1938. évi XI. törvénycikk indokolása

a kivételes telekkönyvi eljárások egységes szabályozása tárgyában * 

Általános indokolás

A rendes telekkönyvi kérvényi eljárás szigorú alaki szabályai mellett szükség van a Telekkönyvi Rendtartásban nem szabályozott eljárásokra, az úgynevezett kivételes telekkönyvi eljárásokra is, hogy a telekkönyv minél tökéletesebben rendben tartassék akkor is, ha ez a rendes telekkönyvi kérvényi eljárás szigorú alaki szabályai szerint perenkívül vagy egyáltalában nem volna lehetséges, vagy ha tagosítás, vagy egyéb birtokrendezés következtében megváltozott birtokállást, vagy az ingatlanoknak megjelölése és az ingatlanok területi adatainak műszakilag pontosabb feltüntetése céljából az állami földmérés és földadókataszter adatait kell a telekkönyvbe átvenni.

A kivételes telekkönyvi eljárások közül a legjelentősebbek a telekkönyvhelyesbítés a telekkönyvi betétszerkesztés és a telekkönyvi átalakítás.

A telekkönyvhelyesbítés a telekkönyv állandó rendbentartásának lehetőségét biztosítja, ha a Telekkönyvi Rendtartás - szigorú alakisághoz kötött - szabályai azt nem engednék meg. A telekkönyvhelyesbítés fogalmi körébe a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzésére irányuló eljárás eredetileg nem tartozott (1892:XXIX. tc. 3. §). Csak későbbi jogszabályokban vonták azokat közös elnevezés alá, s így ment át a köztudatba is.

A telekkönyvi betétszerkesztés útján kerülnek forgalomba az eredetileg ideiglenes jellegűnek szánt telekjegyzőkönyvek helyébe lépő s a földadókataszteri munkálatokban az ingatlanok megjelölésére használt kataszteri részlet (helyrajzi) számokra, az ingatlanok tárgyi megjelölésére s területére vonatkozó adatokkal összhangban levő telekkönyvi betétek.

A kivételes telekkönyvi eljárások között nem kevésbbé fontos a telekkönyvi átalakítás is, amelynek feladata a telekkönyvbe bevinni a régi birtokállapot helyébe a birtokrendezés (tagosítás, arányosítás, legelőfelosztás vagy más birtokszabályozás) folytán létesített új birtokállapotot.

Kivételes telekkönyvi eljárások közé tartozik a telekkönyvi átvitel, telekkönyvek egyesítése és elkülönítése, amelynek alapján valamely községhatárnak közigazgatásilag más községhez átcsatolt részére vonatkozó telekkönyvi betétek (telekjegyzőkönyvek) utóbbi község telekkönyvébe vitetnek át, illetőleg több közigazgatásilag egyesített község telekkönyve egyesíttetik; vagy pedig valamely község határából kivált s önálló községgé alakult határrészre vonatkozó telekkönyvi betétek (telekjegyzőkönyvek) elkülöníttetnek és önálló telekkönyvvé alakíttatnak.

Hatásaikban rendszerint szűkebb körre kiterjedő kivételes telekkönyvi eljárások még a többszörös telekkönyvezés megszüntetését, a telekkönyvi térkép pótlását és helyesbítését, a megsemmisült, használhatatlanná lett vagy elveszett telekkönyvi betét (telekjegyzőkönyv) pótlását, a telekkönyvezetlen ingatlanok telekkönyvezését célzó eljárások.

Ezekre a kivételes telekkönyvi eljárásokra vonatkozó jogszabályoknak nagy részét az idők folyamán számos újabb törvény vagy rendelet módosította, illetőleg kiegészítette. Így a telekkönyvi betétekről szóló 1886:XXIX. törvénycikk rendelkezéseit az 1889:XXXVIII., 1891:XVI., 1900:XV., 1912:VII. törvénycikkek módosították, illetőleg pótolták és mintegy ötven azoknak a rendeleteknek a száma, amelyek szintén betétszerkesztésre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak.

A telekkönyv helyesbítésre az 1892:XXIX. és az 1927:XXXIV. törvénycikken felül még a fentebb említett öt törvény s mintegy 15 rendelet vonatkozik.

Hasonló a helyzet a telekkönyvi átalakításnál is, amelyre a 2579/1869. I. M. számú alaprendeleten felül még mintegy húsz rendelet vonatkozik.

Jellemző például, hogy a tényleges birtokos fogalmának meghatározásánál az 1886:XXIX. törvénycikk 19. §-án felül még az 1889:XXXVIII. tc. 9. § és az 1912:VII. tc. 34. §-ának rendelkezéseire is figyelemmel kell lenni; az 1886:XXIX. tc. 16. §-ával kapcsolatosan igen gyakran még az 1889:XXXVIII. tc. 8., 11., 12. és 13. §-ainak és az 1891:XVI. tc. 15. § c) és e) pontjaiban, az 1886:XXIX. tc. 17. §-ával kapcsolatosan esetleg az 1889:XXXVIII. tc. 5., 6., 8., 11. és 12. §-aiban és az 1891:XVI. tc. 15. § c) pontjában foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.

De nemcsak az említett törvények, hanem a végrehajtásuk tárgyában kibocsátott rendeleteknél is hasonló a helyzet. Így a Betétszerkesztési Utasítás (19,665/1893. I. M. számú rendelet) alkalmazása során figyelemmel kell lenni 14-15 módosító rendeletre s legalább ugyanannyi közleményre.

Az időközi módosítások és pótlások folytán azután a kivételes telekkönyvi eljárásokat szabályozó rendelkezések annyira szövevényessé váltak, hogy azok között a tájékozódás a teljes elméleti tudással és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberekre is nehéz feladatot ró.

Ezek a nehézségek az eljárást nehézkessé teszik s főleg ez a magyarázata annak, hogy az egyébként is hosszantartó kivételes telekkönyvi munkálatok még inkább elhúzódnak.

A fentebb vázolt állapoton kíván elsősorban segíteni a jelen törvényjavaslat, amelynek főfeladata, hogy a kivételes eljárásokra vonatkozó összes jogszabályokat egységes szerkezetbe foglalja s így az ugyancsak egy rendeletbe foglalt végrehajtási szabályok egységesítésével lehetővé váljék az, hogy a kivételes telekkönyvi munkálattal foglalkozó személyzet egy törvényben s egy rendeletben kézhez kapja mindazokat a jogi szabályokat, amelyek most nagy utánjárással s mindig nem is teljes mértékben tud feltalálni. Az említett törvények rendelkezéseinek egységes szerkezetbe foglalása megadja a lehetőségét e rendelkezések célszerűbb csoportosításának, szükséges módosításának és kiegészítésének. Erre főleg a telekkönyvhelyesbítésre vonatkozó rendelkezéseknél van szükség.

Törvényhozásunk ugyanis a telekkönyvhelyesbítés foganatosítását kezdetben csupán a betétszerkesztéssel kapcsolatban engedte meg és a betétszerkesztést tárgyazó törvényekben szabályozta. Az 1892:XXIX., majd az 1927:XXXIV. törvénycikkek azonban a telekkönyvhelyesbítés önálló foganatosítását is megengedték, azonkívül helye lehet annak a telekkönyvi átalakítással kapcsolatban is. Célszerűbbnek látszik tehát a telekkönyvhelyesbítést - függetlenül egyéb eljárástól - elsősorban mint önálló eljárást szabályozni.

Az egységes szerkezetbe foglalás lehetővé teszi azt is, hogy a vonatkozó eddigi törvényekből kihagyassanak s a végrehajtási rendeletekbe vétessenek fel mindazok az eljárási szabályok, amelyek jelentőségüknél fogva törvényhozási intézkedést aligha igényelnek. Ez alapon rendeletben szabályozható az 1886:XXIX. tc. 24-26., 44-48., 51-57., 59-60. §-aiban, az 1889. évi XXXVIII. tc. 3-4, 14-19., 21., 26. §-aiban, az 1891:XVI. tc. 2-9., 11., 13-14., 16-17. §-aiban, továbbá az 1900:XV. tc. 1-7. §-aiban foglalt rendelkezéseknek túlnyomó része. Lehetővé válik továbbá az is, hogy a hivatkozott törvényekbe felvett, jelentősebb eljárási szabályokra vonatkozó rendelkezések kellő rövidségű szöveggel vétessenek át.

