A magyar mezőgazdasági törvényes érdekképviseletről szóló 1920:XVIII. tc. sok tekintetben rendkívüli körülmények között történt megalkotása óta a magyar mezőgazdaság életviszonyai lényeges változásokon mentek keresztül. Átalakultak a világgazdasági viszonyok, amelyek a magyar mezőgazdaságot sem hagyták érintetlenül. Abban a nehéz küzdelemben, amelyet a magyar mezőgazdaság kénytelen megvívni termelési és értékesítési lehetőségeinek biztosítására, fokozottabb jelentőséget nyert a mezőgazdaság érdekeinek hathatósabb képviselete és védelme. De a gazdasági viszonyok megváltozásán kívül lényeges eltolódás történt a gazdatársadalom összetételében, annak mikénti tagozódásában is, ami viszont azt teszi szükségessé, hogy a magyar mezőgazdaság törvényes érdekképviseleti szerve minél jobban símuljon a gazdatársadalom tényleges tagozódásához és ezzel minél inkább szolgálja a társadalmi kiegyenlítődést. Végül mindezeken felül a mezőgazdaság törvényes érdekképviseleti szervének, a mezőgazdasági bizottságoknak és a mezőgazdasági kamaráknak eddigi működése során úgy a kormányzat, mint a kamarák és a gazdatársadalom is különféle tapasztalatokat szereztek, amelyek a szervezet több irányban való módosításának a célszerűségére utalnak. Mindezek a szempontok tették immár elválaszthatatlanul sürgetővé a mezőgazdaság törvényes érdekképviseleti szervén a szükséges módosításokat.
Az 1920:XVIII. tc. (a következőkben: T.) 3. §-a kétségekre adott okot abban a tekintetben, hogy rendelkeznek-e választói jogosultsággal azok, akik az összeírójegyzék elkészítésének időpontjában mezőgazdasági foglalkozásukat nem gyakorolják. Ez a kérdés a földhaszonbérlőket, gazdatiszteket, gazdasági cselédeket és munkásokat érinti, mint akiknél gyakrabban előfordul a foglalkozás gyakorlásának időleges, átmeneti szünetelése. Nem volna méltányos hogy azok, akiknek élethivatása a földhaszonbérlet, illetve a mezőgazdaságban való alkalmaztatás, a választói jogosultságból kizárassanak csupán azért, mert az összeírójegyzék elkészítésének időpontjában átmenetileg nem állanak földhaszonbérleti, illetve szolgálati jogviszonyban. Másrészről azonban nem indokolt az említett személyek választói jogának fenntartása akkor, ha kapcsolatuk a mezőgazdasággal hosszabb időn át szünetel. Ezért a javaslat választói jogosultságot csak akkor ad, ha a földhaszonbérlőnek és a gazdatisztnek egy évnél, a mezőgazdasági munkásnak három, a gazdasági cselédnek egy hónapnál nem hosszabb idő óta szűnt meg földhaszonbérleti, illetve szolgálati jogviszonya. Még ily esetben is kizárja azonban a javaslat a választói jogosultságból azokat, akik ez idő alatt mezőgazdaságon kívül eső foglalkozást folytatnak.
A § harmadik bekezdése a földbirtokosok (tulajdonosok) huszonnégy évet betöltött férfi segítő családtagjai számára a választói jogosultságot a jövőben ugyancsak minden kétséget kizáró módon biztosítja.
A választói csoportoknak (az ú. n. kúriáknak) a T. 4. §-ában meghatározott tagozódása nem mindenben áll arányban az ország birtokmegoszlásával és az egyes birtokcsoportok jelentőségével. E mellett a T. az érdekképviseleti szervek helyes összetételét biztosító azt az elvet sem vitte következetesen keresztül, hogy az egyes választói csoportok lehetőleg homogének legyenek.
Helyesen állapította meg a T. a 10-30 holdas csoportot, mint sajátos birtoktípust, mert körülbelül ez az a terület, amelyet a gazdacsalád saját erejéből megművelni képes. Hasonlóképpen típust alkot a 4. választói csoport is. A 30 holdat meghaladó, de 100 holdnál nem nagyobb birtokok megműveléséhez ugyanis, a hazai viszonyoknak megfelelően, a birtokoscsalád saját munkaerején kívül más, idegen munkaerőre is szükség van. A birtok azonban még nem lépi túl a kisbirtok határát.
