglalkozásból származó jövedelem mellett megélhetési keresőforrásnak tekinteni nem lehet.
A biztosítási kötelezettség a bejelentés és a díjfizetés kötelezettségében áll. Mindkettő a munkaadót terheli. Ez a szakasz a bejelentési kötelezettséget szabályozza. A biztosítási ügyvitel eredményessége érdekében be kell jelenteni a biztosítási kötelezettség alá eső gazdatisztek szolgálatbalépését, javadalmazását, a javadalmazásban történt változásokat és a kilépést.
A 4. szakasz szerint a gazdatiszteket a biztosítás szempontjából összjavadalmazásuk szerint kilenc biztosítási osztályba kell sorolni. A biztosítási ügyvitelben ugyanis nagy könnyebbséget jelent, ha nem kell minden egyes biztosítottnál egyéni, valóságos javadalmazását alapul venni.
A tőzsdén nem jegyzett természetbeni járandóságok, valamint a haszonrészesedésből, jutalékból álló javadalmazás pénzbeli becslését a javaslat elsősorban az érdekelt gazdatisztre és munkaadójára bizza. Ha az érdekeltek nem tudnak megegyezni, vagy ha a becslés feltűnően helytelen, az átszámítást az Intézet határozatilag mondja ki, ami ellen természetszerűen orvoslást lehet keresni az általános módon. Az Intézet határozó jogköre alkalmas lesz arra, hogy a gazdatisztnek az érdekeit a munkaadó által esetleg reá gyakorolt nyomással szemben megvédje.
A (3) bekezdés kizárni kívánja azt, hogy a természetbeni járandóságok árának fluktuációja következtében a biztosítottak osztálybasorozása tekintetében túl sok változtatásra legyen szükség.
Arra az esetre, ha az átszámítás szabályai, valamely előre nem látható okból ésszerűen alkalmazhatók nem lennének a javaslat lehetővé teszi, hogy a földmívelésügyi miniszter más olyan átszámítási módot állapítson meg, amely a törvény céljának inkább megfelel.
A biztosítási kötelezettség hatásosságához szükséges az, hogy a biztosítási díj fizetése a munkaadó kötelessége legyen. A munkaadón ugyanis a biztosítási díj sokkal inkább behajtható, mint a munkavállalón. A munkaadónak viszont módjában áll az általa befizetett díjnak a munkavállaló által viselendő hányadát az utóbbitól levonni.
Az évi biztosítási díj összegének megállapítása a biztosítás-technikai számításokon alapul. A díjak úgy vannak megállapítva, hogy az egyes biztosítási osztályok átlagjavadalmazásának évi 12 (félévi 6) %-át tegyék ki. Az átlagjavadalmazás az alsó és felső határjavadalmazás számtani középarányosa; az I. biztosítási osztályban, ahol az alsó határjavadalmazás és a VII. fizetési osztályban, ahol a felső hiányzik, a díjalap 1200, illetve 4800 pengő. Az egyes fizetési osztályokban tehát évenkint a következő díjak fizetendők:
Az I. osztályban 144 P., a II.-ban 216 P, a III.-ban 288 P, a IV.-ben 360 P, az V.-ben 432 P, a VI.-ban 504 P és végül a VII. biztosítási osztályban 576 P. A biztosítási díj összegére az a biztosítási osztály irányadó, amelyben a gazdatiszt a naptári félév első napján tartozik.
A (3) bekezdés rendelkezése a díjfizetés ütemesítését célozza. Az érdekelt munkaadókra nem származhatik belőle sérelem akkor, ha a régi gazdatiszt helyét félév közben olyan új gazdatiszt foglalja el, aki után már befizették az illető félévre esedékes díjat, s emellett megvan az a lehetőség is, hogy a szolgálati viszonyt a felek valamely félév végére szüntessék meg.
A biztosítási díj esedékességének megállapítására vonatkozó (4) bekezdés indokolást nem igényel.
