1938. évi X. törvénycikk indokolása

az igazságügyi szervezet körébe tartozó rendelkezések tárgyában * 

Általános indokolás

Az igazságügyi kormányzat körében már hosszabb idő óta megfontolás tárgyául szolgált az a kérdés, hogy főképpen a telekkönyvvezetőnek és a fogházfelügyelőnek az 1883:I. törvénycikk 19., illetőleg 20. §-ában foglalt rendelkezésekkel a közép-, illetőleg középfokú iskola negyedik osztályának elvégzéséhez kötött képesítését fel kellene emelni. Különösen időszerűvé tette a képesítés felemelésének megfontolását az, hogy az életviszonyoknak az utóbbi időben bekövetkezett megváltozása folytán azt a végzettséget, amelyet az 1883:I. tc. 19., illetőleg 20. §-a a kisebb közhivatali állások betöltéséhez megkíván, ma már számos esetben meg lehet találni az iparostanulóknál, a kereskedősegédeknél, sőt a városi lakosság újabb nemzedékének csaknem valamennyi tagjánál. Ha pedig a népesség nagyrészének ilyen képzettsége van, akkor valóban helytálló az, hogy a vezetésre hivatott tisztviselői társadalom tagjai - az 1883:I. törvénycikk szellemében is - magasabb képesítéssel rendelkezzenek. Az újabb időben állandóan mutatkoznak olyan jelenségek is, hogy a középiskola nyolcadik osztályát elvégzett, érettségi vizsgát tett egyének, sőt egyetemi képzettséggel rendelkezők is kérik a középiskola negyedik osztályának elvégzéséhez kötött díjnoki, kezelői és segédhivatali, sőt a képzettséghez nem kötött altiszti és fogházőri alkalmazásokat. Az általános gazdasági és kulturális helyzetből eredő ezeken az okokon felül az is figyelembevételre tarthat számot, hogy a telekkönyvvezetőnek munkaköre számos új és bonyolult jogszabály gyakorlati alkalmazásával bővült, ezért feladatkörének kifogástalan ellátása szélesebbkörű szaktudást és ismeretet követel. A fogházfelügyelő képzettségének emelését pedig a fent említett általános természetű okokon felül különleges szempontokból is indokolja az a körülmény, hogy a fogházfelügyelő pénzkezeléssel, anyag- és átalányszámadásokkal foglalkozik, ezenfelül a peres és nemperes, a büntető, a hagyatéki és a végrehajtási ügyszakokban is bizonyos jogismeretekkel kell rendelkeznie abból a célból, hogy a reája bízott munkakört kifogástalanul elláthassa.

Ez a felfogás a pénzügyi kormányzat szempontjából is elvi helyesléssel találkozott s a megfelelő szabályozás annak idején csupán azért szenvedett halasztást, mert a pénzügyi kormányzat akkori vezetője kívánatosnak tartotta, hogy a képesítésre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálását az 1883:I. törvénycikk szabályozásának egész körére ki kell terjeszteni. Erre a szélesebbkörű szabályozásra mindeddig nem került sor. Az igazságügyi szervezet körében szükséges leglényegesebb szabályozás azonban tovább már nem halasztható.

1. A javaslat szabályozza a telekkönyvvezető és a fogházfelügyelő képesítését. Elrendeli, hogy ezentúl telekkönyvvezetővé csak azt lehet kinevezni, aki a közszolgálatban alkalmazás tekintetében az 1883:I. tc. 1. §-ában megszabott általános kellékeknek megfelel és a középiskolai érettségi vizsgát, valamint a telekkönyvi vizsgát letette; fogházfelügyelővé pedig csak azt lehet kinevezni, aki a közszolgálatban alkalmazás tekintetében megszabott általános kellékeknek megfelel és a középiskolai vizsgát, valamint az államszámviteltani vizsgát letette. - A javaslat részletesen meghatározza a telekkönyvi vizsgára bocsátás feltételeit, a vizsga részletes szabályainak megalkotását pedig igazságügyminiszteri rendelet szabályozásának tartja fenn.

2. Nem halasztható tovább egyes bírósági fogalmazói állásokra vonatkozó újabb szabályozás sem. A X. fizetési osztályba sorozott bírósági fogalmazói tisztviselőnek elnevezése ezidőszerint: joggyakornok. A gyakornoki elnevezés azonban a közszolgálat egyéb ágaiban a pályájuk kezdetén álló tisztviselők elnevezése, akiknek még rendszerint nincs meg a kellő gyakorlati jártasságuk sem és fizetési osztályba sincsenek még sorozva. A bírósági joggyakornoki kinevezést azonban ma már - nem tekintve a főiskolai képesítésű ifjúság elhelyezése érdekében alkotott ideiglenes hatályú rendelkezések értelmében joggyakorlatra bocsátás alapján teljesített joggyakorlatot - előbb fogalmazógyakornoki minőségben eltöltött, több évre kiterjedő bírósági gyakorlat előzi meg, s így a X. fizetési osztályba már kellő jártassággal bíró tisztviselők jutnak, akiknek többsége már a bírói és ügyvédi képesítést is megszerezte. Indokolatlan és munkájuk jelentőségének meg nem felelő tehát a joggyakornoki elnevezés. Ezért a javaslat a X. fizetési osztályba sorozott állásoknak az aljegyző elnevezést adja meg s módot ad arra is, hogy a megfelelő törvényes feltételek meglétében az aljegyzőt önálló működési körrel is fel lehessen ruházni.

A fentebb említett szempontok megfelelően állanak a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság. X. fizetési osztályba sorozott tisztviselőire is, amely fizetési osztályba sorozott tisztviselői állás elnevezése eddig: fogalmazógyakornok volt. Ezt az állást a javaslat kir. kincstári jogügyi igazgatósági segédfogalmazói állásra rendszeresíti át.

A joggyakornokok szolgálati viszonyaira vonatkozó szabályozást a javaslat nem érinti. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a fennálló szabályokon újabb szükséges módosítást ne lehessen tenni. Ezért a javaslat a kir. bírósági joggyakornokok és a kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornokok szolgálati viszonyára vonatkozó rendelkezések megalkotását igazságügyminiszteri rendelet szabályozásának tartja fenn.

3. Régóta érzett hiányt pótolnak a javaslatnak a bírósági szakértőkre és szakértőtestületek alakítására vonatkozó rendelkezései is. Az 1890:XI. törvénycikk a bíróságok és egyéb igazságügyi hatóságok működésének körében felmerülő orvosi szakkérdések helyes eldöntésére Igazságügyi Orvosi Tanácsot alakított, amelynek működése általános elismerést vívott ki és a jogászi közvélemény szerint az orvosi szakkérdések helyes eldöntésére nagyon jó hatással volt. Az igazságügyi hatóságok előtt és a bíróságok működésében azonban nagy számban merülnek fel hasonló jelentőségű szakkérdések különösen műszaki és gazdasági vonatkozású kérdésekben is. Mindenképpen indokolt tehát, hogy a műszaki és gazdasági szakkérdések helyes eldöntésére ugyanolyan szervezet álljon rendelkezésre, mint aminő az orvosi szakkérdések helyes eldöntését biztosítja. Ezen a megfontoláson alapul az „Igazságügyi Műszaki Tanács” és az „Igazságügyi Gazdasági Tanács” szervezésének javaslatbahozatala.

4. Indokoltnak és méltányosnak mutatkozik a kir. ítélőbírák és a kir. ügyészek státusáról szóló rendelkezések bizonyos módosítása is. A kir. ítélőbírák és a kir. ügyészek státusáról szóló 1920:XX. törvénycikkben az az elv jut kifejezésre, hogy akkortól kezdve, amikortól a kir. ítélőbírák és kir. ügyészek részére megállapított első fizetési csoportba tartozó ítélőbíró és ügyész fizetése akkora összegre emelkedik, amekkora összegű a második fizetési csoport kezdő fizetése, az első fizetési csoportban eltöltött szolgálati időt már a második fizetési csoportban eltöltött időnek kell számítani. Ugyanezt az elvet keresztülviszi a törvény a harmadik fizetési csoportba tartozó állásra kinevezett ítélőbíró és ügyész tekintetében is. Figyelmen kívül hagyja azonban ennek az elvnek az alkalmazását a negyedik fizetési csoportba kinevezett ítélőbírákkal és ügyészekkel szemben. A javaslat szabályozásának körébe vonja ennek a hiánynak a pótlását is.

