Ez a szakasz általánosságban határozza meg a kerületi előljáró hatáskörét. Az a) pont a Budapest székesfőváros kerületi előljáróságairól szóló 1893:XXXIII. tc. 16. §-ában foglalt rendelkezésnek, a b) pont lényegében ugyanezen törvénycikk 17. §-a első bekezdésének, a c) pont az 1872:XXXVI. tc. 85. §-ának és az 1893:XXXIII. tc. 17. §-a harmadik bekezdésének, végül pedig a d) pont az 1893:XXXIII. tc. 18. §-a 7. pontjának felel meg.
Ezeket az általános rendelkezéseket - tekintettel arra, hogy az 1893:XXXIII. törvénycikket a maga egészében hatályon kívül helyezzük - szükséges volt a törvényjavaslatba felvenni.
Az 1893:XXXIII. törvénycikk számos olyan ügyet utal a kerületi előljáróságok hatáskörébe, amelyeket ma már - az egyöntetűség biztosítása végett - kívánatos volna a polgármester hatáskörébe utalni.
Későbbi törvények pedig a polgármester hatáskörébe utalnak olyan tennivalókat, amelyeket sokkal célszerűbben végezhetnének el a kerületi előljárók, vagy megfordítva. Így különösen rendezésre szorul a székesfővárosban a polgármester és a kerületi előljárók között a hatáskör megosztása a mezőgazdasági termények, termékek és cikkek közforgalmának ellenőrzése (1895:XLVI. tc. 5. §) kérdésében, az iskolaköteles gyermekek nyilvántartása, beiratásra felhívása és hivatalból beírása (1921:XXX. tc. 8. §) kérdésében, az állategészségügyről szóló 1928:XIX. tc. 106. §-ának 2., 4. és 5. pontjában foglalt tennivalók tekintetében.
E szakasz (1) bekezdése szerint mindazokban az ügyekben, amelyekben a polgármester, vagy a kerületi előljáró elsőfokú hatósági hatáskörét a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése előtt törvény állapította meg, a minisztérium a hatáskörnek a polgármester és a kerületi előljáró közt való megosztását a törvény rendelkezéseitől eltérően szabályozhatja, esetleg ezt a megosztást szabályrendeleti jogkörbe utalhatja.
Ez az általános felhatalmazás természetesen csak a multban alkotott törvényekre vonatkozhatik; a jövőt illetőleg a törvényhozásnak esetenként kell majd figyelemmel lennie arra, hogy a hatáskör szabályozásának a rugalmasságára minden alkalommal gondot fordítsanak.
A törvényjavaslat a szóbanlévő felhatalmazást természetesen nem az egyes minisztereknek, hanem a miniszteriumnak adja meg, nemcsak a törvénymódosítás lényeges jelentősége miatt, hanem azért is, mert a felhatalmazás alapján keresztülvihető törvénymódosítások a belügyminiszteren, mint a közigazgatásnak általános legfőbb felügyeleti hatóságán kívül, az esetek túlnyomó részében, más miniszterek hatáskörét is érintik.
Az (1) bekezdésben foglalt általános szabály alól a közegészségügyi közigazgatás tekintetében kivételt tesz a szakasz (1) bekezdése annyiban, hogy ezen a téren a hatáskör szabályozásának jogát a törvényjavaslat nem a miniszteriumra, hanem a belügyminiszterre bízza. Ez a rendelkezés azért természetes, mert ezen a téren az általános és szakigazgatási felügyeleti hatóság egy személyben, a belügyminiszter személyében találkozik. A (2) bekezdés rendelkezése még egy vonatkozásban eltér az (1) bekezdésben foglalt általános szabálytól, nevezetesen abban, hogy a közegészségügyi közigazgatás terén a rendeleti szabályozási joga nincs a multra korlátozva.