A hármas teherviselés elvének megfelelően a biztosítási díj fele a biztosított munkavállalóra hárul, hogy az államon kívül, amely az állami hozzájárulást adja, s a munkaadón kívül ő is résztvegyen a teherviselésben. Minthogy azonban a biztosítási díjat az Intézetnek teljes egészében a munkaadó köteles megfizetni, a biztosított gazdatiszt teherviselése abból áll, hogy a munkaadó tőle levonást eszközölhet. Ezt szabályozza a 6. §.
A javaslat önálló önkéntes biztosítási lehetőséget nem kíván nyujtani. Lehetővé óhajtja azonban tenni, hogy az átmenetileg állástalan gazdatisztek önkéntes továbbiztosítás alakjában biztosítási viszonyukat folytathassák. Tekintettel arra, hogy az önkéntes továbbbiztosítás feltételei azonosak a kötelező biztosításnak szolidárisan s az állami hozzájárulás figyelembevétele mellett megállapított kedvező feltételeivel, egyes veszélyes rizikójú biztosítottaknak, valamint olyanoknak, akik számára a gazdatiszti szolgálat nem élethivatás, az önkéntes továbbbiztosítás jogát nem lenne helyes megadni.
A javaslat alapjául vett rendszer szerint időről időre emelkedő javadalmazás esetén a kötelező biztosításban, illetőleg az ehhez kapcsolódó, ennek folytonosságát szolgáló önkéntes biztosításban a gazdatiszt negyvenéves, sőt ennél az időnél hosszabb tartamú biztosítási viszony után sem érhetne el olyan összegű nyugdíjat, amely megközelíti az utoljára élvezett magas javadalmazását. Ennek az az oka, hogy a nyugdíj túlnyomó részét kitevő fokozódó nyugdíjrész a biztosítottnak a biztosítási viszony alatt élvezett javadalmazásai átlagához fog igazodni. Az önkéntes többletbiztosítás azt a célt szolgálja, hogy a biztosított önkéntes befizetésekkel olyan nyugdíjat is biztosíthasson magának, mint amilyen járna akkor, ha kezdettől fogva a legutolsó biztosítási osztálynak megfelelő díjakat fizettek volna utána. Másszóval lehetővé akarja tenni azt, hogy bárki időről időre emelkedő javadalmazás mellett is, negyven év multán a tényleges fizetéshez mérten teljes nyugdíjat élvezhessen.
Természetszerű, hogy a biztosított a kiegészítésképpen fizetendő összeget nem kénytelen egy alkalommal, egy összegben kiegyenlíteni. Amikor magasabb biztosítási osztályba jut az elmúlt félévekre vonatkozóan a kiegészítéseket fokozatosan megkezdheti és pedig oly mértékben, amennyi pénz éppen rendelkezésére áll.
Azoknak a biztosítottaknak részére, akik a javaslat törvényerőre emelkedése előtt gazdatiszti szolgálatban állottak, az ily előző szolgálat idejére nézve méltányosnak tetszett nemcsak a puszta díjkiegészítést, hanem azt is megengedni, hogy ebből az időből legfeljebb tíz félév erejéig várakozási idejüket megrövidíthessék.
Az önkéntes többletbiztosítás díjait egyéni rizikó szerinti indokolt megállapítani. A díjmegállapítás biztosítás-technikai módszerrel megállapított olyan táblázat szerint történnék, amely táblázat feltünteti, hogy a különböző életkorokban a kötelező biztosításban fizetendő 36 pengős díjrészletnek az önkéntes többletbiztosításban mi a megfelelő egyenértéke.
Ez a § az úgynevezett vándorbiztosítottak érdekeit védi azáltal hogy egyfelől az Intézetnél, másfelől az OTI-nál a MABI-nál az elismert vállalati nyugdíjpénztáraknál, illetőleg bizonyos munkaadóknál szerzett egyéni tartalék átutalását, valamint a különböző biztosításokban (alkalmazásban) eltöltött idő összeszámítását rendeli olyan esetekre nézve, amikor a biztosított az Intézettől az említett más intézményekhez (munkaadóhoz) átlép, vagy megfordítva ez utóbbiaktól került az Intézethez.
