1939. évi XII. törvénycikk indokolása

az árurészletügylet egyes kérdéseinek szabályozásáról * 

Az 1. §-hoz

Az 1. § első két bekezdése azokat az ügyleteket sorolja fel, amelyek a javaslatban foglalt rendelkezések által kivétetnek. Nevezetesen nem esik a törvény rendelkezései alá az olyan ügylet, amelyet kereskedő mezőgazdasági gépnek, varrógépnek vagy kerékpárnak részletfizetésre eladása iránt nem kereskedővel köt. A kereskedelmi forgalom szempontjából ugyanis kereskedőknek egymás között kötött ügyleteire a javaslat rendelkezéseinek alkalmazása nem látszik okvetlenül szükségesnek, sőt a kereskedelmi forgalmat szükség nélkül kedvezőtlenül befolyásolná.

Nem esik ezenfelül a törvény rendelkezései alá az ügylet, ha a vételárt három részletnél nem több, vagy ha több részletben kell ugyan fizetni, de az egyes részletek félévet meghaladó időközökben esedékesek. Ezeket az ügyleteket ugyanis a javaslat már nem tekinti a mindennapi forgalomban szokásos olyan részletügyletnek, amelyre a javaslatban foglalt, e magánjog általános szabályaitól eltérő rendelkezéseket indokolt volna alkalmazni. A rendelkezés egyben felmerülhető viták elkerülése végett egyúttal meghatározza a javaslatban foglalt rendelkezések alkalmazása szempontjából a részletügylet fogalmát is, mint ahogy azt gyakorlati okokból más hasonló tárgyú külföldi (osztrák, cseh) törvények is megállapították.

Az 1. § harmadik bekezdése a palástolt ügyletekre vonatkozóan rendelkezik akként, hogy ha a részletügyletet a felek más szerződés alakjában valósítják meg, az ilyen ügyletre is alkalmazni kell a törvény rendelkezéseit. E rendelkezésből önként következik, hogy ha a javaslat értelmében a palástolt ügylet célja vagy az abban foglalt rendelkezés tiltva van, vagy az abban foglalt ügyleti megállapodás meg nem felelő alakban jött létre, azt érvénytelennek kell tekinteni.

A 2. §-hoz

A 2. § első bekezdése értelmében az eladott áru tulajdonjogának fenntartását csak okiratban lehet kikötni. A tulajdonjog fenntartása ugyanis nemcsak a vevőre nézve vonhat súlyos magánjogi, esetleg büntetőjogi következéseket maga után, ha a megvett dologgal a fenntartás ellenére rendelkezik, hanem harmadik személyek érdekét is érinti, ezért a javaslat a Mt. 1367. §-ával egyezően ezt a kikötést csak úgy ismeri el érvényesnek, ha okiratba foglalták és ha abban a vételár összegét, valamint egyes vételárrészletek idejét naptár szerint meghatározták.

A 2. § második bekezdése a részletfizetési kedvezmény megvonásának a kérdését szabályozza. Ezt a kedvezményt a vevőtől csak írásbeli kikötés alapján és legalább két fizetési részletnek megfelelő és a vételár egytized részénél nagyobb összeg megfizetésének elmulasztása esetében lehet megvonni. Ez a rendelkezés ma fennálló jogunktól eltér, mert a mai jog szerint a kedvezmény megvonására vonatkozó kikötés érvényességéhez annak okiratba foglalása nem szükséges és nem szükséges az sem, hogy a vevő két részlettel, vagy hogy a vételár meghatározott hányadának megfelelő összeggel hátralékban legyen. Az írásbeli alak a viták kiküszöbölése miatt azonban szükségesnek látszik, a kikötés lehetőségének szűkebb korlátok közé szorítása pedig a gazdaságilag gyengébb fél védelme érdekében indokolt.

A rendelkezés lényegében a 4172/1916. M. E. számú rendelet 1. §-ának felel meg.

A magánjog általában szabályaitól eltérően, a 2. § harmadik bekezdése kényszerítő szabály erejével érvénytelennek mondja ki a kötbérfizetés kikötését, illetőleg a már megfizetett vételárrészleteknek vagy az adott foglalónak az elvesztésére vonatkozó kikötést. Ilyen irányú rendelkezés a gazdaságilag kedvezőtlenebb helyzetben levő vevőközönség védelme érdekében látszik szükségesnek. Ily ügyleti rendelkezések ugyanis adott esetben önhibáján kívül is jelentékeny veszteséget okozhatnak a vevőnek, másfelől pedig az eladót indokolatlan vagyoni előnyhöz juttathatják.

