1937. évi VI. törvénycikk indokolása

a városrendezésről és az építésügyről * 

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A városrendezés csak akkor felelhet meg a gyakorlati igényeknek, ha a város egész területére kiterjedő, alaposan átgondolt városfejlesztési tervre támaszkodik, amely a város fejlődése szempontjából figyelembejövő minden tényezővel számol. Így a város külterületének gazdasági vagy más rendeltetés szerint tagozását és az esetleges későbbi települések irányát, úgyszintén a városban létesíteni kívánt jelentősebb intézményeket és berendezéseket, sőt nagyjában a városrendezés programmját is, az előreláthatóan betartható időrend szerint a városfejlesztés tervében kell megállapítani.

A városrendezés a városias kialakításra szánt területen megvalósításra vagy legalábbis kezdeményezésre érett feladatokhoz igazodván, egyben a városfejlesztés távolabbi céljait szolgálja. A városfejlesztésnek, másfelől a tulajdonképpeni városrendezésnek terve között tehát szükségképpen szoros a kapcsolat. Ha a városfejlesztés terve szerint múzeum, színház, új iskola, kórház, gyógyhely, üdülőhely, laktanya, pályaudvar vagy más hasonló intézmény létesítése, bővítése, illetőleg áthelyezése volna kívánatos, a megfelelő helyről és környékének kiképzéséről már a városrendezés keretében kell gondoskodni, máskülönben a városfejlesztés céljaira vagy a városrendezés eredményei tekintetében helyrehozhatatlan veszteség állhat elő.

A törvényjavaslat a városfejlesztési és városrendezési tervek előkészítését minden törvényhatósági jogú és megyei városban kötelezővé teszi. Ezzel máris mindenütt megállítja a kedvezőtlen városkép kialakulásának folyamatát, ezenfelül a jövő fejlődésre nézve is új, határozott irányt szab.

A tulajdonképpeni városrendezést annak a területnek kijelölésével kell kezdeni, amelyet városias kialakításra szánnak. Némelyik városnak egész területe ilyen, máshol azonban, így különösen olyan városban, amelyet mezőgazdasági vagy szőlőművelés alatt álló nagyobb külsőség vesz körül, a város területének csupán egy része jöhet figyelembe. Ennek a területnek kijelölése fokozatosan is történhetik.

A városrendezés első technikai művelete: a városias kialakításra szánt terület vízszíntes és magassági felmérése; ilyen előzetes felmérés nélkül megfelelő városrendezést el sem lehet képzelni. A felmérésnek a törvényjavaslat tulajdonképpeni célján túl eső jelentősége is van, nevezetesen az ingatlantulajdon tekintetében ma sok helyen kuszált, bizonytalan állapot megszüntetését megkönnyíti s így hiteljogi szempontból is figyelembejövő eredményt képvisel.

A városrendezés tervezési munkája az általános rendezési terv elkészítésével kezdődik; ez a terv a városias kialakításra szánt terület helyes beosztását tartalmazza. Az általános rendezési terv megállapítása lényegében közigazgatási határozat, amely elrendeli, hogy az említett területet zártsorú, villaszerű beépítésre, bűzös, tűzveszélyes gyárak elhelyezésére, parkok létesítésére és más meghatározott célokra a határozathoz mellékelt térképen és műszaki leírásban megjelölt tagozás szerint kell felhasználni.

Részletes rendezési tervet csak arra a területre kell megállapítani, amelyet már beépítettek vagy az általános rendezés terve szerint beépítésre kijelöltek. Ez a terv az említett területnek, illetőleg e terület szükség szerint megállapított kisebb egységeinek az összes figyelembejövő követelmények szempontjából megkívánt, egészen részletes rendezését tartalmazza, nevezetesen meghatározását mindazoknak az adatoknak, amelyek szerint az illető területen a telkeket, épületeket, utakat, közműhálózatot stb., alakítani kell. A részletes rendezési terv lényegében szintén közigazgatási határozat, amely elrendeli, hogy az említett terület egyes részein a térkép adatai szerint feltűntetett rendezést kell megvalósítani.

A városrendezés előkészítéséhez előreláthatóan többféle térképre, tervrajzra lesz szükség, amelyek mind a felmérés adataira támaszkodnak. A törvényjavaslat a gyakorlati igényekhez képest csupán az általános és részletes rendezés tervrajzának méretarányát szabja meg, de magától értetődően lehetővé teszi, hogy a szükséghez mérten más méretarányú térképek, tervrajzok is készüljenek. Idevonatkozóan a részletes szabályozás a törvényjavaslat 3. §-ának (1) bekezdése szerint rendeleti útra tartozik.

A városrendezésnek elmaradhatatlan kelléke a teleknyilvántartás. Nevezetesen a telkek tekintetében gyakran közigazgatási természetű jogokat és kötelezettségeket is számításba kell venni, már pedig ezek a fennálló szabályok szerint telekkönyvi bejegyzésre rendszerint nem alkalmasak. Régi szükségletet elégít ki a törvényjavaslat, amikor ezeknek az adatoknak tájékoztató jellegű nyilvántartását elrendeli.

A 2. §-hoz

A vízszíntes és magassági felmérés elvégzése, továbbá az általános és részletes rendezési tervek elkészítése elsősorban munkaerő és költség kérdése. A törvényjavaslat főként az utóbbi tényezővel számol, amikor az említett tervek megállapításának határidejét kitűzi.

Az általános rendezési tervet a törvényjavaslat hatálybalépésétől számított hat év alatt kell megállapítani. Az általános rendezési terv jóváhagyásakor beépített terület részletes rendezési tervét az általános terv jóváhagyásától számított két év alatt kell megállapítani. A beépítésre kijelölt többi terület részletes rendezési tervét fokozatosan úgy kell megállapítani, hogy a beépítés már a részletes rendezési terv szerint történhessék, viszont az építési engedélyek kiadását ne kelljen emiatt megokolatlanul sokáig függőben tartani. A részletes rendezési terv mindenütt ahhoz a célhoz igazodik, amelyre az általános terv szerint az illető helyet fel kell használni.

Budapest székesfőváros rendezési terveit az 1870:X. törvénycikk szerint a Fővárosi Közmunkák Tanácsa állapítja meg. A törvényjavaslat ezt a helyzetet fenntartja.