Az igazságügyi szervezetben az 1891:XVII. törvénycikk megalkotása óta bekövetkezett változások folyamányaképpen szükség van olyan rendelkezésekre is, amelyek a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló említett tc. 50. §-ában kifejezett elvet a változott viszonyoknak megfelelően minden vonatkozásban érvényre juttatják.

5. Szükség van végül a magyar királyi kincstári jogügyi igazgatóság feladatkörének és szervezetének, úgyszintén a közalapítványi kir. ügyigazgatóság elnevezésének, feladatkörének és szervezetének korszerű szabályozására. Az erre vonatkozó szabályokat 1883-ban, illetőleg 1867-ben kiadott szolgálati utasítások szabályozták s ezek a szabályok az azóta bekövetkezett nagyarányú jogfejlődés és számos változás következtében a ma felmerülő követelményeknek már nem mindenben felelnek meg.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A javaslat 1. §-a a kir. bírósági joggyakornoki és a kir. kincstári jogügyi igazgatósági fogalmazó-gyakornoki állásoknak kir. bírósági aljegyzői, illetőleg kir. kincstári jogügy igazgatósági segédfogalmazói állásokká átrendszeresítéséhez szükséges rendelkezéseket tartalmazza.

A kir. bírósági aljegyzői állás elnevezése szerint azonos az igazságügyi szervezet rendjében korábban fennállott azzal az aljegyzői állással, amelyet az 1908:VI. tc. 6. §-ában foglalt rendelkezés szüntetett meg. Ez a megszüntetés az 1908:VI. tc. megalkotásakor fennállott viszonyok között helyénvaló volt. Akkor ugyanis a bírósági fogalmazói állások a fizetési osztályba nem tartozó joggyakornoki, az állami tisztviselők XI. fizetési osztályába tartozó aljegyzői és a X. fizetési osztályba sorozott jegyzői állásra tagozódtak. A közszolgálat más ágában akkor a bírósági aljegyzőkre megszabott képesítéssel rendelkező állami tisztviselő közhivatali pályájának kezdetén már a X. fizetési osztályba sorozott állást töltötte be. Méltánytalannak mutatkozott tehát az olyan szabályozás, amely az ugyanolyan képesítésű, szintén fogalmazói munkát végző s munkával jelentékenyen megterhelt bírósági aljegyzők állását az állami tisztviselők legalsó fizetési osztályába sorozta, amelybe akkor majdnem kivétel nélkül csak kezelői állások tartoztak. Ezt a visszásságot az 1908:VI. tc. 6. §-ának rendelkezése akkép oszlatta el, hogy az aljegyzői állást megszüntette.

Ezután a szabályozás után azonban - az életviszonyok megváltozása folytán - az igazságügyi szervezet körében jelentékeny módosulások következtek be. Ezeknek során az 1912:LXVI. törvénycikk annak következtében, hogy az 1912:VII. tc. 6. §-ának rendelkezése alapján a bírósági jegyzőt olyan önálló működési körrel lehetett felruházni, amelyben az ítélkezés körébe nem tartozó, tüzetesen meghatározott bírói tennivalókat önállóan végezhetett - a bírósági jegyzői állások egy részét a IX. fizetési osztályba, az 5,437/1919. M. E. sz. rendelet 5. §-ának rendelkezése pedig a jegyzői állások egy részét a VIII. fizetési osztályba sorozta; az 1921:II. tc. 3. §-ának rendelkezése viszont a VIII. fizetési osztályba sorozott bírósági jegyzői állásokat bírósági titkári állásokká szervezte át. A joggyakornoki állások szervezetében is változás következett be annálfogva, hogy a fentebb említett 5,437/1919. M. E. sz. rendelet 5. §-ának rendelkezése az azelőtt fizetési osztályba nem sorozott joggyakornoki állásokat az állami tisztviselők X. fizetési osztályába sorozta. Az 1931/1932. évi állami költségvetésről szóló 1931:XIII. törvénycikk a bírósági fogalmazói személyzet körében főiskolai képesítéshez kötött gyakornoki állásokat szervezett; a főiskolai képesítésű ifjúságnak a közszolgálatban való ideiglenes foglalkoztatásáról rendelkező 2390/1934. M. E. sz. rendelet alapján pedig a 8300/1934. I. M. sz. rendelet értelmében ezidőszerint az igazságügyi közszolgálat fogalmazási szakában történő joggyakorlatra bocsátással kezdődik rendszerint a bírósági fogalmazói működés.

Ezeknek a változásoknak folyományaképpen alakult ki fokozatosan az igazságügyi fogalmazói állásoknak az a szervezeti tagozódása, amelynek körében az általános indokolásban tüzetesen kifejtett okokból a javaslat által tervezett s egységes szervezeti szempontokon alapuló módosításokra van szükség.

A bírói képesítési pótlékról, valamint a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság fogalmazási szakához tartozó egyes állásoknak a kir. ítélőbírák és kir. ügyészek státusába besorozásáról szóló 1930:XLIII. tc. 7. §-a összefoglaló szabályozásképpen felsorolja a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság fogalmazási szakához tartozó tisztviselői állások elnevezését. Minthogy a jelen törvényjavaslat 1. §-ának rendelkezése a X. fizetési osztályba tartozó kir. kincstári jogügyi igazgatósági fogalmazó-gyakornoki állást kir. kincstári jogügyi igazgatósági segédfogalmazói állásra rendszeresíti át, az 1930:XVIII. tc. 7. §-ának azt a rendelkezését, amely szerint ennek az állásnak az elnevezése kir. kincstári jogügyi igazgatósági fogalmazó-gyakornok, az átrendszeresítés folytán bekövetkezett elnevezésbeli változásnak megfelelően módosítani kell. Erről rendelkezik a javaslat 1. §-ának második bekezdése.

A 2. §-hoz

A javaslat 1. §-ában elrendelt szervezeti módosítások következményeképpen a joggyakornok elnevezés mind a kir. bíróságok, mind a kir. kincstári jogügyi igazgatóság fogalmazási szakában a fizetési osztályba nem sorozott gyakornoki állások megjelölésére fog szolgálni.

A 3. §-hoz

A szervezet körébe tartozó azonos állások elnevezésének egyöntetűségéhez fűződő szolgálati közérdek kívánatossá teszi, hogy az átrendszeresített állásra az átrendszeresítést elrendelő jogszabály hatálybalépése előtt kinevezett tisztviselőket a törvény hatálybalépésétől kezdve az átrendszeresített állásnak új elnevezése illesse meg.

Minthogy azonban az átrendszeresített állásokat a szervezetre vonatkozó jogszabályok alkalmazása szempontjából új állásoknak kell tekinteni az egyöntetűségnek említett követelményét megfelelő értelmű jogszabály kifejezett rendelkezésének hiányában csak úgy lehetne elérni, ha a törvény hatálybalépése előtt kinevezett kir. bírósági joggyakornokot és kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornokot, úgyszintén a kir. bíróságok, illetőleg a kir. kincstári jogügyi igazgatóság fogalmazási szakában alkalmazott gyakornokot egyénenként külön kineveznék az átrendszeresítésnek megfelelő állásokra. Gyakorlati célszerűségi tekintetekből azonban nem lenne helyénvaló ilyen nagy számú kinevezés, figyelembevéve főként azt, hogy ez a kinevezés nem lenne előléptetés, nem jelentené tehát a közszolgálati alkalmazás körében a kinevezéssel egyébként járó előnyöket. Ezeknek a szempontoknak a megfontolásaképpen rendelkezik a javaslat 3. §-a úgy, hogy az átrendszeresített állásokra a törvény hatálybalépése előtt kinevezett kir. bírósági joggyakornokot, kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornokot, úgyszintén a kir. bíróságok, illetőleg a kir. kincstári jogügyi igazgatóság fogalmazási szakában alkalmazott gyakornokot a törvény hatálybalépésétől kezdve külön kinevezés nélkül az átrendszeresített állásnak a törvényben meghatározott elnevezése illeti.

