Az 1. § első két bekezdése azokat az ügyleteket sorolja fel, amelyek a javaslatban foglalt rendelkezések által kivétetnek. Nevezetesen nem esik a törvény rendelkezései alá az olyan ügylet, amelyet kereskedő mezőgazdasági gépnek, varrógépnek vagy kerékpárnak részletfizetésre eladása iránt nem kereskedővel köt. A kereskedelmi forgalom szempontjából ugyanis kereskedőknek egymás között kötött ügyleteire a javaslat rendelkezéseinek alkalmazása nem látszik okvetlenül szükségesnek, sőt a kereskedelmi forgalmat szükség nélkül kedvezőtlenül befolyásolná.
Nem esik ezenfelül a törvény rendelkezései alá az ügylet, ha a vételárt három részletnél nem több, vagy ha több részletben kell ugyan fizetni, de az egyes részletek félévet meghaladó időközökben esedékesek. Ezeket az ügyleteket ugyanis a javaslat már nem tekinti a mindennapi forgalomban szokásos olyan részletügyletnek, amelyre a javaslatban foglalt, e magánjog általános szabályaitól eltérő rendelkezéseket indokolt volna alkalmazni. A rendelkezés egyben felmerülhető viták elkerülése végett egyúttal meghatározza a javaslatban foglalt rendelkezések alkalmazása szempontjából a részletügylet fogalmát is, mint ahogy azt gyakorlati okokból más hasonló tárgyú külföldi (osztrák, cseh) törvények is megállapították.
Az 1. § harmadik bekezdése a palástolt ügyletekre vonatkozóan rendelkezik akként, hogy ha a részletügyletet a felek más szerződés alakjában valósítják meg, az ilyen ügyletre is alkalmazni kell a törvény rendelkezéseit. E rendelkezésből önként következik, hogy ha a javaslat értelmében a palástolt ügylet célja vagy az abban foglalt rendelkezés tiltva van, vagy az abban foglalt ügyleti megállapodás meg nem felelő alakban jött létre, azt érvénytelennek kell tekinteni.
A 2. § első bekezdése értelmében az eladott áru tulajdonjogának fenntartását csak okiratban lehet kikötni. A tulajdonjog fenntartása ugyanis nemcsak a vevőre nézve vonhat súlyos magánjogi, esetleg büntetőjogi következéseket maga után, ha a megvett dologgal a fenntartás ellenére rendelkezik, hanem harmadik személyek érdekét is érinti, ezért a javaslat a Mt. 1367. §-ával egyezően ezt a kikötést csak úgy ismeri el érvényesnek, ha okiratba foglalták és ha abban a vételár összegét, valamint egyes vételárrészletek idejét naptár szerint meghatározták.
A 2. § második bekezdése a részletfizetési kedvezmény megvonásának a kérdését szabályozza. Ezt a kedvezményt a vevőtől csak írásbeli kikötés alapján és legalább két fizetési részletnek megfelelő és a vételár egytized részénél nagyobb összeg megfizetésének elmulasztása esetében lehet megvonni. Ez a rendelkezés ma fennálló jogunktól eltér, mert a mai jog szerint a kedvezmény megvonására vonatkozó kikötés érvényességéhez annak okiratba foglalása nem szükséges és nem szükséges az sem, hogy a vevő két részlettel, vagy hogy a vételár meghatározott hányadának megfelelő összeggel hátralékban legyen. Az írásbeli alak a viták kiküszöbölése miatt azonban szükségesnek látszik, a kikötés lehetőségének szűkebb korlátok közé szorítása pedig a gazdaságilag gyengébb fél védelme érdekében indokolt.
A rendelkezés lényegében a 4172/1916. M. E. számú rendelet 1. §-ának felel meg.
A magánjog általában szabályaitól eltérően, a 2. § harmadik bekezdése kényszerítő szabály erejével érvénytelennek mondja ki a kötbérfizetés kikötését, illetőleg a már megfizetett vételárrészleteknek vagy az adott foglalónak az elvesztésére vonatkozó kikötést. Ilyen irányú rendelkezés a gazdaságilag kedvezőtlenebb helyzetben levő vevőközönség védelme érdekében látszik szükségesnek. Ily ügyleti rendelkezések ugyanis adott esetben önhibáján kívül is jelentékeny veszteséget okozhatnak a vevőnek, másfelől pedig az eladót indokolatlan vagyoni előnyhöz juttathatják.
