Az 1. § a szeszegyedáruság tárgyát akként határozza meg, hogy a szesz (etilalkoholtartalmú anyag) előállítása, finomítása, víztelenítése, külföldről való behozatala és értékesítése felett kizárólag az állam rendelkezik. Az államnak ez a kizárólagos rendelkezési joga a javaslat további szakaszaiban részletesen szabályozva van.
Annak a megállapítására, hogy a rendelkezések alkalmazása szempontjából az etilalkoholt tartalmazó anyagok közül melyeket kell szesznek tekinteni, a törvény a pénzügyminisztert hatalmazza fel. Erre a felhatalmazásra azért van szükség, mert egyes etilalkoholt tartalmazó anyagok (pl. bor, sör) nem tekinthetők szesznek s így nem tárgyai a szeszegyedáruságnak, továbbá mert gyakorlatban a szesz igen sok változatban fordul elő s e téren még további változásokra lehet kilátás, melyeket előrelátni s így a javaslatban szabályozni nem lehet.
A 2. § a szeszegyedáruságból folyó jogok gyakorlását a pénzügyminiszterre, illetőleg a szeszegyedárusági igazgatóságra bízza. A szeszegyedárusági igazgatóság teendőit túlnyomó nagy részben el tudják látni azok a közegek, akik eddig a szeszadóval kapcsolatos teendőket végezték. A termelt és elszállított szesz mennyiségét ugyanis adózás szempontjából minden egyes szeszfőzdére nézve eddig is nyilván kellett tartani. Ezenfelül azonban a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdékben termelt szeszmennyiséget a szesz értékesítésével megbízott szervezet is rendszeresen könyvelte és nyilvántartotta. Minthogy a két könyvelés és nyilvántartás lényegében azonos, jövőre nézve ennek a kettős könyvelésnek a fenntartására szükség nincs s a pénzügyi közegek által eddig is ellátott könyvelés némi kiegészítés mellett, a célnak teljesen megfelel.
A 3. § előírja, hogy a szeszegyedáruságot érintő szak- és gazdaságpolitikai kérdések megvitatására, elvi jelentőségű szakkérdésekben véleményezésre és javaslattételre szesztermelési és értékesítési szaktanácsot kell létesíteni.
A szesztermelési és értékesítési szaktanács összeállításánál azt tartja szem előtt, hogy a tanácsban mindazok az érdekeltségek képviselve legyenek, amelyek a szesztermelés és értékesítés tekintetében közvetlenül érdekelve vannak.
A szesztermelési és értékesítési szaktanács létesítése folytán az érdekelteknek módjukban lesz mindazokat a kérdéseket megvitatni, amelyek a szesztermeléssel és értékesítéssel vannak kapcsolatban s ezeknek a mikénti elbírálására nézve - a szeszipar egyetemes érdekét szem előtt tartva - javaslatot tenni.
A 4. § a termelési időszak, havi bejelentési időszak és üzemi nap fogalmát, 5. § pedig a szesz mennyiségének megállapítását határozza meg. Erre azért van szükség, mert ezek a megjelölések mint alapelvek, a javaslatban többször előfordulnak. Egyébként ezeknek a fogalmaknak a meghatározása a jelenlegi gyakorlatnak mindenben megfelel.
A bejelentésre egyrészt nyilvántartás céljából, másrészt a készüléknek megfelelő ellenőrzés alá vétele érdekében van szükség.
Nem esnek bejelentési kötelezettség alá azok az üvegből készült lepároló készülékek, melyeket kizárólag kísérletezési vagy tudományos célra használnak, valamint a két liternél nem nagyobb ürtartalmú lepároló készülékek. Önként érthető azonban, hogy a bejelentési kötelezettség alá nem eső készülékek szesz előállítás, illetőleg fínomítás vagy víztelenítés céljára nem használhatók.
A bejelentési kötelezettség alá eső lepároló készülékeket nemcsak szesz előállítására, fínomításra, illetőleg víztelenítésre, hanem egyéb célra is csak a pénzügyminiszter által rendelettel megállapított feltételek mellett szabad használni.
Az egyedárusági ellenőrzés alá tartozó művelet fogalma alá általában azok a cselekmények tartoznak, amelyeknek a pénzügyi hatóságnál (közegnél) való előzetes bejelentése az egyedárusági felügyelet és ellenőrzés gyakorlása érdekében szükséges.
A 8. § meghatározására azért van szükség, mert az üzemi és üzleti helyiségek az egyedárusági felügyelet és ellenőrzés szempontjából különleges elbírálás alá esnek. Ezekbe a helyiségekbe ugyanis a 11. §-ban foglalt rendelkezések szerint az ellenőrző közegeknek joguk van az ott megjelölt időben bemenni, szemlét tartani, a helyiségekben levő tárgyakat és berendezéseket, továbbá a feljegyzéseket megvizsgálni, a készleteket felvenni, valamint az ellenőrzéshez szükséges egyéb megállapításokat és intézkedéseket foganatosítani.
A szakasz (4) bekezdésében foglalt rendelkezés az ellenőrzés hatékonyabb gyakorlását biztosítja. Ugyanezt a célt szolgálja az (5) bekezdésben felvett rendelkezés is.
A 9. § az egyedárusági felügyelet és ellenőrzés szerveit jelöli meg.
A 10. § az egyedárusági felügyeletnek és ellenőrzésnek általános gyakorlásáról intézkedik. Erre a rendelkezésre azért van szükség, mert nem elegendő a felügyeletet és ellenőrzést a javaslat 11. §-ában foglalt rendelkezések szerint kizárólag a vállalatokban gyakorolni. Köztudomású ugyanis, hogy visszaéléseket nemcsak a vállalatokban, hanem a vállalatokon kívül is el lehet követni. Az ellenőrzés tehát nem lenne teljes, ha kizárólag csak a vállalatokra szorítkoznék.
Ezek az intézkedések lényegileg azonosak az idevonatkozólag jelenleg is érvényben levő rendelkezésekkel.
A 12. § meghatározza, hogy mely vállalatok tartoznak állandó egyedárusági felügyelet és ellenőrzés alá. Az állandó felügyelet és ellenőrzés alá helyezés az egyedárusági felügyelet és ellenőrzés gyakorlásának az a módja, midőn az ellenőrző közegek egyes műveletek tartama vagy a vállalat működésének egész ideje alatt a helyszínen tartózkodnak.
A szakasz (3) és (4) bekezdéseiben foglalt s a felügyeleti díjak megtérítésére vonatkozó rendelkezések az eddigi egyenlőtlen elbánást vannak hivatva megszüntetni. Jelenleg ugyanis az állandó felügyelet és ellenőrzés alá helyezett vállalatoknak csak egy része fizet felügyeleti díjat s ezek is különböző összegeket, másik része azonban e címen semmit sem fizet. Minthogy az állandó felügyelet és ellenőrzés nemcsak a kincstár, de a felek érdekeit is szolgálja, indokolt, hogy jövőben minden állandó felügyelet és ellenőrzés alá helyezett vállalat azonos összegű felügyeleti díj fizetésére legyen kötelezve.
A 13. §-ban írt kötelezettségek a vasúti és hajózási vállalatokra nézve a jelenlegi törvényes rendelkezések szerint is fennállanak. Minthogy azonban a vasúti és hajózási vállalatokon kívül más vállalatok is üzletszerűen foglalkoznak szesznek és szesztartalmú gyártmányoknak a szállításával, indokolt, hogy az ellenőrzés megfelelő gyakorlása érdekében a szóbanlévő segédkezési, illetőleg adatszolgáltatási kötelezettség az ilyen szállítási vállalatokra is kiterjesztessék.
A szakasz (3) bekezdése szerinti kötelezettség minőségre és foktartalomra való tekintet nélkül minden szeszre kiterjed. Erre a rendelkezésre azért van szükség, hogy a tilosan előállított, illetőleg forgalomba került szeszmennyiségnek ilyen származása az ellenőrzés során bármikor megállapítható és bizonyítható legyen.
A szakasz (4) bekezdésében foglalt rendelkezések azonosak a jelenleg érvényben lévő rendelkezésekkel.
A 14. § szerinti felhatalmazásra azért van szükség, mert a szeszt előállító, finomító és víztelenítő vállalatok berendezése különböző, a technika fejlődésével állandóan változik s így a szóbanlevő biztosítás módját részletesen előre meghatározni nem lehet, hanem azt az egyes vállalatok berendezéséhez képest rendeleti úton a felmerült szükség szerint kell megállapítani.
Hivatalos zárak alkalmazására a visszaélések elkövetésének megakadályozása, illetőleg felfedezése érdekében van szükség. A hivatalos zárak alkalmazásával a visszaélések elkövetését teljesen megszüntetni ugyan nem lehet, mert azok célja egyes esetekben kijátszható, azonban a hivatalos zár alkalmazása a visszaélések megakadályozása, illetőleg felfedezése tekintetében hasznos segédeszköz.
A 16. § a vállalkozó általános kötelezettségeit szabályozza. A szakasz (2) bekezdése megállapítja azokat a személyi feltételeket, melyekkel az üzletvezetőként alkalmazható személyeknek rendelkezni kell. Ezeket a feltételeket a termelési adó alá eső szeszfőzdékben alkalmazott üzletvezetőkkel szemben a jelenleg érvényben levő törvényes rendelkezések is előírják. Minthogy pedig a jelenlegi termelési adó alá tartozó szeszfőzdék rendszerint kisebb terjedelmű üzemek, indokolt, hogy a megállapított feltételek a többi nagyobb üzemekben alkalmazható üzletvezetőkkel szemben is megkívántassanak.
A vállalkozónak egyéb kötelezettségeit az ellenőrzés hatékony gyakorlása érdekében szükséges megállapítani.
A 17. §-ban írt rendelkezésre a hazai ipar védelme érdekében van szükség. Minthogy azonban előfordulhatnak olyan esetek is, midőn egyes alkatrészeket, illetőleg berendezési tárgyakat a hazai ipar nem állít elő, tehát azokat csak külföldről lehet beszerezni, a javaslat felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az iparügyi miniszterrel egyetértőleg indokolt esetben kivételt engedélyezhessen.