Jelen törvényjavaslat azonban nem csupán az eddigi jogszabályok átdolgozását jelenti és a jogszabályoknak nem egyszerű összefoglalását kívánja adni, hanem azon túlmenőleg egyrészt figyelembe kívánja venni mindazokat az újabb szempontokat, amelyek a telekkönyvezés kérdését érintik, másrészt pedig értékesíteni kívánja azokat a tapasztalatokat, amelyek az eljárások egyszerűsítését vagy az említett törvények bizonyos hiányosságainak pótlását indokolják.

Figyelembe veendő szempont a telekkönyvezett ingatlanok területmértékének méterrendszerben is kifejezése. Az új kataszteri munkálatokban a területet nemcsak négyzetölekben és kataszteri holdakban, hanem négyzetméterekben, hektárakban is feltüntetik. Minthogy a telekkönyvi betétek adatainak az ingatlanok megjelölése tekintetében a kataszter adataival egyezniök kell: a méterrendszer alkalmazását sem lehet itt mellőzni. Átmenetileg azonban kívánatosnak látszik mindkét területmérték párhuzamos alkalmazása.

Az eddigi jogszabályok a kivételes eljárásoknál szükséges helyszíni tárgyalást az erre a célra megalakított bizottság (1891:XVI. tc. 9. §, 1892:XXIX. tc. 6. és 7. §) feladatává tették. Újabb tapasztalatok szerint az ilyen bizottságok zavartalan működését a bizottság tagjai között - főleg a feladatkörök tekintetében - felmerült súrlódások, nézeteltérések gátolhatják. Ezért megfelelőbbnek látszik a jövőben helyszíni tárgyalások ellátását bizottság alakítása nélkül, kiküldött bíróra (önálló működési körrel felruházott bírósági titkárra, jegyzőre) bízni, akinek a telekkönyvvezetői szakközeg továbbra is éppúgy segédkezne, mint eddig.

Ez az újítás szükségképpen maga után vonja azt is, hogy a helyszíni eljárást követő teendők a telekkönyvi betétszerkesztésnél is a telekkönyvi hatóság feladatát képezzék. Ennek további folyományaképpen pedig a helyszínén felvett jegyzőkönyvek alapján foganatosítandó bejegyzések a telekkönyvi betétszerkesztésnél is végzéssel rendeltetnének el s az érdekeltek értesítése pedig a Telekkönyvi Rendtartás szabályai szerint kézbesítendő végzés útján történnék.

Ez a rendelkezés megszüntetné azt a nem eléggé indokolt eltérést, amely az 1886:XXIX. tc. 52-53. §-a és az 1892:XXIX. tc. 7. §-a között az 1886:XXIX. tc. 15., 16., 17. és 18. §-ai, valamint azokat kiegészítő egyéb rendelkezések szerint felvett külön jegyzőkönyvek elintézése, továbbá az említett jegyzőkönyvek alapján elrendelt bejegyzéseknek az érdekeltekkel közlése tekintetében fennáll.

A telekkönyvben érdekeltek érdekeit minden esetre jobban szolgálja, ha a változásokról a Telekkönyvi Rendtartás szabályai szerint kézbesített végzés útján értesülnek, nem pedig olyan értesítésben, amely értesítés el nem küldésének vagy kézhez nem jutásának jogi következménye nincsen.

Számos telekkönyvezési hibát és hiányosságot lehet visszavezetni a rosszul foganatosított telekkönyvi átalakításra. Régebben a telekkönyvi átalakítási munkálatokat a telekkönyvi hatóságok minden ellenőrzés nélkül foganatosították. Bár az átalakítási munkálat a jelenlegi szabályok szerint a telekkönyvi hatóságok feladatkörébe tartozik, újabban már gondoskodás történt, hogy az ilyen munkálatok szabályszerű foganatosítása biztosíttassék, még pedig az által, hogy a munkálatok foganatosítását a telekkönyvi hatóságok rendelkezésére bocsátott s erre a célra kiképzett betétszerkesztői szakközegek végzik. Ez kettős előnyt jelent. Egyfelől az egyébként is túlterhelt telekkönyvi hatóságok a nagyterjedelmű, gyakran évekig tartó munkától mentesülnek, másfelől pedig a szakszerűség is biztosítva van. Kívánatos volna tehát ezt a bevált gyakorlatot a kivételes munkálatnál alkalmazott személyzet létszámának megfelelő növelésével intézményesen állandósítani. Erre különösen a mostani viszonyok között volna leginkább szükség, amikor a közgazdasági szempontból annyira fontos tagosítások - a multhoz képest - nagy számban nyernek befejezést, s így a tagosítást nyomon követő telekkönyvi átalakítási munkálatok száma is jelentékenyen megszaporodik.

Ezeken - az eljárás körébe eső - újításokon felül szükség volna azonban olyan törvényhozási intézkedésre is, amely lehetővé tenné, hogy a telekkönyvezett tulajdoni állás és a tényleges birtoklás közötti összhang egyes esetekben létesíthető legyen akkor is, ha azt a jelenlegi jogszabályok nem engednék meg.

Így hiányt pótolna az a rendelkezés, amely a 32 évet meghaladó s helyhatósággal igazolt szakadatlan birtoklás alapján a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését megengedné.

Hasonlóképpen a telekkönyvezett tulajdoni állás és a tényleges birtoklás között fennforgó eltérést számos esetben meg lehetne szüntetni, ha megengedtetnék, hogy az 1889:XXXVIII. tc. 5. és 6. §-aiban biztosított kedvezmény, necsak a leszármazó, hanem egyéb örökösöket, sőt a hagyományosokat is megillesse, ha ebbeli minőségüket megfelelően igazolják.

A jelenlegi jogszabályok gondoskodnak ugyan arról, hogy a telekkönyvhelyesbítési eljárás folyamán a szabálytalan telekkönyvi bejegyzések megfelelő eljárás útján kiigazíttassanak. Ezt a kiigazítást azonban minden esetben az érdekeltek kérelmétől s azok beleegyezésétől teszik függővé. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor a nyilvánvalóan szabálytalanul elrendelt vagy foganatosított bejegyzés fennforgása hivatalból nyer megállapítást, de az érdekeltek a kiigazítást nem kérik.

Módot kell tehát adni arra, hogy ebben az esetben az ilyen szabálytalan bejegyzés - az érdekeltek kérelme nélkül - hivatalból is kiigazíttassék.

Jelen törvényjavaslatban gondoskodás történik arról is, hogy az úgynevezett építményjog telekkönyvi bejegyzésének megfelelő szabályozásával megszüntethető legyen az a - szórványosan még most is előforduló - telekkönyvezési mód, mely szerint a telek tulajdonjoga és a telekre emelt építmény tulajdonjoga más-más személy javára van bejegyezve. Minthogy azonban a telekre és a felülépítményre vonatkozó ilyen jogviszony nemcsak a régi jog maradványaként áll fenn, hanem a gazdasági élet fejlődése során már eddig is számos ilyen jogviszony létesült (pl. 1868:I. törvénycikk 40. §, 1881:LXI. tc. 24. §, 1889:XXXVIII. tc. 3. §, 1931:XVI. tc. 23. §); gondoskodni kellene arról is, hogy az építményi jog telekkönyvi bejegyzése a kivételes telekkönyvi eljárások keretein túlmenő érvényességgel szabályoztassék.

Bár a telekkönyvhelyesbítésnek közel húsz éven át foganatosítása során a 4420/1918. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezés folytán nehézség nem merült fel, mégis - az esetleges félreértések elkerülése végett - szükségesnek látszik a törvényjavaslatban kifejezésre juttatni, hogy a telekkönyvi tulajdonosnak, jogelődjének vagy jogutódainak az ingatlan elidegenítését elismerő nyilatkozata pótolja az írásbeli okirat hiányát.

Az 1930:XXXIV. tc. 100. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezéssel van összhangban s annak továbbfejlesztését célozza az a rendelkezés, amely a telekjegyzőkönyvekben 1927. évi január hó elseje előtt bejegyzett s 25 pengő értéket meg nem haladó követelés biztosítására szolgáló jelzálogjognak a betétszerkesztési eljárás során szerkesztett telekkönyvi betétekbe átvitelét mellőzhetővé teszi.

Az újonnan képződött ingatlan telekkönyvezése, illetőleg tulajdonjogának bejegyzése tekintetében rendelkező jogszabály (1886:XXIX. tc. 12. §) két irányban továbbfejlesztésére van szükség. Mindenekelőtt érvényesülnie kellene annak - az 1885:XXIII. tc. 4. és 5. §-ainak rendelkezéseivel ellentétben nem álló - a magánjogi szabálynak, hogy a hatósági rendelkezés alatt álló víz elhagyott medrének telekkönyvi felvételénél a víz kimutatható eredeti középvonalának a helyzete az irányadó. Másfelől pedig tekintettel kellene lenni a telekkönyvezés tárgyát képező ingatlan tekintetében kimutatható tulajdonjogi helyzetre is, ha ez szemben áll a tényleges birtokos igényével.

