A földbirtoknak a nemzet tagjai között való megoszlási aránya a birtoklás jogcíme, a föld megművelőinek, illetve a nemzetnek a földbirtokkal szemben fennálló konkrét követelményei koronként változnak. Európa különböző országaiban a birtokmegoszlás a gazdasági adottságok szerint máskép alakult. A népszaporodás, a szerencsés vagy hosszú háborúkkal, hódoltságokkal megzavart gazdasági fejlődés, a közlekedési lehetőségek (vízi és szárazföldi utak) és azok kihasználásának mértéke, az iparosodás és a kereskedelem kialakulása, az ipari nyersanyagokkal való ellátottság stb lényegesen és eltérően befolyásolták a birtokmegoszlást.
A birtokmegoszlást előidéző és a gazdasági élet adottságához hozzásímuló tényezők részben a közhatalom kikapcsolásával a nemzet egyes tagjai között érvényesülnek (a nagybirtoknak egész Európában tapasztalt és statisztikailag ellenőrzött, állandóan fennálló és az utolsó 100 évben különösen előrehaladó felmorzsolódási iránya), részben a közhatalom részéről gyakorolt tervszerű, céltudatos földbirtokpolitika keretébe foglalva okoznak változást a földbirtok megoszlásában.
A korunkat közvetlenül megelőző társadalomszemlélet az emberi személyiség szabadságának elvével a régi latifundiumok korábbi feudális kötöttségét megszüntette. Ennek következtében a nagybirtokok felosztódása fokozottabb mértékben következett be. A változott viszonyok között pedig a közjó biztosítása és előmozdítása céljából előtérbe nyomult a közhatalom részéről gyakorolt tudatos földbirtokpolitika, illetőleg földreform, mely az önálló, életképes kis- és középbirtokképzést tűzte ki célul.
Hazánkban a földbirtokmegoszlás folyamata a XIX. században és a XX. század első évtizedében nem tartott lépést a nyugati országokban észlelt földbirtokmegoszlási folyamattal s az idejében meg nem oldott birtokpolitikai problémákat a történelmi ország súlyos örökségként hagyta a csonka országra.
A vesztett háború után megsokasodva és a békeszerződés okozta kényszerű változások következtében kiéleződve vártak megvalósításra azok a birtokpolitikai feladatok, amelyeknek kedvezőbb körülmények közt lehetséges megoldását a háború előtt elmulasztottuk. Hivatali elődöm a telepítésről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről szóló 1936:XXVII. tc. indokolásában részletesen rámutatott az ország birtok- és népességmegoszlási viszonyai közt mutatkozó, már békében súlyos gondokat okozó aránytalanságokra, amelyek a trianoni szerződés rendelkezései következtében még fokozódva, a háború után elviselhetetlen társadalmi feszültség előidézői lettek. A hivatali elődöm által idézett adatok részletesen megvilágítják azt is, hogy a békeszerződés rendelkezései mily mértékben rontották az azelőtt is és a nélkül is nehéz birtokpolitikai helyzetünket. A békeszerződés következménye, hogy nagybirtokainknak az ország összes szántóterületéhez viszonyított aránya - a visszacsatolt területeket számításon kívül hagyva - a háborúelőtti 21.4%-ról 28%-ra emelkedett s ugyancsak a békeszerződés növelte meg a hitbizományi kötöttségben tartott szántóterületeknek - amelyek mozdulatlansága már azelőtt is akadályozta a környező mezőgazdasági népesség terjeszkedését - az arányát 32%-ról 47%-ra. A másik oldalon ugyanekkor a kisbirtokoknak az ország szántóterületében előzőleg bírt 66%-os aránya 55.5%-ra csökkent a mindennél súlyosabban a földnélküli mezőgazdasági bérmunkavállalók számának aránytalan megduzzadását tapasztalhattuk. Ezeknek már a békében is magas, az összes mezőgazdasági keresőkhöz viszonyított 33.7%-os aránya közvetlenül a háború után már kb. 40.1%-ra (848,806 kereső) - eltartottjaikkal együtt - az összes mezőgazdasági népesség 42.9%-ára emelkedett.
Mindezek a súlyos aránytalanságok, melyek a szociális ellentéteket a háború után már-már túlfeszítették, törvényhozásunkat az utolsó két évtizedben ismételt beavatkozásra kényszerítették. Az 1920-ban a házhelyek kijelöléséről és az ideiglenes kishaszonbérletek alakításáról, valamint a földbirtok helyesebb megoszlásáról alkotott törvényeinktől kezdve az 1921-es vagyonváltság- és a földreformtörvényt később kiegészítő és módosító törvényeken keresztül egészen az 1936-ban hozott hitbizományi és telepítési törvényekig hosszú sorban állnak előttünk azok a törvényeink, amelyekkel a törvényhozás birtokpolitikai helyzetünk megjavítására, az ország földje és a rajta élő mezőgazdasági népesség közti egészséges arány biztosítására törekedett. A felsorolt törvényeinknek - amelyek szakítva a birtokpolitika régebbi passzivitásával, először ismertették el birtokpolitikai okokból a tulajdoni és birtoklási viszonyokba való kényszerbeavatkozás jogosultságát - közös célja volt. Közös célkitűzésük volt: az ősiség megszűnte után is mozdulatlanságba merevedett mezőgazdasági nagybirtokok területének a terjeszkedésében akadályozott mezőgazdasági népesség előtt való megnyitása s a földben hiányt szenvedő mezőgazdasági néptömegek kellőleg ki nem használt munkaerejének a nemzeti termelésbe minél teljesebb bekapcsolása. A földhözjuttatottak százezreivel kívántak szélesebb és biztosabb alapot adni a magyar agrártársadalomnak és e réven végső eredményként emelni az ország szociális biztonságát és gazdasági teljesítőképességét.
Mint az idézett törvénysorozat bizonyítja, ezeket a messzenéző célokat, amelyeknek mikénti megvalósítása hivatalos és közvélemény szerint is döntően befolyásolja nemzeti jövőnk kialakulását, egyetlen törvénnyel biztosítani nem tudtuk. Törvényhozásunk nem vállalta egyetlen radikális földreformnak termelési, de szociális szempontból is jelentkezhető kockázatát. Birtokpolitikánk ütemét és mindenkori kereteit a mezőgazdasági termelés folytonosságához fűződő, valamint azok az érdekeink szabták meg, amelyek a nagyobb birtokok nyujtotta munkaalkalmakra ráutalt, földből élő, de földdel - elegendő föld és elegendő tőke híján - adott viszonyaink között ki nem elégíthető földnélküli mezőgazdasági bérmunkavállalóink foglalkoztatásának s ezen keresztül megélhetésének a biztosításához fűződnek. A földnélküli mezőgazdasági bérmunkavállaló tömegek (1930-ban a végrehajtott földreform után is eltartottjaikkal együtt 1.825,000 fő, az összes mezőgazdasági népesség 41.4% a) munkalehetőségének a biztosításához fűződő szociális érdekeink csakúgy lassítólag hatottak a földbirtokpolitika ütemére, mint az a - különösen a telepítési törvényben jelentkező - törekvés, amely a birtokpolitikával velejáró terheket a reformot végrehajtó egyetlen generációra kívánta hárítani, holott e terhek viselésére rövid határidőn belül sem a sokfelé igénybevett államháztartás, sem a földben hiányt szenvedő és a gazdasági válság során teljesen elszegényedett mezőgazdasági népesség képes nem volt.
Ezeket a körülményeket figyelembevéve, tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy a két évtized óta aránylag rövid időközönkint egymásra következő birtokpolitikai törvények végrehajtása le nem becsülhető eredményeket hozott. Jórészt e törvények eredményeként 1920-1935 közt nagybirtokainknak birtokpolitikai szempontból elsősorban fontos szántóterülete - az ország összes szántóihoz viszonyítva - kb. egyharmadával, 28%-ról 20.1%-ra csökkent, hogy mezőgazdasági kisegzisztenciáknak helyet adva, lehetővé tegye, hogy kisbirtokainknak az ország szántóiban való részesedése az 1920-as 55.5%-os szintről újra elérhesse a békebelinek megfelelő 65.3%-ot. Láthattuk ugyanez idő alatt az 5 hold alatti törpebirtokosok számának 1920-1930 közt több mint 150,000 fővel való gyarapodását, az 5 hold feletti kisbirtokosoknak 284,456-ról 319,477-re növekedését s a földnélküli mezőgazdasági népesség számának 1920-1930 között ennek megfelelő csökkenését is. Mindezek a változások nemcsak a súlyosan jelentkező szociális feszültséget enyhítették, de részben megindítói voltak annak a fejlődési folyamatnak is, amelynek eredményei az elsősorban a kisbirtokainkon termelt mezőgazdasági kistermények (tojás, toll, baromfi, gyümölcs stb.) fokozódó termelése révén mezőgazdasági exportunkon keresztül gazdasági oldalon is jelentkeznek.
Sem az 1920-as földreform százezres tömegeket érintő nagyjelentőségű szociális eredményeit, sem a csak három éve végrehajtás alatt álló telepítési törvény birtokpolitikai és gazdasági szempontból helyesnek bizonyult, viszonylag azonban csak szűkebb keretek közt érvényesülő eredményeit tagadásba venni nem lehet. Elfogultság volna azonban az is, ha e törvényeink végrehajtásával birtokpolitikai helyzetünket egészségesen rendezettnek, az elől vázolt célkitűzéseket hosszú időre megnyugtatólag megvalósítottnak tekintenők. Az 1920-as földreform jelentős szociális eredményeihez - mint tudjuk - nem csatlakoztak kielégítő birtokpolitikai és gazdasági eredmények, a telepítési törvény pedig a következőkben kifejtendő okok miatt csak részben és szűk körben válthatta valóra különben helyesnek bizonyult birtokpolitikai célkitűzéseit. A nagybirtokaink elhelyezkedésében, a mezőgazdasági népsűrűség vidékenkint jelentkező nagy különbségében mutatkozó súlyos aránytalanságok kiküszöbölését - de széles mezőgazdasági néprétegek földigényének lakóhelyükön való kielégítését sem - tudtuk ezideig a földreformtörvény végrehajtásával elérni. Az említett aránytalanságok megszüntetését pedig kielégítő mértékben a telepítési törvénytől sem remélhetjük. Közel kétévtizedes munka eredményeként annyit könyvelhetünk el, hogy kisbirtokainknak az ország szántóterületében való részesedése - jelentékenyen megnövekedett népsűrűség mellett - elérte a békebeli, már akkor sem megfelelő szintet. Új lehetőségek biztosítása nélkül megoldhatatlannak látszik azoknak a földreváró széles mezőgazdasági néprétegeknek a gazdasági önállósághoz juttatása, amelyeknek az önálló kisbirtokosok sorába való emelése egyetemes nemzeti érdekeinknek tovább nem halasztható parancsa.
A békeidők halogató birtokpolitikája - amely a háború utáni birtokpolitikát napjainkig is leküzdhetetlen nehézségek elé állította - kellő tanulság arra, hogy földbirtokmegoszlási viszonyaink tartós, egészséges rendezését tovább halasztani nem lehet. Minden további elodázás csak nehezebbé és kockázatosabbá tenné a régen vajudó kérdés kikerülhetetlen megoldását. Föld kell a gazdasági terjeszkedésében akadályozott, a joggal megkövetelhető termelési szempontoknak is megfelelő mezőgazdasági népességnek, munkaalkalom kell a mezőgazdasági bérmunkavállalóknak és nyugalom a mezőgazdasági termelésnek. Széles keretek közt és rövid határidőn belül kell tehát földhözjuttatnunk az arra alkalmas és érdemes mezőgazdasági néprétegeket, amelyek kielégítetlen földigénye és kellőleg ki nem használt munkaereje szociális biztonságunknak csak úgy tehertétele, mint mezőgazdasági termelésünknek. A látszólag ütköző birtok-, termelés- és szociálpolitikai érdekek kiegyenlítésével az egyes vidékek eltérő népsűrűségi, talajminőségi, éghajlati, közlekedési és értékesítési viszonyaira is tekintettel a mezőgazdasági bérmunkavállalók munkaalkalmának a veszélyeztetése nélkül a maximális keretek között kell lehetővé tenni a gazdasági önállóságra megérett mezőgazdasági néprétegeink kielégítését, egyben pedig hosszú időre biztosítani a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez nélkülözhetetlen nyugalmi helyzetet is, amelyet az eddig sűrűn egymásra következő birtokpolitikai törvények csak kevésbbé biztosíthattak.
