1942. évi XIII. törvénycikk indokolása

az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet fedezeti alapjának növelése tárgyában * 

Általános indokolás

Az 1908:XL. törvénycikk a munkaképtelenné vált ügyvédekről és a meghalt ügyvédek hátramaradottairól való gondoskodás céljából Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetet létesített. Az intézetnek az ügyvédek névjegyzékébe felvett minden ügyvéd törvénynél fogva tagja. Az intézet - feladatához képest - a tagok járulékaiból álló fedezet terhére, amelyet kiegészít az állami költségvetésről szóló törvények rendelkezései alapján az intézetnek évenkint juttatott államsegély, a törvény rendelkezései értelmében az alapszabályban meghatározott összegű ellátást nyujt annak az ügyvédnek, akit munkaképtelenség miatt töröltek az ügyvédek névjegyzékéből, úgyszintén az elhalt ügyvéd özvegyének, valamint törvényes és törvényesített gyermekének. Az 1914:LII. törvénycikk a gyámolításra utalt ügyvédek ellátásának méltányos továbbfejlesztésével a törvényben meghatározott módozatok szerint aggkori ellátást biztosít annak az ügyvédnek, aki életének hatvanötödik évét betöltötte és ezért az ügyvédi gyakorlat folytatásáról lemondott, tekintet nélkül arra, hogy munkaképtelenné vált-e vagy sem. Az aggkori ellátás fedezésének céljára a törvény az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet részére ötszázezer korona évi államsegélyt rendszeresített.

Az 1908:XL. és az 1914:LII. törvénycikkek alkották meg, az ügyvédi hivatás jelentőségének figyelembevétele alapján, a gyámolításra utalt ügyvédek és hozzátartozóik ellátásának intézményes biztosítását. Az 1914-1918. évi világháború gazdasági következményei, főképpen az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet fedezeti alapjainak, ezek sorában az évi államsegélynek elértéktelenedése rendkívüli mértékben megnehezítette azt, hogy az intézet a törvényhozás elhatározása szerint meg tudjon felelni rendeltetésének. Az ügyvédi kart ugyancsak a háború nyomán bekövetkezett viszonyok folytán sujtó gazdasági válság viszont nem tette lehetővé azt, hogy az intézet szolgáltatásainak fedezeti alapja az intézeti tagok járulékainak emelése útján növeltessék. Az intézet viszonylagos szolgáltatóképességének lehetővé tétele érdekében ezért különböző jogszabályok alkotása vált szükségessé. Az 1914:LII. törvénycikkben szabályozott aggkori ellátás a bekövetkezett viszonyok folytán nem is valósulhatott meg; kellő fedezeti alap gyűjtése végett ugyanis az 1914:LII. törvénycikk 2. §-a első bekezdésének 2. pontjában meghatározott rendelkezés értelmében az aggkori ellátásra való jogosultsághoz a már említett kelléken felül az is szükséges, hogy az ügyvéd az ügyvédi gyakorlatról az aggkori ellátás igénybevétele érdekében elhatározott lemondás bejelentéséig az 1914:LII. törvénycikk hatálybalépése után legalább tíz éven át megszakítás nélkül tagja volt legyen az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek. Az aggkori ellátás folyósítására tehát legkorábban az 1925. évben kerülhetett volna sor, ami az ismertetett okokból lehetetlenné vált, figyelembevéve még azt is, hogy az 1914:LII. törvénycikk 6. §-ában az intézet részére rendszeresített évi állami hozzájárulás az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924:IV. törvénycikk alapján megszűnt. Ezekre a tényekre tekintettel az 1925:XX. törvénycikk 4. §-a felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek az 1914:LII. törvénycikk 2. §-ának rendelkezésén alapuló szóbanlevő nyugdíjfizetési kötelezettségét rendelettel felfüggeszthesse, ami az igazságügyminiszternek a 31,510/1925. I. M. szám alatt kibocsátott rendeletével meg is történt. Az 1925:XX. törvénycikk említett 4. §-a továbbmenő mértékben is rendelkezett az intézet viszonylagos szolgáltatóképességének biztosítása érdekében, amennyiben arra is felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy módosíthassa vagy kiegészíthesse az 1909:XL. törvénycikknek azokat a rendelkezéseit, amelyek az ellátási összegek többszörözését teszik lehetővé. Ebben a tárgyban az igazságügyminiszter a 13,900/1931. I. M. szám alatt kiadott rendeletével rendelkezett.