Ezekkel szemben, a jelenlegi 5. választói csoport nem alapul egységes birtoktípuson, hanem a közép- és nagybirtokot egyaránt felöleli. Már ez a megállapítás utal annak észszerű voltára, hogy ez a csoport valamiképpen felosztassék. A felosztás mellett szól azonban javaslatomnak az az alapelve is, hogy a mezőgazdasági törvényes érdekképviselet számára minél szélesebb köröket kell bevonni. Ha ugyanis a régi 5. kúriát kettéosztjuk, a 100 holdon felüli, rendszerint magasabb szakképzettséggel és szellemi felkészültséggel rendelkező birtokosok az eddiginél nagyobb számban vehetnek részt az érdekképviseleti szervezet minden tagozatának munkájában, a nélkül, hogy a szervezet demokratikus alaptermészetén csorba esnék, mert hiszen a kisbirtoknak még mindig eggyel több kúriája marad, nem szólva a munkavállalói és a kamaráknál a külön gazdatiszti csoportról.
A választói csoportok említett megváltoztatásával kapcsolatban indokoltnak látszott a jelenlegi 1. és 2. választói csoportnak a módosítása is. A kamarai törvény megalkotása óta lebonyolított földreform ugyanis lényeges eltolódásokat okozott a mezőgazdasági munkásoknál, akik a földreform révén néhány hold földhöz jutottak. E földhöz jutottak a T. szerint nem sorozhatók a mezőgazdasági munkások részére fenntartott első választói csoportba, hanem az általuk bírt földterület alapján a második választói csoportba. Márpedig kétségtelen, hogy azok a mezőgazdasági munkások, akik 1-3 hold földdel rendelkeznek, ebből a földterületből családjuk megélhetését biztosítani nem tudják, munkavállalásra vannak utalva s így továbbra is megtartják mezőgazdasági munkás mivoltukat. Indokoltnak látszik tehát a mezőgazdasági munkások részére fenntartottcsoportot 3 holdnyi terület birtoklásáig kiterjeszteni és ehhez képest a 2. választói csoport területhatárát 3-10 hold között megállapítani.
A gazdatisztek csoportba sorozására a 6. § indokolásában térek ki.
A segítő családtagok csoportba sorozását illetően, olyan rendelkezés kívánatos, amelynek folytán az ilyen családtagok az általuk kisegített önálló gazdálkodóval együvé kerülnek. Tagadhatatlan ugyanis, hogy az ilyen családtagok életfelfogásukat, gondolkodásmódjukat tekintve ahhoz a birtoktípushoz állanak legközelebb, amilyennek megfelelő birtokon munkájukat kifejtik.
A választói csoportoknak az érdekközösségen nyugvó helyes kialakítását hátráltatta az a körülmény is, hogy a T. nem írta elő az egy tulajdonos, javadalmas, bérlő, illetve haszonélvező által különböző községekben bírt birtokok területének összeszámítását. Ennek eredményekép előfordulhatott, hogy pl. a 200 holdas birtokost olyan községben választották meg, ahol csak 15 holdja volt, s így a 3. kúriát képviselte, noha nyilvánvalóan a földbirtokos középosztályhoz tartozott, amelynek számára az 5. kúria volt rendelve. Nem kétséges, hogy ilyen lehetőségeknek a kiküszöbölése megfelel a T. szellemének.
A tárgyalt § hatodik bekezdése logikusan kiegészíti az ötödiket. Ha ugyanis a különböző községekben bírt mezőgazdasági ingatlanok területeit össze kell számítani, a választói jog több községben való gyakorlásának lehetősége azzal a következménnyel járna, hogy a birtokos (haszonélvező, javadalmas, haszonbérlő) ugyanannak a területnek az alapján többszörösen választhatna. Az a rendelkezés, hogy a választói jogot több csoportban sem lehet gyakorolni, már a T.-ben is megvolt. Mindezeken felül a hatodik bekezdés rendelkezéseket tartalmaz arra nézve is, hogy hol és melyik kúriában kell összeírni azokat, akik nemcsak egy községben, illetőleg kúriában jöhetnek figyelembe.