Az utolsó két évtized tapasztalatai alapján világos az is, hogy a birtokpolitikai elgondolások megvalósításával velejáró terheket nem lehet egyetlen generációra - amely annak viselésére úgyis képtelen - ráhárítani. E terheket vagy azoknak egy részét át kell hárítani a következő nemzedékekre is, amelyek szociális és gazdasági szempontból is elsősorban lesznek haszonélvezői a jelenben elhatározott és végrehajtott reformoknak.
Benyujtott törvényjavaslatommal az eddiginél szélesebb keretek közt és gyorsabb ütemben kívánom előmozdítani azoknak a mezőgazdasági néprétegeknek a gazdasági önállósítását, amelyeknek földhöz, illetve házhelyhez és családi otthonhoz juttatását a telepítési törvény célul tűzte ki. A mező- és erdőgazdasági ingatlanok tulajdoni szerzésének újraszabályozásával pedig az eddiginél hatályosabban kívánom biztosítani földünk birtoklását a mezőgazdasággal kizárólagos élethivatásként foglalkozó gazdatársadalomnak.
Kitűzött céljai érdekében a javaslat egyrészt kiegészíti és módosítja az 1920:XXXVI. törvénycikknek és 1924:VII. törvénycikknek a haszonbérletekre vonatkozó rendelkezéseit, másrészt és főként pedig a telepítési törvény rendelkezéseit fejleszti tovább. A telepítési törvénynek nemcsak a célkitűzését, de túlnyomórészben eszközeit és rendszerét is magáévá téve e törvénytől lényegileg csak az átengedésre kötelezett tulajdonosok kártalanítása tekintetében s az átengedési eljárás alá vonható ingatlanok körének megállapításában tér el.
A telepítési törvény - a kihirdetése óta eltelt 3 év alatt - 88,000 holdnyi mezőgazdasági területnek birtokpolitikai célokra felhasználását s e réven több mint 21,000, jórészben törpebirtokos család földhözjuttatását, sokaknak gazdasági önállósítását is, tette lehetővé. E nem lekicsinylendő eredményeket tudomásulvéve is látnom kell, hogy a törvény - a benne megállapított kártalanítási rendszer és a hatálya alá vonható ingatlanok szűk keretei miatt - maradéktalan végrehajtása esetében sem biztosíthatja kellő időben és kellő mértékben azoknak a széles mezőgazdasági néprétegeknek a földhözjuttatását, amelyeknek gazdasági önállósítása közös célja volt minden, 1920 óta hozott birtokpolitikai törvényünknek. Az átengedésre kötelezett tulajdonosoknak azonban, többnyire százszázalékos készpénzkártalanítása nemcsak az államháztartásra ró elviselhetetlen terheket, de szükség szerint egyet jelent olyan földmíves tömegeknek a földhözjuttatásból való kirekesztésével is, amelyek - különösen a lezajlott gazdasági válság után - a törvényben megállapított vételárelőlegek megfizetésére képtelenek. Ugyanide vezetett a telepítési törvénynek az a rendelkezése is, amellyel az átengedési eljárás megindítását csak a háromezer kataszteri holdon felüli s a háború óta szerzett ezer holdon felüli mezőgazdasági nagybirtokokra tette lehetővé és ezeknél is csak azzal a megszorítással, hogy kikötötte a birtokrészek összefüggését, amellyel tekintélyes területek mentesültek az átengedésre kötelezési eljárás alól. A törvénynek ezek a rendelkezései módot adtak ugyan arra, hogy az említett, viszonylag kevés számú nagybirtok területe a környező mezőgazdasági népesség - esetleg áttelepítések - számára is megnyittassék, sem a törvény, sem pedig az államháztartás helyzete nem tette azonban lehetővé azt, hogy olyan vidékek földmíveseinek a földszükséglete lakóhelyükön vagy áttelepítések révén kielégíttessék, ahol ilyen nagyságú birtokok nincsenek. Még kevésbbé bizonyultak elégségesnek a telepítési törvény érvényben levő rendelkezései
mezőgazdasági lakosságunk házhelyigényeinek a kielégítése tekintetében. A megejtett adatgyüjtés tájékoztató adatai szerint - számításon kívül hagyva a földreform során juttatott, de még be nem épített házhelyeket - a Csonkaország területén 1938-ban kb. 85,000 olyan mezőgazdasági házhelyigénylővel lehetett számolni, akiknek házhelyhez juttatása közérdekűnek tekinthető. Ezeknek az igényléseknek a kielégítésére a telepítési törvény hatálya alá vonható, lakott helytől rendszerint távolabb eső nagyobb birtokok csak kivételesen alkalmasak, a szabadbirtokforgalom révén pedig ezeket a szükségleteket vagy egyáltalán nem, vagy csak részben s nem mindig a legmegfelelőbb helyen lehetett biztosítani.
Az elmondottakkal jórészben meg is világítottam azokat a szempontokat, amelyeket a javaslatom megszerkesztésénél érvényesíteni kívántam. Ahhoz, hogy a telepítési törvény helyesnek bizonyult célkitűzései szélesebb tömegek javára érvényesülhessenek, egyrészt az azonnali készpénzkártalanítási rendszertől kell eltérni és módot adni, hogy az átengedésre kötelezett tulajdonos földje tulajdoni ellenértékét csak megszabott határidő eltelte után igényelhesse, másrészt pedig az átengedési eljárás alá vonható ingatlanok körét kell oly mértékben tágítani, amely mellett lehetővé válik azoknak a földmívesrétegeknek a földhöz-, illetve házhelyhez juttatása is, amelyre a telepítési törvény érvényben lévő rendelkezései a vázolt okok miatt módot nem adtak.
Törvényjavaslatom ezeket a célokat a jövőben elsősorban kishaszonbérletek, szervezett földbérlő csoportok és földbérlő szövetkezetek fokozottabb létesítésével kívánja biztosítani. Ebbeli törekvésében lényegesen tágítja azoknak az ingatlanoknak a körét, amelyek jövőben a telepítési törvényben szabályozott haszonbérleti átengedési eljárás alá vonhatók. Területi kiterjedésükre tekintet nélkül teljes egészükben teszi a javaslat birtokpolitikai célokra felhasználhatókká azokat a mezőgazdasági ingatlanokat, amelyeket tulajdonosaik egy gazdasági évet meghaladó időn át megműveletlenül hagytak, valamint a javaslatban nem magyar állampolgárok, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és kereskedelmi társaságok tulajdonszerzésére nézve megállapított rendelkezések megszegésével szerzett ingatlanokat. Mezőgazdasági területeik nagyságával emelkedő progresszió mellett 20%-tól 80%-ig terjedő arányban vonja ezeken kívül átengedési eljárás alá a háromszáz kataszteri holdat meghaladó mezőgazdasági területtel bíró azokat az ingatlanokat is, amelyeknek a tulajdonjoga nyilvános számadásra kötelezett vállalatot, általában kereskedelmi társaságot, pénzkölcsön nyujtásával iparszerűen foglalkozó cégbejegyzésre kötelezett vállalatot, abszentistát, nem magyar állampolgárt vagy az 1920:XXXVI. tc. 88. § első bekezdésében megjelölt jogi személyt illet, vagy hitbizományi vagyonhoz tartozik, végül a tulajdonos jellegére tekintet nélkül az olyan birtokokat, amelyeknek mezőgazdasági területe ötszáz kataszteri holdat meghalad. Azokkal a tulajdonosokkal szemben, akiknek az országban ezerötszáz kataszteri holdat meghaladó mezőgazdasági ingatlanuk van, a javaslat az átengedésre kijelölhető hányad megállapításánál az ország területén levő összes mezőgazdasági ingatlanaik egybeszámolását rendeli el s az egyes birtokrészek területi összefüggését, amelyet a telepítési törvény a hatálya alá eső összes nagyobb ingatlanokra nézve általánosított, csak azokkal a tulajdonosokkal szemben tartja fenn, akiknek az országban levő összes mezőgazdasági ingatlanaik területe nem éri el az ezerötszáz kataszteri holdat.
A javaslat utóbb említett rendelkezésének a célja, hogy a birtokpolitikai tevékenységgel velejáró terhek elsősorban és fokozottabban a nagyobb kiterjedésű ingatlanok tulajdonosaira háríttassanak. Ezt célozza a javaslatban megállapított progresszió is, amellyel ugyancsak a kisebb mezőgazdasági ingatlanok lehető kímélésére, nagyobbaknál pedig - a már mondottakon kívül - az egyes vidékeinken annyira kívánatos faluképzés megkönnyítésére törekszik. Az igénybevételi sorrend megállapítása a régi családi birtokok, iskolai vagy más közművelődési célra rendelt s általában a házi kezelésben tartott és belterjesen kezelt mezőgazdasági ingatlanok lehető védelmét célozza.
A javaslat szerint átengedési eljárás alá vont ingatlanok körének és sorrendjének a megállapítása jelentős részében bővebb indokolásra nem szorul. Aligha kell bárki előtt is magyarázni a parlagon hagyott mezőgazdasági ingatlanoknak birtokpolitikai célokra való igénybevételét.
Nem szorul bővebb indokolásra a korlátolt forgalmú s általában az e kategóriáknál említett természetes és jogi személyek mezőgazdasági ingatlanainak elsősorban és bizonyos mértékben fokozottabb igénybevétele sem. A javaslat - egyetemes nemzeti érdekből - súlyos és méltánylandó áldozatokat követel a földjével és annak népével a legszorosabb kapcsolatban álló gazdaközönségtől is: - teljes mértékben elismerve is az egyházi és hitbizományi ősi birtokok haszonélvezőitől követelt áldozatokat - mégis magától értetődő s gazdatársadalmunk általános felfogásával is megegyező törekvés az, hogy a birtokpolitikával szükségszerűen velejáró terhek elsősorban azokra a rétegekre háríttassanak, amelyek jórészének a földdel s annak népével való személyi kapcsolata lazább, mint a csak a földből s csak a földnek élő gazdatársadalomé. A javaslatnak a nem magyar állampolgárok mezőgazdasági ingatlanait érintő rendelkezései - összhangban egyes külföldi államok hasonló természetű jogszabályaival - természetszerűen nem érvényesülhetnek olyan - a magyar állampolgárokkal jövőben is azonos elbírálás alá eső - nem magyar állampolgárokkal szemben, akik hazájának törvényei szerint magyar állampolgárok ottani ingatlanai birtokpolitikai szempontból a saját állampolgárokéval egyenlő elbírálás alá esnek. A zsidók tulajdonában lévő mezőgazdasági ingatlanoknak az igénybevételére a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:IV. tc. rendelkezései az irányadók. Ilyen ingatlanoknak birtokpolitikai célokra való felhasználása természetszerű következménye az említett törvényben kifejezésre juttatott törekvéseknek, amelyek a zsidósághoz tartozó személyeknek a gazdasági életben észlelhető túlsúlyát vannak hivatva mérsékelni.
A mezőgazdasági népesség földhözjuttatása érdekében - mint már említettem - nem lehetett eltekinteni azoktól a kétségtelenül jelentős áldozatoktól sem, amelyeket az ötszáz holdon felüli mezőgazdasági területtel bíró szabadforgalmú birtokok tulajdonosaira hárít a törvényjavaslat. A végrehajtás feladata lesz, hogy a javaslatban megállapított progresszió a régi családi birtokok s a házi kezelésben tartott ingatlanok tulajdonosait, valamint a többgyermekes tulajdonosokat megillető kedvezmények és az igénybevételi sorrend szeme előtt tartásával ezeket az áldozatokat elviselhetőkké tegye.
