A törvény hatálya az iparra (kereskedelemre), valamint a bányászatra és kohászatra, tehát az 1884:XVII. törvénycikk és az ezt kiegészítő törvények, valamint a bányatörvény hatálya alá eső üzletekre, üzemekre és vállalatokra terjed ki.
Nem terjed ki azonban valamennyi alkalmazottra és a törvény hatálya alá eső alkalmazottakat sem illeti meg minden egyes családtag után pótlék, nehogy a gazdasági élet egyszerre túlságosan meg legyen terhelve. Kívül esnek a törvény hatályán a kereskedősegédek és a tisztviselők, akik a törvény hatálya alá vont alkalmazottaknál rendszerint magasabb fizetést élveznek s akiknél erre is tekintettel a gyermeknevelési pótlékra külön jogszabály alapján csupán később kerülhet sor. A kereskedősegédek kivételének indoka még az is, hogy ezek szolgálati viszonya általábanvéve nem az iparossegédekével, hanem a tisztviselőkével esik egyenlő elbírálás alá.
A törvény hatálya alá eső alkalmazottak között azonban a javaslat nem tesz különbséget javadalmaik nagysága szerint s a pótlékot biztosítja a szokásosnál magasabb bért élvező munkásnak is. A különbségtétel már ügyviteli szempontból is nehézségekbe ütközött volna.
A második megszorítás, hogy a pótlék a munkást csak gyermek után illeti, tehát az általa eltartott többi családtag (feleség, szülő) után nem. Éppen azért a pótlék neve nem családi, hanem gyermeknevelési pótlék.
A gyermeknevelési pótlék a munkást megilleti mind a saját, mind a házastársa törvényes, törvényesített, örökbefogadott és házasságon kívül született gyermeke, sőt unokája után is, ha eltartására ő van kötelezve és tényleg el is tartja.
A házastárs gyermekei után, nemkülönben a házasságon kívül született gyermekek után a gyermeknevelési pótlékot a tisztult szociális felfogáson felül azért is indokolt megállapítani, mert ellenkező esetben félő, hogy az a gyermek, aki után pótlék nem jár, a szülők részéről, különösen a mostohaszülő részéről, goromba bánásmódban részesülne.
Az igényjogosultságnak további feltétele, hogy a gyermek eltartásáról a munkás gondoskodjék. Nem illeti tehát a munkást a pótlék, ha a gyermeket nem ő, hanem valaki más (pl. más rokona, valamely emberbaráti intézmény) tartja el. Az, hogy a gyermek a munkással együtt vagy pedig másutt (pl. rokonoknál vagy intézetben él, abban az esetben, ha az eltartás költségeit a munkás fedezi, közömbös.
Ebben az esetben - ha a házastársak együtt élnek - a pótlék elsősorban a férjet illeti, minthogy a családfenntartás költségei rendszerint őt terhelik.
Önként értetődik, hogy abban az esetben, ha mindkét szülő igényjogosult, ugyanazon gyermek után ugyanarra az időre csak egy gyermeknevelési pótlékot lehet igényelni.
A 2. § esetleges viták elkerülése érdekében meghatározza azt az időpontot, amelytől fogva a munkavállalót a pótlék megilleti.
Visszaélések elkerülése végett megállapítja a javaslat azt is, hogy az atya csak abban az esetben igényelhet házasságon kívül született gyermeke után gyermeknevelési pótlékot, ha a gyermeket sajátjának elismerte, az elismerést anyakönyvbe bejegyezték és a gyermek eltartásáról gondoskodik.
A gyermeknevelési pótlékra való igény arra az időre vonatkozik, amikor az igényjogosult munkaviszonyban áll. Bármennyire is kívánatos lenne, hogy az ipari munkavállalók gyermekeiről a szülőnek vagy a nagyszülőnek munkaviszonyban lételére tekintet nélkül történjék gondoskodás, ez pénzügyi fedezet hiányában nem valósítható meg s ezért a pótlék fizetése az iparban (kereskedelemben), bányászatban, illetőleg kohászatban létrejött munkaviszonyhoz fűződik. Ebből következik, hogy annak igénye, aki munkaviszonyban állott ugyan, de alkalmazása megszűnt, szünetel.
Ez alól a szabály alól a törvényjavaslat méltányosságból kivételeket tesz. Nevezetesen, ha az igényjogosult meghal, baleset vagy betegség miatt keresetképtelen vagy munkaviszonya hibáján kívül megszűnik és új alkalmazást hibáján kívül nem kap, avagy katonai szolgálatot teljesít, a pótlékot további három hónapon át ki kell fizetni.
