A § (1) bekezdése az országgyűlési képviselők számát állapítja meg úgy, hogy a képviselők jelenlegi számát 245-ről felemeli 260-ra.
A képviselők számának az emelését az alábbi meggondolás teszi szükségessé. Jelenleg az országgyűlés két házának a taglétszáma egymással paritásban van. A felsőház tagjainak a száma azonban az 1926:XXII. tc. 5. és 12. §-ában foglalt rendelkezésekből kifolyólag emelkedhetik; ha tehát nem emelnők a képviselők számát, úgy az a helyzet állhat elő, hogy a felsőház taglétszáma nagyobb lehet, mint a képviselőházé. Ez pedig már csak azért sem volna helyes, mert „az országgyűlés felsőháza jogkörének újabb megállapításáról” a közelmultban alkotott törvény értelmében a két ház együttes ülésének a hatásköre most már törvényalkotási kérdésekre is kiterjed.
Ettől függetlenül megjegyezzük azonban, hogy sem az országgyűlési képviselők jelenlegi létszámát, sem pedig a törvényben lefektetett csekélymérvű emelést nézetünk szerint kifogásolni nem lehet. A képviselők létszámának a leszállítására vonatkozólag időnkint hangoztatott és a takarékossággal indokolt követelések inkább csak hangulatkeltésre szánt célzatos szólamoknak tekinthetők, a komoly bírálatot azonban nem állják ki. Az ugyanis, hogy a képviselők létszámát valamivel magasabb vagy alacsonyabb számban állapítjuk meg, az államháztartás mérlege szempontjából úgyszólván semmit sem jelent.
Ha a külföldi viszonylatokat áttekintjük, úgy azt látjuk, hogy sok államban - a népesség számához viszonyítva - még sokkal több a képviselők száma, mint nálunk.
A § (2) bekezdése a törvényjavaslatban megállapított választási rendszer lényegét fekteti le. A lényeg az, hogy kombinálva van az egyéni kerületi választási rendszer a lajstromos választási rendszerrel.
Az egyéni választókerületek számát a törvényjavaslat 135-ben, a lajstromos mandátumok számát pedig 125-ben állapítja meg. Ennek a megosztási alapnak a megállapításánál az alábbi körülményeket vettük figyelembe.
Jelenleg, az 1925:XXVI. törvénycikk rendelkezései szerint, egy-egy képviselőt választanak 199 választókerületben, több képviselőt: mégpedig 46 képviselőt - lajstromosan - 11 választókerületben. Össze kellett mármost egyeztetnünk azt a két szempontot, hogy túlságosan nagy egyéni kerületek ne legyenek, mert ez az egyéni kerületi rendszer rovására menne; viszont a lajstromos választási kerületek mindegyikének legkevesebb két-két képviselőt kell juttatni, mert különben az arányos képviseleti rendszer nem vihető keresztül.
Jelenleg, az 1925:XXVI. törvénycikk rendelkezései szerint lajstromos kerületek Budapesten, hét vidéki thj. városban és a budapestkörnyéki választókerületben vannak. Ezeket a lajstromos választókerületeket ez a törvényjavaslat is fenntartja. Ezekhez fognak járulni még a vármegyei törvényhatóságok területén alakítandó lajstromos kerületek.
Az egyéni választókerületek alakítására vonatkozólag a főszabály az, hogy egyéni választókerületek a vármegyék területén lesznek.
Az egyéni kerületi beosztást a thj. városok területére kiterjeszteni általában nem volna helyes azért, mert ott már 1925 óta az arányos képviseleti választási rendszer van életbeléptetve. Ezt a rendszert tehát továbbra is fenntartjuk. A törvényjavaslat szerint ugyanis - a jelenlegi állapotnak megfelelően - a thj. városok területén csak kivételesen lesz egyéni kerületi választás, azokban a thj. városokban, amelyek jelenleg is csak egy képviselőt választanak, tehát Baja, Sopron és Székesfehérvár thj. városokban. Ebben a három törvényhatósági jogú városban ugyanis a választók száma aránylag olyan kevés, hogy ezek részére nem lehet 2-2 képviselői helyet juttatni ezekben tehát arányos képviseleti rendszer szerinti választást tartani nem lehet.
A 3. § a lajstromos választókerületek alakítására vonatkozó szabályokat állapítja meg.
Idevonatkozólag a főszabály az, hogy minden törvényhatóság, tehát úgy a vármegyei, mint a városi törvényhatóságok külön-külön önállóan, egymagukban alkotnak egy-egy lajstromos választókerületet. Ettől a főszabálytól eltérően a törvényjavaslat három kivételt állapít meg. Az első kivétel Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, amelynek oly nagy a területe és oly nagy a választóinak a száma, hogy a többi törvényhatóságokhoz viszonyítva nagyon aránytalan volna, hogy ha az egész vármegyét egy lajstromos kerületnek hagynók meg. A Budapest székesfőváros környékén fekvő megyei városok és községek jelenleg is külön választókerületet alkotnak, ettől ezután sem volna indokolt eltérni. Ezenfelül a vármegye területét még két kerületre, észak- és délpestmegyei kerületre osztja a javaslat.
Ugyanezek a szempontok vezettek a másik nagy törvényhatóságnál, Budapest székesfővárosnál is, amikor ennek területét, úgy amint az jelenleg is van, több lajstromos kerületre osztjuk.
A harmadik kivételt a 2. §-ban említett, kevés számú választókkal rendelkező három thj. város miatt kellett tenni. Ezekkel kapcsolatban önként kínálkozik az a megoldás, hogy ezek a thj. városok a környező vármegyékkel, vagyis Bácsbodrog, Fejér, illetőleg Sopron vármegyékkel együtt alkossanak egy-egy lajstromos kerületet.
A törvényjavaslat nem sorolja fel sem azt, hogy hány egyéni kerület lesz, sem azt, hogy az egyes lajstromos kerületekben hány képviselőt kell választani, sem pedig azt, hogy a budapesti és a budapestkörnyéki lajstromos választókerületekben hány országgyűlési képviselőt választanak az országgyűlési képviselőválasztók és hányat a törvényhatósági választók; hanem - a különböző képviselői megbizatásokat törvényhatóságonkint összegezve - azt állapítja meg, hogy egy-egy törvényhatóság területén mennyi a megválasztandó képviselők összes száma.
Ennek az a magyarázata, hogy a kerületi beosztás pontos megállapítása - a dolog természeténél fogva - nem tartozhatik, mint ahogy nálunk nem is tartozott soha törvényi szabályozás keretébe, hanem azt mindig belügyminiszteri rendelet állapította meg. A törvény mindig csak a kerületek számát és székhelyét sorolta fel, az egyes kerületek területi beosztását pedig rendeleti jogkörbe utalta. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a kerületi székhelyek törvényben való megállapításának ma már - amióta a szavazás nem a kerületek székhelyén, hanem községenként, szavazókörökben történik - semmi jelentősége nincs. Az egyes törvényhatóságokban az egyéni kerületek számának, úgyszintén az egyes lajstromos kerületekre eső mandátumok számának a feltüntetését azért kellett mellőznünk, mert a törvényjavaslat ilyen módon való szerkesztésénél nehézséget okozott volna a következő körülmény. Amint fentebb már említettük, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területét három lajstromos kerületre kellett felosztani, amelyek közül az egyikben, nevezetesen a budapestkörnyéki kerületben egyéni kerületi választás nem lesz. Az pedig, hogy Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén hány egyéni kerület alakíttassék, elsősorban attól függ, hogy mekkora lesz a budapestkörnyéki kerület, mert ha ennek figyelembevétele nélkül állapítanók meg a pestvármegyei egyéni kerületek számát, akkor a belügyminiszter a budapestkörnyéki kerület határait esetleg az egyéni kerületek rovására állapíthatná meg. A másik nehézség pedig az hogy Budapest székesfőváros területe is több lajstromos kerületre oszlik.
Mindezeket összevetve tehát az a helyzet áll előttünk, hogy az egyes törvényhatóságokra eső egyéni kerületek számát, a lajstromos kerületekben választandó képviselők számát, valamint a budapesti és a budapestkörnyéki lajstromos választókerületekben a kétféle választás alá eső képviselők számát csak akkor tudnánk a törvényben megállapítani, ha Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Budapest székesfőváros lajstromos kerületi beosztását magában a törvényben állapítanók meg. Az viszont különös volna, hogy két törvényhatóságra nézve a kerületi beosztást a törvény, a többire nézve pedig rendelet állapítsa meg. Ezért vettük fel azt a szöveget, hogy mindezeket a kérdéseket a belügyminiszter rendelettel szabályozza és csak azt állapítottuk meg, hogy egy-egy törvényhatóság területén összesen hány képviselőt kell választani.
Ennek ellenére az idevonatkozó rendelkezések nem kifogásolhatók. Nem lehet azt mondani, hogy ennek a kérdésnek a rendelkezése a belügyminiszter önkényére van bízva, mert hiszen mindjárt a törvényjavaslat 1. §-a külön megállapítja az egyéni kerületek összes számát és külön a lajstromos mandátumok összes számát. Ez a § tehát összevetve törvényhatóságonkénti felsorolással, a belügyminiszter szabad rendelkezési jogát egészen kisméretűre korlátozza. A belügyminiszter különben is kötelezve van arra, hogy ezt a rendeletét az országgyűlésnek bemutassa, ahol ez a rendelet megbírálás alá fog esni.
A § az egyes törvényhatóságok területén ezidőszerint választott képviselők számát egyetlenegy törvényhatóságban sem csökkenti. Az országgyűlési képviselők jelenlegi, 245-ben megállapított létszáma és a törvényjavaslat 1. §-a szerint 260-ban megállapított létszáma közötti különbség, vagyis a 15 képviselői hely a következő törvényhatóságoknak jut: Fejér vármegyére 1, Hajdu vármegyére 1, Heves vármegyére 1, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére 2, Nógrád és Hont k. e. e. vármegyékre 1, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyére 3, Somogy vármegyére 1, Szabolcs és Ung k. e. e. vármegyékre 2, Veszprém vármegyére 1 és végül Budapest székesfővárosra 2 újabb képviselői hely esik.
Ennek a 15 képviselői helynek a szétosztásánál arra voltunk figyelemmel, hogy a szétosztás az egyes törvényhatóságok területére és lakosságának számára tekintettel lehetőleg arányosan történjék.
Ennek a §-nak a szavazókörökre vonatkozó rendelkezései megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 13. §-a (4)-(6) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseknek.
Ez a § a jelenlegi állapottal szemben azt a lényeges változtatást tartalmazza, hogy míg ezidőszerint az egy képviselőt választó kerületekben a megválasztáshoz a leadott szavazatok általános többsége szükséges, addig a törvényjavaslat szerint viszonylagos többség elegendő, azzal a korlátozással azonban, hogy a megválasztáshoz a leadott szavazatoknak legalább 40%-a szükséges.
Ezt a változtatást azért vezettük be, mert azt igazságosabbnak tartjuk az általános többségi rendszernél. Külföldön is, ahol egyéni kerületi választás van, túlnyomóan a viszonylagos többségi rendszert követik.
Lajstromos választókerületekben a pótképviselők választása természetszerű, mert ez az arányos képviseleti rendszer lényegével együtt jár. Új dolog azonban az, hogy ennek a szakasznak a rendelkezése szerint az egyéni választókerületekben is kell pótképviselőket választani; mégpedig minden képviselő után egy-egy pótképviselőt.
Ennek a rendelkezésnek a felvételét azért tartottuk helyesnek, hogy egy-egy országgyűlési ciklus tartamára a választóközönség részére lehetőleg nyugalmat biztosítsunk.
A §-nak a szavazás kötelező voltára vonatkozó rendelkezése megfelel az 1925:XXVI. tc. 14. §-ában foglalt rendelkezéseknek.