A 2. § (e) bekezdésének d) pontja értelmében a biztosítási kötelezettség nemcsak olyan gazdatisztekre nem vonatkozik, akik szerződés alapján már nyugdíjat követelhetnek, hanem olyanokra sem, akik még csak várományt szereztek. Az érdekeltek számára kívánatos lehet, hogy ez utóbbiak a kötelező biztosításba átvétessenek. Éppen ezért az átvételt a gazdatiszt a munkaadója és az Intézet megegyezése alapján lehetővé kellene tenni. A kötelező biztosítást megelőzően gazdatiszti szolgálatban töltött időnek a várakozási időbe beszámítása szempontjából a javaslat az átvett gazdatisztekre vonatkozóan ugyanazt a rendelkezést tartalmazza, mint azokra, akik a javaslat törvényerőre emelkedésének idejétől fogva átvétel nélkül biztosítási kötelezettség alá kerülnek.
A 11. § a biztosítás járadékszerű szolgáltatásainak egyik igen fontos előfeltételét, a várakozási időt szabályozza és ennek során részletesen megállapítja, hogy a 20 félévi várakozási időbe milyen alapon milyen féléveket lehet beszámítani.
A várakozási idő mennyisége szorosan összefügg a biztosítás-technikai számításokkal.
A 12. § megállapítja azokat a tényállásokat, amelyeknek alapján öregségi illetőleg rokkantsági nyugdíj jár. A várakozási idő eltöltésén felül öregségi nyugdíjhoz szükséges a 65. életév betöltése rokkantsági nyugdíjhoz pedig állandó rokkantság állapota. A hatvanötéves korhatárnál alacsonyabb korhatárnak megállapítása a biztosítással járó kiadásokat oly mértékben emelné, hogy a költségkülönbözetet csak a biztosítási díjaknak lényeges fokozásával lehetne kiegyenlíteni, amit a jelenlegi gazdasági helyzetben a biztosításban érdekeltek, főleg a gazdatisztek szempontjából kívánatosnak nem tartok.
A rokkantság fogalmának meghatározásánál tekintettel voltam arra, hogy a keresőképesség-csökkenést a társadalombiztosításban általában elfogadott elv szerint nem az igénylő egyéni keresetéhez kell mérni, hanem a vele azonos megítélés alá eső munkavállalók átlagos javadalmazásához. A gazdatisztnél természetesen a gazdatisztek kereseti viszonyait kell alapul venni s a méltányosság azt kívánja, hogy e körön belül is csak azoknak a gazdatiszteknek a kereseti viszonyai jöjjenek figyelembe, akik hasonló képzettségűek, gyakorlati jártasságúak, mint az igénylő s olyan a beosztásuk munkakörük is, amilyen közvetlenül a megrokkanás előtt az igénylőé volt. A tervezett díj mellett kétharmadánál kisebb mértékű keresőképességcsökkenés esetén a tervezett szolgáltatásokat nem lehet nyujtani. A megállapított mérték egyébként a társadalombiztosításban szokásosnak megfelel.
A javaslat arra az esetre is rendelkezni kíván, amikor a rokkantsági nyugdíjas gazdatisztként ismét szolgálatot vállal s így újra a kötelező biztosítás alá esik. Kimondja ugyanis, hogy a gazdatiszt ilyen esetben hatvanötödik életévének elérésekor, a rokkantsági nyugdíj folyósítása után történt befizetések alapján öregségi nyugdíj, vagyis magasabb ellátás folyósítását igényelheti.
A (4) bekezdéshez képest a biztosítás szolgáltatásai - egyéb előfeltételek mellett - akkor is járnak, ha a biztosítási eset olyankor következett be, amikor aktív biztosítási viszony nem állt fenn. Pl. a gazdatiszt hatvankét éves korában kiesett a kötelező biztosításból, nem vált rokkanttá, önkéntesen nem folytatta a biztosítást, így tölti be hatvanöt életévét.