A 4. §-hoz

A javaslat új állásként szervezi a kir. bírósági aljegyzői, a kir. kincstári jogügyi igazgatósági segédfogalmazói és a kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornoki állásokat. Rendelkezni kell tehát az újonnan rendszeresített állások tekintetében megkívánt képesítésről, valamint az újonnan rendszeresített állásokat betöltő tisztviselők szolgálati viszonyairól. Ezekről a javaslat a szabályozás tárgyának szerkezeti rendjében három §-ban (4-6. §) rendelkezik.

Minthogy az újonnan rendszeresített kir. bírósági aljegyzői állás az igazságügyi szervezet rendjében azt a helyet foglalja el, amelyet a törvény hatálybalépése előtt a kir. bíróság jegyzői állás foglalt el s a kir. bírósági aljegyzők voltaképpen ugyanazt a munkát fogják végezni, mint amit a kir. bírósági jegyzők végeznek, a kir. bírósági aljegyző képesítése és szolgálati viszonyai tekintetében a kir. bírósági jegyző képesítésére és szolgálati viszonyaira vonatkozó szabályozást kell irányadónak tekinteni. A bírósági jegyző képesítésére nézve az 1883:I. tc. 7. §-a az ítélőbírák tekintetében irányadó képesítést határozta meg a képzettség kellékéül; ezt a rendelkezést azonban az 1908:VI. tc. 6. §-ának második bekezdése hatályon kívül helyezte. Jogszabály rendelkezése ezidőszerint sem kívánja meg a bírósági jegyzőtől a bírákra irányadó jogi képesítést. A hatályban levő 67,400/1913. I. M. számú rendelet 25. §-ában foglalt rendelkezés alapján az 1913:LIII. tc. 6. §-ában foglalt jogszabály értelmében ezidőszerint joggyakornokká azt lehet kinevezni, aki a köztisztviselőkre nézve megszabott általános kellékeknek megfelel és a jogtudori oklevelet megszerezte. Minthogy pedig a bírósági jegyzői állás az igazságügyi szervezet rendjében a bírósági joggyakornoki állásnál magasabb helyet foglal el, bírósági jegyzővé csak azt lehet kinevezni, aki legalább a joggyakornoki állásra jogszabályban megszabott képesítési kellékeknek megfelel. Az a körülmény azonban, hogy ezidőszerint a bírósági jegyzői kinevezést rendszerint joggyakorlatra bocsátás alapján, majd fogalmazó-gyakornoki s azt követőleg joggyakornoki minőségben eltöltött joggyakorlat teljesítése előzi meg, lehetségessé teszi, hogy bírósági jegyzővé rendszerint olyanok neveztessenek ki, akik az egységes bírói és ügyvédi vizsgát már letették. Ilyen irányú gyakorlat jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az igazságügyi közszolgálat magas színvonala a fogalmazói személyzet körében is fokozott mértékben biztosíttassék s az érdekeltekre sem jelent hátrányt, mert a bírósági fogalmazói állások szervezeti tagozódása folytán a fogalmazói személyzet tagjai rendszerint már joggyakornok korukban leteszik az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. Mindaddig, míg a mostani viszonyok körében lényegesebb változás nem következik be, ennek a gyakorlatnak fenntartása a közszolgálat érdekében továbbra is kívánatos. Minthogy pedig a kir. bírósági aljegyzői állás a bírósági szervezet rendjében ugyanazt a helyet foglalja el, mint amelyet az új szabályozás előtt a bírósági jegyzői állás foglalt el s a bírósági aljegyzői kinevezést az új szabályozás hatálybalépése után is rendszerint meg fogja előzni a joggyakornoki, sőt ezidőszerint még a joggyakorlatra bocsátás alapján teljesített működés is, kívánatosnak látszott olyan értelmű szabályozás, amely a bírósági aljegyző képesítését nem a bírósági joggyakornoki állásra meghatározott képesítéshez szabja, hanem a bírósági aljegyző tekintetében is jogszabály alapján biztosítja azoknak a követelményeknek és szempontoknak alkalmazását, amelyeknek érvényesítése az igazságügyi közszolgálat mindenkori érdekében a kir. bírósági jegyzői állás tekintetében szükségesnek mutatkozik. Ezen a megfontoláson alapul a javaslat 4. §-ának rendelkezése, amely az ismertetett szempontok érvényesülését a javasolt szöveg szóhasználatában is kifejezésre juttatja.

A fentebb előtárt megfontolás megfelelően irányadó a kir. kincstári jogügyi igazgatósági segédfogalmazói állás tekintetében is, azért a javaslat 4. §-a akként rendelkezik, hogy a kir. kincstári jogügyi igazgatósági segédfogalmazói álláshoz szükséges képesítés - éppúgy, mint a kir. bírósági aljegyzői álláshoz szükséges képesítés azonos a kir. bírósági jegyzői álláshoz szükséges képesítéssel.

Az újonnan rendszeresített kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornoki állás a kir. kincstári jogügyi igazgatósági fogalmazó-személyzetének szervezeti és működési rendjében ugyanazt a helyet foglalja el, mint aminőt az új szabályozás alapján a kir. bírósági fogalmazó-személyzet szervezeti és működési rendjében a kir. bírósági joggyakornoki állás foglal el. Ennek megfelelően a javaslat 4. §-a a kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornoki állásra ugyanazt a képesítést szabja meg, mint amely a kir. bírósági joggyakornok képesítése tekintetében irányadó.

Az 5. §-hoz

A 4. §-ban foglalt rendelkezések szervezeti következményeként rendeli el a javaslat 5. §-a azt, hogy a kir. bírósági aljegyző szolgálati viszonya szempontjából minden tekintetben a kir. bírósági jegyzővel, a kir. kincstári jogügyi igazgatósági segédfogalmazó pedig szolgálati viszonya szempontjából minden tekintetben a kir. kincstári jogügyi igazgatósági fogalmazóval esik egy tekintet alá.

A polgári perrendtartásról szóló 1911:I. tc. 87. §-ában, illetőleg az egyes igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról szóló 1912:VII. tc. 6. §-ában foglalt rendelkezések alapján az igazságügyminiszter a 13,100/1912. I. M. számú rendelet 8-10. §-aiban tüzetesen meghatározott önálló működési körrel ruházhatja fel az elsőfokú bíróságnál alkalmazott olyan jegyzőt, akinek ítélőbírói állásra megszabott képesítése van. A bíráskodás körébe tartozó tennivalók arányos elosztása, úgyszintén mind a bírák, mind a fogalmazó-személyzet munkaerejének gazdaságos és célszerű felhasználása érdekében nyomatékos szükség lesz arra, hogy a bírói képesítéssel rendelkező kir. bírósági aljegyzők közül is felruháztassanak az önálló működési körrel azok, akik erre rátermettségüknél fogva alkalmasak lesznek. A javaslatnak az előbbiekben részletesen megokolt rendelkezése, amely szerint a kir. bírósági aljegyző szolgálati viszonya szempontjából minden tekintetben a kir. bírósági jegyzővel esik egy tekintet alá, magában foglalja azt is, hogy ugyanazok mellett a módozatok mellett, mint amelyek mellett a kir. bírósági jegyzőt önálló működési körrel fel lehet ruházni, - tehát ha az illetőnek az ítélőbírói állás betöltéséhez megkívánt képzettsége megvan és az illetékes kir. ítélőtábla elnöke arra nézve javaslatot tesz - a kir. bírósági aljegyzőt is fel lehet ruházni önálló működési körrel.

Minden kétség eloszlatása végett a javaslat 5. §-a ezt külön is kifejezi.