A föld- és a gazdasági felszerelés nélküli, két keze munkája után élő mezőgazdasági népesség foglalkoztatása érdekében kísérletképpen módot kívánok adni a javaslattal arra is, hogy kishaszonbérletek helyett az igénybevételre kijelölhető ingatlan legfeljebb egyharmadrésze részesmívelés céljaira legyen biztosítható.
Területi korlátozásokra tekintet nélkül tartottam indokoltnak kiterjeszteni az átengedésre kötelezés lehetőségét mezőgazdasági lakosságunk házhelyszükségletének a biztosítására. Falusi lakosságunk házhelyigényeinek egészséges kielégítését a javaslatnak kishaszonbérletek fokozottabb alakítására irányuló, szorosabb értelemben vett birtokpolitikai célkitűzéseivel egyenrangúan fontosnak tartom. Javaslatom idevágó rendelkezéseinek a végrehajtása különösen mezőgazdasági munkástársadalmunk azon nagycsaládú vagy családalapítás előtt álló tagjai szempontjából bírhat fontossággal, akiket elegendő föld híján vagy anyagiak hiányában tulajdoni földhöz vagy kishaszonbérlethez juttatni nem lehet. A javaslat végrehajtása során e rétegeknek - lehetőleg munkaalkalmukat biztosító vidékeken - juttatandó kertes házhelyek, amelyeken idővel családi otthonukat megépíthetik, meggyőződésem szerint nemcsak szorosabban fogják falujukhoz kötni a vagyontalanoknak onnan könnyebben elvándorló elemeit, de sok esetben a juttatás az első lépést fogja jelenteni az e rétegek gazdasági önállósulása felé vezető úton is. A házhelyszükséglet kielégítése kétségtelenül sok esetben kis-, sőt törpebirtokosoknak a falujukhoz közvetlenül csatlakozó, annak fejlődési vonalába eső ingatlanait is érinteni fogja. Erre való figyelemmel méltányosnak találtam - a kisajátítási elv merev alkalmazásától eltekintve - olyan rendelkezéseknek a javaslatba való beiktatását, amelyek minden olyan birtokosnak, akinek az átengedésre kötelezés után megmaradó ingatlana az 50 kat. holdat el nem éri, módot adnak arra, hogy házhelyek céljára elvett ingatlanaiért saját községe határában azonos értékű csereingatlant vagy pedig elvett ingatlana teljes és valóságos becsértékét azonnal és 100%-ig készpénzben igényelhesse.
Az átengedési eljárás alá vonható ingatlanok körének a kiterjesztésén kívül a javaslat még egy tekintetben, az azonnali készpénzkártalanítás kérdésében tér el a telepítési törvénytől. Mint a telepítési törvény, benyujtott javaslatom is a magántulajdon elvi alapján áll. Teljes mértékben elismeri az átengedésre kötelezett tulajdonosok igényét birtokpolitikai célokra átengedett földjük teljes és valóságos tulajdoni ellenértékére csakúgy, mint a haszonbérlet tartama alatt az igénybevett föld járadékának megfelelő haszonbérre is. Megfelelő, az államháztartás helyzetével arányban nem álló fedezet hiányában azonban nem lehet fenntartani az 1936:XXVII. tc. 29. §-ának azt a rendelkezését, amely a törvény 8. §-a alá eső legnagyobb kiterjedésű ingatlanok átengedésére kötelezett tulajdonosainak 100%-os azonnali készpénzkártalanítását rendelte el. Kikerülendő azt az ellenmondást, amely a nagyobb ingatlanok tulajdonosainak 100%-os rögtöni készpénzkártalanítása, a kisebbeknek pedig ennél csak kisebb százalékban megállapítható készpénzkártalanítása közt jelentkezhetett volna, a javaslat egységesíti és mindenkivel szemben érvényesíti a kártalanításnak új rendjét, amely szerint a tulajdoni megváltás alkalmával a tulajdonosnak járó ellenérték felerész erejéig készpénzkártalanítással, másik fele pedig 25 éves törlesztéssel rendezendő. Figyelembevéve, hogy számos - a mienknél gazdagabb - állam is az említettnél kisebb %-ban kártalanítja a birtokba-, illetve tulajdonbavétel alkalmával készpénzzel a földjeik leadására kötelezett tulajdonosokat, az azonnali készpénzkártalanítás arányát az átengedésre kötelezendő tulajdonosok szempontjából is kielégítőnek kell tartanom.
Fontos érdekeink fűződnek ahhoz, hogy azok a jelentős összegek, amelyek az átengedésre kötelezés útján tulajdonul megszerzett földekért kifizetésre kerülnek, a gazdasági életben olyan elhelyezkedést találjanak, hogy az átengedésre kötelezett tulajdonosok egyéni érdekeit is szem előtt tartva, a közérdeket is a legmegfelelőbben szolgálják. Ilyen érdeknek tekintem elsősorban az eddig földben lekötve tartott tőkéknek a mezőgazdasági iparban való elhelyezkedését, másodsorban azonban más élet- és fejlődésképes ipar-, gyár-, bánya- vagy fürdővállalatba befektetését is, amely a tulajdonosok részére megfelelő tőkekonzerválást jelent, a munkaalkalmaknak - különösen vidéken - való szaporításával pedig fontos szociális érdekeket is biztosíthat. Az elmondottakra tekintettel a javaslat felhatalmazást kíván adni a minisztériumnak arra, hogy annak a javára, aki átengedett ingatlana ellenértékét gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdővállalatba fekteti be, a kártalanítás módozatait, különösen a kifizetés idejét a jelen törvényben foglalt rendelkezésektől eltérően is megállapíthassa a végből, hogy a szándékolt befektetést előmozdítsa.
A telepítési törvénynek az átengedésre kerülő területek kijelölésére vonatkozó rendelkezései fenntartásával az okszerű gazdálkodás továbbfolytatását kívánom biztosítani. E törvény - ugyancsak a termelés folytonossága biztosítása céljából - egyes rendelkezései fenntartását, mint az átengedésre kijelölhető ingatlanok három éven belül való előzetes megjelölését és tanúsítványok kiszolgáltatását - tekintettel a törvényjavaslat tervezett gyorsütemű végrehajtására, amelyre nézve a javaslat 1. §-a utasítást is tartalmaz - mellőzhetőnek tartottam.
A belterjesebb mezőgazdasági termelés védelmére kifejezetten hatályban tartja a javaslat a telepítési törvény 14. §-át is. Különösebben indokoltnak látszik e § rendelkezéseinek a jövőben is való alkalmazása a közeljövőben nagyobb arányokban megindítani kívánt öntözésekre tekintettel. A belterjes mezőgazdasági termelést és ezzel a mezőgazdasági bérmunkavállalók fokozottabb foglalkoztatását kívánom előmozdítani azokkal a kedvezményekkel is, amelyeket a javaslat 3. §-a biztosít a különösen sok munkáskezet foglalkoztató ingatlanok tulajdonosai javára.
Indokolásom előző részében már kifejezést adtam abbeli meggyőződésemnek, hogy javaslatom eredményes végrehajtását csak a birtok- és szociálpolitikai, valamint termelési érdekeink összhangzatos, józan kiegyenlítése biztosíthatja. Ennek az elvnek a következetes alkalmazása kizárja azt, hogy a törvényjavaslatnak szükség szerint sematizáló rendelkezései egyforma merevséggel kerüljenek alkalmazásra a szociális kötelezettségeiknek fokozottabban eleget tevő, sok munkáskezet foglalkoztató vagy ebbeli kötelezettségeiknek csak kevésbbé megfelelő tulajdonosokkal szemben. Azokkal a kedvezményekkel, amelyeket a javaslat említett §-a az átengedésre kötelezés mértéke tekintetében a különös belterjességgel kezelt birtokok tulajdonosai javára engedélyez, nemcsak nemzetgazdasági érdekeinkre, de a mezőgazdasági bérmunkavállaló tömegek foglalkoztatásához fűződő súlyos szociális érdekeinkre is kívántam figyelemmel lenni, amelyeknek elhanyagolása árán - hitem szerint - tartós birtokpolitikai eredményeket sem lehet elérni.
A javaslatnak az a célkitűzése, amely évenkint kötelező, fokozott birtokpolitikai tevékenység folytatását rendeli el, nem áll ellentétben a telepítési törvényben kezdeményezett s általam is vallott azzal a felfogással, amely birtokpolitikai helyzetünk megjavítására, egyensúlyban tartására, folyamatos, állandó birtokpolitikai tevékenység folytatását tartja szükségesnek. E rendelkezés felvételének egyetlen célja, hogy az ezidőszerint súlyosabban érezhető földigények rövid határidőn belüli fokozott kielégítésével biztosítsa a következő években a birtokpolitikai tevékenység nyugodtabb légkörben való folytatását, a mezőgazdasági termelésnek pedig hosszabb időre az annyira szükséges nyugalmi helyzetet.
A javaslat várható számszerű eredményeit vizsgálva, megállapítom hogy a javaslat végrehajtása körülbelül másfélmillió hold mezőgazdasági területnek birtokpolitikai célokra való felhasználását teszi lehetővé.
A földhözjuttatás anyagi előfeltételeinek a mérséklése, a kishaszonbérleti rendszerre való áttérés kétségtelenül jelentősen meg fogja könnyíteni azoknak a földhözjuttatását, akik eddig anyagi gyengeségük miatt tulajdonszerzésre képtelenek voltak, de véleményem szerint nem jelent hátrányt az átengedésre kötelezett tulajdonosok szempontjából sem.
A javaslat az Országos Földhitelintézetnek vagy más, a földmívelésügyi miniszter által kijelölendő szervnek a bekapcsolásával a telepítési alap terhére maradéktalanul biztosítja az átengedésre kötelezett tulajdonosoknak a jogos földjáradékra való igényét a kishaszonbérletek tartama alatt, a tulajdoni megváltás alkalmával pedig lehetővé teszi számukra, hogy igénybevett ingatlanaik becsértékének legalább felerésze erejéig készpénzben kifizetett ellenértékét más ingatlanba vagy más termelési ágba fektetve, azt jövő érdekeik szolgálatába állíthassák. Akár könyvadósság vállalásával, akár általánosan kötvényes kielégítéssel rendeztetnének a tulajdonosokkal szemben keletkező tartozások, ilyen rendelkezés mindig lehetőséget adna arra, hogy az átengedésre kötelezettek felélve az évi kisebb törlesztőrészleteket, bizonyos idő mulva földben bírt vagyonukat olymódon veszítsék el, hogy azoknak tőkeállagát sem más termelési ágba, sem más ingatlanba befektetni nem tudnák.
Javaslatom a már tárgyalt tartós és tulajdonul is megszerezhető kishaszonbérleteken kívül az 1920:XXXVI. tc., illetve 1924:VII. tc. alapján létesíthető időleges kishaszonbérletek alakítására is súlyt helyez.
Az a rendelkezés, amely az eddigi 15%-ról egyharmadra emeli fel a 100 holdon felüli mezőgazdasági területtel bíró és haszonbérletileg hasznosított mezőgazdasági ingatlanokból kishaszonbérletek céljaira igénybevehető területek alsó határát, végső kihatásában ugyancsak az időleges kishaszonbérletek számának és területének jelentős gyarapodásával fog járni.
A 100 holdon felüli mezőgazdasági ingatlanoknak összes területéből ezidőszerint 1.806,000 kataszteri holdat hasznosítanak haszonbérletileg s ebből a területből 508,000 kataszteri holdat tesz ki a 100 kataszteri hold alatti kishaszonbérletek területe. A javaslatnak a rendelkezései, amelyek az igénybevétel alsó határát több mint kétszeresére emelik fel, ennek a területnek reális számítás szerint is belátható időn belül kb. 200,000 kataszteri holddal való megnövekedését fogják lehetővé tenni.