A kötelező szavazás intézményének, amely egyes külföldi államokban régebbi idő óta eléggé elterjedt, ma már egész irodalma van. Minthogy azonban nálunk 1918. óta (1918:XVII. tc. 153. §) titkos szavazás esetében a választójog kötelező gyakorlását minden választójogi jogszabályunk elrendelte, ennek a kérdésnek elméleti szempontból való fejtegetésére felesleges volna kitérnünk.
A törvényjavaslatnak az országgyűlési képviselői megbizatás időtartamára vonatkozó rendelkezése megfelel a jelenlegi állapotnak (1925:XXVI. tc. 177. §).
A központi választmány, mint az országgyűlési képviselőválasztások előkészítésére hivatott szerv, közel kilencévtizedes multra tekint vissza.
Ennek a multnak tapasztalatai sokszorosan beigazolták, hogy ez az intézmény minden tekintetben alkalmas feladatainak betöltésére. Éppen ezért ez a törvényjavaslat is fenntartja - alapjellegében érintetlenül - a központi választmány intézményét és csak annyiban változtat a jelenleg hatályos jogállapoton, amennyiben az célszerűségi okokból, vagy a szabályozás tökéletesbítése érdekében szükségesnek mutatkozik.
Az (1) bekezdésnek a „választások előkészítésével járó tennivalók” meghatározása nem jelent szűkítést az 1925:XXVI. tc. 15. §-a (1) bekezdésének kimerítőbb körülírásával szemben, mert a névjegyzék elkészítése szintén a választások előkészítésével járó tennivalók fogalmi körébe tartozik. Egyébként is a névjegyzék készítése kifejezetten is oda van utalva a központi választmány feladatkörébe, annak a jelen §-ban megemlítése tehát csak feleslegesen terhelné a szöveget.
A (2) bekezdésben foglalt rendelkezés felvétele ugyancsak az új rendszerrel kapcsolatban vált szükségessé. A választással kapcsolatos intézkedések között ugyanis ugyanegy választókerületben egység és összhang kell, hogy legyen, amit két egymástól független szervvel nehéz volna megvalósítani. Ezért ruházza a törvényjavaslat a „választás” körüli feladatokat egy szervre: a vármegye központi választmányára, illetőleg annak elnökére. A névjegyzék készítése, amelyre az előbb említett szükségesség nem áll fenn, természetesen továbbra is az illetékes központi választmányok feladatkörében marad.
A (3) és a (4) bekezdések rendelkezései lényegükben egyeznek az 1925:XXVI. tc. 22. §-ának (7), illetőleg 20. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. A jelen §-ba felvételük a helyesebb szerkezet szempontjából történt.
A 13. §-nak a központi választmány elnökére, annak helyettesére, továbbá jegyzőjére és végül a tagok megbizatásának tartamára vonatkozó rendelkezései lényegükben egyezőek az 1925:XXVI. törvénycikk megfelelő rendelkezéseivel. Az egyes szövegbeli módosítások a szabatosság szempontjából voltak szükségesek.
A törvényjavaslatnak a központi választmány tagjainak számára vonatkozó rendelkezése, továbbá az a rendelkezése, hogy a tagokon kívül póttagokat is kell választani, már lényegbeli eltérést jelent a jelenlegi jogállapottól.
Az 1925:XXVI. tc. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében a központi választmány tagjainak száma a választókerületek számához igazodik.
A választókerületek nagysága azonban különböző lévén, feltétlenül helyesebb a tagok számának alapjául a törvényhatóság lakosságának a számát venni, mert hiszen a központi választmányra mennyiségben jelentős munkát csak a névjegyzékek elkészítése ró, már pedig ennél a munkánál a munka mennyiségére vonatkozólag, csak a lakosság száma tekinthető megbízható következtetési alapnak.
A javaslat bizonyos mértékben a tagok számát is csökkenti. Ez a csökkentés azonban csak a legnagyobb törvényhatóságoknál fog a jelenlegi helyzettel szemben különösebb változást jelenteni. Ezeknél viszont indokolt is a tagok számának csökkentése. A központi választmány feladatkörében egyedül a névjegyzékek elkészítése az a feladat, amely nagyobb számú tagot igényel azért, hogy a névjegyzék készítése osztályokban történhessék. A jövőben a központi választmánynak a névjegyzék készítésével - az arra vonatkozó új szabályozás következtében - lényegesen kevesebb munkája lesz; azt az alacsonyabb taglétszámhoz mérten kisebb számban alakítható osztályok is zavartalanul el tudják majd végezni. A központi választmány egyéb feladatai szempontjából viszont a tagok száma úgyszólván közömbös. Mindezeken felül figyelmet érdemel az a tapasztalati igazság is, hogy minél nagyobb létszámú valamely testület, annál nehézkesebb a működése.
A póttagok intézményének bevezetése gyakorlati alapokon alapszik. Ezidőszerint, ha egy központi választmányi tagsági hely megürül, a legközelebbi közgyűlésen kell azt betölteni, ami annyit jelent, hogy sűrűn kell ilyen központi választmányi tagválasztást tartani, időközben viszont nem teljes a központi választmány. Ezeket a visszásságokat hivatott kiküszöbölni a póttagok, más téren is jól bevált, intézményének a bevezetése.
Magyarázatra szorul még az, hogy a törvényjavaslat miért mellőzi az 1925:XXVI. tc. 17. §-a (4) bekezdésében foglalt annak a rendelkezésnek a felvételét, hogy a központi választmányba minden választókerületből lehetőleg két tagot kell választani. Ennek oka az, hogy az említett megkötésnek gyakorlati jelentősége voltaképpen nincs, viszont alkalmas arra, hogy adott esetekben a tagok személyének megfelelő kiválasztását legalább is megnehezítse.
A központi választmány tagjává választhatóság kellékeinek - az 1925:XXVII. törvénycikkben foglalt rendelkezésektől eltérő - megállapításánál az alábbi meggondolásokból indultunk ki.
A központi választmánynak legnagyobb jelentőségű feladata a választók névjegyzékének elkészítése.
Ennek során a központi választmány tagjai a felett ítélnek, hogy egyesek megfelelnek-e a választójogosultsághoz megkívánt kellékeknek. Megnyugtatóbb, ha azt olyan személyek teljesítik, akik maguk is birtokában vannak azoknak a kellékeknek, amelyeknek fenn-, vagy fenn nem forgását megállapítani hivatottak.
Minthogy a jövőben a törvényhatósági választók névjegyzékének elkészítése is a központi választmány feladata lesz, az előbbi tétel okszerű következése, hogy tagjait azok közül kell kiválasztani, akiknek törvényhatósági választójoguk van.
Ezen alapszik a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely szerint a központi választmány tagjává csak az választható, aki fel van véve az illető törvényhatóságban a törvényhatósági választók névjegyzékébe.
Az a rendelkezés, amely szerint a választhatóságnak az is kelléke, hogy a választandó személyre nézve ne forogjon fenn a törvényhatósági bizottsági tagságból kizáró ok, a központi választmány színvonalát van hivatva biztosítani. Visszás volna, hogy a központi választmánynak tagja lehessen olyan személy, akire nézve valamely olyan körülmény áll fenn, amely miatt a törvényhatósági bizottságnak, illetőleg - a kizáró okok csaknem teljes azonossága folytán - a képviselőháznak tagja nem lehetne.
A törvényjavaslat mellőzi az 1925:XXVI. tc. 18. §-a (2) bekezdésének azt a rendelkezését, amelynek értelmében a törvényhatósági bizottsági tagság is - egymagában - alapja lehet a választhatóságnak.
Erre a rendelkezésre ezideig főkép azért volt szükség, hogy a megyei városoknak módjukban legyen a törvényhatósági bizottsági tagság jogcímén olyan alkalmas egyéneket is beválasztani saját központi választmányukba, akik egyébként - azért, mert nem az illető városban voltak a választók névjegyzékébe felvéve - nem lettek volna választhatók.
Minthogy a törvényjavaslat központi választmányt csak törvényhatóságokban rendszeresít, ez az ok már nem áll fenn.
De ettől függetlenül azért is el kell ejteni a kérdéses rendelkezést, mert ma már - az 1929. évi XXX. törvénycikk értelmében - olyan tagjai is vannak a törvényhatósági bizottságoknak, akiknél közömbös, hogy törvényhatósági választójoguk van-e (pl. a szakszerűség képviselői stb.); választhatóságuk megengedése tehát, az előbb kifejtettek után, ellentmondás volna.
A (2) bekezdés megfelel az 1925:XXVI. tc. 18. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek.
A póttagok intézményének bevezetése következtében, ennek megfelelően kellett megállapítani a tagok és póttagok választásának módját. A (3) bekezdésben foglalt rendelkezések lényegükben megegyeznek azokkal a törvényi rendelkezésekkel, amelyek a törvényhatósági bizottságok által alakított egyes szervek tagjainak választására ma irányadók. A választás módjának ezekkel a most említett szabályokkal azonos módon való megállapítását az a szempont indokolja, hogy mindenképpen célszerű, ha az azonos természetű funkciók lehetőleg azonos szabályok szerint végeztetnek.
A (5) és (6) bekezdésben foglalt rendelkezések egyezők az 1925:XXVI. törvénycikk vonatkozó rendelkezéseivel. Újítás csak a (6) bekezdésnek abban a rendelkezésében van, amely szerint a közigazgatási bírósági panasz joga a törvényhatóság tiszti főügyészét is megilleti. Ez a rendelkezés viszont azon a meggondoláson alapszik, hogy lehetővé kell tenni, hogy a törvényhatóság tiszti főügyésze az 1886:XXI. tc. 70. §-ának harmadik bekezdésében meghatározott szerepét a központi választmány tagjainak megválasztásával kapcsolatban is gyakorolhassa.
A központi választmányra ruházott feladatok olyan természetűek, hogy azoknak ellátásában szünetelés, hézag nem állhat be. A kérdéses teendők ellátásának ezt a folytonosságát vannak hivatva biztosítani a (7) és (8) bekezdésekben foglalt új rendelkezések.
Eddigi törvényeinknek hiánya volt az, hogy nem rendelkeztek arra az esetre, amikor a központi választmány valamely tagjára utóbb merült fel olyan ok, amely miatt nem lett volna megválasztható. Így megvolt a lehetősége annak, hogy az ilyen egyén továbbra is helyet foglalhasson a központi választmányban.
Ezt a hiányt pótolja a javaslat 15. §-ának (1) bekezdése.
A törvényjavaslatnak ezzel a rendelkezésével kapcsolatban gondoskodni kell arról, hogy annak következtében indokolatlan sérelmek elő ne fordulhassanak. Úgy véljük, hogy a közigazgatási bírósági panaszjognak megadása e tekintetben minden aggályt eloszlat.
A 15. §-ban foglalt rendelkezések megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 18. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, természetesen a póttagság intézménye által kívánt módosításokkal, illetőleg kiegészítésekkel.
A 16. § annyiban tér el az 1925:XXVI. törvénycikk megfelelő 19. §-ától, hogy a központi választmány elnökére, helyettes elnökére és jegyzőjére vonatkozólag mellőzi az eskütételi kötelezettség kimondását.
Minthogy a központi választmány elnökének, helyettes elnökének, valamint jegyzőjének megbizatása törvényen alapszik és az általa egyébként betöltött álláshoz kapcsolódik, teendőinek megfelelő ellátása tehát az általa egyébként betöltött álláshoz fűződő törvényes kötelezettség; természetes, hogy a főhivatalával kapcsolatban letett hivatali esküje ebben a feladatkörében is kötelezi. Külön eskü megkövetelése tehát az említett személyeket illetően felesleges.
A 17. § az 1925:XXVI. tc. 20. és 22. §-aiban foglalt rendelkezéseket tartalmazza, a szerkezet szempontjából megfelelőbb csoportosításban.
