Magyarország és a Német Birodalom között a bűntettesek kiadatását mindezideig nem alakszerű nemzetközi szerződés, hanem viszonossági gyakorlat, illetve elvi kérdésekben a kormánynyilatkozatok egész sora szabályozta.
A két állam között kialakult viszonossági gyakorlatnak általános alapja az 1908. évben történt jegyzékváltás, amelynek értelmében a két állam kölcsönösen szem előtt tartja a német szövetség államai között létrejött és az 1854. évi január hó 26-án kelt szövetségi határozatban lefektetett elveket. Ezen határozat I. Cikke általában minden nem politikai bűntett és vétség miatt megengedi a kiadatást és a más államokkal kötött kiadatási szerződésekben kifejezésre jutó általános nemzetközi-jogi elveket is irányadóul szabja meg azzal a megszorítással, hogy a kiadatási bűncselekmények köre tekintetében megállapított szabályok csak a viszonosság korlátai között nyerhetnek alkalmazást.
A német birodalmi kormánnyal azután egyes részletkérdésekben diplomáciai jegyzékváltás alakjában újabban is számos külön megállapodás jött létre.
A viszonossági gyakorlat az esetek jórészében meglehetősen nehézkesnek bizonyult, különösen azért, mert figyelembe kellett venni Magyarországnak és Németországnak más államokkal kötött kiadatási szerződéseit, már pedig Magyarország újabban mind több és több állammal kötött alakszerű kiadatási szerződést. Az újabb egyezmények közül hivatkozom például az 1925. évi V. törvénycikkbe iktatott magyar-román, az 1930:XXIII. törvénycikkbe iktatott magyar-jugoszláv, az 1935. évi XVI. törvénycikkbe iktatott magyar-török és az 1937:XVI. törvénycikkbe iktatott magyar-lengyel kiadatási szerződésre.
Új helyzet állott elő azután annak következtében, hogy Németországban 1930. évi április hó 1-én hatályba lépett az 1929. évi december hó 23-án kelt kiadatási törvény, amelynek 4. és 41. §-ai értelmében alakszerű nemzetközi szerződés hiányában a viszonosságot minden esetben kifejezetten és külön biztosítani kell és a Német Birodalom emez új törvény alapján számos más állammal kötött újabb kiadatási és bűnügyi jogsegély-szerződést.
Ilyen körülmények között mindinkább nyilvánvalóvá lett, hogy magyar-német viszonylatban igen hátrányos az, hogy ebben a tárgykörben alakszerű nemzetközi szerződés nem áll fenn a két állam között. Ez késztette a magyar és a német birodalmi kormányt arra, hogy alakszerű kiadatási szerződés megkötése végett tárgyalások megindítását határozza el.
A tárgyalások 1935-ben indultak meg.
A szerződés tárgyalása folyamán bekövetkezett nemzetközi események, nevezetesen Ausztriának a Német Birodalomhoz történt csatlakozása, a volt Cseh-Szlovák Köztársaságnak felbomlása és a Szudéta-földnek a Német Birodalomba történt bekebelezése, valamint a Cseh-Morva Védnökség létesítése folytán most már ennek a szerződésnek rendelkezései Magyarország és a Német Birodalom egész területére nézve egységesen fogják rendezni a kiadatásra és a bűnügyi jogsegélyre vonatkozó kérdéseket és így a szóbanlévő nemzetközi szerződés véget fog vetni annak a hátrányos helyzetnek, hogy ebben a tárgykörben - ideiglenes hatálybantartásuk folytán - többféle szabály érvényesüljön.
