1940. évi XX. törvénycikk indokolása

az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskoláról * 

Általános indokolás

A világnézetek mai küszködő korszakában a nép széles rétegei csak akkor gyakorolhatták megnyugtató módon állampolgári jogaikat, ha sikerül kialakítanunk a meggyőződéses nemzeti életszemléletet, sikerül megszilárdítanunk a keresztény erkölcsiséget és sikerül kifejlesztenünk a szociális érzést. Céltudatos nemzetnevelésre és következetes kiválasztásra van szükség: a legszélesebb néprétegek minél alaposabb kiművelésére s a társadalom minden rétegében feltalálható magyar tehetségek állandó és folytonos kiválasztására. A népi gondolatot előtérbe állító népi politika korában nem elégedhetünk meg a kevesek kultúrájának gyarapításával, a nemzet vezetésére hivatott szellemi elite alapos kiképzésével, egyesek és csoportok művelődési színvonalának emelésével. A mélybe kell nyúlnunk. A magyar nép egészének értelmi és erkölcsi műveltségét kell magasabb színvonalra emelnünk. A kötelesség és felelősség érzetének növelésével, a nemzeti közösségtudat és egyéni hivatástudat felébresztésével, az általános ismeretek és a szaktudás gyarapításával egészséges közszellem és szociális érzés kialakításával kell népünket az élet küzdelmeire felvérteznünk és a nemzet szolgálatára előkészítenünk.

A nemzetnevelés belső természete is sürgeti, hogy népoktatásunk tökéletesítésén keresztül fejlesszük népi műveltségünket és emeljük azt a nemzeti erkölcsi, társadalmi és gazdasági érdekeitől megkövetelt színvonalra. Ez a mélységes meggyőződés ma már mindenkit áthat és ez eredményezte az utolsó két évtizedben a népiskola szellemének megújhodását. Ennek a következménye, hogy ma átfogó és mélyreható nemzetnevelésről beszélünk és nem a régi népoktatásról. A régi elemi iskolának nevezett népiskola még jórészt beérte az elemi ismeretek közlésével. Megnyitotta a gyermeket az általános és a nemzeti műveltség nélkülözhetetlen alapelemeire. A további ismeretek szerzésére pedig jóformán csak az olvasási készség elsajátításával adott lehetőséget. Lemondott azonban az ifjúság keresztény és nemzeti életszemléletének tudatos nevelői kialakításáról. A nemzeti nagy megpróbáltatás idején vált ez a régi elemi iskola a szó legnemesebb értelmében vett népiskolává, munkája pedig igazi nemzetneveléssé. A mai iskola nem elégszik meg többé az elemi ismeretek közlésével, az értelem puszta fejlesztésével hanem lelket formál, nevelni akar és maga is igyekszik kialakítani mind valláserkölcsi, mind pedig nemzeti vonatkozásban a jövő nemzedék világfelfogását. Éppen ezzel a fokozott nevelői tevékenységével tett hatalmas lépést a tökéletesedés útján. Az eddig elért eredményekkel mégsem szabad megelégednünk, nemzetnevelésünk fogyatkozásainak láttán nem szabad szemethunynunk.

Az igazi népiskolai nevelő-oktatás szemszögéből mai rendszerünk legsúlyosabb fogyatékosságát abban kell látnunk, hogy népiskolai tanulóink túlnyomó többsége életének tizenkettedik évével befejezi rendszeres tanulmányait, tehát éppen akkor, amikor testi és lelki fejlődésében a serdülésnek minden tekintetben veszedelmes és átmeneti időszakához ér el. Ezáltal azonban a tanuló nemcsak az addig átvett lelki és szellemi értékeivel együtt sodródik bele nevelő nélkül a serdülőkor viharzónájába, hanem igazában elvész a rendszeres nevelő-oktatás számára is. Pedig a gyermekkornak még jóformán szemléletes alapon fölépült ismeretvilágát éppen a tizenhárom-tizenöt éves korig kellene és lehetne elmélyítenie a további nevelői munkának a tudatos vallásos meggyőződés és szilárd erkölcsi felfogás, az átfogóbb nemzetismeret és áldozatos hazaszeretet, a helyes állampolgári gondolkodás és szociális érzés, valamint a gyakorlati gazdasági érzék és készség megalapozásával és megszilárdításával.

