Magyarországon a biztosítási magánintézmények állami felügyeletét az 1923. évi VIII. törvénycikk szabályozta. Ez a törvény az állami felügyelet kijelentésén kívül csupán az alapvető rendelkezéseket tartalmazza és felhatalmazza a minisztériumot arra, hogy az állami felügyelet részletes szabályait rendelettel állapítsa meg. Ez a különben máshol is alkalmazott eljárás célszerűnek mutatkozott azért, mert a biztosítási felügyelet terén annakidején a szükséges tapasztalatok még nem álltak rendelkezésre és így előrelátható volt, hogy a gyakorlati élet kisebb-nagyobb jelentőségű dolgokban változtatást fog megkívánni. Ez pedig sokkal könnyebben vihető keresztül minisztériumi rendelettel, mint a törvényhozás igénybevételét szükségessé tevő törvénnyel. Az 1923:XIII: törvénycikk 2. §-ában kapott felhatalmazás alapján adta ki a minisztérium a 196/1923. M. E. rendeletét, mely a biztosító vállalatok feletti állami felügyelet részletes szabályait tartalmazza. Ez a rendelet kisebb változtatásokkal még most is érvényben van. Minthogy az 1923:XIII. törvénycikk 2. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezések értelmében e 2. § alapján kiadott kormányrendeletet és annak változtatásait. a törvényhozásnak utólag be kellett jelenteni, a biztosítási felügyelet részletkérdéseivel a törvényhozásnak is minden esetben alkalma nyílt foglalkozni.
Az állami felügyelet életbeléptetése óta, különösen pedig az utóbbi években nyert tapasztalatok az állami felügyelet átszervezését teszik szükségessé s ez törvényhozási intézkedést igényel.
A biztosító magánvállalatok és egyéb ily intézmények állami felügyelete tekintetében az egyes államok általában kétféle rendszert alkalmaznak. Az állami felügyeletet vagy valamely minisztérium, vagy pedig külön e célra szervezett független felügyeleti hivatal látja el. Abban az esetben, ha a felügyeletet valamely. szakminiszter látja el, úgy külön felügyelő hatóság. vagy hivatal nincsen. Ha pedig külön hivatal látja el az állami felügyeletet, úgy e hivatal bírói szervezettel és függetlenséggel rendelkezik. Ezt az utóbbi rendszert vezette be Németország.
Nálunk Magyarországon az 1923:XIII. törvénycikk 1. §-a a pénzügyminisztert hatalmazza ugyan fel a biztosító magánvállalatok és egyéb ily intézmények felett az állami felügyelet gyakorlására, e törvényszakasz további rendelkezése azonban a felügyelet céljaira külön hivatal létesítését rendelje el. A hivatkozott törvény 2. §-a pedig ennek megfelelően felhatalmazta a minisztériumot a külön hivatal, a felügyelő hatóság szervezetének és ügyvitelének szabályozására. Ezeket a rendelkezéseket hajtotta végre a 48,718/1923. számú pénzügyminiszteri rendelet, amely a pénzügyminisztérium kebelében szervezte meg a felügyelő hatóságot, a felügyelő hatóságnak egyik szervét, a biztosítás-technikai osztályt pedig átmenetileg a Pénzintézeti Központnál állította fel. A felügyelő hatóság tehát nem különálló szervezetként létesült és lényegében alig különbözik egy minisztériumi ügyosztálytól. Ennek ellenére mégsem léphet fel a minisztériumi szervezet nagyobb tekintélyével, mert alakilag külön hatóságként jelenik meg. Ennek a helyzetnek a visszássága az idők folyamán mindjobban kiütközött és megérlelte a felügyelő hatóság átszervezésének a gondolatát.
A felügyelő hatóság átszervezése iránt egyébként már a multban is történtek részleges intézkedések. Így az elmúlt év folyamán a Pénzintézeti, Központ kötelékébe tartozó revizori tisztviselők átcseréltettek állami fizetési osztályba kinevezett biztosítási könyv- és biztosítás-matematikai szakértőkkel. Ezzel is elesett egy körülmény, amire a szervezet különállása szempontjából esetleg hivatkozni lehetett.