A javaslatnak a mező- és erdőgazdasági ingatlanok tulajdonszerzését újra szabályozó rendelkezései - mint már említettem - végső célként a magyar földnek elsősorban a hivatásos gazdák számára való biztosítását célozzák.
A nem magyar állampolgárokkal szemben felállított tulajdonszerzési korlátozások egyes külállamok hasonló rendelkezéseiben találják magyarázatukat, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és kereskedelmi társaságok ingatlanszerzésének feltételekhez kötésével pedig jövőben olyan esetleges törekvéseket kívánok ellensúlyozni, amelyek a földet csak árunak tekintve, azt nyerészkedési céljaik kielégítésére kívánnák felhasználni. A javaslatnak idevágó rendelkezései - természetszerűen - nem kívánják akadályozni ezeket a vállalatokat sem abban az általam inkább előmozdítani kívánt törekvéseikben, hogy saját tőkeerejükkel is, jogos és méltányos üzleti feltételek és állami ellenőrzés mellett nagyobb mezőgazdasági ingatlanok eldarabolásában résztvehessenek.
Magától értetődően nem lehet a javaslat annak sem akadálya, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és kereskedelmi társaságok gyár, bánya, ipar- vagy fürdővállalkozás, illetve kereskedelmi vállalat céljára szerezhessék meg azokat az ingatlanokat, amelyek ezek létesítéséhez szükségesek, vagy hogy erre a célra való ingatlanokat erdősítés vagy telkesítés céljából szerezzenek meg.
Összefoglalva az elmondottakat, megállapítom, hogy a javaslat 1 1/2 millió hold mezőgazdasági területnek birtokpolitikai célokra felhasználását lehetővé téve, olyan távlatokat nyit meg a magyar birtokpolitika előtt, mint egyetlen törvény sem az 1920-as földreform óta. Végrehajtásától - mint a telepítési törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok bizonyítják - főképpen a birtokkiegészítésre szoruló törpebirtokos tömegek, a házhelyjuttatások révén pedig a mezőgazdasági munkásrétegek gazdasági megerősítése és önállósítása remélhető. Tudom azt, hogy ilyen nagyságú mezőgazdasági területnek aránylag rövid idő alatt új birtokosok kezére juttatása, különösen az első időben, szükség szerint befolyásolni fogja - bizonyos fokig - a mezőgazdasági termelés folytonosságát. A végrehajtás feladata lesz a földhözjuttatandók helyes kiválasztásával s a termelési szempontok fokozott figyelemreméltatásával odahatni, hogy ezek a kikerülhetetlen zökkenők ne válhassanak a termelés biztonságát és eredményességét hosszabb időn át veszélyeztető tényezőkké.
Különösen fontosnak tartom - egyéb szempontokból is - a földhözjuttatandók lelkiismeretes szelektálását. A javaslat a földbirtokpolitika súlypontját a kishaszonbérletekre helyezve a földhözjuttatás anyagi előfeltételeit oly mértékben enyhíti, amely erőteljesen megnöveli azoknak az igénylőknek a számát, akik e javaslatra támaszkodva fogják földhözjuttatásukat kérelmezni.
Mindent el kell követni a végrehajtás során, hogy az igénylők megnövekedett tömegei közt ne lehessenek úrrá a napi politika szenvedélyei, ezek a tömegek ne lehessenek olyan esetleges izgatások melegágyává, amelyek minden földnélkülinek - a különben is lehetetlen - földhözjuttatását követelnék. A földnélküli mezőgazdasági bérmunkavállalók súlyos problémáit csak birtokpolitikával megoldani nem lehet. E probléma enyhítéséhez a birtokpolitikának is hozzá kell járulnia azzal, hogy e rétegeket is törekszik hozzájuttatni a számukra elsősorban fontos házhelyekhez és családi otthonokhoz s ezek foglalkoztatását is igyekszik biztosítani a kísérletképpen bevezetett részes vagy egyéb kishaszonbérletek juttatása révén. Mindezek elismerése mellett is meg kell állapítanom, hogy ezeket a rétegeket - amelyek sorsának javítására elsősorban az általános gazdaság- és a szociálpolitika hivatott - a birtokpolitika főképpen azzal támogathatja, ha az önálló kisbirtokok számának és területének szaporítására szükséges mezőgazdasági ingatlanokat fokozatosan és úgy veszi igénybe, hogy e rétegek munkaalkalmát nem veszélyezteti s időt enged az ezen rétegek elhelyezkedése szempontjából oly fontos fokozatos átmenetnek.
Tisztában vagyok azzal is, hogy még azon - főképpen törpebirtokos - rétegek problémáinak a végleges megoldását is, akiknek földhözjuttatását ez a javaslat széles keretek közt teszi lehetővé, egyedül ennek a javaslatnak a végrehajtásával biztosítani nem tudjuk. A javaslat csak az első lépést teszi meg e néprétegek gazdasági és társadalmi felemelése felé. A megkezdett munka végső eredményességének biztosítása megköveteli a birtokpolitika körén kívül eső egyéb agrárproblémáknak: e tömegek szervezési és hitelproblémáinak, kulturális, termelési és értékesítési problémáinak a rendezését is.
A §-ban utasíttatik a minisztérium, hogy évenkint legalább 100,000 kataszteri holdat szerezzen meg földbirtokpolitikai célokra. Jóllehet, ez a § nem szabja meg, hogy külön-külön mennyit kell tulajdonul és mennyit haszonbérletbe megszerezni, a javaslat címéből és a későbbi §-ok rendelkezéseiből mégis minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felhasználásra kerülő ingatlanok nagy részét haszonbérletbe átengedésre és haszonbérletbe átadásra kötelezés útján kívánja kishaszonbérletek létesítése céljából biztosítani. A javaslat nem érinti az államnak azt a jogát, hogy - a Tft. célkitűzéseinek is megfelelően - az önhibájukon kívül elárverezett nagycsaládú törpe- és kisbirtokosok elárverezett kisbirtokait elővásárlás útján megszerezze, valamint azt sem, hogy a kényszereladásra kerülő, túladósodott nagybirtoknak az a része, amely a birtokot környező községek arra érdemes lakosságának földhözjuttatására szükséges, tulajdonul megszereztessék. Nemzeti érdek továbbá az is, hogy a túlzsúfolt mezőgazdasági népességű vidékeink tehermentesítését, illetőleg a ritkább népsűrűségű vidékeink erősebb benépesítését új telepes községek létesítése útján előmozdítsuk és az ehhez szükséges területek egy részét tulajdonul szerezzük meg.
Az 1894:XII. tc. 1. §-a akként rendelkezik, hogy mezei földbirtokát a törvény korlátai között jogilag mindenki szabadon használhatja. Törvényeink a tulajdonos használati jogát több irányban korlátozzák. E korlátozások vagy eltiltják a tulajdonost ingatlanának bizonyos módon való használatától (avagy a használatot hatósági engedélyhez kötik), vagy megfordítva, meghagyják neki, hogy ingatlanán bizonyos cselekményt elvégezzen, avagy ingatlanának bizonyos meghatározott használatát állandóan tartsa fenn.
A jelen § az utóbbi irányban kívánja a haszonbérletbe átengedésre kötelezés kilátásba helyezésével a mezőgazdasági ingatlan tulajdonosát (javadalmasát, haszonélvezőjét) korlátozni s elvileg arra kötelezni, hogy mezőgazdasági ingatlanát művelje, illetőleg műveltesse. Ez a szabály a gyakorlatban azt kívánja elérni, hogy a mezőgazdasági ingatlan tulajdonosának (javadalmasának, haszonélvezőjének) a termelés - a benne rejlő nemzeti érdekekre tekintettel - a jövőben törvény erejénél fogva is kötelessége legyen.
A tulajdonosnak ilyen értelmű korlátozása, illetőleg kötelezettsége nem egyedülálló jogrendszerünkben. Az erdőkről és a természetvédelemről szóló 1935:IV. tc. ebben a vonatkozásban tovább is megy, amikor az erdőt a tervszerű üzemfolytonosság hatósági kényszere alá helyezi.
Meg kell említenem, hogy ez a § csak igen ritka és szórványos esetekre tartalmaz rendelkezéseket s tulajdonképpen jórészt a parlagon hagyott mezőgazdasági ingatlanok megmívelésének biztosítása tárgyában a közelmultban általános megelégedésre kiadott 8730/1938. M. E. rendelet rendelkezéseit akarja törvénybe iktatni abból a célból, hogy az országban egyetlenegy gazdaság se legyen olyan, amely egy gazdasági évet meghaladó időn át egészen vagy nagyobb részében műveletlenül hever akkor, amikor kereső mezőgazdasági népességünk kb. 40%-ának egyáltalán nincsen földje, de gyengébb termés idején soknak még megfelelő munkaalkalma sem.
A javaslat a hivatkozott rendeletnél két vonatkozásban is tovább megy, éspedig egyfelől azzal, hogy az átengedésre kötelezés időtartamát nem korlátozza hat évre, hanem a Tft. szellemében a haszonbérlet tartamát időhöz nem köti, másfelől pedig azzal, hogy arra is megadja a lehetőséget, hogy a kishaszonbérlők a parlagon heverő földek tulajdonjogát átengedésre kötelezés útján megszerezhessék. Ennek megfelelően a kishaszonbérletbe átengedésre kötelezést nem akadályozza az sem, hogyha az ingatlanokra végrehajtási zárlatot vagy árverést rendeltek el. Az átengedésre kötelezés még teljes hatályú tulajdonváltozás esetében is hatályos marad az új tulajdonossal szemben.
Zárlat esetében a haszonbért a zárgondnoknak, egyébként pedig a tulajdonosnak kell az átengedésre kötelező határozat értelmében kifizetni.
A javaslat a már említett 8730/1938. M. E. számú kormányrendelet alapján elrendelt átengedésre kötelezésekre visszaható erővel bír.
A jelen § alapján átengedésre kötelezés útján kijelölt ingatlanokon elsősorban kishaszonbérleteket kell létesíteni, de a javaslat - tekintettel arra a körülményre, hogy ennek a §-nak a rendelkezéseit főleg termelési érdekek indokolják - azt sem zárja ki, hogy akár az egész ingatlan vagy annak egy része kisbirtokok mértékét meghaladó részletekben adassék haszonbérletbe, különösen akkor, ha az 1920:XXXVI. tc. 17. §-ának 4. pontja alá eső földmívesek az ingatlant nem kívánják, vagy nem képesek kishaszonbérletekbe venni, vagy ha az ingatlan a községtől olyan távolságra fekszik, hogy azon a kishaszonbérleti gazdálkodás eredményesen lehetetlen volna, avagy az ingatlanon olyan épületek vannak, amelyeknek gazdaságos kihasználása csak abban az esetben lehetséges, ha ahhoz megfelelő nagyságú területet is jelölnek ki haszonbérlet céljára.
Ez a § a földmívelésügyi miniszter átengedésre kötelező határozata ellen csak a haszonbérösszeg megállapítása kérdésében ad helyet a panasznak az ingatlan fekvése szerint illetékes kir. ítélőtáblához. A bírói jogvédelemnek a haszonbérleti viszony minden feltétele tekintetében való biztosítása végeredményben arra vezethetne, hogy a bíróság maga lenne kénytelen a haszonbérleti szerződés minden egyes pontja tekintetében a helyi viszonyokat kifürkészni s azok alapján úgyszólván az egész szerződést újból elkészíteni. Erre a rendkívül bonyolult eljárásra annál kevésbbé van szükség, mert a haszonbérleti jogviszony bármelyik feltételének a haszonbérbeadóra kedvezőtlenebb megállapítása a haszonbér mértékének megfelelő felemelése útján könnyen kompenzálható.