A 18. § rendelkezései a jelenlegi gyakorlatnak általában megfelelnek. Annak a felsorolása, hogy milyen esetekben és milyen módon kell mintát venni, olyan adminisztratív kérdés, melyet a javaslatban foglalt felhatalmazás alapján a kiadandó végrehajtási utasításban lesz célszerű szabályozni.
19. § szerinti csoportosítás a jelenlegi helyzettől annyiban különbözik, hogy a bort, szőlőtörkölyt, borseprőt és gyümölcsöt feldolgozó szeszfőzdék jövőben csak két csoportba és pedig a bor- és gyümölcsszeszfőzdék, valamint a pálinkafőzdék csoportjába fognak tartozni s az ilyen szeszfőzdéknek eddigi többféle elnevezése (központi, községi, városi, egyesületi, kisegyéni, nagyegyéni, kizárólagos borlepároló szeszfőzde) megszűnik.
Az egyedárusági szeszfőzdék a szeszt előállító vállalatoknak új csoportját alkotják, mely csoportba a kisajátítás alá kerülő s így a kincstár tulajdonába jutó ipari szeszfőzdék fognak tartozni elsősorban.
Minthogy a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék között vannak olyanok is, amelyek még abban az időben keletkeztek, midőn a szeszfőzdék létesítése nem volt külön engedélyhez kötve, a szerzett jogok biztosítása érdekében az ilyen szeszfőzdéket is a pénzügyminiszter engedélye alapján létesített szeszfőzdéknek kellett nyilvánítani.
A szakasz (4) bekezdése szerinti rendelkezésre azért van szükség, mert a szesz előállítása voltaképpen a cefre készítésével, illetőleg erjesztésével történik s így ez mintegy kiegészítése annak a rendelkezésnek, hogy szeszt előállítani csak a pénzügyminiszter engedélye alapján létesített vállalatokban szabad. A söradóra vonatkozó törvény a sörgyártást külön szabályozza, így a sörgyártás céljaira való cefre készítést a javaslatban engedélyhez kötni nem szükséges. A gyümölcsfélék tekintetében tett kivételt az teszi indokolttá, hogy a gyümölcs összegyüjtve külön kémiai beavatkozás nélkül természetes úton önmagától is erjedésnek indul, tehát annak erjesztését engedélyhez kötni nem lehet.
A 20. § a mezőgazdasági szeszfőzdékről intézkedik.
A mezőgazdasági szeszfőzdék szesz előállítására a mezőgazdasági nyersterményeken kívül eddig 1/3 részben cukorüledéket (melasset) külön engedély nélkül is felhasználhattak. Azonban cukorüledékeket (melasset) jövőben csak igazolt rossz termés esetében és csak külön engedély mellett használhatnak fel. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy a szóbanlévő szeszfőzdékben minél több mezőgazdasági nyerstermény kerüljön felhasználásra.
A mezőgazdasági szeszfőzdének valamely mezőgazdasággal való kapcsolatára vonatkozó rendelkezések annyiban térnek el az eddig érvényben volt rendelkezésektől, hogy jövőben a törzs- és póttermelési keretük kitermeléséhez szükséges nyersterményeket nem „kizárólag vagy legnagyobb részben”, hanem legalább 3/4 részben kell a szeszfőzdével kapcsolatos gazdaságból beszerezni. Ez a rendelkezés az eddig gyakorlattól annyiban tér el, amennyiben a szesz előállításához szükséges nyerstermények „legnagyobb része” alatt a gyakorlatban annak 51%-át értették. Ez a gyakorlat azonban a törvény intencióinak nem felel meg, miért is a törvény a korábbi törvényes rendelkezések célkitűzését tartja szem előtt.
A mezőgazdasági szeszfőzdében naponkint átlagosan előállítható szesz mennyiségét a jelenleg érvényben lévő rendelkezésekkel azonos módon 7 hektoliterben állapítja meg, úgy azonban, hogy a szeszfőzdével kapcsolatos földbirtok területéből szántó, rét, és legelő gyanánt használt terület minden katasztrális holdjára naponkint átlagosan legfeljebb 2 liter szesz essék. Ez az arány a jelenlegi helyzettel szemben a szeszfőzdékre kedvezőbb, mert az idevonatkozólag érvényben levő rendelkezések szerint a naponkinti átlagos alkoholtermelés hektáronkint 3 literben van megállapítva, ami katasztrális holdra átszámítva csak 1.73 liternek felel meg. A naponkinti átlagos alkoholtermelés mérvének megállapítása azt célozza, hogy a szesztermeléssel kapcsolatosan nyert moslék csak olyan mennyiségben álljon rendelkezésre, amennyi a szeszfőzdével kapcsolatos gazdaságban levő állatállomány számához képest takarmányozásra gazdaságosan felhasználható.
Annak biztosítása érdekében, hogy egyrészt a szeszfőzde a hozzátartozó gazdasággal való kapcsolatát minden körülmények között megtartsa, másrészt megszűnjenek azok a visszás állapotok, hogy egyes mezőgazdasági szeszfőzdék csak látszólagosan állanak valamely mezőgazdasággal kapcsolatban, továbbá, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék a moslék és trágya felhasználása tekintetében megkívánt gazdaság követelményeknek is megfeleljenek, a javaslat úgy intézkedik, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdének vállalkozója csak az a személy lehet, aki a szeszfőzdével kapcsolatos mezőgazdaságnak is üzembentartója. Ez alól a rendelkezés alól csak a már tudomásul vett jogügyletek tartamára, legfeljebb azonban 1940. évi augusztus hó 31-ig van kivétel.
A mezőgazdasági szeszfőzdének szövetkezeti mezőgazdasági szeszfőzdévé való átalakulását azért indokolt lehetővé tenni, hogy ilymódon a kis- és törpebirtokosok is bekapcsolódhassanak a mezőgazdasági szesztermelésbe, akik nem rendelkeznek elegendő földbirtokkal és tőkével ahhoz, hogy egyedül létesítsenek mezőgazdasági szeszfőzdét, továbbá, hogy a szövetkezeti mezőgazdasági szeszfőzdévé való átalakulás következtében törzstermelési keretüket azok a szeszfőzdék is megtarthassák, amelyek megfelelő területű földbirtokkal már nem állanak kapcsolatban s így törzstermési keretük a javaslat 32. §-a értelmében fokozatos csökkentés alá esnék.
A szakasz (10) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, mely szerint a szesz előállítására való jogosultságát elveszti az a mezőgazdasági szeszfőzde, melynek vállalkozója a megállapított feltételeket be nem tartja, vagy a szeszfőzdének valamely mezőgazdasággal való kapcsolatát nem igazolja, abban leli magyarázatát, hogy az itt megállapított feltételeket be nem tartó, illetőleg valamely gazdasággal kapcsolatban nem lévő szeszfőzde mezőgazdasági szeszfőzdének tekinthető. Minthogy pedig új ipari szeszfőzde létesítése már az 1913. évi XXIV. tc. hatálybalépése óta tilos, indokolatlan volna lehetővé tenni, hogy egyes mezőgazdasági szeszfőzdék ilyen módon ipari jellegű szeszfőzdékké váljanak.
A 21. § az új mezőgazdasági szeszfőzdék létesítésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Termelési időszakonkint legalább négy új mezőgazdasági szeszfőzde létesítését kell engedélyezni, feltéve, hogy van ennyi - a meghatározott előfeltételekkel rendelkező - folyamodó. Elsősorban a kistermelőkből alakult szövetkezeteknek adható engedély. Minthogy az új mezőgazdasági szeszfőzdék engedélyezésénél a szeszfőzdével kapcsolatba hozni kívánt mezőgazdaság talaj- és éghajlati viszonyait kell figyelembe venni, az engedély iránti kérelmek tárgyában a pénzügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg határoz. Az új mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelői keretét a 32. §-ban foglalt rendelkezések szerint kell megállapítani.
A 22. § az ipari szeszfőzdékről intézkedik. Az ipari szeszfőzdék szeszelőállításra mezőgazdasági nyersterményeket, valamint a mezőgazdasági termények ipari feldolgozásánál keletkező termékekeket használhatnak fel. A mezőgazdasági termények ipari feldolgozásánál keletkező termékeknek szeszelőállításra való felhasználását már a korábbi törvények is azért tették lehetővé, mert ez kedvező kihatással van a mezőgazdasági terményeknek ipari célra való értékesülésére.
Az ipari szeszfőzdék naponkinti átlagos szesztermelése, valamint nyersanyag beszerzése korlátozás alá nem esik, ami természetes következménye e szeszfőzdék ipari jellegének. Minthogy az ipari szeszfőzdék valamely meghatározott gazdasággal nem állanak kötelességszerű kapcsolatban, a szesz előállításához szükséges nyersanyagokat bármilyen mennyiségben bármely termelőtől beszerezhetik.
A szakasz (4) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint új ipari szeszfőzde létesítése nem engedélyezhető s ennek következtében ilyen szeszfőzdék jövőben egyáltalán nem keletkezhetnek. Az 1913:XXIV. tc. 1. §-a ugyanis az általános tilalom mellett a cukorgyári vállalkozókkal szemben kivételt állapított meg, a gyakorlatban azonban ilyen kivétel nem fordult elő.
A 23. § értelmében azokat az ipari szeszfőzdéket, amelyeknek a törzstermelési kerete az 1937/1938. évi termelési időszakban 10,000 hl-t meghaladt, ki kell sajátítani s ezen felül a minisztérium 1939. évi szeptember hó 1. napjáig elrendelheti bármely ipari szeszfőzde kisajátítását vagy az üzembentartásának kártalanítás mellett való megszűntetését.