Mindezeket a körülményeket figyelembe véve, végül is arra az eredményre kellett jutni, hogy leghelyesebb lenne a felügyelő hatóság jelenlegi jogi helyzetét megváltoztatni és azt formailag is beolvasztani a pénzügyminisztériumba.
Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések lehetővé teszik, hogy a biztosításügyi közigazgatás körében a fogalmazási tennivalók ellátására hivatott állásokra azok is alkalmazhatók legyének, akiknek közgazdasági és kereskedelmi vagy matematikai főiskolai képzettségük van. Ennek lehetővé tételére azért van szükség, mert a biztosítás a gazdasági életnek egyik legszövevényesebb intézménye és maga a biztosítási üzem is a jogain kívül más szakképzettséget is igényel. A biztosításügyi közigazgatást ezért tisztán jogi képesítésű tisztviselőkkel ellátni nem lehet. A biztosításügyi közigazgatás helyes irányításához és zavartalan működéséhez a jogi képzettségű tisztviselőkön kívül közgazdasági és kereskedelmi, valamint matematikai képzettségű tisztviselőkre is szükség van. Más jogszabályaink is lehetővé teszik, hogy a közigazgatás némely területén az általában előírt jogi képzettségű egyéneken kívül más szakképzettségű egyének is alkalmazhatók legyenek. Már az 1883:I. törvénycikk 5. §-a is felismerte ennek szükségességét, és ezért lehetővé tette, hogy azoknak a minisztériumoknak a központi igazgatásánál, melyeknél külön szakképzettséget igénylő ügyeket is intéznek, oly egyének is alkalmazhatók legyenek, akik e törvény 3. §-ában megállapított jogi képzettséggel nem bírnak, ha az illető szakra nézve megállapított képzettségük van. Ezenkívül a közoktatásügyi igazgatásról szóló 1935:VI. tc. 11. §-a is lehetővé teszi, hogy a tanügyi fogalmazói személyzet létszámába oly egyén is kinevezhető legyen, akinek középiskolai tanári oklevele van.
A (2) bekezdésben foglaltak a Biztosító Magánvállalatok m. kir. Állami Felügyelő Hatóságánál alkalmazott biztosításügyi felügyelői, biztosítási könyvszakértői és biztosítás-matematikai szakértői személyzetnek a pénzügyi fogalmazási személyzet létszámába való kinevezése tekintetében tartalmaznak rendelkezéseket. Mivel a biztosításügyi közigazgatást a pénzügyminiszter látja el és a biztosításügyi közigazgatásnál alkalmazott nem jogi képesítésű fogalmazási tisztviselők száma csekély ahhoz, hogy célszerűen külön státuszba soroltassanak, indokolt e nem jogi képesítésű biztosításügyi fogalmazási személyzetnek is a pénzügyi fogalmazási személyzet létszámába kinevezése. A felügyelő hatóságnál biztosításügyi felügyelői, valamint biztosítási könyvszakértői és biztosítás-matematikai szakértői minőségben alkalmazott egyének legtöbbjének különben is főiskolai (egyetemi) végzettsége van, sőt a biztosításügyi felügyelői, valamint biztosítás-matematikai szakértői kinevezéshez a főiskolai (egyetemi vagy matematikai tanári) oklevél kifejezetten megkívántatott. Méltányos tehát, hogy a javaslatban felsoroltak a pénzügyi fogalmazási személyzet létszámába kerüljenek.
A (3) bekezdésben foglalt rendelkezés a biztosításügyi közigazgatás közgazdasági és kereskedelmi, valamint matematikai képzettségű fogalmazási személyzetének szakvizsgáját rendeleti szabályozásra utalja. A szükséges gyakorlati ismeretek elsajátítása céljából rendszeresítendő vizsgát a biztosításügyi közigazgatás körében szükséges különleges szakismeretek figyelembevétele mellett a pénzügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértve külön rendelettel fogja szabályozni.
