1938. évi XXXIV. törvénycikk indokolása

a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről * 

Általános indokolás

A magyar nemzet az őt ért súlyos csapások után sem vesztette el abba vetett hitét, hogy ha ügye elfogulatlan ítélőszék elé kerül, az igazságtétel nem fog elmaradni. Amidőn ez az igazságtétel Európa államainak jelen helyzetéből folyó lehetőség szerint a népi elv keretei között részben megvalósuláshoz jut, a nemzet áhítattal eltelve ad hálát az Isteni Gondviselésnek, bensőséges örömmel üdvözli a magyar hazába visszatérő véreit és bizalommal tekint jobb jövője elé.

A törvényhozás tehát, amikor a 20 évi fájdalmas elszakíttatás, szenvedés és az idegen uralommal szemben kifejtett hősies ellenállás után visszatérő felvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához visszacsatolása felől rendelkezik, mindenekelőtt ennek az egyetemes nemzeti érzületnek ad a jelen törvényjavaslat bevezető részében foglaltak szerint kifejezést.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország a szudétanémet területeknek Németországhoz csatolása tárgyában az 1938. évi szeptember hó 29. napján Münchenben kötött egyezmény kiegészítő részét képező következő nyilatkozatban egyezett meg:

„A négy hatalom kormányfői kinyilatkoztatják, hogy a Csehszlovákiában élő lengyel és magyar kisebbségek kérdését a négy hatalom itt jelen lévő kormányfői fogják további tárgyalás alá venni, amennyiben az az érdekelt kormányoknak közvetlen megegyezése útján három hónapon belül rendezést nem nyerne.”

Ez a nyilatkozat, mint a müncheni megállapodások általában, a népi elv alapján áll. A nyilatkozatban foglaltakra való tekintettel a magyar kormány az 1938. évi október hó 9. napján Komáromban közvetlen szóbeli tárgyalásokat kezdett a csehszlovák kormánnyal, majd jegyzékváltás útján folytatta a tárgyalásokat. A tárgyalások során megegyezés jött létre a két kormány között az iránt, hogy a Csehszlovák Köztársaság területéből Magyarországhoz visszacsatolandó területek ügyében döntésre a német birodalmi kormányt és az olasz királyi kormányt kérjék fel s megegyezés jött létre a magyar és a csehszlovák kormány között az iránt is, hogy a döntőbírósági határozatot kötelezőnek fogják elismerni. A német birodalmi kormány és az olasz királyi kormány a döntőbírósági tisztet elfogadta és az érdekelt kormányok képviselőinek meghallgatása után az 1938. évi november hó 2. napján Bécsben hozott döntésében a Csehszlovák Köztársaság területéből Magyarországhoz csatolandó területeket kijelölte. A határozat szövege magyar fordításban a következő:

Döntőbírói határozat

„A magyar királyi kormánynak és a csehszlovák kormánynak a német és a királyi olasz kormányhoz intézett ama felkérése alapján, hogy a Magyarországnak átengedendő területeknek a két állam között függőben lévő kérdését döntőbírói határozattal rendezzék, valamint az ezt követően az érdekelt kormányok között 1938. október 30-án váltott jegyzékek alapján Ribbentrop Joachim úr német birodalmi külügyminiszter és gróf Galeazzo Ciano úr, ő felsége Olaszország királyának és Etiópia császárának külügyminisztere, ma Bécsben összejöttek és kormányaik nevében Kánya Kálmán úr magyar királyi külügyminiszterrel és dr. Chvalkovszky Ferenc úr, csehszlovák külügyminiszterrel folytatott újólagos megbeszélés után a következő döntőbírói határozatot hozták:

1. A Csehszlovákia részéről Magyarországnak átengedendő területek a csatolt térképen vannak megjelölve. A határok helyszíni megvonása a magyar-csehszlovák bizottság feladatát képezi.

2. A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és azt 1938. november 10-ig végre kell hajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgyszintén annak egyéb módozatait magyar-csehszlovák bizottságnak kell haladéktalanul megállapítania.