Valamely város általános rendezési tervének végrehajtása más városra is kihathat. Így, ha a bűzös vagy tűzveszélyes üzemeket a szomszéd városra kedvezőtlen helyen telepítik, emiatt a másik város rendezése jórészben hiábavalónak bizonyulhat. Ezért a szomszédos vagy egyébként érdekelt városok általános rendezési tervének megállapításánál az illető városok érdekeit kölcsönösen figyelembe kell venni.

Az általános rendezési terv hatályához kormányhatósági jóváhagyásra van szükség. Az általános terv állandó jellegű, mert hiszen hosszú időre szóló városfejlesztési terven alapul s csak egész kivételesen fordulhat elő, hogy a város területének korábbi rendezés szerint meghatározott célra rendelt részét később más célra kell fordítani. Az általános terv a városias kialakításra szánt terület egészét felölelő egységes rendszer lévén, e terv bármely részének megváltoztatása az egész városkép alakítására kihathat s így e terv egyéb részeinek megváltoztatását is szükségessé teheti. A (6) bekezdés szerint az általános rendezési terv megváltoztatásához ugyancsak a miniszter jóváhagyása kell.

A részletes rendezési tervek a kisebb területegységek fokozatosan kialakuló, részletes műszaki elrendezését tartalmazzák. Ezeket a terveket az egyik-másik vonatkozásban időnkint kínálkozó jobb vagy gazdaságosabb műszaki megoldás vagy más követelmény érdekében gyakran meg kell változtatni. E tervek kötelező, rendszeres felülbírálása a várható eredménnyel arányban nem álló költséget és időveszteséget jelentene, ezért a részletes tervek és azok változásai kormányhatósági jóváhagyást nem igényelnek. Az esetleges érdeksérelmek szabályszerű jogorvoslat útján szűntethetők meg.

A városrendezési terveket azok városgazdasági jelentőségére és műszaki természetére való tekintettel a belügyminiszter és az iparügyi miniszter együtt hagyja jóvá.

A 3. §-hoz

Egyik-másik városban a megfelelő rendezési tervek megállapításánál nehézségek merülhetnek fel. A törvényjavaslat az ilyen esetekben figyelembejövő egyetemes érdekek biztosítása céljából a belügyminiszter részére kellő felhatalmazási keretet nyujt.

Ott, ahol megfelelő városkép kialakítása akár a beépítés mai módja, akár a szükséges költségek hiánya miatt jelentékenyebb akadályba ütközik, a városrendezés üteme természetesen lassúbb lesz. Ezt már a tervek elkészítésénél is figyelembe kell venni. A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy ilyen helyen a tervek elkészítésére megszabott határidő meghosszabbítható legyen. Az általános rendezési terv határidejének meghosszabbítása automatikusan a felmérésre és a részletes tervekre is kihat.

Felmérés már több városban történt, sőt itt-ott rendezési tervek is készültek. Az ilyen korábbi munkálatok eredményét az új rendelkezéssel összhangba hozható mértékben hasznosítani kell. Ahol erre mód van, az új terveket is arányosan rövidebb idő alatt lehet megállapítani. Az építkezések tekintetében az új tervek megállapításáig a 19. § (5) bekezdését kell alkalmazni.

A törvény végrehajtása során számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy valahol a rendezési terveket nem közvetlenül a város érdekéből, hanem általánosabb közérdekből kell megváltoztatni. Ilyen eset például, ha a közlekedés fejlesztése vasúti pályaudvar áthelyezését követeli meg vagy, ha honvédelmi szempontból a város valamelyik részén új rendezést kell megállapítani, sőt előfordulhat, hogy a város érdekében való változtatáshoz is a kormányhatóság határozottabb kezdeményezésére van szükség, ezért a törvényjavaslat felhatalmazást ad arra, hogy közérdekkel indokolt esetben a város rendezési tervének megváltoztatására legyen kötelezhető.

Közműhálózat építésének műszaki részletei szükségessé tehetik, hogy a közmű egész terve elbírálás alá kerüljön, ilyen esetben az illetékes miniszter a közmű egész tervének bemutatását kívánhatja meg.

A városrendezés a műszaki tudományok elkülönült, fejlett ága, amelynek hazánkban is kiváló elméleti képviselői és gyakorlati szakemberei vannak. Viszont fejlettebb követelményeknek megfelelő általános rendezési terv elkészítése több helyen a város műszaki igazgatásának kereteit meghaladó feladatot jelenthet, ezért gondoskodni kell arról, hogy akár általában, akár egyes városokra nézve tervpályázat tartása legyen elrendelhető. Tervpályázat elrendelésének joga magától értetődően a tervpályázat megtartásának szabályozására is jogot jelent. Ilyen szabályzat már van; de ez nem kielégítő, mert kötelező ereje hiányzik, másfelől csak az építkezésre vonatkozik s a fokozott igényeket egyébként sem elégíti ki. A városrendezésnek tervpályázat alapján megoldása külföldön is bevált. Eltekintve részletfeladatokra vonatkozó kísérletektől, különös figyelmet érdemel, hogy München városa már 1893-ban az egész területére kiterjedő szabályozást tervpályázat alapján oldotta meg.

Megeshetik, hogy valamely város rendezési tervét egyáltalán nem képes megfelelően megállapítani vagy a megszabott határidőre bármily okból nem állapítja meg. Az is előfordulhat, hogy valamelyik városban egészen vagy részben elkészült a rendezés terve, de annak kötelező erőre emelése különleges helyi viszonyok miatt késik. Végül szomszédos városok között kívánatos, hogy a terveket mindegyikre nézve összhangban állapítsák meg. Az említett és azokhoz hasonló esetekben a tervek megállapításának ügyét esetleg magának a miniszternek kell kezébe vennie s neki kell gondoskodnia arról, hogy a tervek elkészüljenek vagy, ha már készen vannak, rövidesen kötelező erőre is emelkedjenek. A miniszter a rendezési terveket természetszerűen akár saját közegeivel vagy más hatóság, illetőleg intézmény közegeivel, akár tervpályázat útján készíttetheti el. A Budapest környékén levő városokban a Fővárosi Közmunkák Tanácsának igénybevétele is számításba jöhet. Ha valamelyik város rendezésének tervét maga a miniszter állapítja meg, a törvényhatósági bizottságnak, illetőleg a megyei város képviselőtestületének határozatára magától értetődően nincsen szükség.

