A felsőház választott tagjai felerészének megbizatása 1942. évi december hó 31-én lejár. A megüresedett tagsági helyek betöltése céljából tehát a törvényhatóságokban választást kell tartani. A megüresedett felsőházi tagsági helyek betöltésének azonban a területvisszacsatolásokkal érintett törvényhatóságokban olyan akadályai vannak, amelyeket törvényhozási intézkedés nélkül nem lehet kiküszöbölni. Nem vitás ugyanis, hogy a közigazgatásilag egyesítve volt azok a vármegyék, amelyek a területvisszacsatolások útján újból szétválasztattak, mint egyesített vármegyék már nem választhatnak újból felsőházi tagokat.
Újabb törvényhozási rendelkezés nélkül nem választhatnak felsőházi tagokat a - közigazgatásilag más vármegyével egyesítve nem volt - területükben megnagyobbodott többi vármegyék törvényhatósági bizottságai sem, mert a választandó felsőházi tagok számát ezekre a vármegyékre vonatkozóan is újból meg kell állapítani.
Törvényben kell ugyanis megállapítani az újból szétválasztott vármegyék, a megnagyobbodott vármegyék, továbbá a teljes egészükben visszacsatolt területen fekvő vármegyék és a visszacsatolt törvényhatósági jogú városok felsőházi kiküldötteinek számát, mert a visszacsatolt területrészeken - miután az országgyűlési képviselők száma nincs megállapítva - az 1926:XXII. törvénycikk 18. §-a második bekezdésének az a rendelkezése, hogy az egyes törvényhatóságok minden négy országgyűlési képviselő után számítva egy tagot küldenek a felsőházba, nem alkalmazható.
Külön kérdés a kárpátaljai terület felsőházi képviselete. Tekintettel arra, hogy a kárpátaljai területen törvényhatóságok nem alakultak, ennek a területnek felsőházi képviseletéről külön kell gondoskodni. Átmenetileg azt a megoldást tartanám legcélszerűbbnek, amely szerint - az országgyűlési képviselőknek már négy alkalommal történt behívásához hasonlóan - a kárpátaljai terület felsőházi kiküldötteinek behívása iránt is a két Ház határozata intézkednék.
A visszacsatolt területrészekkel megnövekedett vármegyéknek a felsőházban nagyobb létszámmal való képviseltetésével, továbbá a visszacsatolt területeken újból megalakult törvényhatóságok felsőházi képviseletével részben megoldódik a felsőház taglétszámának időszerűvé vált felemelése is.
A felsőház szervezetéről szóló alaptörvény (1926:XXII. törvénycikk) annakidején az országgyűlési képviselők számával majdnem teljesen egyenlő számban állapította meg a felsőházi tagok számát. A törvényhozás által annakidején nagyon helyesen megállapított számbeli egyensúly az utóbbi négy év alatt megbomlott annak következtében, hogy az országgyűlési képviselőknek már az új választójogi törvényben felemelt száma a területvisszacsatolásokkal kapcsolatosan 386-ra emelkedett.
A képviselőháznak jelenleg közel százzal van több tagja, mint a felsőháznak. Ezen a nagy eltérésen is javít a visszacsatolt területek törvényhatóságainak képviselethez juttatása.
Az itt tisztelettel bemutatott törvényjavaslatban törvényhatóságonkint megállapított létszám mellett a felsőházi tagok száma negyvenhét fővel emelkednék. Ehhez jönne még a kárpátaljai területről - meghíváson alapuló megbizatással - három felsőházi tag.
Az egyes törvényhatóságokra eső felsőházi tagok számát a törvényhatóságok lélekszámának figyelembevételével akként állapítja meg a törvényjavaslat, hogy minden törvényhatóságra annyi felsőházi tag essék, ahány felsőházi tagot a megfelelő lélekszámú törvényhatóságok az ország egyéb területén választanak.
Az I. Fejezethez
Az I. fejezetben foglalt rendelkezések, amelyek elsősorban az alaptörvénynek a gyakorlatban kiütközött hiányait kívánják pótolni kihatásukban, kisebb jelentőségűek. Mégis törvényszerkesztési szempontból ezeket a rendelkezéseket előre kellett felvenni, mert az alaptörvénynek állandó jellegű módosítását, illetőleg kiegészítését jelentik.
