Az ipari és kereskedelmi tevékenység terén már évtizedek óta - előbb gyéren, utóbb sűrűn - előforduló jelenség, hogy vállalatok részint a cégük elnevezésére, részint az általuk előállított vagy forgalombahozott cikkek jelzésére - előnyös hatás keltése céljából - a nemzet, valamint az egyházak nagyjainak, úgyszintén vallási tisztelettel övezett szenteknek nevét is felhasználják, illetőleg reájuk utaló megjelöléseket vagy ábrázolatokat alkalmaznak. Ez a használat hol a vállalat jellegénél, hol a forgalombahozott cikkek mineműségénél fogva nem egy esetben sérti a nemzeti érzést, a vallásos kegyeletet és általában a jóízlést is.
Hazánk állami, társadalmi és gazdasági életének a kiegyezéstől a világháborúig terjedő fejlődése során a gazdasági szabadverseny szempontjaitól irányított korszellem hatása alatt a közvélemény nem terelődött a fentebb említett kérdésekre, talán azért sem, mert a szórványosan előforduló esetek nem keltettek nagyobb figyelmet.
Az összeomlás után az országépítés a fellángoló nemzeti érzésre s ezzel szoros kapcsolatban a valláserkölcsiség elmélyedésére támaszkodva indult meg, amely szellemiségnek a nemzet örök erőforrásává fejlesztését a kormányzat a népnevelő és a társadalmi szervező munkának hatékony támogatásával törekedett és törekszik előmozdítani. Ennek a változásnak tulajdonítható újabban a közvélemény éberebb figyelme, amellyel a nemzeti és a vallási érzést sértő jelenségeket észleli és azok kiküszöbölését - amennyiben az jogszabály vagy hatósági intézkedés nélkül el nem érhető - a kormányzattól várja.
Ezt követően több törvényhatóság felterjesztést tett oly jogszabály alkotása iránt, amely a nemzet és az egyházak nagyjainak neveit védelemben részesítené az ellen, hogy ily neveket bármilyen vállalat cégének vagy általában üzletének elnevezésére felhasználhasson.
A felvetett kérdés vizsgálatának eredményeként kétségtelenül megállapítható, hogy a nemzeti és a vallási érzést sértő ily jelenségeknek az ipari és kereskedelmi tevékenység köréből való kiküszöbölésére irányuló törekvés helyes, s hogy ennek - amennyiben a fennálló jogszabályok elegendő védelmet nem nyujtanak - a fentebb kifejtett kormányzati szempontoknál fogva célravezető jogszabályalkotással is meg kell felelni.
Ha azonban az ipari és kereskedelmi tevékenységet egész terjedelmében szemügyre vesszük, annak a cégek elnevezésén felül több más mozzanata is van, ahol az említett nevek jelzőként alkalmazásra találnak, úgyhogy a kérdés a cégszövegek mellett a cégtáblákra, üzleti jelzőkre, védjegyekre, szabadalmak címére, árubélyegekre, árumintákra és árujelzésekre, valamint az iparjogosítványok szövegére is kiterjed.
Ami már most a fennálló jogszabályokat illeti, azok a felsorolt tárgykörök egyikére vonatkozóan sem tartalmaznak oly rendelkezéseket amelyek a nevek védelmére - akár csak „per analogiam” értelmezés útján is - alapot szolgáltatnának.
Így a cégjog terén a kereskedelmi törvény 11. §-ában foglalt, az ú. n. cégvalódíság elveként ismert rendelkezés - amely pedig alapgondolatához képest legközelebb állana a nevek védelméhez - a m. kir. Kúria 317. számú elvi határozata szerint csak az olyan toldatok használatát zárja ki, amelyek a tényleges viszonyokkal vagy a valósággal ellenkeznek, ezen az alapon pedig nem lehet oly egyöntetű bírói gyakorlat kialakulására számítani, amely a kívánt megszorításra vezetne.
A tisztességtelen versenyről szóló 1923:V. törvénycikk rendelkezései más irányú visszaélésekkel szemben és főként a versenytársak érdekének szempontjából védik az ipari és kereskedelmi tevékenység tisztességét.
A szabadalmi jog terén az 1895:XXXVII. törvénycikk 30. §-ának b) pontja a szabadalom bejelentését illetően kimondja ugyan, hogy a szabadalom címét általánosságban kell megjelölni, minden leírás vagy külön elnevezés mellőzésével, mégsem lehet a szabályozás kérdését ezen a téren tárgytalannak tekinteni, mert az idézett törvényi rendelkezés csupán elvi általánosságú tételt tartalmaz, amelynek csak a törvény végrehajtása során kialakult gyakorlat adott olyan értelmezést, hogy a szabadalom címében a szorosan vett tárgyi megjelölésen felül legfeljebb a megkülönböztetéshez szükséges jelző foglalhat helyet.