A rendezési tervek kötelező jellege a rendezéshez tartozó adatok, térképek és leírások nyilvánosságát jelenti. Ez a nyilvánosság természetesen csak a közérdeknek megfelelő keretekben érvényesülhet. A törvényjavaslat nem zárja ki, hogy a hatóság akár betekintést is engedjen az igazoltan érdekeltnek, amennyiben ez közérdek veszélyeztetése nélkül megtörténhetik. Ha az érdekelt fél bizonyos adatokról részleges másolatot, illetőleg kivonatot kér, az, hogy e részlegesség keretében milyen adatok s hogyan bocsáttassanak a fél rendelkezésére, szintén a közérdek megfelelő mérlegelésén múlik.

A 4. §-hoz

A városrendezési tervek a magántulajdonban levő ingatlan értékének és sorsának számottevő tényezői. Ezeket a terveket tehát a város köteles betartani, mert a magánépítő tevékenység, valamint az ingatlanforgalom nem alapítható teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan eshetőségekre. Viszont a városrendezési tervek a telektulajdonosokat is kötelezik; ezek tehát telkük alakítása és beépítése iránt csak az említett terveknek megfelelően rendelkezhetnek, ezenfelül telkük és épületük tekintetében mindazt kötelesek teljesíteni, ami az említett tervek szerint megkívánt helyzet kialakításához szükséges.

A tervek kétirányú kötelező ereje korlátolt, mert a telektulajdonosok csak a törvény részletes rendelkezései szerint megszabott szolgáltatásokra kötelezhetők, másfelől, mert a rendezés meghatározott időre végrehajtását egyik telektulajdonos sem követelheti. Ez utóbbi korlátozás különösen fontos, hiszen az utak és közművek létesítése elsősorban pénzkérdés.

A törvényjavaslat tehát a városrendezési tervek elkészítését és végrehajtását élesen szétválasztja. Minthogy a rendezés - a város terhére költséget jelentő részében - csak az idevonatkozóan irányadó szabályok szerint biztosított fedezethez igazodva, fokozatosan hajtható végre, ebben a tekintetben a belügyminisztert illeti döntő szerep.

Az egészségügy, a közlekedés, az idegenforgalom érdeke vagy más tényező szempontjából országos érdekké válhatik, hogy a rendezési terveket valamelyik városban vagy annak meghatározott részén haladék nélkül hajtsák végre. A törvényjavaslat felhatalmazást ad a belügyminiszternek, hogy ezt elrendelje. Idegenforgalmi szempontból figyelembe jövő helyeken, különösen a vízvezeték, szennyvízcsatorna és villanyvilágítás létesítése fontos, ezért szükséges, hogy a miniszter közmű létesítését és bővítését a városrendezésre tekintet nélkül elrendelhesse.

Az 5. §-hoz

A világháború óta nem egy vidéken valóságos iskolapéldáit találhatjuk annak, hogyan nem szabad építési telkekre osztást és telepítést végezni. Sok olyan eset volt, amikor a tulajdonképpeni város távolsága, valamint a megfelelő közlekedési lehetőségek és a közművek hiánya miatt a parcellázott telkekről jóformán minden hiányzott, ami a város kötelékében élés megfogható előnyét jelenthette volna. A városra azután rendkívül terhes feladatot jelentett, hogy közigazgatását és egyéb szolgáltatásait az új lakótelepre kiterjessze. A törvényjavaslat jövőben lehetetlenné teszi az ilyen esetek megismétlődését, mert új települést csak a város természetes fejlődésének irányában enged meg és kimondja, hogy a felosztásra szánt területet annak tulajdonosa előre köteles a saját költségén a szükséges utakkal és közműhálózattal ellátni.

A 19. § (3) bekezdése szerint beépítésre ki nem jelölt területen csak középület és olyan épület építhető, amely az illető terület rendeltetésének megfelel, tehát városban csak a beépítésre kijelölt terület telkeit lehet építési telkeknek tekinteni. Mezőgazdasági művelésre szolgáló telek magától értetődően nem válik építési telekké azáltal, hogy rajta a gazda lakóházat is épít, de, ha valaki a beépítésre ki nem jelölt területen olyan kis telkekre akarja a telkét felosztani, hogy ott az illető terület rendeltetésének meg nem felelő település keletkezhetik, a hatóság megtagadhatja tőle a felosztási engedélyt és ilyen helyen a kisebb telkek vevőinek számolniok kell azzal, hogy csak a gazdálkodás célját szolgáló épületre kapnak építési engedélyt. Viszont, ha a felosztásra szánt terület még nincsen beépítésre kijelölve és az új lakóház-település a város érdekeinek megfelel, a város általános rendelkezésének tervét meg kell változtatni s annak jóváhagyása után az építési telkekre osztást is meg lehet engedni.

A hatóság az 5. § (3)-(7) bekezdésein alapuló kötelezettség mértékét, teljesítésének idejét és módját az illető város érdekeinek, az új telkek számának és a felosztás egyéb körülményeinek figyelembevételével állapítja meg. Így a kültelki település oly közel történhetik a városhoz, hogy egészen fejlett út -és közműhálózattal ellátásra való igény is magától értetődik. A felosztásra adott engedélyben kell gondoskodni arról is, hogy az új telkek mind útra nyíljanak vagy, hogy a telkekről a felszíni vizet le kell vezettetni s ugyanígy kell gondoskodni minden olyan követelmény érvényesítéséről, amely az adott viszonyok között figyelembe jön. Idevonatkozóan a hatóságok a törvény végrehajtási rendeletében részletes tájékozást fognak nyerni.

A 6. §-hoz

A törvényjavaslatnak a felosztást szabályozó rendelkezései fokozott jelentőséget nyernek azáltal, hogy a 18. § (1) és (3) bekezdése szerint ezeket a szabályokat minden községben alkalmazni kell.

A 7. §-hoz

Ha közvetlenül szomszédos telkek közül egy vagy több telek eredeti alakjában beépítésre nem alkalmas, de a közös határ megváltoztatásával arra alkalmassá tehető, a 7. § szerint leegyszerűsített határrendezési eljárásnak van helye. Közvetlenül legfeljebb három, esetleg négy telek szomszédos, mert több teleknél alig képzelhető el, hogy valamennyinek valamennyivel közös határa volna. Nagyobb telekcsoport átalakítása esetén az eljárást a 8-11. §-ok szabályozzák.

