1940. évi. XXI. törvénycikk indokolása

a Gozsdu-alapítványt érdeklő ügyek végleges rendezése tárgyában Bukarestben, 1937. október hó 27. napján kelt magyar-román megállapodás becikkelyezéséről * 

Általános indokolás

A trianoni szerződés törvénybeiktatása után Románia a szerződés 249. §-a alapján a magyar állammal szemben igényt támasztott a Gozsdu-alapítvány kiadása iránt.

Ez ügyben Magyarország és Románia között éveken át folytak tárgyalások, ezek azonban sikerre nem vezettek.

Ezek után a Párisban 1930. évi április hó 28-án Magyarország és Románia között létrejött megállapodásban, mely az 1931:XI. törvénycikkbe be is cikkelyeztetett, a magyar kormány arra kötelezte magát, hogy a hivatkozott megállapodásban megjelölt egyhónapi határidőben Romániával közvetlen tárgyalásokat kezd a Gozsdu-alapítványt érdeklő ügyek végleges elintézése érdekében.

A megállapodásban rendelkezés történt az irányban is, hogy amennyiben e tárgyalások hat hónapon belül végleges megegyezésre nem vezetnének, mindkét kormánynak jogában áll, hogy keresettel forduljon az Állandó Nemzetközi Bírósághoz a végből, hogy ez utóbbi állapítsa meg a végleges megegyezést a Gozsdu-alapítványt érdeklő ügyek végleges rendezését tartalmazó szabályzat alakjában, amelynek elfogadására mind a két fél már a megállapodásban kötelezte magát.

A megállapodásban vállalt kötelezettségeknek a magyar kormány megfelelni óhajtván, a megegyezést célzó tárgyalásokat a román kormánnyal felvette.

A megállapodás szerint a magyar kormány a megállapodás hatálybalépésétől számított 15 nap alatt átadja a román kormánynak a Gozsdu-alapítványnak Magyarországon lévő összes, a megállapodáshoz csatolt jegyzékben felsorolt vagyonát az összes jogokkal és kötelezettségekkel együtt, az alapítványnak az alapító oklevélben meghatározott képviselete részére leendő rendelkezésére bocsátása végett. A magyar kormány vagyont illetőleg a Gozsdu-alapitvány részére biztositja az idegen jogi személyeket megillető jogok élvezését.

Ezzel szemben, figyelemmel arra, hogy Magyarország mai területén, bár nem nagy számban, de még ma is élnek görögkeleti vallású, román nemzetiségű magyar állampolgárok s az alapító végrendeletében kifejezésre jutott akarat szerint ezek is jogosultak lehetnek arra, hogy az alapítvánnyal létesített ösztöndíjak élvezetében részesüljenek és figyelemmel arra is, hogy a megállapodás értelmében, a Gozsdu-alapítvány, mint magyar alapítvány megszűnik, gondoskodni kellett arról, hogy ezeknek a Magyarországon lakó, román anyanyelvű, görögkeleti vallású, magyar állampolgároknak is legyen a Gozsdu-alapitvány szellemében felhasználható alapítványuk. A gondolkodás ez irányban aképpen történt, hogy a román kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a megállapodás hatályba lépésétől számított 30 nap alatt megfelelő összegű pengőt fog a magyar kormánynak átadni a „Magyarországi görögkeleti románok ösztöndíj alapítványának” létesítésére.

A megállapodás ebben a formában történt létrejöttét s a Gozsdu-alapítvány egészben való kiadását s egy esetleges vagyon- vagy jövedelem megosztás helyett, a román kormány által egyszersmindenkorra való lefizetésből egy külön, új alapítvány létesítését a következő szempontok indokolják.

A trianoni szerződés 249. §-ának 6. bekezdése szerint:

„A volt Magyar Királyságban ennek a Királyságnak állampolgárai részére alapított vagy létesített mindennemű hagyományt, adományt, ösztöndíjat és alapítványt, amennyiben azok Magyarország területén vannak, Magyarország annak a Szövetséges és Társult Hatalomnak, amelynek az illető személyek jelenleg állampolgárai, vagy amelynek állampolgárai lesznek.....fogja rendelkezésére bocsátani.....”

A trianoni szerződés e rendelkezésére figyelemmel, elsősorban azt kellett tehát vizsgálat tárgyává tenni, hogy a szóbanforgó alapítvány kiknek a részére alapíttatott.

E kérdés vizsgálatánál az alapítónak 1869. évi november hó 4-én kelt végrendelete s az ennek alapján 1885. évi szeptember hó 2-án létrejött s a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1885. évi november hó 25-én 54,731/1885. szám alatt jóváhagyott „Alapítvány-levél” vétettek elsősorban irányadónak.

A végrendelet szerint néhai Gozsdu Manó vagyonát „egészben a magyar- és erdélyországi román nemzet azon részeinek” a hagyományozta, melyek a keleti orthodox hitvallást követik.