Az eladót a szavatosság alapján a kereskedelmi törvény 349. §-a értelmében az átvételtől számított hat hónapig terheli felelősség, egyébként a felek az eladó felelősségét szerződésileg rövidebb vagy hosszabb időben is megállapíthatják. A magánjogi általános szabályok szerint is lehetséges, hogy az eladó szavatosságát határozott időre korlátozza (Kúria 3604/1893., Szladits-Fürst, II. 373.). Ilyen megállapodás azonban a gazdaságilag és értelmiség tekintetében is kedvezőtlenebb helyzetben levő vásárlóközönségre adott esetben méltánytalan eredményre vezetne, ezért a javaslat a feleknek a szavatossági hiány miatt támasztható követelések elévülése tekintetében a szerződési szabadságot szintén korlátozza. Egyben a javaslat aziránt is rendelkezik, hogy hatálytalan minden olyan megállapodás, amely a javaslat rendelkezéseitől a vevő hátrányára eltér.

Kényszerítő szabályként mondja ki a 2. § utolsó bekezdése, hogy ha a részletügyletről okiratot állítottak ki, az eladó köteles az okiratnak aláírásával ellátott példányát a vevőnek átadni. Ennek a rendelkezésnek a jogi következménye, hogy annak nemteljesítése esetében a vevő a fizetést megtagadhatja. Az okiratot az eladó postán is küldheti s annak a vevő címére ajánlott levélként postára adása a vevőnek való átadással egyenlő hatályú. Az eladónak ez a kötelezettsége nem érinti a kereskedelmi levelek feltételes illetékmentességére vonatkozó szabályokat (illetéki díjjegyzék 59. tétel, 4. pont).

A 3. §-hoz

A 3. §-ban foglalt rendelkezés szerint a vevő az ügylettől a szerződés megkötésétől számított nyolc nap alatt visszaléphet. Ez a visszalépési jog előzetes kikötés nélkül is megilleti a vevőt, sőt ezzel ellenkező megállapodás a javaslat 2. §-ának harmadik bekezdése értelmében érvénytelen. Önként következik, hogy mivel a vevőt ilyen esetben a törvény jogosítja fel az elállásra, őt a szerződéskötés alapján kártérítési kötelezettség nem terheli. Ezt a 3. § minden költség kizárása okából kifejezetten ki is mondja, az eladó érdekében pedig akként rendelkezik, hogy a vevő elállási jogát nyolc nap alatt csak abban az esetben gyakorolhatja, ha az árut még nem vett át. Az elállás jogát postára adott ajánlott levél útján kell gyakorolni.

A javaslat nem foglalt magában külön rendelkezést az árurészletügylettel foglalkozó ügynökökre. Ez a rendelkezés hivatott arra, hogy az ügynökök rábeszélésére meggondolatlanul kötött részletügylet jogi következményeit a fél magától még idejében elháríthassa.

A 4. §-hoz

Mezőgazdasági gép, varrógép vagy kerékpár vételára fejében vagy annak fedezetére a 4. § értelmében váltót venni tilos, ha a vételár ötszáz pengő vagy ennél kevesebb. A szűkebb körülmények között élő vevők ügyleteiből eredő kisebb értékű követelések ugyanis kevésbbé alkalmasak arra, hogy váltói úton a kereskedelmi és hitelforgalom tárgyai legyenek. E mellett a váltójog szigorú rendelkezéseinek a szóbanlevő gyengébb gazdasági erejű vevőkkel szemben való alkalmazása méltánytalan helyzetet idézhet elő. Ezért a javaslat az ilyen kisebb értékű ügyletek esetében váltóvételt csak annyiban enged, amennyiben a váltó összege és lejárata megfelel a vételárrészletek összege és lejárata tekintetében fennálló megállapodásnak. Az ilyen váltókötelezettség is azonban súlyos terhet jelent a vevőre nézve, ha azt lakóhelyétől távoleső helyen kell fizetnie, ezért a javaslat azt is kimondja, hogy a váltóvételi tilalom az ilyen váltókra is csak annyiban nem terjed ki, amennyiben fizetési helyül, különfizetési hely megjelölése hiányában pedig az intézvényezett lakóhelyéül vagy telephelyéül a vevő lakóhelyét vagy a lakóhelye szerint illetékes kir. járásbíróság székhelyét jelölték ki.