A választói csoportok szaporítása önként követeli a községi (városi) mezőgazdasági bizottságok tagjai számának arányos felemelését.
Ami a második bekezdést illeti, a T. 7. §-ának megfelelő jelenlegi jogi állapot szerint a mezőgazdasági érdekképviseleti passzív választójog előfeltételei inkább csak az erkölcsi megbízhatóság tekintetében szigorúbbak azoknál, amelyek az aktív választói joghoz kellenek. Abból a nem kevésbbé fontos szempontból ellenben, hogy valaki életkörülményeit, megélhetési viszonyait tekintve mennyire van a mezőgazdasági foglalkozáshoz kötve, másszóval, hogy egyénileg mennyire érdekelt a mezőgazdaság sorsában, mindezideig nem tétetett különbség passzív és aktív választói jog között. Ehhez képest az, akinek - megélhetésének alapját képező nem mezőgazdasági jellegű főfoglalkozása mellett - egyénileg bármely csekély jelentőségű birtoka, haszonélvezete, haszonbérlete volt is, mostanáig nemcsak választhatott mezőgazdasági érdekképviseleti tagokat, de ilyenné megválasztható is volt.
A javaslat 3. §-a azon az elvi állásponton van, hogy a passzív választói joghoz a mezőgazdaságban való érdekeltség szempontjából fokozottabb követelményeket kell felállítani, mert a mezőgazdasági érdekek hivatott képviselője csak az lehet, akinek egyéni sorsa a föld sorsához szorosan hozzá van kötve. Ennélfogva kimondja, hogy általában nincs passzív választási joga annak, akinek jövedelme nem származik túlnyomórészben a mezőgazdaságból.
A gazdasági tanárokra, önállóan gazdálkodó okleveles gazdákra (mezőgazdákra) vonatkozó kivételt az indokolja, hogy szakértelmüknek a köz érdekében való hasznosításáról a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet nem mondhat le, a lelkészre, tanítóra (kántorra) vonatkozó kivételt pedig a falusi gazdatársadalommal való szoros kapcsolatuk, közösségük.
A Vitézi Rendnek a magyar földdel való szoros kapcsolatát tekintve, indokoltnak látszik, hogy annak a mezőgazdasági törvényes érdekképviselet minden egyes tagozatában való intézményes képviselete biztosíttassék.
Indokoltnak látszik továbbá a községi mezőgazdasági bizottság hivatalból való tagjai közé a községi (városi) állatorvost is felvenni, minthogy a községi gazdasági életben az állatorvosnak is jelentékeny szerepe van és a mezőgazdasági bizottság munkáját ő is előmozdíthatja.
A járási és a vármegyei mezőgazdasági bizottsági tagok számának a felemelését szintén a választói csoportok szaporítása tette szükségessé.
A járási, illetőleg a vármegyei mezőgazdasági bizottság keretében a Vitézi Rend képviselete a legalkalmasabban akként történhetik, hogy a hivatalból való tagok között helyet adunk a járási vitézi hadnagynak, illetőleg a vármegyei vitézi szék kiküldöttjének is.
A háziipari felügyelők mindaddig hivatalból való tagjai voltak a vármegyei mezőgazdasági bizottságnak, amíg a földmívelésügyi miniszter alá tartoztak. A kereskedelemügyi (utóbb iparügyi) miniszteri tárcához kerülvén, már nem vonatkozott rájuk a T. 12. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a földmívelésügyi minisztérium alá tartozó állami hivatalok vezetőit ilyen tagsági jog illeti. Minthogy azonban tagságuk főként szakszempontból fontos, a jelen § visszaadja azt nekik.
