A Magyar Nemzeti Bank szabadalma, vagyis a bankjegyek kibocsátásának kizárólagos joga az 1924. évi V. tc. 1. §-a szerint 1943. évi december hó 31-én járna le.
Miután azonban a Bank a szabadalom meghosszabbítását az alapszabályok elhatározott lényeges módosításával kapcsolatban az 1938. évi június hó 23-i rendkívüli közgyűlés határozata alapján már most kérte, indokolt a szabadalom meghosszabbítása iránt a most megalkotandó törvényben intézkedni. A törvényjavaslat 1. §-a szerint a szabadalom 1963. évi december hó 31. napjáig vagyis 20 évvel hosszabbíttatik meg.
A szabadalom meghosszabbítását a következő körülmények teszik szükségessé: Az állam adóssága a gazdaadósságok rendezésével kapcsolatban nyitott hitelkeret teljes kihasználása és az új 100 milliós kölcsön igénybevételével kb. 235 millió pengőre, tehát oly összegre fog emelkedhetni, amelynek visszafizetése az 1943. év végéig nyilvánvalóan nem történhetik meg. Az alapszabályok módosítása és kiegészítése a Bankra oly feladatokat hárít, amelyek sikeres megoldására a Bank csak akkor vállalkozhatik, ha működése hosszabb időtartamra biztosítva van. Általában az eredményes jegybankpolitikának lényeges előfeltétele a vezetés hosszabb időszakra kiterjedő tervszerűsége és határozottsága, ami nem valósulhat meg, ha bizonytalanság áll fenn abban a tekintetben, hogy a jegybank az első privilégium lejárta után tovább folytathatja-e működését.
A törvényjavaslat e szakasza kimondja, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapszabályai a törvény kiegészítő részét alkotó mellékletben foglalt módon kiegészíttetnek és módosíttatnak.
A törvényjavaslat 3. §-a felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a gazdatartozások rendezésével kapcsolatban - az 1933. évi XXVII. tc. alapján - felvett 100 millió pengőt kitevő kölcsönön, valamint a Magyar Nemzeti Bank megalakulásakor megállapított ezideig kereken 35 millió pengőre leapadt eredeti állami adósságok felül további 100 millió pengő kölcsönt és ezenfelül legfeljebb 30 millió erejéig folyószámlahitelt vehessen fel a Magyar Nemzeti Banktól.
Az állam a gazdasági válságot közvetlenül megelőző időben és azután a válság évei alatt, részben üzemeinek beruházásai és azok forgótőkeszükséglete céljára, részben pedig az államháztartás hiányainak fedezésére a hazai pénzintézetektől és egyéb gazdasági tényezőktől rövidlejáratú kölcsönöket vett fel, amelyeket mindezideig nem volt módjában visszafizetni. E rövidlejáratú hiteleknek, illetőleg jelentős részüknek visszafizetése hatékonyan elő fogja segíteni, hogy az érdekeltek a kívánt mértékben állhassanak az ötéves terv végrehajtásának szolgálatába. Indokolt tehát, hogy ezeknek a hiteleknek a visszafizetésére az állam a jegybanktól vegyen hitelt igénybe, viszont a jegybank eszközeit elsősorban oly kölcsönök törlesztésére kell igénybevenni, amelyek visszafizetése a Bank váltótárcájának csökkenését vonja maga után. A tervezett adósságkonverzió az állami adósságok kamatterhe szempontjából is lényeges megtakarítást jelent.
A 3. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az évnek abban a szakában, amelyben az adóbevételek lassan folynak be, az állam átmeneti forgótőkeszükséglete fennakadás nélkül fedezhető legyen. A jegybankhitel ily célra leendő igénybevételének átmeneti jellegét hangsúlyozza a javaslat akkor, amikor kimondja, hogy a hitel csak minden év március 1-étől kezdve vehető igénybe és hogy az igénybevett összegeket ugyanazon év november hó 30-ára ismét vissza kell fizetni. Ennek a folyószámlahitelnek felső határa 30 millió pengőben állapíttatik meg.
A törvényjavaslat 4. §-a lehetővé kívánja tenni, hogy a pénzpiac és tőkepiac szabályozására az állam és a Magyar Nemzeti Bank részvételével külön intézmény létesíttessék. Indokolt, hogy ez a közérdekű intézmény, valamint az annak működésével kapcsolatos ügyletek bizonyos adó- és illetékmentességben és egyéb kedvezményekben részesíttessenek. Figyelemmel arra, hogy e javaslat benyujtásakor a piacszabályozó intézmény szervezete még nincsen részletesen megállapítva, ezek a mentességek és kedvezmények a törvényben még egyenkint nem határozhatók meg, hanem - amint ez egyes más esetekben is történt - rendeleti úton leendő megállapításukra kell a törvényhozás felhatalmazását kérnem.