Az eladót a szavatosság alapján a kereskedelmi törvény 349. §-a értelmében az átvételtől számított hat hónapig terheli felelősség, egyébként a felek az eladó felelősségét szerződésileg rövidebb vagy hosszabb időben is megállapíthatják. A magánjogi általános szabályok szerint is lehetséges, hogy az eladó szavatosságát határozott időre korlátozza (Kúria 3604/1893., Szladits-Fürst, II. 373.). Ilyen megállapodás azonban a gazdaságilag és értelmiség tekintetében is kedvezőtlenebb helyzetben levő vásárlóközönségre adott esetben méltánytalan eredményre vezetne, ezért a javaslat a feleknek a szavatossági hiány miatt támasztható követelések elévülése tekintetében a szerződési szabadságot szintén korlátozza. Egyben a javaslat aziránt is rendelkezik, hogy hatálytalan minden olyan megállapodás, amely a javaslat rendelkezéseitől a vevő hátrányára eltér.
Kényszerítő szabályként mondja ki a 2. § utolsó bekezdése, hogy ha a részletügyletről okiratot állítottak ki, az eladó köteles az okiratnak aláírásával ellátott példányát a vevőnek átadni. Ennek a rendelkezésnek a jogi következménye, hogy annak nemteljesítése esetében a vevő a fizetést megtagadhatja. Az okiratot az eladó postán is küldheti s annak a vevő címére ajánlott levélként postára adása a vevőnek való átadással egyenlő hatályú. Az eladónak ez a kötelezettsége nem érinti a kereskedelmi levelek feltételes illetékmentességére vonatkozó szabályokat (illetéki díjjegyzék 59. tétel, 4. pont).
A 3. §-ban foglalt rendelkezés szerint a vevő az ügylettől a szerződés megkötésétől számított nyolc nap alatt visszaléphet. Ez a visszalépési jog előzetes kikötés nélkül is megilleti a vevőt, sőt ezzel ellenkező megállapodás a javaslat 2. §-ának harmadik bekezdése értelmében érvénytelen. Önként következik, hogy mivel a vevőt ilyen esetben a törvény jogosítja fel az elállásra, őt a szerződéskötés alapján kártérítési kötelezettség nem terheli. Ezt a 3. § minden költség kizárása okából kifejezetten ki is mondja, az eladó érdekében pedig akként rendelkezik, hogy a vevő elállási jogát nyolc nap alatt csak abban az esetben gyakorolhatja, ha az árut még nem vett át. Az elállás jogát postára adott ajánlott levél útján kell gyakorolni.
A javaslat nem foglalt magában külön rendelkezést az árurészletügylettel foglalkozó ügynökökre. Ez a rendelkezés hivatott arra, hogy az ügynökök rábeszélésére meggondolatlanul kötött részletügylet jogi következményeit a fél magától még idejében elháríthassa.
Mezőgazdasági gép, varrógép vagy kerékpár vételára fejében vagy annak fedezetére a 4. § értelmében váltót venni tilos, ha a vételár ötszáz pengő vagy ennél kevesebb. A szűkebb körülmények között élő vevők ügyleteiből eredő kisebb értékű követelések ugyanis kevésbbé alkalmasak arra, hogy váltói úton a kereskedelmi és hitelforgalom tárgyai legyenek. E mellett a váltójog szigorú rendelkezéseinek a szóbanlevő gyengébb gazdasági erejű vevőkkel szemben való alkalmazása méltánytalan helyzetet idézhet elő. Ezért a javaslat az ilyen kisebb értékű ügyletek esetében váltóvételt csak annyiban enged, amennyiben a váltó összege és lejárata megfelel a vételárrészletek összege és lejárata tekintetében fennálló megállapodásnak. Az ilyen váltókötelezettség is azonban súlyos terhet jelent a vevőre nézve, ha azt lakóhelyétől távoleső helyen kell fizetnie, ezért a javaslat azt is kimondja, hogy a váltóvételi tilalom az ilyen váltókra is csak annyiban nem terjed ki, amennyiben fizetési helyül, különfizetési hely megjelölése hiányában pedig az intézvényezett lakóhelyéül vagy telephelyéül a vevő lakóhelyét vagy a lakóhelye szerint illetékes kir. járásbíróság székhelyét jelölték ki.