A szakasz (3) bekezdése szabályrendeleti jogkörbe utalja az eljáró hatóságok megállapítását minden olyan ügyben, amelyről a törvény vagy más jogszabály nem rendelkezik. Így tehát az 1893:XXXIII. törvénycikk hatálytalanításával törvényi szabályozás nélkül maradt egyes, különben is önkormányzati jellegű ügyekben (mint pl. útfenntartás és útrendészet, csatornázás, vízszolgáltatás, gázszolgáltatás, villamosáram-szolgáltatás) a hatáskörök meghatározása most már szabályrendeleti útra fog tartozni.
Nagyjelentőségű közlekedési, idegenforgalmi és közgazdasági érdekekre tekintettel a székesfőváros közönsége elhatározta, hogy Budaörs község határában új közforgalmú repülőteret létesít. A repülőtér céljaira kiszemelt terület részben a székesfőváros területén fekvő, s városi tulajdonban lévő ingatlanokból áll, részben pedig Budaörs község területén fekvő olyan ingatlanokból, amelyeket a székesfőváros kisajátítással vagy egyéb úton kíván megszerezni. Rendészeti és egyéb igazgatási szempontok indokolttá teszik, hogy ez az utóbbi területrész a székesfőváros területéhez közigazgatásilag átcsatoltassék.
Az átcsatolás következtében Budaörs község elesik ugyan valamelyes adóbevételtől, ezt az elmaradó bevételt azonban bőségesen kárpótolni fogja a repülőtér létesítésével kapcsolatos építkezések folytán beálló nagyobb munkaalkalom, s a község forgalmában bekövetkező fellendülés, úgy hogy a (2) bekezdésben indokolt annak a kimondása, hogy a község kártalanításra igényt nem tarthat.
A vagyonátruházási illetékről szóló 1920:XXXIV. tc. 113. §-a értelmében az állam, a törvényhatóság, a község (város) által az 1881:XLI. tc. 1. §-ának 1-12 pontjaiban meghatározott célokra kisajátított és a kisajátítási tervben felvett ingatlanok után ingatlan vagyonátruházási illeték nem jár. Repülőterek céljára szolgáló területek kisajátítása iránt az 1922:XVII. tc. 30. §-a alapján kibocsátott 10,270/1922. M. E. rendelet 18. §-a rendelkezik, s nincs olyan jogszabály, mely az 1920:XXXIV. tc. 113. §-ában említett illetékmentességet a kisajátításnak erre az esetére is kiterjesztené. Ehhez képest az illetékmentesség biztosítás céljából az (1) bekezdésben foglalt külön rendelkezésnek felvétele vált szükségessé.
A kisajátításokkal kapcsolatban esetleg meginduló peres vagy perenkívüli eljárásban indokoltnak mutatkozott a székesfőváros részére személyes illetékmentességet biztosítani.
A 4. § most említett rendelkezése lehetőséget enged a semmiképpen nem szándékolt arra a téves következtetésre, hogy a korábbi jogszabályokban megállapított illetékmentességek a törvényjavaslatban említett közforgalmú repülőtér vagy légikikötő céljára szolgáló kisajátítás esetében csak Budapest székesfővárost illetik meg, a kisajátításra vonatkozó általános jogszabályok megszorításaként azonban nem illetik meg a kisajátítást szenvedő vagy a kisajátítási eljárásban résztvevő más feleket. Ez az értelmezés nyilvánvalóan méltánytalan volna olyanokkal szemben, akik közérdeket szolgáló kisajátítási eljárásban biztosítani kívánják a maguk jogos érdekét. Ilyen értelmezés lehetőségének elkerülését szolgálja a § (3) bekezdése.
A főpolgármester fizetését és lakáspénzét az 1930:XVIII. tc. 9. §-ának (1) bekezdése szerint az állami költségvetésben a törvényhozás állapítja meg. Ugyanezen szakasz (2) bekezdés értelmében a székesfőváros a főpolgármester részére évenként annyi nyugdíjba be nem számítható képviseleti átalányt juttat, mint amennyit a polgármester részére folyósít. Minthogy az 1934:XII. tc. 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a főpolgármester a végrehajtó hatalom kinevezett tisztviselőjévé vált, s a székesfőváros terhére tovább járandóságot nem élvezhetett: a most hivatkozott szakasz (2) bekezdése az 1930:XVIII. tc. 9. §-a (2) bekezdését hatálytalanította és így a főpolgármesternek a székesfőváros terhére élvezett képviseleti átalánya megszűnt. Az előállott új helyzetben tehát szükségessé vált a főpolgármester járandóságainak újból való szabályozása. Erről rendelkezik az 5. §.