Az alaptörvénynek a gyakorlatban tapasztalt hiányok tekintetében való módosítása, illetőleg kiegészítése már korábban időszerűvé vált, azonban a törvényhozás a közelmultban nem foglalkozott olyan törvényjavaslattal, amelybe az ezekre vonatkozó rendelkezések beilleszttettek volna és ezért az előttünk fekvő törvényjavaslat kíván ezeknek a hiányoknak pótlásáról gondoskodni.
A törvényhatóságok részéről választott felsőházi tagok számának, a visszacsatolt területeken újból megalakult törvényhatóságok és a területükben megnövekedett törvényhatóságok felsőházi kiküldötteivel való emelkedése - az alaptörvény 13. §-ának első bekezdése értelmében - automatikusan maga után vonná a főrendi családok részéről választott felsőházi tagok számának jelentős emelkedését.
Behatóan mérlegelve a felsőháznak az egyes tagcsoportok tekintetében való összetételét, arra a megállapításra jutottam, hogy a főrendi családok választása alapján helyet foglaló felsőházi tagok számának ilyen nagymérvű emelése nem indokolt. Véleményem szerint ugyanis azok a szempontok, amelyeket az alaptörvény - annak indokolásából kitűnően - a felsőház összetételének megalkotásánál érvényesíteni kívánt, nem szenvednének csorbát annak következtében, hogy a főrendi családok felsőházi képviselőinek számát függetlenítjük a törvényhatóságok kiküldötteinek számától és megrögzítjük egy meghatározott számban. A törvényjavaslat rendelkezése szerint a tagoknak ebben a csoportjában néggyel több (40 helyett 44) tag lesz, mint ahány tag a főrendi családok választása alapján a felsőházban jelenleg helyet foglalni jogosult.
A törvényjavaslat ilyen értelmű rendelkezést foglal magában.
A főrendi családok képviseletével kapcsolatosan még egy olyan új rendelkezést vettem föl a javaslatba, amely szintén a területvisszacsatolásokkal vált időszerűvé. Ennek a rendelkezésnek értelmében a felsőház tagjaivá megválaszthatók lesznek a főrendi családok - egyébként választásra jogosult - olyan tagjai is, akik az 1926:XXII. törvénycikk 13. §-ának második bekezdésében megkívánt adócenzust azért nem érik el, mert az idegen megszállás ideje alatt ingatlanaikat hatósági intézkedés következtében vesztették el vagy hatósági intézkedést pótló jogügylettel elidegenítették.
Meg vagyok győződve, hogy mindenki osztja azt a megállapításomat, hogy ilyen rendelkezés törvénybeiktatásával nemcsak a méltányosság követelményének teszünk eleget, hanem a közérdeket is szolgáljuk, mert olyan értékes személyeknek a megválasztására adunk lehetőséget, akik önhibájukon kívül és akaratelhatározásuk nélkül kerültek olyan helyzetbe, hogy a választójoghoz és a választhatósághoz előírt vagyoni mértéket nem érik el. Azt hiszem, hogy helyesléssel fog találkozni a törvényjavaslatnak az a rendelkezése is, amely az említett kedvezményt - tíz évre korlátozva - a lemenő javára is biztosítja.
Amint már fentebb említettem, a visszacsatolt területrészekkel megnövekedett vármegyéknek a felsőházban nagyobb lélekszámmal való képviseltetésével, továbbá a visszacsatolt területeken újból megalakult törvényhatóságok felsőházi képviseletének biztosításával részben megoldódik a felsőház taglétszámának időszerűvé vált felemelése is. A képviselőház és a felsőház taglétszáma között jelenleg fennálló nagy különbséget csökkenti a törvényjavaslatban foglalt az a rendelkezés is, amely a Kormányzó Úr részéről élethossziglan kinevezhető felsőházi tagok számát huszonöttel felemeli.
Az élethossziglan kinevezhető tagok számát az 1926:XXII. törvénycikk 23. §-a negyvenben állapította meg. Ezt a számot a területvisszacsatolásokról rendelkező törvények a felvidéki területre vonatkozóan néggyel, a kárpátaljai terület visszacsatolásával kapcsolatosan kettővel, az erdélyi és a keleti országrészre vonatkozóan tizenkettővel és a délvidéki területtel kapcsolatban újból néggyel emelte fel. Az élethossziglan kinevezhető tagok számának felső határa jelenleg hatvankettő.