Azt, aki havonta csak rövid időn keresztül áll munkaviszonyban, illetőleg csak néhány napon át dolgozik, úgy kell tekinteni, mint aki az illető hónapban nem állott munkaviszonyban. Erre a szabályra - amelyhez hasonló a külföldi jogszabályokban is van - azért van szükség, nehogy egészen rövid, néhány napos munkával meg lehessen a gyermeknevelési pótlékhoz való igényt szerezni s ezáltal a fedezet és a pótlék közötti egyensúly felboruljon.
A törvény alkalmazása szempontjából munkaviszonyként csak a törvény hatálya alá a végrehajtási rendelet értelmében eső vállalattal való munkaviszony jön figyelembe.
A pótlékra vonatkozó igény megszűnésének fontosabb eseteit határozza meg.
A pótlék természeténél fogva arra a célra szolgál, hogy a gyermek nevelését, ellátását abból fedezzék. Nem volna tehát helyénvaló, hogy mód legyen a pótlékra való igény érvényesítését hosszú időre elhalasztani és hogy ezáltal a pótlékot folyósító pénztárt is hirtelen nagyobb összeggel meg lehessen terhelni. Ezt zárja ki ennek a §-nak rendelkezése.
A 6. § a gyermeknevelési pótlék összegét határozza meg.
A pótlék fedezése kérdésének a megoldásánál mindenekelőtt azt kellett figyelembe venni, hogy az állam pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy a gyermeknevelési pótlékot az állam fedezze, hanem a pótlék viselésének terhét a munkaadókra kell hárítani.
A 8. § a pótlék kifizetéséről rendelkezik.
A 9. § az esetleges hiányok fedezéséhez szükséges tartalékolásról rendelkezik.
A 10. § a szakmai családpénztárak felállításáról rendelkezik s feladatkörüket meghatározza.
A 12. § a szakmai pénztárak fenntartásának költségeiről rendelkezik.
A 13. § a szakmai pénztárak legfontosabb szervezeti kérdéseit rendezi, és egyben a szakmai pénztárak alkalmazottai szolgálati viszonyai tekintetében irányelveket tartalmaz.
A 14. § teszi lehetővé vállalati családpénztárak alakítását. A gyermeknevelési pótlékkal kapcsolatos ügyintézést lényegesen egyszerűsíti és olcsóbbítja, ha pl. a nagyobb vállalatoknak megadjuk azt a lehetőséget, hogy a pótlékot maguk fizessék ki s ezáltal a járulék befizetésével és a pótlék kifizetésével járó munkát és költségeket csökkentjük.
A törvény a gyermeknevelési pótlékkal kapcsolatos, főként alapvető kérdéseket szabályozza, az egyes részletkérdések szabályozását rendeleti útra kellett hagyni.
A 22. § rendelkezése egyfelől a családpénztárak, másfelől a biztosító intézetek között az eljárások egyszerűsítése érdekében kívánatos együttműködést teszi lehetővé.
A gyermeknevelési pótlék célja a gyermekek tartásával járó terhek megkönnyítése. Ezért biztosítani kell, hogy a pótlék az említett célra fordítható legyen.
A 25. § a szerzett jogot védi, méltányosságból azonban lehetővé teszi, hogy az, aki más jogalapon az alkotandó törvény szerint megállapítottnál magasabb összegű pótlékot köteles fizetni, abba az e törvény alapján fizetett pótlékot beszámíthassa.
A 26. § a munkaviszonyra vonatkozó jogszabályokban szükséges azt a rendelkezést tartalmazza, amely az alkalmazottat védelemben részesíti még abban az esetben is, ha abból a célból, hogy munkahelyét megtartsa, a jogszabályban biztosított jogáról lemondott vagy a jogszabályban megállapítottnál reá nézve hátrányosabb feltételeket elfogadott volna.
A 27. §-nak adó- és illetékmentességet biztosító rendelkezései egyrészt azt kívánják elérni, hogy a gyermeknevelési pótlékot költségmentesen lehessen igényelni, teljes egészében rendeltetésszerűen lehessen felhasználni, másrészt a pótlék fizetésével járó terhek csökkentését célozzák.
A gyermeknevelési pótlékkal kapcsolatban felmerülő vitás kérdésekben a bírói út biztosítása azért nem látszott szükségesnek, mert itt nem igen merülhetnek fel olyan viták, amelyek közigazgatási úton megfelelő módon nem lennének eldönthetők.