3. A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor rendes állapotukban meghagyassanak.

4. A területátengedésből adódó részletkérdéseket, különösen az állampolgárság és az optálás kérdéseit magyar-csehszlovák bizottságnak kell rendezni.

5. Hasonlóképpen magyar-csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén megmaradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. Ez a bizottság fog különösen arról gondoskodni, hogy a pozsonyi magyar népcsoport ugyanolyan helyzetbe jusson, mint a többi ottani népcsoport.

6. Amennyiben a területek Magyarországnak való átengedéséből a Csehszlovákiának megmaradó terület számára gazdasági vagy forgalomtechnikai természetű hátrányok és nehézségek származnak, a magyar királyi kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ilyen hátrányokat és nehézségeket a csehszlovák kormánnyal egyetértésben kiküszöbölje.

7. Amennyiben ennek a döntőbírói ítéletnek keresztülvitele során nehézségek vagy kétségek támadnának, a magyar királyi kormány és a csehszlovák kormány ezek tekintetében közvetlenül egyezik meg. Ha ilymódon valamilyen kérdésben nem tudnának megállapodni, ezt a kérdést végérvényes döntés céljából a német és a királyi olasz kormány elé terjesztik.

Wien, 1938. november 2.

Ribbentrop Joachim s. k. Galeazzo Ciano s. k.”

A döntőbírósági határozat végrehajtásának részleteiben a magyar és a csehszlovák kormány megegyezett s a magyar honvédség a Kormányzó Úr Ő Főméltóságának parancsára a visszacsatolt területekre bevonulását megkezdte. Komárom városába a bevonuló honvédcsapatokat az 1938. évi november hó 6. napján a felszabadult lakosság leírhatatlan lelkesedésének közepette maga a Kormányzó Úr Ő Főméltósága vezette be.

A magyar királyi kormány alkotmányos kötelességének tesz eleget, amikor a felvidéki területek visszacsatolása ügyében a fentebb vázolt eljáráshoz a törvényhozás utólagos jóváhagyását kéri.

Közismert az a megértő, őszinte és elszánt baráti támogatás, amellyel a két baráti nagy nemzet a Magyar Igazság győzelmét elősegítette. Indokolt, hogy a magyar törvényhozás akkor, amikor a magyar kormány kormányzati ténykedéseit jóváhagyóan tudomásul veszi, egyúttal hálával emlékezzék meg a két baráti nemzet kormányának fáradozásáról és hálás megemlékezését törvénybe iktassa.

Amint a döntőbírósági határozatból kitűnik, a visszacsatolt területek határát a határozat minden részletében nem állapította meg, a határ részletes kitűzése iránt még tárgyalások folynak a két érdekelt kormány között, ezidőszerint tehát a törvényjavaslat csupán általános rendelkezést tartalmazhat a felvidéki területeknek a magyar állam területéhez visszacsatolása iránt. A döntőbírósági határozathoz mellékelt térképet a kormány az Országgyűlés két házának bizottságaiban bemutatni és ismertetni kész.

A 2. §-hoz

Annak, hogy a visszacsatolt felvidéki területek a magyar állam alkotmányos életébe beleilleszkedjenek, első követelménye, hogy ezeknek a területeknek a népe a magyar állam törvényhozásában résztvehessen. Ennek a követelménynek legtökéletesebben úgy lehetne eleget tenni, hogy a visszacsatolt területeken képviselő-választókerületek alakíttassanak és a képviselőválasztások törvényeinknek megfelelően elrendeltessenek. Ez azonban egyelőre nehézségekbe ütközik és késleltetné a visszacsatolt területek népének a törvényhozás munkájában részvételét. A választókerületek megalakítása, a képviselőválasztók névjegyzékének összeállítása, a választások kiírása és megtartása a dolog természete szerint hosszabb időt venne igénybe. Nem is lehet ma még bizonyossággal előre látni azt, hogy a visszacsatolt területeken az életviszonyoknak minden szempontból figyelembevétele nem fogja-e a törvényhozást esetleg arra késztetni, hogy kisebb vagy nagyobb változtatást tegyen az 1938:XIX. törvénycikkel megállapított új választójogi rendszerünkön. Teljesen helytelen volna, ha ennek az átvizsgálásnak során törvényhozásunkban nélkülözni kellene azoknak állásfoglalását, tanácsait és útmutatásait, akik a húszéves megpróbáltatás során válságos években igyekeztek a magyar nemzet történelmi hagyományainak megfelelő méltósággal a visszacsatolt területek népét hűséggel szolgálni és küzdelmeiben megerősíteni.

