1. Az egyéni vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság alapvető elvét:a vallás szabad megvallását és követését, annak külső kifejezését és gyakorlását hazai törvényeink - a törvény és a közerkölcsiség korlátai között- mindenkinek biztosítják (1895:XLIII. törvénycikk 1. §). Az egyéni vallásszabadságtól azonban meg kell különböztetni a vallási szervezetek számára biztosított szabadságot, amely főképpen a nyilvános közös isteni tisztelet tartásának jogában, a fokozott büntetőjogi védelemben és abban jut kifejezésre, hogy a vallás követőinek szervezetét az állam által elismert és jogalanyisággal is felruházott önkormányzati testületnek kell tekinteni. Az ily értelemben vett vallásszabadság a magyar jog rendszere szerint csupán a bevett és a törvényesen elismert vallásfelekezeteket illeti meg.
A vallásszabadságnak az utóbbi értelemben vett rendjében más a jogállása a bevett egyházaknak és más a törvényesen elismert vallásfelekezeteknek.
A bevett egyházak, mint történetileg kialakult keresztény vallásfelekezetek, a történeti fejlődés eredményeképpen több irányban szoros közjogi kapcsolatban állanak az állammal. A bevett egyházak közjogi helyzetének forrása valójában a messze nyúló történeti mult, amelynek folyamán a közjogi szokásjog szabályaiban, törvényeinkben és királyi rendeletekbe foglalt rendelkezésekben fokozatosan épült ki a bevett egyházak mai jogállása; alapja pedig az a szoros belső kapcsolat, amely a magyar állam és a keresztény vallás között tíz évszázad óta fennáll. A bevett egyházak történeti előjogaiknál fogva résztvettek és résztvesznek a törvényhozásban és az önkormányzati közigazgatásban. A bevett egyházak működése egyenesen a királyi főfelügyeleti jognak van alávetve; egyházi adóikat közadók módjára szedik be s híveik kilépése ellen az egyházi adózás szabályai is oltalmat nyujtanak. A bevett egyházak lelkészei az államkincstár terhére jövedelemkiegészítésben részesülnek.
Ezzel szemben a törvényesen elismert vallásfelekezeteknek történeti előjogaik nincsenek, a királyi főfelügyeleti jog helyett kormányhatósági felügyelet alatt állanak, ingatlanszerzési képességük korlátolt, adóikat a törvény rendes útján - bírói végrehajtás útján - hajtják be, híveik kilépését adózási szabályok nem korlátozzák és lelkészeik az államkincstár terhére jövedelemkiegészítésben nem részesülnek.
Nincs különbség azonban a bevett és a törvényesen elismert vallásfelekezetek között abban a tekintetben, hogy ezeket a vallásfelekezeteket és tagjaikat egyenlő mértékben megilleti a vallás szabad és nyilvános gyakorlásának teljes közjogi védelme, a belső önkormányzat, az adókivetés és az egyházi fegyelmezés joga, tehát mindazok a jogok és mindaz az oltalom, amelyek a vallásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot a vallási szervezetek szempontjából is biztossá és teljessé teszik.
2. Az izraelita vallást az 1895:XLII. törvénycikk törvényesen bevett vallásnak nyilvánította. Ez a törvényes rendelkezés a kifejtettek szerint a vallás szabad és nyilvános gyakorlásának teljes közjogi védelmén, a belső önkormányzat, az adókivetés és az egyházi fegyelmezés jogán felül még mindazokat a kivételes és kiváltságos közjogi előjogokat is biztosította az izraelita vallásfelekezetnek, amelyeket addig a történeti mult hosszú fejlődésének eredményeként csupán az állammal szoros közjogi kapcsolatban álló keresztény egyházak élveztek. Mind a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság, mind a polgári jogegyenlőség legteljesebb elvi követelményeit is tökéletesen kielégítette volna az 1895. évben az, ha az izraelita vallást csupán törvényesen elismert vallásfelekezetnek nyilvánították volna. Pusztán ebből a szempontból nem volt szükség arra, hogy a szervezetében egységesen ki sem alakult izraelita vallásfelekezetet felruházzák a keresztény egyházakat a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság követelményein felül megillető közjogi tartalmú történeti előjogokkal is.
3. Az izraelita vallásfelekezet az 1895:XLII. törvénycikk hatálybalépésétől kezdve mindmáig, a keresztény egyházakhoz hasonlóan, zavartalanul élvezte a kiváltságos vallásfelekezet jogállását és mindazokat a kivételes erkölcsi és vagyoni előnyöket amelyek az állammal fennálló szorosabb közjogi kapcsolatból fakadnak. Ezzel szemben az izraelita vallásfelekezet tagjainak jogi helyzete az 1938. évtől kezdve lényeges változásokon ment keresztül.