A panasznak a határozat végrehajtására azért nincs felfüggesztő hatálya, hogy a hosszabb ideig tartó bírói eljárás a § célkitűzéseit - legalább is abban a vonatkozásban, hogy az ingatlan az eljárás megindulása után hosszabb időre parlagon tovább ne maradjon - ne késleltesse.
A Tft. az átengedésre kötelezési eljárás megindítását - eltekintve a hitbizományi kötöttség alól felszabaduló mezőgazdasági ingatlanoktól és a hitelintézetek árverésen (árverés hatályával magánkézből eladás útján) szerzett, valamint a Nemzeti Közművelődési Alapítvány mezőgazdasági ingatlanaitól, amely esetekben az átengedésre kötelezés nincsen területi határhoz kötve - általában csak a 3000 kataszteri holdon felüli, illetőleg 30,000 koronánál nagyobb kataszteri tiszta jövedelmű, továbbá a háború óta szerzett 1000 kataszteri holdon felüli, illetőleg 10,000 koronánál nagyobb kataszteri tiszta jövedelmű mezőgazdasági nagybirtokok tulajdonosaival szemben teszi lehetővé és ezeknél is azzal a megszorítással, hogy az olyan birtok tekintetében, amely nem egy község határában fekszik, kiköti az egybeszámítható birtoktestek összefüggését. A Tft.-nek e rendelkezése módot ad ugyan arra, hogy aránylag kevésszámú nagybirtok területe a környező mezőgazdasági népesség számára - esetleg áttelepítések számára is - megnyittassék, szűk keretei miatt azonban, még maradéktalan végrehajtása esetében sem biztosíthatja kellő időben és kellő mértékben azoknak a széles mezőgazdasági néprétegeknek a földhözjuttatását, amelyeknek gazdasági önállósítása közérdekből szükséges. Ezért a jelen § az átengedésre kötelezés kereteinek kibővítésén felül a Tft. vonatkozó rendelkezéseit abban a vonatkozásban is tágítja, hogy azt a tulajdonost, akinek az országban 1500 kataszteri holdat meghaladó mezőgazdasági mívelés alatt álló területe van, akkor is az összes mezőgazdasági területe alapján lehet az összeszámított mezőgazdasági terület nagyságához mért progresszió szerint átengedésre kötelezni, ha a birtokainak területe nem is függ össze. Ezenfelül a jelen § az átengedésre kötelezési eljárás alá vonható birtokok körét azzal is bővíti, hogy az átengedési kötelezési eljárás alá vonható területek nagyságát - a jelen § (5) bekezdése szerint érintetlenül hagyandó 500 kataszteri hold kivételével - általában nem teszi függővé a kataszteri tiszta jövedelemtől és az átengedésre kötelezést nem köti ahhoz a feltételhez, hogy az átengedésre kötelezés alá vonható tulajdonos birtoka az érdekelt község birtokmegoszlási viszonyaival milyen arányban áll.
Abban az esetben, ha a tulajdonosnak nincsen az országban 1500 kataszteri holdat meghaladó mezőgazdasági területe, a területi összeszámítás szempontjából a jelen § is általában a Tft. 8. §-ának rendelkezéseit kívánja alkalmazni azzal, hogy ezekben az esetekben az átengedésre kötelezés mértékének a megállapításánál a birtokosok személyes körülményeit is figyelembe veszi. Így például az átengedésre kötelezés sorrendje, sőt bizonyos esetekben mértéke szempontjából is szigorúbb feltételeket állapít meg a javaslat, ha a tulajdonos nyilvános számadásra kötelezett vállalat, bármely más kereskedelmi társaság, vagy ha nem is tartozik ezek közé, de pénzkölcsön nyujtásával iparszerűen foglalkozó, cégbejegyzésre kötelezett vállalat, továbbá, ha a tulajdonos az évnek nagy részében külföldön tartózkodik - kivéve, ha külföldi tartózkodásának igazoltan hivatalos megbízás, tanulmány vagy betegség az oka - vagy ha a tulajdonos nem magyar állampolgár és hazájának törvényei szerint a külföldi állampolgár ottani ingatlana földbirtokpolitikai szempontból kedvezőtlenebb megítélés alá esik, mint a saját állampolgárának ingatlana, valamint akkor is, ha a tulajdonos alapalapítvány - az alapítványok közül kivéve az 1938. évi január hó 1. napja előtt létesült családi alapítványokat - vagy más hasonló jellegű intézmény, egyház (egyházi testület), hitbizomány tekintetében a hitbizományi birtokos, közbirtokosság, volt úrbéres közösség vagy egyéb jogi személy. Ha például az A) kategóriába eső (nevezzük így a 3. § (2) bekezdésének a)-d) pontjaiban felsoroltakat) tulajdonosnak birtoka egy község határában fekszik, vagy több község határában fekszik ugyan, de egymással összefügg és birtokának mezőgazdasági mívelés alatt álló területe 300 kataszteri holdnál több, azonban az 1500 kataszteri holdat meg nem haladja, a birtok mezőgazdasági területének a kataszteri tiszta jövedelem szerint számított 30%-a erejéig, míg a B) kategóriánál (nevezzük így azokat a tulajdonosokat, akik a 3. § (2) bekezdésének a)-d) pontjában felsorolt személyek közé nem tartoznak) ebben az esetben, ha az egybeszámítható birtok mezőgazdasági mívelés alatt álló területe 500 kataszteri holdnál több, de az 1500 kataszteri holdat meg nem haladja, a birtok mezőgazdasági területének a kataszteri tiszta jövedelem szerint számított 20%-a erejéig lehet helye átengedésre kötelezésnek. Az A) kategóriánál a kataszteri tiszta jövedelemre tekintet nélkül legalább 300 kataszteri hold, mezőgazdasági művelés alatt álló terület, a B) kategóriánál pedig legalább 500 kataszteri hold, illetőleg ha az 500 kataszteri hold kataszteri tiszta jövedelmének átlaga 8 koronánál kevesebb, olyan mezőgazdasági mívelés alatt álló terület, amelynek kataszteri tiszta jövedelme négyezer korona, az átengedésre kötelezés esetében is megmarad a tulajdonosnak, sőt a többgyermekes család méltányos érdekeire tekintettel a B) kategóriába tartozó tulajdonosnál, amennyiben több életben levő törvényes gyermeke van, a második és a többi élő törvényes gyermeke után egyenkint még 200 kataszteri hold mezőgazdasági területet a kataszteri tiszta jövedelemre tekintet nélkül az 500 kataszteri holdon, illetőleg ha az 500 kataszteri hold kataszteri tiszta jövedelmének átlaga 8 koronánál kevesebb, olyan területen felül, amelynek kataszteri tiszta jövedelme négyezer korona, érintetlenül kell hagyni. Ebből a szempontból azt a meghalt gyermeket, akinek élő törvényes leszármazója van, valamint azt a gyermeket is, aki hősi halált halt, élő gyermekként kell számításba venni, az 1938. évi január hó 1. napja előtt örökbefogadott gyermeket pedig törvényes gyermeknek kell tekinteni.
A jelen § (11) bekezdése szerint az átengedésre kötelezés szempontjából nem lehet az A) kategóriába sorolni azokat, akik magyar állampolgárságukat az 1921:XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni szerződés rendelkezései következtében vesztették el, valamint ezek leszármazottjait sem. Ezt a kivételt a trianoni békeszerződés 249. Cikkének utolsóelőtti bekezdésében foglalt rendelkezés és a méltányosság feltétlenül megköveteli.
A lótenyésztéshez fűződő közgazdasági és honvédelmi érdekek figyelembevételével a jelen § (6) bekezdése akként rendelkezik, hogy az (5) bekezdés szerint érintetlenül hagyandó területen felül még a méncsikónevelés szempontjából törzskönyvezett vagy törzskönyvi előjegyzésbe vett kancák, de legfeljebb 40 kanca után még 10-10 kat. holdat érintetlenül kell hagyni.
Az (1)-(4) bekezdés alapján kishaszonbérletbe átengedésre kijelölhető terület 20%-kal csökken a 3. § (2) bekezdésének d) pontja alá eső tulajdonosnak jogszabályban, alapítólevélben vagy más szervezeti szabályzatban meghatározott feladata tanítás vagy egyéb közművelődési cél megvalósítása és a tulajdonos mezőgazdasági ingatlanainak legalább kétharmadrésze házi kezelésben áll. Hasonlóképpen csökken az átengedésre kötelezés mértéke, ha a birtokon az illető vidéken szokásosnál nem hátrányosabb járandóságok és egyéb szolgálati feltételek mellett állandóan annyi gazdasági alkalmazott van hogy a szántóterület minden 20 kataszteri holdjára egy-egy állandó gazdasági alkalmazott és ezenfelül a szántóterület minden 1000 kataszteri holdjára egy-egy okleveles gazdatiszt, illetve - amennyiben a birtok szántóterülete az 1000 kataszteri holdat el nem éri - a birtok szántóterületének minden 500 kataszteri holdjára egy-egy gazdasági középiskolát vagy mezőgazdasági szakiskolát (földmívesiskolát) végzett gazda esik. Ezzel a rendelkezéssel különleges elbánásban kívánja részesíteni a javaslat azokat a birtokokat, amelyek sok munkaerőt foglalkoztatnak s ezáltal jobban megfelelnek a szociális és termelési szempontból reájuk háruló kötelezettségeknek. E kedvezmény alkalmazásánál a javaslat általában a Tft. 9. § (1) bekezdésének d) pontjában foglaltakat tartja szem előtt, azzal az eltéréssel azonban, hogy egy okleveles gazdatisztet nem 1500, hanem 1000 kataszteri hold szántóterületre vesz számításba. Ebben a vonatkozásban még tovább megy a jelen § (8) bekezdésének az a rendelkezése, amely az átengedésre kötelezésre az (1)-(4) bekezdések alapján kijelölhető területet 50, 60, sőt 70%-kal is csökkenti, ha a tulajdonos megfelelő feltételek mellett birtokán az átlagon felülinél több munkáskezet foglalkoztat, illetőleg ha az említett bekezdésben meghatározott alkalmazotti járandóságokat kifizeti.
A jelen § alkalmazásában a hitbizományi és a szabad rendelkezés alatt álló ingatlanokat külön-külön, míg a közös tulajdonban álló ingatlanokat - feltéve, hogy a tulajdonközösség élők közti jogügylettel 1938. évi január hó 1. napja után keletkezett - osztatlanul kell számításba venni.
Az 1920:XXXVI. tc. 77. §-ával törvényerőre emelt 6650/1920. M. E. rendeletben foglalt szabályok alatt álló vitézi telkekhez fűződő nemzeti érdekekre tekintettel, a § (10) bekezdése szerint az 1938. év január hó 1. napja előtt alakított vitézi telkeket, úgyszintén az említett időpont után alakított, de 500 kat. holdnál nagyobb mezőgazdasági mívelés alatt álló területet magában nem foglaló vitézi telkeket sem a hitbizományi, sem a szabad rendelkezés alatt álló ingatlanokhoz hozzászámítani nem lehet s azok tekintetében a tulajdonost az (1)-(4) bekezdések alapján átengedésre kötelezni sem lehet. Ha azonban valaki az 1938. évi január hó 1. napja után 500 kataszteri holdnál nagyobb mezőgazdasági mívelés alatt álló területet magában foglaló vitézi telket alakít, az ilyen vitézi telek tekintetében az alakító még 500 kataszteri hold mezőgazdasági mívelés alatt álló terület erejéig sem kaphatja meg a (10) bekezdésben meghatározott kedvezményt.
Az átengedésre kötelezés szempontjából általában az átengedésre kötelezés időpontjában fennálló állapot az irányadó, a birtokállományhoz azonban hozzá kell számítani azokat az ingatlanokat is, amelyeket a tulajdonos az 1938. évi január hó 1. napja után házastársára vagy egyeneságon rokonára ruházott át.