A 6. §-hoz

A javaslat rendelkezései a joggyakornokok szolgálati viszonyaira vonatkozó szabályokat nem érintik. Ezeket a szabályokat az 1891:XVII. tc. 63. §-ában foglalt felhatalmazás alapján ezidőszerint is igazságügyminiszteri rendelet rendelkezései állapítják meg. Az a körülmény azonban, hogy a javaslat rendelkezései ezeket a szabályokat nem érintik, nem zárja ki, hogy az ezidőszerint hatályos szabályokat, amennyiben a rendeleti jogalkotás körébe tartoznak, újabb rendelet a szükséghez képest ne módosítsa. Ezért a javaslat 6. §-a kifejezetten is elrendeli, hogy a kir. bírósági joggyakornok - s a vele szervezeti szempontból egy tekintet alá eső kir. kincstári jogügyi igazgatósági joggyakornok - szolgálati viszonyát, amennyiben szükséges, az igazságügyminiszter rendelettel szabályozza.

A 7. §-hoz

Ez a § - a telekkönyvvezető képesítésére vonatkozó alaprendelkezést tartalmazza. Az 1883:I. tc. 19. §-ának első és második bekezdésében foglalt rendelkezések értelmében telekkönyvvezetői állásra alkalmazáshoz négy közép- vagy középfokú iskola elvégzése és a telekkönyvi vizsga letétele volt szükséges. A javaslatban foglalt új szabályozás a közép-, illetőleg a középfokú iskola négy osztályának elvégzésével elért képzettség helyett a középiskolai érettségi vizsga letételével tanúsított képzettséget kívánja meg. Felmerülhetne erre nézve az a megfontolás, hogy az érettségi vizsga letételéhez kötött állások szaporítása emelni fogja az érettségi vizsgára jelentkezők, a középiskolába törekvők s - az érettségi vizsga birtokában - a főiskolára lépők számát, tehát hozzájárulhat a főiskolai oklevelet szerzett ifjúság elhelyezkedésének nehézsége által előidézett társadalmi kérdés súlyosabbá tételéhez. Ezzel az aggodalommal azonban szembehelyezkedik az a gyakorlati tapasztalat, hogy azok a középiskolai tanulók, akik a középiskola nyolcadik osztályát sikerrel elvégezték, kivétel nélkül eddig is jelentkeztek érettségi vizsgára; tehát az érettségi vizsga letételéhez kötött állások számának szaporítása legfeljebb azáltal növelné az érettségi vizsgára jelentkező tanulók, sikeres vizsga esetében az érettségi vizsgát tett ifjak számát, hogy ha éppen e miatt többen kezdenének középiskolai tanulmányokat. Tekintve azonban azt, hogy évenkint átlagosan legfeljebb 18-20 új telekkönyvvezetői állás kerülhet betöltésre, a telekkönyvvezetői állásnak érettségi vizsgához kötése valóban nem adhat komoly indítékot a középiskolába tódulás fokozására és semmiesetre sem emelné olyan mértékben az évenkint érettségi vizsgát tett középiskolás tanulók számát - amely szám az utolsó tíz évre vonatkozó adatok szerint évenkint átlag 5,800-6,000 körül ingadozik, - hogy az emelkedés az úgynevezett okleveles ifjúság elhelyezkedésének nehézsége által előidézett társadalmi kérdés súlyosságát észrevehetően növelné. Másfelől viszont kétségtelen az, hogy új állásnak érettségi vizsgához kötése új elhelyezkedési lehetőséget jelent az érettségi vizsgát tett ifjúság számára s minthogy ennek a ténynek gyakorlati kihatása kézenfekvőbb, mint az ezzel szemben álló aggodalom feltételezése, az érettségi vizsga letételéhez kötött állásoknak a javaslatban foglalt szabályozás értelmében történő szaporítása inkább a főiskolára törekvők számát csökkentheti vagy legalább is bizonyos kiegyenlítődésre vezethet.

Ami a gyakorlati képesítést illeti, a javaslat sem érinti az 1883:I. tc. 19. §-ának első bekezdésében meghatározott rendelkezés alapgondolatát, tehát a telekkönyvezetői állásra alkalmazáshoz a középiskolai érettségi vizsga letétele mellett megkívánja a telekkönyvi vizsga letételét is.

A 8. §-hoz

A telekkönyvvezető gyakorlati képzettségének alaposabbá tétele érdekében szükséges, hogy a telekkönyvi vizsgát tanfolyam előzze meg, éppen úgy, mint ahogy a 43,600/1911.-I. M. számú rendelettel szervezett igazságügyi segédhivatali tisztviselői vizsgát is a kir. ítélőtáblákon szervezett tanfolyam előzi meg. Ez az intézmény kitűnően bevált, nagymértékben megkönnyíti a vizsga anyagának szakszerű elsajátítását. Az ezen a téren szerzett gyakorlati tapasztalatok késztettek hasonló alapgondolaton felépülő szabályozás javaslatba hozására a telekkönyv vezetők gyakorlati képzettségének szakszerűbbé és alaposabbá tétele érdekében is. Azok az ismeretek ugyanis, amelyekkel a telekkönyvvezetőnek rendelkeznie kell, egyfelől sokkal szélesebb körűek, másfelől sokkal bonyolultabbak, mint azok, amelyeknek ismerete az igazságügyi segédhivatali tennivalók kifogástalan ellátásához szükségesek. Az ismeretek elsajátítását megkönnyítő szakszerű gyakorlati tanfolyamra tehát a telekkönyvvezetők gyakorlati kiképzése érdekében még fokozottabb szükség van.

A tanfolyamra vonatkozó részletes szabályok megalkotását a javaslat - a szabályozás természetéhez képest - igazságügyminiszteri rendelet számára tartja fenn. Ugyancsak miniszteri rendelettel történő szabályozásra utalja a telekkönyvi vizsgára vonatkozó részletes szabályok megalkotását is.

A telekkönyvi vizsgára vonatkozó szabályokat ezidőszerint is miniszteri rendeletek szabályozzák, még pedig az 1,983/1870. I. M. számú (a Magyarországi Rendeletek Tára 1870. évfolyamának 264. oldalán közölt) rendelet 4-9. §-aiban, a 8,088/1883. I. M. számú (a Rendeletek Tára 1883. évi I. kötetének 365. oldalán közölt) rendeletben, a 43,600/1911. I. M. számú (az Igazságügyi Közlöny XX. évfolyamának 273. oldalán közölt) rendelet 19. §-a második bekezdésében és a 18,300-1924. I. M. számú (az Igazságügyi Közlöny XXXIII. évfolyamának 80. oldalán közölt) rendeletben foglalt rendelkezések. A telekkönyvi tanfolyamra vonatkozó szabályozás szükségképpen maga után vonja a vizsgára vonatkozó rendelkezések felülvizsgálását s indokolt szükség esetében azok megfelelő módosítását és kiegészítését. Az áttekinthetőség és a teljesség érdekében is kívánatos a tanfolyamra és a vizsgára vonatkozó szétszórt szabályoknak egységes szerkezetbe foglalása. Ezért, valamint a javaslat tárgyául szolgáló szabályozás teljessége érdekében rendelkezik a 8. § kifejezetten akként, hogy a tanfolyamra, valamint a telekkönyvi vizsgára vonatkozó részletes szabályokat az igazságügyminiszter rendelettel állapítja meg.