A tapasztalat azt mutatta meg, hogy az élethossziglan kinevezhető felsőházi tagoknak fentebb említett korlátolt száma sok esetben útját állta annak a közérdekű követelmény érvényesülésének, hogy közéleti érdemekben gazdag férfiak kinevezhetők legyenek a felsőház tagjaivá, ahol képességeiket és élettapasztalataikat a köz szolgálatának szentelhetnék.
Ennek a közérdekű szempontnak szolgálata mellett - amint már fentebb említettem - azzal az eredménnyel is jár a tagok számának ebben a kategóriában való felemelése, hogy a két Ház létszáma közötti eltérést úgyszólván teljesen megszünteti, mert a különbség így mindössze tizenegy marad.
A tagok számának ebben a kategóriában való ilyen mérvű felemelése tulajdonképpen csak a főrendi családok részéről választott tagok számával szembeállítva jelent lényeges emelést, egyébként azonban nem változtatja meg a felsőház összetételének képét, sőt ellenkezőleg, biztosítja azt a szerencsésen egyensúlyozott helyzetet, amelyet a törvényhozás az alaptörvény meghozatalánál az egyes tagkategóriák számarányának megállapításánál szem előtt tartott. A főrendi családok részéről választott tagok számának és a kinevezett tagok számának együttes összege ugyanis ugyanolyan hányada marad a tagok összes számának, mint jelenleg.
Az alaptörvény 9. §-ának a póttagok számára vonatkozó rendelkezése következtében - a törvény hatálybalépése óta eltelt 15 év alatt - ismételten előfordult az az eset, hogy az egyes érdekképviseletek külön-külön képviseletre jogosult kategóriáiban póttag nem volt minden esetben választható, mert minden választásnál csak annyi póttagot lehetett választani, ahány rendes tag azzal az alkalommal választás alá esett. Az említett § szerint ugyanis öt évenkint az összes póttagok megbizatása megszűnik. Ezzel szemben a rendes tagoknak csak felerésze esik öt évenkint új választás alá. Ennek következtében például a mezőgazdasági kamarák képviseleténél a törvény hatálybalépése után első alkalommal egyenlő számú rendes tagot és póttagot választottak. Az öt évre rá következő választásnál azonban - kisorsolás következében - a rendes tagoknak már csak a fele része esett választás alá és ezzel a számmal egyenlő számú póttag volt csak választható annak ellenére, hogy valamennyi póttag megbizatása megszűnt öt év elteltével. Ez a körülmény azt a visszás helyzetet eredményezte, hogy az öt évenkint ismétlődő választásokon az egyes választási csoportok fele része mindig képviselet nélkül maradt a póttagok sorában.
Ezt a visszás helyzetet szünteti meg az 1. §-ban foglalt rendelkezés.
Az alaptörvény 7. §-a akként rendelkezik, hogy a választott tagok felerészét az első választást követő ötödik év végén ki kell sorsolni abból a célból, hogy a választott tagok felerésze öt évenkint váltakozva essék új választás alá.
Egyes későbbi törvények újabb intézményeknek, szervezeteknek biztosítottak felsőházi tagválasztási jogot, nem rendelkeztek azonban minden esetben arról, hogy az így időközben megbizatáshoz jutott felsőházi tagok megbizatásának tartama meddig terjed. Ennek következtében az említett tagok választásának időpontja nem esik össze a felsőházi tagok felerészének öt évenkint ismétlődő választásának időpontjával.
A 2. § rendelkezése ezt a visszásságot szünteti meg és biztosítja azt, hogy a választások minden tagcsoportra vonatkozóan az alaptörvény értelmében öt évenkint tartandó választásokkal egy időre essenek.
Az (1) bekezdés az 1926:XXII. törvénycikk 27. §-ában foglaltakra tekintettel a közigazgatásilag egyesítve volt, de a területvisszacsatolások következtében újra különvált vármegyékben a közigazgatásilag egyesítve volt vármegyék törvényhatósági bizottságától kapott felsőházi megbizatásokat megszűntnek mondja ki.
