Ősi alkotmányunk a történelmi fejlődés folyamán a XIV. század során jutott el addig, hogy abban kikristályosodott a törvényhozói hatalom tekintetében a Szent Korona tan néven ismert alapelv, amely szerint a törvényhozói hatalmat a király az országgyűlésben tömörült nemzettel együttesen gyakorolja, vagyis hogy az országgyűlés a törvényhozásnak a királlyal egyenrangú tényezőjévé vált.
Ugyanezen időtájban szokásba jött, hogy a köznemesség nem jelent meg személyesen az országgyűlésen, hanem maga helyett megyénkint utasítással ellátott követeket küldött és csupán az ország nagyurai és nagybirtokú előkelői gyakorolták az országgyűlésen való személyes részvétel jogát. Szokásba jött az is, hogy a személyesen megjelentek külön tanácskoztak azoktól, akik csak követek útján jelentek meg az országgyűlésen. Az ekként kialakult jogfejlődést zárja le az 1608. évi koronázás utáni I. törvénycikk, amely törvénybe iktatta és megerősítette az akkoriban már régóta gyakorolt azt a szokást, hogy az országgyűlés kettévált s abban egyfelől az egyháznagyok és a világi főnemesek személyesen, másfelől a köznemesek követeik útján külön tanácskoznak, az országgyűlés tehát két táblára, a felső és az alsó táblára oszlik és a két tábla üzenetváltás útján érintkezik egymással.
A felső táblának az 1608. évi koronázás utáni I. törvénycikkben meghatározott szervezete évszázadokon át változatlanul fennmaradt. Lényegesen módosult ez a szervezet az 1885:VII. törvénycikkben egyfelől abban az irányban, hogy a felső tábla korábbi tagjain felül e törvény értelmében a főrendiház tagja lett több országos méltóság és hivatal viselője, továbbá tagjai lettek a római katolikus egyháznagyok mellett a többi magyarországi keresztény egyházak vezetőinek rangidősebbjei és legfeljebb ötven élethossziglan kinevezett tag, másfelől pedig abban az irányban, hogy az örökösjogú főrendek tagsági joga nagyobb mértékű jövedelmi határ megállapítása útján megszoríttatott és a főrendiház tagjai közül a főispánok, valamint a címzetes püspökök kihagyattak.
A felső tábla összetételében hatalmas változást hozott az 1926:XXII. törvénycikk, amely a főrendiház helyett felsőházat szervezett és összetételét nemcsak hazánk területének a trianoni békeszerződés következtében beállott megcsonkítása miatt változtatta meg, hanem abban a meggyőződésben állapította meg, hogy a főrendiház eddigi összealkotása a jelen idők szellemének többé nem felel meg. A törvényhozást a felsőház összetételének megállapításában az a vezérlő gondolat irányította, hogy szervezetét nem lehet többé helyesen túlnyomóan a születésre és a nagy örökölt vagyonra alapítani, hanem gondoskodni kell arról, hogy a felsőházban is az egész nemzet képviselve legyen, s ezért főleg az érdekképviseleti gondolatra és a nemzeti akaratnak a választásban megnyilvánuló kijelentésére támaszkodva arra törekedett, hogy a felsőházban a nemzet minden rétege képviselve legyen. Az örökös főrendiházi tagságnak 1885-ben is már jövedelmi cenzussal megszorított joga helyébe pedig az örökös főrendiházi tagság jogával felruházott hercegi, grófi és bárói családok által a maguk köréből választott felsőházi tagok tagsági jogát tette.