Az alapítólevél 3. §-a szerint pedig az alapítvány „a magyarországi és ezzel egyesített erdélyi orthodox görögkeleti vallású románok oszthatatlan tulajdona.”

Ezek után megállapítandó volt az, hogy a jogosítottak a trianoni szerződés alapján mely állam állampolgárai lettek. Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint az akkori Magyarország egész területén 1.798,699 görögkeleti román lakott. A megejtett hozzávetőleges számítások szerint ebből a trianoni szerződéssel Romániához csatolt részekre 1.700,000 esik, míg Magyarország a trianoni szerződéssel megállapított területén maradt körülbelül 20,000. A többi más államokhoz csatolt területekre esett. A két most említett szám egymáshoz arányát tekintve, kétségtelennek látszott, hogy a túlnyomó számú jogosultra tekintettel a legszélsőbb álláspont szerint is, csak azt lehetett volna igényelni, hogy az alapítványi vagyon az arányszám szerint a két állam között megosztassék, mert az alapítványi vagyonra más utódállam igényt nem támasztott s nem is támaszthat. Cseh-Szlovákia ugyanis annakidején a párisi tárgyalásokon az alapítványokat illetően a területi elv álláspontjára helyezkedett, Jugoszláviával szemben pedig nem áll fenn kőtelezettség azért, mert a párisi I. Egyezmény 1. Cikke a magyar államot minden a trianoni szerződésből folyó kötelezettség alól mentesítette az 1931:XI. t.-c 3. § második bekezdésében említett párisi Értekezlet 1930. évi április hó 28-i záróülésének jegyzőkönyvében (11. pont) névszerint felsorolt alapítványokra vonatkozó tárgyalási kötelezettség kivételével. Ezen alapítványok kőzött azonban a Gozsdu-alapítvány nem szerepel.

Ilyen körülmények között a Gozsdu-alapítvány rendezésének kérdése az 1930. évi április hó 28-i párisi megállapodás szerint is csak Magyarország és Románia között elintézendő kérdést képezett.

Az alapítványnak a két állam között, az igényjogosultak számaránya szerinti megosztása helyett, helyesebbnek mutatkozott az a megoldási mód, hogy az alapítvány a maga teljes egészében, az alapítványhoz fűződő összes jogokkal és kötelezettségekkel együtt, adassék ki Romániának, viszont Románia arra kőtelezze magát, hogy a Magyarországon lakó görögkeleti románok részére létesítendő új alapítvány céljaira megfelelő pénzösszeget bocsát a magyar kormány rendelkezésére. Ez a megoldási mód fogadtatott el a megállapodásban elsősorban azért, mert nem látszott célszerűnek s helyesnek az, hogy az alapítvány megoszlásával két külön államban létezzék ugyanazon nevű és célú alapítvány, de különösen is indokolttá tette ezt az alapítónak a végrendeletében megnyilatkozott s az általános jogelvek szerint a lehetőséghez képest mindig követendő akarata.

Az alapító végrendeletben az alapítvány kezelésére a keleti orthodox román metropolita elnöklete alatt az összes magyarországi és erdélyi orthodox román püspökökből stb. álló képviselet megalakítását rendelte a annak székhelye a Romániához csatolt Nagyszebenben van.

Az alapítvány képviseletére rendelt szervek a mai Magyarországon hiányoznak s teljes egészükben Románia területén vannak; természetesnek s indokoltnak látszott tehát, hogy az egész alapítványi vagyon is oda jusson, ahol az alapító által kijelölt említett személyek és szervek vannak.

A Gozsdu-alapítvány Románia részére való kiadásának természetes és logikus következményeként merült fel a szüksége annak, hogy a Magyarországon lakó görögkeleti orthodox vallású azon románok részére, kik magyar állampolgárok, a megállapodás III. Cikkében körülírt magyar alapítvány létesíttessék. Az ezen cikk értelmében Románia által Magyarországnak átadandó ősszeg a két országban lakó görögkeleti orthodox románok arányszámának figyelembevételével állapittatik meg.

A megállapodás a Gozsdu-alapítványt érdeklő összes ügyeket véglegesen rendezi olyképpen, hogy a Gozsdu-alápítvány minden jogaival és kötelezettségeivel Romániának adatik át, ennélfogva annak végrehajtása után Magyarország minden kötelezettségének eleget tett s vele szemben sem Románia, sem az alapítvány képviseleti szervei többé semmiféle igényt nem támaszthatnak.

Tekintettel arra, hogy a megállapodás végrehajtása után a Gozsdu-alapítvány megszűnik magyar alapítvány lenni, kimondandó volt az is, hogy a romániai alapítvánnyal szemben a román anyanyelvű görögkeleti vallású magyar állampolgárok sem támaszthatnak igényeket az alapítvány jogcímén.


  Vissza az oldal tetejére