Ennek az elvnek az érvényesülése esetében a telekkönyvezés által tulajdonjogában sértett fél jogorvoslata már nem lehet a tulajdoni kereset, hanem csupán a tulajdoni bejegyzés kijavítása iránt indíthat keresetet, ami kijavítási keresetnek volna nevezhető.

A kivételes telekkönyvi eljárások körében eddig használható jogorvoslatoknál más újításra is szükség volna.

Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis az 1886:XXIX. tc. 18. § esetében biztosított ellentmondás a gyakorlatban nem vált be; elsősorban azért nem, mert ezt az érdekeltek ritkán használják, másrészt azért sem, mert annak igénybevételével az érdekelt felek között fennforgó jogvitát nem lehet elbírálni. Ellenben az ellentmondás beadásának a ténye már egymagában elegendő alapot szolgáltat arra, hogy a most idézett törvény 18. §-a alapján eszközölt tulajdonjogi bejegyzés - gyakran alap nélkül is - töröltessék, amikor is a tényleges birtokos kénytelen igényét költséges perrel érvényesíteni.

Az ellentmondásnak nem mint jogorvoslatnak, hanem mint az eljárás megszüntetésére alkalmas eszköznek az igénybevétele lehet csak indokolt.

A kivételes telekkönyvi eljárások során igénybe vehető jogorvoslatok között tágabb teret kellene biztosítani a felfolyamodásnak. Ez folyománya is lenne annak a fentebb említett újításnak, hogy a helyszíni eljárás befejezése után a telekkönyvi betétszerkesztésnél szintén a telekkönyvi hatóság járna el.

Egyébként is a telekkönyvi ügyekben használható jogorvoslatok közül a felfolyamodás ment át a leginkább a köztudatba. Legmegfelelőbb tehát a kivételes telekkönyvi eljárásnál is lehetőleg azt a jogorvoslatot biztosítani, amit a rendes telekkönyvi eljárásnál az érdekeltek már megismertek.

A kivételes telekkönyvi eljárások eredményességét különösen két tényező tudja biztosítani: az egyik a felek részvétele az eljárásban, a másik pedig megfelelő létszámú szakképzett tisztviselői kar.

A felek részvételét azzal lehet leginkább biztosítani, ha azok kevés költséggel és utánjárással juthatnak telekkönyvi rendezéshez. Ezért szükséges a telekkönyvi állapot rendezésénél mellőzhetetlen okiratok díjtalan megszerzésén felül még a bélyeg- és illetékmentességet is minél nagyobb mértékben biztosítani. Azt pedig, hogy a felek nagyobb utánjárás nélkül juthatnak a telekkönyvi rendezéshez, az biztosítja, hogy a telekkönyvi hatóság kiküldöttje a helyszínén tárgyal a felekkel.

A kivételes telekkönyvi eljárásoknál alkalmazott személyzet szakképzettségét az elméleti tudáson felül főleg a hosszú gyakorlat adja meg. Nem volna tehát kívánatos, hogy azok, akik ezt a szakképzettséget már megszerezték, más szolgálati ágba nyerjenek beosztást. A telekkönyvvezetői szakközegeknél erre nem igen kerülhet sor. Ellenben a bíráknál kell attól tartani, hogy éppen a legképzettebbek fognak - előrehaladásuk érdekében - a járásbíróságokhoz vagy törvényszékekhez törekedni. Hogy az ilyen bíráknak a közreműködését a kivételes munkálatok körében hosszabb időn át értékesíteni lehessen, meg kellene adni a lehetőséget, hogy a bírák ebben a beosztásukban is kinevezhetők legyenek a kir. ítélőbírák és ügyészek részére megállapított második fizetési csoportba. Ezeknek a kiválóbb bíráknak a megtartására különösen ezután lenne nagy szükség, mert a közeljövőben a tagosítások számának nagymérvű emelkedése következtében a kivételes telekkönyvi eljárások nagymérvű szaporodásával kell számolni; s ha ennek megfelelően a személyzet létszáma szaporíttatik is, szükséges lesz több olyan képzett bíróra, aki a személyzetnek újonnan alkalmazott tagjait tanítja s szükség esetén munkáikat felülvizsgálja.

Jelen törvénytervezet törvénnyé válása esetében hatályát vesztett törvények sok olyan felhatalmazást tartalmaznak, amelyek alapján számos - s főleg a rendes telekkönyvi eljárás körébe tartozó rendelet bocsáttatott ki. Hogy ezeknek a rendeleteknek további módosítására és kiegészítésére lehetőség biztosíttassék: gondoskodás történik ilyen irányú felhatalmazásról is.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az első bekezdés bevezető sorai a tényleges birtokos fogalmát határozzák meg. Ez a meghatározás - szemben az 1886:XXIX. tc. 19. §-ában, az 1889:XXXVIII. tc. 9. §-ában és az 1912:VII. tc. 34. §-ában foglaltakkal - csak a birtoklás két lényeges alkotóelemét kívánja hangsúlyozni. A birtok megszerzése módjainak a felsorolását, amire a most idézett §-ok törekedtek, mellőzni kellene, annál is inkább, mert kimerítő felsorolásról szó sem lehet. Ez látszik az 1912:VII. tc. 34. §-ában foglalt meghatározásból is, amelyben a törvényhozó határozott felsorolás helyett „elbirtoklás alapján vagy egyébként tulajdonosa” kitételt volt kénytelen használni.

Ugyanitt jut kifejezésre az az újítás is, amely szerint a tényleges birtokos tulajdonjoga a telekkönyvbe bekebeleztetnék, nem pedig bejegyeztetnék - amint ezt a jelenlegi szabályok rendelik - és pedig azért, mert a „bejegyzés” szó gyüjtőfogalma a Telekkönyvi Rendtartásban szabályozott telekkönyvi bekebelezésnek, előjegyzésnek és feljegyzésnek, ennélfogva „a tényleges birtoklás alapján a tulajdonjog bejegyeztetik” kifejezés nem szabatos. A legalább is egy évi tényleges birtoklással megerősített jogügylettel szerzés leggyakrabban komolyabb, mint az alakilag legszabályszerűbb okirattal igazolt jogügyleti szerzés s így indokolt, hogy a tényleges birtokos tulajdonjoga éppúgy bekebeleztessék, mint a rendes telekkönyvi eljárás során a telekkönyvi hatóságnak bemutatott írásos szerződéssel szerzőé.

Azt, hogy a tulajdonjog telekkönyvezése a rendes telekkönyvi szabályokétól eltérő módon történt, egyébként is kifejezésre juttatja a telekkönyvi bejegyzés szövegének az a kitétele, hogy a tulajdonjog bekebelezése a tényleges birtoklás alapján történt.

A § első bekezdésének 1-4., továbbá 6. és 7. pontjai lényegében - bár bizonyos s alább ismertetett eltérésekkel - azokat az eseteket sorolják fel, amelyeknek alapján az 1886:XXIX. tc. 15-18. §-ai, az 1889:XXXVIII. tc. 5-7. §-ai, az 1891:XVI. tc. 15. §-ának a) és b) pontjai a tényleges birtokos tulajdonjogának a bejegyzését jelenleg megengedik.

Az 1. pont az 1886:XXIX. tc. 15. és az 1889:XXXVIII. tc. 5. §-ának, valamint az 1891:XVI. tc. 15. §-a b) pontjának a rendelkezését foglalja egybe azzal az eltéréssel, hogy az egy évi tényleges birtoklást nemcsak az 1892:XXIX. tc. 2. §-ának utolsó bekezdésében megszabott esetekben, hanem minden esetben igazolni kell. Az egy évi birtoklási idő igazolásának megszabása biztosítékot nyujt arra nézve, hogy komoly ügyletről van csak szó, amikor is az elidegenítő fél már átadta, a szerző fél pedig hosszabb időn át birtokában tartja az ingatlant.

A 2. pont az 1886:XXIX. tc. 16. és 44. §-ainak rendelkezését veszi át azzal az eltéréssel, hogy a körülményesebb és költségesebb kézbesítési mód helyett a Telekkönyvi Rendtartás 140. § 1. bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a telekkönyvi tulajdonos saját kezéhez történő kézbesítést írja elő. Az ellentmondási időnek kilencven napban megállapításával elég idő biztosíttatik a telekkönyvi tulajdonosnak ahhoz, hogy az a bekebelezés ellen tiltakozzék. Ez az ellentmondás nem tekinthető jogorvoslatnak, s már indokolás nélküli benyujtása is elégséges ahhoz, hogy ennek alapján az eljárás megszüntettessék.