Mai népiskolai nevelésünknek az a legnagyobb hibája és fogyatkozása, hogy erre a munkára rendszeres lehetőséget már nem biztosít. Nem segít ezen a bejön a továbbképző-ismétlőnépiskolával folytatott jószándékú kísérletezés sem, mert a továbbképző-népiskola nem rendszeres, tanítása heti 1-2 órára korlátozott. Ez oktatásnak kevés, nevelésnek pedig alig számit. Ezért a megjavításnak csak egyetlen komoly lehetősége marad: meg kell hosszabbítani és ki kell bővíteni a mindennapi népiskolai nevelő-oktatás időtartamát. Ez a meghosszabbítás azonban nevelői szemszögből tekintve csak akkor kielégítő, ha magába zárja a serdülő kort, tehát átlagában a tanuló tizennégy éves korával fejeződik be. Csakis erre a szélesebb és biztosabb alapra felépített népiskolai rend biztosíthatja azt a korszerű nemzetnevelést, amelyre a jövőben minden állampolgárnak szüksége van. Munkáját így is csak a szintén nevelő célkitűzésű levente-intézménnyel és a keresztény magyar életszemlélettől áthatott katonai szolgálattal s az ugyancsak korszerűsítendő rendszeres népműveléssel egybeforrtan végezheti majd el. Mindennek páratlan fontosságát a világháború után átérezték a bennünket környező államok is és az a néhány év, amellyel főleg nyugati szomszédaink minket megelőztek, nekünk is hasznosítható tapasztalatot szolgáltatott. A mi törekvéseink sem mai keletűek. Az ország megcsonkítását követő két évtized népoktatásunk terén oly haladást indított meg, amely messze fölülmúlja a világháború előtt való idők bármelyik hasonló törekvésű korszakának eredményeit. Ezekben a különösen nehéz időkben átkerült biztosítani az általános beiskolázás tárgyi előfeltételeit: a fölszerelt iskolai termeket és a szükséges tanítói állásokat.

Mindenkit megnyugtathat, hogy az utóbbi két évtized alatt alig akadt olyan iskolai reform, amelyet oly hosszú és sokoldalú gyakorlati kipróbálás előzött volna meg, mint a nyolcosztályos népiskolát. A törvényhozás elé terjesztett javaslatom a népkultúra emelésének szükségességéből indul ki, de a kérdés megoldását az államkincstár és általában valamennyi iskolafenntartó teherbíróképességének, valamint a gazdasági érdekeknek figyelembevételével reálpolitikai alapon és fokozatosan keresi.

Éppen a reálpolitikai szempontok teszik lehetetlenné a nyolcosztályos népiskolának egyszerre, az egész vonalon való bevezetését. A kérdés ilymódon való megoldásának hiányoznak az anyagi feltételei, mert jelenleg sem az államkincstár, sem az egyes iskolafenntartók nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyolcosztályos népiskolákra való áttéréssel kapcsolatban ma még kétségtelenül sok esetben jelentkező többletkiadást viselhessék. Javaslatom a nyolcévi kötelező mindennapi oktatás elvi alapján áll s annak megvalósítását mintegy öt esztendő alatt remélem. Az anyagi nehézségek miatt mégis lehetőséget kellett nyujtani arra, hogy az átmeneti idő alatt azokban a községekben, amelyekben valamennyi tanköteles befogadására alkalmas nyolcosztályos népiskola vagy mindennapi tanításra berendezett mezőgazdasági népiskola még nincs, a gyermek gondviselője iskoláztatási kötelességének a régi rendszerben meghatározott módon tehessen eleget. Ez az alternatív tankötelezettség a megfelelő új népiskolatípus fokozatos megszervezésével természetesen fokozatosan meg fog szűnni.

Ez a megfontolás vezetett arra, hogy javaslatomban a nyolcosztályos népiskolát két tagozatra, mégpedig az I-IV. osztályokat magában foglaló alsó és az V-VIII. osztályokat felölelő felső tagozatra bontsam és úgy intézkedjem, hogy az alsó tagozat szorgalmi ideje változatlanul tíz hónap maradjon, a felső tagozatban azonban a tanítás legalább hat hónapig, általában október közepétől április közepéig, kereken hat hónapig tartson.

A felső tagozatban a szorgalmi idő minimumának ilyen értelemben való megállapítása az élet ismeretén, azon az igazságon alapszik, hogy falun a serdültebb tanulók szorgalmi idejét kiterjeszteni nem lehet, de nem is szükséges, mert ez a kisemberek tömegeinek súlyos szociális érdekeit sértené. A falusi kisgazdák, törpebirtokosok, gazdasági napszámosok és cselédek nemcsak nyáron, hanem már a tavaszi és őszi munkák idején is rászorulnak tízéven felüli gyermekeik segítségére. Ezekre marad ilyenkor a kisebb testvérnek, a háznak a kertnek és az állatoknak a gondozása. Hasonló segítséget vár serdültebb iskolás gyermekeitől még a többi falusi kisember is, akinek csak háza és kertje van a falusi kisiparos, a bányász és a gyári munkás. De a hosszabb szorgalmi idő mai viszonyaink között nem is múlhatatlanul szükséges. Azt a tudást, ismeretet, gyakorlati készséget, amit a tanuló a család, a szülői ház és gazdaság szolgálatában szerez, a mai népiskola jól tudja hasznosítani, rendezni, kiegészíteni. Ezzel válik az élet és a munka iskolájává.