A törvény az ipari szeszfőzdék kisajátításán kívül azért nyujt lehetőséget üzembentartásuknak kártalanítás mellett való megszűntetésére is, mert egyes ipari szeszfőzdék egyéb ipari üzemekkel olyan szoros helyi kapcsolatban vannak, hogy kisajátításuk esetében a velük kapcsolatos egyéb ipari üzemek is csak nehezen lennének gazdaságosan folytathatók. Az ilyen ipari szeszfőzdék kisajátítása helyett azok üzembentartásának kártalanítás mellett való megszűntetésére célszerű elrendelni. Indokolttá teszi továbbá ezt az alternatív felhatalmazást az a körülmény is, hogy a gazdaságos termelés követelményeinek megfelelően a szeszellátás veszélyeztetése nélkül egyes ipari szeszfőzdék üzeme véglegesen beszűntethető és csak egy-két ipari szeszfőzdének egyedárusági szeszfőzdeként való fenntartása mutatkozik szükségesnek. Az olyan ipari szeszfőzdékkel szemben tehát, amelyek jelentékeny egyéb ipari üzemmel állnak szoros helyi kapcsolatban vagy, amelyek helyileg kedvezőtlenül fekszenek s így egyedárusági szeszfőzdeként való fenntartásuk nem lenne gazdaságos, az üzemüknek kártalanítás mellett való megszűntetését lesz indokolt elrendelni, a nélkül, hogy ez a szeszfőzde tulajdonosára hátrányosabb következményekkel járnak, mint a kisajátítás elrendelése.
Kisajátítás esetében a rendelkezések szerint a kisajátított ipari szeszfőzde - ideértve a szeszfőzéssel kapcsolatos melléküzemeket is (fínomító, víztelenítő, raktározó üzem) - a hozzátartozó összes berendezési tárgyakkal együtt (főző, fínomító, víztelenítő készülékek, tartányok, tartánykocsik, szállítóedények, stb.), továbbá a szeszfőzdének és melléküzemeinek folytatásához tartozó minden ingatlan (telek és építmény) a kincstár tulajdonába megy át. Ily módon az ipari szeszfőzde és a vele kapcsolatos melléküzemek a szükséghez képest az egyedáruság kezelésében fennakadás nélkül üzemben tarthatók lesznek. Azt a körülményt, hogy melyek azok a berendezési, illetőleg felszerelési tárgyak, továbbá ingatlanok, amelyek kisajátítás esetében a kincstár tulajdonába mennek át, az dönti el, hogy a szóbanlevő berendezési, illetőleg felszerelési tárgyak, továbbá ingatlanok a szeszfőzdének és melléküzemeinek a folytatásához tartoznak-e.
Kisajátítási árként a törvény a szeszfőzde és a hozzátartozó melléküzemek évi tiszta jövedelmének húszszorosát állapítja meg. Évi tisztajövedelemként a legutolsó öt termelési időszak tisztajövedelmének egy évi átlagát kell tekinteni.
A törvény intézkedést tartalmaz arra nézve is, hogy az egyes termelési időszakok tiszta jövedelmét hogy kell megállapítani és előírja, hogy az egyes termelési időszakok tisztajövedelmeként annak az összegnek hét és fél százalékát kell tekinteni, amelyet az Országos Szeszértékesítő r.-t. az ipari szeszfőzde részére nyersszesz átlagár, fínomítási, víztelenítési díj, továbbá raktározási és hordó (tartány) kölcsöndíj címen együttesen kifizetett. Ez az összeg a kisajátítás alá kerülő ipari szeszfőzde évi bruttó bevételének felel meg. Tekintettel arra, hogy az ipari szeszfőzdék törzstermelési keretét a törvény a jövőre nézve 30%-kal csökkenti, a multban volt bruttó bevételük 7.5 százaléka, üzemük csökkenése folytán a regie költségekben mutatkozó eltérés számításba vételével, a jelen törvény életbelépése utáni állapotot véve alapul voltaképpen 10%-os haszonkulcsnak felel meg. Ez a haszonkulcs a kötött gazdálkodás mellett működő s így kevés rizikóval járó ipari üzemeknél az átlagos haszonkulcsnak megfelel. Egyébként azok az ipari szeszfőzdék, amelyek számottevő egyéb ipari üzemmel nincsenek kapcsolatban s így mérlegükben csak a szesszel kapcsolatos hasznukat mutatják ki, az utóbbi években társulati adó szempontjából hasonló összegű jövedelmet vallottak be. Mindezeket figyelembevéve az a kisajátítási ár, mely a javaslatban foglalt rendelkezések szerint a kisajátítás alá kerülő ipari szeszfőzde tulajdonosát megilleti, a jövedelmezőség alapján kiszámított valóságos értékelésnek megfelel.
A szeszfőzde üzembentartásának megszűntetése esetében az ingatlan és a rajta levő építmények a tulajdonos tulajdonában maradnak s ezen felül a tulajdonos megtarthatja azokat a berendezési tárgyakat is, amelyeket a szeszfőzdével kapcsolatban levő, de kisajátítás alá nem kerülő egyéb üzemekben is használt. A kártalanítás összegét a kisajátítási árból kiindulva akként rendeli megállapítani, hogy a kisajátítás esetében járó árból a tulajdonosnak megmaradó ingatlan és általa visszatartott berendezési tárgyak értékét le kell vonni.
Annak biztosítása érdekében, hogy a szeszfőzde, illetőleg melléküzemei, valamint az ezekhez tartozó berendezési tárgyak a kisajátítás, illetőleg az üzembentartás megszűntetése esetében abban az állapotban kerüljenek a kincstár tulajdonába, amilyen állapot melletti jövedelmezőségük a kisajátítási ár, illetőleg kártalanítási összeg meghatározásánál számításba vétetett, szükséges, hogy az ipari szeszfőzdék állagáról leltár készíttessék, melyről külön rendelet gondoskodik. Ha a szeszfőzde állagán változás történik, az állagból elvont ingatlanok és ingók forgalmi becsértékét a kisajátítási árból, illetőleg a kártalanítási összegből le kell vonni.
A törvény lehetőséget nyujt arra, hogy akár a tulajdonos, akár a telekkönyvi érdekelt a kisajátítási ár, illetőleg kártalanítási összeg megállapítását a bíróságnál kérhesse. A kisajátítási árat, illetőleg kártalanítási összeget a bíróság is csak a törvényben foglalt rendelkezések szerint állapíthatja meg.
A megállapított kisajátítási ár, illetőleg kártalanítási összeg egyharmad részét három hónap alatt készpénzben kell kifizetni, a még fennmaradó részét pedig 25 év alatt 3.5%-os utólagos kamatozás alapulvételével kiszámított félévi egyenlő részletekben.
A 24. § a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék üzembentartására vonatkozó jogosultság természetét határozza meg és megjelöli azokat az eseteket, amikor a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék létezési helyükről más helyre áthelyezhetők.
A szakasz (2) és (3) bekezdésében említett és a szeszfőzde üzemének megszűntetésére irányuló hatósági intézkedés alatt nem pénzügyi, hanem más hatóságok intézkedéseit kell érteni.
Új rendelkezés e szakaszban az a felhatalmazás, melynek alapján a pénzügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg megengedheti, hogy bármely mezőgazdasági szeszfőzdét ugyanannak a tulajdonosnak a szeszfőzdével korábban kapcsolatban nem volt olyan földbirtokára helyezzenek át, amely az új mezőgazdasági szeszfőzdék létesítésére megállapított előfeltételeknek megfelel. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy amennyiben valamely mezőgazdasági szeszfőzdének a tulajdonos más birtokára való áthelyezését különleges szempontok indokolttá teszik, annak megengedésére legyen mód és lehetőség.
A szakaszban foglalt egyéb rendelkezések azonosak az idevonatkozólag jelenleg is érvényben levő rendelkezésekkel.
A 25. § a bor- és gyümölcsszeszfőzdékről intézkedik. A bor- és gyümölcsszeszfőzdékben kizárólag bort, szőlőtörkölyt, borseprőt és gyümölcsöt szabad szesz előállítására felhasználni.
Annak biztosítás céljából, hogy a borárak kialakulása, illetőleg megfelelő mérvben való tartása érdekében nagyobb mennyiségű bor szeszfőzés céljára felhasználható legyen, a javaslat felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a bortermelői érdekeltség meghallgatásával a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg elrendelhesse, hogy a bor- és gyümölcsszeszfőzdék a részükre megállapított törzs- és póttermelési keretből meghatározott mennyiséget, legfeljebb azonban 25,000 hektoliter szeszt kizárólag borból állíthatnak elő. Minthogy azonban a bor még a legolcsóbb árak mellett is egyik legdrágább szeszfőzési nyersanyag, a fentiek elrendelésére a törvény csak olyan években ad lehetőséget, midőn a borárak tartása érdekében erre feltétlenül szükség van, vagyis midőn a borszőlő kg-kinti ára 9 fillért vagy a must ára cukorfokonkint 0.9 fillért, avagy a nem direkt termő szőlőből származó bornak a szabad piacon kialakuló köztudomás szerinti ára a termelőhelyen, illetőleg a termelőhelytől 25 km-nél nem távolabb fekvő helyre szállítva Malligand fokonkint 1.4 fillért meg nem halad. Ezen felül 62,500 hl bornak a szesszé való kifőzését olyan években is biztosítja, midőn a borárak Malligand fokonkint 1.4 fillért meghaladnak ugyan, de a bor értékesítésével megbízott szervezet (Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezet) a közvetlenül megelőző termelési időszakról számottevő borkészletet hozott át, mert azt a 25,000 hl-ben megállapított borfőzési keretben kifőzni már nem lehetett.
A törvény előírja, hogy a szeszfőzés céljára használt borért a termelőknek a termelőhelyen, illetőleg a termelőhelytől 25 km-nél nem távolabb fekvő helyre szállítva, seprőjéről lefejtve, Malligand fokonkint 1.4 fillért kell fizetni.
Szeszfőzés céljára csak nem direkt termő szőlőből származó bor használható fel. Tekintettel azonban arra, hogy az új hegyközségi törvény a direkt termő szőlők átoltására, illetőleg kiírtására 3 évi időtartamot állapít meg, erre az időre a javaslat lehetővé teszi, hogy termelési időszakonkint legfeljebb 3000 hl borpárlat direkt termő szőlőből származó borból is előállítható legyen.
A borpárlatfőzési keretben előállított borpárlatnak az átvételi árát a törvény 53. §-ának (4) bekezdése állapítja meg.
A bornak szeszfőzés céljára való felhasználását szabályozó fenti rendelkezések biztosítják azt, hogy olyan években, midőn erre szükség van, nagyobb mennyiségű bor szeszfőzés céljára felhasználható legyen. E mellett évről-évre megmarad a lehetősége annak, hogy a bor- és gyümölcsszeszfőzdék a borfőzési kereten kívül részükre megállapított törzs- és póttermelési keret terhére is állíthassanak elő borpárlatot.