A 3. pont az 1889:XXXVIII. tc. 5. és 6. §-aiban foglalt rendelkezések továbbfejlesztését célozza. Továbbfejlesztése annyiban, hogy a leszármazó örökösökön felül minden más - kellően igazolt - örökösnek, sőt a hagyományos részére is biztosítaná annak lehetőségét, hogy tulajdonjoguk bekebelezését az örökösödési eljárásba - tévedésből - be nem vont ingatlanokra örökösi, illetőleg hagyományosi minőségük kellő igazolása mellett tényleges birtoklás alapján szorgalmazhassák.

A 4. pont az 1886:XXIX. tc. 18. §-ának a rendelkezését veszi át. A 10 évet meghaladó tényleges birtoklás az eddigi tapasztalatok szerint túlhosszúnak bizonyult s ily hosszú idő igazolásának megszabása nagyon sok rendezésnek állta útját. Ezért indokoltnak mutatkozik a birtoklás időtartamát 5 évre mérsékelni.

Az 5. pont az 1912:VII. tc. 35. §-ában foglalt rendelkezés továbbfejlesztését célozza.

Az 1912:VII. tc. 35. §-ában foglalt rendelkezés, amelyet az 1889:XXXVIII. tc. 7. §-ában, illetőleg az 1891:XVI. tc. 15. §-ának b) pontjában foglalt rendelkezéssel egybekapcsolva lehet alkalmazni, a gyakorlatban nem vált be, mert a legritkább esetben tudják az érdekeltek a telekkönyvi tulajdonos vagy annak igazolt örököse vagy hagyományosa beleegyezését megszerezni. Ami érthető is, mert 32 év alatt a telekkönyvi tulajdonosnak vagy örökösének, vagy hagyományosának holléte, sőt személye is a legtöbbször feledésbe megy.

Nem látszik célszerűnek tehát a telekkönyvi tulajdonos vagy annak örököse vagy hagyományosa beleegyezésétől függővé tenni a rendezés lehetőségét. Alig képzelhető el ugyanis, hogy 32 évet meghaladó elbirtoklással szemben sikerrel tudná a telekkönyvi tulajdonos vagy örököse vagy hagyományosa az ingatlanhoz való jogát igazolni. A 32 évet meghaladó szakadatlan birtoklásnak helyhatósági bizonyítvánnyal és a két azonossági tanú szóbeli nyilatkozatával igazolása elegendő alapul szolgálhat arra, hogy a tulajdonjog bekebeleztessék annak javára, akinek tényleges birtoklása - bár nem telekkönyvezett - tulajdonjogán alapul.

A 6. pont a telekkönyvi tulajdonosnak, igazolt örökösének vagy hagyományosának az 1891:XVI. tc. 15. §-ának d) pontjában foglalt rendelkezésen túlmenőleg módot ad arra, hogy a tényleges birtokos tulajdonjogának bekebelezését szorgalmazza, még utóbbinak az akarata ellenére is.

A 7. pont az 1889:XXXVIII. tc. 7. §-ában, továbbá az 1891:XVI. tc. 15. §-ának b) pontjában foglalt rendelkezést veszi át bizonyos kiegészítéssel.

Az idézett rendelkezések ugyanis csak a helyszíneléskor vagy a telekkönyvi átalakítás alkalmával foganatosított téves tulajdonjogi bejegyzés kiigazítását engedik meg, s mindig megkívánják a telekkönyvi tulajdonosnak vagy igazolt örökösének vagy hagyományosának beleegyezését. Számos ilyen hibás bejegyzés keletkezik azonban a telekkönyvek továbbvezetése, sőt a telekkönyvi betétek szerkesztése során is. Az ilyen esetekben keletkezett hibás bejegyzéseknek a kiigazítása céljából is lehetővé kellene tenni ennek a gyakorlatban bevált rendelkezésnek az alkalmazását. Sőt olyan esetekben, amikor a kiküldött bíró megállapítása szerint nyilvánvaló tévedésről van szó, a telekkönyvi tulajdonos vagy igazolt örököse vagy hagyományosa beleegyezését sem kellene megkívánni. Ezek rendszerint azok az esetek, amikor a telekkönyvi hatóság a bejegyzés alapjául szolgáló okirattal ellentétben más ingatlanra vagy nem személy javára rendelte el vagy foganatosította a tulajdonjog bejegyzését. A kiküldött bíró közreműködése s a tényleges birtoklás igazolása kellő biztosítékot nyujt arra nézve, hogy a kiigazítás nem irányulhat az illeték kijátszására.

Az 1. § második bekezdése az 1886:XXIX. tc. 17. § és 18. §-ának a közbeeső átruházásokra vonatkozó rendelkezését,

a harmadik bekezdés az 1889:XXXVIII. tc. 6. §-ának megfelelő rendelkezését veszi át.

Az utolsó bekezdés a 4420/1918. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt - az ingatlant elidegenítő jogügyletnek írásba foglalását kötelezővé tevő - rendelkezés folytán támasztható esetleges nehézségek elhárítását célozza.

A 2. §-hoz

Ez a szakasz az 1892:XXIX. tc. 2. §-ának rendelkezését, továbbá az 1927:XXXIV. tc. 1. és 2. §-ainak egyes rendelkezéseit veszi át.

Újítást csak az 1/b. pont felvétele képez. Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy a telekkönyvezett tulajdoni állás és a tényleges birtoklás között fennforgó eltérések még a tagosítás során megállapított új tagok kiosztása előtt rendeztessenek. Ez a rendezés azzal a kettős előnnyel jár, hogy egyrészt a tagok kiosztása eredményesebben hajtható végre; másrészt pedig a tagosítás folyományát képező telekkönyvi átalakítás végrehajtása egyszerűbb és gyorsabb lesz.

A 3. §-hoz

A telekkönyv rendezetlensége nem csupán a tulajdoni állapot telekkönyvezésének elhanyagoltságában nyilvánul, hanem egyéb vonatkozásban is.

A telekkönyvezett tulajdoni állásnak a tényleges birtokállapottal egyezővé tételét az 1. §-ban foglalt rendelkezések biztosítják; a telekkönyvi állapot egyéb rendezetlenségének megszüntetésére a jelen § 1-14. pontjaiban foglalt rendelkezések adnak módot. Az 1-9. és 12-14. pontokban foglalt rendelkezések túlnyomórészben az 1886:XXIX., 1889:XXXVIII., 1891:XVI. és az 1892. évi XXIX. törvénycikkek idevonatkozó rendelkezéseivel azonosak. Eltérés főleg abban van, hogy az 5. és 9. pontokban foglalt helyesbítéseknél lehetővé válik, hogy a szabálytalan bejegyzés kiigazítása, illetőleg fenntartással bejegyzett jelzálogjog kitörlése hivatalból is foganatosítható. Erre főleg azért volna szükség, mert az érdekeltek a legritkább esetben szorgalmazzák az ilyen kiigazításokat, illetőleg törléseket.

Lényegesebb újítást jelent a 10. és a 11. pontokban foglalt rendelkezések. Ezek a rendelkezések a 42. § rendelkezésével vannak szoros összefüggésben, ezért részletes indokolásuk ott tárgyaltatik.

A 4. §-hoz

Ez a szakasz az 1886:XXIX. tc. 1. §-ának, 2. és 3. §-a első bekezdéseinek a rendelkezését veszi át, idevonatkoztatva az 1930:XXXIV. tc. 94. §-ának a rendelkezését is.

Azt, hogy a telekkönyvi betétek miként számoztassanak, felesleges volna itt szabályozni.

Az 5. §-hoz

Ez a szakasz az 1886:XXIX. tc. 2. §-ának utolsó bekezdésében s bizonyos vonatkozásban az 1891:XVI. tc. 2. §-ában foglalt rendelkezést veszi át.

Az 1889:XXXVIII. tc. 2. §-ában foglalt rendelkezés átvételére nincs szükség, mert az egyes községek határához tartozó pusztákat vagy más önálló területeket a kataszteri munkálatokban most már nem veszik fel elkülönítve.