A 9. §-hoz

A telekkönyvvezetői kar kiegészítése tekintetében a javaslat a hatályos jognak megfelelő azon az elgondoláson épül fel, hogy a telekkönyvezetőt az igazságügyi segédhivatali képzettséggel és gyakorlattal rendelkezők közül kell kiválasztani. Más értelmű szabályozás az igazságügyi szolgálat szervezetében nem is jöhetne szóba. A telekkönyvvezetői pályára készülőnek tehát az általános igazságügyi segédhivatali szolgálat körében kell működését megkezdenie. Az erre nézve irányadó szabályok szerint tehát igazságügyi hatóságnál legalább hat hónapon át teljesített előkészítő szolgálat után (43,600/1911. I. M. sz. r. 4. §) le kell tennie az igazságügyi segédhivatali tisztviselői vizsgát. Ilyen értelmű rendelkezés felel meg a tervezett új szabályozás alapgondolatának, amely az igazságügyi segédszolgálat szervezetében kimagasló helyre kívánja emelni a telekkönyvvezetőt, mint aki az igazságügyi szolgálat szervezetében önálló értékű munkát fejt ki. Ezt az elgondolást juttatják kifejezésre - a 7. és 8. §-ban foglalt alapszabályozás értelmében - a javaslat 9. §-ának rendelkezései. A telekkönyvezetői munka szélesebb köre és jelentősége teszi feltétlenül szükségessé, hogy legalább három évi előkészítő szolgálat szükséges a vizsgára s az azt megelőző tanfolyamra bocsátáshoz. A szakszerűséghez, úgyszintén a vizsgai anyag elsajátításának megkönnyítéséhez fűződő gyakorlati érdek pedig szükségessé teszi annak biztosítását, hogy a vizsgára, illetőleg a tanfolyamra bocsátott tisztviselőnek már meg legyenek az alapvető gyakorlati ismeretei is. Ezért rendeli el a javaslat 9. §-a azt, hogy a tanfolyamra, illetőleg a vizsgára bocsátáshoz egyebek közt az is szükséges, hogy a jelölt előzőleg legalább egy évig telekkönyvi ügyszakban működött.

A 10. §-hoz

A telekkönyvvezető gyakorlati képzettsége tekintetében a javaslat szabályként rendeli a telekkönyvi vizsgát megelőző tanfolyamon való kötelező részvételt (8. §). Mégis fenn kívánja tartani a javaslat azt a kivételes lehetőséget, hogy nagyon is indokolt esetben tanfolyamon részvétel nélkül is lehessen telekkönyvi vizsgára jelentkezni. Minthogy a tanfolyamon részvétel szabályként kötelező voltát a törvény rendelkezése állapítja meg, a kivétel esetét is törvénynek kell megállapítania, még pedig a kivétel alkalmazhatóságára vonatkozó feltételek tüzetes meghatározásával. Nem szorul részletesebb indokolásra, hogy a tanfolyamon részvétel mellőzését hosszabb tartamú gyakorlati működéssel kell kiegyenlíteni. Ezért rendeli a javaslat 10. §-a azt, hogy tanfolyam hallgatása nélkül csak azt lehet telekkönyvi vizsgára bocsátani, aki legalább négy év óta - tehát egy évvel hosszabb idő óta - van alkalmazásban, mint az, aki a vizsgát megelőző tanfolyamon is részt vett, és legalább két évig működött telekkönyvi ügyszakban, tehát ugyancsak egy évvel hosszabb ideig, mint az, aki tanfolyam hallgatása után kerül vizsgára. Kézenfekvő ezenfelül, hogy csak annál remélhető a tanfolyamon részvétel nagyjelentőségű és különös gyakorlati értékű előnyeinek hiányában a telekkönyvi vizsga letételéhez fűzött eredmények elérése, aki hivatali tennivalóit ernyedetlen szolgalommal és kiváló gyakorlati jártassággal végzi és aki a telekkönyvi vizsga anyagának elsajátítása végett megelőzőleg hosszabb időn át lelkiismeretes tanulmányokat folytatott. Mindezeknek tanúsítására a hivatalfőnök van hivatva, aki az illetőt közvetlenül ismeri; ezért rendeli el a javaslat azt, hogy tanfolyam hallgatása nélkül csak a hivatalfőnök ajánlatára lehet valakit telekkönyvi vizsgára bocsátani.

A 43,600/1911. I. M. számú rendelet 17. §-ának a 49,894/1928. I. M. számú (az Igazságügyi Közlöny XXX. évfolyamának 720. oldalán közölt) rendelettel kiegészített rendelkezései hasonló elgondolás alapján s lényegükben a javaslat rendelkezéseivel megegyező feltételek mellett szintén lehetővé teszik azt, hogy tanfolyam hallgatása nélkül is helye lehessen kivételesen, nagyon indokolt esetben az igazságügyi segédhivatali tisztviselői vizsgára bocsátásnak.

A 11. §-hoz

A javaslat szabályozásának körébe vonja azt az esetet is, amikor az igazságügyi segédhivatali szolgálatban működő tisztviselő az igazságügyi szolgálatból más szolgálati ágba került, vagy a közszolgálatból kilépett, utóbb azonban meg akarja szerezni a telekkönyvvezetői képesítést. Lehetnek ugyanis esetek, amikor a közszolgálat érdekével nem áll ellentétben az, hogy ilyen egyének telekkönyvvezetői állásra alkalmaztassanak. Erről rendelkezik a javaslat 11. §-a, amelynek rendelkezései biztosítják a szóbanlevő eset legteljesebb egyéni elbírálását. A javasolt szabályozás ugyanis megkívánja az igazságügyi segédhivatali tisztviselői vizsga megelőző letételét, továbbá azt, hogy a megelőző igazságügyi szolgálat megszakadása óta a vizsgára bocsátásra irányuló kérelem előterjesztéséig egy évnél hosszabb idő nem telt el s ilyenkor kötelezővé teszi a vizsgát megelőző tanfolyamon részvételt; a részvétel alól tehát ilyen esetben a 10. §-ban meghatározott feltételek megléte esetében sem lehet kivételnek helye.

A 12. §-hoz

Ez a § a fogházfelügyelő, illetőleg a fogházgondnok képesítésének felemeléséről rendelkezik. Az 1883:I. tc. 20. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a fogházfelügyelői állásra alkalmazáshoz ezidőszerint a középfokú (polgári) iskola negyedik osztályának elvégzése szükséges. E helyett a képesítés helyett kívánja meg a javaslat a fogházfelügyelőtől, illetőleg a fogházgondnoktól a középiskolai érettségi vizsga letételét. Tekintve pedig azt, hogy a fogházak vezetőinek a büntetések végrehajtásával és az őrszemélyzet fegyelmezésével járó tennivalóin felül igen fontos feladatai vannak az intézetek vezetésével kapcsolatos pénzkezelés, számadás-vezetés és egyéb gazdasági természetű szükségletek kielégítése körül, igen jelentős közszolgálati érdek fűződik ahhoz, hogy a fogházfelügyelőnek kellő számviteli és azzal összefüggő gazdasági ismeretei is legyenek. Ennek a szükségnek a kielégítésére irányuló megfontolás alapján rendeli a javaslat 12. §-a azt, hogy fogházfelügyelővé, illetőleg fogházgondnokká alkalmazáshoz a középiskolai érettségi vizsga letételén felül szükséges az államszámviteltani vizsga letétele is. Ezáltal a fogházfelügyelő (fogházgondnok) képesítése azonos lesz a büntető-intézeti tiszt és főtiszt képesítésével, amelyet az 1883:I. tc. 32. §-ában foglalt felhatalmazás alapján 12,000/1926. I. M. szám alatt kiadott (az Igazságügyi Közlöny XXXV. évfolyamának 169. oldalán közölt) rendelet a középiskola szabályszerű elvégzésében és az érettségi vizsgának, valamint az államszámviteltani vizsgának letételében állapít meg.