Mellőzi a 18. § az 1925:XXVI. tc. 20. §-ának (4) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, hogy „általános képviselőválasztások alkalmával a központi választmány a szükséghez képest naponkint ülésezik”. Ennek a rendelkezésnek a felvétele felesleges, mert a javaslat abban a tekintetben, hogy az üléseket milyen időközökben kell tartani, egyáltalán nem rendelkezik.
A (7) bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeket az 1925:XXVI. tc. 22. §-ának (3) bekezdése egy féléven keresztül történt igazolatlan elmaradás esetére mondja csak ki. Ezzel szemben tehát a (7) bekezdés rendelkezése, amely már két egymásután következő ülésről történt igazolatlan elmaradáshoz fűzi a kérdéses jogkövetkezményeket, szigorítást jelent. Ez a szigorítás a központi választmányok munkaképességét kívánja fokozottabban biztosítani.
Az elmaradás igazolása kérdésében határozni hivatott szervre vonatkozólag az 1925:XXVI. törvénycikk nem rendelkezik. Ezt a hiányt pótolja a javaslatnak az a rendelkezése, amely szerint az elmaradás igazolása kérdésében a központi választmány határoz.
A 18. § az 1925:XXVI. tc. 23. §-ában foglalt rendelkezéseket tartalmazza szabatosabb szövegezésben.
A 19-20. §-okhoz
A 19. és 20. § az országgyűlési képviselőválasztói jogosultságra és ezzel kapcsolatosan az egyes választói jogcímekre vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza.
A 19. § (4) bekezdése a családfenntartói minőség fogalmi meghatározását adja, természetesen kizárólag a választójogosultság szempontjából. A meghatározás megfelel annak, amit a köztudat általában a családfenntartói minőség alatt ért és így ez a rendelkezés bővebb magyarázatot nem igényel.
A 19. § (5) és a 20. § (7) bekezdései korhatárra való tekintet nélkül megadják az országgyűlési választójogosultságot azoknak, akik egyetemet vagy más főiskolát végeztek. Ez a rendelkezés bővebb indokolásra nem szorul, mert kétségtelen, hogy az, aki egyetemet vagy más főiskolát végzett, a legmagasabbfokú iskolai végzettség és az ezzel járó fegyelmezett gondolkodás következéseképpen rendelkezik azzal a megfontolt ítélőképességgel, amely a választójogosultság gyakorlásának elengedhetetlen feltétele.
A 20. § (3) bekezdésébe felvett rendelkezés természetes. Méltánytalan és visszás is volna, hogy az a nő, akinek férje megfelel a választójogosultság kellékeinek, csupán azért essék el a választójogosultságtól, mert férje a fegyveres erőnek stb. tényleges szolgálatot teljesítő tagja és mint ilyennek nincs választójoga. Ami pedig a kizáró okokra vonatkozó rendelkezést illeti, ellentétben állna a kizáró ok hatályának az egyénre irányuló jellegével, hogy a férjre fennálló kizáró ok hatálya a feleség választójogosultságát is érintse.
A 23. § az 1925:XXVI. tc. 3. §-ában foglalt rendelkezéseket tartalmazza szabatosabb szövegezésben.
A trianoni szerződés törvénybecikkelyezése óta már ugyan oly huzamos idő telt el, hogy kétséges magyar állampolgárságát tulajdonképpen már mindenki tisztázhatta, mégis ennek ellenére az 1925:XXVl. tc. 3. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezést ezúttal is felvettük a törvényjavaslatba, nehogy elhagyásából kifolyólag valakit is sérelem érjen.
A 24. § (1) bekezdése az 1925:XXVI. tc. 4. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek felel meg, a természetszerűen szükségessé vált szövegbeli módosításokkal.
A 24. § (2) bekezdése annyiban különbözik az 1925:XXVI. tc. 4. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéstől, hogy a kivételes elbánás alá eső személyek között nem említi a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok alkalmazottait, az Országos Színészegyesület tagjait, a nyugalmazott magántisztviselőket és végül az 1925:XXVI. tc. 4. §-a (2) bekezdésének 7. és 8. pontjában említett személyeket (akik a Magyarországtól elszakított területről ideköltözve az illetékes hatóságnál nyilvántartásba vétel végett jelentkeztek és akik hadifogságból tértek vissza, ha a hadifogságban tanúsított magatartásukat igazolták).
Ez utóbbi két csoportra vonatkozó rendelkezések ma már elvesztették időszerűségüket, azoknak felvétele tehát ma már nem volna indokolt.
Ami pedig az előbb említett többi kategóriát illeti, az azokba tartozó személyek nagyobb része a § (2) bekezdésének 4. pontja alapján is részesülni fog a kivételes elbánásban, azokra pedig, akik a kérdéses pontban megállapított előfeltételeknek nem felelnek meg - a törvényjavaslat készítésénél szem előtt tartott elveknél fogva - nem is tartjuk indokolnak a kedvezmény kiterjesztését.
A választójog szempontjából megkívánt iskolai képzettség igazolásának módját és az ezzel kapcsolatos egyéb szabályokat természetüknél és terjedelmüknél fogva nem volna célszerű a törvénybe beilleszteni.
Ezért utalja az (1) bekezdés az említett kérdések szabályozását rendeleti útra, amely rendelkezés egyébként lényegében azonos az 1925:XXVI. tc. 5. §-ában foglalt rendelkezéssel.
A (2) bekezdés az 1925:XXVI. tc. 33. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezést tartalmazza szabatosabb szövegezésben és a törvényjavaslat szerkezetének és elveinek megfelelő módosítással.
A 26. § az 1925:XXVI. tc. 6. §-ában foglalt rendelkezést tartalmazza szabatosabb és a tényleges helyzetnek megfelelő szövegezésben.
A 27-28. §-okhoz
A 27. és 28. § a választójogból kizáró okokat sorolja fel. A kizáró okok meghatározása lényegileg megfelel az 1925:XXVI. tc. 7. §-ában foglalt szabályozásnak. Az áttekinthetőség érdekében azonban a javaslat a választójogból kizáró okokat azok természetéhez képest két §-ba foglalja s ebben a szerkezeti rendszerben különválasztja az okokat, amelyeknek a választójogból kizáró hatálya a közjogi értelmű cselekvőképesség különböző természetű fogyatékosságán alapul s ezektől az okoktól szerkezetileg is elkülöníti a büntetőjogi természetű s büntetőjogi vonatkozású kizáró okokat.
A 27. §-ba foglalt kizáró okok lényegileg megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 7. §-a (1) bekezdésének 1-6. pontjában felsorolt kizáró okoknak.
A 28. § a választójoghoz fűződő közérdekű követelmények szempontjából továbbfejleszti az 1925:XXVI. tc. 7. §-a (1) bekezdésének 8. és következő pontjaiban foglalt rendelkezések alapgondolatát.
A 28. § (2) bekezdése az 1925:XXVI. tc. 7. §-a (2) bekezdésében foglalt szabálynak megfelelő rendelkezést tartalmazza a kegyelem joghatályának szabatos meghatározásával. A kegyelem ugyanis szabály szerint csak az elítélés büntetőjogi következményeire terjed ki. Amennyiben jogszabály kifejezett rendelkezése nem állja útját annak, hogy a kegyelem egyéb jogkövetkezményekre is kiterjedhessen, erre nézve a kegyelmi elhatározásnak kifejezetten kell rendelkeznie. Ilyen értelemben rendelkezik a 28. § (2) bekezdése.
A 29. § rendelkezése - a javaslatnak a választási eljárás szervezeti rendszeréből folyó eljárási természetű eltéréssel - megfelel az 1925:XXVI. tc. 7. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezésnek.
A 30-32. §-okhoz
A törvényjavaslat 30-32. §-ai a választók névjegyzékére vonatkozó ú. n. általános, alaprendelkezéseket tartalmazzák.
Lényegükben nem új rendelkezések. Úgyszólván kivétel nélkül ott vannak az 1925:XXVI. törvénycikkben is; - de elszórtan és részben beleolvasztva egyéb rendelkezésekbe. (L. az 1925. évi XXVI. tc. 8. §-ának (1) bekezdését, 15. §-a (1) bekezdését, 27., 29., 34., 35. és 38. §-ait.)
E rendelkezéseknek alapvető jellege azonban feltétlenül megkívánja, hogy azok az egyéb rendelkezésekből kiemelve - és mintegy kivetítve - a részletes szabályok élére helyeztessenek, összefüggésüknek megfelelő okszerű csoportosításban.
Ennek a követelménynek tettünk eleget akkor, amikor a kérdéses rendelkezéseket az 1925. évi XXVI. törvénycikk szerkezetétől eltérő szerkezetben vettük fel. Ezzel szükségképpen együtt járt az is, hogy az átvett rendelkezések egynémelyikének szövegét is megfelelően módosítanunk kellett. Ezek a szövegbeli módosítások azonban az átvett rendelkezések lényegét nem érintik.
A törvényjavaslat a névjegyzék elkészítésénél kapcsolatban új rendszert vezet be.
A 38. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely a községi elöljáróságokat és a polgármestereket a választójogosultság, valamint a névjegyzékből kihagyás kérdésében döntési joggal ruházza fel, lényeges újítás a jelenlegi jogállapottal szemben.
Az 1925:XXVI. törvénycikk ugyanis a községi elöljáróságnak és a polgármesternek a számlálólapokkal kapcsolatos feladatkörét csak azok átvizsgálására és az esetleg mutatkozó hiányok pótlására szorítja; a választójogosultság kérdésének már első elbírálását is a központi választmány feladatkörébe utalja. Az 1925:XXVI. törvénycikk szerint a számlálólapok elbírálása után a központi választmány állítja azután össze az ú. n. ideiglenes névjegyzéket, amely ellen ugyancsak a központi választmányhoz lehet felszólalással élni.
A jelenlegi rendszer mellett tehát a központi választmány két ízben foglalkozik a választójogosultság kérdésével: elsőízben a teljes nyers anyag feldolgozása és elbírálása során, másodízben pedig az esetleges felszólalásokkal kapcsolatban.
Ennek a rendszernek a fenntartása nem volna összeegyeztethető az új rendszer bevezetése révén elérni kívánt céllal: a névjegyzékkészítés egyszerűsítésének céljával.
A számlálólapoknak, ennek a nyers adattömegnek feldolgozása és elbírálása a központi választmányokra olyan munkaterhet jelent, amellyel már szervezetüknél fogva is csak nehezen tudnak megbirkózni. De indokolatlan is, hogy a névjegyzékkészítésnek két fázisa is ugyanannak a szervnek kezében összpontosíttassék, amikor az első munkamozzanat, a nyers anyagnak feldolgozása és első elbírálása sokkal gazdaságosabban és - az elosztás folytán a munkatömeg kisebb lévén - megbízhatóbban is végezhető el decentralizált rendszerben. Ilyen rendszer mellett a központi választmány elé már egy feldolgozott, megbírált és megfelelően megrostált anyag kerül; ennek felülbírálása lényegesen kisebb munkateherrel jár és így az tökéletesebben is foganatosítható.
A gyakorlatban a számlálólapok feldolgozására a központi választmányok mellé nagyszámú segédszemélyzetet kellett minden alkalommal kirendelni. Ennek a segédszemélyzetnek munkája viszont, részben a munka tömegénél fogva, részben pedig, mert nem foglalkozott rendszeresen ilyen természetű munkával és így nem is igen rendelkezhetett a kellő szaktudással, nem is volt soha teljes értékű.
A községi előljáróságnak, illetőleg a polgármesternek ezekre a munkákra olyan személyzet fog a rendelkezésére állani, amely rendszeresen, évről-évre végezvén a kérdéses tennivalókat, rendelkezni is fog a szükséges szaktudással és a munkatömeg is kisebb lévén, mint például a vármegyei központi választmányoknál összetorlódó munka, azt pontosabban, megbízhatóbban tudja majd ellátni.