A jelen §-nak azzal a rendelkezésével szemben, hogy már a 300, illetőleg az 500 kataszteri holdon felüli birtokok tulajdonosaira is kiterjesztette az átengedésre kötelezés lehetőségét, több oldalról is felmerülhet az a kérdés, vajjon miért volt erre a rendelkezésre szükség, amikor még aránylag igen sok, ennél jóval nagyobb kiterjedésű birtokok is vannak. A rendelkezést egyfelől az indokolja, hogy földmívesnépünk szülőföldjéhez vagy állandó lakóhelyéhez, megszokott életviszonyaihoz és környezetéhez ragaszkodik és hogy a helyi hagyományok megőrzése végett lehetőleg lakóhelyének közelében célszerű földmívesnépünket földhözjuttatni, ahol a termelési és gazdasági viszonyokkal is jobban ismerős, másfelől pedig arra is tekintettel kell lenni, hogy a mai pénzügyi viszonyaink mellett tömeges csoportos áttelepítést, - ami kétségtelenül a leghatásosabb alakja a földbirtokpolitikának - olyan mértékben, mint ahogy arra szükség volna, ezidőszerint megvalósítani nem lehet. Egyébként, ha figyelembe vesszük a jelen § (4)-(6) és (8) bekezdéseiben felvett kedvezményező rendelkezéseket, megállapíthatjuk, hogy a javaslat a középbirtokok általam is védeni kívánt érdekeit megfelelő módon biztosítja.
A 2. § indokolásában már utaltam arra, hogy a kishaszonbérletek céljaira átengedett ingatlanok tulajdonjoga is megszerezhető. Ugyanez a szabály áll a 3. és 40. § alapján elrendelhető átengedésre kötelezés esetében is.
Az átengedési kötelezettség teljesítésével keletkező kishaszonbérleteket a javaslat nem tekinti végleges megoldásnak, a végső célja a javaslatnak az, hogy a rendelkezései nyomán kishaszonbérlethez jutók tulajdonul szerezzék meg juttatott kisbirtokukat. Ezt a célkitűzést szolgálja a javaslatnak az a rendelkezése, amely módot ad arra, hogy a földmívelésügyi miniszter az átengedett területet tulajdonul bármikor átvehesse. Az átengedésre kötelezett tulajdonosra csak az átengedett terület egyes részeinek tulajdonul átengedése lehetne sérelmes abban az esetben, ha ez a birtok egyes kisebb darabjaira külön-külön rendeltetnék el; éppen ezért a javaslat részleges átvételre csak az esetben nyujt módot, ha a tulajdonul átvett rész legalább száz kataszteri hold összefüggő területet alkot és ez a rész nem szakítja meg az átengedésre kötelezett megmaradó birtoka és a továbbra is haszonbérben maradó terület között a gazdasági kapcsolatot.
Aminthogy a javaslat szerint az átengedésre kötelezettektől a tulajdoni átengedést az állam is csak a vételár felerészének a lefizetése ellenében igényelheti, a birtokszerzők tulajdonszerzését is csak a vételár felének általuk történt letörlesztése esetében biztosítja. Abban az esetben, ha a haszonbérletbe átengedett ingatlanból részesedő valamelyik kishaszonbérlőnek sikerült oly összegre szert tennie, amelyből már a tulajdonszerzéshez szükséges vételárrészletet le tudja fizetni, a tulajdonszerzés útja nem lehet más, mint az, hogy a birtokszerzővel szemben a haszonbérbeadó szerepét betöltő állam, illetőleg az általa kijelölt intézet javára a földmívelésügyi miniszter rendelje el a tulajdonba való átengedésre kötelezést. Tekintettel arra a körülményre, hogy ebben a §-ban kifejezetten hivatkozás történik a Tft. 53. §-ában szabályozott módozatokra és eljárásokra, azok is, akik okszerűen gazdálkodnak és a Tft. szerint az ingatlanban részesítésre megállapított általános és különös előfeltételeknek megfelelnek, csak a haszonbérleti viszonynak 10 évi fennállása után kívánhatják, hogy az állam az ingatlanokat tulajdonul szerezze meg a részükre.
Gondoskodni kíván ez a § arról is, hogy azok a kishaszonbérlők, akik sem köztartozással, sem haszonbérrel hátralékban nincsenek, az Országos Földhitelintézetnél vagy a földmívelésügyi miniszter által e célra kijelölt más szervnél bármikor teljesíthessenek befizetéseket azzal a rendeltetéssel, hogy a befizetett összeg és kamatai a tulajdonszerzéskor a vételárra számoltassanak el. Különös kedvezmény az, hogy a befizetett összegek után a pénzintézetek a náluk elhelyezett szabad betétek után megállapított legmagasabb kamatláb alapján kiszámított kamatot kötelesek téríteni. Természetszerűen, amennyiben a befizetett összeget nem az ingatlan tulajdonjogának a megszerzésére használja fel a befizető, ettől a kamattól ex lege elesik. Ennek a rendelkezésnek az az intenciója, hogy a birtokszerzőket fokozottabb mértékben sarkallja takarékosságra.
Általános szabálya kell hogy legyen az állam földbirtokpolitikájának, hogy a birtokszerzők részére a fekvés, talajminőség és közlekedés szempontjából a legalkalmasabb terület biztosíttassék; mégis arra való tekintettel, hogy a javaslat és a Tft. alapján az átengedésre kötelezésnek különféle lehetőségei vannak, ez a § tisztázni kívánja, hogy az adott lehetőségekkel milyen sorrendben kell élni. A dolog természete szerint a sortartást nem lehet olyan merev szabályként elbírni, hogy még abban az esetben is bizonyos kategóriához tartozó ingatlanok használtassanak fel, ha ezek a javaslat célkitűzéseinek megvalósítására kevésbbé is alkalmasak. Ezért a § a sorrendet mindig attól feltételezetten alkalmazza, hogy több, egyaránt alkalmas ingatlant lehet felhasználni és valamennyire nincsen szükség.
Már az általános indokolásban is utaltam arra, hogy elegendő föld hiányában a javaslat nem biztosíthatja azt, hogy minden mezőgazdasági munkavállaló önálló kisbirtokhoz jusson, de biztosítani kívánja, hogy az arra érdemes és rászoruló józan földmíves lakosság minél szélesebb rétege - lehetőleg azon a vidéken, ahol a munkaalkalma van - házhelyet szerezhessen.
A társadalmi rend és egyensúly megóvása érdekében igen nagy fontossága van annak, hogy a vagyontalan néprétegből minél többen jussanak saját tulajdonukat alkotó házhelyhez. Az 1920. évben megindított földbirtokrendezés tanulságai szerint is legjobb eredménnyel éppen a házhelyhezjuttatás járt. A megfelelő kerttel bíró, szerényebb méretű állattartásra is módot nyujtó falusi családi ház a legegészségesebb kiindulási pont a vagyontalan mezőgazdasági munkavállalók életszínvonalának emeléséhez s vagyoni gyarapodásához. A mai helyzetben kétszeresen fontos az, hogy a vagyontalan mezőgazdasági népréteg minél több tagja legalább házhelyet szerezhessen és ezáltal a gazdasági érvényesülés lépcsőjén legalább egy lépcsőfokkal feljebb juthasson. Másszóval a házhelyszerzések előmozdítása a legegyszerűbb módja a szociális béke ápolásának és a törekvő, józan földmíves munkásság gazdasági megerősödésének.
Az elmondott és kétségtelenül méltánylást érdemlő okokra való tekintettel adja meg a javaslat a földmívelésügyi miniszternek a házhelyalakítás céljára az átengedésre kötelezésnek eddigi kereteket meghaladó jogát. Ez a rendelkezés törvénytárunkban nem ismeretlen. Házhelyek alakítása céljából az 1920:XXIX. tc., valamint az 1920:XXXVI. tc. is az egyéb korlátozásokra tekintet nélkül adta meg a megváltás jogát. A javaslatnak ez a rendelkezése különösen mezőgazdasági munkatársadalmunk azon nagycsaládú vagy családalapítás előtt álló tagjai szempontjából bír fontossággal, akiket elegendő föld híján vagy anyagiak hiányában sem tulajdoni földhöz, sem kishaszonbérlethez juttatni nem lehet. Meggyőződésem, hogy a kiosztott házhelyek szorosabban fogják falujukhoz kötni a vagyontalanoknak onnan könnyebben elvándorló elemeit s e mellett a juttatás sok esetben az első lépést fogja jelenteni a szegényebb rétegek gazdasági önállósítása felé vezető úton is.
Amint az utóbbi évek birtokpolitikai vonatkozású törvényei általában a kényszermegváltást, illetőleg az átengedésre kötelezést csak szükség esetére biztosítják, úgy ez a § is akként rendelkezik, hogy házhelyek alakítása céljából átengedésre kötelezési eljárást csak akkor lehet elrendelni, ha házhelyek alakítására szükséges és alkalmas ingatlanról szabadkézből eladásra kerülő ingatlanok megszerzése vagy az állami elővásárlási jog gyakorlása útján gondoskodni nem lehet. Magától értetődően nem lehet a jelen §-t akkor sem alkalmazni, ha az átengedésre kötelezés egyéb szabálya alapján is gondoskodni lehet házhelyekről.
Az 1920-as földreform során juttatott házhelyek egy tekintélyes része még ezidőszerint sem építtetett be. Ha ennek okát keressük, elsősorban abban találjuk meg, hogy a juttatottak nem rendelkeznek a szükséges anyagi eszközökkel s csak egészen kis számban vannak olyan házhelyek, amelyeket azért nem építettek be, mert tulajdonosaiknak más családi otthonuk is van.
Nem célja a §-nak, hogy a beépítetlen házhelyeket szükség nélkül szaporítsa; ezért ahol a korábbi jogszabályok alapján juttatott házhelyek nagyobb része még beépítve nincs, a jelen § alapján átengedésre kötelezési eljárásnak csak kivételes esetekben van helye. Ilyen kivételes eset például az, ha a juttatott házhelyek nagyobb része azért nem épült be, mert a juttatott házhelyek a községtől távol feküsznek s nem esnek a község fejlődésének irányába, vagy lakóház építésére nem alkalmasak.
Ismételten előfordult, hogy egyes, népesedési szempontból különleges figyelmet érdemlő területeken (egykés vidékeken) nagycsaládú törpebirtokosok vagy valamelyes anyagi erővel rendelkező, ugyancsak nagycsaládú mezőgazdasági munkások részére nem lehetett lakatlanul heverő házakat szabadkézből való vásárlás útján megszerezni, holott annak megszerzése szociális és népesedési okokból is feltétlenül kívánatos lett volna. Ezeket a káros hatásokat akarja a § rendelkezése megszüntetni s ezért kimondja, hogy kis- és nagyközségekben levő olyan beltelkes lakóház, amely egy évet meghaladó időn át lakatlan a miatt, mert azt a tulajdonos kellő számú ivadék hiányában benépesíteni nem tudja, átengedésre kötelezés útján megszerezhető.
E § alapján átengedésre kötelezésnek csak akkor van helye, ha a kis- vagy nagyközségben lévő s egy évet meghaladó időn át lakatlan házasbelsőség sokgyermekes családdal való benépesítése közérdekből szükséges. Az átengedésre kötelezés szempontjából nem lehet lakatlannak tekinteni azt a kastélyt, villát vagy családi házat, amelyet tulajdonosa idényenkint vagy csak esetenkint szokott üdülési célból használni.
A házhelyszükséglet kielégítése - amint már említettem - sok esetben kis-, sőt törpebirtokosoknak a faluhoz csatlakozó, annak fejlődési vonalába eső ingatlanait is érinteni fogja. Erre való figyelemmel, valamint arra a körülményre is tekintettel, hogy ezek az aránylag kisebb területű és rendszerint értékesebb ingatlanok az átengedésre kötelezés útján egyébként megszerezhető ingatlanoknál nagyobb jelentőséggel bírnak a tulajdonos vagyoni helyzete szempontjából, méltányosnak találja a javaslat, hogy ezeknek az ingatlanoknak a valóságos és teljes becsértéke a tulajdonosok részére - legkésőbb az ingatlan átvételekor - készpénzben teljesen kifizettessék vagy csereingatlannal kárpótoltassanak a tulajdonosok.