Egy-egy bor- és gyümölcsszeszfőzdében termelési időszakonkint legfeljebb 600 hl szesz termelhető, vagyis egy-egy bor- és gyümölcsszeszfőzdében akár törzs-, akár póttermelési keret címén együttesen 600 hl szesznél többet termelni nem lehet. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy az ilyen szeszfőzés továbbra is decentralizálva, a termelők által könnyen megközelíthető helyeken, kisebb üzemekben történjék. Nagyobb terjedelmű iparszerű vállalkozások, melyek a kisebb szeszfőzdék fennmaradását is veszélyeztethetik, e téren annál kevésbbé indokoltak, mert azok fokozatosan ipari jellegű szeszfőzdékké válnának, melyeknek megszüntetése a javaslatnak egyik célja. A bor- és gyümölcsszeszfőzdék - a borfőzési akcióban különleges helyzetbe került néhány szeszfőzdétől eltekintve - általánosságban e korlátozás mellett is több szeszt termelhetnek, mint amennyit eddig termeltek. Fenti korlátozás alól azonban a termelési viszonyok által indokolt rendkívüli esetekben kivétel engedélyezhető, melyre különösen akkor lesz szükség, ha az egyes vidékeken rendelkezésre álló szeszfőzési anyagokat a közelben levő szeszfőzdék 600 hl termelési keret mellett kifőzni nem tudják s így a szóbanlevő kivétel engedélyezése nélkül a szeszfőzési anyagokat nagyobb távolságban levő szeszfőzdékbe kellene a termelőknek szállítani.
A 26. § a pálinkafőzdékről intézkedik.
A pálinkafőzdék szesz (pálinka) előállítására kizárólag bort, szőlőtörkölyt, borseprőt és gyümölcsöt használhatnak fel.
A pálinkafőzdék hivatása elsősorban az, hogy a bor- és gyümölcstermelő gazdák, valamint hozzátartozóik házi szükségletének a kielégítésére megfelelő mennyiségű és minőségű pálinkát állítsanak elő. A pálinkafőzdék közgazdasági szempontból nagyobb figyelmet érdemlő tevékenységet eddig sem fejtettek ki s azok fenntartása inkább a régi szokásokhoz való ragaszkodásnak figyelemre méltatásával, mint közgazdasági szükségszerűséggel indokolható. Minthogy azonban a bor- és gyümölcstermelők ma is hagyományosan ragaszkodnak ahhoz, hogy házi használatra saját anyagukból állíthassanak elő pálinkát, a törvény nevezettek részére ezt a jövőben is lehetővé teszi.
Az a rendelkezés, mely szerint az összes pálinkafőzdékben termelési időszakonkint együttesen legfeljebb 15,000 hl szesz (pálinka) állítható elő, az eddigi tényleges állapottal szemben előnyt jelent, mert azok a szeszfőzdék, amelyek a pálinkafőzdék csoportjába fognak tartozni, eddig lényegesen kevesebb szeszt (pálinkát) termeltek. Ha valamely pálinkafőzde termelési viszonyaiban lényeges változások történnének s ennek folytán indokolttá válna, hogy jövőben több szeszt termeljen, mint amennyit eddig termelt, úgy megvan a lehetőség arra, hogy az ilyen pálinkafőzde bor- és gyümölcsszeszfőzdévé minősíttessék s ennek következtében több szeszt (pálinkát) is termelhet. A pálinkafőzdék termelését azért nem lehet korlátlanul megengedni, mert a bornak és gyümölcsnek a bor- és gyümölcsszeszfőzdékben való szeszfőzés céljára történő fokozottabb mérvű felhasználása a szeszgazdálkodást anyagilag oly mértékben megterheli, hogy ezek a terhek csak a pálinkafőzdékben előállítható pálinka mennyiségének korlátozása s így a belföldi piac nagy részének biztosítása mellett viselhetők el a nélkül, hogy a kincstár számottevő veszteségeket szenvedjen.
A pálinkafőzdék hivatásából folyik az a rendelkezés, mely szerint a pálinkafőzdékben elsősorban a termelők főzhetik ki saját termésű anyagjaikat bér- vagy részfőzés mellett. Ezeknek a termelőknek termelési időszakonkint 10 abszolut liter szesz (pálinka) után - ami 20 liter 50 fokos pálinkának felel meg - a fizetendő egyedárusági árkülönbözetből a pénzügyminiszter legfeljebb 25% leengedést engedélyezhet azzal a kikötéssel, hogy az ilyen pálinkát forgalomba hozni tilos. Ez a tilalom azért szükséges, mert egyébként a szeszértékesítés terén az ilyen olcsó áron forgalomba kerülő pálinka zavarokat okozhatna.
Minthogy a pálinkafőzdékben termelt pálinka a bor- és gyümölcstermelő gazdák, valamint hozzátartozóik házi szükségletének a kielégítésére szolgál, ebből következik, hogy a pálinkafőzdékben előállott pálinka jellegzetes ízét és szagát fínomítással, szűréssel, vagy vegyszerekkel való keveréssel vagy bármely más módon kivonni vagy azt ilyen minőségben forgalomba hozni, továbbá a pálinkafőzdékben 65 foknál magasabb foktartalmú szeszt előállítani tilos.
A 27. § az új bor- és gyümölcsszeszfőzde, valamint pálinkafőzde létesítését szabályozza. Minthogy a meglevő bor- és gyümölcsszeszfőzdék, valamint pálinkafőzdék száma és termelőképessége jelenleg is teljesen elegendő ahhoz, hogy az általuk előállítható szeszmennyiséget kitermeljék, sőt a meglévő szeszfőzdék, illetőleg pálinkafőzdék jórésze eddig sem volt minden évben üzemben, a törvény akként rendelkezik, hogy ilyen szeszfőzde, illetőleg pálinkafőzde létesítésére engedély csak a közszükséglet által indokolt esetekben olyan helyekre adható, ahol megelőzőleg is volt már hasonló szeszfőzde, vagy ahová engedély kiadását a helyi viszonyok különösen indokolják.
A bor- és gyümölcsszeszfőzdéknek, illetőleg a pálinkafőzdéknek a szükségesnél nagyobb számban való engedélyezése azért sem indokolt, mert az engedélyezett szeszfőzdéknek, illetőleg pálinkafőzdéknek az ellenőrzése nem nélkülözhető még abban az esetben sem, ha huzamosabb időn át nincsenek üzemben, ami pedig a kincstár részére számottevő költséget és munkatöbbletet jelent.
A 28. § bor- és gyümölcsszeszfőzde, valamint a pálinkafőzde engedély természetét és megszűnését állapítja meg. Ezek a rendelkezések általában azonosak az idevonatkozólag jelenleg is érvényben levő rendelkezésekkel.
Ennek a szakasznak a (3) bekezdésében a pálinkafőzdék megszűnésére vonatkozó rendelkezés azt célozza, hogy a huzamosabb időn át elfogadható indok nélkül üzemen kívül levő pálinkafőzdék engedélye - minthogy azok ellenőrzése felesleges költséget és munkatöbbletet jelent - megszűnjék. A szünetelési idő kezdete önértőleg csak a törvény hatályba lépésének napjától kezdve számítható. A szeszt előállító többi vállalatok engedélyeinek ilyen okból való megszűnése tekintetében a 40. § (4) bekezdése rendelkezik.
A 29. § az egyedárusági szeszfőzdékről intézkedik. Az egyedárusági szeszfőzdére azért van szükség, hogy a szeszellátás zavartalan menete egyes ipari szeszfőzdék kisajátítása vagy üzemének kártalanítása mellett való megszűntetése esetében is biztosítva legyen. Az egyedárusági szeszfőzdék nagyobbmérvű rendszeres szesztermelést nem folytatnak s üzemüket csak rendkívüli esetekre, valamint a szesz fínomításának, víztelenítésének és raktározásának ellátására kell fenntartani.
Minthogy ezek a szeszfőzdék a kincstár tulajdonát képezik, illetőleg a szeszegyedárusági igazgatóság útján a kincstár által tartatnak üzemben, az általuk felhasználható nyersanyagokat meghatározni nem szükséges, mert ezeknek a szeszfőzdéknek a tevékenységét a mindenkori gazdasági viszonyokhoz kell igazítani.
Egyedárusági szeszfőzdeként elsősorban a kisajátítás alá kerülő ipari szeszfőzdéket lesz célszerű üzemben tartani.
A 30. § változatlanul fenntartja azt a jelenleg is érvényben levő rendelkezést, mely szerint az előállított szesz mennyiségét szeszmérőgép jelzése alapján kell megállapítani.
Ha a használatban levő szeszmérőgép működésében bármilyen akadály támad, azért kell a szeszfőzési üzemet azon a készüléken, mely a rendes működésében akadályozott szeszmérőgéppel van összeköttetésben, beszüntetni és erről a pénzügyi hatóságnál (közegnél) jelentést tenni, mert az állandóan hivatalos zár alatt levő szeszmérőgépnél csak a hivatalos zárak levételére jogosult pénzügyi közegek állapíthatják meg, hogy a mutatkozó rendellenesség mértékben befolyásolja a szeszmérőgép helyes jelzését. Márpedig az üzemnek hibásan működő szeszmérőgéppel való folytatása egyrészt a felek, másrészt a kincstár érdekeit súlyosan veszélyezteti.
A szeszmérőgép alkalmazásának, továbbá a szeszmérőgép működésében bekövetkezett akadály bejelentésének és elhárításának, valamint az előállított szeszmennyiség időszaki, úgyszintén az üzemakadály tartamára való megállapításának a módját a felhatalmazás alapján a szeszfőzdék, valamint az alkalmazásban levő szeszmérőgépek nemeihez képest a jelenleg érvényben levő rendelkezések és az időközben szerzett gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével lesz célszerű megállapítani.