A törvényjavaslat 5. §-ában foglalt intézkedés a Magyar Nemzeti Bank ügykezelésének zavartalanságát kívánja biztosítani. A devizakorlátozásokkal kapcsolatban a belföldiek külföldiekkel szemben keletkező követeléseiket rendszerint a Magyar Nemzeti Bank útján kapják meg és ennek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank folyósítja részükre a pengőellenértéket. Gyakran előfordul azonban, hogy belföldi hitelezők végrehajtási úton letiltják az adósuk javára a Magyar Nemzeti Bank útján külföldről befolyó összegeket. A devizagazdálkodás rendszeréből következik, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nem áll módjában a lebonyolítás rövid időtartama következtében a letiltási rendelvények mindenkor kellő időben eleget tenni. Indokolt tehát, hogy a Bank az alól a felelősség alól mentesíttessék, amely esetleg valamely letiltás figyelmen kívül hagyása miatt terhelhetné. Más a helyzet, ha a végrehajtást szenvedettnek a Magyar Nemzeti Banknál vezetett girószámlán áll fenn követelése, amikor nincs akadálya a letiltás figyelembevételének.
A törvényjavaslat 6. §-a felhatalmazást ad a kormánynak, hogy a Nemzetközi Fizetések Bankjának olyan kedvezményeket biztosítson, mint amelyeket más államok ennek az intézetnek nemzetközi szerződésekben biztosítottak. A Nemzetközi Fizetések Bankja vagyonára nézve ugyanis a Németország részéről fizetendő háborús jóvátétel tárgyában Hágában 1930. évi január hó 20-án létrejött nemzetközi megállapodásban résztvevő államok azt a kedvezményt biztosították, hogy ennek az intézetnek a vagyona mind békében, mind háborúban mentes mindennemű korlátozó intézkedés alól, mint amilyenek a rekvirálás, a lefoglalás, a bevonás, a megtorlás, az arany- vagy fizetőeszközök kivitelének tilalma vagy korlátozása és más hasonló intézkedések. Hasonló kedvezményt biztosított az intézet részére Svájc is.
A hágai szerződésben résztvevő államok Brüsszelben 1936. évi július hó 30-án az alapmegállapodást értelmező új megállapodást létesítettek. Az új szerződés 4. Cikke lehetővé teszi, hogy a szerződés aláírása és - amennyiben szükséges - ratifikálása útján ahhoz a hágai alapszerződésben szerződő félként nem szereplő államok is csatlakozhassanak.
A Nemzetközi Fizetések Bankja ismételten kifejezésre juttatta azt a kérést, hogy a szóbanforgó kedvezményeket Magyarország is biztosítsa az intézet részére. A Nemzetek Szövetsége főtitkára pedig az 1938. évi február hó 25-én kelt körlevelében felhívta az 1933. évi londoni világgazdasági konferencián résztvett államok kormányait, hogy a Nemzetközi Fizetések Bankja részére biztosítsák az előbb említett nemzetközi szerződésekben meghatározott kedvezményeket.
Kívánatosnak látszik, hogy a kormány ebben a kérdésben - annak minden oldalról való gondos megvizsgálása után - dönthessen és a Nemzetközi Fizetések Bankjának a kedvezményeket vagy a brüsszeli szerződés aláírásával, vagy attól függetlenül - és esetleg bizonyos fenntartások mellett is - megadhassa. E megfontolások alapján felhatalmazást kér a kormány a szükséges intézkedések megtételére azzal, hogy a tett intézkedéseket az országgyűlésnek utólag bejelenteni köteles.
A törvényjavaslatnak ez a szakasza a Magyar Nemzeti Bankra, annak elnökére, főtanácsára, üzletvezetőségére és tisztviselőire nézve a fokozottabb büntetőjogi védelmet állapítja meg az ellenük elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés esetére. A hatályos magánindítvány előterjesztéséhez vagy visszavonásához a Magyar Nemzeti Bank elnökének hozzájárulása szükséges.
A 8. § a titoktartás kötelességének a Magyar Nemzeti Bank főtanácsának vagy üzletvezetőségének tagja vagy a Magyar Nemzeti Bank tisztviselői és egyéb alkalmazottai által történő megszegése esetére vonatkozó büntető rendelkezést tartalmazza. Fontos közérdek fűzödik ugyanis ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bankra bízott nagyfontosságú feladatok megvalósítását a szolgálati titoktartás megszegése ne veszélyeztesse.
A 9. § a titoktartás kötelessége alól való felmentésről rendelkezik.
A törvényjavaslatnak ez a szakasza a 7-9. szakaszok alkalmazása szempontjából megállapítja, ki tekintendő a Magyar Nemzeti Bank tisztviselőjének.
A 11. § a törvény hatálybalépése tekintetében intézkedik.
