1938. évi XXXI. törvénycikk indokolása

a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról * 

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A hegyközség a község (város) határában fekvő szőlők és gyümölcsösök tulajdonosaiból, mint tagokból a szőlő- és gyümölcsgazdálkodáshoz fűződő közös érdekeik előmozdítására és védelmére alakult köztestület.

Ezen társulás keretében végrehajtandó kötelességeket és megvalósítandó feladatakot közelebbről az 5. § határozza meg.

A 2. §-hoz

Az 1929:XVII. törvénycikk 19. §-a értelmében csak azon községekben (városokban) kellett hegyközségeket alakítani, amelyek határában 150 kat. hold vagy ennél nagyobb, összefüggő, betelepített szőlőterület volt. Kikötötte továbbá ez a törvény, hogy az összefüggő, betelepített szőlőterület legalább 10 tulajdonosnak, illetőleg birtokosnak a kezén legyen. A törvény nem vette ki a hegyközség kötelékéből a betelepített szőlők között lévő puszta és más gazdasági mívelés alatt álló területeket sem, ha azok együttes nagysága nem haladta meg a betelepített szőlők területének felét.

A törvény ezen rendelkezése következtében hazánk 2731 szőlőtermelő községe közül mindössze 555 volt kötelezve hegyközségek alakítására, mert csak annyi azon községek száma, melyek határában 150 kat. hold vagy ennél nagyobb szőlőterület van: de még ezen községek határában fekvő szőlők tulajdonosai sem voltak kötelezve mind hegyközség alakítására, mert egyrészt a betelepített szőlőterületek nem mindenütt képeztek összefüggő komplexumokat, másrészt mert a szőlőterületek nem mindenütt voltak legalább 10 tulajdonos kezén.

Az 1929:XVII. törvénycikk vonatkozó rendelkezései szerint tehát a szőlőtermelő községeknek csak legfeljebb 20%-a volt hegyközségek alakítására kötelezve.

A jelen törvény értelmében meg kell alakítani a hegyközséget mindazokban a községekben (városokban), amelyek határában 50 kat. hold vagy ennél nagyobb szőlő és gyümölcsös van, feltéve, hogy azok legalább 5 tulajdonos kezén vannak.

A beültetett szőlőterületek minimumának 50 kat. holdra való leszállítása, a gyümölcsös területeknek a betelepített szőlőkkel azonos elbánás alá vonása, az összefüggés kritériumának elejtése, a tulajdonosok számának ötre való csökkentése által 1140-re, tehát a szőlőmíveléssel foglalkozó községek cca 42%-ára emelkedik azon községeknek (városoknak) a száma, amelyek hegyközségek megalakítására köteleztetnek.

A hegyközségek lényege nem kívánván meg az igazgatásunk alá tartozó területek összefüggését, a jelen törvény a régi törvénynek ilyirányú rendelkezését nem vette át. Ezáltal elérhető, hogy a községek (városok) betelepített szőlőterületei és gyümölcsösei közé ékelt puszták és más gazdasági művelés alatt álló területek a hegyközségi kötelékekből kivétessenek, másrészt, hogy a hegyközségek akkor is megalakíttassanak, ha valamely község (város) határában a betelepített szőlők és gyümölcsösök szétszórtan műveltetnek s összefüggő komplexumot nem is képeznek.

A 3. §-hoz

A törvény 3. §-a a hegyközség megalakítására 4 hónapi határidőt állapít meg, mely idő teljesen elegendő a szükséges előkészítő munkálatok elvégzésére.

Ha az arra kötelezettek a hegyközséget a törvény által megállapított fenti határidő alatt önkéntesen nem alakítanák meg, úgy a törvényhatóság első tisztviselőjének kötelessége, hogy további 2 hónap lefolyása alatt a hegyközség megalakításáról hivatalból gondoskodjék.

A 4. §-hoz

A törvény 4. §-a felsorolja azokat a hatósági szerveket, amelyek hegyközség hiányában, a hegyközség szerveinek feladatkörét ellátni kötelesek.

Az 5. §-hoz

A törvény 5. §-a a hegyközségek, illetőleg ezek törvényes jogkörében eljáró községek (városok) kötelességeit és feladatait állapítja meg.

A 6. §-hoz

A törvény 6. §-a felsorolja a hegyközségek ügyeit intéző és végrehajtó szerveket. Ezen szervek működését és munkakörét az 1929:XVII. törvénycikk részletesen szabályozta.