A 31. § a termelési keret fogalmát állapítja meg. A termelési keret fogalmának meghatározása eltér az idevonatkozólag jelenleg érvényben levő rendelkezésektől, mert termelési keret alatt a jelenleg érvényben levő rendelkezések értelmében az ország területén lévő összes szeszfőzdékben termelési időszakonkint együttesen előállítható szeszmennyiséget, a törvényben foglalt rendelkezések értelmében pedig az egyes szeszfőzdékben termelési időszakonkint törzs-, pót- és külön termelési keretként előállítható szeszmennyiséget kell érteni. Ez az eltérés gyakorlatban azt eredményezi, hogy az ország területén levő összes szeszfőzdékben termelési időszakonkint együttvéve előállítható szesz mennyisége a jövőben nem lesz megállapítva, hanem csak az egyes szeszfőzdék törzs-, pót- és esetleg külön termelési kerete.
A 32. § az egyes mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelési keretének a megállapítását szabályozza, meghatározza, hogy a törzstermelési keret megállapításánál milyen földbirtokot lehet a szeszfőzdével kapcsolatos gazdaságként figyelembevenni. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szesztermelésnél nyert moslék, illetőleg az ilyen moslékon tartott állatoktól származó trágya gazdaságos felhasználása biztosítva legyen.
Az új mezőgazdasági szeszfőzdék 660 hl törzstermelési keretben részesíthetők. Eddig az új szeszfőzdék részére legfeljebb 600 hl törzstermelési keret volt kiosztható. Az új mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelési keretben való részesítéséhez szükséges keretmennyiséget a jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint a már meglévő mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelési keretéből kellett elvonni. A törvény értelmében a mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelési keretéből ily célra levonásnak helye nincs és az új mezőgazdasági szeszfőzdéket a meglevő mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelési keretének változatlanul hagyása mellett kell törzstermelési keretben részesíteni. E célra elsősorban az a keretmennyiség kerül felhasználásra, amely az egyes ipari szeszfőzdék kisajátítása, illetőleg üzemük megszüntetése folytán rendelkezésre kerül. Ezzel teljesül a mezőgazdasági érdekeltségnek az az elvi kívánsága, hogy az új mezőgazdasági szeszfőzdék termelési keretének az ipari szeszfőzdéktől való elvonásával is kifejezésre jusson az, hogy a szeszipar elsősorban mezőgazdasági iparág és azt fokozatosan a mezőgazdaság részére kell biztosítani.
A 33. § az ipari szeszfőzdék törzstermelési keretének a megállapítását szabályozza.
A 34. § a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék részére kiosztható pót- és külön termelési keret tekintetében tartalmaz intézkedéseket és lehetővé teszi, hogy a pénzügyminiszter a földmívelésügyi és iparügyi miniszterrel egyetértőleg a szesztermelési és értékesítési szaktanács és az érdekeltek meghallgatása után megállapíthassa, hogy az összes mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék a részükre törzstermelési keretként kiosztott termelési kereten felül együttesen mennyi póttermelési keretet állíthatnak elő. Az így megállapított keretmennyiséget az arra igényttartó mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék között törzstermelési kereteik arányában póttermelési keretként kell kiosztani. A póttermelési keret kiosztásának ez a módja az eddigi helyzettel szemben változást jelent. A jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint ugyanis az egyes mezőgazdasági szeszfőzdék által visszabocsátott termelési keretet nem a törzstermelési keretek arányában, hanem olyan módon kellett póttermelési keretként szétosztani, hogy a kisebb törzskeretű mezőgazdasági szeszfőzdék abból elsőbbségben részesültek. Következésképpen a kisebb törzstermelési kerettel rendelkező mezőgazdasági szeszfőzdék törzs- és póttermelési keret címen végeredményben ugyanannyi termelési kerethez jutottak, mint a nagyobb törzskeretű szeszfőzdék. A törvénynek a póttermelési keret szétosztására vonatkozó rendelkezései ezt az aránytalanságot megszüntetik, illetőleg biztosítják azt, hogy nemcsak a törzs, hanem a póttermelési keret is a szeszfőzdével kapcsolatos ingatlan területéhez arányosítva kerül felosztásra.
A 35. § a bor- és gyümölcsszeszfőzdék törzstermelési keretének a megállapítását szabályozza.
A 36. § a bor- és gyümölcsszeszfőzdék póttermelési keretben való részesítését szabályozza. Előfordulhat ugyanis, hogy a bor- és gyümölcsszeszfőzdék részére kiosztott törzstermelési keret nem elegendő ahhoz, hogy a rendelkezésre álló szeszfőzési anyagok szeszfőzés céljára felhasználtassanak. Ilyen esetben lehetővé kell tenni, hogy a bor- és gyümölcsszeszfőzdék a részükre kiosztott törzstermelési keretet meghaladó mennyiségű szeszt állíthassanak elő. Különösen szükség lesz erre olyan években, midőn a 25. §-ban foglalt rendelkezések értelmében nagyobb mennyiségű bort kell szeszfőzés céljára felhasználni.
A póttermelési keretet az arra igényttartó bor- és gyümölcsszeszfőzdék között - a szeszfőzde termelőképességének és a környéken szeszfőzés céljára rendelkezésre álló nyersanyag mennyiségének a figyelembevételével - a pénzügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg osztja szét.
A bor- és gyümölcsszeszfőzdék részére kiosztható póttermelési keret független a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék részére kiosztható póttermelési keret független a mezőgazdasági és ipari szeszfőzdék részére megállapítható póttermelési kerettől.
A 37. § a pót- és külön termelési keret igénylésére nézve tartalmaz intézkedéseket és kimondja, hogy pót- és külön termelésikeretben csak az a szeszfőzde részesíthető, amely ez iránt a kitűzött határidő alatt a pénzügyminiszternél kérelmet terjeszt elő.
A szeszfőzdének pót- és külön termelési keretben való részesítésére, valamint a meglévő szeszfőzde törzstermelési keretének megállapítására és visszaállítására az összeférhetetlenségről szóló 1901:XXIV. tc. 8. §-ának b) pontjában megállapított tilalom azért nem terjed ki, mert a felsorolt esetek nem tekinthetők új jogosultság vagy kedvezmény adományozásának, hanem azok a már meglevő jogosultságnak a tartozékai.
A 38. § a törzstermelési keret leszállítására és visszaállítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A törzstermelési keret leszállítására csak olyan esetben kerülhet sor, ha a törzstermelési keretben előállítható szeszmennyiség nem lenne megfelelő áron értékesíthető. Ez a leszállítás azonban csak átmenetileg egy-egy termelési időszak tartamára történhet. A leszállítás elrendelhető úgy a mezőgazdasági és ipari, mint a bor- és gyümölcsszeszfőzdék törzstermelési keretére együttesen vagy külön-külön is. Az értékesítési lehetőségek javulásával azonban a leszállított törzstermelési keretet vissza kell állítani olyan mennyiségre, amilyen az a leszállítást megelőzően volt. Ez a rendelkezés a jelenleg érvényben levő termelési keretrendszerben is érvényben van.
A 39. § a termelési keret rendelkezésére bocsátását szabályozza és lehetővé teszi, hogy az olyan szeszfőzdétől, mely üzemét a termelési időszak január havának 1. napjáig nem kezdte meg, vagy azt - mielőtt a részére kiosztott termelési keretet teljes egészében kitermelte volna - megszűntette és a még ki nem termelt mennyiség kitermeléséhez szükséges nyersanyaggal nem rendelkezik s ebből vagy egyéb körülményekből arra lehet következtetni, hogy a még rendelkezésre álló keretmennyiséget kitermelni nem fogja, a termelési keretnek ki nem termelt része hivatalból akkor is visszavonható legyen, ha azt a szeszfőzde nem bocsátotta rendelkezésre.
Ez a rendelkezés van hivatva megszűntetni azt az elterjedt helytelen gyakorlatot, mely szerint az egyes szeszfőzdék termelési keretüket akkor sem bocsátják kellő időben rendelkezésre, ha azt kitermelni nem szándékoznak, illetőleg nem tudják, s így az arra igényt tartó szeszfőzdék is elesnek attól, hogy a kellő időben visszabocsátott termelési keretet kitermelhessék.
A szakasz (3) bekezdésében foglalt rendelkezések lényegileg azonosak az idevonatkozólag jelenleg érvényben levő rendelkezésekkel.
A 40. § a termelési keret kitermelésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza és kimondja, hogy az egyes szeszfőzdékben termelési időszakonkint csak annyi szeszt szabad előállítani, amennyi a pénzügyminiszter által az illető szeszfőzde részére kiosztott termelési keretnek (törzs-, és külön termelési keret) megfelel. Egyidejűleg a javaslat lehetővé teszi, hogy a szeszfőzdék bármely termelési időszakban a részükre kiosztott termelési keret (törzs- és pótkeret) legfeljebb 10%-ának megfelelő szeszmennyiséget a közvetlenül következő termelési időszakra részükre kiosztandó termelési keret terhére előlegül kitermelhessenek. A kitermelt előleg minden tekintetben olyan elbírálás alá esik, mintha azt a következő termelési időszakban termelték volna. Ennek a rendelkezésnek következtében az egyes szeszfőzdevállalkozók, ha a készletben levő nyersanyagjaikat a részükre kiosztott termelési keret korlátain belül feldolgozni nem tudják, azt a következő termelési időszak kerete terhére dolgozhatják fel.
A termelési keretekkel való üzérkedés megakadályozása céljából a törvény akként intézkedik, hogy a termelési keretet csak abban a szeszfőzdében szabad kitermelni, amelynek részére kiosztatott. Ettől való eltérésnek csak előreláthatatlan vagy elháríthatatlan esemény, vagy hatósági intézkedés következtében van helye.
A termelés és értékesítés egyensúlyban tartásának biztosítása céljából van szükség arra a rendelkezésre, mely szerint az egyes szeszfőzdék részére kiosztott termelési keretnek a megengedett 10%-nál nagyobb mérvben való szándékos túllépése esetében az illető szeszfőzde a szesz előállítására való jogosultságát elveszti. A kiosztott termelési keretnek kisebbmérvű túllépése azonban szándékosnak nem tekinthető s ilyen esetben a fenti rendelkezés alkalmazást nem is nyerhet.