Az aggkori ellátás (nyugdíj) terheinek fedezésére szolgáló s az 1924:IV. törvénycikk rendelkezései alapján megszüntetett évi állami hozzájárulás helyébe az 1928:XI. törvénycikk 2. §-a az állami költségvetésről szóló törvényekben évenkint meghatározott összegű segélyt állapít meg az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet számára. Az 1928:XI. törvénycikk megalkotásakor azonban teljesen kétséges volt az, hogy az állam egyáltalában adhat-e s ha valamikor adhat, mikor juttathat az intézet akkora segélyt, amekkora elegendő lenne az aggkori ellátás fizetésére. Ezért a törvényhozás fontosabbnak tekintette azt, hogy inkább a munkaképtelen ügyvédek s az elhalt ügyvédek hozzátartozói kapjanak a viszonyokhoz képest méltányos összegű ellátást s ehhez képest az 1928:XI. törvénycikk 2. §-nak második bekezdése felhatalmazza az igazságügyminisztert arra, hogy átmenetileg az évi államsegélynek az özvegyi, árvai és munkaképtelenségi ellátás kiegészítésére felhasználását engedje meg az intézetnek. A felhatalmazás alapján azóta minden évben történt ilyen értelmű igazságügyminiszteri rendelkezés.

Ilyen előzmények után foglalja egységes szabályozásba az 1934:XXIII. törvénycikk az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetre vonatkozó rendelkezéseket, főképpen abból a célból, hogy az intézet anyagi egyensúlyát lehetőleg biztosítsa.

Az ismertetett rendelkezések kétségkívül hozzájárultak a nagyjelentőségű szociális célok szolgálatára rendelt intézet szolgáltatóképességének fokozásához; az intézet azonban az ilyen értelemben tett rendelkezések alapján és az évi államsegély igénybevételével sem tudott még megközelítően sem eleget tenni törvényes rendeltetésének olyan mértékben, aminőt az 1908:XL. törvénycikk meghatározott. - Az intézet szolgáltatóképességének biztosítása az intézet előbb hangsúlyozott szociális jelentőségénél fogva közérdek; az államsegélynek olyan mértékre felemelését azonban, amely teljesen lehetővé tenné a kellő összegű ellátások és nyugdíjak kiszolgáltatását kizárja egyfelől az államháztartás helyzete, másfelől az a megfontolás, hogy az ügyvédek nyugdíjának és ellátásának az állami hozzájárulásra alapítása az úgynevezett szabadfoglalkozások más köreiben működők hasonló igényeit kelthetné fel, aminek kielégítése az államháztartás olyan megterhelését jelentené, amelyet az nem vállalhat, elutasítása pedig a társadalmi igazságosság elvét sértené. - Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet szolgáltatóképességének megfelelő biztosítása érdekében tehát az érdekelt ügyvédi kar hozzájárulásához kell folyamodni olyan módozatok szerint, amelyeknek követése az adott viszonyok közt a legcélravezetőbbnek mutatkozik. Ebben az irányban a kezdő lépést jelentik az 1050/1932. M. E. s az ennek végrehajtásaképpen 15,000/1932. I. M. számú rendeletek rendelkezései, amelyek a közmegbízatásban eljáró ügyvédek és egyéb személyek közmegbízatás alapján járó díjainak egy részét juttatják az intézetnek. Hasonló elvi alapon kívánja a célt előmozdítani az 1930:XXXIV. törvénycikk 142. §-nak a rendelkezése, amely az ügyvédi meghatalmazáson levonandó jóléti hozzájárulást rendszeresít az intézet szolgáltatásainak céljára. Az erre vonatkozó részletes rendelkezéseket - az 1930:XXXIV. törvénycikk említett 142. §-ában kifejezett törvényhozói elhatározás megfelelő végrehajtásaképpen - az 1938:VI. törvénycikk tartalmazza.