A törvényjavaslat szerint az új közös határt az építésügyi hatóság állapítja meg, az átengedett telekrész értékének megtérítése ügyében pedig, hacsak a felek előzetesen meg nem egyeznek, a bíróság dönt. Minthogy az új közös határ megállapítása a szabályszerű beépítés lehetővé tétele érdekében rendszerint a városrendezési tervnek és az érdekeltek kívánságának figyelembevételével történik, az építésügyi hatóság tulajdonképpen nem rendel el a tulajdonviszonyban változást, hanem a szabályok szerint szükséges, illetőleg a felek akaratán nyugvó változást és annak mértékét egyszerűen megállapítja. A közigazgatási hatóság határozata más ügyekben is kihathat a magánjogokra, bár ez a kihatás gyakran nem jelentkezik egészen közvetlenül. A törvényjavaslattal szabályozott határrendezés csupán annyiban érdemel figyelmet, hogy az említett kihatás nyilvánvalóbb, mert hiszen a határozat maga telekkönyvi bejegyzésre alkalmas okirat.

A 18. § (1) bekezdése szerint a telekhatárrendezés szabályai községekben is alkalmazást nyernek.

A 8. §-hoz

A törvényjavaslat szerint abban az esetben, amikor a telkek egész csoportját kell beépítésre alkalmassá tenni, általános telekrendezésnek, röviden: telekátalakításnak van helye.

Telekátalakításról magától értetődően csak város beépítésre kijelölt részén lehet szó. Ilyen eljárás alá kerülhet már négy-öt telek is, ha nincsen közös határvonaluk, amelyet a 7. § szerint egyszerűen ki lehetne igazítani. De telekátalakítás alá vonható egyszerre egész városrész is.

A városrendezési terv a beépítésre kijelölt körzetekben zárt sorú, villaszerű, vagy más építési rendszert tesz kötelezővé s az építési szabályok meghatározzák a beépíthető telkek legkisebb méreteit. Ha valahol az építési telkek kisebb-nagyobb összefüggő csoportja nem felel meg ezeknek a szabályoknak, az építkezés a telkek átalakítása előtt meg sem kezdhető. Előfordulhat, hogy valamely telekcsoport vagy éppen városrész rendezése előtt azért van okvetlenül telekátalakításra szükség, mert enélkül az út- és közműhálózat helye egyáltalán nem vagy csak aránytalanul sok telek beépíthetőségének feláldozása árán volna megfelelően kijelölhető. Ezért a telekátalakítás nemcsak az érdekeltek kérelmére, hanem közérdekből ilyen kérelem nélkül is elrendelhető.

A telekátalakítás a telektulajdonosok összességének érdekét szolgálja. Az eljárás a kisebbség ellenállásán nem múlhatik s eredménye a kisebbségre is kihat. Érdekeltek kérésére tehát csak akkor lehet eljárást indítani, ha a kérelmezők a telküknek nemcsak száma, hanem nagysága szerint is valóságos többségben vannak.

A 12. §-hoz

A kisajátítás alaptörvényének, az 1881:XLI. törvénycikknek rendelkezéseit a gyakorlat a kisajátítási jog önálló, széles rendszerévé építette ki. A törvényjavaslat nem bontja meg ezt a rendszert, hanem kiegészíti s a városrendezés körében alkalmazását a szükséghez képest leegyszerűsíti.

A kisajátítás tulajdonképpeni eseteit a 12. § állapítja meg. E szakasz (1) bekezdésének a)-c) pontjai a városrendezés végrehajtásához szükséges kisajátításnak, d)-h) pontjai pedig a tágabb értelemben vett városfejlesztéssel kapcsolatos, illetőleg a törvényjavaslat útján biztosítani kívánt egyéb közérdekből szükséges kisajátítás eseteit jelölik meg. A törvényjavaslat olyan eseteket is felsorol, amelyekben korábbi jogszabályok szerint ugyancsak kisajátításnak volt helye; a felsorolás teljessége azért indokolt, hogy a leegyszerűsített rendszer ezekre is kiterjedjen. Magától értetődő, hogy a törvényjavaslatban említett célokra kisajátításnál, amennyiben a törvényjavaslat eltérően nem rendelkezik, a kisajátítás általános szabályait, illetőleg a fennálló külön szabályokat kell alkalmazni.

A törvényjavaslat egyes esetekben kisajátítás jogcímén, kisajátítási eljárás nélkül igénybevételt, illetőleg átengedést rendel, más esetekben pedig a kisajátítás megelőzésére vagy helyettesítésére kisajátításszerű igénybevételt, illetőleg átalakításra, lebontásra kötelezést állapít meg.

A törvényjavaslat szerint a kisajátítást egyes esetekben nemcsak a város, hanem más jogi vagy természetes személy részére is engedélyezni lehet.

A városrendezési tervek jóváhagyása több külföldi államban egyúttal a kisajátítási jog megadását is jelenti. A törvényjavaslat ezt a rendszert csupán út létesítésénél, illetőleg szabályozásánál követi.

A 12. § (1) bekezdésének c) pontja lehetőséget nyujt a külföldön annyira elterjedt körzeti kisajátításra is. Különösen Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban értek el jelentős eredményeket azzal, hogy egész városrészeket kisajátítottak. Lényeges előnye ennek a módozatnak, hogy a telkek értékesítése után az illető városrész rendezési költségeinek nagy része megtérülhet.

A 13. §-hoz

A törvényjavaslat szóhasználata szerint a „telek” megjelölés a beépített telket is jelenti. Magának az épületnek a része azonban eddig külön nem volt kisajátítható. A 13. § (1) bekezdése jelentős hézagot pótol kisajátítási jogunkban, amennyiben most már ezt is lehetővé teszi.

Meg nem felelő helyen levő nagykiterjedésű, zajos, bűzös, tűz- vagy robbanásveszélyes stb. ipari s hasonló üzemek a városrendezést jelentékenyen gátolhatják. A 13. § (3) bekezdése az ilyen üzem áthelyezése érdekében, illetőleg, ha az üzemet nem helyezik át, az üzem megszüntetése érdekében, kisajátítási jogot biztosít. Ha az említett szempontokból figyelembejövő üzemet már eredetileg tilos területen létesítették, a miniszter az üzem kártalanítás nélkül áthelyezését, illetőleg megszüntetését rendelheti el. Ez a rendelkezés megokolt, mert az ilyen üzemek egész városrészre károsak lehetnek s nem engedhető meg, hogy bárki nyilt jogszabálysértéssel a közre káros helyzetet véglegesítsen. A 13. § (4) bekezdése az egyes helyeken már tűrhetetlenné vált sertésszállások ügyében nyujt megnyugtató rendezésre jogalapot.