A kötelező üzembentartás elmulasztásával járó következmény előfeltételeit a törvény módosítja. Ugyanis a jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint termelési keretét elveszti az a szeszfőzde, amely egymásra közvetlenül következő két termelési időszak tartama alatt nem volt legalább két egész havi bejelentési időszakon át megszakítás nélkül üzemben. Ennek a rendelkezésnek a gyakorlati alkalmazása nehézségekbe ütközik, mert egyes szeszfőzdék a részükre kiosztott termelési keretet két hónapnál rövidebb idő alatt is kitermelik s több szeszt nem lévén szabad termelniök, nem lehettek két egész havi bejelentési időszakon át üzemben. A törvény ezt a rendelkezést akként módosítja, hogy nem a szeszfőzdék üzembentartásának az időtartamát, hanem a kitermelendő legkisebb alkoholmennyiséget állapítja meg.
A 41. § lehetővé teszi, hogy bármely ipari szeszfőzde erre vonatkozó engedély alapján törzstermelés keretét részben, vagy egészben egy vagy több már meglevő vagy engedélyezendő mezőgazdasági szeszfőzde részére véglegesen átengedhesse. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy az újonnan keletkező mezőgazdasági szeszfőzdék ily módon is juthassanak törzstermelési kerethez.
A 42. §-ban foglalt s a termelési keretek kiosztására vonatkozó hatáskört megállapító rendelkezés azonos az idevonatkozólag jelenleg is érvényben levő rendelkezéssel.
A 43. § a szeszfínomítók nemeit állapítja meg és kimondja, hogy szeszt fínomítani csak a pénzügyminiszter engedélye alapján létesített, valamint az egyedárusági fínomítókban szabad.
Minthogy a szeszfínomítók között olyanok is vannak, amelyek még abban az időben létesültek, midőn ahhoz engedélyre nem volt szükség, a törvény akként rendelkezik, hogy az ilyen szeszfínomítókat is a pénzügyminiszter engedélye alapján létesített fínomítóknak kell tekinteni, ha az 1936/1937. évi vagy 1937/1938. évi termelési időszakban üzemben voltak.
A mezőgazdasági szeszfőzdékkel kapcsolatos fínomítók között vannak olyanok is, melyek több év óta nincsenek üzemben. Ezek azonban jogosultságukat nem vesztették el, mert egyrészt jelenleg nincs olyan törvényes rendelkezés, melynek értelmében a szeszfínomítók jogosultsága üzemszünet következtében megszűnne, másrészt a szóbanlevő szeszfínomítók üzemének szünetelésével kapcsolatban az 1924. évi 35.319. szám alatt kiadott pénzügyminiszteri rendelet (B. K. 75. sz.) akként intézkedik, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdékkel kapcsolatos fínomító vállalatoknak jogosultságát üzemüknek a szüneteltetése nem érinti. Ennélfogva a szakasz (2) bekezdésében gondoskodás történt arról, hogy az ilyen fínomítók jogosultsága is érvényben maradjon.
Az egyedárusági szeszfínomítók a szeszfínomító vállalatnak új nemét képezik, melyekre azért van szükség, hogy az ipari szeszfőzdék kisajátítása, illetőleg üzemének megszüntetése folytán a szeszellátásban zavarok ne keletkezzenek.
A törvény a pénzügyminisztert felhatalmazza annak a megállapítására, hogy a szabadraktárrá nyilvánított szeszfínomítók a velük esetleg kapcsolatos szeszfőzdében előállított szeszen felül termelési időszakonkint mennyi szeszt fínomíthatnak. Erre a felhatalmazásra azért van szükség, mert a szeszfőzdék nagyrésze nem áll fínomítóval kapcsolatban s így ilyen szeszfőzdékben előállított szesz fínomítását a szabadraktárrá nyilvánított szeszfínomítók között kell felosztani.
A 44. § az új szeszfínomítók létesítésének engedélyezéséről intézkedik. Már az 1921:XLI. tc. 12. §-a akként rendelkezett, hogy új szeszfínomító vállalat létesítésére csak a mezőgazdasági szeszfőzdék vállalkozóiból alakult szövetkezet részére adható engedély. Ez a rendelkezés abban leli magyarázatát, hogy gyakorlati tapasztalatok szerint kifogástalan minőségű fínomított szeszt elsősorban a különleges berendezésű nagyobb fínomító vállalatokban lehet előállítani s így a szeszgazdálkodás egyetemes érdekeit szem előtt tartva nem indokolt olyan kisebb fínomító vállalat létesítését lehetővé tenni, mely megfelelő fínomított szeszt nem tudna előállítani. Minthogy ezek az indokok jelenleg is változatlanul fennállanak, a szeszfőzdével kapcsolatban nem levő új szeszfínomító létesítésére engedély jövőben is csak a mezőgazdasági szeszfőzdék vállalkozóiból alakult szövetkezeteknek adható. Az ilyen szövetkezeti fínomítóban több mezőgazdasági szeszfőzde termelvénye is fínomítható s így meg van a mód és lehetőség ezeknek a fínomítóknak olyan módon való berendezésére, hogy kifogástalan fínomszeszt is tudjanak előállítani. Új szövetkezeti fínomító létesítésére azonban csak a szesztermelés lényeges emelkedése esetében lesz szükség, mert a meglevő fínomítók az előállított szesz fínomítását fennakadás nélkül el tudják látni.
Szeszfőzdével kapcsolatos új szeszfínomító létesítésére viszont engedély csak a bor- és gyümölcsszeszfőzdék, valamint a pálinkafőzdék vállalkozóinak adható. Ezek a szeszfőzdék ugyanis nagyobb részben belföldi fogyasztásra szánt pálinkát állítanak elő, melyet egyszerűbb berendezésű fínomítókészülékükön is megfelelő minőségűvé tudnak fínomítani.
A 45. § a szeszfínomítói jogosultság megszűnését szabályozza. Erre nézve a jelenleg érvényben levő törvényeink intézkedést nem tartalmaznak.
Az a rendelkezés, mely szerint szeszfínomító üzembentartására vonatkozó engedély hatálya megszűnik, ha a szeszfínomítót felhívás dacára sem szerelik fel oly módon, hogy kifogástalan minőségű szeszt tudjon előállítani, azt célozza, hogy a kellően fel nem szerelt fínomító üzeme szűnjön meg, mert az ilyen szeszfínomítók működése a szeszgazdálkodás szempontjából felesleges kiadást jelent, amennyiben az általuk fínomított szeszt minőségi kifogás folytán újból kell fínomítani.
A 46. § a víztelenített szesz előállítását szabályozza s kimondja, hogy víztelenített szesz előállításával csak azok a szeszfínomítók foglalkozhatnak, amelyek erre a pénzügyminisztertől külön engedélyt nyertek. A víztelenített szesz előállítására új engedély csak a szabadraktárrá nyilvánított szeszfínomítóknak adható. Az egyes szeszfínomítókban termelési időszakonkint előállítható víztelenített szesz mennyiségét a pénzügyminiszter állapítja meg. Víztelenített szesz előállítására elsősorban a motorhajtásra szánt ásványolajtermékeknek szesszel való keverésénél van szükség, mert erre a célra csak víztelenített szesz használható.
A 47. § a szesz raktározásáról intézkedik. A szeszt előállító, fínomító és víztelenítő vállalatok az általuk termelt, valamint a szeszszabadraktárak a hozzájuk beutalt és szabadforgalomba még nem bocsátott szeszt saját felelősségükre kötelesek raktározni és őrizni, valamint a szeszegyedárusági igazgatóság rendelkezéséhez képest elszállítani. Ez a rendelkezés lényegében azonos az idevonatkozólag jelenleg is érvényben levő rendelkezésekkel.
A szabadforgalomba még nem került szesz raktározásáért az 55. §-ban foglalt rendelkezések szerint a szeszt előállító, fínomító és víztelenítő vállalatok, valamint a szeszszabadraktárak vállalkozóit raktározási díj illeti meg.
Ugyanez a szakasz szabályozza a szeszszabadraktárak létesítését is.
A 48. § a szeszt előállító, fínomító és víztelenítő vállalatok, valamint a szeszszabadraktárak üzemi helyiségeiben lévő szeszmennyiségről vezetendő számadást és a készletfelvételeknél követendő eljárást szabályozza. A készletfelvétel célja az, hogy időközönkint hivatalosan megállapíttassék, vajjon az a szeszmennyiség tényleg készletben van-e, amelynek a számadások szerint rendelkezésre kell állni.
A készletfelvételek alkalmával megállapított hiányok és többletek mikénti elszámolására vonatkozó rendelkezések lényegében azonosak a jelenleg érvényben levő törvényes rendelkezésekkel. A felszámítható apadások mérvét, továbbá a számadások vezetésének és a készletfelvétel foganatosításának a módját rendelet fogja megállapítani.
A 49. § a szesz megsemmisítéséről intézkedik és megállapítja azokat a feltételeket, melyeknek fennforgása esetében a megsemmisült szeszt a számadásból az egyedárusági eladási ár megfizetése nélkül is le lehet írni. Ezek a feltételek azonosak a jelenleg érvényben levő rendelkezésekben megállapított feltételekkel s ezeknek a fenntartására azért van szükség, mert e téren súlyos visszaélések elkövetésére van lehetőség.
Az 50. § kimondja, hogy a pálinkafőzdék kivételével a szesz előállító, fínomító és víztelenítő vállalatok, valamint a szeszszabadraktárak üzemi helyiségeiből szeszt csak előzetes bejelentés és hivatalos ellenőrzés mellett szabad elszállítani. Ez a rendelkezés a szeszegyedáruság lényegéből következik, mely szerint az ország területén előállított minden szesz az állam kizárólagos rendelkezése alá esik.
A szesz elszállításával kapcsolatban a küldő terhére megállapított felelősség jelenleg is érvényben van.
Az 51. § az államnak a szeszegyedáruságból folyó és az értékesítéssel kapcsolatos rendelkezési jogát határozza meg és kimondja, hogy az ország területén előállított, valamint a külföldről behozott minden szesz az állam kizárólagos rendelkezése alatt áll mindaddig, amíg azt a szeszegyedárusági igazgatóság akár a felhasználás céljának meghatározásával, akár a nélkül szabadforgalomba nem bocsátotta. A felhasználás céljának meghatározásával azt a szeszt kell forgalomba bocsátani, mely az 58. § (2) bekezdésében meghatározott célokra kerül felhasználásra.