A 6. §-hoz

Az első bekezdés rendelkezése az 1886:XXIX. tc. 6. §-ának a rendelkezésével egyező. Kiegészül azonban még azzal a rendelkezéssel, hogy a betétszerkesztést hivatalból egybe kell kapcsolni az általános helyesbítéssel. Ennek kimondására eddig nem volt szükség, mivel a betétszerkesztést szabályozó törvények magukban foglalták a helyesbítési szabályokat is, aminek folytán a betétszerkesztési és a helyesbítési eljárás egybeolvadt. De mivel a helyesbítési eljárás a betétszerkesztéstől függetlenül, önállóan vagy az átalakítási eljárással egybekapcsolva is foganatosítható, annak szabályozását is függetleníteni kell a betétszerkesztési eljárás szabályozásától.

Megfelelő szabály hiányában nagy nehézséget okozott eddig a betétszerkesztés során keletkezett s az érdekeltek által sem kifogásolt hibák vagy hiányok pótlása.

Ezért szükségesnek látszik az igazságügyminisztert feljogosítani arra, hogy a hiányosan vagy hibásan foganatosított betétszerkesztés megismétlését, illetőleg kiegészítését is elrendelhesse.

Erről rendelkezik a második bekezdés.

A 7. §-hoz

Lényegében az 1886:XXIX. tc. 3. §-a 3-5. bekezdésének és részben a 4. §-nak a rendelkezését veszi át.

Újítást jelent annak kimondása, hogy a telekkönyvi betétekbe felvett ingatlanok területmértékét - ahol ennek meg van a lehetősége - méterrendszerben is ki kell fejezni.

A métermérték behozataláról szóló 1874:VIII. tc. 4. §-a szerint térmértékek a négyzetméter és a hektár. Az idézett törvény 18. §-a szerint a földterület mennyisége jogügyletekben továbbra is „az eddigi mérték szerint fejezendő ki s a telekkönyvi bejegyzések is az eddigi szabályok szerint eszközlendők”....

Ez a rendelkezés nyilvánvalóan átmenetileg kívánta a régi területmértéket fenntartani. Ez következtethető az 1907:V. tc. 13. § első bekezdése 1. pontjának a rendelkezéséből is.

Azok között az országok között, amelyek a méterrendszert elfogadták, talán hazánk az egyedüli, ahol az ölrendszer jelenleg is alkalmazásban van. 1927. év óta az állami földméréseknél is kötelező a méterrendszer.

Indokoltnak látszik tehát a telekkönyvekben is áttérni a méterrendszerre.

A szükséges átmenetet az biztosítaná, hogy az ingatlanok területe egyelőre mind négyszögölekben, mind négyzetméterekben fel lenne tüntetve.

Az utolsó bekezdés az 1900:XV. tc. 1-7. §-aiban foglalt rendelkezések helyébe lép.

A 8. §-hoz

Részben az 1886:XXIX. tc. 4. §-a, továbbá az idézett törvény 13. és 14. §-ai rendelkezéseinek helyébe lép.

Szükségesnek látszik hangsúlyozni, hogy a telekjegyzőkönyvi tulajdonos átvitelét mellőzni kell, ha a betétszerkesztéssel kapcsolatban foganatosított átalakítás során tulajdonosváltozás történik.

A 9. §-hoz

Az első bekezdés részben az 1886:XXIX. tc. 4. §-a, továbbá a 21., 22. §-ok, valamint az 1889:XXXVIII. tc. 15. § rendelkezéseinek a helyébe lép.

Lényeges újítást jelent az 1927. évi január hó elseje előtt bejegyzett, 25 pengő értéket nem képviselő jelzálogjog törlésének a megengedése. Ez a rendelkezés folyománya az 1930:XXXIV. tc. 91. § első bekezdésében foglalt rendelkezésnek s kiterjesztése a most idézett törvény 100. §-ának első bekezdésében foglalt felhatalmazáson alapuló rendelkezéseknek.

A második bekezdésben foglalt rendelkezés az 1889:XXXVIII. tc. 14. §-ában és az 1891:XVI. tc. 16. §-ában foglalt rendelkezést veszi át.

A 10. §-hoz

Ez a szakasz az 1886:XXIX. tc. 51., 52. és 55. §-ok rendelkezésének a helyébe lép.

A 6. § indokolásánál már érintve lett az a kérdés, hogy mivel a jelenleg érvényben levő betétszerkesztési törvényekben a szorosan vett betétszerkesztési és a telekkönyvi helyesbítési eljárás együttesen van szabályozva, ez a két eljárás - ilyen látszólagos összeolvadásuk folytán - egy eljárásnak tűnik fel. Pedig a telekkönyvi betétszerkesztés lényegében csak a telekjegyzőkönyvek A) lapjának a rendezésére terjed ki és az Á) lapnak a 7. §-ban részletezett adatok átvételével történő rendezésével a tulajdonképpeni betétszerkesztési művelet véget is ér, mert a B) és C) lapok rendezése már a telekkönyvi rendtartás és a helyesbítési eljárás szabályai alapján történik. Ez a rendezés a betétszerkesztéstől függetlenül is foganatosítható.

Ez jut kifejezésre a 10. §-ban is.

Újítást jelent az a rendelkezés, hogy mivel a helyszíni eljárást követő teendők a telekkönyvi hatóság feladatát képezik, a helyszíni eljárás során felvett külön jegyzőkönyveket is végzéssel kell elintézni s így az érdekeltek értesítése a Telekkönyvi Rendtartás szabályai szerint kézbesítendő végzés útján történik. Ez minden tekintetben jobban szolgálja az érdekeltek érdekeit, mint az 1886:XXIX. tc. 52. §-a szerint közlendő értesítés, amely értesítés el nem küldésének vagy kézhez nem jutásának jogi következménye nincsen.

A 11. §-hoz

Az 1886:XXIX. tc. 25., 56. és 69. §-ainak a rendelkezéseit veszi át.

A 12. §-hoz

A birtokrendezés (tagosítás, arányosítás, legelőfelosztás vagy más birtokszabályozás) folytán a telekkönyvben megrögzített birtokállapot helyébe lépő új birtokállapotnak a telekkönyvbe átvétele a telekkönyvek átalakítása útján történik.

A telekkönyvi átalakítási eljárást jelenleg a 2579/1869. számú rendelet szabályozza.

Figyelemmel arra, hogy a telekkönyvi átalakítási eljárást mindig egybe kell kapcsolni az általános telekkönyvi helyesbítéssel, illetőleg a betétszerkesztéssel (2. § 1. c.); s mivel jelen törvényjavaslat az összes kivételes telekkönyvi eljárások egységes szabályozását célozza; szükségesnek látszik, hogy a telekkönyvi átalakítás szintén itt szabályoztassék.

A telekkönyvi betétekbe bejegyzett tulajdoni állás és a tényleges birtoklás között az idők folyamán lényeges eltérés lehet. Ha azután az ilyen telekkönyvi betétek alapját képező kataszteri munkálatok helyett, az új részletes kataszteri felmérés útján, újakat készítenek, a tényleges birtoklás figyelembevételével készült új kataszteri munkálatok és a telekkönyvi betétek között a megkívánt összhang megszűnik. Az ekként megbontott összhang ugyancsak a telekkönyvi betétek megfelelő átalakításával állítható helyre.

A 13. §-hoz

A jelenlegi szabályok a telekkönyvi átalakítás foganatosítását a telekkönyvi hatóságok rendes feladatkörébe utalják. Ez a rendszer azonban nem vált be, mert a telekkönyvi átalakítási munkálat szabályszerű foganatosítása különleges szakismereteket kíván meg. Számos telekkönyvezési hiba és hiányosság vezethető vissza a multban rosszul foganatosított telekkönyvi átalakításra, aminek sokszor egész vidékek gazdasági elvérzése volt a következménye főleg akkor, amikor a tagosításkor megszüntetett tulajdonközösségeket a telekkönyvi átalakítási rendelet szűkszavú rendelkezéseinek téves felfogása miatt a telekkönyvi átalakításkor visszaállította a telekkönyvi hatóság ahelyett, hogy az egyes tulajdonostárs kizárólagos tulajdonába adott tag részére külön telekjegyzőkönyvet nyitott volna. Ezek a szempontok tették szükségessé, hogy a telekkönyvi átalakítás foganatosítása már több mint egy évtizede a telekkönyvi betétszerkesztő személyzet feladatává tétetett s fokozottabb központi ellenőrzés alá került. Erre még azért is szükség van, mert a telekkönyvi átalakítással felmerülő kiküldetési költségek - a telekkönyvi átalány megszűnése következtében - az igazságügyminisztérium rendelkezésére álló ellátmány terhére utalványoztatnak.

Szükségesnek látszik tehát kimondani, hogy a telekkönyvi átalakítás az igazságügyminiszter engedélyével indulhat csak meg, s az igazságügyminiszter rendelheti el a hibásan vagy hiányosan foganatosított telekkönyvi átalakítási eljárás megismétlését vagy kiegészítését.