A 13. §-hoz

Az ezidőszerint hatályos jogunknak az állandó bírósági szakértők alkalmazására vonatkozó szabályai szerint - a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897:XXXIV. törvénycikk 28. §-ában foglalt felhatalmazás alapján 3700/1899. I. M. E. szám alatt kibocsátott (az Igazságügyi Közlöny VIII. évfolyamának 234. oldalán közölt) rendelettel kiadott büntető ügyviteli szabályok 35. és 36. §-a helyébe lépő 100/1937. I. M. számú (az Igazságügyi Közlöny XLVI. évfolyamának 31. oldalán közzétett) rendelet értelmében - a bűnvádi ügyekben működő állandó bírósági szakértőt az igazságügyminiszter nevezi ki. Ezzel szemben a polgári ügyekben működő állandó bírósági szakértőt az 1893:XVIII. tc. 222. és 234. §-aiban, továbbá az 1893:XIX. tc. 24., 27. és 28. §-aiban foglalt felhatalmazás alapján 145/1894. I. M. szám alatt kiadott (a Magyarországi Rendeletek Tára 1894. évfolyamának 644. oldalán közölt) rendelettel kiadott ügyviteli szabályok 51., 52., és 162. §-aiban foglalt rendelkezések s azok kiegészítése tárgyában 3382/1897. I. M. szám alatt kibocsátott (a Magyarországi Rendeletek Tára 1897. évi I. kötetének 127. oldalán közölt) rendelet rendelkezései értelmében a kir. törvényszék teljes ülése nevezi ki.

Nem szorul különösebb indokolásra, hogy az állandó bírósági szakértő alkalmazására vonatkozó ez az ellentétes szabályozás az igazságügyi igazgatás egyöntetűségének biztosításához fűződő szolgálati közérdek szempontjából felette visszás, szervezeti szempontokból semmikép sem indokolt megszüntetése tehát el nem odázható szervezeti feladat. A visszásság megszüntetésének egyedül lehetséges módja az, ha mind a polgári, mind a büntető ügyekben működő állandó bírósági szakértő kinevezése az igazságügyminiszter hatáskörébe kerül. A büntető és polgári ügyek szakszerű ellátásához szükséges szakértői alkalmazások számának meghatározása, úgyszintén az állandó bírósági szakértői működésre minden szempontból alkalmas szakértők kijelölése tekintetében olyannyira fontos egyöntetűséget csak ilyen szabályozás útján lehet eredményesen biztosítani.

Ezen a megfontoláson alapulnak a javaslat 13. §-ának rendelkezései. Ezáltal a fentiekben ismertetett szerteágazó jogszabályok helyett az igazságügyi szervezet körébe tartozó rendelkezésekre vonatkozó szabályozás ad közös törvényi alapot az állandó bírósági szakértők kinevezésére vonatkozó igazságügyi feladatnak; a szakértői állások szervezésére és betöltésére, valamint a szakértői megbízásokra vonatkozó részletes szabályok megalkotása pedig - az erre vonatkozó szabályozás természetének megfelelően - igazságügyminiszteri rendelet számára marad fenn.

A 14. §-hoz

Ez a § tartalmazza az „Igazságügyi Műszaki Tanács” és „Igazságügyi Gazdasági Tanács” szervezésére vonatkozó alaprendelkezéseket. A § rendelkezése meghatározza azt, hogy a tervezett szakértő testületek az államkormányzat szervezeti rendjében minő helyet foglalnak el. A tervezett szakértő testületek ugyanis a § második bekezdésének rendelkezése értelmében az igazságügyi kormányzat és a bíróságok tennivalóiban fognak indokolt szakvélemény, illetőleg felülvélemény nyilvánítása útján közreműködni. A tervezett szakértő testületek tehát éppenúgy, mint az 1890:XI. törvénycikkel szervezett „Igazságügyi Orvosi Tanács”, az igazságügyi közszolgálat szervezetének rendjébe tartoznak, ennélfogva az igazságügyminiszter rendelkezése alatt állanak s beleilleszkednek a szakértői vélemény adására vagy szakértői vélemény felülvizsgálására alkotott abba a szakértői szervezetbe, amelyre utal a polgári perrendtartásról szóló 1911:I. tc. 367. §-ának rendelkezése, amely szerint a bíróság szakértői vélemény adása vagy szakértői vélemény felülvizsgálása végett hivatalból is megkeresheti az erre hivatott hatóságot vagy testületet. Hasonló értelmű szabályozás érvényesül a büntetőbíráskodás körében is. A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896:XXXIII. tc. 8. §-a ugyanis a törvény megalkotásakor meglévő szakértői szervezet rendjében elrendeli, hogy a szakértői vélemény tekintetében fennálló vagy fennmaradó kétségek legfelsőbbfokú eloszlatása végett az akkor meglevő legfelsőbbfokú igazságügyi szakértő testülethez, az Igazságügyi Orvosi Tanácshoz kell fordulni. A javaslatnak a 14. §-ban foglalt szabályozás alapelveinek gyakorlati érvényesüléséről rendelkező 19. §-a a bűnvádi perrendtartás szóbanlevő szabályát közvetlenül is beleilleszti a műszaki és gazdasági szakkérdésekben közreműködésre rendelt szakértő testületek alakításával kibővülő igazságügyi szakértői szervezet kereteibe.

A tervezett szakértő testületek elnevezése működésük tárgyi szakkörének jellegét van hivatva kifejezésre juttatni. A szakértő testületeknek javaslatba hozott elnevezése összhangban áll a műszaki és gazdasági tudományágak művelésére az 1934:X. törvénycikkel alkotott egységes egyetemi szervezetnek, a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek összefoglaló elnevezésével. Ennek az összhangnak a tervezett szakértő testületek elnevezésében is kifejezésre jutó hangsúlyozása azt is kifejezi, hogy a tervezett szakértő testületek a működésük tárgyi szakkörének megfelelő tudományág eredményei alapján fogják rendeltetésszerű működésüket kifejteni.

A 15. §-hoz

Ez a § a 14. §-ban foglalt rendelkezés alapgondolata értelmében közelebbről meghatározza a tanácsok feladatát. Az első bekezdés 1. pontja kifejezésre juttatja azt, hogy a tervezett tanácsok működésük körében az igazságügyi kormányzatnak szakvéleményadására hivatott szervei: a 2. pont pedig meghatározza azt, hogy a tanácsok az eljárási jogszabályokban meghatározott módozatok szerint szakértő közreműködést fejtenek ki a bíráskodás körében. Bár kétségtelen, hogy a tervezett tanácsok - éppúgy, mint az Igazságügyi Orvosi Tanács - a bíráskodás körében elsősorban szakértői vélemények felülvizsgálására vannak hivatva, mégsem lenne indokolt annak kizárása, hogy kivételes esetekben közvetlen szakvélemény végett is igénybe lehessen venni a tanácsok közreműködését. Az 1890:XI. tc. 2. §-a második bekezdésének f) pontja hasonló értelemben rendelkezik az Igazságügyi Orvosi Tanács tekintetében is. Ezen a megfontoláson alapul a javaslat 15. §-a első bekezdésének 3. pontjában foglalt rendelkezés.

Annak meghatározása, hogy a tanács az eléje tartozó ügyekben milyen szerkezetű szervezetekben fejti ki működését, az ügyrend szabályozásának körébe tartozik. Ezért bízza a 15. § második bekezdése az ügyrendre annak meghatározását, hogy milyen esetekben járnak el a tanácsok testületileg és milyen esetekben kiküldötteik által.

A 16. §-hoz

Ez a § a tanácsok szervezetét határozza meg. A szabályozás a tanácsok szervezetének meghatározásánál az Igazságügyi Orvosi Tanács szervezetének szabályozását követi azzal a kiegészítéssel, hogy az alelnöknek és a tagoknak egyébként az igazságügyminiszter részére fenntartott kinevezésénél biztosítja az érdekelt miniszter meghallgatását.

Figyelemmel arra, hogy a gazdasági de különösen a műszaki alkotómunka rendkívül szerteágazó volta folytán nem lehetne minden gazdasági, illetőleg műszaki szakkérdésnek olyan szakértője, aki a felmerülő szakkérdéssel már foglalkozott s így annak minden részletét ismeri, gondoskodik a javaslat arról, hogy a szakértő testületek munkája emberileg mégis minden tévedéstől mentes és megnyugvást keltő legyen. Ezért teszi lehetővé a 16. § utolsó bekezdése, hogy a tanácson kívül álló szakértőket is meg lehet hívni a tanácskozásra s ezeket a szakértőket az ügyek előadásával is meg lehet bízni. Természetesen az ilyen külső szakértők meghívására is csak az igazságügyminiszter lehet hivatott, minthogy a tanácsok - a 14. §-hoz fűzött indokolásban előtárt okfejtés értelmében - az igazságügyminiszter rendelkezése alatt állanak. A tanácsok ügyrendjének körébe tartozik annak szabályozása, hogy milyen esetekben kerül sor ilyen külső szakértő meghívására s a meghívás körül milyen eljárást kell követni.