A 14. §-hoz

Út céljára a tényleges szükségletnek megfelelő teleksávot kell átengedni. E részben a városrendezési terv irányadó. A szükséges terület a 14. § (1) bekezdése szerint a telek beépítésekor vagy bekerítésekor kisajátítás jogcímén, kisajátítási eljárás nélkül közterületté válik. Más esetekben az út részére szükséges területet a 12. § (1) bekezdésének a) pontja szerint csak kisajátítás útján lehet igénybevenni.

A 14. § (2) bekezdésében említett előkert nem a családi házak, villák övezetében levő kerteknek része. Ilyen építkezési rendszert általában olyan zárt utcasorban tettek kötelezővé, ahol előrelátható volt, hogy később a forgalom megnövekedik és szélesebb útra lesz szükség; a szabadon hagyott teleksávnak tehát már eredetileg is az volt a rendeltetése, hogy az út esetleges kibővítésére szolgáljon. A 15. § (6) bekezdése szerint előkert igénybevételéért kártérítés nem jár.

A tervszerű energiagazdálkodás szükségessé teszi, hogy a városrendezés ügyével kapcsolatban a távfűtés ügye is megoldáshoz jusson. Ezért a 14. § (4) bekezdése az 1931:XVI. tc. 23. §-ának rendelkezéseit a közhasználatú távfűtőberendezésekre is kiterjeszti.

A 15. §-hoz

A törvényjavaslat a kártalanítás eddig érvényben volt tételes szabályait a városrendezés körében kialakult több évtizedes gyakorlat törvényes alapja helyezésével egészíti ki. E részben különösen a 15. § (1) bekezdése jön figyelembe, amely szerint a városrendezési terv alapján út céljára kisajátított, illetőleg kisajátítás jogcímén igénybevett területnek csak az után a többlete után jár kártérítés, amely az ingatlan eredeti területének egyharmadrészét meghaladja. E szakasz további rendelkezései méltányos esetekben a kártalanítás kedvezőbb mértékét is lehetővé teszik. Itt említem meg, hogy út céljára a legtöbb külföldi államban a teleknek körülbelül egyharmadrészét kell ingyen átengedni s ez a mérték alakult ki hazai gyakorlatunkban is. Svájcban a kisajátítás szempontjából számításba jövő telkek értékét már a városrendezés jóváhagyásakor megállapítják s később sem lehet magasabb árakat fizetni; tíz évenkint azonban újabb értékmegállapítás kérhető.

A 16. §-hoz

A kisajátítást szenvedőnek vagy más telekkönyvi érdekeltnek a kártalanítási eljárásban használt jogorvoslata miatt felmerülő költséget eddig a kisajátító volt köteles megfizetni. Ez a szabály nem egy esetben megokolatlanul terhelte a kisajátítót, ezért a 16. § (3) bekezdése elrendeli, hogy a bíróság az ilyen költségre nézve a polgári peres eljárás szabályai szerint, tehát esetleg a jogorvoslattal élő fél terhére határozzon.

A 17. §-hoz

Alaposan megokolt vélemény szerint kisajátítás esetén általában lehetővé kellene tenni a máshol megfelelő értékű telekkel kártalanítást. Ennek az elvnek érvényesítése azonban kisajátítási jogrendszerünkben olyan lényeges változást jelentene, amelytől legalábbis az említett keretben, el kell tekinteni. A 17. § (1) bekezdése a kártalanításnak ezt a módját csupán gyógy- vagy üdülőhely érdekében, az idegenforgalom növelésének kivételes jelentőségére tekintettel teszi lehetővé; ilyen érdekből viszont telekátalakítás esetén is módot nyujt az átalakítás alá vont területen kívül eső telekkel kártalanításra.

A 18. §-hoz

A városrendezés szabályai a külföldi államok legtöbbjében a nagyobb lélekszámú városokat és községeket, továbbá az idegenforgalom szempontjából figyelembejövő kisebb községeket kötelezik. Magyarországon a városi jelleg megkülönböztetett közigazgatási berendezkedést és vagyonkezelést, valamint nagy általánosságban magasabb lélekszámot is jelent. A törvényjavaslat I. és II. fejezete tulajdonképpen a törvényhatósági jogú és megyei városokra vonatkozik; községekben csak telekfelosztást, telekhatárrendezést és kisajátítást szabályozó azokat a rendelkezéseket kell alkalmazni, amelyek nem kifejezetten a városrendezés terve alá eső telekre, illetőleg épületre vonatkoznak.

A kis- vagy nagyközségi jelleg nem jelent szükségszerűen alacsonyfokú gazdasági vagy kultúrális szintet, van néhány igen jelentékeny lélekszámú községünk, amelyben élénk gazdasági élet folyik. Vannak egészen kis községeink is, amelyek viszont az idegenforgalom értékeivel emelkednek ki a többi község közül, sőt olyan községünk is van, amelyikben jóformán csak idényszerű a forgalom, de ilyenkor aztán országos viszonylatban is figyelemre méltó. A 18. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a belügyminiszter megokolt esetben a városrendezésnek és a telekátalakításnak szabályait is bármelyik községre kiterjessze. Az ilyen intézkedés történhetik magának a községnek kívánságára, de esetleg a község kívánsága nélkül is, ha általános közérdekből szükséges. Ilyen közérdek lehet például az is, hogy valamely várossal összenőtt község szintén fejlettebb rendezés alá kerüljön.

Számos olyan község van, amelyiknél nem is a lakóházakkal beépített területnek, hanem az esetleg egészen távol fekvő gyógy- vagy üdülőhelynek van szüksége rendezésre. A törvényjavaslat módot nyujt arra, hogy ilyen esetben tényleg csak az említett terület kerüljön a városrendezés és a telekátalakítás szabályai alá, sőt a miniszternek arra is joga van, hogy a községet a szóbanlevő szabályok közül egyik-másik alól mentesítse.

A 19. §-hoz

A törvényjavaslat III. fejezete az építésügyet szabályozza. E fejezetnek azok a rendelkezései, amelyek nem kifejezetten a városrendezéssel kapcsolatos építkezésre vonatkoznak, a kis- és nagyközségekre is kiterjednek.

Az építésügy szabályait törvényben nem lehet részletesen megállapítani, mert a technika fejlődése, valamint a gazdasági élet alakulása szerint folyton változó, széles jogterületről van szó. A törvényjavaslat tehát e részben csak a főbb irányelveket állapítja meg.