A szakasz (2) bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint szabadforgalomba még nem bocsátott szeszre harmadik személy jogot nem szerezhet, az egyedáruság lényegéből következik s egyben kifejezésre juttatja azt, hogy a szeszt előállító vállalat vállalkozójának a szeszért megállapított beváltási árra igénye van.
Az 52. § a szesz rendelkezésre bocsátását szabályozza és kimondja, hogy aki az általa előállított szeszmennyiséget egészben vagy részben nem bocsátja a szeszegyedárusági igazgatóság rendelkezésére, köteles a rendelkezésre nem bocsátott szeszmennyiség után a beváltási és az egyedárusági eladási ár közötti különbözetet megfizetni. Az árkülönbözet jelenti ugyanis a kincstárnak a szeszegyedáruságból adódó bevételét. Ilyen esetben az árkülönbözet megfizetésén felül a jövedéki büntető eljárást is meg kell indítani. Arra a szeszmennyiségre nézve azonban, melyet a pénzügyi hatóság engedélyével megsemmisülés, vagy apadás címén a számadásból leírtak, az árkülönbözet megfizetésére vonatkozó kötelezettség nem terjed ki.
Az 53. § a szesz beváltási árának a megállapítását szabályozza. Minthogy a beváltási árat időről-időre a pénzügyminiszter a szesztermelési és értékesítési szaktanács és az érdekeltségek meghallgatásával a földmívelésügyi és iparügyi miniszterekkel egyetértőleg állapítja meg, e tekintetben mindazok a szempontok mérlegelve lesznek, melyek a beváltási ár megállapításánál figyelmet érdemelnek.
A beváltási árat azért kell a szeszt előállító vállalatok nemének, üzemmódjának, naponkinti és össztermelésének gondos figyelembevételével megállapítani, mert a szesz előállítási költsége a felsorolt körülmények szerint különböző. A beváltási árat úgy kell megállapítani, hogy az „általában használatos” szeszfőzési nyersanyagok ára és az átlagos előállítási költségek „gazdaságos üzemvitel mellett” fedezetet nyerjenek s ezen felül a vállalkozó részére - a moslék (répaszelet) értékének számításba vétele nélkül - tisztes polgári haszon jusson. A beváltási ár megállapításánál azért kell az „általában használatos” nyersanyagok árát és a „gazdaságos üzemvitel mellett” felmerülő előállítási költségeket számításba venni, hogy értéküknél fogva szeszfőzési célra nem alkalmas anyagoknak felhasználása vagy gondatlan üzemvitel esetében az ilyen vállalatok előnyben ne részesüljenek.
A borból előállított és a szeszegyedárusági igazgatóság rendelkezésére bocsátott szesz (borpárlat) átvételi árát megszabott összegben állapítja meg, mert a bortermelők kívánságához képest az e célra felhasználandó bornak az ára is meg van határozva. A bor értékesítésével megbízott szervezetnek azért kell a rendelkezésre bocsátott szesz (borpárlat) minden hl-je után 10 pengőt fizetni, hogy ebből a bor vásárlásával kapcsolatos költségeit fedezze, továbbá, hogy a szeszfőzdétől távolabb fekvő helyekről vásárolt bornak a fuvarja ne a termelőt terhelje, hanem a fenti összegből legyen fedezhető.
A beváltási árnak megállapítása folytán a szeszfőzde gazdaságos üzemvitele, valamint az e célra felhasznált nyersanyagok ára biztosítva van és a beváltási ár a mindenkori előállítási költségekhez, nem pedig a szesz értékesítési lehetőségéhez igazodik.
Az 54. § arra vonatkozólag tartalmaz rendelkezést, hogy az olyan szeszfőzdéknél, melyek a szesz előállításával együtt elárusításra szánt sajtolt élesztőt is készítenek, a szesz után megállapított beváltási árból az élesztő termelési adót le kell vonni. Ez a rendelkezés lényegében az eddig is érvényben volt élesztő termelési adónak a kezelését egyszerűsíti, az élesztő fogyasztási adóra vonatkozó rendelkezéseket azonban nem érinti.
Az élesztő termelési adó mérvének meghatározására a pénzügyminisztert hatalmazza fel. Már az 1921:VIII. tc. 8. §-a is a pénzügyminiszterre bízta az élesztő termelési adó mérvének a megállapítását. Ezt a felhatalmazást azért indokolt a jövőre nézve is fenntartani, hogy az élesztő termelési adó tétele a mindenkori gazdasági viszonyok és értékesítési lehetőségek figyelembevételével az élesztő fogyasztási adóra vonatkozó rendelkezésekkel összhangban legyen megállapítható.
Az 55. § a fínomítási, víztelenítési és raktározási díjakat szabályozza, az 56. § pedig felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a szesz beváltási árára előleget engedélyezzen. Ez utóbbi rendelkezés azt célozza, hogy a szeszt előállító vállalatok vállalkozói az előleg tekintetében se kerüljenek hátrányosabb helyzetbe, mint amilyen helyzetben eddig voltak.
Az 57. § a szesz értékesítésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza és kimondja, hogy a szeszegyedárusági igazgatóság a rendelkezésre bocsátott szeszmennyiséget belföldön a megállapított egyedárusági eladási áron vagy kedvezményes eladási áron bocsátja forgalomba, külföldön pedig az esetenkint elérhető áron értékesíti.
Az egyes szeszt előállító vállalatok részére elsőbbséget biztosít az általuk előállított szeszmennyiség visszavásárlására nézve. A bor- és gyümölcsszeszfőzdék vállalkozói által visszaváltott pálinkamennyiség egyedárusági árából pedig hét és fél százalék leengedés engedélyezését teszi lehetővé oly célból, hogy ezek a szeszfőzdék jelenlegi vevőkörüket megtarthassák és azt kiszolgálhassák.
Az 57. § az egyedárusági eladási ár megállapítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza és felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy kedvezményes egyedárusági árat állapíthasson meg az olyan szeszre nézve, melyet engedélye alapján az általa rendelettel megállapítandó feltételek mellett a javaslatban felsorolt célra használnak fel. Kedvezményes eladási ár az olyan célra használt szeszmennyiség után állapítható meg, amely célra eddig a szesz adómentesen volt beszerezhető és felhasználható.
A kedvezményes áron szabadforgalomba bocsátott szeszt csak arra a célra szabad felhasználni, amelyre azt kiutalták.
Az 59. § a szesz beváltásával és értékesítésével kapcsolatos beadványokra és levelekre illetékmentességet állapít meg.
A 60. § kimondja, hogy szeszt külföldről behozni csak a szeszegyedárusági igazgatóság engedélye alapján szabad. Egyben azonban felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy ez alól a rendelkezés alól egyes szeszesitalokra vonatkozóan kivételt tehessen. Erre a kivételes elbánásra az utasforgalomban, valamint a kisebb mennyiségben külföldről behozott szeszesitalok tekintetében van szükség.
A 61. § előírja, hogy a külföldről behozott szesz után egyedárusági árrészesedést kell fizetni, melynek mérvét a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg. Az egyedáruság árrészesedés az eddigi szeszadót van hivatva pótolni és azt biztosítja, hogy a kincstár a külföldről behozott szesz után is megfelelő bevételhez jusson.
A 62. § az egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) megfizetésére vonatkozó kötelezettséget általában a szeszadóra nézve jelenleg érvényben levő rendelkezésekkel azonos módon állapítja meg s számottevő eltérést csak a jövedéki kihágások esetében bekövetkező fizetési kötelezettség tekintetében tartalmaz.
A jövedéki kihágás esetében bekövetkező fizetési kötelezettségnek a szabályozásával fokozottabb mérvben jut kifejezésre az alanyi felelősség. Ugyanis a megrövidített egyedárusági eladási árat (árkülönbözetet) elsősorban az köteles megfizetni, aki a jövedéki kihágást elkövette, valamint aki annak elkövetésében részt vett, tehát személyes tevékenységével előmozdította a fizetési kötelezettség keletkezését.
A jövedéki kihágás elkövetésével megrövidített egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) megfizetésére az is kötelezhető, aki a szabadforgalomba még nem bocsátott szeszt átvette, jóllehet tudta, vagy kellő gondosság mellett tudhatta volna, hogy azt a szeszegyedáruság alól elvonták. Ennek a fizetési kötelezettségnek a megállapítására azért van szükség, mert gyakran előfordul, hogy egyesek szeszt a kereskedelemben kialakult szokásoktól és az ide vonatkozó rendelkezésektől eltérő módon nagyobb mennyiségben fedezeti okmány (számla, szállítójegy, stb.) nélkül, szesz eladásra engedéllyel nem rendelkező féltől, titokban vagy napi áron alól vesznek át s az ilyen vételeket üzleti és hivatalos feljegyzéseikben nem tüntetik fel. Jóllehet ilyen esetekben az átvétel körülményei nyilvánvalóvá teszik, hogy az átvevők tudták vagy legalább is kellő gondosság mellett tudhatták volna, hogy az általuk átvett szesz az egyedáruság alól el lett vonva, kifejezett törvényes rendelkezés hiányában a megrövidített köztartozás megfizetésére eddig kötelezhetők nem voltak.
A szesz elkobzásának kimondása és annak foganatosítása esetében az elkobzott szesz után az elkobzást megelőzően az egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) tekintetében keletkezett fizetési kötelezettség megszűnik.
A 63. § az egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) megfizetésére vonatkozó egyetemlegesség eseteit határozza meg. E szakasz (1) bekezdésében foglaltak olyan általános érvényű rendelkezések, melyek az egyetemlegesség jogi természetéből következnek. A (2) bekezdésben meghatározott egyetemleges fizetési kötelezettség megállapítására pedig a gyakorlatban felmerült esetekből kifolyóan azért van szükség, hogy a kincstár érdekei ilyen vonatkozásokban is biztosítva legyenek.
A 64. § az egyedárusági eladási árra (árkülönbözetre) vonatkozó személyes szavatosság eseteit határozza meg. A szeszt előállító, fínomító, víztelenítő, feldolgozó, illetőleg felhasználó vállalatok vállalkozóinak a vállalatuk körében elkövetett jövedéki kihágással megrövidített egyedárusági eladási árra (árkülönbözetre) vonatkozó feltétlen szavatossága azon a felelősségen alapszik, mely őket a vállalatuk üzemben tartására vonatkozó jogosultság (engedély) folytán terheli.