A T. 24. §-ának első bekezdése szerint a mezőgazdasági kamara csak a vármegyei és a törvényhatósági jogú városi mezőgazdasági bizottságok felett gyakorol felügyeletet. Minthogy a mezőgazdasági érdekképviselet alsóbb tagozatainak olyannyira kívánatos teljes kiépülése, illetőleg hatásos működésbe hozatala csak akkor remélhető, ha a mezőgazdasági kamarák valamennyi mezőgazdasági bizottság irányítására és ellenőrzésére befolyást nyernek, ennélfogva szükséges, hogy a felügyeleti jog a kamarákat a községi, megyei városi és járási bizottságok tekintetében is megillesse. Ezt a felügyeleti jogot azonban a mezőgazdasági kamarák az illetékes vármegyei mezőgazdasági bizottságok útján is gyakorolhatják, aminek megengedése azért látszik szükségesnek, hogy ott, ahol a vármegyei mezőgazdaság tevékeny felügyeletre képes, a felügyeleti jog gyakorlásába - már csak a kamarák tehermentesítése érdekében is - bevonassék.
A magyar gazdatiszti karnak régi kívánsága és törekvése, hogy kari érdekeinek képviseletéről törvényalkotta szervezet útján történjék gondoskodás. Tekintettel arra, hogy a gazdatisztek törvényes érdekképviseletének megoldására vonatkozó óhaj a gazdatisztek szempontjából méltányos; tekintettel továbbá arra, hogy a gazdatiszti karnak biztosított szilárd szervezet a köz szempontjából is előnyös, mert hozzájárul az értékes és a mezőgazdaság sorsára jelentős befolyással bíró gazdatiszti réteg szellemi, erkölcsi és anyagi erőinek további fokozásához, ennélfogva a gazdatisztek törvényes érdekképviseletének megvalósítását a javaslat egyik főcéljává tette.
A megvalósítás mikéntje szempontjából az önálló gazdatiszti kamara gondolatával szemben előnybe helyezte azt a módozatot, amely az egyetemes mezőgazdasági érdekképviselet keretében biztosít meghatározott helyet a gazdatiszti társadalomnak. Erre való tekintettel a részleges érdekek különálló, független képviselete valóban indokolt. Ámde ugyanakkor szükség van egy olyan közösségre is, amelyben ezek a részleges érdekek egybeolvadnak a magyar mezőgazdaság egyetemes érdekévé.
Ezekre az elvi szempontokra tekintettel a javaslat azt a megoldási módot választotta, hogy a kamarák és az országos kamara kebelében a gazdatisztek számára önálló (hetedik) csoportot nyit. Ennek megállapításához szükséges rendelkezéseket tartalmazza a 6. § E §-hoz szorosan kapcsolódik a 13. §, amely a gazdatiszti csoportot képviselő kamarai tagok részéről külön szakosztály alakítását teszi lehetővé. Ez a külön szakosztály lesz a kerete a gazdatisztek kari érdekei képviseletének. Az a tény pedig, hogy a gazdatiszti csoport egy a kamara kúriái közül, biztosítja a gazdatisztek különös érdekképviselete beilleszkedését az általános mezőgazdasági törvényes érdekképviseleti szervezetbe.
A javaslat szerint a gazdatiszti kúriának a többi kúriákkal szemben sajátossága, hogy csak a kerületi kamarai tagozatban ölt testet. Ennek magyarázata az, hogy az alsóbb tagozatokban a gazdatisztek csekélyebb létszámánál fogva a gazdatiszti csoportokat vagy egyáltalában meg sem lehetne alakítani, vagy pedig a gazdatiszti csoportba képviseltek száma alig lenne több képviselőik számánál. A mezőgazdasági bizottságokat illetően tehát maradna a jelenlegi törvényes helyzet, amely szerint a gazdatisztek abba a választói csoportba kerülnek, amelybe munkaadóik.
A tárgyalt § második bekezdése azért indokolt, mert az imént említett helyzet folyományaképpen gazdatisztek a vármegyei mezőgazdasági bizottságban is helyet foglalhatnak, mint valamely birtokos csoport képviselői. Amikor azonban a kamaránál már külön gazdatiszti csoport alakul, nem lenne helyes gazdatiszteknek birtokos csoportokban is tagságot engedni.