Ezzel a körülménnyel számolt már a mai iskolai rendszer törvényalkotása is, amikor az általában tíz hónapban megállapított szorgalmi időnek legfeljebb két hónappal való megrövidítését intézményesen lehetővé tette mindazokban az iskolákban, amelyek tanulóinak többsége földmíveléssel foglalkozó szülők gyermekeiből kerül ki. A dolog természetéből kifolyólag azonban az élet ezen a téren is erősebbnek bizonyult a törvény betűjénél, mert a szorgalmi időnek két hónappal történt megrövidítése ellenéré különösen a tíz évnél idősebb tanulók a szorgalmi idő későbbi folyamán is hosszabb-rövidebb ideig mindig el-elmaradoztak az iskolából, akkor, amikor az őszi és tavaszi munkák folynak.

A tanulók egyes csoportjainak az iskolai munkától való rendszertelen távolmaradása nagy mértékben megnehezíti a tanító feladatát. A tanítás eredménye is komoly veszélybe került, mert a tanító kénytelen volt az időközben elvégzett tanítási anyagot az iskolát rendszertelenül látogató tanulókra tekintettel újból és újból ismételni. Ezek miatt az egyébként felesleges ismétlések miatt felborult egész évi rendszeres munkaterve, tananyagbeosztása, nem tudta az iskolai év végéig elvégezni az előírt tanítási, anyagot. A célszerűtlenül megállapított szorgalmi időből származó hátrányok népoktatásunknak majdnem egész vonalán érezhetővé váltak.

Akkor, amikor javaslatomban az új népiskola felső tagozatában a szorgalmi idő legrövidebb tartamát hat hónapban jelölöm meg, az a célom, hogy papirostörvény helyett az élet minden követelményével számoló olyan törvényt alkossunk, amely tényleg végrehajtható és nem köti meg túlságosan a törvény végrehajtójának kezét, hanem éppen a törvény rendelkezéseinek a gyakorlati életbe való átültetésével rakja le a további fejlődés alapjait. Éppen a szorgalmi idő megállapítására vonatkozó rendelkezés szigorú végrehajtásának biztosítása érdekében kívánom a minimális szorgalmi idő meghosszabbításának engedélyezését magamnak fenntartani és ezen az úton megakadályozni azt, hogy az egyes iskolafenntartók vagy iskolai helyi hatóságok a lehetőségek figyelmenkívül hagyásával, esetleg túlbuzgóságból, a segítés szándékával, de helytelen értelmezésével a szorgalmi időre vonatkozólag végre nem hajtható rendelkezéseket adjanak ki s ezzel veszélyeztessék a tanulók beiskolázásának komolyságát és rendszerességét.

Mindenütt, ahol nyolcosztályos népiskola létesül, megszűnik a mai továbbképző népiskola és felszabadul a tanító ennek a munkája alól, illetőleg a hétnek a továbbképző népiskolai tanulók tanítására szolgáló napját is fel lehet majd használni a mindennapi népiskolai tanításra. Ezért a mindennapi oktatás a hét minden köznapjára ott is kiterjeszthető lesz, ahol ez eddig a továbbképző népiskola miatt csak öt napon át folyt.

Teljesen vagy részben osztott népiskolákban, amikor családi-népiskola alsó tagozatának tanulói járnak még iskolába, - tehát általában október hó közepéig és április hó közepétől - az iskola minden tanítója az I-IV. osztály tanulóinak tanításával foglalkozik majd. Akkor, amikor az alsótagozattal együtt a felső tagozat tanulói is látogatják az iskolát, - tehát általában október közepétől április közepéig - a szükséghez képest egy vagy több tanító a felső tagozat tanulóinak oktatását venné át, a többi tanító pedig megfelelő osztályösszevonással továbbra is az alsó tagozat tanulóit tanítaná. A tanítás rendjének ilyen szabályozása mellett a tanítók heti óraszáma megemelkednék és nem változnék meg, az alsó tagozatban pedig a szükséges osztályösszevonás nem érintené hátrányosan a tanítás eredményét. A tanév elején és végén ugyanis ama szokásos hatosztály helyett csupán négy osztály tanulóival kell majd foglalkozni és ezért az egy tanítóra eső kisebb tanulólétszám az eddiginél is alaposabb munkát tesz lehetővé. Megköveteli azonban ez a rendszer a tanítótestület tervszerűbb és szorosabb együttműködését, mert előfordul, hogy az alsó tagozat egyes osztályait egyazon tanéven belül az esetleges osztályösszevonás miatt két tanító is tanítja. Az évközi tanítóváltozás hátrányai lelkiismeretes munkával a minimumra csökkenthetők. Előnye pedig az, hogy a tanítás eredménye jobban kiegyenlítődik, mert az esetleg gyengébb tanító munkájának hátrányait pótolhatja az oktatásban jártasabb, jobb tanító nevelőmunkája.