A 11. § rendelkezése szerint, ha a földmívelésügyi miniszter olyan földmívest kötelez ingatlanának házhely céljára való átengedésére, akit kérelmére készpénzfizetés helyett az átengedett területnek megfelelő becsértékű s ugyanazon község határában fekvő csereingatlan tulajdonba adásával kárpótolni nem lehet, vele szemben az átengedésre kötelezéstől el kell állni. Hogy e rendelkezés következtében a törvény célkitűzése meghiúsítható ne legyen, a jelen § akként rendelkezik, hogy ha a földmívelésügyi miniszter az átengedésre kötelezett kifejezett kívánságára kárpótlásul csereingatlant jelöl ki, az átengedésre kötelezett vagy a csereingatlant, vagy a készpénzkártalanítást elfogadni köteles. Ennek a kényszernek a következtében az átengedésre kötelezettet károsodás nem áll, mert a földmívelésügyi miniszter határozata ellen a kárpótlás mértéke és az ingatlanok értékelése ellen panasszal élhet az illetékes kir. ítélőtáblához. Ha a tábla azt állapítja meg, hogy az átengedésre kötelezettnek csereterületként adott ingatlan értéke kevesebbet ér, mint amelynek átengedésére ő köteleztetett, a különbséget csak pénzben követelheti. Ennek a rendelkezésnek az az indoka, hogy az eljárást feleslegesen ne késleltesse az újbóli kijelölés. Amennyiben a különbség is természetben jelöltetnék ki, újra és újra megismételhető volna a panasz.
Az 1920:XXXVI. tc. csak arra adott lehetőséget, hogy a haszonbérleti szerződés egészen vétessék át, az 1924:VII. tc. 21. §-a pedig már olyan rendelkezést is tartalmaz, amely szerint, ha a 100 kataszteri holdat meghaladó területre kötött haszonbérleti szerződést egészben átvenni nem célszerű a földmívelésügyi miniszter a haszonbérlőt arra kötelezheti, hogy haszonbérlete mezőgazdasági területének legfeljebb 15%-át a haszonbérleti szerződésnek megfelelő feltételek mellett - a szerződés időtartamára kötelezően - kishaszonbérletekbe adja át. A hivatkozott törvényszakasz alapján 15%-nál nagyobb terület átadása csupán közös legelő céljára rendelhető el.
A haszonbérleti szerződések felülvizsgálása során sok esetben megtörtént, hogy a haszonbérletbe vett terület több mint 15%-ára jelentkeztek kishaszonbérlők, az egész területet azonban nem tudták haszonbérletbe venni, ezért sokan - az arra érdemesek közül - nem jutottak kishaszonbérlethez. Ebből a gyakorlati tapasztalatból nyeri alapját a jelen §-nak az a rendelkezése, hogy a jövőben a haszonbérlőt a haszonbérletbe vett ingatlan mezőgazdasági mívelés alatt álló területének egyharmadrészéig is lehet kishaszonbérletbe adásra kötelezni. A haszonbérelt mezőgazdasági mívelés alatt álló terület egyharmadrészének kishaszonbérletbe adása az üzemegység szempontjából nem jelent olyan veszteséget, amely az okszerű gazdálkodást a haszonbérlő számára lehetetlenné tenné.
Az előbb elmondottak szerint a jelen §-ba felvett rendelkezés nem újkeletű, csupán az eddigi jogszabályokban biztosított lehetőségek mérvét tágítja a javaslat célkitűzéseinek hatékonyabb biztosítására.
A gyakorlati tapasztalatok azt is mutatták, hogy a haszonbérleteknek kishaszonbérletek alakítására való átvétele számos esetben - amikor pedig erre igen nagy szükség lenne - szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, mert a hatályban levő jogszabályok szerint a haszonbérleti szerződés csak azonos feltételek mellett vehető át, holott a nagyobb birtoktestekre vonatkozó haszonbérletek feltételeit (például gazdasági vasút vagy kastély építése, villamosítás, nagyösszegű óvadék stb.) a kishaszonbérlők elvállalni és teljesíteni nem képesek. Ezeknek a nehézségeknek kiküszöbölése céljából a § arra is módot ad, hogy szükség esetében a haszonbérleti szerződés feltételeit a földmívelésügyi miniszter kishaszonbérletek létesítésének biztosítása érdekében közhatalmi úton megállapíthassa. A földmívelésügyi miniszter a kishaszonbérletek szerződési feltételeit a haszonbérleti szerződésnek megfelelően csak úgy állapíthatja meg, hogy a szerződésben kikötött szolgáltatások terhe az ingatlan területére, fekvésére, minőségére, használhatóságára és az ingatlanon fekvő épületek karbantartási költségeire figyelemmel az egyes haszonbérlők (eredeti haszonbérlő és a kishaszonbérlők) között arányosan oszoljék meg. A földmívelésügyi miniszter a haszonbérlő és a kishaszonbérlők meghallgatása után eltérhet a haszonbérleti szerződésnek azoktól a kikötéseitől, amelyeket a kishaszonbérlőkre alkalmazni nem lehet és figyelmen kívül hagyhatja a szerződésnek a haszonbérlőre a szokásosnál hátrányosabb azokat a kikötéseit amelyeknek nyilvánvalóan csak az a céljuk, hogy a javaslat rendelkezéseit meghiúsítsák. Lényegében ez a rendelkezés sem új szabály, mert a haszonbérleti szerződésnek azok a kikötései, amelyeknek nyilvánvalóan az a céljuk, hogy a kishaszonbérletbe adás elrendelését meggátolják, az 1920. évi XXXVI. tc. 53. §-a szerint is hatálytalanok. A javaslat célkitűzéseinek fokozottabb mértékben leendő biztosítása céljából szükséges volt olyan rendelkezés felvétele, hogy a kishaszonbérletek feltételeit akkor is megállapíthassa a miniszter, ha a haszonbérlet feltételei nem olyan természetűek ugyan, amelyeknek csak az a céljuk, hogy a haszonbérbeadási kötelezettséget kijátsszák, de az eredeti haszonbérleti szerződés olyan feltételeket tartalmaz, amelyeket a kishaszonbérlők teljesíteni nem tudnának, vagy amelyeket kishaszonbérleti feltételekként alkalmazni nem lehetne. Ebben a körben a leglényegesebb idevonatkozó rendelkezése a §-nak, hogy a kishaszonbérletek haszonbérösszegét a szükséghez képest a földmívelésügyi miniszter a szerződéstől eltérően is megállapíthatja abból a célból, hogy sem a haszonbérlőre, sem pedig a kishaszonbérlőkre méltánytalanul súlyosabb teher ne háruljon.
A kishaszonbérletbeadásra kötelezésnél és a kishaszonbérletek céljára szükséges terület kijelölésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a különböző mezőgazdasági művelési ágak egymásközötti arányában ne álljon be olyan mértékű változás, mely az okszerű gazdálkodást akadályozza.
Ezidőszerint ha a haszonbérleti szerződés értelmében járó haszonbérnek arányos elosztása alapján fizetendő haszonbérre és a fizetési módozatokra nézve vita merül fel, az 1924:VII. tc. 21. §-a értelmében az Országos Földbirtokrendező Bíróság dönt. Ez a § a Tft. javaslatának 3. §-ához fűzött indokolásban kifejtett és kétségtelenül helytálló szempontokra tekintettel, de az egyöntetű eljárás céljából is - összhangban a Tft. vonatkozó rendelkezéseivel - a területileg illetékes kir. ítélőtáblákra kívánja bízni a bírói jogvédelmet. A szükséges eljárási és ügyviteli szabályoknak rendelettel leendő megállapítására tervezett felhatalmazás külön indokolást nem igényel.
Ha a kishaszonbérletbeadásra kötelezés csak a szerződő felek akaratától függően nyerhetne alkalmazást, eredményre alig vezetne. Éppen ezért a § úgy rendelkezik, hogy sem a haszonbérbeadó, sem a haszonbérlő a szerződéstől nem állhat el és a haszonbérleti szerződés módosítását nem kívánhatja a miatt, hogy a haszonbérlőt a haszonbérletbe vett ingatlan egy részének - legfeljebb egyharmadának - kishaszonbérletbeadására kötelezték. Bár az eddigi jogszabályok intencióiból ez eddig is következett és az Országos Földbirtokrendező Bíróság több ilyen értelmű határozatot is hozott, mégis szükséges volt ennek a kimondása, már csak azért is, hogy ebben a vonatkozásban az esetleges hosszadalmas bírói eljárások kiküszöbölhetők legyenek.
A haszonbérlők érdekében előírja a §, hogy ha a kishaszonbérletek alakítása céljából átadásra kijelölt terület a haszonbérelt ingatlan mezőgazdasági mívelés alatt álló területének az egynegyedrészét eléri, a haszonbérlő kérelmére a kishaszonbérletek céljára kijelölt területet - miként az átengedésre kötelezés esetében területnagyságra tekintet nélkül általában - az állam által kijelölt szerv köteles haszonbérletbe átvenni. Ha az átadásra kijelölt terület a haszonbérelt mezőgazdasági terület egynegyedrészét nem éri el, az átvétel az államra nem kötelező.
A haszonbérletbe átadásra kötelezésekkel kapcsolatban felmerülhet az a kérdés, hogy amennyiben az átadásra kötelezett közvetlenül adja kishaszonbérletekbe a kijelölt területet, vajjon a kishaszonbérlők jogállása azonos-e az alhaszonbérlők jogállásával. Nézetem szerint az ilyen kishaszonbérleteket közhatalmi úton létesített haszonbérleteknek kell tekinteni, mert a főhaszonbérlőt nem illeti meg minden vonatkozásban az a jogkör, amely abban az esetben megilletné, ha ő a saját elhatározásából adná a területeket alhaszonbérletbe, viszont a kishaszonbérlők joga sem kizárólag a haszonbérlő jogának a függvénye. Különösen áll ez akkor, ha maga az állam veszi át a területet haszonbérletbe, vagy ha a 21. § alapján a kishaszonbérlők a haszonbérbeadóval kerülnek jogviszonyba.
Ha a szerződő felek a haszonbérleti szerződéstől akkor állnak el, amikor már azt tudomásul vétel végett bejelentették, a kishaszonbérletbe átadásra kötelezés ugyanúgy elrendelhető, mintha a szerződéstől nem állottak volna el. A jogi helyzet ugyanis az, hogy amikor a haszonbérleti szerződést tudomásulvétel végett bemutatják, elvileg azonnal meghozható az átadásra kötelező határozat, nem engedhető meg tehát, hogy ha a hatóság a kishaszonbérletbe átadásra kötelezés iránt az előkészítő eljárást esetleg már meg is tartotta, a szerződő felek a szerződéstől elállhassanak, mert ezáltal a kishaszonbérletre már jelentkező kisemberek számításuktól elesnének. A szerződő felek az ilyen esetek bekövetkeztét maguk is elháríthatják azáltal, hogy előzetes szerződési tervet mutatnak be.
A mezőgazdasági földbirtok haszonbérbeadására kötött szerződéseket a szerződő felek kötelesek a szerződés létrejöttét követő 30 napon belül, de mindenesetre a haszonbérlet birtokbavétele előtt, az ingatlan fekvése szerint illetékes közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának tudomásulvétel végett bejelenteni. Nem kell bejelenteni a mezőgazdasági földbirtok haszonbérbeadását, ha olyan körülmények forognak fenn, amelyek miatt az állam a földbirtoknak a haszonbérlő részére történő eladása esetében az elővásárlási jogát sem gyakorolhatná (1920. évi XXXVI. tc. 49. §).