A 13. szakasz az özvegyi nyugdíjat szabályozza. A várakozási idő eltöltése e szempontból is előfeltétel. Özvegyi nyugdíjra igényjogosult lehet a biztosított, valamint a nyugdíjas özvegye, úgyszintén volt, házastársa - ha nem ment újból férjhez. A 12. § (4) bekezdése ide is vonatkozik. Ha a házastársak nem éltek közös háztartásban, illetőleg ha a házasság már előbb megszűnt, özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha az együttélés nem a feleség hibájából szűnt meg. Előfeltétel még, hogy a házasság legalább két évig tartott illetőleg nyugdíjas özvegye (volt házastársa) igényjogosultságához az, hogy a házasság az elhalt nyugdíjazását az előírt idővel megelőzze, ha pedig a házasságot 50 évesnél idősebb biztosított kötötte, húsz évnél nem nagyobb korkülönbség is.
A javaslat a családvédelem követelményeinek kíván eleget tenni, amikor a házasság fennállásának időtartamára és a korkülönbségre vonatkozó megszorítások mellőzését írja elő arra az esetre, ha a házasságból gyermek született.
Az újra férjhez menő özvegy nyugdíját végkielégítéssel kell kiegyenlíteni.
A nevelési segély is nemcsak a biztosított (v. ö. 12. § (4) bekezdésével), hanem a nyugdíjas árváinak is jár. A várakozási idő eltöltése itt is előfeltétel.
A biztosítás a biztosított által szándékosan okozott biztosítási esetre csak annyiban terjedhet ki, amennyiben abból nem maga a biztosított támaszthat igényeket.
Azt, aki a biztosított (nyugdíjas) halálát szándékosan vagy súlyos gondatlanságból okozta, azért indokolt a szolgáltatásokból kizárni, mert a szolgáltatással szemben az Intézet azonos összegű kártérítési igénye áll.
A 16. szakasz rendelkezései szerint a javaslatban tervezett öregségi vagy rokkantsági nyugdíj két részből áll: a nyugdíjtörzsből és a fokozódó nyugdíjrészből. A nyugdíjtörzs mindkét nyugdíjnál és minden esetben egyformán évi 120 pengő, ezzel szemben a fokozódó nyugdíjrész nagysága mindig a biztosítás tartama alatt befizetett biztosítási díjaktól és a biztosított egyébként keletkezett díjtartalékától függ. A nyugdíjtörzs összege s a 19%-os kulcs is megfelel a MABI-nál biztosítottakra vonatkozó szabályoknak.
Az özvegyi nyugdíj a nevelési segély is a gyermekpótlék, az öregségi, illetőleg rokkantsági nyugdíj összegéhez igazodik.
A javaslat a teljes árváknak kétszer akkora nevelési segélyt biztosít, mint azoknak, akiknek anyjuk életben van és özvegyi nyugdíjat kap.
Gyermeksegély az öregségi vagy rokkantsági nyugdíj összegéhez csak akkor jár, ha a nyugdíjasnak legalább három tizennyolc éven aluli vagy főiskolai tanulmányokat folytató kiskorú gyermeke van. Nem indokolt természetesen, hogy a gyermeksegélyek a nyugdíjat magasabbra növeljék, mint a tényleges kereset volt.
A javasolt biztosítás és az állami alkalmazottak ellátása között ezek különböző természeténél fogva viszonosságot létesíteni nem lehet. Ennélfogva és mert az állami alkalmazottak ellátására igényt adó szolgálat végleges, abban az esetekben, ha a biztosított ilyen szolgálatba lépésekor a várakozási időt még nem töltötte el, indokolt őt végkielégíttetni. Ha viszont a várakozási időt már eltöltötte, a végkielégítés azért nem indokolt, mert a biztosítás szolgáltatásaira a váromány épségben marad.
Ugyanezek a szempontok jönnek figyelembe akkor is ha a biztosított a várakozási idő eltöltése előtt önálló gazdálkodóvá, illetőleg vállalkozóvá lesz.