A törvényjavaslat 19. §-ának (1) és (2) bekezdése mindenekelőtt kimondja, hogy lakóház- vagy más épület építéséhez, valamint használatbavételéhez a hatóság engedélyére van szükség s a hatóság csak a szabályoknak megfelelő építésre adhat engedélyt. Ha tehát miniszteri rendelet vagy szabláyrendelet az építkezés részletes feltételeit megállapítja, magában az illető jogszabályban kell megállapítani azokat az eseteket, amelyeknél a hatóság valamely feltétel merev alkalmazását enyhítheti vagy az általános szabálytól eltérhet.

A 19. § (3) bekezdése szerint beépítésre ki nem jelölt területen csak középület és olyan épület építhető, amely az illető terület rendeltetésének megfelel. Az, hogy valamely épület megfelel-e a beépítésre ki nem jelölt terület rendeltetésének, az adott eset körülményeitől függ, idevonatkozóan a részletes szabályokat rendelettel kell megállapítani. Kétségtelen, hogy mező-, erdő-, szőlő- vagy kertgazdasági művelésre rendelt területen a gazdálkodás céljára, valamint a gazdálkodáshoz szükséges lakás céljára szolgáló épület az illető terület rendeltetésének megfelel.

Az építkezés körében még miniszteri rendelet vagy szabályrendelet sem lehet olyan részletes, hogy minden figyelembejövő közérdeket minden lehető esetre kiterjedően biztosítson. Ezért a törvényjavaslat szerint, ha az építés helye vagy módja nem ellenkezik ugyan kifejezetten valamely tételes szabállyal, de közérdek szempontjából mégis kifogás alá esik, a hatóság az építést meghatározott feltételhez kötheti vagy az építtetőt esetleg később szükséges átalakításra kötelezheti. A törvény végrehajtásával kapcsolatban kell majd gondoskodni arról, hogy az ilyen kikötésre csak tényleg megokolt esetekben kerüljön sor.

Külföldön gyakran találkozunk olyan rendszabállyal, amely a városrendezési terv nyilvánosságra hozatalától kezdve annak jogerőre emelkedéséig építési tilalmat állapít meg. Kétségtelen, hogy a tilalom néha megokolt lehet. Az ilyen eset azonban nem olyan gyakori, hogy merev általánosításra volna szükség, mert mindenféle építést teljesen eltiltani, egyértelmű az élet és a fejlődés megállításával. A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a hatóság az olyan építést, amely a tervezett rendezést előreláthatóan nem fogja megdrágítani vagy egyébként megnehezíteni, kellő kikötésekkel engedélyezze.

Nemcsak a városrendezés érdeke, hanem az egészség és az életbiztonság követelménye is, hogy az építésnél a szabályokat és a hatóság rendelkezéseit betartsák. Szabálytalan építésnél néha elég a büntetőjogi megtorlás. Ha azonban a jogszabálysértő cselekmény olyan helyzetet teremtett, amelynek további fenntartása közérdek szempontjából kifogás alá esik, így, ha az előírások ellenére létesített épület a városképet elrontja vagy az életbiztonságot veszélyezteti, okvetlenül biztosítani kell a hatóságnak azt a jogát, hogy az épület megfelelő átalakítását, esetleg lebontását rendelhesse el. Ezeket a szempontokat kívánja érvényesíteni a 19. § (6) bekezdése.

A 19. § (7) bekezdése olyan esetekre biztosít hasonló intézkedési keretet, amikor az épület állapota nem szabálytalan építés, hanem az idővel járó természetes elhasználódás következtében rontja a városképet vagy veszélyezteti az egészséget, illetőleg az életbiztonságot. Ha az épület állapota a városképet rontja, a hatóság tatarozást rendelhet el. Az egészség vagy az életbiztonság súlyosabb veszélyeztetése esetén azonban átalakítás, sőt lebontás is elrendelhető. Ezek a rendelkezések régóta mutatkozó szükséglet kielégítésének jogalapját fektetik le.

A 19. § (4) és (5) bekezdésében említett átalakítás, valamint lebontás előre vállalt kötelezettséget jelent, a (6) és (7) bekezdésben említett munkák pedig olyan körülmény miatt válnak szükségessé, hogy szintén csak a tulajdonjogon elsősorban érdekelteket lehet elvégzésükre kötelezni. Magától értetődő tehát a (8) bekezdés rendelkezése, amely szerint az ilyen munkára kötelezett fél részére költség vagy kár megtérítése nem jár. Azokat az eseteket, amikor a városrendezési terv végrehajtása, illetőleg a városkép előnyösebb alakítása céljából épület átalakítására vagy éppen kisajátításra van szükség és az érdekelt félnek ezért költség vagy kár megtérítése jár, a törvényjavaslat 12. és 13. §-ai szabályozzák.

A 20. §-hoz

A 20. § (1) és (2) bekezdése az azonos talajszínthez igazodó építés érdekében szükséges hatósági intézkedésekre nyujt kellő jogalapot.

A 20. § (3) bekezdése szerint épület tatarozására, átalakítására, lebontására nem a tervezőt, vagy az építőiparost, illetőleg vállalkozót kell kötelezni, hanem mindig azt, akit a magánjog szerint a rendelkezési jog az adott vonatkozásban megillet. A kötelezettnek természetesen fennáll az a joga, hogy költségének vagy kárának megtérítése iránt a bíróság útján a megbízott ellen forduljon. A (3) bekezdés rendelkezése a 12. vagy 13. § alapján elrendelt átalakításra is vonatkozik.

Az építésügyi szabályok gyakorlati értékét a kellő hatósági ellenőrzés biztosítja. Kétségtelen, hogy a hatósági ellenőrzés tekintetében az eddiginél megfelelőbb rendszert kell megállapítani. Minthogy az ellenőrzés olyan technikai művelet végzését is szükségessé teheti, amely miatt némi kár vagy költség merül fel, a 20. § (5) bekezdése az épület tulajdonosát, illetőleg birtokosát az ellenőrzés megokolt módjának, valamint az ilyen mód alkalmazásából eredő költségnek és kárnak tűrésére kötelezi. A törvényjavaslat azt a lehetőséget is kizárja, hogy az épület tulajdonosa, birtokosa vagy bárki más, aki kárt szenvedett, azon a címen támaszthasson az állammal, valamely várossal vagy községgel szemben igényt, miszerint költsége vagy kára a hatósági ellenőrzés elmulasztása folytán állt elő. Az épület állapota miatt bekövetkezett kárigényt csak az épület felett magánjogi vonatkozásban rendelkezésre jogosult ellen lehet érvényesíteni.

A 20. § (6) bekezdése az építésügyi szabályok megtartásáért a büntetőjogi felelősséget a megbízás körében végzett munkára nézve is megállapítja.