A 7. §-hoz

A törvény 7. §-a a hegyközségek részére önkormányzati jogot biztosít azáltal, hogy szervezeti és ügyviteli szabályainak a megalkotását a hegyközségekre ruházza.

A hegyközségeket már a mezőrendőrségről szóló 1894:XII. törvénycikk VIII. fejezete önkormányzati hatáskörrel ruházta fel. A hegyközségeknek, mint a szőlőbirtokosok és gyümölcstermelők érdekképviseleti szerveinek ezen autonomiáját továbbra is fenn kellett tartani.

Az egységes irányítás biztosítása céljából a szervezeti és ügyviteli szabályok irányelveinek a megállapítását a földmívelésügyi, belügy- és a pénzügyminiszterre ruházza. A megfelelő ellenőrzés biztosítása érdekében pedig gondoskodás történt arról, hogy a hegyközségek szabályzata csak a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának jóváhagyása által váljék hatályossá.

A 8. §-hoz

A törvény 8. §-a a hegyközségeket, illetőleg a hegyközségek törvényes jogkörében eljáró községeket felhatalmazza arra, hogy a reájuk háruló kötelességek és feladatok ellátásával kapcsolatban felmerülő költségeik fedezésére a kötelékükbe tartozó szőlő- és gyümölcsterületek tulajdonosaira (birtokosaira) birtokarány szerint fizetendő, közadók természetével bíró járulékot vethessenek ki. Felesleges költségek megkímélése céljából kiköti, hogy a hegyközségi járulékot abban a legkisebb mértékben kell megállapítani, amelyet a feltétlenül szükséges igazgatási költségek fedezése megkíván és hogy az ebből származó bevételt csakis a hegyközségi igazgatás költségeinek a fedezésére szabad fordítani.

A hegyközségi járulék kat. holdanként kivethető maximumának, a törvényjavaslat keretében való fixirozása nem látszott célszerűnek, egyrészt, mert a különböző szőlővidékeken a hegyközségek ezen igazgatási költségei a legkülönbözőbb módon alakulnak, másrészt, mert a különböző szőlővidékeken különböző annak az összegnek a nagysága, amit a szőlősgazdák és gyümölcstermelők, a hegyközségeken keresztül kapott előnyök ellenében hegyközségi járulékként fizetni képesek és hajlandók.

A 9. §-hoz

A törvény 9. §-a a hegyközségeket közgyűlési és választmányi határozataik egy példányának, a határozathozataltól számított 15 nap alatt az illetékes hegyközségi tanácsok részére való megküldésére kötelezi oly célból, hogy ezáltal a hegyközségi tanácsok a kötelékükbe tartozó hegyközségek működéséről tájékoztatva legyenek s azok működésének irányítására befolyásukat érvényesíthessék.

A 10. §-hoz

A törvény 10. §-a a hegyközségek közgyűlési és választmányi, illetőleg a 4. §-ban megjelölt hatóságoknak a hegyközségekre ruházott feladatkörben hozott határozatai ellen való fellebbezésnek kérdését szabályozza.

A 11. §-hoz

A 11. §-a arra az esetre, ha a hegyközség megalakulása dacára sem működnék vagy ha törvényszerű kötelességeit és feladatait nem teljesítené, jogot ad a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának arra, hogy a hegyközség önkormányzatát egy év tartamára felfüggeszthesse és a hegyközségi feladatok elvégzését a községi elöljáróságra bízza, - az egy év elteltével pedig a földmívelésügyi miniszternek arra, hogy a hegyközséget fel is oszlathassa. Ez esetben a hegyközséget újra meg kell alakítani.

A 12. §-hoz

A törvény 12. §-a a megalakult hegyközségek feloszlásának feltételeit állapítja meg.

A 13. §-hoz

A hegyközségi tanácsokat már az 1929:XVII. törvénycikk életrehívta. Ezen törvény idevonatkozó 41. §-a azonban csak azokat a törvényhatóságokat kötelezte különálló hegyközségi tanácsok alakítására, amelyek területén legalább 12 hegyközség működik és ezek összes területe legalább 12,000 kat. hold. Minthogy a hegyközségi tanácsok működésére feltétlenül szükség van egyrészt a termelés és értékesítés megszervezése és irányítása céljából, másrészt pedig azért, hogy a hegyközségek és a földmívelésügyi minisztérium, illetőleg az országos szőlő- és borgazdasági tanács között a kapcsolatokat fenntartsák, célszerűnek mutatkozott nemcsak ezeknek további fenntartása, hanem annak biztosítása is, hogy lehetőleg minden nagyobb szőlő- és gyümölcsösterülettel rendelkező törvényhatóság önálló hegyközségi tanács alakítására köteleztessék vagy részére ilyen tanácsok alakítására legalább lehetőség teremtessék.