Az állam teljes egészében minden olyan mezőgazdasági ingatlanra vonatkozó haszonbérleti szerződést átvehet, amelyet a szerződő felek tudomásulvétel, illetőleg hozzájárulás végett bejelenteni kötelesek; viszont a haszonbérelt mezőgazdasági művelés alatt álló terület egyharmadrésze erejéig kishaszonbérletbe adási kötelezés jogával csak akkor élhet, ha a bemutatott haszonbérleti szerződés 100 kataszteri holdat meghaladó területre vonatkozik.
Ez a § a hatályban lévő jogszabályokat annyiban módosítja, hogy a jövőben, ha az állam a haszonbérletet teljes egészében veszi is át, az előbbi § értelmében és irányelvei szerint a földmívelésügyi miniszter módosíthatja a szerződésnek azokat a rendelkezéseit, amelyek a kishaszonbérletek alakítását megnehezítik.
Az előbbi § indokolásában elmondottak értelemszerűen e § indokolásául is szolgálnak.
A (2) bekezdés fokozott mértékben kívánja biztosítani az állam földbirtokpolitikai célkitűzéseit azáltal, hogy rendelkezése folytán a bejelentési kötelezettség alá eső haszonbérleti szerződés tudomásulvételét közérdekből a haszonbérletnek az állam részére átvétele nélkül is meg lehet tagadni akkor, ha a haszonbérlő nem magyar állampolgár, nem okleveles vagy nem hivatásos gazda, ha a szerződést a törvényes határidő eltelte után mutatják be, végül ha a haszonbérlőt, mint munkaadót a mezőgazdasági cselédekkel és munkásokkal szemben elkövetett bűncselekmény miatt öt éven belül jogerősen elítélték. Ezek a feltételek nem együttes feltételek s bármelyik fennforgása esetén van helye megtagadásnak. A megtagadó határozat ellen nem biztosít ez a § panaszjogot. A megtagadás csak közérdekből történhetik, a közérdek fennforgásának megállapítására pedig a bírói eljárás kevésbbé lenne célszerű, mert a végrehajtás a bírói eljárás miatt késedelmet nem szenvedhet. Magának a rendelkezésnek elsősorban preventív célzata van, hogy a haszonbérbeadó a haszonbérlő kiválasztásánál ezekre a körülményekre is figyelemmel legyen. Egyébként - amint már említettem is - a haszonbérbeadónak módjában van a haszonbérlet tervezetét előzetesen is bemutatni, amely esetben még vele, illetőleg a haszonbérlővel szemben semmiféle kényszerintézkedés nem tehető.
A javaslatnak az is a célja, hogy a földmíves lakosság legszegényebb rétegeit, akik gazdasági felszereléssel nem rendelkeznek és annak megszerzésére saját erejükből nem is képesek, de gazdasági önállóságra nevelésük nemzeti és szociális szempontból indokolt, részesföldekhez juttassa. A földmívelésügyi miniszter a 17. és a 19. §-ban meghatározott előfeltételek fennállása esetében a haszonbérlőt kötelezheti, hogy a kishaszonbérletbe adásra kijelölhető terület legfeljebb egyharmadrészére vonatkozóan az 1920:XXXVI. tc. 17. §-ának 4. pontja alá eső földmívesekkel részesmívelési szerződést kössön.
A föld nemcsak egyszerű termelési tényező az emberiség életében, a föld ennél több, egyik legfőbb alkotó része annak, amit a haza fogalmával fejezünk ki.
Az ország földjének s a rajta letelepedett lakosságnak egymáshoz való viszonya s e viszonynak miképpeni alakulása mindenütt történelemformáló tényező, de talán sehol sem annyira, mint hazánkban.
A földnek ez a felsőbbrendű értékelése kötelezi a nemzeti alapon álló kormányt, hogy az ország birtokviszonyainak miképpeni alakulását fokozottabb mértékben ellenőrizze, a lehetőséghez képest irányítsa, mert csak az a birtokpolitika szolgálja a nemzet érdekét, amely éberen ügyel arra, hogy az állam területét alkotó föld olyan emberek birtokába kerüljön és maradjon meg, akik a földdel származásuknál és hivatásuknál fogva összeforrottnak érzik magukat s a nemzetegésznek elválaszthatatlan tagjai.
Ebből a megfontolásból rendelkezik a § olyképpen, hogy mező- és erdőgazdasági ingatlant nem magyar állampolgár élők közti jogügylettel csak akkor szerezhet s ilyen ingatlanra még árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során vételi ajánlatot is csak akkor tehet, ha arra az illető nem magyar állampolgárnak a földmívelésügyi miniszter a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel egyetértve engedélyt adott.
A nyilvános számadásra kötelezett vállalat vagy más kereskedelmi társaság, a külön törvények alapján működő társadalombiztosítási intézetek, elismert vállalati nyugdíjpénztárak vagy biztosító magánvállalatok élők közti jogügylettel mező- és erdőgazdasági művelés alatt álló ingatlant a hatályban levő jogszabályaink szerint általában csak a földmívelésügyi miniszter hozzájárulásával szerezhetnek.
Ez a § a jogi személyek mezőgazdasági ingatlanszerzését korlátozni kívánja s megállapítja, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalat vagy más kereskedelmi társaság, valamint a külön törvények alapján működő társadalombiztosítási intézetek, elismert vállalati nyugdíjpénztárak vagy biztosító magánvállalatok szerzéséhez a földmívelésügyi miniszter mikor és milyen feltételekkel járulhat hozzá, sőt még tovább is megy s azt is kimondja, hogy az előbb említett jogi személyek árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás során szerzett ingatlanaikat is kötelesek a szerzéstől számított három év alatt az 1920:XXXVI. tc. 17. §-ának 4. pontja alá eső személyek részére kis- vagy középbirtokok alakjában értékesíteni vagy haszonbérletbe adni, avagy az 1924:VII. tc. 7. §-ának 2. pontjában megjelölt célra felhasználni, kivéve, ha a megszerzett ingatlant járuléktartalékok (járuléktartalékalapok), életbiztosítási díjtartalékok elhelyezésére szerzik meg. Ez utóbbi esetben is a szerző jogi személy az általa megszerzett ingatlan legalább felerészét kishaszonbérletekként köteles hasznosítani.
A jelen § rendelkezései nem érintik azokat a külön jogszabályokat, amelyek megállapítják, hogy a társadalombiztosító intézetek járuléktartalékalapjai vagy a biztosító magánvállalatok életbiztosítási díjtartalékai milyen értékekben helyezhetők el.
E § rendelkezése az eddigi jogállapoton csupán annyi változást jelent, hogy a megtagadást nem teszi függővé az elidegenítő anyagi érdekeitől, csak ahhoz a feltételhez köti, hogy a közérdek kívánja-e a megtagadást s az államot megilleti-e az elővásárlási jog. Ez a szabály a gyakorlatban annyit jelent, hogy a megtagadás a tulajdonosnál az elidegenítés előtti állapotot állítja vissza.
A jelen § tervezett rendelkezését az a körülmény indokolja, hogy minden ingatlanelidegenítés esetében - ha még arra jog szerint lehetőség is volna - nem lehet az állam elővásárlási jogát gyakorolni egyfelől pénzügyi okok miatt, másfelől pedig azért sem, mert arra esetleg a jogügylet elbírálásának idejében megfelelő birtokszerző se jelentkezik. Ezekben az esetekben a nem kívánatos földbirtokszerzéseket csak a megtagadás jogával lehet megakadályozni.
Ha az ingatlant árverésen vagy árverés hatályával magánkézből való eladás útján idegenítik el, a megtagadás jogával a jelen § alapján élni nem lehet; helyénvaló volt ezekre az esetekre is olyan értelmű rendelkezést felvenni, hogy ha a vevő földszerzése nem kívánatos és az állam az elővásárlási jog gyakorlását pénzügyi fedezet hiányában vagy esetleg más okból nem gyakorolja, a szerzőfelet arra kötelezhesse, hogy a megszerzett ingatlant az 1920:XXXVI. tc. 17. §-ának 4. pontja alá eső személyek részére tovább eladja. A továbbeladási kötelezettséget nem lehet megállapítani olyan esetben, amikor az államnak nincs elővásárlási joga, valamint akkor sem, ha a szerzés az 1928:XLI. tc. 6. § 2. pontjának első bekezdése alá esik.
A továbbeladási kötelezettséget a telekkönyvi hatóság a földmívelésügyi miniszter megkeresésére köteles a telekkönyvben feljegyezni, ezt a feljegyzést azonban ez a § nem kívánja a telekkönyv lezárásának hatályával felruházni, sőt nem állja útját annak sem, hogy a feljegyzés hatályának tartama alatt akár tulajdonváltozás, akár jelzálogi, akár más terhelés bejegyeztessék. Megvan azonban e § szerint a feljegyzésnek az a hatálya, hogy a továbbeladási kötelezettséget az ingatlan tulajdonában utóbb beálló változás sem érinti, kivéve, ha az újabb szerzőféllel szemben ily kötelezettség megállapításának helye nincs.
A továbbeladási kötelezettség teljesítésének idejére vonatkozóan e § (4) bekezdése akként rendelkezik, hagy a 100 kataszteri holdat meg nem haladó ingatlan tekintetében a kötelezésre vonatkozó határozat kézbesítésétől számított két év alatt, a 100 kataszteri holdat meghaladó ingatlan tekintetében pedig három év alatt kell a továbbeladási kötelezettséget teljesíteni.
A §-nak az a rendelkezése, hogy az árverés hatályával magánkézből való szerzések esetében is megállapítható a továbbeladási kötelezettség, semmiképpen se kívánja a gazdaadósok érdekében az árverés hatályával való eladás révén biztosított azt a lehetőséget megakadályozni, hogy a gazdaadós adósságának csökkentésére eladni kívánt ingatlanát - a hitelező hozzájárulásától függetlenül is - tehermentesen eladhassa. A rendelkezésnek csak az a célja, hogy ilyen szerzések esetében is megfelelő kezekbe kerüljön az ingatlan.
Egyes vidékeken - különösen sorozatos elemi csapások idején - sok esetben megtörtént, hogy ha a község határában nem ottani lakos szerzett ingatlant, a község lakossága körében hosszabb időn át tartó felesleges izgalmat okozott. E mellett az ilyen tömeges ingatlanszerzések az érdekelt község lakosságát a jövőbeli ingatlanszerzési lehetőségektől is megfoszthatják. Ennek elkerülése céljából, de meg arra is tekintettel, hogy az egyes községek népének szokásai, gazdasági és kulturális foka más és más, kívánatos e § rendelkezése, amely - a kivételes esetektől eltekintve - általában megadja a lehetőséget arra, hogy ha egy község határában olyan személy kíván ingatlant szerezni, aki azelőtt a községben nem lakott, vele szemben szükség esetén szélesebb körben gyakorolhassa a földmívelésügyi miniszter az állami elővásárlás vagy a megtagadás jogát.
A jelen § alapján se az állami elővásárlási, se pedig a megtagadási jogot nem tehet gyakorolni, ha a helyi viszonyokkal ismerős községi előljáróság javaslatára az illetékes közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága a szerzéshez hozzájárul, valamint akkor se, ha a szerzőfél az elidegenítő félnek egyeneságon rokona, házastársa, vagy az elidegenített ingatlan tekintetében tulajdonostársa, avagy ha az ingatlant iparüzem céljára szerzik meg. Hasonlóképpen nem lehet sem az állami elővásárlási, sem pedig a megtagadási jogot gyakorolni akkor, ha az ingatlant az Országos Földhitelintézet vagy az Országos Központi Hitelszövetkezet szerzi meg vagy adja el.
A jelen § rendelkezései nem terjednek ki árverés vagy árverés hatályával magánkézből eladás útján történt elidegenítésekre.