A 21. §-hoz

Az építési engedély közigazgatási természetű jogosítvány, amely lényegében annyit jelent, hogy az engedélyben megjelölt építés a vonatkozó közigazgatási rendszabályoknak megfelel. Kétségtelen, hogy az építtetőnek az engedély kérésekor a telek feletti rendelkezési jogát a szokásos módon, nevezetesen telekkönyvi kivonattal vagy másként megfelelően igazolnia kell, egyébként azonban a közigazgatási hatóság az engedély kiadásakor magánjogi vitát nem dönthet el s az engedély kiadását az ilyen vita eldöntéséig csak kivételesen teheti függővé. Aki építési engedélyt kapott, a bírói útra tartozó jogvita eldöntése előtt csak saját anyagi veszélyére építhet.

A telkek, illetőleg épületek használata, valamint az építkezés körében a szomszédjog különböző követelmények alakjában jelentkezik. A 21. § e részben csak a főbb irányelveket állapítja meg. A további követelményeket és érvényesítésük módját nem lehetne kielégítő részletességgel törvénybe iktatni; ezért a törvényjavaslat 22. §-a a szükséges további szabályok megállapítását rendeleti, illetőleg szabályrendeleti útra utalja. Ide tartozik annak megállapítása, hogy az épület ajtóit és ablakait a szomszéd felé miképpen lehet elhelyezni, az épület kiugró részeit milyen esetben szabad a szomszéd telek fölé építeni, az épület bontása után a szabadon hagyott szomszéd tűzfalat milyen esetben köteles a bontott épület tulajdonosa rendbehozni, az ereszcsatornát stb. miképpen kell vezetni és hogy még számos más követelményt hogyan kell érvényesíteni.

A 22. §-hoz

Az építésügy körében eddig országos érvényű részletes szabályok nem voltak hatályban, az építésrendészet tételes jogát, amely főként helyi szabályrendeletekből tevődött össze, az összhang hiánya és nagy mértékben az elavultság jellemzi. Az építési technika fejlődése, a gazdasági élet igényei és a közigazgatás egyöntetűségére törekvés elkerülhetetlenné teszik, hogy az építésrendészetnek az egész országban alkalmazásra kerülő szabályait miniszteri rendelet foglalja össze s ezt a kódexet a szabályrendeletek csak azokban a vonatkozásokban egészítsék ki, amelyek külön rendezése a helyi viszonyok szerint szükséges. Amikor a törvényjavaslat 22. §-a eziránt rendelkezik, egyben azt is biztosítja, hogy az új szabályozási keretben most már minden eshetőség kellő megoldása helyet találhasson. E részben különösen a következő szempontok érdemelnek figyelmet.

Az építésrendészet és az iparrendészet körében sűrűn vitatott kérdéssé vált, hogy tulajdonképpen mi tartozik az épület és az építési munka fogalmi körébe; ilyen kérdéssé érlelődött legutóbb a vasszerkezetek és a mélyépítő munka ügye. Ezenfelül a városrendezés érdekei, továbbá az építésüggyel kapcsolatos más közérdekek is szükségessé teszik, hogy olyan létesítmény és olyan munka is az építésrendészet szabályai alá kerüljön, amely technikai értelemben szigorúan véve nem volna így minősíthető; ilyen például a fa- vagy drótkerítés létesítése és gép felállítása. Ezért a törvényjavaslat felhatalmazást nyujt arra, hogy a törvény hatálya alá eső létesítmények és munkák körét a végrehajtás során mutatkozó szükség szerint rendelet állapítsa meg.

Az ipari közigazgatás rendszere szerint saját céljára bárki építhet hozzátartozóinak és közönséges napszámosoknak segítségével, mert az ilyen munka nem iparszerű. Ez az ipari közigazgatási elv azonban nem gátolhatja az építésnél figyelembejövő közérdekek érvényesülését. Tekintettel a két jogterület érintkezéséből folyóan felmerült vitákra, a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy azok a feltételek, amelyeknek fennforgása esetén valaki építőiparos igénybevétele nélkül építkezhetik, rendelettel nyerjenek megállapítást.

A törvényjavaslat arra is felhatalmazást nyujt, hogy az építésnél és a használt épületeken meghatározott berendezés alkalmazását lehessen kötelezővé tenni s az alkalmazás módját is elő lehessen írni. Messze terjedne annak részletes ismertetése, hogy milyen követelmények biztosítására szolgál ez a rendelkezés, ezért röviden csak a villámhárító, a légvédelmi berendezés kötelező alkalmazására, a gáz-, víz- és villanyszerelésnél betartandó óvintézkedésekre, továbbá építkezésnél a munkások életének, testi épségének és egészségének megóvásához szükséges berendezésekre utalok.

Az emberek állandó tartózkodására, így főként a lakásul és munkahelyül szolgáló helyiségekkel szemben nehéz egészen kielégítő mértéket alkalmazni, mert hiszen ez még kedvezőbb gazdasági viszonyok között is különös óvatosságot feltételező kérdés volna. Kétségtelenül arra kell törekedni, hogy minden lakást és munkahelyet közvetlen napfény, szabad levegő érjen s hogy e helyiségek a nedvesség-, hő- és hangszigetelés követelményeinek is mindjobban megfeleljenek. A törvényjavaslat szociális érdeket közelít meg, amikor ezen a téren a fokozatos haladás útjának megszabását rendeletre bízza.

Mindinkább megfontolásra késztető jelenség, hogy az eredetileg városok és községek belterületét elkerülő, óriási pénzáldozattal épült modern műutaink mentét egészen új házsorok lepik el s a Magyarország felé, valamint rajtunk át irányuló nemzetközi forgalmat lépten-nyomon ugyanolyan sűrű helyi forgalom akadályozza, mint a városok és községek belsejében. Az ilyen utak mellé építés rendszerint azzal jár, hogy hamarosan még a mezei dülőutak forgalma is ezekre az utakra terelődik, már pedig a vasabroncsos gazdasági szekerek az utak állapotát is rontják. A törvényjavaslat felhatalmazást nyujt arra, hogy az érdekelt miniszterek a forgalom biztonságának és az utak állapotának védelme céljából az említett utak mellé építést a kívánatos mértékben korlátozzák.

A 22. §-ban nyujtott felhatalmazási keret a belügyminisztert és az iparügyi minisztert együtt illeti meg.