A fizetés és lakáspénz mérvének megállapítása a viselt állás jelentőségéhez mérten az állami rendszerű IV. fizetési osztály szerint történik, míg az évi képviseleti átalány összegszerűsége felett döntés a netáni különleges szükségletekre tekintettel az állami költségvetés keretében a törvényhozásnak van fenntartva.
Az 1930:XVIII. törvénycikk rendelkezései szerint nemcsak a törvényhatóság első tisztviselőjét, a polgármestert, hanem a törvényhatóság élén álló főpolgármestert is a törvényhatósági bizottság választotta. Ebből kiindulva, a székesfőváros képviseletét a törvény - a 6. § (5) bekezdésében és a 48. § (2) bekezdésének a) pontjában - megosztotta a főpolgármester és a polgármester között.
Az 1934:XII. tc. 1. §-a azonban a főpolgármesteri állás betöltési módja tekintetében lényeges változtatást tett; az állás betöltésénél ugyanis az önkormányzat beleszólási jogát teljesen megszűntette azzal a rendelkezéssel, amely szerint a főpolgármestert a belügyminiszter előterjesztésére az államfő nevezi ki.
Ebben a megváltozott helyzetben tehát lehetetlenség az, hogy a főpolgármester bármilyen vonatkozásban is az önkormányzat képviselője legyen; a képviselet most már a székesfővárosban is éppúgy, mint az ország többi törvényhatóságában egyedül a törvényhatóság első tisztviselőjét illeti meg. Ilyen értelemben rendelkezik a 6. §.
Az 1930:XVIII. tc. 15. §-ának (2) bekezdése szerint a törvényhatósági választók névjegyzékét „hatévenkint a választás évében” kell összeállítani. Az új törvény alapján a névjegyzék első összeállítása 1930-ban történt, ezt követően tehát a későbbi összeállításoknak az 1936., 1942. években kellett volna történnie és így tovább.
Ebben az időbeosztásban eltolódást idézett elő az a körülmény, hogy az 1934:XII. törvénycikknek a törvényhatósági bizottság összetételét újból szabályozó 2. §-át - e törvény 28. §-ában kapott felhatalmazás alapján - a törvényhatósági bizottság megbízásának rendes lejárta előtt már 1935. évben életbelépett, amiből kifolyólag a törvényhatósági bizottságot 1935-ben újra kellett megalakítani.
Annak ellenére, hogy az 1930:XVIII. tc. 15. §-a fentebb idézett (2) bekezdésének helyes értelmezése csakis az lehet, hogy a névjegyzék összeállításának a választás évében kell megtörténnie és annak ellenére, hogy az 1934:XII. tc. 28. §-a (2) és (4) bekezdésének összevetéséből kitetszőleg a törvényhatósági bizottságot legközelebb az 1940. évben kell megújítani: mégis felvetették azt a kérdést, hogy nem kell-e a törvényhatósági választók névjegyzékét az 1936. évben is újból összeállítani. A tárgyalások eredménye az lett, hogy a székesfővárosban a törvényhatósági választók névjegyzékét az 1936. évben is újból elkészítették a törvénynek azokra a szavaira támaszkodva, hogy a névjegyzéket „hat évenkint” kell összeállítani. Ha azonban a törvénynek ilyen értelmű magyarázatát vennők alapul, akkor ebből az következnék, hogy az 1940-ben megtartandó választásokat a most, 1936-ban készített névjegyzék alapján kellene megtartani, az új névjegyzéket pedig majd a választások után, 1942-ben kellene összeállítani.
Ennek a zavarnak az elosztása ez a szakasz, amely a névjegyzék elkészítésének az idejét félreérthetetlenül ugyanarra az évre, a választás évére helyezi.