A 14. §-hoz

A birtokközösségnek a birtokrendezés során történt megszüntetése a telekkönyv szerint fennálló tulajdonközösséget is megszünteti. Mivel gyakran előfordul, hogy a telekkönyvi átalakítás, illetőleg az azzal egybekötött betétszerkesztés alkalmával a telekkönyv szerint fennálló tulajdonközösséget a birtokközösség megszüntetése ellenére továbbra is fenntartják: szükségesnek látszik kimondani azt, hogy ilyen esetekben a közös birtokból egyes tulajdonosoknak jutó s a természetben elkülönített tagilletményeket külön kell a telekkönyvi betétbe (telekjegyzőkönyvbe) felvenni.

Minthogy a birtokrendezés szabályszerű végrehajtása kellő biztosítékot nyujt arra nézve, hogy az egyes tulajdonostársak hányada és a hányad helyébe lépő tagilletmény egyenlő értékű s így a hányadot külön terhelő jogok a hányad helyébe lépő ingatlannal kellőképpen biztosítva vannak: a telekkönyvi érdekelteket sérelem nem érheti, ha az egy-egy tulajdoni hányadrész külön terhelő jogok az illető hányadrész helyébe lépő ingatlan egészére - meghallgatásuk nélkül - hivatalból vétetnek át.

A 15. §-hoz

Az 1886:XXIX. tc. 7. §-ának a rendelkezését veszi át.

A 16. §-hoz

Ez a rendelkezés a 11. § vonatkozó rendelkezéséből folyik.

A 17. §-hoz

Ez a szakasz az 1886:XXIX. tc. 50. §-ában, továbbá az ezt kiegészítő 1891:XVI. tc. 18. §-a a) pontjában említett hibás helyszínelés, hibás telekkönyvi átalakítás következtében vagy a telekkönyvek továbbvezetése során keletkezett hibás telekkönyvezések, így különösen az ingatlanok többszörös telekkönyvezésének a megszüntetése felől kíván rendelkezni.

A 18. §-hoz

Ez a rendelkezés az 1886:XXIX. tc. 2. § utolsó bekezdésében, illetőleg a jelen törvényjavaslat 5. §-a első bekezdésében foglalt rendelkezés folyománya.

A 19. §-hoz

Ez a szakasz az 1886:XXIX. tc. 12. §-ának a rendelkezését veszi át, de kiegészül annyiban, hogy nemcsak a tényleges birtokos, de az esetleges tulajdonosnak is megadja a lehetőséget arra, hogy az utóbb képződött vagy magánforgalom tárgyává vált ingatlan telekkönyvi felvételét és korábban szerzett - erősebb - jogát kimutatva, tulajdonjogának bekebelezését szorgalmazhassa.

A továbbiakban a vízjogról szóló 1885:XXIII. tc. 5. §-a utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának határozottabb irányt ad annak kimondásával, hogy az elhagyott medret a víz kimutatható középvonalának figyelembevételével kell az elhagyott medernek megfelelő parti birtokrészlethez csatolni.

A 20. §-hoz

Az 1880:XLVI. tc. 1-3. §-ainak rendelkezését veszi át.

A 21. §-hoz

A telekkönyvi térkép pótlását az 1892:XXIX. tc. 15. §-ának c) pontjában adott felhatalmazás alapján kibocsátott rendelet szabályozza.

Hogy a jelen törvényjavaslat az összes kivételes eljárásokat tartalmazhassa, szükségesnek látszik, hogy a térképpótlásra vonatkozó szabályokat is magában foglalja.

A 22. §-hoz

A jelenlegi szabályok telekkönyvi betétszerkesztési, valamint az átalakítási eljárás során szükséges helyszíni tárgyalást az 1891:XVI. tc. 7. §-a, illetőleg a 2579/1869. számú igazságügyminiszteri szabályrendelet 15. §-a értelmében alakított bizottság feladatává teszik (1892:XXIX. tc. 6. §). Tapasztalat szerint a bizottság eredményes működését a bizottság tagjai között - különösen a feladatkörök tekintetében - felmerült nézeteltérések, súrlódások nagymértékben hátráltatják: ezért célszerűbbnek látszik a jövőben a helyszíni tárgyalás ellátását - amint azt az 1892:XXIX. tc. 6. §-a az általános telekkönyvhelyesbítésnél előírja - kiküldött bíróra (önálló működési körrel felruházott titkárra, jegyzőre) bízni. Ezáltal a telekkönyvi betétszerkesztési, átalakítási és helyesbítési eljárások - bizonyos részletkérdéseket nem tekintve - egységesebb szabályozást nyernek.

A jelen szakasz rendelkezései egyéb tekintetben az 1891:XVI. tc. 7-9. §-ai, továbbá az 1892:XXIX. tc. 6. és 7. §-ai rendelkezéseinek a helyébe lép.

A helyszíni eljárás során gyakran felmerül a szüksége annak, hogy a telekkönyvi érdekből szükséges ingatlan-eldarabolásokról vázrajzok készíttessenek. Nem volna méltányos az ilyen vázrajzok elkészítésével felmerült költségekkel az érdekelteket megterhelni. Ezeknek a vázrajzoknak az elkészítését tehát a telekkönyvvezetői szakközeg feladatává kellene tenni, ami különben az eddigi szabályozásnak is megfelel.

A 23. §-hoz

Az 1891:XVI. tc. 10. § első két bekezdésének a helyébe lép.

A 24. §-hoz

Az 1912:VII. tc. 32. és 33. §-aiban foglalt rendelkezéseket veszi át.

A 25. §-hoz

Ez a szakasz az 1886:XXIX. tc. 58. §-ának, az 1889:XXXVIII. tc. 27. §-ának továbbá az 1892:XXIX. tc. 8. § első bekezdésének, valamint a 2579/1869. számú igazságügyminiszteri rendelet 14. §-a első bekezdésének a rendelkezéseit foglalja össze.

A 26. §-hoz

Sem az 1892:XXIX., sem pedig az 1927:XXXIV. törvénycikkek nem adnak jogorvoslatot annak a tényleges birtokosnak, akinek - egyes ingatlanokra irányuló telekkönyvhelyesbítő eljárás megindítása iránt előterjesztett - kérelmét a telekkönyvi hatóság megtagadja.

Ezt a hiányt kívánja pótolni a jelen szakasz.

A 27. §-hoz

Ez a rendelkezés az összes kivételes telekkönyvi eljárásoknál egységesen szabályozza a kiküldött bírónak az eljárás során hozott határozata vagy tett intézkedése ellen használható jogorvoslatot, amit a betétszerkesztésnél az 1886:XXIX. tc. 57. §-a, a telekkönyvhelyesbítésnél pedig a 24,366/1893. I. M. számú rendelet 92. §-a szabályoz.

A 28. §-hoz

A 22. § indokolásánál ismertetett az az újítás, amely szerint a helyszíni tárgyalás ellátása - bizottság alakításának mellőzésével - kiküldött bíróra bízatik, szükségképpen maga után vonja, hogy a helyszíni eljárás befejeztével a kiküldött bíró szerepe megszűnik s így a helyszíni eljárást követő tennivalók - még a telekkönyvi betétszerkesztésnél is - a telekkönyvi hatóság feladatát fogja képezni. Ennek további következménye csak az lehet, hogy a telekkönyvi hatóságnak a kivételes telekkönyvi eljárás során hozott határozata, amennyiben a törvény mást nem rendel - felfolyamodással támadható meg.

Ezzel a rendelkezéssel a kivételes eljárás már egybekapcsolódik a Telekkönyvi Rendtartásban szabályozott eljárással, aminek ismerete mindenesetre általánosabb s így az ott használt felfolyamodás is jobban megfelel a felek érdekei védelmének, mint egyéb - alig ismert - jogorvoslat.

A 29. §-hoz

A telekkönyvezetlen ingatlan telekkönyvezése, valamint a többszörös telekkönyvezés megszüntetése esetében a tulajdonjogában sértett fél tulajdoni igényét a 19,661/1893. I. M. számú rendelet szerint tulajdoni per útján érvényesítheti az ellen, akinek nevére az ingatlan felvétetett. A fentemlített eljárások során párhuzamosan két irányú döntésre van szükség. Egyfelől azt kell eldönteni, hogy a telekkönyvezetlen ingatlan telekkönyvi felvételének van-e helye, többszörös telekkönyvezésnél pedig, hogy az ingatlan melyik telekkönyvben van helyesen felvéve; másfelől pedig azt kell megállapítani, hogy az ingatlan kinek a tulajdonául vétessék fel. A telekkönyvbe tehát ezt a kettős eredményt kell bejegyezni. Az ellenérdekű félnek, aki tulajdoni igényét vitatja: a telekkönyvi bejegyzésnek telekkönyvi felvételt, illetőleg a többszörös telekkönyvezés megszüntetését tartalmazó része ellen aligha van kifogása. Így a jogorvoslata csupán arra irányulhat, hogy a tulajdonosként bejegyzett személy helyébe ő jegyeztessék be: vagyis a bejegyzést kell ilyen irányban kijavítani.