A nyolcosztályos mindennapi oktatás bevezetése csupán az egy tanerős, osztatlan népiskolában látszik nehéznek. Ebben a tekintetben merülhetnek föl első pillanatban indokoltnak látszó aggodalmak. Ezeket is eloszlatja azonban tanítási rendjük ismertetése. Az osztatlan népiskola tanítója szeptember elejétől általában október hó közepéig csak az I-IV. osztályok tanulóival, tehát az eddiginél kevesebb tanulóval foglalkozik. majd. Ez alatt az idő alatt a tanító az I. osztályban minden nehézség nélkül elvégezheti az alapvető munkát, a II-IV. osztályban pedig alaposan ismételtetheti az előző évben tanultakat és ismerteteti, megkezdheti az új iskolai év tantervi anyagát. A tanító azonban akkor sem ütközik különösebb akadályba, amikor az első tagozat tanulói mellé az V-VIII. osztály tanulói is bevonulnak az iskolába. A VII-VIII. osztály az iskolai életben az eddigi négy, illetőleg hat osztály mellett érdemben nem két, hanem csupán egy osztály szaporulatot fog jelenteni. A VII. és VIII. osztály tanulóit ugyanis az V. és VI. osztály tanulóinak munkabeosztásához hasonlóan A) és B) évi beosztás szerint fogják tanítani. Ez a beosztás azt jelenti, hogy a tanulók a VII. és VIII. osztályra előírt tantervi anyag egy részét az A) tanévben, az anyag másik részét pedig a következő B) tanévben fogják elsajátítani.

Meggyőződésem szerint nemzetünk egész jövendője azon fordul meg, milyen mértékben sikerül népünk erkölcsi és szellemi színvonalát emelni, ősi erejét kipallérozni és fokozni, ezért természetesen a nyolcosztályos népiskolát is maradéktalanul a nemzetnevelés szolgálatába kívánom állítani. A népiskola egész belső életének, nevelő és oktató munkájának középponti gondolata és legfőbb feladata csakis a nemzeti érzés és a vallás-erkölcs kimeríthetetlen forrásaiból táplálkozó maradandó értékű nemzetnevelés lehet. A nyolcosztályos népiskola munkáját nagy mértékben megkönnyíti majd az, hogy a tankötelesek népioktatásunk jelenlegi rendszerétől eltérően hat év helyett nyolc esztendeig részesülnek rendszeres nevelésben és oktatásban. Ez a rendszeres, napról-napra megújuló munka nem szakad majd meg a tanköteles tizenkettedik életévének betöltésével, hanem kiterjed a serdülés legválságosabb idejére is és megadhatja az egész életre az erkölcsi és szellemi eligazítást. A levente-intézménnyel karöltve az új népiskola nemcsak a szorgalmi idő alatt, hanem az egész iskolai évben, tehát megszakítás nélkül kilenc éven át érvényt szerez a vallás parancsának és az iskola fegyelmi szabályainak.

A nyolcosztályos népiskola célja az, hogy a tanulók gazdasági élethivatását az alapvető ismeretek közlésével ápolja és az ilyen irányú továbbképzésüket előkészítse. A falusi és városi nép-iskolák részére a tanterv különbözik ugyan, de mindkettő általános gazdasági természetű, tehát a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi ismeretek leglényegesebb elemeit egyaránt tartalmazza. Csak a tanulók társadalmi és gazdasági viszonyaihoz simulva, behatóbban vagy a mezőgazdasági vagy az ipari ismeretek kezelésére veti a főgondját.

Meg vagyok győződve arról, hogy a nyolcosztályos népiskola, mint a legszélesebb néprétegek tökéletesebbé tett iskolája, elmélyített leventenevelésünk és a közeljövőben törvényi rendelkezéssel új alapokra helyezendő iskolán kívüli népművelésünk segítségével virágzó korszakot fog megnyitni népművelésünk történetében.


  Vissza az oldal tetejére