Minthogy a javaslat 3. §-a a vevő részére nyolcnapos határidő alatt indokolás nélküli elállásra ad jogot, oly rendelkezés is szükséges, hogy a nyolc napos határidő eltelte előtt vagy a visszalépési jognak kellő időben gyakorlása esetében a váltót ne lehessen forgatmánnyal vagy más módon átruházni (3. bek.).

A váltóvételi tilalom a pénzintézetek váltóforgalmára esetleg kedvezőtlen befolyással bírhat, annak következtében, hogy a részletügylettel foglalkozó vállalatok váltói tekintetében az üzleti forgalomban kétség merülhet fel, hogy azok részletügylet vételára fejében vagy annak fedezetére vétettek-e, s ha igen, megfelelnek-e a megállapított kellékeknek. Ennek ellensúlyozására mondja ki a 4. § negyedik bekezdése, hogy a javaslat rendelkezései alapján harmadik jóhiszemű váltóbirtokos ellen kifogással élni nem lehet, és hogy a váltóbirtokos jóhiszeműségét nem rontja le egymagában annak a tudomása, hogy az eladó részletügyletekkel foglalkozik.

Ha az eladó a tilalom ellenére váltót vesz, ehhez magánjogi, mind büntetőjogi következmények fűződnek. Ennek magánjogi következménye, hogy a vevő az eladótól a váltót bármikor visszakövetelheti, ha pedig az már nincsen az eladó birtokában, követelheti, hogy a váltó összegét és a költségeknek megfelelő összeget helyezze bírói letétbe.

Ha a bíróság a vevőt a váltó alapján fizetésre kötelezte, a vevő a javaslat szerint kérheti a letétnek a váltóbirtokos részére kiutalását. E rendelkezés a szükségtelen végrehajtási lépések elkerülését célozza.

A 4172/1916. M. E. számú rendelet általános váltóvételi tilalmat foglalt magában. A javaslat 500 pengőn felüli ügyletek tekintetében nem tiltja a váltóvételt, nagyobb összegű ügyletek esetében ugyanis, amikor a vevő gazdasági szempontból valószínűen számottevőbb tényező, nem indokolt a váltóvételi tilalom. Egyébként mai jogunk és a kérdéssel kapcsolatos külföldi jogszabályok árurészletügyletből eredő követelés tekintetében váltóvételi tilalmat egyáltalán nem foglalnak magukban.

Az 5. §-hoz

Mai jogunk szerint kamatozatlan tartozás időelőtti kiegyenlítése esetében az időközi kamatok levonásának nincs helye (Mt. 1901.§. Ennek a magánjogi általános szabálynak megfelelő alkalmazása azonban árurészletügyletre nem indokolt, mert ilyen ügylet esetében a vételárat rendszerint magasabb összegben állapítják meg éppen arra tekintettel, hogy az eladó azt csak részletekben kapja meg a egyébként is az eladó rendszerint azonnal kamatoztatni vagy az egyébként értékesíteni tudja a befizetett részletet, így nem méltánytalan, ha az előre fizetett összeg elhelyezésének gondja és veszélye reáhárul. Ennek megfelelően mondja ki a javaslat 1. §-ának harmadik bekezdése, hogy ha a vevő még le nem járt részletet előre megfizet, az ilyen részletnek a kamatát a vevő javára kell számítani. Ez a rendelkezés megfelel a 472/1916. M. E. számú rendelet álláspontjának.