A szakasz (2) bekezdésének a)-d) pontjaiban felsorolt esetekben a személyi szavatosság a jövedéki kihágások miatt kiszabott pénzbüntetésekre nézve már a multban is érvényesíthető volt. Minthogy pedig elsősorban a közadó jellegű követelések beszedéséről kell gondoskodni, indokolt, hogy a pénzbüntetésekre nézve az eddig is fennálló személyes szavatosság az egyedárusági eladási árra (árkülönbözetre) is kiterjesztessék. A személyes szavatosságnak az e) és f) pontokban megjelölt esetekre való megállapítását a gyakorlatban mutatkozó hiányok tették szükségessé.
A 65. § kimondja, hogy a szabadforgalomba még nem bocsátott szesz az egyedárusági eladási árnak (árkülönbözetnek) dologi fedezetéül szolgál. Ez a rendelkezés összhangban áll az 51. §-ban foglalt azzal a rendelkezéssel, mely szerint az ország területén előállított és szabad forgalomba nem került szesz az állam kizárólagos rendelkezése alatt áll és a szabadforgalomba még nem bocsátott szeszre harmadik személy jogot nem szerezhet.
A 66. § a vállalatok átruházása és átengedése esetében az átvételt megelőzően keletkezett egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) tartozásokra vonatkozó szavatosságot állapítja meg. Ez a rendelkezés azt van hivatva biztosítani, hogy a hátralékban levő vállalatnak más személyre való átruházásával, illetőleg átengedésével a fizetési kötelezettség kijátszható ne legyen.
A 67. § az egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) esedékességét és behajtását szabályozza. Az esedékesség tekintetében a szakasz (2) bekezdése tartalmaz új rendelkezést, mely az általános szabályoktól eltérő módon keletkezett tartozások esedékességi idejére nézve fennálló jogbizonytalanságot szünteti meg. A behajtással kapcsolatos mulasztások miatti felelősség megállapítására vonatkozó rendelkezések megegyeznek az egyéb adótörvényekben idevonatkozólag érvényben levő rendelkezésekkel.
A 68. § az egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) elévülését, 69. §-a pedig a beváltás ár és az egyedárusági ár (árkülönbözet) iránti hatáskört a szeszadóra vonatkozólag jelenleg érvényben levő törvényes rendelkezésekkel azonos módon állapítja meg.
A 70. § az egyedárusági eladási ár (árkülönbözet) megfizetése tekintetében a szeszadó megfizetésére jelenleg érvényben levő rendelkezésekkel lényegében azonos rendelkezéseket tartalmaz.
A 71. § az egyedárusági eladási ár hitelezését szabályozza és megállapítja, hogy kiknek nem engedélyezhető hitel, illetőleg hogy a már engedélyezett hitel milyen esetekben szűnik meg. Ezekre a rendelkezésekre a hitelezésből folyóan a kincstárt érhető veszteségek elkerülése érdekében van szükség.
Az eddig érvényben levő rendelkezések a szeszadó hitelezésére nyujtottak módot és lehetőséget. Minthogy jövőben a szeszadót a beváltási és az egyedárusági eladási ár közötti különbözet helyettesíti, azért kell az egyedárusági eladási ár hitelezését szabályozni.
A 72. § rendelkezése azt célozza, hogy akik a multban adómentes szesz beszerzésére és felhasználására engedélyt nyertek, azok tevékenységüket kedvezményes áron beszerzett szesszel tovább folytathassák.
A 73. § a kedvezményes áru szesz denaturálásáról intézkedik. Az adómentesen kiutalt szeszt - a motorhajtásra használt szesz kivételével - eddig az adómentes szeszt felhasználó, illetőleg forgalomba hozó vállalatokban denaturálták. A denaturálásokkal kapcsolatban a multban nagyobb visszaélések fordultak elő, amelyek egyrészt az államkincstárnak, másrészt a legitim szeszipar és szeszkereskedelemnek kárt okoztak. A szóbanlevő visszaélések megakadályozása, illetőleg az ellenőrzés hatékonyabbá tétele céljából akként intézkedik, hogy jövőben a kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalt szeszt lehetőleg még a szeszt előállító vállalat, illetőleg a szeszszabadraktár üzemi helyiségeiből való elszállítás előtt kell denaturálni. E tekintetben elsősorban az általános denaturálószerrel való denaturálás céljaira kiutalt szesz jön figyelembe, nemcsak az e célra felhasznált szesz jelentős mennyisége folytán, hanem azért is, mert az említett visszaéléseket többnyire ezen a téren követték el. Az ilyen célra kiutalt szeszt a denaturálótelepek jövőben denaturálva kapják, miáltal a visszaélések elkövetésére kevesebb mód és alkalom nyílik. Az eddigi denaturálótelepek rendeltetése tehát jövőben nem a kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalt szeszmennyiség denaturálása és forgalombahozatala hanem csak a denaturált szesz raktározása és forgalombahozatala lesz.
A 74. § az ecetgyártás céljára kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalt szesz felhasználása tekintetében tartalmaz rendelkezéseket és az e célra termelési időszakonkint kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalható szesz mennyiségének s ennek keretén belül az egyes ecetgyárak által termelési időszakonkint felhasználható szeszmennyiségnek megállapítását a pénzügyminiszterre bízza.
Az ecetgyártásra termelési időszakonkint kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalható szesz mennyiségének a megállapítására s ennek keretén belül az egyes ecetgyárak által felhasználható szeszmennyiségnek a meghatározására az ecetgyártásnak a tényleges szükséglettel és az értékesítési lehetőségekkel való arányosítása érdekében van szükség, továbbá azért, hogy ily módon a kisebb ecetgyárak működése és fennmaradása biztosítva legyen.
A kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalt szesz felhasználásával előállított ecet értékesítésének, illetőleg forgalombahozatalának feltételeit és módját a mindenkori viszonyokhoz képest azért kell rendelettel megállapítani, hogy a fogyasztóközönség érdeke az ecetgyártásra felhasználható szesz mennyiségének kontingentálása mellett is teljesen biztosítva legyen.
A szeszt felhasználó ecetgyárak jelenleg egységes szervezetben vannak tömörülve s az értékesítést is közös megállapodás és azonos árak mellett végzik. Oly célból, hogy a szóbanlevő szervezet működése közérdekű szempontokból hathatósan ellenőrizhető legyen, továbbá, hogy különösen a kisebb ecetgyárak érdekei az egységes szervezeten belül is megfelelően biztosíttassanak, szükség van arra, hogy az ecet értékesítése az ecetgyárak vállalkozóiból alakult, s állami ellenőrzés alatt álló szervezetre legyen bízható. Ez a megbízás a jelenlegi helyzettel szemben változást alig jelent. A szervezet állami ellenőrzésének rendszeresítése pedig a szervezet jövőben való megfelelő működése tekintetében is biztosítékot nyujt.
A 75. § rendelkezése önként következik abból, hogy a különböző célokra felhasznált szesz egyedárusági eladási ára különböző összegekben lesz megállapítva.
Ha valaki a meghatározott célra kedvezményes egyedárusági eladási áron kiutalt szeszt más célra használ, köteles a kedvezményes és a felhasználás időpontjában érvényben levő egyedárusági eladási ár közötti különbözetet pótlólag megfizetni. Ilyen esetben ugyanis az árkülönbözet megfizetése nélkül a kincstárt veszteség érné.
A 76. § rendelkezésre azért van szükség, mert az idevonatkozólag érvényben levő rendelkezések az időközben szerzett tapasztalatok figyelembe vételével módosítást, illetőleg kiegészítést igényelnek különös tekintettel arra, hogy több alkalommal az egészségre ártalmas, mérgező hatású italok kerültek forgalomba, amit megakadályozni csak a gyártásnak engedélyhez kötése és az eddiginél szigorúbb ellenőrzés gyakorlása mellett lehet.
A 78. § rendelkezést minőségi és higiénikus szempontok teszik indokolttá.
A 79-97. §-okhoz
A törvény XIII. fejezete a 79-97. §-okban az eddig érvényben volt büntető rendelkezéseket a mai büntetőjogi alapelvek figyelembevételével módosítja, illetőleg a gyakorlatban szükségesnek mutatkozó rendelkezésekkel kiegészíti. Az utóbbi években előfordult súlyos jövedéki kihágások, valamint azok elkövetésének körülményei nyilvánvalóvá tették, hogy a szeszjövedéki kihágások megtorlására nézve eddig érvényben volt büntető rendelkezések nem elég hatályosak s így nem alkalmasak arra, hogy a jövedéki kihágások elkövetésével nemcsak az államkincstár érdekei szenvednek sérelmet, hanem a legitim szeszipar és szeszkereskedelem érdekei is veszélyeztetve vannak.
A 98. § rendelkezésre azért van szükség, mert a szeszszükséglet zavartalan ellátásának biztosítása céljából évről-évre nagyobb mennyiségű készletet kell a következő termelési időszakra átvinni. Minthogy az Országos Szeszértékesítő Rt.-nak a szesz értékesítésére vonatkozó megbízatása a törvény hatálybalépésének napján megszűnik, egyrészt lehetőséget kell nyujtani arra, hogy a készletben maradt szeszmennyiséget megbízói javára értékesíthesse, másrészt a szeszellátás biztosítása céljából a szóbanlevő szeszkészlet tekintetében az állam kizárólagos rendelkezési jogát biztosítani kell.
Az átvételi ár megállapítása azon alapszik, hogy az Országos Szeszértékesítő r.-t. a készletben levő szeszmennyiséget megbizatásának megszünése folytán csak külföldön értékesíthetné s így e tekintetben a külföldön elért árakat kell figyelembe venni.
A (3) bekezdése szerinti felhatalmazásra azért van szükség, mert egyesek szeszgazdálkodásunk megváltoztatására irányuló rendelkezések figyelembevételével szükségletüket meghaladó, spekulatív szeszvásárlásokat folytatnak és készletüket indokolatlanul halmozzák.
A hatálybalépés idejéül azért kell szeptember hó 1. napját megállapítani, mert a szesztermelési időszak ezen a napon veszi kezdetét s a szeszgazdálkodásunk megváltoztatására vonatkozó rendelkezések a termelési időszak folyamán hatályba léptethetők nem volnának.