A várakozási idő eltöltése előtt megrokkantak, úgyszintén az azelőtt meghaltak hátramaradottainak segélyezése csak a méltányosság elvei szerint s csak a rendkívüli segélyalap nyujtotta fedezet kereteiben történhetik.
A 18. szakasz a szolgáltatások külföldre jutását kívánja megakadályozni azzal, hogy az engedély nélkül állandóan az ország területén kívül tartózkodó magyar honos igényjogosultnak folyósított szolgáltatás kifizetését szünetelteti a külföldi igényjogosultat pedig végkielégíteni, kivéve, ha ez utóbbi viszonosságba vagy nemzetközi egyezménybe ütköznék.
A 19. szakasz a járadékok esedékességének a jóhiszeműen felvett járadékok sorsának és a folyósított járadékok elévülésének kérdését szabályozza és ezenkívül kimondja, hogy a járadékokat tőkével megváltani nem lehet. Az elévülésre nézve szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a járadék célja a biztosítási esemény bekövetkeztével beálló keresetcsökkenés (keresetkiesés) pótlása. Ha az esemény bekövetkezése ellenére az igényjogosult járadékáért nem jelentkezik, feltehető, hogy arra életfenntartási célból nincsen is szüksége, ennélfogva a járadék rendeltetését utólag már be sem töltheti. Ez alól a javaslat kivételt tesz arra az esetre, ha az igényjogosult megfelelően igazolja, hogy igényét rajta kívül álló okból nem jelentette be.
A 20. szakasz azt kívánja biztosítani, hogy a szolgáltatások rendeltetésük elől elvonhatók ne legyenek.
Az (1) bekezdés második mondata és a (2) bekezdés a közadók, illetőleg a tartási kötelezettségek szempontjából tartalmaz külön szabályt.
A 21. szakaszban foglalt rendelkezések folytán az Intézetet a visszatartási joghoz hasonlatos jog illeti meg arra az esetre, ha az igénylő az igényjogosultságának megállapításához szükséges adatok szolgáltatásával késedelmeskedik.
Az Országos Gazdasági Munkáspénztár központi igazgatósága jelenleg a földmívelésügyi miniszter által kinevezett elnökön kívül 12 tagból áll. A központi igazgatóságba ugyanis 4 tagot a helyi bizottságok kiküldöttei, 4 tagot az alapító tagok közgyűlése választ, négy tagot pedig a földmívelésügyi miniszter nevez ki. (1900:XVI. tc. 25. §-a.)
A gazdatiszti biztosítási ágnak az Intézetbe beillesztése megkívánja, hogy az Intézet központi igazgatóságában a gazdatisztek is megfelelő képviselethez jussanak, viszont az új törvény megalkotása alkalmat ad arra, hogy a helyi bizottságok tagküldési joga megszüntettessék. Az 1900. évi XVI. tc. által elképzelt helyi bizottságok ugyanis csak kevés helyen alakultak meg és a viszonyok változása folytán a meglévő kevésszámú helyi bizottság sem vehet oly módon részt az Intézet ügyvitelében, amint azt annakidején a törvényhozás elgondolta.
A javaslat akkor, amikor a gazdatiszti társadalom képviseletéről gondoskodik, egyúttal ügyel arra, hogy az Intézet központi igazgatóságában úgy a munkaadók, mint a munkavállalók megfelelő számban képviselve legyenek. A központi igazgatóság az új rendezés következtében az elnökön kívül 20 tagból fog állani. És pediglen: 4 kinevezett, 4 az alapító tagok által választott, 6 az országos Mezőgazdasági Kamara által, 1 az OMGE által, 1 a Magyar Földbérlők Országos Szövetsége által, végül 4 a Magyar Gazdatisztek és Erdészetek Országos Egyesülete által kiküldött tag.
A (2) bekezdés a központi igazgatóságnak egy időszakra való állandóságát kívánja biztosítani.