A 6. §-hoz

Mai jogunk szerint kikötés nélkül is elállhat a fél az ügylettel, ha a másik szerződő fél hibájából oly tények merültek fel, amelyeknek fennforgása esetében a szerződés teljesítése reánézve a vagyoni romlás veszélyét rejti magában, vagy ha a másik fél magatartásából alaposan lehet arra következtetni, hogy a szerződést nem képes vagy nem akarja hűen teljesíteni (Kúria 844/1918. Magánjogi Döntvénytár XII. 18.). Egyébként a magánjog általános szabályai szerint a felek az elállás feltételeit szabadon állapíthatják meg. Ezt a szerződésbeli szabadságot a 6. § első bekezdése akként korlátozza, hogy az eladó az elállás jogát a fizetéssel késedelmes vevővel szemben csak akkor gyakorolhatja, ha a vevő legalább két vételárrészlet megfizetésével késedelmes és az eladó ezt a jogát írásban kikötötte, vagy ha az eladó az áru tulajdonjogát egyébként is fenntartotta, ami szintén írásbeli alakot igényel (2. § 1. bek.). Az eladó elállási jogának írásbeli alakhoz kötése a vevőközönség érdekében látszik szükségesnek, mert egyrészt tájékoztatásul szolgál a fizetési késedelem jogi következményei tekintetében, másrészt pedig az elállási jog gyakorlásának a lehetőségét is megszorítja.

Tulajdonjogfenntartás esetében az eladónak közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy az áru lehetőleg épségben maradjon, s hogy az eladó tulajdonjoga oltalomban részesüljön. Ez okból a javaslat 6. §-ának második bekezdése akként rendezik, hogy az eladó előzetes kikötés nélkül is elállhat az ügylettől, ha a vevő a tulajdonjog fenntartásával eladott árut rongálja vagy az eladó tulajdonjogát egyébként veszélyezteti.

Ha az eladó az ügylettől eláll, köteles erről a vevőt kellő időben értesíteni. A 6. § harmadik bekezdése nem szab az értesítésre határidőt, mert az eset körülményei szerint változhatik, hogy a méltányosságnak megfelelően mennyi idő alatt kell a vevőt értesíteni, ugyanebből az okból a § az iránt sem rendelkezik, hogy az utólagos teljesítés vagy a veszélyeztető magatartás megszüntetésére mennyi időt kell a vevő részére a méltányosságnak megfelelően engedélyezni.

A 7. §-hoz

A 7. § mai jogunkkal lényegében egyezően rendelkezik akként, hogy elállás esetében mindegyik fél egyidőben köteles azt, amit az ügylet alapján kapott, a másik félnek visszatéríteni, tehát az eladó köteles a foglalót, a már kifizetett vételárrészleteket és ezek kamatait, valamint a vevőnek az árura fordított költekezéseit, amennyiben az áru értéke ennek következtében emelkedett, az értéktöbblet erejéig visszafizetni, a vevő pedig köteles az árut visszaadni, az áru rongálás okozta értékcsökkenést, az eladónak az ügyletre fordított kiadásait és az árú használatáért járó díjat megfizetni.

A 8. §-hoz

A használati díjat előzetesen jogszabállyal megállapítani nehézségbe ütközik, mert az eset körülményei szerint változhatik, hogy bizonyos, áru visszaadása esetében mily nagyságú használati díj fizetése látszik méltányosnak. A használati díj mértékére vonatkozóan azonban ilyen százalékos táblázatot megállapítani nem volna helytálló, mert annak összege változó, ezért a javaslat azt a megoldást találta helytállónak, hogy a bíróság állapítsa meg, ha arra adott esetben szükség adódik, a használati díj mértékét. A bíróság megállapítására irányadó az áruban beállott értékcsökkenés, a helyi szokás és a méltányosság. A használati díj természetével össze nem egyeztethető, hogy aziránt a felek már előzetesen megegyezzenek, ezenfelül pedig ilyen előzetes megállapodás a vevő terhére esetleg méltánytalan rendelkezést is foglalhat magában, ezért a javaslat az ily megállapodást a vevőre nézve hatálytalannak mondja ki.

A 9. §-hoz

A tulajdonjog fenntartásából az következnék, hogy az eladó saját dolgára nem vezethet végrehajtást. A mai bírói gyakorlat megengedi, hogy az eladó a vételárban marasztaló határozat alapján elrendelt végrehajtás során az árut lefoglalhassa (442/1931. Jogi Hírlap VI. 312.).

Mai jogunkkal ellentétben a javaslat 9. §-a szerint az eladó vételárkövetelésének biztosítása és behajtása végett a tulajdonjog fenntartásával eladott árura nem vezethet végrehajtást. Ennek a rendelkezésnek indoka, hogy a végrehajtás, során megtartott árverésen az áruért rendkívül csekély vételár folyik be és e mellett rendszerint maga az eladó az, aki mélyen leszállított árverési vételáron megszerzi az árut, fennmaradván még az a joga is, hogy a hátralékos vételárnak és a költségeknek az átverési vételárból nem fedezett összegét külön követelje a vevőtől, s így az eladó a vevő kárára méltánytalan vagyoni előnyhöz jut.