A 23. §-hoz

A 23. § szerint az iparügyi miniszter a jelentősebb építkezéseknél különleges szakértő alkalmazását, középületek építésénél tervpályázat tartását rendelheti el. Ez a felhatalmazás a nagyobbszabású építkezésekkel szemben közérdekből támasztható igények minél tökéletesebb érvényesülését szolgálja s ezzel a magyar építészek régi kívánságának tesz eleget.

Az építőiparok gyakorlásának ipari közigazgatási joga, és pedig különösen a képesítési rendszernek és az egyes építőiparágak munkaköre elhatárolásának kérdése eddig számos miniszteri rendelet és rendkívül sok elvi határozat bonyolult anyagán nyugodott. Nem szorul magyarázatra, hogy ilyen körülmények között az iparhatóságra nézve majdnem minden építőipari ügy súlyos jogi kérdést jelentett s a szakipari érdekeltség a jogviszonyainak rendezetlenségéből eredő igen jelentős hátrányokkal volt kénytelen megalkudni. Az is kétségtelen, hogy az építés technikájának fejlődése az építőiparossal szemben olyan magas követelményeket támaszt, amelyeket az ipartörvény kézműves képesítési rendszerében a tanonci és segédi képzéssel ma már nem lehet biztosítani. Az építőiparok gyakorlása körében tehát az állandóan fejlődő igényeknek megfelelő s minden részletre kiterjedő intézményes rendezésre van szükség. Ilyen teljes rendezés a törvényben nem valósítható meg, ezért a 23. § (1) bekezdésének b) pontja egységes építőipari kódex megalkotására ad felhatalmazást.

Gyakori volt a panasz amiatt, hogy az építés fővállalkozója az építtető által részére fizetett járandóságból a különböző ipari munkát végző alvállalkozókat nem elégítette ki, hanem megokolatlanul visszatartotta, vagy a fővállalkozó részére kifizetett összegeket még az alvállalkozók kielégítése előtt más követelésekre vették igénybe. A törvényjavaslat az alvállalkozó kielégítése tekintetében megfelelő gyakorlat kialakításához kíván jogalapot teremteni, amikor felhatalmazza az iparügyi minisztert, hogy a mutatkozó visszásságok kiküszöbölésére alkalmas közigazgatási rendelkezéseket állapítson meg. A kínálkozó módozatok közé tartozik például az alvállalkozásnak az ipartestületnél bejelentése.

A 24. §-hoz

A városrendezés kétirányú feladatot jelent, nevezetesen elsősorban a felmérést s ez alapon a tervek megállapítását, másodsorban pedig a tervek végrehajtását. A felmérés elvégzése és az általános rendezési terv megállapítása a törvény hatálybalépése után, megszabott határidőn belül teljesítendő feladat, ezzel szemben a részletes rendezési tervet a fokozatos beépítéssel lépést tartva kell elkészíteni s úgy az általános, mint a részletes rendezést a megszabott programm szerint kell végrehajtani. Tehát a városrendezés költségeinek egy része állandó tételt képviselhet. A törvényjavaslat 24. §-a ezeknek a költségeknek fedezéséről gondoskodik.

A 25. §-hoz

Minthogy az építésrendészet tételes jogát ma helyi szabályrendeletek állapítják meg, az építésügyi hatóság körében nem alakult ki egységes fórumrendszerünk. A törvényjavaslat 25. §-a ezt a hiányt a gyakorlati közigazgatás igényeinek, másfelől az építésrendészet jelentőségének figyelembevételével pótolja.

A 26. §-hoz

Műszaki szakközegekkel eddig még városaink sem voltak kielégítően ellátva. A járási közigazgatásnak régóta van orvos és állatorvos szakközege, maga a főszolgabíró jogi képzettségű, műszaki szakértő úgy a járási, mint a községi közigazgatásban teljesen hiányzott. A minduntalan mutatkozó visszás helyzeten azonban nehéz volt segíteni, mert a műszaki szakképzés széttagolt irányokban fejlődött, másfelől, mert a közigazgatás pénzügyi keretei is egyre szűkebbé váltak. A 22. § (2) bekezdése, valamint a 26. § most már megfelelő kezdeményezésre nyujt lehetőséget.

A 27. §-hoz

A 22. § szerint Budapest székesfőváros építésügyi szabályzatát a Fővárosi Közmunkák Tanácsa állapítja meg. Közjogunk értelmében valamely cselekményt általában csak miniszteri rendelettel vagy szabályrendelettel lehet kihágássá minősíteni. Megfelelő büntetés biztositása érdekében a törvényjavaslat 27. §-a felhatalmazza a belügyminisztert, hogy az említett szabályzat egyes rendelkezéseinek megszegését szintén kihágássá nyilvánítsa.

A 28. §-hoz

Építkezés körében gyakori eset, hogy valamely jogszabály megszegése esetén a kiszabható legmagasabb büntetés is aránytalanul csekély a vétkes fél által elért haszonhoz és a megsértett közérdek fontosságához képest. Így, ha valaki az építési költség egy részének megtakarítása céljából az előírtnál kevésbbé szilárd épületet épít, az életbiztonságot veszélyeztetheti; ha pedig több bérjövedelem elérése céljából a megengedettnél magasabb épületet emel, az egész városképet elronthatja. Ezért a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az építésügyi hatóság indokolt esetben a közérdek sérelmét vagy veszélyeztetését jobban megközelítő pénzbírságot szabhasson ki. Ilyen pénzbírság természetesen nemcsak a rendőri büntetőbíróság által megállapított büntetésen felül, hanem akkor is kiszabható, ha elévülés miatt vagy más okból büntető eljárás nem indítható vagy büntetés nem róható ki. A 24. § (7) bekezdése szerint az ilyen pénzbírságokból származható bevételt a törvény végrehajtására kell felhasználni.

A 29. §-hoz

A törvényjavaslat egyes rendelkezései a végrehajtás fokozatos időrendjét tételezik fel. Ez a fokozatosság nem egy vonatkozásban a helyenkint változó viszonyok szerint alakul. A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az ilyen rendelkezések hatálybalépésének időpontja a végrehajtásukhoz fűződő érdekek rendje szerint nyerjen megállapítást.

Az építés- és tűzrendészet körében alkotott rendeletek és helyi szabályrendeletek sok olyan rendelkezést tartalmaznak, amelyek a törvény végrehajtásáig a kellő átmenetet biztosítják, sőt magának a törvénynek végrehajtását megkönnyítik. Az ilyen rendelkezések, amennyiben a törvénnyel vagy az annak alapján alkotott jogszabállyal nem ellenkeznek, tovább is hatályban maradnak.


  Vissza az oldal tetejére