A 23. szakasz az Intézet ügyvezető igazgatója által a gazdatiszt biztosítás körében meghozott határozatok ellen a 24. § értelmében beadható felszólalások elbírálására a központi igazgatóság kebelében külön bizottság megalakítását rendeli el. Gondoskodik arról, hogy a bizottság elnöke a jogszabályok felől teljesen tájékozott legyen, valamint arról, hogy a tárgyalásban és határozathozatalban az ügyek által érintett érdekeltségek képviselői mindenkor egyenlő arányban vegyenek részt.
A javaslat módot ad az érdekelteknek arra, hogy az üléseken személyesen vagy meghatalmazott által megjelenhessenek és felszólalhassanak.
A bizottság alakításának célja egyfelől az, hogy a gazdatiszti biztosítási ág körébe tartozó ügyek elintézésénél az érdekeltségeknek megfelelő beleszólást biztosítson, másfelől pedig az, hogy a bíróság elé kerülő ügyek számát a lehetőséghez képest csökkentse.
A szakasz (4) bekezdésében foglalt rendelkezés a bizottság munkavállalói tagjainak akadálytalan működését kívánja biztosítani.
A bizottsági tagság tiszteletbeli és díjazással nem jár, azonban a tagsági kötelességek teljesítésével felmerülő készkiadások megtéríttetnek.
A 24. szakasz szerint elsőfokon az Intézet ügyvezető igazgatója határoz azokban az ügyekben, amelyeknek tárgya az Intézetnek a gazdatiszti biztosítási jogviszonyon alapuló valamely kötelezettsége illetőleg joga. Az ügyvezető igazgató határozatai ellen minden érdekelt a gazdatiszti biztosítási bizottsághoz felszólalást adhat be. A felszólamlásában előadott kérelemnek az ügyvezető igazgató is eleget tehet. Ez nyilvánvalóan akkor fog megtörténni amikor az ügyvezető igazgató a felszólalás adatai, érvei alapján más meggyőződésre jut, mint amelynek alapján megtámadott határozatát meghozta. A gazdatiszti biztosítási bizottság határozata ellen mind az érdekelt, mind az ügyvezető igazgató a társadalombiztosítási bírósághoz fellebbezéssel élhet. A javaslat ezt a jogot az ügyvezető igazgatónak azért kívánja megadni, hogy a bizottságnak nézetei szerint téves határozatait bíróság vizsgálja felül. Ilyen esetben az Intézet a felperesi pozíciót foglalja el.
Az intézeti határozatok ellen beadott olyan jogorvoslatokra, amelyeket ugyancsak intézeti határozattal kell elbírálni, a közigazgatási eljárási szabályok (1929:XXX. tc. II. rész. I. fejezet) az irányadók, a gazdatiszti biztosítási bizottság határozata ellen beadható fellebbezés határidejének elmulasztása miatti igazolás azonban már a társadalombiztosítási bíráskodásra tartozik.
Az (1) bekezdés a javasolt törvény alapján keletkező pereket általában a társadalombiztosítási bíráskodás útjára utalja. Azok a perek, amelyekben az Intézet, habár mint felperes van érdekelve, - kivéve a biztosítási díj összege tárgyában keletkezett pereket - azért tartoznának a budapesti Központi kir. Járásbíróság kizárólagos illetékességébe, mert a pereknek vidéken vitele az Intézetet jelentékeny költségekkel terhelné, ami közvetve a biztosítottak érdekeit sértené.
A (2) bekezdés szerint a bíráskodásra a társadalombiztosítási bíráskodásról szóló 1932:IV. törvénycikk megfelelő rendelkezései irányadók, azzal az eltéréssel, hogy a bíróság minden esetben ülnökök közreműködése nélkül jár el. Ennek az eltérésnek az indoka az, hogy a társadalombiztosítási bíróságok mellett működő ülnöki szervezet csupán az iparforgalmi népesség biztosítása körére van szervezve, gazdatiszti és birtokosi ülnökök rendszeresítése a túlnyomórészt Budapesten lezajló perekkel kapcsolatban igen költséges és nehézkes lenne, amiért az ülnöki közreműködés csekély előnyei nem kárpótolnának.