Mindezeknél fogva helyesnek tartjuk a számlálólapoknak feldolgozását és a választójogosultság kérdésének első elbírálását a községi előljáróságok, illetőleg polgármesterek feladatává tenni.
A közönség szempontjából ez semmi hátrányt nem jelenthet, mert a községi előljáróság, illetőleg a polgármester is köteles azokról, akiket a névjegyzékbe felveendőknek talál, jegyzéket készíteni, azt kifüggeszteni - ugyanúgy, mint az ú. n. ideiglenes névjegyzéket - és a kérdéses jegyzékekkel kapcsolatban a közönség ugyanúgy élhet a felszólalás jogával, mint az ideiglenes névjegyzékkel kapcsolatban. A különbség a két rendszer között az, hogy a központi választmány a választójogosultság kérdésével csak egyszer foglalkozik; a községi elöljáróságok és polgármesterek által feldolgozott anyag felülbírálását és a beadott felszólalások elbírálását egyszerre végzi.
Mellőzi a törvényjavaslat az ú. n. ideiglenes névjegyzék intézményét.
Ennek pótlásáról úgy gondoskodik, hogy elrendeli, hogy a községi előljáróság, illetőleg a polgármester azokról, akiknek választójogosultságát megállapította, jegyzéket köteles készíteni és azt közszemlére köteles kitenni, még pedig a legutolsó érvényes névjegyzék egy példányával együtt.
Ez a jegyzék, valamint az ugyancsak közszemlére bocsátott utolsó érvényes névjegyzék teljes képet adnak arra nézve, hogy kik lesznek a készülő névjegyzékbe felvéve. Ilyképpen teljesen pótolják is az ú. n. ideiglenes névjegyzéket.
Ha mármost ezt a tényt egybevetjük azzal a ténnyel, hogy az ú. n. ideiglenes névjegyzék elkészítése tetemes munkateherrel és ezzel együtt nem csekély költséggel is jár, úgy nem szorul további bizonyításra az, hogy az ú. n. ideiglenes névjegyzék intézményének fenntartása indokolatlan volna és az egyszerűsítés elvének áttörését jelentené.
A 38. §-ba felvett rendelkezések az előadottak után további magyarázatra már nem szorulnak. Az előbbiekben nem tárgyalt rendelkezések egyébként lényegileg azonosak az 1925:XXVI. törvénycikknek az ú. n. ideiglenes névjegyzékkel kapcsolatos rendelkezéseivel.
A 39-40. §-okhoz
A 39. és 40. §-okban foglalt rendelkezések - a törvényjavaslatban lefektetett új rendszer kívánta szövegbeli módosításokkal - az 1925:XXVI. törvénycikkből vannak átvéve (1925:XXVI. t-c. 40. és 41. §).
A 41-43. §-okhoz
A 41-43. §-okban felvett rendelkezések a központi választmány eljárására vonatkozó szabályok és - néhány lényegtelen szövegbeli módosítással - az 1925:XXVI. törvénycikkből vannak átvéve.
Nem vettük fel az 1925:XXVI. törvénycikknek azt a rendelkezését, amely szerint a központi választmánynak a felszólalásokra és az észrevételekre vonatkozó határozatait közszemlére kell kitenni.
Ilyen rendelkezés felvételét feleslegesnek tartjuk. A központi választmány határozatait ugyanis a törvényjavaslat 43. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezése szerint amúgy is írásban közölni kell az érdekeltekkel, ezenfelül pedig az - idézett § (3) bekezdése értelmében - közszemlére is kerül a jegyzék, amelyet a központi választmány azokról készít, akiknek választójogosultságát hivatalból a felszólalások alapján ő állapította meg.
A 44-45. §-okhoz
A 44. és 45. §-ok rendelkezései megfelelnek a mai jogállapotnak.
A 46-54. §-okhoz
A 46-54. §-okban foglalt rendelkezéseket az 1925:XXVI. törvénycikkből vettük át. Újítást csak az 53. § (4) bekezdésének az a rendelkezése jelent, hogy városokban a polgármester, Budapesten a kerületi elöljáró a választók névjegyzékéről csak írásdíj lefizetése ellenében köteles másolatot adni. Ennek a rendelkezésnek a felvételét az a körülmény teszi indokolttá, hogy városokban nagyobb lévén a névjegyzék terjedelme, az annak lemásolásával járó munka nem kívánható meg minden ellenszolgáltatás nélkül.
Az 55. § a választhatóság kérdését szabályozza.
Ha a törvényjavaslatban megállapított választási rendszert nézzük, láthatjuk, hogy a szóbanlévő rendelkezés, a lefektetett rendszernek okszerű következménye.
A képviselőket ugyanis részben a törvényhatósági választójogosultak, részben pedig a törvényhatósági választójogosultak fogják választani.
Nem volna helyes megoldás tehát, ha a választhatóság kellékeit kétféleképpen állapítanók meg, aszerint, hogy milyen - egyéni, városi lajstromos, vagy vármegyei lajstromos - kerületben történik a választás. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy lennének képviselőjelöltek, akik a választókerületeknek csak meghatározott csoportjaiban volnának megválaszthatók. Olyan megoldási módot kellett keresnünk, amely a választhatóság kellékeit az összes választókerületekre egyöntetűen állapítja meg.
Erre való tekintettel tehát a törvényhatósági választójogosultságot kellett a választhatóság alapkellékéül kikötni, mert így a választhatóság kellékeinek megfelelő jelöltek meg fognak felelni mind a kétféle választójogosultságra megállapított kellékeknek is.
Az 56. §-nak a választhatóságból kizáró okokat meghatározó rendelkezései megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 10. §-ában foglalt hasonló tárgyú rendelkezéseknek. A javaslat elejti a különböző bűntettek miatt történt elítéléshez fűzött kizáró hatály időtartama tekintetében az 1925:XXVI. tc. 10. §-nak 3. és 4. pontjában tett megkülönböztetést és bármely bűntett miatt történt elítélésnek a választhatóságból kizáró hatályát egységesen állapítja meg. Nem kívánja meg az ismételt elítélést a választhatóságból kizáró vétség miatt, hanem a közérdeknek magasrendű erkölcsi alapon történő szemlélése és oltalma alapján megállapítja a kizáró hatályt a választhatóságból kizáró - a választójogból kizáró vétségek és kihágások körével teljesen azonos körü - vétségek és kihágások miatt történő első elítélés esetében is, mert a javaslat különös gondoskodásának tárgyául szolgál annak a legelsőrendű közérdeknek előmozdítása, hogy a nemzet alkotmányos képviselete az arra valóban hivatott és méltó kezekbe legyen letéve.
Az 57. § teljesen megfelel az 1925:XXVI. tc. 11. §-ának. Figyelembe veszi az időközben alkotott - a szabályozás tárgyával összefüggő - új jogszabályokat; ezért rendelkezik a telepítésről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről szóló 1936:XXVII. törvénycikk rendelkezései folytán előálló kizáró okról; s az 1891:XVII. tc. 3. §-ára utalva, kétségtelenné teszi, hogy az ítélőbíró megnevezés alatt tanácselnököt vagy másodelnököt is érteni kell.
Ez a § a választások kitűzését, vagyis a választások napjának megállapítását az 1925:XXVI. tc. 51 §-ának rendelkezésétől eltérően a belügyminiszter feladatává teszi. A jelenlegi törvény szerint a belügyminiszter tíznapi határidőt állapít meg a választások megtartására és a központi választmány ezen a határidőn belül tűzi ki a választás napját. Ennek a rendelkezésnek megváltoztatására azért van szükség, mert ezt a törvényjavaslatban felépített kettős választási rendszer nemcsak megkívánja, hanem gyakorlati szempontból azt mellőzhetetlenné is teszi. Tekintettel ugyanis arra, hogy a hét - ma is lajstromosan választó - vidéki törvényhatósági jogú város kivételével a többi törvényhatóság területén mindenütt egymásután két választást kell tartani: a választásoknak az egész országban egyöntetű sorrendje csak úgy biztosítható, ha a választások közelebbi időpontjának kijelölése az egész országban központilag történik.
A választások kitűzésének a belügyminiszter hatáskörébe utalása - főleg gyakorlati szempontból - azért is nagyon indokolt, mert a választások zavartalan lefolyásának biztosításánál nélkülözhetetlen karhatalom tervszerű beosztása és átcsoportosítása csak akkor történhetik a szükségesnek megfelelő előrelátással és gondossággal, ha a választások határidői az egész országban szintén egyöntetű tervszerűséggel vannak kitűzve. Különösen és fokozottabb mértékben áll ez a törvényjavaslattal bevezetni kívánt választási rendszer esetében, amikor a kétféle választás egész rövid időköz közbeiktatása után fogja követni egymást - a fentebb már említett hét vidéki város kivételével - az egész ország területén.
A választások megtartására megállapítható első és utolsó határidő tekintetében nincs eltérés a jelenlegi törvény rendelkezéseitől, mert az 1925:XXVI. tc. 51. §-ának (1) bekezdése szerint is legalább húsz napnak kellett eltelni a választási határidőt megállapító rendelet közzétételének napja és az első választási nap között és ugyancsak tíznapi időköznek kellett maradni az utolsó választási nap és az országgyűlés megnyitásának napja között. E mellett azonban módja lesz a belügyminiszternek, hogy a választásokat - az 1925:XXVI. tc. 51. §-ának (1) bekezdésében megállapított - tíznapi időtartamnál hosszabb időtartam alatt tűzhesse ki. Erre az egymást követő kétféle választás miatt van szükség.
Az 59-65. §-okhoz
Az 59-65. §-ok a választás előkészítésénél és a választási eljárás során közreműködésre hivatott szervek - a választási bizottság és a szavazatszedő küldöttségek - megalakítására, összetételére és működésére, a szavazás céljára szolgáló helyiségekre, a szavazás zavartalanságának biztosításával kapcsolatban a csend és a rend fenntartására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazók és nem térnek el az 1925:XXVI. tc. 53-59. §-aiban foglalt rendelkezésektől. Az 1925:XXVI. tc. 52. §-ában foglalt rendelkezés a törvényjavaslat 57. §-ában foglaltakra tekintettel egyrészt tárgytalanná vált, miután a választás napját a belügyminiszter fogja kitűzni, másrészt pedig az 59. § (1) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezéssel pótoltatott.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 64. §-ának megfelelő rendelkezéseitől csupán szövegezési és szerkezeti tekintetben tér el. Az említett 64. § (4) és (6) bekezdései azért nem vétettek fel, mert az azokban foglalt rendelkezéseknek csupán a nyílt szavazásnál volt gyakorlati jelentőségük. Ezzel szemben ebbe a §-ba vétetett fel az 1925:XXVI. tc. 93. §-a (5) bekezdésének a választási bizottság mellett működő megbízottakra vonatkozó rendelkezése. Ilyen megbízottaknak alkalmazása a nyíltszavazásos kerületekben azért nem volt indokolt, mert a nyílt szavazásnál a szavazatok összeszámlálása már a szavazatszedő küldöttségek előtt történt és a választási bizottság csak összegezte a szavazókörökből beérkezett eredményeket. Tekintettel tehát arra, hogy ezentúl az összes választókerületekben a választási bizottságok előtt történik a szavazatok érvényességének elbírálása és összeszámlálása: okszerű, hogy a választási megbízottak az összes választókerületekben ellássák ezt az ellenőrző feladatkörüket, amire eddig csak a titkosan szavazó lajstromos kerületekben volt szükség.