De épp ilyen helytelen volna az is, ha a Felvidék visszacsatolt területei népének ezek a hivatott vezetői nem vehetnének méltó súllyal részt a magyar nemzet társadalmi, művelődési, gazdasági újjáépítésének most folyó abban a nagy munkájában, amely az isteni Gondviselés kegyelme folytán most már közvetlenül érdekli és érinti a visszacsatolt területek népességét is.

Ezeknek a megfontolásoknak megfelelően javasolja a magyar királyi kormány a magyar országgyűlés képviselőházának akként kiegészítését, hogy a visszacsatolt felvidéki területek lakossága által szenátorokká, nemzetgyűlési vagy tartománygyűlési képviselőkké megválasztottak közül a jelen törvény erejénél fogva mint országgyűlési képviselők az 1935. évi április havának 27. napjára egybehívott magyar országgyűlés képviselőházának tagjai lesznek azok, akiket a magyar királyi miniszterelnök indítványára az országgyűlés, mindkét házának határozatával az országgyűlés képviselőházába meghív.

A törvényhozás egyik háza tekintetében ekként szükségesnek talált intézkedés csak féleredményre vezetne akkor, ha egyidejűen nem gondoskodnánk arról is, hogy a visszacsatolt területek lakosságának köréből kiváló érdemesség alapján kiválasztott felsőházi tagok működése révén a visszacsatolt felvidékre vonatkozó nagyértékű tapasztalatok és ennek a vidéknek az egységes magyar nemzet érdekeivel összhangzatos nagy érdekei közvetlen szószólókra találjanak az országgyűlés felsőházában is.

Addig is, amíg meg fog nyílni a lehetőség, hogy törvényhozásunk mindkét házának működésében és közelebbről a magyar felsőháznak egész összetételében intézményesen biztosítva legyen a visszacsatolt területek lakosságának a törvényhozásban való részvétele, legmegfelelőbbnek látjuk, hogy az 1926:XXII. tc. 23. §-a értelmében kinevezhető felsőházi tagok száma néggyel felemeltessék, hogy így lehetőség nyíljék a visszacsatolt felvidéki területek szempontjainak megfelelő új felsőházi tagok kinevezésére.

A 4. §-hoz

Amidőn a történelmi Magyarország területéhez tartozott felvidéki területrészeknek a Szent Korona egységébe visszatérése megvalósul, számot kell vetni azzal, hogy a húsz éven át idegen uralom alatt állott területnek és népének az anyaország alkotmányos életébe, közigazgatási szervezetébe, igazságszolgáltatásába, közgazdaságába és általában egész jogrendjébe való zavartalan visszaillesztése csak folyamatosan mehet végbe és hogy - az államháztartás vitelére és az állami pénzügyek zavartalan menetére vonatkozó rendelkezéseket is ideértve - egymást követő és szervesen egymásba kapcsolódó olyan szabályozásra és intézkedésekre lesz szükség, amelyekről való gondoskodást a kormányra kell bízni még akkor is, ha jogrendszerünk szerint hasonló kérdésekben különben a törvényhozás lenne hivatott rendelkezni. Csak így lehet a visszacsatolás következtében a legkülönbözőbb jogterületeken és a legváltozatosabb életviszonyok körében felmerülő kérdéseknek a lehető leggyorsabb megoldását kielégítően biztosítani és az egységes magyar nemzet törvényhozásának munkáját a jövőre nézve ezekben a kérdésekben szilárdan megalapozni.