A 10. §-hoz

Részletügyletből származó követelések iránti pereket a Pp. 29. és 32. §-ai értelmében sem a szerződés teljesítésének, sem telephelyének bírósága előtt nem lehet megindítani a Pp. 45. §-ának harmadik bekezdése (illetőleg a 49,000/1930. I. M. számú rendelet) értelmében pedig ezer pengőt meghaladó részletügyletből eredő vételárkövetelésekre nézve az illetékességet okiratban sem lehet kikötni. Minthogy azonban a felek választott bíróság iránti szerződésben is megállapodhatnak, s a választott bíróság tárgyalásának helyéül a vevő lakóhelyétől távoleső helyet is kiköthetnek, jogunknak erre vonatkozóan fennálló szabályait szükségesnek látszik a részletügyletekre nézve akként módosítani, hogy azok a Pp. rendelkezéseivel mindenképpen összhangban legyenek. Ez okból a javaslat 10. §-a kényszerítő szabály erejével semmisnek mondja az olyan választottbíróság iránti szerződést, amelyben nem kötötték ki, hogy a tárgyalást nem a vevő lakóhelyén, vagy a vevő lakóhelye szerint illetékes kir. járásbíróság székhelyén kell tartani. A rendelkezés következtében, ha ilyen kikötés elmaradt, a választott bíróság iránti szerződés teljes egészében érvényét veszti.

A 11. §-hoz

A javaslat azt a rendelkezést, hogy a vevő az áru átvétele előtt az ügylettől nyolc nap alatt visszaléphet a nélkül, hogy őt a szerződés alapján bármilyen kötelezettség terhelné (3. §), kiterjeszti nemcsak a mezőgazdasági gép, varrógép és kerékpár, hanem bármely áru vétele iránt kötött részletügyletre is, ha a vételár háromszáz pengő összeget meg nem halad. A javaslat ugyan a visszalépési jog tekintetében általában csak egyes árúk részletügyleteire vonatkozóan rendelkezik, szükségesnek látszik azonban ezt a nyolcnapos visszalépési jogot kisebb ügyleteknél a vevő érdekében mindenféle árurészletügyletre nézve biztosítani, hogy a rábeszélésre vagy meggondolatlanul kötött ügyletek következményeitől a vevő szabadulhasson. A rendelkezésnek határt szab, hogy a visszalépési jogot csak az áru átvétele előtt és csak nyolcnapos határidő alatt lehet gyakorolni, az eladó tehát az áru átadása vagy a határidő letelte után a megkötött ügylet tekintetében már nem marad kétségben.

Ha a választott bíróság a vevő lakóhelyétől vagy a lakóhelye szerint illetékes kir. járásbíróság székhelyétől távolfekvő helyen tárgyal, ez bármely részletügylet esetében is indokolatlan terhet jelenthet a vevőre, ez okból az ilyen kikötést a javaslat bármely részletügyletből eredő vitás ügyre alkalmazni rendeli.

A 12. §-hoz

A javaslat 4. §-a szerint, ha a részletfizetésre eladott áru vételára ötszáz pengő vagy ennél kevesebb, tilos a vételár fejében vagy annak fedezetére váltót venni. Úgyszintén tilos a vett váltót a javaslat 3. §-ában megállapított nyolcnapos határidő eltelte előtt vagy a visszalépési jognak kellő időben gyakorlása esetében forgatmány útján vagy más módon átruházni. A váltóvételi, illetőleg forgatási tilalomhoz a javaslat büntetőjogi következményeket is fűz. A tilalom megszegése a javaslat 12. §-a szerint vétség és hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő.

A 13. §-hoz

A gyakorlatban kételyek merülhetnek fel, hogy a törvény alkalmazása szempontjából milyen gépeket kell mezőgazdasági gépek alatt érteni. A javaslat 13. §-a a földmívelésügyi minisztert hatalmazza fel, hogy az érdekelt miniszterekkel ezt a kérdést rendelettel szabályozza.

A 14. §-hoz

E § a törvény hatálybaléptetésének napját állapítja meg.


  Vissza az oldal tetejére