Minthogy a javaslat 3. §-a a vevő részére nyolcnapos határidő alatt indokolás nélküli elállásra ad jogot, oly rendelkezés is szükséges, hogy a nyolc napos határidő eltelte előtt vagy a visszalépési jognak kellő időben gyakorlása esetében a váltót ne lehessen forgatmánnyal vagy más módon átruházni (3. bek.).
A váltóvételi tilalom a pénzintézetek váltóforgalmára esetleg kedvezőtlen befolyással bírhat, annak következtében, hogy a részletügylettel foglalkozó vállalatok váltói tekintetében az üzleti forgalomban kétség merülhet fel, hogy azok részletügylet vételára fejében vagy annak fedezetére vétettek-e, s ha igen, megfelelnek-e a megállapított kellékeknek. Ennek ellensúlyozására mondja ki a 4. § negyedik bekezdése, hogy a javaslat rendelkezései alapján harmadik jóhiszemű váltóbirtokos ellen kifogással élni nem lehet, és hogy a váltóbirtokos jóhiszeműségét nem rontja le egymagában annak a tudomása, hogy az eladó részletügyletekkel foglalkozik.
Ha az eladó a tilalom ellenére váltót vesz, ehhez magánjogi, mind büntetőjogi következmények fűződnek. Ennek magánjogi következménye, hogy a vevő az eladótól a váltót bármikor visszakövetelheti, ha pedig az már nincsen az eladó birtokában, követelheti, hogy a váltó összegét és a költségeknek megfelelő összeget helyezze bírói letétbe.
Ha a bíróság a vevőt a váltó alapján fizetésre kötelezte, a vevő a javaslat szerint kérheti a letétnek a váltóbirtokos részére kiutalását. E rendelkezés a szükségtelen végrehajtási lépések elkerülését célozza.
A 4172/1916. M. E. számú rendelet általános váltóvételi tilalmat foglalt magában. A javaslat 500 pengőn felüli ügyletek tekintetében nem tiltja a váltóvételt, nagyobb összegű ügyletek esetében ugyanis, amikor a vevő gazdasági szempontból valószínűen számottevőbb tényező, nem indokolt a váltóvételi tilalom. Egyébként mai jogunk és a kérdéssel kapcsolatos külföldi jogszabályok árurészletügyletből eredő követelés tekintetében váltóvételi tilalmat egyáltalán nem foglalnak magukban.
Mai jogunk szerint kamatozatlan tartozás időelőtti kiegyenlítése esetében az időközi kamatok levonásának nincs helye (Mt. 1901.§. Ennek a magánjogi általános szabálynak megfelelő alkalmazása azonban árurészletügyletre nem indokolt, mert ilyen ügylet esetében a vételárat rendszerint magasabb összegben állapítják meg éppen arra tekintettel, hogy az eladó azt csak részletekben kapja meg a egyébként is az eladó rendszerint azonnal kamatoztatni vagy az egyébként értékesíteni tudja a befizetett részletet, így nem méltánytalan, ha az előre fizetett összeg elhelyezésének gondja és veszélye reáhárul. Ennek megfelelően mondja ki a javaslat 1. §-ának harmadik bekezdése, hogy ha a vevő még le nem járt részletet előre megfizet, az ilyen részletnek a kamatát a vevő javára kell számítani. Ez a rendelkezés megfelel a 472/1916. M. E. számú rendelet álláspontjának.