A javaslat 67. §-a részletesen szabályozza a képviselőjelölt személyére és közéleti működésére vonatkozó tájékoztatást. A tájékoztatás célja egyfelől a választókat megillető szavazati jog gyakorlásának megkönnyítése, másfelől a választási küzdelem tisztaságának előmozdítása. Ehhez képest a képviselőjelölt a tájékoztatásban születési évére, vallására, családi állapotára, iskolai végzettségére, iskolán kívül végzett tanulmányaira, foglalkozására, a közéletben kifejtett működésére és arra vonatkozó ténybeli adatokat köteles feltüntetni, hogy bűntett vagy vétség miatt volt-e büntetve és ha igen, milyen bűncselekmény miatt, milyen büntetéssel. A javaslat továbbmenő rendelkezéssel gondoskodik arról, hogy a képviselőjelöltre vonatkozó tájékoztatás pontos, hű és valóban tájékoztató értékű legyen.
A javaslat gondoskodik a tájékoztatás közismertté válásáról is, amennyiben a 67. § (2) bekezdése elrendeli, hogy a tájékoztatást ki kell nyomtatni és legkésőbb a választás napját megelőző tizedik napon minden szavazókörben megfelelően közhírré kell tenni. Ennek a kötelességnek elmulasztása is a választás érvénytelenségét vonja maga után.
A 68. § meghatározza a képviselőjelölt részéről a választással kapcsolatban igénybevett személyek bejelentésére és közreműködésük körére vonatkozó rendelkezéseket. A javaslat alapelveiből folyik az a rendelkezés, amely szerint ilyen megbízott csak olyan személy lehet, aki az országgyűlési képviselőválasztóknak a választás évére érvényes névjegyzékébe fel van véve. A javaslat ebben a szabályozásban is tartózkodik minden szükségtelen korlátozástól, nem kívánja meg például azt, hogy a képviselőjelölt megbízottja az illető választókerületben legyen az országgyűlési képviselőválasztók érvényes névjegyzékébe felvéve, csupán azt tartja mellőzhetetlenül szükségesnek, hogy a választással kapcsolatban a képviselőjelölt részéről igénybevett ilyen megbízottnak valamelyik választókerületben legyen választójoga. Ezt a követelményt teljes mértékben indokolja az a jelentős szerep, amelyet az ilyen megbízottak a választás előkészítése és lebonyolítása körül köztapasztalat szerint ki szoktak fejteni.
Ez a § teljesen megfelel az 1925:XXVI. törvénycikk megtorló rendelkezése között előforduló 176. §-nak; tárgyánál és szerkezeti összefüggésénél fogva azonban nem a megtorló rendelkezések, hanem a választás tisztaságának és zavartalanságának biztosítására irányuló rendelkezések tartalmi egységébe tartozik, azért a javaslat ezek közé a rendelkezések közé iktatta.
A 66. § részben az 1925:XXVI. tc. 60. §-ában foglalt szabályozásnak megfelelően, részben új szempontok és célkitűzések figyelembevételével állapítja meg a pártgyűlésekre és egyéb pártösszejövetelekre vonatkozó szabályokat.
A 66. § (1) és (2) bekezdése lényegileg megfelel az 1925:XXVI. tc. 60. §-a (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek. Nem rendelkezik a § arról, hogy a választást kitűző belügyminiszteri rendelet közzétételének napjáig tartani szándékolt pártgyűlésekre minő rendelkezések irányadók. Ilyen rendelkezésre azonban a javaslat rendszerében nincs is szükség annálfogva, hogy a javaslat csupán a választást kitűző belügyminiszteri rendelet közzétételének napja után tartott pártgyűlések tekintetében állapít meg különleges szabályokat; az azt megelőző időben tartott pártgyűlésekre tehát a népgyűlésekre vonatkozó általános szabályok irányadók.
A 66. § (4) bekezdésében meghatározott rendelkezésnek természetes folyománya a § első bekezdésében foglalt és a ma hatályos joggal szemben kiegészítésként jelentkező az a rendelkezés, amely szerint a pártgyűlésre vonatkozó bejelentésnek egyebek között tartalmaznia kell a pártgyűlésen felszólalók pontos megjelölését is.
Régóta érzett hiányt vannak hivatva pótolni a § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések. A legnagyobb eljárási nehézségekbe ütközött a pártgyűléseken elhangzott felszólalások tartalmának igaz és hű szellemű utólagos megállapítása. Ez a körülmény egyfelől megnehezítette az igazságszolgáltatás hatékony gyakorlását olyan esetekben, amikor arra a pártgyűlésen elhangzott felszólalásban vagy egyébként elkövetett büntetendő cselekmény folytán a jogrend biztonsága érdekében szükség volt, másfelől pedig a pártgyűlés lefolyása s az ott elhangzott felszólalások tartalma tekintetében előadott ellentétes állítások a legnagyobb mértékben közrehatottak a választókerület nyugalmának rendszerint hosszú időre terjedő megzavarásában. Ezeket a visszásságokat igyekszik kiküszöbölni a javaslat a 66. § (5) bekezdésébe felvett azzal a rendelkezéssel, amely szerint a pártgyűlésről a rendőrhatóság kiküldöttje hiteles gyorsírói feljegyzések alapján a pártgyűlés lefolyását és az elhangzott felszólalásokat egész terjedelmükben híven feltüntető jegyzőkönyvet köteles készíteni, amely az esetleges hatósági eljárásokban bizonyítani fogja a pártgyűlésen történteket. A javaslat kerülni kívánja a jogszabályba nem ütköző tisztességes választási küzdelem bárminő korlátozását vagy megnehezítését, ehhez képest a választással kapcsolatban indokolatlan költségek okozását is. Nem térhet azonban ki olyan rendelkezés javaslatba hozatala elől, amely szerint a gyorsírói feljegyzések költsége a pártgyűlést bejelentőket terheli. A szabályszerűen bejelentett pártgyűlés megtartását a rendőrhatóság nem tilthatja meg; a pártgyűlés megtartása tekintetében tehát a gyülekezési szabadság elve korlátozás nélkül érvényesül; viszont nem csupán összefügg, de egyenesen velejáró következménye a helyesen értelmezett szabadság elvének, hogy a szabadsággal űzött visszaéléssel szemben teljes mértékben érvényesülnie kell a jogszabályokban meghatározott jogkövetkezményeknek. Ebbe a körbe tartoznak a megelőző rendszabályok is. Ennek a megfontolásnak alapján tehát nem eshet kifogás alá a javaslatnak a költségek viselésére vonatkozó szóbanlévő rendelkezése.
A gyorsírói feljegyzések hitelességéhez közelebbi indokolásra nem szoruló fontos érdek fűződik.
A 71-74. §-okhoz
A 71-74. §-ok megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 60. §-ának (1) bekezdésében, (6) bekezdésében, 61 §-ának (1)-(3) bekezdéseiben és ugyanennek a §-nak utolsó bekezdésében foglalt rendelkezéseknek.
Ennek a §-nak rendelkezése az 1925:XXVI. tc. 62. §-ának (1) és 93. §-ának (4) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseken felül megállapítja, hogy az egy képviselőt választó kerületekben is kell egy-egy pótképviselőt ajánlani. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy az országgyűlési ciklus tartamára a választási agitáció tekintetében lehetőleg nyugalmi helyzetet teremtsünk.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 62. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést tartalmazza.
Ez a § az 1937:VIII. tc. 4. §-a (1), (5) és (6) bekezdéseinek rendelkezéseit csak a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéssel egészíti ki. Erre azért van szükség, mert az 1937. évi VIII. törvénycikk csak az egy képviselőt választó kerületekre vonatkozott és a biztosíték összegét is csak az ilyen kerületek figyelembevételével állapította meg. Természetesnek tartjuk, hogy a két, három és több képviselőt választó kerületekben a biztosíték arányosan magasabb legyen, mint az egy képviselőt választó kerületekben. A biztosíték összegét a választandó képviselők számának arányában emelkedően állapítja meg ennek a §-nak (2) bekezdése. Ez az összeg a méltányosság követelményeit is figyelembe véve, olyan mértékben van megállapítva, hogy az tárgyilagos szemmel nézve, magasnak egyáltalában nem mondható.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 62. §-a (6) és (7) bekezdésének, valamint az 1937. évi VIII. tc. 4. §-a (2) bekezdésének összeszövegezett rendelkezéseit foglalja magában.
Ebben a §-ban vannak lefektetve tulajdonképpen a törvényjavaslattal bevezetni kívánt ajánlási rendszer részletes szabályai, amelyek lényeges eltérést mutatnak a jelenlegi állapottal szemben.
A § (1) bekezdése fenntartja az 1937:VIII. tc. 1. §-a (1) bekezdésének azt a rendelkezését, hogy az ajánlók felerészének legalább 30 évesnek kell lennie. Ezzel a rendelkezéssel kívánjuk biztosítani, hogy csak olyan jelöltek léphessenek fel, akik az érettebb és politikai tekintetben már kiforrottabb választók bizalmát is élvezik.
Az (5) bekezdés rendelkezéseivel kívánjuk megakadályozni, hogy olyan helyi jelöltek, akiknek csupán saját községükben van talajuk és népszerűségük a község határán nem terjed túl, ne ronthassák a komolyan számításba jövő jelöltek esélyeit és a szavazatok szétforgácsolódásával ne veszélyeztethessék a választás eredményének reális kialakulását.
Ez a § az 1937:VIII. tc. 1. §-ának (2) és (4) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket tartalmazza.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 62. §-ának (9) és (10) bekezdéseiben, valamint az 1937:VIII. tc. 3. §-a (1), (3) és (4) bekezdéseiben foglaltakat öleli fel.
Ebben a §-ban az 1925:XXVI. tc. 62. §-ának (3); (8), (13), 14), (16) és (18) bekezdései, valamint az 1937:VIII. tc. 5. §-a (2) bekezdésének idevágó része vannak egységesen felépített szerkezetbe foglalva.
Ebben a §-ban az 1925:XXVI. tc. 62. §-ának (11), (14), (16), (17), (21) és (22) bekezdéseiben, 93. §-ának (6) és (7) bekezdésében, valamint az 1937:VIII. tc. 5. §-a (2), (3), (4) és (5) bekezdésében foglalt és tárgyuknál fogva összetartozó rendelkezések vannak egy §-ba foglalva.
A § (2) bekezdése az 1925:XXVI. tc. 63. §-ának a képviselőjelölt visszalépésére vonatkozó - az (1) és (3) bekezdésekbe átvett - rendelkezéseit egészíti ki a pótképviselőjelölttel kapcsolatban, az egyéni választókerületekre vonatkozóan szükséges rendelkezésekkel. A § (4) bekezdésébe foglalt rendelkezés megokolásra nem szorul és annak felvételére esetleges viták megelőzése végett van szükség.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 63. §-a (5) bekezdésének a választás elmaradására vonatkozó rendelkezéseit külön §-ba foglalva tartalmazza és - a (3) bekezdésben - kiegészíti a szavazás elmaradására vonatkozó rendelkezéssel. Ezek a rendelkezések magyarázatra nem szorulnak.
A 88. §-hoz.