A T. hatályon kívül helyezni kívánt rendelkezése, amely szerint a 6 évre választott kamarai tagok felerésze 3 évenként kilép, a gyakorlatban kiküszöbölhetetlen zavarokat okozott. Előfordulhatott ugyanis, hogy olyan tag, akit a kerületi kamarában kisorsoltak, az országos kamarából nem lépett ki vagy pedig, hogy olyan tagot, aki a kerületi kamarában bennmaradt, a mezőgazdasági bizottsági választások során nem választották meg. Már pedig a T. intenciói szerint magasabb tagozatban csak az foglalhat helyet, aki az alsóbb tagozatban is tagja ugyanannak a kúriának. Sok szempont szól ezen felül a választások gyakorisága ellen is.
A törvényhatóságok első tisztviselőinek a mezőgazdasági kamarákban hivatalbóli tagságát indokolja az a tény, hogy ők élénken, gyakran irányítóan vesznek részt a törvényhatóság gazdasági életében is és ennélfogva nemcsak megilleti őket az a jog, hogy a mezőgazdasági kamarában tagsággal bírjanak, hanem a törvényhatóság gazdasági élete szempontjából kívánatos, hogy első tisztviselője egyrészt kifejezésre juttassa a kamarában a törvényhatóság gazdasági érdekeit, másrészt pedig alkalma legyen a kamarában megismerkednie a mezőgazdaság mindennemű kérdéseivel, amiknek az ismerete a törvényhatóság vezetésénél hasznára szolgálhat.
A mezőgazdasági törvényes érdekképviseleti szerv a T. szellemének megfelelően választáson, tehát közbizalmon felépülő érdekképviseleti intézmény. A mezőgazdasági érdekképviseletnek ezt a szem előtt tartott jellegét azonban erősen veszélyeztette az, hogy a T. 32. §-ának rendelkezései következtében a mezőgazdasági kamaráknál lehetővé vált a területükön működő legkülönfélébb irányú, nem egyszer teljesen jelentéktelen mezőgazdasági és mezőgazdasági munkásegyesületek kiküldöttjeinek szinte korlátnélküli tagsága, úgyhogy az eredetileg választott tagokra felépített mezőgazdasági kamarák hovatovább olyan sok egyesületi kiküldöttel bővültek, hogy a három alsóbb tagozaton keresztül titkos választással, tehát a legmesszebbmenő közbizalom alapján tagsági jogot szerzett választott tagok túlsúlyát majdnem felborították. Ezért kénytelen a javaslat korlátokat szabni az egyesületek által kiküldendő tagok létszámának.
A korlátozások szempontjából a javaslat különbséget tesz egyfelől az általános mezőgazdasági célú egyesületek és munkásegyesületek, másfelől olyan mezőgazdasági egyesületek (munkásegyesületek) között, amelyek a mezőgazdaságnak csak egyes különleges ágaira vonatkozó feladatokkal alakultak meg és működnek. Az általános mezőgazdasági egyesületnek valósággal típusát adják a vármegyei gazdasági egyesületek, amelyek már a mezőgazdasági kamarák létesítése előtt is mindenkor hű kifejezői voltak a vármegyék gazdasági érdekeinek. Ezeknek és ehhez hasonló egyesületeknek, nemkülönben ugyanilyen átfogó jelentőségű mezőgazdasági munkásegyesületeknek tekintetében a javaslat más korlátozást nem szab, minthogy a kamara és az országos mezőgazdasági kamara meghallgatásával a földmívelésügyi miniszterre bízza, vajjon feljogosíttassanak-e a tagküldésre. Szem előtt tartva azt, hogy olyan mezőgazdasági egyesületek (munkásegyesületek) is alakulhatnak, amelyekre - bár alárendeltebb jelentőségűek - az általános jelző ráillik, e szűrőre feltétlenül szükség van.
A választás elvéhez hű akar maradni a javaslat azzal is, hogy míg a T. szerint az egyesület elnöke és egy vezető tisztviselője tagja a kamarának, addig a javaslat az egyesület választására bízza hogy tagjai közül kit küld ki a mezőgazdasági kamarába.
A feljogosítás a nem általános természetű mezőgazdasági egyesületekkel (munkásegyesületekkel) szemben is elengedhetetlen korlát. Itt azonban az ilyen egyesületek sokfélesége és ennek megfelelő nagyobb száma folytán még egy további korlátozás is indokolt. Nevezetesen a javaslat szerint az ilyen egyesületek önállóan nem küldhetnek ki kamarai tagokat, hanem csak közösen és pedig csak kettőt, illetőleg ha a földmívelésügyi miniszter a kiküldendő tagok számát a kamarának az országos kamara útján tett előterjesztésére indokolt esetben felemeli, hármat vagy legfeljebb négyet.