Ha a magyar törvényhozás a fentebb kifejtettek szerint kért felhatalmazást a m. kir. kormánynak megadja, ezzel a régibb törvényeinkben ismételten választott utat fog ezúttal is követni. Elegendőnek látszik ebben a tekintetben példaként emlékezetbe idézni a Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyéknek és Kővár vidékének Magyarországhoz való visszacsatolásáról szóló 1836. évi XXI. törvénycikkbe foglalt azt a rendelkezést, amely szerint ennek a visszacsatolásnak „általános és tökéletes teljesítését” az 1741:XVIII. tc. 3. és 4. §-a értelmében „Ő Felsége kegyelmesen eszközölni fogja”. Alig több, mint száz évvel ezelőtt tehát törvényhozásunk ugyancsak körülbelül száz évvel előbb hozott korábbi törvényre támaszkodva látta helyesnek azt a megoldást, hogy addig az erdélyi nagyfejedelemséghez csatolva volt területeknek a szoros értelemben vett Magyarországhoz visszacsatolásával kapcsolatos intézkedések megtételét a végrehajtó hatalomra bízza.

Ugyanilyen értelemben hagyta jóvá a Magyar Korona országai közös törvényhozása alá tartozó viszonyoknak a polgárosított határőrvidéki részekben való rendezéséről szóló 1873. évi XXVIII. tc. 2. §-a az említett határőrvidéki részek számára a király által már korább, az 1871. évi június hó 8. napján és az 1872. évi június hó 9. napján kibocsátott legfelsőbb intézkedéseket.

Szinte felesleges külön is kiemelni, hogy a jelen törvényjavaslatban kért felhatalmazásnak a körét szorosan elhatárolja a felhatalmazás célja. A cél az, hogy az a jogrendszeri különbség, amely az anyaország és a most visszacsatolt területek között az elszakítás következtében előállott, megszűnjék. Ehhez képest - bár a visszacsatolt területeken a visszacsatolás előtt fennállott jog, amint ezt a törvényjavaslat külön is kiemeli, egyelőre nagyrészt hatályban marad - fokozatosan arra kell törekedni, hogy a jogrendszer egysége a lehetőség szerint helyreálljon akként, hogy a visszacsatolt területek joga az anyaország jogához hozzásímuljon. Nem kíván tehát felhatalmazást adni a törvényjavaslat arra, hogy a jogrendszer összhangjának biztosítása végett a minisztérium az anyaország jogrendszerét rendeletalkotás útján megváltoztassa.

Az országgyűlés ellenőrzési jogának gyakorlását kívánja biztosítani a törvényjavaslat azzal a rendelkezéssel, hogy a minisztérium az olyan rendeletet, amely a törvényhozás hatáskörébe tartozó rendelkezéseket tartalmaz, az országgyűlésnek félév alatt bemutatni köteles.

Az 5. §-hoz

Régi, helyes szokás, hogy a nemzet életében kiemelkedő mozzanatok emlékezetét különleges érmék verésével is megörökítsük.

A 6. §-hoz

A felvidéki területek visszacsatolását - amint ez közismeretes - hosszú diplomáciai tárgyalások előzték meg. A végből, hogy a tárgyalások során az ország érdekeit kellő súllyal lehessen képviselni, szükségesnek mutatkoztak bizonyos rendkívüli katonai intézkedések. Ezekkel kapcsolatban elkerülhetetlenek voltak a törvényhozás hatáskörébe tartozó olyan rendelkezések, amelyeket sürgősen meg kellett tenni s amelyeknek elmulasztásáért vagy késedelméért a minisztérium a felelősséget nem vállalhatta. Így egyebek között gondoskodni kellett arról, hogy légvédelmi célokra ingatlanokat igénybe lehessen venni, illetőleg ilyen célból a tulajdonost bizonyos intézkedések tűrésére lehessen kötelezni (6,870/1938. M. E. sz. rendelet), gondoskodni kellett a rendkívüli fegyvergyakorlatra bevonultak szükséget szenvedő családtagjainak támogatásáról és szabályozni kellett állatoknak és járóműveknek a m. kir. honvédség ideiglenes használatára való átengedését (6,980/1938. M. E. sz. rendelet). A minisztérium ezekhez és a felmerült szükségnek megfelelően tett hasonló célú rendelkezésekhez és intézkedésekhez kéri a törvényhozás utólagos jóváhagyását.


  Vissza az oldal tetejére