A tanácsok jegyzőjének kirendelését azért bízza a javaslat az igazságügyminiszterre, mert egyfelől a tanácsok az igazságügyminiszter rendelkezése alá tartoznak, másfelől a jegyző tennivalóinak kevésbbé gyors és szakavatott teljesítése a tanácsok működését esetleg hosszabb időre is megbéníthatná; különösen fontos érdek fűződik tehát ahhoz, hogy minden tekintetben alkalmas jegyző álljon a tanácsok rendelkezésére. Ezt a követelményt az igazságügyminiszteri kiválasztás biztosítja legcélravezetőbben.

A 17. §-hoz

Ez a § a tanácstagok megbizatásának időtartamát határozza meg. A tanácsok működése nem tételekbe foglalt megállapítások alkalmazásából áll, hanem azok működését a tudomány mindenkori állása s annak folytonos fejlődése irányítja, ezért nem lenne helyénvaló olyan szabályozás, amely a tanácsokat tagjaik személyében maradandóan változatlanná tenné. Ezen a megfontoláson alapul a javaslat 17. §-ának rendelkezése, mely szerint a tanácsok elnökségének megbizatása három évre szól. Ez a rendelkezés biztosítja a működés irányításához tartozó igazgatási tevékenység egyöntetűségét. A tanács tagjai körében háromévenkint bekövetkezhető változások viszont lehetővé teszik azt, hogy a tudományos fejlődés követelményei a szervezet személyi összetételének keretében is érvényesülhessenek. Ez a szabályozás természetesen nem zárja ki azt, hogy a törvény szerint kilépő tagokat újra kilehessen nevezni.

A 18. §-hoz

A 18. § a tanácsok szervezetének és ügyrendjének megalkotásáról, működésük folytonosságáról és a tanácsok működésével felmerülő költségek fedezetéről rendelkezik. A tanácsok szervezetét meghatározó szabályozás természetesen fel fogja ölelni a szervezetre tartozó kérdések sorában az összeférhetetlenség szabályozását is.

A 20. §-hoz

A tanácsok működésének természete és szakvéleményeik jelentősége hozza magával, hogy a tanácsok közreműködését valóban csak azokban az esetekben szabad igénybevenni, amikor a tanács véleménye az ügy eldöntéséhez nélkülözhetetlen, akár az igénybevett szakértők véleményében mutatkozó s másként el nem oszlatható ellentétek miatt, akár, azért, mert a szakértők véleményének alapjául szolgáló megállapítások vagy ténybeli feltételezések vagy a leletből levont következtetések helytállósága nyilvánvalóan téves s ezért a szakértő véleményének alaposságához határozott alakban kifejezhető kétség fér, akár az ügy kiváló fontossága miatt. Ezért a javaslat - amikor az igazságügyminiszter rendeletének tartja fenn annak szabályozását, hogy milyen feltételek és módozatok mellett kell a tanácsok működését igénybevenni, biztosítva ezenfelül az igénybevétel pénzügyi vonatkozásai tekintetében a pénzügyminiszter közreműködését (20. §) - az igénybevétel irányelveit mind a rendeleti szabályozás, mind az igazságszolgáltatás szervei számára kifejezetten meg is állapítja.

A javaslat a tervezett szakértő testületeket beleilleszti annak a szakértői szervezetnek a keretébe, amelyhez kapcsolódnak eljárási jogszabályainknak a szakértői közreműködés igénybevételére vonatkozó rendelkezései. Ilyen értelmű általános rendelkezést tartalmaz a polgári perrendtartásról szóló 1911:I. tc. 357. §-a. A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896:XXXIII. tc. 238. és 239. §-ai részletesen meg is határozzák az Igazságügyi Orvosi Tanács igénybevételére vonatkozó eljárási szabályokat. Ezek az eljárási szabályok természetesen irányadók lesznek az Igazságügyi Műszaki és Gazdasági Tanács tekintetében is. A javaslat 19. §-ának ezt elrendelő utolsó bekezdése ezáltal közvetlenül belekapcsolja a tanácsokat a büntetőbíráskodás folyamatába, a polgári eljárás szakértői szervezetével pedig a javaslat szabályozásának tárgyi és szerkezeti rendjében a 14. § második bekezdése alkotja meg a közvetlen kapcsolatot.

A 22. §-hoz

A kir. ítélőbírák és kir. ügyészek státusáról szóló 1920:XX. tc. 13. §-ában az az elv jut kifejezésre, hogy akkortól kezdve, amikor az első fizetési csoportba tartozó állást betöltő ítélőbíró és ügyész fizetése akkora összegre emelkedik, amekkora összegű a második fizetési csoportba tartozó állások után járó kezdő fizetés, a második fizetési csoportba tartozó állásra kinevezés esetében a fizetés megállapítása szempontjából az első fizetési csoportban eltöltött időt úgy kell tekinteni, mintha azt már a második fizetési csoportban töltötték volna.

Ugyanez az elv érvényesül megfelelően a második fizetési csoportba tartozó állásról a harmadik fizetési csoportba tartozó állásra kinevezés esetében. Nem viszi azonban ezt az elvet keresztül a törvény a harmadik fizetési csoportba tartozó állásról a negyedik fizetési csoportba tartozó állásra kinevezés esetében, holott a harmadik fizetési csoport 4. fokozatában ugyanakkora a fizetés, mint a negyedik fizetési csoport 1. fokozatában. Ennek a helyzetnek az a hátrányos következménye, hogy a harmadik fizetési csoport 4. fokozatába tartozó állásról a negyedik fizetési csoport 1. fokozatába tartozó állásra kinevezett kir. ítélőbíró, illetőleg kir. ügyész, jóllehet már két évet vagy esetleg annál hosszabb időt töltött el a negyedik fizetési csoport 1. fokozatába tartozó állásnak megfelelő fizetéssel, a negyedik fizetési csoportba tartozó állásra kinevezés esetében még további két évet kénytelen eltölteni, hogy fizetése fokozatosan emelkedjék. Különös nyomatékkal mutatkozik ez a hátrányos helyzet abban az esetben, amikor kir. kúriai bíró neveztetik ki kúriai tanácselnöknek, amikor a kúriai bírót megillető, de a kúriai tanácselnöknek nem járó lakáspénzpótlék elvesztése folytán a kúriai tanácselnökké kinevezett, tehát nagysúlyú előléptetésben részesülő ítélőbíró illetménye nemcsak hogy nem emelkedik, hanem végeredményben még csökken is.

Az előtárt megfontolás alapján a jogszabályoknak az igazságügyi szervezetben bekövetkezett módosulások folytán szükségessé vált felülvizsgálása során méltányosnak mutatkozik az 1920:XX. törvénycikk megfelelő értelmű módosítása, amiről a javaslat 21. §-ának első bekezdése rendelkezik.

A módosítás várható pénzügyi kihatásai irányában végzett számítások szerint a javasolt módosítás mindössze csupán megközelítőleg évi 18,000 pengővel terhelné meg összesen az érdekelt tárcáknak - a miniszterelnökségnek, az iparügyi minisztériumnak és az igazságügyminisztériumnak - a költségvetését.

Ugyancsak az igazságügyi szervezetben bekövetkezett változások szükségszerű folyományaképpen van szükség a bírói s az ügyészi szervezet módosításáról szóló 1891:XVII. tc. 50. §-a helyébe lépő s a 21. § második, harmadik és negyedik bekezdésében, valamint a 22. §-ban foglalt rendelkezésekre, amelyek az 1891:XVII. tc. 50. §-ában kifejezett alapelv értelmében megállapítják a kölcsönösséget és viszonosságot az illetmények, a magasabb fizetési fokozatba való előlépésre igényt adó szolgálati idő, úgyszintén a rangsor tekintetében az állami rendszerű fizetési osztályba sorozott, valamint az 1920:XX. törvénycikk vagy az azt módosító és kiegészítő jogszabály rendelkezései alá eső állások között.