A 15. §-hoz

A törvény 15. §-a megállapítja a hegyközségi tanács szervezetét.

A 17. §-hoz

A törvény a tanács végrehajtó közegéül a tanácsi titkárt jelöli meg.

A tanácsi titkári intézményt, mint a hegyközségi tanács végrehajtó szervét, már az 1929. évi XVII. törvénycikk életrehívta. Ezen állások betöltésére azonban eddig csak néhány hegyközségi tanácsnál került sor, mert a mezőgazdasági kamarák, melyeknek az idézett törvény szerint ezen titkárok javadalmazásáról gondoskodniok kellett volna, a titkári fizetések folyósítása elől - fedezet hiányára való hivatkozással - elzárkóztak.

A hegyközségi tanácsi titkári intézmény fenntartására feltétlenül szükség van, mert a hegyközségi tanácsnak a titkár lesz az a szakképzett, állandó alkalmazottja, akin keresztül a tanács a működési területén fekvő szőlők és gyümölcsösök termelését irányíthatja, a termények értékesítését megszervezheti s a szőlősgazdákat és gyümölcstermelőket a szükséges szaktanácsokkal minden téren segítheti.

A 18. §-hoz

A törvény 18. §-a a tanácsi titkárok előképzettségére, javadalmazására és szolgálati viszonyaira nézve tartalmaz rendelkezéseket.

A 20. §-hoz

A hegyközségi tanácsokat bizonyos vonatkozásban már az 1929:XVII. törvénycikk önkormányzati hatáskörrel ruházta fel. A hegyközségi tanácsoknak, mint a szőlőbirtokosok és gyümölcstermelők érdekképviseleti szerveinek ezen autonómiáját továbbra is fenn kellett tartani. Az egységes irányítás biztosítása céljából azonban a törvény a szervezeti és ügyviteli szabályok irányelveinek a megállapítását a földmívelésügyi, belügy- és pénzügyminiszterre ruházza.

A 22. §-hoz

A törvény 22. §-a a kat. holdanként szedhető tanácsi járulék összegét évi 1 pengőben maximálja, elejét kívánván venni annak, hogy a szőlősgazdák és gyümölcstermelők e címen feleslegesen megterheltessenek.

A 25. §-hoz

A törvény rendelkezései a szőlő- és bortermelés terén mutatkozó túlprodukciónak kívánnak gátat vetni s a szőlőtermelést az úgynevezett történelmi területekre kívánják visszaszorítani, olyan területekre, amelyek fekvésüknél és talajuknál fogva más mezőgazdasági cikk termelésére nem alkalmasak, természeti adottságuknál fogva azonban, ha magasabb termelési költségekkel is, de a legjobb minőségű borokat szolgáltatják. A fenti rendelkezések tehát kettős célt szolgálnak és pedig a túltermelés megakadályozását és a minőségi termelés elősegítését.

Ma, amikor a gazdasági viszonyok változása folytán az ország belső felvevőképessége lényegesen meggyengült, amikor borfeleslegeinknek a külföldi piacokon való elhelyezése is, részben a magas vámok, részben a külföldi verseny miatt nehézségekbe ütközik, törvényhozás útján kell gondoskodni e téren a túltermelésnek a megakadályozásáról s mielőbb egy olyan piaci helyzetnek a megteremtéséről, amelyben a meglevő szőlők termése könnyen és jobb áron értékesíthető.

A szőlőtermelésnek ez a korlátozása a külföldi államok jogalkotásában sem ismeretlen jelenség. Franciaország, Románia, Jugoszlávia, sőt legutóbb Ausztria is, átérezve a túlméretezett bortermelésből származó nehézségeket, a közelmúltban olyan törvényes rendelkezéseket léptetett életbe, amelyek az új szőlők telepítésének a lehetőségét erősen korlátozzák.

Az új szőlőtelepítéseknek illeték alá vonása nemcsak az új szőlőtelepítéseket kívánja megnehezíteni, hanem az így befolyó összegeknek az értékesítés szolgálatába való állítása által a szőlő és bor értékesítését óhajtja megkönnyíteni.