A (3) bekezdés a fennálló perbeli illetékmentesség kiterjesztéséről szól.
A rendelkezés alapja az, hogy a kötelező biztosítási díj jogi természetét tekintve, közszolgáltatás.
A javaslat kihágást a lehető legszűkebb körben csak annyiban állapít meg, amennyiben a javaslat céljának megvalósítása érdekében okvetlenül szükséges. A bejelentési kötelezettséget mással mint büntetéssel szankcionálni nem lehet. E részben tehát kihágás megállapítására szükség van. Már a díjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetére elegendő jogi következmény a behajtás, kivéve ha a munkaadó a kötelező biztosítási díjnak olyan részletével esik késedelembe amelyet a gazdatiszttől levont. Ezt ugyanis nem lehet csupán a fizetés egyszerű elmulasztásának tekinteni.
A biztosítási díjtartozásokra vonatkozóan csőd esetében biztosított előnyös kielégítést e díjaknak a köztartozásokkal rokon természete indokolja.
Csődönkívüli kényszeregyezség esetére külön rendelkezés azért nem szükséges, mert az 1410-1926. M. E. számú rendelet 55. §-ának 2. pontja szerint előnyös kielégítés illeti meg azokat a követeléseket, amelyeket valamely jogszabály csőd esetére az 1881:XVII. tc. 60. §-ának 1-4. pontjában felsorolt követelésekkel egyenlő sorrendben kielégítőnek mond ki.
Az állami hozzájárulást a gazdatisztek nyugdíjbiztosításának megvalósításához fűződő közérdek indokolja. A társadalmi biztosításban egyébként is rendszerint érvényesül a hármas teherviselés elve, amely a biztosítotton és munkaadóján kívül az államkincstárt is igénybe veszi.
A gazdatiszti biztosítási idő számadásait az Intézet egyéb számadásaitól azért kell elkülöníteni, mert az ágnak teljesen önálló pénzügyi felépítése van. A különböző alapok létesítése az alapul vett biztosítás-technikai rendszerrel áll szoros kapcsolatban. A rendkívüli segélyalap lehetővé fogja tenni, hogy a várakozási idő eltöltése előtt megrokkant biztosítottak, továbbá a várakozási idő eltöltése előtt meghalt biztosítottak hátramaradottai a 17. § (2) bekezdésének megfelelően segélyekben részesíttessenek.
Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy a gazdatiszti biztosítási ág pénzügyi megalapozottságát illetően pontos kép álljon rendelkezésre. A (2) bekezdés mintegy a biztonsági szelep feladatát van hivatva betölteni; abban az esetben, ha a díjtartalékban biztosítás-technikai értelemben hiány mutatkozik s annak pótlására a biztonsági tartalékalap sem nyujt kellő fedezetet, a fokozódó nyugdíjrész kiszámítására irányadó kulcsot a földmívelésügyi miniszter 17%-ig leszállíthatja. Kötelességévé tétetik viszont a földmívelésügyi miniszternek, hogy a díjtartalék kedvezőbb alakulása esetében az említett kulcsot 19%-ig a lehetőséghez mérten felemelje.
A 37. szakasz a társadalombiztosítás körében általában elfogadott és a gazdatiszti biztosítási ágra a javaslat 19. §-ában előírt azt az elvet, hogy a jóhiszeműen felvett szolgáltatásokat visszakövetelni nem lehet, továbbá, hogy a folyósított járadékszerű szolgáltatás fel nem vett részleteire vonatkozó igény az esedékességtől számított egy év alatt elévül, végül, hogy a járadékszerű szolgáltatás folyósítása iránti kérelem előterjesztésétől számított egy évet megelőző időre folyósításnak nincs helye, az Intézettől más biztosítási ágakra vonatkozó jogszabályok alapján igényelhető járadékokra (járadékszerű segélyekre) kiterjeszti.