A védjegyoltalom szabályozása körében az 1890:II. törvénycikk 3. §-a, valamint az 1932:XVII. törvénycikk ezt kiegészítő 12. §-a egyfelől csupán a király és a királyi családtagok képmásait, az állami és közhatósági címereket, illetőleg zászlókat és jelvényeket oltalmazza a használattól, másfelől az i. t. 3. §-ának 4. pontjában foglalt az az általános rendelkezés, amely az erkölcstelen és közbotrányt okozó vagy a közrend elleni ábrázolatokat, továbbá a tényleges üzleti viszonyoknak vagy a valóságnak meg nem felelő és a fogyasztóközönség tévedésbe ejtésére alkalmas feliratokat vagy adatokat kizárja, éppoly kevéssé nyujt alapot a névhasználatok kirekesztésére, mint a cégjog terén a Kt. 11. §-a.
Végül az iparjog terén sincs a tárgyalt kérdéshez közelebb eső szabály. Az 1884:XVII. törvénycikk 58. §-át - amely különben is csak annyit mondott, hogy az iparos vagy kereskedő nem használhat cégén, nyomtatványain vagy hirdetésein oly jelzőket, jelvényeket vagy adatokat, melyek a tényleges üzleti viszonynak vagy a valóságnak meg nem felelnek - a tisztességtelen versenyről szóló 1923:V. törvénycikk 46. §-a hatályon kívül helyezte. E helyett tehát csupán az idézett törvény 7., illetőleg 2. §-ában foglalt rendelkezések jöhetnek figyelembe, melyek szerint üzleti vállalata körében senki sem használhat oly nevet, céget, ismertetőjelet vagy címert, amely őt meg nem illeti, - továbbá áru forgalombahozatalánál a kelendőség fokozására nem alkalmazhat oly megjelölést, amely a valóságnak meg nem felel. Ezek a rendelkezések sem visznek közelebb a megoldáshoz.
Mindezekből kitűnik, hogy a kívánt cél elérése végett jogszabályalkotásra van szükség.
A védelemnek személyi vonatkozásban - a fentebb előadottak szerint - a nemzet nagyjaira, úgyszintén a szentekre és az egyházak nagyjaira kell kiterjednie, mégpedig mind a neveik használatát, mind a reájuk utaló egyéb megjelöléseket illetően, ideértve a képes ábrázolatokat is. Ezen a körön túlmenve a védelmet általánosítani, így - főként tekintettel az emberiség nagyjaira - más nemzetekhez tartozó személyiségekre is kiterjeszteni nem lenne helyénvaló, mert ily terjedelmű szabályozás csak nemzetközi egyezmények alapján felelhetne meg céljának.
Tárgyi tekintetben a védelem szükséges terjedelmét az ipari és kereskedelmi tevékenység valamennyi idevágó mozzanatának fentebbi felsorolása világította meg.
A védelem mértékét illetően szükségtelen, sőt célszerűtlen lenne abszolút törvényi tilalmat kimondani, mert a védelmezni kívánt nevek használata az eszmei jelentőségükhöz nem méltatlan irányú és színvonalú ipari vagy kereskedelmi vállalkozás elnevezésében vagy cikkeinek megjelölésében nem okvetlenül sérti az illető névhez fűződő kegyeletet.
Az abszolút tilalom helyett a használat korlátozása mutatkozik alkalmas megoldásként.
A szabályozás módja tekintetében kétségtelen, hogy magában a jogszabályban sem a védett neveket felsorolni vagy azokra nézve fogalomhatározást alkotni, sem az ipari és kereskedelmi tevékenység megkívánt irányára és színvonalára, valamint a forgalombahozott cikkek nemére minősítő ismérveket megállapítani nem lehet. Már e miatt is, de főként a kérdés esetszerű elbírálását igénylő természeténél fogva a használat engedélyhez kötését kell a szabályozás alapjává tenni, hogy ekként lehetővé váljék a felmerült esetben használni kívánt név említett jellegének megállapítása és ehhez viszonyítva az összes körülmények mérlegelésével annak az eldöntése, hogy a használat a törvényi védelmet sértené-e vagy pedig nem esik kifogás alá.