Ez a § a választási eljárás megnyitására vonatkozóan általános rendelkezésként ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyeket az 1925:XXVI. tc. 65. §-ának (1) és (2) bekezdése is már megállapított. Ez utóbb említett törvényhelynek egyéb rendelkezései tulajdonképpen már nem a választási eljárás megnyitására vonatkoztak, hanem már az egyhangú választás esetében követendő további eljárást szabályozták. Szerkezeti szempontból helyesebbnek látszott ennek a kétféle természetű rendelkezésnek különválasztása és az egyhangú választásra vonatkozó rendelkezéseknek a következő külön §-ba foglalása.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 65. § (1) és (2) bekezdésének - az előző §-ból szerkezeti szempontból kihagyott - rendelkezéseit és az 1925:XXVI. tc. 94. §-a (1) bekezdésének azokat a rendelkezéseit öleli fel, amelyek - egyhangú választás esetében - a választás eredményének megállapítására és kihirdetésére vonatkoznak. A régi és az új rendelkezés közötti eltérés egyrészt természetes folyománya annak, hogy az egyéni választókerületben is lesznek pótképviselők, másrészt pedig az eltérésnek az az oka, hogy a lajstromos választókerületekben a pótképviselők száma a jövőben nemcsak annyi lesz, ahány képviselő megbízás a lajstromra esett, hanem a lajstromon a képviselői megbízást kapott jelöltek után felvett összes jelöltek pótképviselők lesznek. Ennek a rendszernek bevezetése azért célszerű, mert csaknem kizárja annak az esetnek a megismétlődését, amely az egyik két képviselőt választó vidéki lajstromos választókerületben a közelmultban azt eredményezte, hogy az egyetlen egy pótképviselő elhalálozása következtében a megüresedett képviselői hely nem volt pótképviselő behívása útján betölthető és így az a képviselőválasztási időszak lejártáig betöltetlen maradt.
A 90-112. §-okhoz
A 90-112. §-ok a szavazási eljárást szabályozzák az 1925:XXVI. törvénycikknek a lajstromos választókerületekre megállapított és az eddigi tapasztalatok szerint is teljesen kielégítő rendelkezéseinek megfelelően. Ezeknek a jól bevált rendelkezéseknek megváltoztatását semmi sem indokolja és az sem teszi szükségessé, hogy ezentúl az egy képviselőt választó kerületekben is titkosan, szavazólappal történik a szavazás. A szavazás ugyanis az egy képviselőt választó kerületekben is csak úgy történhetik, mint a lajstromos kerületekben, mert az egyéni választókerületekben is rá kell nyomatni a szavazólapokra az összes érvényesen ajánlottak (képviselőjelöltek, pótképviselőjelöltek) neveit és a szavazás tulajdonképpen ezekben a választókerületekben sem egyénekre fog történni, hanem a képviselőjelöltekre és a vele egy ajánlásba felvett pótképviselőjelöltre együttesen és egyszerre. A szavazás tehát az ilyen választókerületekben is tulajdonképpen az ajánlásba felvett jelöltek listájára történik. Nem is volna célszerű az egyéni választókerületekben a szavazás módját eltérően szabályozni, mert ez az eltérő szabályozás az egyéni és a vármegyei lajstromos kerületekben egyaránt szavazó választókat - a szavazás módja tekintetében - meg is zavarhatná, ami esetleg igen sok szavazat érvénytelenségét vonhatná maga után.
A 113-114. §-okhoz
A 113-114. §-ok a választás eredményének megállapítására vonatkozó, azokat a rendelkezéseket ölelik fel, amelyek az egyéni választókerületekre és a lajstromos választókerületekre egyaránt irányadóak. Ezek a rendelkezések lényegükben teljesen azonosak az 1925. évi XXVI. törvénycikknek a lajstromos választókerületekre vonatkozó megfelelő rendelkezéseivel.
A 115. §-ban foglalt rendelkezések az egyéni választókerületekre vonatkozóan szabályozzák azt, hogy az előző §-ok értelmében megállapított választási eredményeknek megfelelően kit kell megválasztott országgyűlési képviselőnek, illetőleg pótképviselőnek tekinteni. Ezek a rendelkezések az 1925:XXVI. tc. 86. §-ában foglalt rendelkezésektől lényegben csak abban térnek el, hogy amíg az 1925:XXVI. tc. 86. §-ának (1) bekezdése szerint a megválasztáshoz a szavazatok általános többségére volt szükség, addig a törvényjavaslat szerint ahhoz a leadott érvényes szavazatok legalább 40%-ával elért viszonylagos szavazattöbbség is elegendő.
A viszonylagos többségi rendszernek egészen nyers mivoltában való alkalmazását, vagyis bármilyen kevés szavazattal elért viszonylagos többség elfogadását nem tartottuk volna helyesnek. Ezért kötöttük ki minimálisan megkívánt szavazatszám gyanánt a leadott szavazatoknak legalább 40%-át. A leadott szavazatok 40%-ának elnyerése a választóközönség bizalmának már olyan mértékű megnyilvánulását jelenti, amelyet a választás eredményeképpen megnyugvással lehet elfogadni.
A § (1)-(4) bekezdései teljesen megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 98. §-a (1)-(4) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseknek, az (5) bekezdésben foglalt rendelkezést azonban alapos megfontolás után nem vettük át, mert azt a gyakorlati tapasztalatok után nemcsak nem találtuk kielégítőnek, hanem azt bizonyos mértékig igazságtalannak is tartjuk.
Kétségtelen, hogy a sokféle lajstromos választási rendszer között teljesen igazságos rendszer egy sincs és ilyet nem is lehet megállapítani, mert minden képviselői megbízatás odaítélésénél végeredményben egyetlenegy szavazat is döntő befolyással lehet. Célul tehát csak azt tűzhetjük ki, hogy a lehetőség szerint olyan rendszert alkalmazzunk, amely a gyakorlati követelményeknek és az igazságosságnak leginkább megfelel.
Az 1925:XXVI. törvénycikkben alkalmazott lajstromos választási rendszernek nagy hátránya az, hogy az igazságosság követelményeinek nem felel meg az olyan választókerületekben, amelyekben csekély számú képviselői hely kerül betöltésre. Ez az igazságtalanság annál kirívóbb lesz, mennél kevesebb a választandó képviselők száma, a legkirívóbb pedig az olyan választókerületekben, ahol csak két képviselői hely van.
Az ilyen kirívó igazságtalanság szemléltetésére szolgáljon a következő példa
| a képviselői helyek száma | 2 | |
| a leadott szavazatok száma | 16,000 | |
| arányossági szám | 8,000 | |
| A) lajstromra esett | 11,000 | |
| B) lajstromra esett | 4,000 | |
| C) lajstromra esett | 1,000 |
szavazat.
Az arányossági szám alapján A) lajstrom kap 1 képviselői helyet.
A maradék szavazatok száma: 3000.
B) lajstrom 4000 szavazat után kap 1 képviselői helyet.
C) lajstromra nem jut megbízatás.
Az A) lajstrom tehát közel háromszor annyi szavazat után éppen úgy csak egy megbízatást kapott, mint a B) lajstrom.
Az ilyen kirívó igazságtalanságok kiküszöbölésére törekedtünk akkor, amikor 116. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés felvétele mellett döntöttünk. Az ebben megállapított rendszernek a lényege az, hogy a képviselői megbízatásoknak az arányossági szám alapján történt első kiosztása után megbízás nélkül maradt lajstrom megbízáshoz addig nem juthat, amíg a már megbízáshoz jutott lajstromok valamelyikén a következő képviselői hely odaítélése esetében, egy-egy megbízásra nagyobb számú szavazat esnék, mint a legtöbb szavazatot kapott megbízásnélküli lajstrom összes szavazatainak száma.
Ennek a rendszernek igazságosságát a fentebb felhozott példa adataival kívánjuk szemléltetővé tenni:
| a képviselői helyek száma ..... | 2 | |
| a leadott szavazatok száma ..... | 16,000 | |
| A) lajstrom szavazatainak száma ..... | 11,000 | |
| B) lajstrom szavazatainak száma ..... | 4,000 | |
| C) lajstrom szavazatainak száma ..... | 1,000 |
Az arányossági szám alapján A) lajstrom kap 1 képviselői helyet.
Ezután az A) lajstromnak juttatott megbízások számához hozzáadunk egyet és az így kapott számmal, vagyis kettővel elosztjuk az B) lajstromra esett szavazatok számát: 11,000:2 = 5500.
Miután ez a szám nagyobb, mint a még megbízásnélküli lajstromok közül a legtöbb szavazatot kapott lajstromra esett szavazatok száma: a második megbízás is az A) lajstromot illeti.
Ennek a rendszernek a helyességét már ez az egy példa is kétségtelenül igazolja és ennek gyakorlati alkalmazhatósága mellett szól a számítási mód egyszerűsége is.
A § többi rendelkezése csak a pótképviselők számának megállapítása tekintetében tér el az 1925:XXVI. tc. megfelelő rendelkezéseitől.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 84. §-a (3) bekezdésében foglalt rendelkezésnek felel meg.
Ez a § a folytatólagos és új szavazásnak az egyes szavazókörökben való elrendelését szabályozza és megegyezik az 1925:XXVI. tc. 87. §-ában foglalt rendelkezésekkel.
A 119-120. §-ok az 1925:XXVI. törvénycikknek a választás lefolyásáról készítendő jegyzőkönyvre és a választási iratokra vonatkozó rendelkezéseit csupán szerkezeti változtatásokkal foglalják magukban.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 89. §-ának (4) és 99. §-ának (4) és (5) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseknek felel meg. Eltérés az említett rendelkezésektől csak annyiban van, hogy megbízólevélül az egyéni választókerületekben is a választási jegyzőkönyv kivonata fog szolgálni és nem a választási jegyzőkönyv egyik példánya, amint az az 1925:XXVI. tc. 89. §-ának (4) bekezdésében meg volt állapítva. Erre a változtatásra azért van szükség, mert az egyéni választókerületben a képviselő mellett pótképviselőt is választanak, akinek megbízatásáról szintén kell igazolást adni.
A 123-124. §-okhoz
A 123-124. §-ok a pótválasztásra és az új választásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák és érdemi részeikben egyeznek az 1925:XXVI. tc. 91. és 92. §-aiban foglalt rendelkezésekkel.
Ez a § az 1937:VIII. tc. 4. §-ának a választási biztosíték visszafizetéséről szóló (3) bekezdésben foglalt rendelkezéseket öleli fel, a lajstromos kerületekkel kapcsolatosan szükséges, okszerű kiegészítéssel és eltéréssel.
Az (1) bekezdés változatlanul fenntartja az 1937:VIII. tc. 4. §-a (3) bekezdésének az egy képviselőt választó kerületekre megállapított rendelkezéseit.
A (2) bekezdés a) pontja a legméltányosabb határig elmegy akkor, amikor a biztosíték visszafizetését a lajstromos választókerületben legalább egy képviselői megbízás elnyeréséhez köti, sőt a visszafizetésre még akkor is lehetőséget nyujt, ha a lajstrom esetleg egy képviselői megbízáshoz sem jutott.
A bekezdésben foglalt rendelkezés szerint ahhoz, hogy a biztosíték visszafizethető legyen, a két képviselőt választó kerületben a szavazatok 1/4-ére, a három képviselőt választó kerületben 1/6-ára, a négy képviselőt választó kerületben 1/8-ára, az öt képviselőt választó kerületben 1/10-ére van szükség és így tovább, aszerint, hogy a kerület hány képviselőt választ.
A (3) és (4) bekezdések rendelkezései az 1937:VIII. törvénycikk megfelelő rendelkezéseivel megegyeznek.
Ez a § az érvénytelenségi okokat sorolja fel.
Az érvénytelenségi okok két csoportra oszthatók, nevezetesen abszolút és relatív érvénytelenségi okokra.
Abszolút érvénytelenségi ok az, amely feltétlenül érvénytelenné teszi a választást, a relatív érvénytelenségi ok azonban csak akkor jár ezzel a jogkövetkezménnyel, ha alaposan lehet következtetni arra, hogy a választás eredményére döntő befolyással volt.
Ha tehát a panasz abszolút érvénytelenségi okra van alapítva, a panaszlóknak nem kell mást bizonyítaniok, mint hogy abszolút érvénytelenségi okká minősülő szabálytalanságot valóban elkövettek, relatív érvénytelenségi okra alapított panasz esetében azonban a szabálytalanság elkövetésének bizonyításán felül még olyan ténykörülményeket is kell bizonyítani, amelyekből alaposan lehet arra következtetni, hogy az elkövetett szabálytalanság a választás eredményére döntő befolyással volt.
Ez a § lényegében az 1925:XXVI. tc. 101. §-ának felel meg.