A 23. §-hoz

E § rendelkezését a m. kir. kincstári jogügyi igazgatói állás nagy fontossága indokolja. A m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság az állam peres és nemperes ügyeinek intézésében olyan nagyjelentőségű működést fejt ki, hogy főnöke elől a negyedik fizetési csoportot elzárni annál kevésbbé lehet, mert félni lehet attól, hogy ha ez a fizetési csoport el van zárva a jogügyi igazgató elől: az arra legrátermettebbet erre az állásra nem mindig lehet majd megnyerni.

A 24. §-hoz

A m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság feladatkörét és szervezetét a pénzügyminiszter által 1883. évi december hó 7. napján 49,240. szám alatt kibocsátott szolgálati utasítás szabályozta. A több mint félszázaddal ezelőtt kiadott szolgálati utasítás az azóta bekövetkezett nagyarányú jogfejlődés és számos változás következtében a ma felmerülő követelményeknek természetszerűleg már nem mindenben felel meg. Az időközben keletkezett új jogszabályok ugyanis a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság feladatkörébe utaltak olyan tennivalókat is, amelyek a szolgálati utasítás kibocsátásának időpontjában még ismeretlenek voltak, vagy abban az időben még nem tartoztak a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság feladatkörébe; a szolgálati utasítás bizonyos rendelkezései viszont - a viszonyok változása folytán - ma már meghaladottakká váltak, így pl. a m. kir. kincstári ügyészségekre vonatkozó rendelkezések. A most említett körülmények következményeként a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság feladatkörét a fennálló szolgálati utasítás alapján ezidőszerint már nem lehet minden esetben kellő pontossággal meghatározni, ebből pedig a jogalkalmazás terén és a jogkereső közönség körében is különböző bizonytalanságok és bonyodalmak származhatnak.

A most előadottak fokozott mértékben állanak a közalapítványi kir. ügyigazgatóság feladatköre tekintetében is, mert azt még régebbi jogszabály, a vallás- és közoktatásügyi miniszter által több mint 70 évvel ezelőtt, 1867. évi szeptember hó 27. napján 10,165. szám alatt kiadott szolgálati utasítás szabályozta. Az említett szervek feladatkörének ez az elavult szabályozása az oka annak is, hogy a gyakorlatban sok esetben vitássá válik az a kérdés, hogy bizonyos jogi ügyek a szóbanlévő szervek közül melyiknek a feladatkörébe tartoznak.

Ezeket a bizonytalanságokat és ügyköri vitákat csak a feladatkörök újabb kimerítő szabályozásával lehet megfelelően kiküszöbölni; ezzel kapcsolatban azonban szükség lehet arra is, hogy megfelelően módosíttassanak az említett két jogügyi szerv szervezetére vonatkozó - részben szintén elavult - szabályok is. Célszerűnek látszik ennélfogva a feladatkörök újabb szabályozására kért felhatalmazással együtt a szervezet újabb megállapítására is felhatalmazást kérni. A közalapítványi kir. ügyigazgatóság elnevezésének megváltoztatására kért felhatalmazás viszont azt a célt szolgálja, hogy az ügyigazgatóság számára olyan elnevezést lehessen megállapítani, amely annak feladatkörét pontosabban fedi.

A § második bekezdésében foglalt felhatalmazásra azért van szükség, mert a nem állami kezelésben álló alapítvány intéző szervének magatartása gyakran nem áll összhangban az alapítvány érdekeivel, a közérdekű meghagyás teljesítése pedig - megfelelő ellenőrzés hiányában - igen gyakran teljesen elmarad; ennek az a legfőbb oka, hogy a jelenlegi jogszabályokban nincsen megfelelően szabályozva, hogy a közalapítványi kir. ügyigazgatóság a közérdek megóvása végett miként vehet részt az alapítványt érdeklő, vagy a közérdekű meghagyással juttatott vagyont érintő perben, illetőleg eljárásban. Ez különösen a peres eljárásban okoz számottevő nehézségeket, és így a közalapítványi kir. ügyigazgatóság közérdekből szükséges részvételének biztosítása végett a fennálló perjogi szabályok megfelelő kiegészítésre, esetleg módosításra szorulnak. Minthogy azonban a közalapítványi kir. ügyigazgatóság részvétele a nemperes eljárásban, főként pedig a hagyatéki eljárásban is rendkívül nagyjelentőségű, az esetleges viták és az ebből származó jogbizonytalanság megelőzése végett a § második bekezdése kifejezetten felhatalmazást ad az e tekintetben szükségesnek mutatkozó rendeleti szabályozásra is.

A 25. §-hoz

A javaslat átmeneti rendelkezéseinek körében gondoskodni kell arról, hogy a képesítés felemelése az utánpótlás tekintetében ne idézzen elő nehézségeket. Az igazságügyi segédhivatali tisztviselők körében a kisegítő díjnokok, díjnokok és kezelők között ezidőszerint is tekintélyes számú tisztviselőnek van ugyan érettségi vizsgája, ezek azonban - főként a kisegítő díjnokok és a díjnokok - a segédhivatali tisztviselői személyzet előlépésére vonatkozó szabályok értelmében még több éven át nem jöhetnek figyelembe a telekkönyvvezetői kinevezéseknél. A magasabb fizetési osztályokba tartozó segédhivatali tisztviselők között viszont aránylag kevésnek van érettségi vizsgája s a telekkönyvvezetői kinevezéseknél ezek is alig vehetők tekintetbe, vagy azért, mert nincs meg a telekkönyvi vizsgájuk, vagy azért, mert telekkönyvvezetői állásra egyébként nem alkalmasak, különben már eddig is átkerültek volna a telekkönyvvezetői karba. A legközelebbi három-négy év folyamán tehát az utánpótlás szempontjából jóformán csak az érettségi vizsgával és a telekkönyvi vizsgával rendelkező, csekély számú irodasegédtiszt és kezelő jöhet számba s ezekhez legfeljebb azokat a leghosszabb szolgálati idővel rendelkező díjnokokat lehet hozzászámítani, akik érettségi vizsga és telekkönyvi vizsga birtokában a közeljövőben kezelőkké léphetnek elő. Mindezeken felül figyelembe kell venni azt is, hogy a telekkönyvvezetői kinevezés szempontjából kiválasztó jelentősége van egyebek közt a szolgálati minősítésnek, személyi és családi tekinteteknek, nyelvismeretnek is. Hasonló szempontok irányadók a fogházfelügyelői kinevezések tekintetében is.

Ezeknek a megfontolásoknak alapján legalább két évre terjedő olyan átmenetre van szükség, amely idő alatt ki lehessen nevezni telekkönyvvezetővé, illetőleg fogházfelügyelővé azt is, aki a középiskolai érettségi vizsgát nem tette le, azzal a természetszerű feltétellel, hogy az alkalmazás szempontjából a 7., illetőleg 12. §-ban meghatározott kellékeknek egyébként megfelel.

A 26. §-hoz

A méltányosságnak az igazságosság elvétől erősített velejárói indokolják az egyenlő elbánás elvének érvényesítése érdekében azt, hogy a javaslat 21. §-ának rendelkezései azok tekintetében is alkalmazást nyerjenek, akiket a törvény hatálybalépése előtt neveztek ki olyan állásra, amelyre nézve a törvény az illetmények, a magasabb fizetési fokozatba való előlépésre igényt adó szolgálati idő, valamint a rangsor tekintetében viszonosságot biztosít. Gondosan megóvja azonban a javaslatnak az átmeneti rendelkezése az államháztartás érdekeit is, mert kifejezetten elrendeli, hogy alkalmazás folytán visszamenő hatállyal nem szabad illetménytöbbletet megállapítani.


  Vissza az oldal tetejére