Mind az általános, mind a különös jellegű mezőgazdasági egyesületek (munkásegyesületek) szempontjából újítás az is, hogy a kerületi kamarába nem lenne tagküldési, illetőleg választási joguk azoknak az egyesületeknek, amelyek a kamara területénél nagyobb körben fejtenek ki tevékenységet. Az ilyen egyesületek tagküldési joga az országos mezőgazdasági kamarával kapcsolatban jön szóba.
A mezőgazdasági szövetkezetek tekintetében a különös jellegű egyesületekkel egyenlő elbírálás látszik indokoltnak.
A tárgyalt § negyedik bekezdése módot ad arra, hogy a tagküldésre feljogosítás alapjául szolgáló tények legalább is minden egyes kamarai választási időszak elteltével újra vizsgálat tárgyává tétessenek, ami a bekövetkezhető időközi változások, a viszonyok módosulása stb. miatt kétségkívül indokolt.
Azzal a rendelkezéssel, hogy a mezőgazdasági kamarák legfeljebb tíz tiszteletbeli örökös tagot választhatnak, az első bekezdés azt kívánja elérni, hogy egyrészt a gazdatársadalomnak a kamarai életben különös érdemeket szerzett egyéniségei részéről biztosítsa a kamara életében való közvetlen részvételt, másrészt az érdemeknek ilyen formában való elismerésével serkentő példát szolgáltasson a gazdatársadalomnak a közügyekben való minél odaadóbb szereplésre. Minthogy a tiszteletbeli tagság hosszú éveken át kifejtett érdemes tevékenység jutalmazására szolgál, az ilyen címen való tagsági jog független kell, hogy legyen a további választások esélyeitől, következésképpen életfogytiglan szól, azaz örökös.
Ami a második bekezdést illeti, a T. 33. §-a a kamarai kültagok számát a rendes tagok negyedrészének megfelelő mértékig korlátozza. Ez a korlát komoly nehézségeknek volt oka, mert lehetetlenné tette a kamarák részére sok olyan szakerőnek legalább kültagként való bevonását, akiknek tapasztalataira és érdemes közreműködésére a kamaráknak szükségük lett volna. Ezért a javaslat ezt a korlátot feloldja és a kamarák alapszabályaira bízza annak a megállapítását, hogy a hely lehetőségek és adottságok figyelembevételével hányban kívánja megállapítani a kültagok számát. Tekintve, hogy a kültagoknak szavazati joguk nincs, ez semmilyen veszéllyel nem járhat.
A mezőgazdasági kamarák a T. 34. §-ának utolsó bekezdése szerint közigazgatási intézkedéseket javasolhatnak. Minthogy azonban az 1929:XXX. tc. 47. §-ának (1) bekezdése szerint jogorvoslattal csak az élhet, akinek jogát vagy érdekét a közigazgatási határozat (intézkedés) érinti, minthogy továbbá a kamara a javaslattétellel nem saját joga, illetőleg érdekei szempontjából lépett fel s így az arra hozott határozat sem az ő, hanem a mezőgazdaság egyetemes érdekét érinti: ennélfogva a jelenlegi jogi helyzetben a kamarák jogorvoslattal ilyen esetekben nem élhetnek. Szem előtt tartva azt is, hogy a T. 17. §-a a mezőgazdasági bizottságoknak kifejezetten lehetővé tette, hogy az érdekelt felek részére nyitva álló határidőben fellebbezéssel élhessenek az általuk képviselt egyetemes érdekek vélt sérelmei miatt, a javaslat tárgyalt §-a a kamaráknak a jogorvoslati lehetőséget biztosítani kívánja.
A T. 40. §-a a kamarai alelnökök számát maga megállapította, mégpedig kettőben. Tekintve, hogy az alelnökök száma tekintetében a helyi viszonyokhoz képest kamaránkint különböző igények merülhetnek fel, a javaslat ezt a kérdést az alapszabályokra bízza.