A javaslat átveszi az 1925:XXVI. tc. 106. §-ának azt a rendelkezését, amely a panaszjogot csak a választók bizonyos nagyobb csoportjának, éspedig az illető kerületbeli választók 5%-ának, vagy legalább 500 választónak adja meg. Célja e rendelkezésnek a könnyelmű és alaptalan panaszok beadásának megakadályozása.
Ez a § teljesen megfelel az 1925:XXVI. tc. 107. §-ában foglaltaknak.
A választást csak olyan visszaélés vagy más szabálytalanság miatt lehet megtámadni, amelyet a 126. § érvénytelenségi oknak minősít. Ebből viszont okszerűleg következik, hogy a panaszban elő kell adni azokat a szabálytalanságokat, amelyek miatt a panaszló a választást érvénytelennek tartja. A szabálytalanságok jogi minősítése és az ezekre vonatkozó törvényes rendelkezés megjelölése azonban már nem lényeges kelléke a panasznak, mert a jogi minősítés nem a panaszló, hanem a bíróság feladata. A tények előadása mellett az azok igazolására szolgáló bizonyítékokat is elő kell terjeszteni a panaszban.
Az alaptalan panaszok elhárítását célozza az a rendelkezés, hogy a panaszló az ellenfél költségeinek fedezésére biztosítékot köteles letenni, amelyet visszakap, ha panasza alaposnak bizonyult.
Ez a perköltségbiztosíték nem azonos az 1925:XXVI. tc. 108. §-ában megkívánt költségbiztosítékkal, helyesebben költségelőleggel, amely a bizonyítással felmerülő költségek fedezésére szolgált. Ilyen költségelőlegnek a panasz beadásával egyidejű letételét a javaslat nem kívánja meg, mert erre szükség nincs. Lehetséges ugyanis, hogy a panaszló az érvénytelenségi okul szolgáló szabálytalanságot okirattal, esetleg magukkal a választási jegyzőkönyvekkel tudja bizonyítani. Ilyen esetben pedig a bizonyítással költség nem merülhet fel s így költségelőleget követelni teljesen indokolatlan volna. Ha pedig tanúkkal vagy más költséggel járó módon akar a panaszló bizonyítani, a bíróságnak a bizonyítás elrendelésekor is módjában áll a panaszlót a költség előlegezésére kötelezni, éspedig olyan összeg letételét kívánhatja meg, amilyen összegre előreláthatólag valóban szükség is lesz.
Megtörténhetik, hogy a panaszlók magának a választási eljárásnak törvényszerűségét nem kifogásolják, hanem csak a megválasztott képviselő választhatóságát vonják kétségbe. Ilyen esetben, különösen ha lajstromos szavazás volt, nincs szükség az egész választás érvénytelenítésére. Ezt kívánja lehetővé tenni a javaslat 131. §-a.
A 132-139. §-okhoz
A 132-139. §-ok lényegükben az 1925:XXVI. tc. 103-105. és 109-114. §-aiban foglaltakkal egyeznek meg.
E § szerint a panasz ellen a választásvédők csak a 128. §-ban említett valamely alaki kellék hiánya miatt emelhetnek kifogást, de a 129. és 130. §-ok alapján már nem, ennek oka az, hogy a bíróság a tárgyalás kitűzése előtt hivatalból vizsgálja, hogy a panasz a 129. és 130. §-okban megszabott követelményeknek megfelel-e s így, ha a panaszt tárgyalásra alkalmasnak találta, a választásvédők ennek ellenkezőjét nem tehetik vita tárgyává.
Ez a § lényegében ugyanolyan rendelkezéseket tartalmaz, mint az 1925. évi XXVI. tc. 116. §-a. Az eltérés ettől mindössze annyi, hogy a javaslat a panasz visszavonását csak a bizonyítás elrendelése előtt engedi meg. Ezzel a rendelkezéssel a javaslat elejét akarja venni annak a lehetőségnek, hogy a megtámadott képviselő, ha a bizonyítás elrendelése után észlelte, hogy ügye rosszul áll, a panasz visszavonása iránt befolyását esetleg érvényesíthesse.
A 142-143. §-ok azonosak az 1925:XXVI. tc. 117. és 118. §-aival.
E § (1) bekezdése szabatosabb és a kifejlődött bírói gyakorlatnak megfelelő szövegezésben ugyanazt tartalmazza, mint amit az 1925:XXVI. tc. 119. §-ának (1) bekezdése nem egészen világosan kifejezett. A panaszban előadott tényállításokat az első tárgyaláson még ki lehet egészíteni, de új tényeket már nem lehet előadni. Ha pl. a panaszban előadták, hogy a választókat bizonyos cselekményekkel választói joguk szabad gyakorlásában akadályozták, ez a tényállítás az első tárgyaláson kiegészíthető azzal, hogy ebben a cselekményben maga a képviselő is részt vett, vagy hogy ily cselekmények nemcsak a panaszban megjelölt helyen, hanem a kerület más községeiben is elkövettettek.
A (2) bekezdés megegyezik az 1925:XXVI. tc. 119. §-ának (2) bekezdésével.
Új azonban a (3) bekezdés, amely az 1925:XXVI. tc. 108. §-ában említett és a panasz beadásával egyidejűleg letenni rendelt költségelőlegre vonatkozó intézkedést a bíróságra bízza olymódon, hogy a bíróság a bizonyítást elrendelő határozatában kimondhatja, hogy a bizonyítást csak abban az esetben foganatosíttatja, ha a bizonyítást kérő fél a költségek fedezésére megfelelő összeget letesz. Ez a rendelkezés felel meg ugyanis a polgári peres eljárásban érvényes szabályoknak is.
A 145-148. §-okhoz
A 145-148. §-ok megegyeznek az 1925:XXVI. tc. 120-124. §-aival.
Ez a § megegyezik az 1925:XXVI. tc. 125. §-ával, de a titkos szavazás rendszere által megkívánt változtatással.
Ez a § megegyezik az 1925:XXVI. tc. 127. §-ával.
Ez a § lényegében megegyezik az 1925:XXVI. tc. 128. §-ának (1) és (2) bekezdéseivel, azzal az eltéréssel azonban, hogy a javaslat a bíróság belátására bízza, hogy van-e ok a választói jog és a választhatóság felfüggesztésére. De ki is egészíti a javaslat ezeket a rendelkezéseket annak világos kifejezésre jutattásával, hogy a választójog és választhatóság felfüggesztésében a bíróságot a mentelmi jog nem akadályozza.
Indokolja ennek a kiegészítésnek felvételét az az eset, amely egy felsőházi tag választójogának és választhatóságának felfüggesztésével kapcsolatban a felsőház mentelmi bizottságát és magát a felsőházat is foglalkoztatta és amely nagy jogi vitákra adott okot. A döntés egyébként a kérdéses mentelmi ügyben az volt, hogy a közigazgatási bíróság ítéletével mentelmi jogot nem sértett. Ennek a döntésnek felel meg az említett kiegészítő rendelkezés.
A panasz folytán felmerült költségek viselését az 1925:XXVI. tc. 128. §-ának (3)-(6) bekezdései szabályozták. E rendelkezések közül különösen az adott és méltán sok kifogásra okot, amely szerint az eljárás költségeiben minden esetben a panaszlókat kellett marasztalni, ha a megtámadott képviselő az eljárás befejezése előtt megbízásáról lemondott.
Ez a rendelkezés ellentétben áll az általánosan elfogadott perjogi szabályokkal. A javaslat teljesen a perjogi szabályoknak megfelelő módon kívánja a költségviselés kérdését szabályozni. Ezért általános irányelvként kimondja, hogy a költségviselés tekintetében a bíróság az összes körülmények mérlegelésével belátása szerint határoz.
E mellett azonban a javaslat a peticiós eljárás különleges természetére tekintettel különleges szabályokat is állít fel.
Így kimondja, hogy ha a panaszt az első tárgyaláson a panaszlók meg nem jelenése okából, vagy a választásvédők kifogása folytán utasítják vissza, a költségek a panaszlókat terhelik.
Ha pedig az eljárást a 141. §-ban említett valamely okból szüntetik meg, a költségeket is meg kell szüntetni a felek között.
E szabály alól a javaslat kivételként kiveszi azt az esetet, amikor a megtámadott képviselő a bizonyítás elrendelése után mond le. A lemondás ugyanis a panaszban előterjesztett kérelem jogosságának elismerését jelenti, minélfogva a lemondó képviselőt pervesztesnek kell tekinteni, aki ez oknál fogva a költségek viselésére is kötelezendő.
A § (6) bekezdése a panaszlók által letett költségbiztosíték sorsáról s jellegének megfelelő módon intézkedik.
Új és igen fontos rendelkezés a 153. §-nak az (5) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy a közigazgatási bíróság azt a személyt, akinek törvényellenes és nyilvánvalóan vétkes eljárása miatt érvényteleníttetett a választás, a költségekben a vesztes féllel egyetemlegesen marasztalhassa. Ez a rendelkezés előreláthatólag a választások tisztaságának és szabályszerűségének egyik fontos biztosítékául fog szolgálni.
A javaslat kifejezetten nem követeli meg, hogy a vétkes személy az eljárásba bevonassék, mert ez magától értetődőnek tartja. Az ilyen személy ugyanis kétségtelenül az eljárás által érdekelt féllé válik, minélfogva az ő meghallgatására szükség van. Az eljárásba való bevonás az eljárás bármely szakában történhetik nemcsak kérelemre, hanem hivatalból is oly módon, hogy az illető személyt a bíróság a tárgyalásra megidézi azzal a figyelmeztetéssel, hogy módjában áll védekezését előterjeszteni.
A 154-164. §-okhoz
A 154-164. §-ok az 1925:XXVI. tc. 129-139. §-ainak teljesen megfelelően állapítják meg a megbízólevelek bemutatására, a képviselők igazolására és a képviselők igazolásával kapcsolatos egyes kérdések szabályozására vonatkozó rendelkezéseket.
Eltérés az említett rendelkezésektől abban van, hogy az 1925:XXVI. tc. 139. §-a (1) bekezdésének utolsó mondata és (2) bekezdése kimaradt. Az (1) bekezdés utolsó mondatának kihagyása azért okszerű, mert az ajánlások elfogadása kérdésében döntő választási bizottságának a törvény értelmében sem joga, sem módja nincs arra, hogy a jelöltek választhatóságának kérdését is bírálat tárgyává tegye és attól tegye függővé az ajánlás elfogadását vagy visszautasítását. A (2) bekezdés kihagyása a választhatóságból kizáró okokról szóló 56. § rendelkezéseinek okszerű következménye és ezért közelebbi magyarázatra nem szorul.
Ez a § az 1925:XXVI. törvénycikk rendelkezéseivel szemben nem foglal magában új rendelkezést, hanem csak összefoglalja azokat az eseteket, amikor az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik. Ez a § a törvényjavaslat szerkezetének teljességét szolgálja és az a gyakorlati előnye van, hogy a képviselői megbizatás megszűnésének eseteiről egy §-ba foglalva áttekinthető képet ad.
E § változatlanul átveszi az 1925:XXVI. tc. 179. §-ában foglalt rendelkezést.
A § az 1925:XXVI. tc. 180. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal egyezik. Az említett § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést azért nem vettük fel, mert nem tartjuk megengedhetőnek, hogy a jövőben bármikor is tagja lehessen az országgyűlésnek az, akit a képviselőház azért fosztott meg a megbizatásától, mert a magyar hazához és a magyar nemzethez való köteles hűség ellen vétett vagy törvénytelen eszközzel törekedett az állam törvényeinek megváltoztatására. Ugyanez áll arra is, aki törvényhozói minőségében - kívülálló tényezőktől - utasítást fogadott el és ezért vesztette el képviselői megbizatását. Az ilyen esetekben indokolt a legszigorúbb álláspontra helyezkedni és gátat vetni annak, hogy az ilyen elemek valaha is visszatérhessenek a törvényhozók közé.