Helyesebbnek látszik, tehát ha ilyen esetekben az esetleges jogsérelem a bejegyzés kijavításával - kijavítási kereset útján - orvosoltatik.

A 30. §-hoz

Ez a szakasz a tényleges birtokos javára foganatosított tulajdonjogi bekebelezés, továbbá a telekkönyvbe bekebelezett tehertétel törlése vagy mellőzése ellen használható jogorvoslatként az 1886:XXIX. tc. 58. §-át módosító 1889:XXXVIII. tc. 27. §-a 1. pontjában és az 1892:XXIX. tc. 8. §-a második bekezdésében szabályozott törlési keresetet állapítja meg. A most említett szabályoktól annyiban tér el, hogy azokban az esetekben is, amelyeknél a jelenleg érvényes szabályok szerint ellentmondásnak van helye (1886:XXIX. tc. 16. és 18. §-ok), szintén törlési keresetet állapít meg. Ami folyománya annak, hogy a jelen törvényjavaslat az ellentmondást mint jogorvoslatot mellőzni kívánja.

A 31. §-hoz

A kivételes telekkönyvi eljárások során a telekkönyvbe becsúszott kisebb jelentőségű hibák kijavítása vagy hiányok pótlása végett használható jogorvoslatként a törvényjavaslat az 1886:XXIX. tc. 58. §-ának 3. pontjában, a 65. §-ban, továbbá az 1892:XXIX. tc. 8. §-ának utolsó bekezdésében szabályozott felszólalás igénybevételét írja elő.

A felszólalás beadására rendelkezésre álló határidő megállapításánál mellőztetik az 1892:XXIX. tc. 8. §-ának második bekezdésében megállapított kéthónapi határidő, ami főleg abban találja magyarázatát, hogy az egyes esetekre szóló helyesbítéseknél a nagyobb nyilvánosság nincs meg annyira, mint az általános helyesbítésnél. Így több időt kell biztosítani az érdekelteknek, hogy jogaik védelméről kellőképpen gondoskodhassanak.

A szakasz második bekezdése a felszólalás elintézésének módjára nézve az 1886:XXIX. tc. 65. §-ának rendelkezését veszi át.

A 32. §-hoz

Az 1889:XXXVIII. tc. 27. §-a, illetőleg az 1892:XXIX. tc. 8. §-a nem adja pontos meghatározását annak a telekkönyvi jogszerzőnek, akire a fennálló szabályok szerinti jogvédelem kiterjed. Ez a jogvédelem nyilvánvalóan csak arra a jóhiszemű jogszerzőre terjedhet ki, aki jogügylettel és nem ingyenesen szerez telekkönyvi jogot.

Ez a szabatosabb meghatározás vétetett fel a jelen szakasz kezdő soraiba.

A továbbiakban - a jogorvoslati határidők megállapítása tekintetében - az 1889:XXXVIII. tc. 27. § 1. pontjában, illetőleg a Telekkönyvi Rendtartás 150. §-ában, továbbá a 947/1888. I. M. számú rendelet 8. §-ában foglalt rendelkezés vétetett alapul. Ellenben mellőztetik az 1892:XXIX. tc. 8. §-a második bekezdésében megállapított kéthónapos határidő. Ezáltal meg fog szűnni az az eltérés, ami az egyes esetek rendezése céljából igénybe vett helyesbítés alapján elrendelt telekkönyvi bejegyzés és a rendes telekkönyvi eljárás során foganatosított bejegyzés ellen használható törlési kereset beadására megállapított határidő tekintetében fennállott.

A 33. §-hoz

A tulajdonjog biztossága és az ingatlanok forgalmához fűződő nemzetgazdasági szempontokra tekintettel, valamint a közgazdasági szempontból annyira jelentős hitelképesség emelése céljából feltétlenül szükséges, hogy a telekkönyvek elhanyagoltsága rendeztessék. Ez a rendezés leginkább a kivételes telekkönyvi eljárások során történhetik.

Ezeknek az eljárásoknak az eredményessége nagy mértékben az érdekeltek közreműködésétől függ. Ezt a közreműködést pedig legjobban az biztosíthatja, ha az nagyobb kiadással nem jár. Ezt a célt szolgálja a jelen szakaszban biztosított illetékmentesség is, amely az 1900:XV. tc. 14. §-a első, második és harmadik bekezdésének a rendelkezését veszi át.

A 34. §-hoz

A telekkönyvi állapot elhanyagoltsága különösen a kisebb értékű ingatlanok tekintetében tapasztalható. Ami érthető is, mert az ilyen ingatlanoknál a telekkönyvi rendezés értékükkel arányban nem álló költséget jelenthet. Ezért gyakori az az eset, hogy az ilyen ingatlanok 4-5 átruházáson mentek át telekkönyvi átírás nélkül.

Ilyen láncolatos telekkönyvön kívüli átruházások a közbeeső átruházások után járó illetékekkel úgy felszaporodhatnak, hogy azok az ingatlan értékét is túlhaladják. Ilyen esetekben a tényleges birtokos részéről tulajdonjoga bekebelezésének szorgalmazása csak úgy várható, ha arra számíthat, hogy a közbeeső átruházások után járó illeték őt nem terheli, sem pedig egyéb hátrány nem érheti. Ezt kívánja biztosítani a jelen szakasz rendelkezése, amely az 1900:XV. tc. 13. §-ának a helyébe lép.

A 35. §-hoz

A 17., 18., 20. és 21. §-okban szabályozott eljárások közérdeket szolgálnak. Ebből folyik az eljárások részére biztosított illetékmentesség.

Ugyanez az indoka a telekkönyvezetlen ingatlannak hivatalból megindított eljárás útján telekkönyvezése esetére biztosított illetékmentességnek is.

A 36. §-hoz

A kivételes telekkönyvi eljárások közérdekű volta indokolja, hogy az általánosabb kihatású eljárásokkal felmerülő költségeket - miként eddig is - az államkincstár viselje.

Az egyesek kérelmére megindított eljárás azonban elsősorban a kérelmezők érdekét szolgálja. Méltányos tehát, hogy azok - az egyébként biztosított kedvezmények mellett - legalább a helyszíni eljárással járó költségeket viseljék.

A 37. §-hoz

Ez a rendelkezés az 1900:XV. tc. 14. §-a negyedik bekezdésében foglalt rendelkezés helyébe lép.

A 38. §-hoz

Az elhanyagolt telekkönyvi állapot rendezése gyakran érinti a kiskorúak vagy gondnokság alatt állók érdekeit. Ilyen esetekben a rendezéshez - a gyámoltak vagy gondnokoltak részéről - megkívánt jognyilatkozatokhoz a gyámhatóságok jóváhagyása szükséges.

A gyámhatóságok késedelmes intézkedése nagy fennakadást idézhet elő a telekkönyvi hatóságnál. Ezért látszik kívánatosnak a gyámhatósági jóváhagyások sürgős elintézését hangsúlyozni.

A 39. §-hoz

A szakasz első bekezdése az 1886:XXIX. tc. 72. §-ának, továbbá az 1892. évi XXIX. tc. 9. §-ának a rendelkezését veszi át.

A 40. §-hoz

A szakaszban említett eljárások - bár szintén közérdekűek - rövidebb ideig tartó helyszíni eljárást tesznek szükségessé. Így ezeknél az eljárásoknál nincs szükség arra, hogy a község a kiküldöttek részére lakás szolgáltatására köteleztessék.

A 41. §-hoz

Újítást jelent a szakaszban foglalt rendelkezés. A községi háztartások tehermentesítését célozza, mert lehetővé teszi, hogy a 39. és 40. §-ok szerint járó szolgáltatásokkal felmerülő költségeket a község az érdekelt ingatlantulajdonosokra föld- és házadójuk arányában átháríthassa.