Ez a § a T. 41. §-ától annyiban tér el, hogy felterjeszteni rendeli a kamarai választmányi ülési jegyzőkönyveket is s a felterjesztés határidejét mind ezekre, mind a közgyűlési jegyzőkönyvekre nézve, amelyeket a T. szerint négy héten belül kellett felterjeszteni, 14 napban állapítja meg.
Ez a § az egyes kerületi kamarák és az országos kamara tisztviselőinek szolgálati viszonyait azért kívánja a lehetőséghez képest egységesíteni, mert ezek a tisztviselők lényegében azonos kart alkotnak.
A mezőgazdasági törvényes érdekképviseleti szervezet költségeiben való részesedés mértékét egyes belterjesen kezelt gazdaságoknál nem megfelelő csupán a földadó alapján megállapítani. Ezért a tárgyalt § az adóköteles mezőgazdasági mellékipari üzemek terhére kivetett általános kereseti adót is a kamarai illeték alapjává teszi. Minthogy továbbá a mezőgazdasági termelési, értékesítési és fogyasztási szövetkezetek a mezőgazdasági kamarákban képviselve voltak és lesznek e javaslat szerint is, indokolt, hogy társulati adójuk után ezek is fizessenek kamarai illetéket.
A kereskedelmi és iparkamarai illeték alóli mentesség a kétszeres megterhelés elkerülése végett szükséges. A negyedik bekezdés a mezőgazdasági mellékipari és mezőgazdasági szövetkezeti minőség körüli esetleges viták eldöntéséről gondoskodik.
A kúriák számának növekedése arányában a T. 51. §-ában meghatározott, kerületi kamaránkint választandó tizenöt rendes tag helyett az országos mezőgazdasági kamarának huszonegy rendes tagja kellene hogy legyen. Tekintettel azonban arra, hogy az országos mezőgazdasági kamarában, mint a mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet legmagasabb tagozatában végső fokon kerülnek tárgyalás alá a mezőgazdaság egyetemét érintő kérdések, következésképpen szerepének súlya megkívánja, hogy tevékenységében a gazdatársadalom a jelenleginél nagyobb számban résztvehessen: a javaslat minden egyes kerületi kamara mindegyik kúriája számára még egy-egy rendes tagsági helyet biztosít. Így fognak azután a kamarák egyenkint huszonnyolc rendes tagot delegálni. A póttagok számának tízről tizennégyre szaporítása csak a kúriák emelkedésével arányban történt.
Minthogy az egyes mezőgazdasági kamarák illetékbevételei között nagy eltérések vannak, az országos mezőgazdasági kamara költségeiből való részesedés mértékét sokkal helyesebb a kamaránkint kivetett évi illetékek összegeinek arányában megállapítani.
Ez a § a földmívelésügyi minisztert a mezőgazdasági kamarák és az országos mezőgazdasági kamara felett törvénynél fogva megillető felügyeleti jogkör teljességét biztosítja.
Az érdekképviseletnek minden befolyástól való mentességét valamely érdekképviseleti szerv csak akkor biztosíthatja, ha az érdekképviselők ugyanabba az érdekeltségi körbe tartoznak, mint amelynek szószólói kell hogy legyenek. Számos támpont van arra, hogy ez felel meg a T. szellemének, intencióinak is. Mindazonáltal, minthogy a multban a T. értelmezése körül e tekintetben viták merültek fel, kívánatosnak látszik kifejezetten kimondani, hogy minden kúria csak a saját kebeléből választhat mezőgazdasági érdekképviseleti tagokat. Ebből önként értetődően következik az is, hogy olyan mezőgazdasági bizottsági, illetőleg kamarai tagokat, akik nem az egyes választói csoportok keretében történt választás alapján, hanem más címen tagjai az illető érdekképviseleti tagozatnak (pl. hivatalból való tagok, örökös tiszteletbeli tagok), tovább választani nem lehet.
A mezőgazdasági kamarák (országos mezőgazdasági kamara) tagjainak igazolására nézve a T. nem rendelkezett. Ennek hiányában a tagok igazolása körül félreértések és visszásságok keletkeztek s a tagsági jogosultság kérdésében gyakoriak voltak a fellebbezések.