A 26. §-hoz

Nagy hibája a mai bortermésünknek, hogy ugyanabban a termelési évben, ugyanazon a borvidéken, sőt ugyanazon a termőhelyen sem tud sem fajtában, sem minőségben olyan, csak megközelítőleg egyöntetű típusokat produkálni, amelyekkel a bel- és külföldi piacokon nagyobb tömegekben megjelenhetne.

A borvidékenként telepíthető szőlőfajták előírása, valamint az okszerű szőlőművelésnek és szüretelésnek irányítása által ezeknek a hibáknak az eliminálására vagy legalább lényeges csökkentésére lehetőség nyílik, ami boraink főleg külföldi piacokon való elhelyezésének egyik sarkalatos előfeltétele.

A 27. §-hoz

Az ország területéből direkttermő szőlőfajtákkal ezidőszerint 31,840 kat. hold van betelepítve.

A direkttermő szőlők az ország egész beültetett szőlőterületének 8.5%-át teszik ki. Tekintettel arra, hogy a direkttermő fajták inkább bő termésűek, a belőlük szűrt bor évi mennyisége közel 500,000 hl-re tehető. Ezen tekintélyes mennyiségű és köztudomásúlag rosszminőségű bor a magyar borok külföldön elismert jó hírnevét és a hazai bortermelés közgazdasági jelentőségét állandóan veszélyezteti. Amikor tehát a kormányzat törvényhozási úton gondoskodik a bortermelés terén a túlprodukciónak megakadályozásáról, nem engedhető meg, hogy ezek a silány minőségű, olcsón művelt szőlők termésükkel továbbra is veszélyeztessék a nagyobb költségekkel fenntartott, de jóminőségű bort szolgáltató, értékes szőlők kultúráját.

A kártalanítás összege az átoltáshoz szükséges nemes oltóvesszők forgalmi árának, a kártérítéshez szükséges munkabéreknek, végül az egy évi elmaradt haszonnak a figyelembevételével lett fenti méltányos összegben megállapítva.

A 28. §-hoz

A 28. § rendelkezése a szomszéd birtokosok között e téren gyakran előforduló viszályokat és egyenetlenségeket van hivatva megszüntetni s egyben védi a szőlőket a szomszédos területen netán beültetendő fáknak a fejlődésüket károsan befolyásoló árnyékától.

A 29. §-hoz

Már a filloxeravész utáni új szőlőtelepítések idején gyakran károsították meg egyes lelkiismeretlen üzérek a szőlősgazdákat azzal, hogy a venni szándékolt szőlővesszők vagy szőlőoltványok helyett más, legtöbbször értéktelen anyagot szállítottak. Ez a visszaélés csak évek mulva derült ki, amikor a károsult szőlősgazda kártérítési igényét érvényesíteni már nem tudta. Az ilyen esetek nemcsak az érdekelt szőlősgazdák egyéni érdekeit sértették, de károsan hatottak a közérdekre is, mert az egyes borvidékek egyöntetű termelésének kifejlődését megakadályozták.

Hasonló visszaéléseknek a jövőben való elkerülése és a fajtermelés biztosítása céljából kellett az üzletszerűleg berendezett kereskedelmi szőlővessző telepeket állami felügyelet és ellenőrzés alá helyezni.

A 31. §-hoz

A törvény 30. és 31. § rendelkezései bortermelésünk jövő fejlődése szempontjából fontosak. Ezektől várható ugyanis szőlőültetvényeink fajtisztaságának biztosítása, szőlőültetvényeinknek betegségek esetleges behurcolásától való megvédése és az egyöntetű, jóminőségű, kivitelre is alkalmas borok előállításának már a termelés során való lehetővé tétele.

A 32. §-hoz

A törzskönyvek a szőlőterületek különböző viszonyait vannak hivatva feltüntetni, oly célból, hogy az egyes szőlőterületeken fekvés, talaj, éghajlat, stb. figyelembevételével mindenkor a legmegfelelőbb fajták termeltessenek és a leghelyesebb mívelési módok alkalmaztassanak.

Szükség van azonban ezen törzskönyvre annak elbírálása céljából is, hogy egyes, ma szőlővel betelepített területek más jövedelmező gazdasági művelésre alkalmasak lennének-e?