A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938:XV. törvénycikk a zsidó fogalmának egyik ismérvéül állította fel az izraelita vallásfelekezethez tartozást; ennek következtében az a személy, aki az izraelita vallásfelekezetnek tagja, a munkavállalás körében bizonyos korlátozások alá esett. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:IV. törvénycikk fenntartva azt, hogy a zsidó törvényes fogalmának egyik ismérve az izraelita vallásfelekezethez tartozás, a zsidók jogait és szükségképpen az izraelita vallásfelekezet tagjainak jogait is, mind közjogi, mind magánjogi téren fokozott mértékben megszorította. A megszorítás közjogi vonatkozásai közül ezen a helyen különösen ki kell emelnem azt, hogy az idézett törvénycikk a zsidók részvételét a törvényhozásban, a törvényhatósági és községi önkormányzati testületekben, valamint az ezekre vonatkozó választói jog gyakorlásában korlátozta és hogy megvonta tőlük a jövőre nézve a közhivatalviselési képességet is. A házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről alkotott 1941:XV. törvénycikk 9. §-a szintén fenntartotta azt, hogy az izraelita vallásfelekezethez tartozás a zsidó törvényes fogalmának egyik ismérve, és megtiltotta, hogy nemzsidó zsidóval- tehát az izraelita vallásfelekezet tagjával is - házasságot kössön, továbbá, hogy zsidó férfi - tehát az izraelita vallásfelekezet férfi tagja is - nemzsidó nővel házasságon kívül nemileg érintkezzék.
Az izraelita vallásfelekezet tagjainak közjogi és magánjogi viszonyait érintő korlátozásokkal összefügg az a magára az izraelita vallásfelekezetre is vonatkozó újabb törvényes rendelkezés is, amely megszüntette az izraelita vallásfelekezet képviselőinek felsőházi tagságát (1940:XXVIII. törvénycikk 2. §).
4. Az előadottakból kitűnik, hogy míg az izraelita vallásfelekezet minden tagjának jogállása lényegesen megváltozott, alanyi jogaik mind közjogi, mind magánjogi téren a többi magyar állampolgár hasonló jogainál szűkebbek lettek, sőt több vonatkozásban teljesen megszűntek, addig maga az izraelita vallásfelekezet továbbra is birtokában maradt annak a kiváltságos jogállásnak, amely hazai jogunk szerint a bevett egyházakat illeti meg. Belső elvi ellenmondás van abban, hogy olyan vallásfelekezet élvezze a vallásfelekezetek számára megállapított legelőnyösebb, kiváltságos közjogi állást, amelyhez tartozás egyszersmind jellegzetes és leronthatatlan ismerve annak, hogy az ilyen személyt az állampolgári jogok és a magánjogok tekintetében kevesebb illeti, mint a többi magyar állampolgárt.
5. Az izraelita vallásfelekezet jogállásának újabb szabályozásáról szóló törvényjavaslat előkészítésében két elvi szempontot tekintettem irányadónak: 1. a szabályozásnak meg kell szüntetnie a már ismertetett azt az elvi ellenmondást, amely az izraelita vallásfelekezetnek és tagjainak jogi helyzete között fennáll; 2. a szabályozás csak olyan lehet, amely a magyar nemzet jogrendjének évszázados alapvető elvét:a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság elvét nem sérti. Ennek a két szempontnak összeegyeztetését és teljes érvényesülését az a megoldás biztosítja, amely megszünteti az izraelita vallásfelekezetnek törvényesen bevett vallásfelekezeti jellegét, de egyidejűen az izraelita vallásfelekezetet a törvény erejénél fogva törvényesen elismert vallásfelekezetnek nyilvánítja.
Az általános indokolásban megjelölt okokból hatályon kívül helyezi az izraelita vallásnak bevett vallássá nyilvánítását és egyszersmind kijelenti, hogy az izraelita vallásfelekezet törvényesen elismert vallásfelekezet. Ha az izraelita vallásfelekezet megszűnik törvényesen bevett vallásfelekezet lenni, megszűnnek mindazok a közjogi kiváltságai és egyéb jogosítványai is, amelyek a bevett vallásfelekezeti jelleghez tapadnak és amelyeknek lényegét az általános indokolásban már tüzetesen ismertettem. Megszűnik az izraelita vallásfelekezetre nézve az a szoros belsőkapcsolat is, amely egyfelől az állam, másfelől a bevett egyházak között szükségképpen fennáll és kiküszöbölődnek azok a visszás következmények, amelyek különösen az izraelita vallásfelekezet állami és községi támogatásában jelentkeztek.
Az izraelita vallásfelekezetnek törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánítása viszont megtartja ezentúl is ezt a felekezetet az állam védelme és főfelügyelete alatt. Az izraelita vallásfelekezetnek mint törvényesen elismert nyilvános vallási testületnek, továbbra is különösen joga lesz arra, hogy:
a) szabadon gyakorolja a nyilvános közös isteni tisztelet tartásának jogát;
b) felekezeti önkormányzati jogánál fogva maga intézkedjék felekezeti ügyeiben, maga kezelje vallásfelekezeti, oktatási, nevelési és jótékonysági célokra rendelt alapítványait, vallásfelekezeti szükségleteinek fedezésére vagyont gyüjthessen és ebből a célból igénybevehesse hívei anyagi hozzájárulását.;
c) a szervezeti szabályzatában vagy a hitközségi szabályokban meghatározott alapon és módon tagjaira felekezeti adót és egyéb szolgáltatásokat vethessen ki, amelyeket a jövőben azonban nem közigazgatási úton, hanem csak a törvény rendes útján - a bírói végrehajtás útján - érvényesíthet;
d) a jóváhagyott fegyelmi szabályok alapján és a törvény korlátai között az arra jogosított felekezeti szervei által tagjai felett fegyelmi jogot gyakoroljon.