A 168-169. §-okhoz
A 168-169. §-oknak szükségszerű és természetes rendelkezései magyarázatra nem szorulnak.
Ez a § az 1925:XXVI. tc. 51. §-a (3) bekezdésének és 177. §-a (2) bekezdésének az időközi választásokra vonatkozó rendelkezéseit foglalja egybe. Eltérés lényegben csak annyiban van, hogy az időközi választásokat is a belügyminiszter tűzi ki és nem a központválasztmány, mint ahogy azt a jelenlegi törvény megállapítja. Az időközi választás megtartásának időpontjára változatlanul megmarad az a rendelkezés, amit az 1925:XXVI. tc. 51. §-ának (3) bekezdése is megállapított. A § (2) bekezdésében foglaltak felvételére azért van szükség, nehogy vita merülhessen fel abban a tekintetben, hogy olyan esetben, ha valamely lajstromos választókerületben megüresedett képviselői hely pótképviselővel nem tölthető be, időközi választásnak van-e helye, vagy pedig betöltetlenül kell-e hagyni a képviselői helyet az országgyűlés időtartamának lejártáig. Kétségtelen, hogy lajstromos választókerületben az időközben megüresedett egyes képviselői helyek nem tölthetők be időközi választás útján, mert a képviselői helyeknek egyenkint való betöltése ellenkeznék a lajstromos és arányos választási rendszerrel.
Nincs azonban akadálya az időközi választásnak abban az esetben, ha a kerület összes képviselői helyei megüresedtek és nincs már több behívható póttag sem. Ilyen esetben éppen olyan indokolt az időközi választás megtartása, mint az egyéni kerületekben.
A 171. §-nak büntető rendelkezése megfelel az 1925:XXVI. tc. 140. §-ának, annak szóhasználatától a szabatosság és a rövidség érdekében csupán annyiban tér el, hogy a választói névjegyzék összeállításában és kiigazításában közreműködő különböző közegeket a „hatósági közeg” összefoglaló megjelöléssel nevezi meg.
A 172. § megfelel az 1925:XXVI. tc. 141. §-ának.
A 173. §-ban meghatározott tényálladék azonos az 1925:XXVI. tc. 143. §-ában meghatározott bűncselekmény tényálladékával. A javaslat azonban a szóbanlévő bűncselekmény természetének megfelelően a vétség kísérletét is büntetni rendeli.
A 174-181. §-okhoz
A 174-181. §-ok megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 144-150. §-ainak.
A 182. §-ban meghatározott tényálladék az 1925:XXVI. tc. 151. §-ában meghatározott bűncselekmény körét a gyakorlati tapasztalatok figyelembevétele alapján kiterjeszti a képviselőjelölt személyére, magánéletére, családi és vagyoni viszonyaira vonatkozó valótlanság koholásán vagy híresztelésén felül a képviselő foglalkozására vagy a közéletben kifejtett működésére vonatkozó valótlanságok koholására és híresztelésére is, s ugyancsak gyakorlati tapasztalatok alapján teljessé teszi a szóbanlévő jogtárgy védelmét a §-ban meghatározott valótlanságra utaló kifejezés használatának büntetés alá helyezésével.
A 183-185. §-okhoz
A 183-185. §-ok az 1925:XXVI. tc. 152. és 153. §-ának felel meg.
A 186-188. §-ok az 1925:XXVI. tc. 157., 158. és 159. §-ának felel meg.
A 189. §-ban meghatározott tényálladék lényegében azonos az 1925:XXVI. tc. 160. §-ában meghatározott büntetendő cselekmény tényálladékával. Tekintve azt, hogy a javaslat alapvető rendelkezései értelmében a szavazás mindig titkos, a szóbanlévő büntetendő cselekmény elkövetési cselekvése nem „szándékos tudomásszerzés arról, hogy a választó a titkos szavazás alkalmával kire szavazott” - amiképpen az 1925:XXVI. tc. 160. §-a rendelkezik - hanem általában; szándékos tudomásszerzés a választó szavazatáról. Ez a meghatározás magában foglalja a szavazás titkának bárminő megsértését. A javaslatnak a szavazás módjára vonatkozó alapvető rendelkezései értelmében ugyanis a választó már azáltal eleget tesz a szavazás kötelességének, ha a szavazatszedő küldöttség előtt megjelenik s a borítékot a küldöttség elnökének átadja; a szavazás titkosságának védelmét célzó jogszabályt tehát nem lehet annak büntetés alá helyezésére korlátozni, hogy valaki szándékosan tudomást szerez arról, hogy a választó kire szavazott. A javaslat rendelkezése felöleli ekként annak cselekményét is, aki szándékosan arról szerzett tudomást, hogy a szavazó senkire sem szavazott, vagy hogy érvénytelenül szavazott.
A javaslatnak a választójogi büntetendő cselekmények büntetésére vonatkozó elvi állásfoglalása folytán szükségtelenné vált, hogy a javaslat a vétség büntetésére vonatkozó büntetési keretben az alapcselekményre megszabott büntetés mértékével szemben valamivel magasabb büntetést állapítson meg arra az esetre, ha a szavazás titkát sértő cselekményt erőszakkal vagy csalárdsággal követik el - amint azt az 1925:XXVI. tc. 160. §-ának (2) bekezdése elrendeli. A bíróságnak módjában fog állani, hogy az elkövetésnek kiemelt módját a büntetésnek egységesen meghatározott keretei között a büntetéskiszabás alkalmával súlyosító körülményként vegye figyelembe.
A 190-195. §-okhoz
A 190-195. §-ok lényegileg megfelelnek az 1925. évi XXVI. tc. 161., 162. 163., 164., 165. és 166. §-aiban foglalt rendelkezéseknek. A felvonulás, pártgyűlés vagy egyéb pártösszejövetel kapcsán elkövethető visszaélések meghatározására vonatkozó rendelkezések szövege is teljes összhangban van a javaslatnak a felvonulásokra, pártgyűlésekre és egyéb pártösszejövetelekre vonatkozó általános rendelkezéseivel.
A 196-197. §-okhoz
A 196. § büntető rendelkezése a 68. §-ban foglalt rendelkezés folyományaképpen bünteti azt, aki a képviselő megbizottja részére, a 68. § (2) bekezdése értelmében fenntartott tevékenységet a nélkül fejti ki, hogy a képviselőjelölt őt a 68. § (1) bekezdése értelmében, megbizottjaként bejelentette volna. Gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy a választási küzdelem rendszerint a választókerületbe idegenből került megbízás nélkül eljáró személyek féktelenkedései folytán szokott büntetendő cselekmények elkövetéséig elfajulni. Ezért a javaslat a választási küzdelem tisztaságának biztosítása érdekében elrendeli, hogy a rendőrhatóság az előbb említett kihágás elkövetőjét a választás befejezéséig terjedő időre a választókerület egész területéről kitilthatja. Lakóhelyéről azonban természetesen ezen az alapon nem lehet senkit kitiltani; ezt a javaslat szóban levő rendelkezése kifejezetten el is rendeli. A 197. § a közérdekből elrendelt tilalom megszegését helyezi - a büntetőjogi védelem teljessége érdekében - kihágásként büntetés alá.
A 203-205. §-okhoz
A 203-205. §-ok teljesen azonosak az 1925:XXVI. tc. 172.-174 §-ainak rendelkezéseivel.
A 206-210. §-okhoz
A 206-210. §-ok rendelkezései lényegileg megfelelnek az 1925:XXVI. tc. 175. §-ában foglalt rendelkezéseknek.
A 215. § (1) bekezdésében felvett rendelkezések lényegileg azonosak az 1925:XXVI. tc. 183. §-ában foglalt rendelkezéssel.
A (2) bekezdésben foglalt rendelkezés azért szükséges, mert a kérdéses költségekkel kapcsolatban a multban viták merültek fel.
A 216. §-ba felvett rendelkezések megfelelnek a jelenlegi jogállapotnak. Az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezések az 1925:XXVI. törvénycikk 182. §-ából; a (3)-(5) bekezdésben foglalt rendelkezések pedig az 1934:I. tc. 2. §-ából vannak - a szöveg némi módosításával - átvéve.
A 217. §-ban foglalt rendelkezéseket az 1925:XXVI. törvénycikkből vettük át a mai jogállapotnak megfelelően módosítva.
Abban az esetben, ha az országgyűlési képviselőnek tiszteletdíján és lakáspénzén felül nincs más jövedelme, az egész képviselői járandóságnak bírói végrehajtás során igénybevétele a megélhetési alapot vonhatja el az országgyűlési képviselőtől. Ennek megakadályozását szolgálják a 218. §-ba felvett rendelkezések, amelyek az országgyűlési képviselőt megillető tiszteletdíj és lakáspénz tekintetében ugyanolyan mértékben kívánják biztosítani a bírói végrehajtás alól való mentességet, amilyen mértékben ez a mentesség az 1908:XLI. tc. 6. §-a, az 1929:XIV. tc. 6. §-a és az 1930:XLI. tc. 11. §-a értelmében azoknak a közszolgálati alkalmazottaknak a járandóságai tekintetében fennáll, akikre a közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok hivatali járandóságait terhelő tartozások rendezéséről és hitelszükségleteinek kielégítéséről szóló 1918:XXII. törvénycikk rendelkezései nem terjednek ki.
Ugyanazok az okok, amelyek az országgyűlési képviselő járandóságainak a fentebb megjelölt mértékben a bírói végrehajtás alól mentessége mellett szólnak, alapjukban fennállanak az országgyűlés mindkét Háza választott tisztviselői (elnöke, alelnöke, háznagya és jegyzői) tiszteletdíjának és esetleges lakáspénzének a bírói végrehajtás alól mentességére is.
Az 1908:XLI. tc. 6. §-a a közszolgálati alkalmazottak járandóságainak a végrehajtás alól mentessége tekintetében úgy rendelkezik, hogy a most idézett §-ban felsorolt járandóságoknak legfeljebb egyharmada és ez is csak úgy vehető végrehajtás alá, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi kétezer korona a foglaláson túl is érintetlenül maradjon. Az ebben a rendelkezésben foglalt kétezer korona értékhatár helyett a 62,600/1925. I. M. számú rendelet 4. §-a kétezer pengő értékhatárt állapított meg. Az értékhatárra vonatkozó rendelkezés a most tárgyalt járandóságok tekintetében felesleges, mert az országgyűlési képviselők és az országgyűlés választott tisztviselői tiszteletdíjának a javasolt rendelkezés szerint a foglalás alól mentes kétharmada az évi kétezer pengőt - kivéve a felsőház jegyzőinek tiszteletdíját - meghaladja s előreláthatólag a jövőben is mindenkor meg fogja haladni és így nincs szükség arra, hogy a bírói végrehajtás alól való mentességnek a jelen javaslatban foglalt megállapítása a közszolgálati alkalmazottakra vonatkozó rendelkezéshez hasonlóan értékhatárt tartalmazzon. A felsőház jegyzőinek a jegyzői tiszteletdíj feltehetően nem kizárólagos jövedelmük és ezért a jelen javaslatban ebből a szempontból sem szükséges az értékhatárra vonatkozó rendelkezés.
Amennyiben a § nem tartalmaz különleges rendelkezést, az állami tisztviselőkre nézve irányadó végrehajtási szabályokat a dolog természete szerint alkalmazni lehet az országgyűlési képviselő, illetőleg az országgyűlés választott tisztviselője ellen irányuló végrehajtás tekintetében is. Ezt a 218. § (5) bekezdése világosan kimondani kívánja.
A 219. §-ban foglalt rendelkezések azonosak az 1925:XXVI. tc. 181. §-ában foglalt rendelkezésekkel.