Az ismertetett újabbkeletű rendelkezések megjelölték azokat a módozatokat, amelyek mellett az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet szolgáltatóképessége az intézetet létesítő 1908:XL. törvénycikk alapelveinek szellemében fokozatosan biztosítható. A szóbanlevő rendelkezések eredményei alapján megállapítható tapasztalatok szerint azonban ezen az úton még mindig további rendelkezésekre van szükség. Az ügyvédség gazdasági és kereseti helyzete még mindig nem teszi lehetővé az intézeti járulékoknak a megkívánt mértékben szükséges általános felemelését, ugyancsak nem lehet szó arról sem, hogy az intézeti szolgáltatások továbbemelt állami hozzájárulásból fedeztessenek. A törvényjavaslat tehát - az 1908:XL., illetőleg az 1934:XXIII. törvénycikk alapgondolatának szellemében - az érdekelt ügyvédi kar úgynevezett önadóztatása útján törekszik fokozatosan tovább növelni az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet fedezeti alapját annak elrendelésével, hogy minden ügyvéd köteles az intézet céljára kereseti adóalapjának összegéhez igazodó jóléti hozzájárulást fizetni.

Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet fedezeti alapjának az önadóztatás útján való további növelésére irányuló kezdeményezés az intézet szolgáltatásaira vonatkozó tapasztalatok alapján az ügyvédi kar hivatott törvényes képviseleti szervei részéről az érdekelt ügyvédi kar köréből indult ki s ezt a törekvést az igazságügyi kormányzat alapos megfontolás után indokoltnak és közérdekűnek találta. Az a körülmény, hogy az ezen az alapon javasolt jóléti hozzájárulás az ügyvédek kereseti adójának összegéhez igazodik (1. §), - ideértve a szolgálati alkalmazásban álló ügyvédek tekintetében az alkalmazottak kereseti adóját is - már egymagában biztosítja azt, hogy az ügyvéd keresetének mértékéhez képest járul hozzá az intézet terheihez. Az arányos megterhelés elvét a javaslat még erőteljesebben érvényesíti azáltal, hogy a jóléti hozzájárulás összegének meghatározásában méltányos emelkedést alkalmaz, kisebb mértékben terhelve a kisebb keresetű ügyvédeket s mérsékelten emelve a hozzájárulás mértékét a nagyobb keresetű ügyvédek tekintetében.

A javasolt jóléti hozzájárulás várható számszerű eredményéről az ügyvédi kamarák körében végzett tájékozódások alapján is csak megközelítő becslést lehet tenni. Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet az általa végzett számítások alapján megközelítőleg évi 550,000 pengő bevételt vár abban az esetben, ha a jóléti hozzájárulás minden megkülönböztetés nélkül a kereseti adóalap 3%-a lenne; abban az esetben pedig, ha a jóléti hozzájárulás összege 1 %-tól 4 %-ig terjedne a szerint, amint a kereseti adóalap 1200, 3000 és 10,000 pengőt halad meg, illetőleg annál nagyobb, megközelítőleg 480,000 pengő az intézet által várt bevétel. Ez lehetővé tenné azt, hogy az özvegyi és árvaellátás, valamint a rokkantellátás összege megközelítőleg 40 %-kal felemelhető legyen.

Az Ügyvédi Kamarák Országos Bizottságának számításai szerint abban az esetben, ha a jóléti hozzájárulás összege 1 %-tól 3 %-ig terjedne aszerint, amint a kereseti adóalap 2000, 4000, illetőleg 6000 pengőt nem halad meg, a várható évi bevétel megközelítő összege 313,000 pengő lenne.

A javaslat a jóléti hozzájárulás összegét 1, 1 1/2, 2, illetőleg 3 %-ban szabja meg aszerint, amint a kereseti adóalap 2000, 4000, 6000, illetőleg 10,000 pengőt nem halad meg. Tízezer pengőt meghaladó kereseti adóalap esetében a tervezet a megterhelés méltányos arányossága érdekében a kereseti adóalapnak minden további tízezer pengővel való emelkedése után fél-fél százalékkal emeli a százalékos kivetési kulcsot, úgy azonban, hogy ez a kulcs hat százalékot (amelyet 70,000 pengős kereseti adóalap esetében ér el a 60,000 pengőt meghaladó kereseti adóalap után) nem haladhat meg. Ilyen értelmű szabályozás mellett elérhető az, hogy a számottevően nagyobb keresettel rendelkező ügyvédek keresetük arányában nagyobb mértékben vesznek részt az intézet támogatásában, anélkül azonban, hogy ez a támogatás reájuk nézve méltánytalan terhelést jelentene.