Mai jogunk szerint kikötés nélkül is elállhat a fél az ügylettel, ha a másik szerződő fél hibájából oly tények merültek fel, amelyeknek fennforgása esetében a szerződés teljesítése reánézve a vagyoni romlás veszélyét rejti magában, vagy ha a másik fél magatartásából alaposan lehet arra következtetni, hogy a szerződést nem képes vagy nem akarja hűen teljesíteni (Kúria 844/1918. Magánjogi Döntvénytár XII. 18.). Egyébként a magánjog általános szabályai szerint a felek az elállás feltételeit szabadon állapíthatják meg. Ezt a szerződésbeli szabadságot a 6. § első bekezdése akként korlátozza, hogy az eladó az elállás jogát a fizetéssel késedelmes vevővel szemben csak akkor gyakorolhatja, ha a vevő legalább két vételárrészlet megfizetésével késedelmes és az eladó ezt a jogát írásban kikötötte, vagy ha az eladó az áru tulajdonjogát egyébként is fenntartotta, ami szintén írásbeli alakot igényel (2. § 1. bek.). Az eladó elállási jogának írásbeli alakhoz kötése a vevőközönség érdekében látszik szükségesnek, mert egyrészt tájékoztatásul szolgál a fizetési késedelem jogi következményei tekintetében, másrészt pedig az elállási jog gyakorlásának a lehetőségét is megszorítja.
Tulajdonjogfenntartás esetében az eladónak közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy az áru lehetőleg épségben maradjon, s hogy az eladó tulajdonjoga oltalomban részesüljön. Ez okból a javaslat 6. §-ának második bekezdése akként rendezik, hogy az eladó előzetes kikötés nélkül is elállhat az ügylettől, ha a vevő a tulajdonjog fenntartásával eladott árut rongálja vagy az eladó tulajdonjogát egyébként veszélyezteti.
Ha az eladó az ügylettől eláll, köteles erről a vevőt kellő időben értesíteni. A 6. § harmadik bekezdése nem szab az értesítésre határidőt, mert az eset körülményei szerint változhatik, hogy a méltányosságnak megfelelően mennyi idő alatt kell a vevőt értesíteni, ugyanebből az okból a § az iránt sem rendelkezik, hogy az utólagos teljesítés vagy a veszélyeztető magatartás megszüntetésére mennyi időt kell a vevő részére a méltányosságnak megfelelően engedélyezni.
A 7. § mai jogunkkal lényegében egyezően rendelkezik akként, hogy elállás esetében mindegyik fél egyidőben köteles azt, amit az ügylet alapján kapott, a másik félnek visszatéríteni, tehát az eladó köteles a foglalót, a már kifizetett vételárrészleteket és ezek kamatait, valamint a vevőnek az árura fordított költekezéseit, amennyiben az áru értéke ennek következtében emelkedett, az értéktöbblet erejéig visszafizetni, a vevő pedig köteles az árut visszaadni, az áru rongálás okozta értékcsökkenést, az eladónak az ügyletre fordított kiadásait és az árú használatáért járó díjat megfizetni.
A használati díjat előzetesen jogszabállyal megállapítani nehézségbe ütközik, mert az eset körülményei szerint változhatik, hogy bizonyos, áru visszaadása esetében mily nagyságú használati díj fizetése látszik méltányosnak. A használati díj mértékére vonatkozóan azonban ilyen százalékos táblázatot megállapítani nem volna helytálló, mert annak összege változó, ezért a javaslat azt a megoldást találta helytállónak, hogy a bíróság állapítsa meg, ha arra adott esetben szükség adódik, a használati díj mértékét. A bíróság megállapítására irányadó az áruban beállott értékcsökkenés, a helyi szokás és a méltányosság. A használati díj természetével össze nem egyeztethető, hogy aziránt a felek már előzetesen megegyezzenek, ezenfelül pedig ilyen előzetes megállapodás a vevő terhére esetleg méltánytalan rendelkezést is foglalhat magában, ezért a javaslat az ily megállapodást a vevőre nézve hatálytalannak mondja ki.
A tulajdonjog fenntartásából az következnék, hogy az eladó saját dolgára nem vezethet végrehajtást. A mai bírói gyakorlat megengedi, hogy az eladó a vételárban marasztaló határozat alapján elrendelt végrehajtás során az árut lefoglalhassa (442/1931. Jogi Hírlap VI. 312.).
Mai jogunkkal ellentétben a javaslat 9. §-a szerint az eladó vételárkövetelésének biztosítása és behajtása végett a tulajdonjog fenntartásával eladott árura nem vezethet végrehajtást. Ennek a rendelkezésnek indoka, hogy a végrehajtás, során megtartott árverésen az áruért rendkívül csekély vételár folyik be és e mellett rendszerint maga az eladó az, aki mélyen leszállított árverési vételáron megszerzi az árut, fennmaradván még az a joga is, hogy a hátralékos vételárnak és a költségeknek az átverési vételárból nem fedezett összegét külön követelje a vevőtől, s így az eladó a vevő kárára méltánytalan vagyoni előnyhöz jut.
