1940. évi XXIII. törvénycikk indokolása

az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról * 

Általános indokolás

Minden gazdasági rendszer fejlődésének bizonyos időpontjában olyan kisegítő, kiegyenlítő intézkedéseket kénytelen tenni, melyek alapeszméjük szélsőségeinek s az azokkal járó antiszociális jelenségeknek kiküszöbölésére alkalmasak. Így történt ez - éspedig uralomra jutásának viszonylag kezdeti időszakában - annál a gazdasági rendszernél is, amely a korlátlan szabadság elvét hirdetve az egyéni erők szabad érvényesülésének és a kíméletet nem ismerő szabad versenynek nyitott tág teret, ugyanakkor a legnagyobb nyomornak, sőt a megsemmisülés veszélyének téve ki kenyérnélkülivé vált proletártömegeket.

Ez a gazdasági rendszer a megoldást a karitatív segélyezés intézményes megrendezésében látta és a megoldásnak ez a módja a legtöbb államban napjainkig megmaradt.

A korszellem és az uralkodó gazdasági felfogás hatása alól hazánk sem mentesíthette magát és ennek tulajdonítható, hogy hazánkban a megélhetésükben veszélyeztetett egyének átmeneti megsegítése céljából úgynevezett nyomorenyhítő akciókat, később ínségenyhítő tevékenységet szerveztek.

Az ínségenyhítő tevékenység, amely az első években csak segélyezési akció volt, de amely a későbbi évek során etikai szempontból magasabb értékű szociális tevékenységgé alakult át azáltal, hogy a támogatásra szoruló egyének részére csakis munka ellenében biztosított segélyt: még ebben a fejlődöttebb alakjában sem volt alkalmas a legsúlyosabb szociális kérdések megoldására.

Az ínségenyhítő tevékenység ugyanis még legtökéletesebb megszervezésében sem volt más, mint a tüneti kezelés egyik rendszere, amely átmeneti megoldást biztosított ugyan, de képtelen volt arra, hogy a megélhetésükben veszélyeztetett néprétegek tagjait fokozatosan önálló, tehát támogatásra nem szoruló gazdasági exisztenciákká alakítsa.

Az ínségenyhítő tevékenység ellen nemcsak a szociális kérdések megoldása szempontjából merültek fel súlyos kifogások, hanem az alapjául szolgáló inségjárulék kivetése szempontjából is.

Az ínségenyhítő tevékenység anyagi fedezetét nyujtó ínségjárulékot ugyanis csak a városokban és azokban a községekben vetették ki, ahol a kivetés alapjául szolgáló adónemek hozadéka számottevő volt. Vagyis gyakorlatilag ínségjárulékot csakis a gazdag községekben vetettek ki, mivel a járulékkivetés számbavehető bevételt csakis ily községekben eredményezett. Az ily községekben viszont - éppen a kedvező gazdasági helyzetnél fogva - a támogatásra szoruló egyének száma elenyészően csekély volt. Ezzel szemben a legjobban rászoruló szegény községekben, ahol az ínségesek száma a legnagyobb volt, ínségjárulékot bevezetni nem lehetett, mert hozadéka csaknem a semmivel lett volna egyenlő. Tehát ez a rendszer ellenkezett az igazságossággal, s nem volt összeegyeztethető az egyenlő teherviselés elvével, mert a gazdag vidékek nagy adófizetői mentesültek az ínségjárulék fizetésétől abban az esetben, ha községükben az ínségesek száma oly csekély volt, hogy az az ínségjárulék kivetését nem indokolta.

Ezért kellett 1939-ben az ínségjárulékot az egész országban törvényhatóságonként és megyei városonként kivetni. Mivel pedig az inségjárulék a legutolsó esztendőig csakis ott volt felhasználható, ahol azt beszedték, a falusi lakosság inségenyhítő foglalkoztatása érdekében a vármegyék részére évenként államsegélyt kellett folyósítani. Továbbá a Zöldkeresztes tej- és cukorakció, gyermekétkeztetések, a Szatmár vármegyei közjóléti szövetkezetek céljaira évente, mint előirányzat nélküli kiadásokat, különböző összegeket folyósítottak. Ezek az összegek bár számottevőek voltak, de széttagoltságuk folytán s mert nem volt biztosítva az, hogy évenként állandóan rendelkezésre fognak állni, mégsem vezethettek az áldozatnak megfelelő eredményhez.

Az elaprózódott akciók helyett egy messzemenően tervszerű, organikusan összefüggő, egységes szociálpolitika megszervezése szükséges tehát, amely a támogatásra szoruló néprétegek részére nemcsak átmeneti segítést, hanem állandó életlehelőséget, tisztes megélhetést biztosít.

Részletes indokolás

A 2. §-hoz

E § (1) bekezdése általánosságban határozza meg az Alap rendeltetését. Az Alap feladatainak taxatív és kimerítő felsorolása lehetetlen: ugyanis a megoldásra váró feladatok nagy száma miatt az organikus szociális munkának területe csak fokozatosan terjeszthető ki és a feladatok a társadalmi viszonyok átalakulásával, valamint az Alap vagyoni helyzetével változnak. Ezért e § (2) bekezdése csakis a jelenleg megoldható főfeladatokat emeli ki. A gyermekvédelem feladatainak ellátásához szükséges költségekről mindezideig a belügyi tárca költségvetésének a gyermekvédelemről szóló 5. címe alatt történt gondoskodás. Minthogy azonban a támogatásra szoruló - tehát elhagyottá nyilvánított - gyermekek gondozásának kérdése - tekintettel az ebben az igazgatási ágban megvalósításra váró célkitűzésekre, illetőleg munkaprogrammra - az Alap szociális kitűzéseivel a legszorosabb összefüggésben áll: célszerűnek, sőt szükségesnek látszott az intézkedések összehangjának és egységének biztosítása céljából a gyermekvédelem gondozási költségeinek fedezéséről az Alap keretében gondoskodni.

A 3. §-hoz

Az Alap legjelentősebb bevétele az állami illetékekből várható. Minthogy azonban az e bevételi forrásból származó összeg nagysága előre pontosan meg nem állapítható, s minthogy továbbá az Alap működésének megkezdéséhez bizonyos összeg elengedhetetlenül szükséges:

a (2) bekezdésben meg kellett határozni az egyes évekre eső azt a legkisebb összeget, melyet az Alapnak meg kell kapnia abban az esetben is, ha az illetékbevételeknek az Alapot illető százaléka kevesebb. Ezek az összegek azonban - tapasztalati és valószínűségi alapon számítva - valamivel alatta maradnak annak, ami az Alapba az illetékek várható tiszta hozadékából legalább be fog folyni.

A (2) bekezdésben említett összegekben bent foglaltatnak az általános gyermekvédelem részére eddig a költségvetés XI. fejezet 5. címének 1. rovatában a nem állami gyermekmenhelyeken lévő gyermekek intézeti elhelyezési költségeire, úgyszintén 6. rovatában az állami gondozásban lévő gyermekek eltartási költségeire eddig előirányzott hitelek. is, amelyek a jövőben az Alap költségvetésében fognak szerepelni.


  Vissza az oldal tetejére