A termelés helyes irányítása ilyen törzskönyvek felfektetése nélkül úgyszólván lehetetlen.

A 33. §-hoz

Feltétlenül szükség van egy célirányos, megfelelően megszervezett és a kellő anyagi felkészültséggel rendelkező, széleskörű propaganda megindítására, úgy a belső fogyasztásnak emelése, mint az export fokozása érdekében.

A propaganda fontosságát más szőlőtermelő államok régen felismerték.

A 34. §-hoz

A hegyközségi tagok birtokarányszerinti 50%-ának kívánságára a kötelező védekezést el kell rendelni. Az elmulasztott kötelező védekezés végrehajtásáról a mulasztó költségére a hegyközség gondoskodik.

Ezek a rendelkezések, melyek a szőlősgazdák régi és jogos kívánságából fakadnak, megvédik a károsodástól azokat a szőlősgazdákat, akik költséget és fáradtságot nem kímélve, védekeznek a kártevők ellen, védekezésre kényszerítvén azokat a hanyag szőlősgazdákat, akik mulasztásuk által nemcsak saját, hanem gazdatársaik termését is a pusztulásnak teszik ki.

A 35. §-hoz

A törvény 35. §-a rendelkezésének az a célja, hogy a szakértelmet a szőlő- és gyümölcsgazdálkodás terén megfelelően érvényesítse. Nagy hátránya a magyar szőlőművelésnek és gyümölcstermelésnek, hogy a nagyobb gazdaságok is járatlan, régi rossz szokásokhoz ragaszkodó szőlőkezelőket és kertészeket tartanak, akik megfelelő szaktudás hijján nem tudnak és nem akarnak lépést tartani a fejlődő korral. A nagyobb gazdaságoktól elvárható, hogy anyagi áldozatok árán is, szakképzett szőlőkezelőket és kertészeket alkalmazzanak s hogy így szakszerűen kezelt gazdaságuk a kisebb gazdáknak is mintául szolgálhasson. Ezen anyagi áldozat a termelők részéről annyival is inkább meghozható, mert a helyes gazdálkodás által a termés mennyiségében és minőségében ezen kiadás részükre bőségesen megtérül.

A 36. §-hoz

Augusztus 1-től a szüret befejeztéig a szőlőkben és gyümölcsösökben való vadászást imperative el kellett tiltani, mert ebben az időben a vadászat a szőlők és gyümölcsfák termésében pótolhatatlan károkat okozhat.

Azzal, hogy a törvény a községeket, a hegyközségi kötelékbe tartozó területre aránylagosan eső vadászati bérrészletnek a hegyközségek pénztárába való befizetésre kötelezi, a hegyközségeket jogos jövedelemhez kívánja juttatni. Ezzel az intézkedéssel a hegyközségi tagok által fizetendő hegyközségi járulékok összege lesz csökkenthető.

A 37. §-hoz

A 37. § felhatalmazására azért van szükség, mert az itt szóbanforgó kérdések egyes részletei nem alakultak még ki annyira, hogy azok a termelés zökkenésének kockázata nélkül a törvény gyorsan nem változtatható formái között lennének szabályozhatók. Viszont minden remény meglévén arra, hogy a még ki nem forrott részletek rövidesen kikristályosodnak, ennek bekövetkezésére biztosítani kellett a kérdések rendezésének gyors lehetőségét, mégpedig oly alakban, ami a netán szükségessé váló korrekciókra körülményesebb eljárás nélkül nyujt módot.

A 38. §-hoz

Minthogy a jelen törvény rendelkezéseibe ütköző kihágások, a dolog természeténél fogva, a legtöbb esetben csak jóval a kihágás elkövetése után fedezhetők fel, gondoskodni kellett arról, hogy a törvényjavaslat által statuált kihágások elévülési ideje csak attól az időponttól számíttassék, amikor azok elkövetéséről a hatóság tudomást szerzett.

A 40. §-hoz

A törvényjavaslat a befolyó pénzbüntetések és bírságpénzek fele összegének a hegyközségek részére való átengedése által a hegyközségeket jövedelemhez kívánja juttatni, hogy a hegyközségi tagok által fizetendő hegyközségi járulékok összege ezáltal is megfelelően csökkenthető legyen. A büntetéspénzek és bírságpénzek hovafordítása iránt az 1929:XVII. törvénycikk 58. §-a hasonlóan rendelkezett.


  Vissza az oldal tetejére