Részletügyletből származó követelések iránti pereket a Pp. 29. és 32. §-ai értelmében sem a szerződés teljesítésének, sem telephelyének bírósága előtt nem lehet megindítani a Pp. 45. §-ának harmadik bekezdése (illetőleg a 49,000/1930. I. M. számú rendelet) értelmében pedig ezer pengőt meghaladó részletügyletből eredő vételárkövetelésekre nézve az illetékességet okiratban sem lehet kikötni. Minthogy azonban a felek választott bíróság iránti szerződésben is megállapodhatnak, s a választott bíróság tárgyalásának helyéül a vevő lakóhelyétől távoleső helyet is kiköthetnek, jogunknak erre vonatkozóan fennálló szabályait szükségesnek látszik a részletügyletekre nézve akként módosítani, hogy azok a Pp. rendelkezéseivel mindenképpen összhangban legyenek. Ez okból a javaslat 10. §-a kényszerítő szabály erejével semmisnek mondja az olyan választottbíróság iránti szerződést, amelyben nem kötötték ki, hogy a tárgyalást nem a vevő lakóhelyén, vagy a vevő lakóhelye szerint illetékes kir. járásbíróság székhelyén kell tartani. A rendelkezés következtében, ha ilyen kikötés elmaradt, a választott bíróság iránti szerződés teljes egészében érvényét veszti.
A javaslat azt a rendelkezést, hogy a vevő az áru átvétele előtt az ügylettől nyolc nap alatt visszaléphet a nélkül, hogy őt a szerződés alapján bármilyen kötelezettség terhelné (3. §), kiterjeszti nemcsak a mezőgazdasági gép, varrógép és kerékpár, hanem bármely áru vétele iránt kötött részletügyletre is, ha a vételár háromszáz pengő összeget meg nem halad. A javaslat ugyan a visszalépési jog tekintetében általában csak egyes árúk részletügyleteire vonatkozóan rendelkezik, szükségesnek látszik azonban ezt a nyolcnapos visszalépési jogot kisebb ügyleteknél a vevő érdekében mindenféle árurészletügyletre nézve biztosítani, hogy a rábeszélésre vagy meggondolatlanul kötött ügyletek következményeitől a vevő szabadulhasson. A rendelkezésnek határt szab, hogy a visszalépési jogot csak az áru átvétele előtt és csak nyolcnapos határidő alatt lehet gyakorolni, az eladó tehát az áru átadása vagy a határidő letelte után a megkötött ügylet tekintetében már nem marad kétségben.
Ha a választott bíróság a vevő lakóhelyétől vagy a lakóhelye szerint illetékes kir. járásbíróság székhelyétől távolfekvő helyen tárgyal, ez bármely részletügylet esetében is indokolatlan terhet jelenthet a vevőre, ez okból az ilyen kikötést a javaslat bármely részletügyletből eredő vitás ügyre alkalmazni rendeli.
A javaslat 4. §-a szerint, ha a részletfizetésre eladott áru vételára ötszáz pengő vagy ennél kevesebb, tilos a vételár fejében vagy annak fedezetére váltót venni. Úgyszintén tilos a vett váltót a javaslat 3. §-ában megállapított nyolcnapos határidő eltelte előtt vagy a visszalépési jognak kellő időben gyakorlása esetében forgatmány útján vagy más módon átruházni. A váltóvételi, illetőleg forgatási tilalomhoz a javaslat büntetőjogi következményeket is fűz. A tilalom megszegése a javaslat 12. §-a szerint vétség és hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő.
A gyakorlatban kételyek merülhetnek fel, hogy a törvény alkalmazása szempontjából milyen gépeket kell mezőgazdasági gépek alatt érteni. A javaslat 13. §-a a földmívelésügyi minisztert hatalmazza fel, hogy az érdekelt miniszterekkel ezt a kérdést rendelettel szabályozza.
E § a törvény hatálybaléptetésének napját állapítja meg.