A 42. §-hoz

Az 1853. évi szeptember hó 16-án kelt helyszínelési utasítás végrehajtása tárgyában 1854. évi július hó 23-án kiadott rendelet 56. §-a a telekre és a felülépítményre vonatkozó - úrbéri eredetű - jogviszony telekkönyvi bejegyzésénél - nyilván az osztrák polgári törvénykönyv nyomán - a tulajdon osztottságának az elvét fogadja el s ez alapon mind a főtulajdonos, mind a haszonvételi tulajdonos tulajdonjogát bekebelezték. Ez a szerkezet az 1903. évi április hó 10-én kelt 5844. I. M. számú rendelet értelmében telekjegyzőkönyvekből készült telekkönyvi betétekbe is átvétetett s ilyen bejegyzésekkel még most is találkozunk telekkönyveinkben.

A telekre és a felülépítményre vonatkozó jogviszony azonban nemcsak a régi jog maradványaként jelentkezik, hanem a fejlődő gazdasági élet követelményei újabban is számos vonatkozásban szükségessé teszik hasonló jogviszony létesítését. Így az 1869:I. tc. 40. §-a és az 1881:LXI. tc. 24. §-a idegen területen felülépítmény létesítését teszi lehetővé. Az 1889. évi XXXVIII. tc. 3. §-a idegen telkek alatt létesített pincéket a telektől függetleníti s ezáltal lehetővé teszi, hogy a forgalomnak rendes tárgyául szolgáljanak. Így keletkeztek egész nyaralótelepek, így épült idegen telken, illetőleg telek alatt vasúti berendezés, távíró-, távbeszélő-, villamos-, gáz- és vízvezeték. Legújabban pedig az 1931:XVI. tc. 23. §-a kisajátítás helyett az építményi jog alapítását írja elő olyan esetekben, amikor a közhasználatú villamosmű létesítéséhez vagy fenntartásához szükséges berendezések elhelyezése céljából kisebb területeket kell igénybe venni.

A gazdasági életnek mindezek a jelenségei szükségessé teszik, hogy az idegen telken épített létesítmények tekintetében keletkezett jogviszonyok telekkönyvi bejegyzése megfelelő módon szabályoztassék, mert az idézett helyszínelési rendelkezés, valamint az 5844/1903. I. M. számú rendelet szabályai ellentétben állanak a mai jogi felfogással.

A magyar jog nem ismeri az úgynevezett osztott tulajdon fogalmát. Ezen az állásponton van a magánjogi törvénykönyv tervezete is.

Magánjogunk szerint a tulajdonjog oszthatatlan s az úgynevezett fő- és a haszonvételi tulajdon jelenségei semmi eltérést nem mutatnak a tulajdonjog belső tartalma szerinti korlátozástól. A haszonvételi-tulajdon jogi természete szerint nem más, mint tulajdoni korlátozás. Az ingatlan terhelve van azzal a korlátozással, hogy másnak a gazdasági célját szolgálja.

Minthogy tehát az idevonatkozó, fennálló szabályokat fenntartani nem lehet; gondoskodni kell olyan jogszabályokról, amelyek a multban - meg nem felelő módon - foganatosított telekkönyvi bejegyzések kiigazítását (3. § 10. és 11. pont), illetőleg az újonnan alapított hasonló jogviszony megfelelő telekkönyvi bejegyzését lehetővé teszik.

Hogy ez a szabályozás mily elvek figyelembevételével történjék, arra nézve az 1931:XVI. tc. 23. §-a ad irányítást, amikor az építményi jogot kifejezetten intézményesíti. A szabályozás részletei pedig az építményi jog jogi természetéből folynak.

A társasház-tulajdonnal való bizonyos egyezőség folytán, ez utóbbinak telekkönyvezését szabályozó rendelkezések is sok tekintetben útmutatással szolgálhatnak.

Az építményi jog - éppen úgy, mint a tulajdon átruházása - dologi megegyezést és telekkönyvi bejegyzést feltételez.

Korlátolt dologi jogi természete miatt azonban nem volna elégséges a telekkönyvbe a puszta építményjog bejegyzése, hanem a jog tartalmát, terjedelmét is meg kellene jelölni. Erre elegendőnek látszik azonban a bejegyzés szövegében az okiratra utalás.

Mivel az építményi jog az építménnyel és a telekrésszel egy jogi egész, azt önálló jószágtestként kellene felvenni, még pedig - miként a társasház-tulajdon telekkönyvezésénél az egyes tulajdonostársak külön tulajdonostársi illetőségeit - újonnan nyitott telekkönyvi betétbe (telekjegyzőkönyvbe). Ez utóbbira azért volna szükség, mert az építményi jog az ingatlanokkal egyenlő forgalomképességű jogtárgy, éppúgy átruházható, dologi jogokkal terhelhető, mint az építményjoggal terhelt ingatlan. Már pedig, ha közös telekkönyvi betétben (telekjegyzőkönyvben) volnának felvéve, ez a telekkönyvi betét (telekjegyzőkönyv) áttekinthetetlenné válhatna a kétféle vonatkozású bejegyzések szövevénye folytán.

Szükségesnek látszik tehát mind a terhelt ingatlannak, mind pedig az építményi jognak külön-külön telekkönyvi betétbe (telekjegyzőkönyvbe) felvétele. A közöttük fennálló jogi kapcsolatot a telekkönyvi betétek (telekjegyzőkönyvek) A) és B) lapján feltüntetett kölcsönös utalással kellene kifejezésre juttatni.

A terhelő jogok telekkönyvi bejegyzése vagy törlése tekintetében, továbbá az építményi jog megszűnése esetén szükséges telekkönyvi rendezés kérdésében a Telekkönyvi Rendtartás és az 1927:XXXV. törvénycikk, esetleg a társasház-tulajdon telekkönyvezésére vonatkozó 30,000/1925. I. M. számú rendelet vonatkozó rendelkezései lehetnek az irányadók.

A 43. §-hoz

Az első és harmadik bekezdés az 1886:XXIX. tc. 78. §-ának, továbbá az 1912:VII. tc. 4. §-a utolsó bekezdésének a rendelkezését veszi át az újabb - idevonatkozó - törvények felsorolásával kiegészítve.

A második bekezdés az 1889:XXXVIII. tc. 31. §-ának a rendelkezésével egyező.

Az utolsó bekezdésben foglalt rendelkezés az 1886:XXIX. tc. 75. §-a c) pontjában foglalt felhatalmazás helyébe lép.

A 44. §-hoz

A földbirtokpolitikai jogszabályok alapján juttatott ingatlanok forgalma - ezekben a jogszabályokban meghatározott ideig hatályos - korlátozások közé van szorítva. Hogy ezeknek a korlátozásoknak a megkerülése céljából a kivételes telekkönyvi eljárási szabályokat igénybe ne vehessék: szükségesnek látszik kimondani, hogy az ilyen ingatlanok tekintetében az 1. és 3. §-ok rendelkezéseit abban az esetben lehet alkalmazni, ha az ingatlan a korlátozás alól már felszabadult.

A 45. §-hoz

Az 1880:XLVI. tc. 6. §-a a telekjegyzőkönyvekről kiszolgáltatható másolatok tekintetében rendelkezik. Minthogy a telekkönyvi betétmásolatokról ilyen rendelkezés nincs: jelen szakasz elsősorban ezt a hiányt kívánja pótolni.

Ezek a telekkönyvi másolatok a telekkönyvi betétek (telekjegyzőkönyvek) szószerinti szövegét adják. Pedig sok esetben a telekkönyvi állapot hiteles igazolása céljából elegendő volna azoknak rövid - csak a lényegesebb adatokat tartalmazó - kivonata. Ilyen kivonatnak - szemlének - az elkészítése lényegesen kevesebb munkával és nagy időmegtakarítással járna s így kiszolgáltatásuk is olcsóbb lehet, mint a telekkönyvi másolaté.

Jelen szakasz további rendelkezése lehetővé kívánja tenni ezeknek a szemléknek a kiszolgáltatását is.

Természetesen ezek a szemlék nem pótolhatnák teljesen a telekkönyvi másolatokat s felhasználásukat megszabott keretek korlátoznák.

A 46. §-hoz

Jelen törvényjavaslat törvénnyé válása esetében hatályukat vesztő törvények számos olyan felhatalmazást tartalmaznak, amelynek alapján sok és főleg a rendes telekkönyvi eljárás körébe tartozó kérdést szabályozó rendelet bocsáttatott ki. Szükségesnek látszik tehát kimondani, hogy az ilyen rendeletek továbbra is hatályban maradnak. Egyszersmind biztosítani kell annak lehetőségét is, hogy ezeket a rendeleteket az igazságügyminiszter a szükséghez képest módosíthassa és kiegészíthesse.


  Vissza az oldal tetejére