Az 1926:XXII. törvénycikk 27. §-a ugyanis - többek között - akként rendelkezik, hogy „a felsőházi tagság joga megszűnik..... ha megszűnik az a törvényhatóság, szervezet vagy intézmény, amely őt megválasztotta”.....
Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés felvételét nemcsak a törvénynek ez a hivatkozott rendelkezése teszi szükségessé, hanem az is indokolja, hogy a különválasztott vármegyék felsőházi kiküldötteiket most már saját maguk válasszák meg.
Csupán a figyelmet kívánom felhívni arra, hogy az (1) bekezdésben foglalt felsorolásban „Szabolcs és Ung” közigazgatásilag egyesítve volt vármegyék nem szerepelnek, mert Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyesítve volt vármegyék törvényhatósági bizottsága által választott felsőházi tagok megbizatásának megszűnését kimondani - véleményem szerint - nem volna indokolt. Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyesítve volt vármegyéknek ugyanis - a területvisszacsatolások következtében - csupán a neve változott Szabolcs vármegyére, területe azonban érintetlen maradt és a törvényhatósági bizottság összetétele sem változott meg. Minden esetleges más értelmezés elkerülése végett láttam szükségét annak, hogy a (2) bekezdésben erre vonatkozó külön rendelkezés vétessék fel.
A visszacsatolt területtel megnagyobbodott - volt csonka - vármegyék által választott felsőházi tagok közül természetesen továbbra is tagjai maradnak a felsőháznak azok, akiknek megbizatása ennek az évnek a végén nem jár le.
Ezt mondja ki a (3) bekezdésben foglalt rendelkezés.
Ez a § - a 2. §-ban foglalt rendelkezéssel összhangban - biztosítja azt, hogy a választások az 5. §-ban felsorolt törvényhatóságokban is az öt évenkint tartandó választásokkal egyidőben tartassanak meg.
A § második mondatában foglalt rendelkezésre az esetleges félreértések elkerülése végett van szükség. A 6. § (3) bekezdésében felsorolt vármegyékben ugyanis egyes felsőházi tagok megbizatása a kisorsolással egyidejűleg amúgy is lejár, az így megüresedett tagsági helyeket természetesen a betöltésre kerülő tagsági helyek felerészébe be kell számítani, vagyis ennyivel kevesebb tagot kell kisorsolni.
Csupán tájékoztatásul mutatok rá arra, hogy Borsod vármegyét azért kellett itt külön megemlíteni, mert Borsodvármegye az 5. §-ban foglalt felsorolásban nem szerepel. Borsod vármegyében ugyanis, mint a területvisszacsatolások következtében különvált vármegyében a felsőházi tagok megbizatása megszűnik [6. § (1)], azonban Borsod vármegye területére az országgyűlési képviselők száma meg van állapítva és ennek következtében nincs szükség arra, hogy a felsőházi tagok számát erre a vármegyére vonatkozóan is újból megállapítsuk.
Ez a § a kárpátaljai területen ma fennálló helyzet kívánta különleges szabályokat tartalmazza; ezek - az általános indokolásban elmondottak után - külön megokolásra nem szorulnak. Csupán az (5) bekezdésben foglalt rendelkezéssel kapcsolatban kívánom felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a rendelkezésnek célja annak leszögezése, hogy a kárpátaljai területről meghívott tagok egyébként minden tekintetben a választott tagokkal esnek egyenlő elbírálás alá.
Az 1926:XXII. törvénycikk 8. §-a akként rendelkezik, hogy a felsőházi tagok választásának határidejét a belügyminiszter állapítja meg oly módon, hogy rendeletének a hivatalos lapban való közzétételétől a választásokra megállapított határidő utolsó napjáig legalább negyven napi, a választásokra megállapított határidő utolsó napjától a felsőházi tagok működésének megkezdéséig pedig legalább tíznapi időköz maradjon.
Tekintettel arra, hogy a jelen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetleg olyan időpontra is eshetik, hogy a fentebb említett határidők a jelen törvény alapján választott tagok megbizatásának kezdőnapjától, vagyis az 1943. évi január hó 1. napjától visszafelé számítva nem lennének betarthatók, indokoltnak láttam a 9. §-ban olyan rendelkezés beiktatását, amely módot ad arra, hogy a választások - szükség esetén - ebből az egy alkalomból negyven napnál rövidebb határidőre is kitűzhetők legyenek. Természetesen abban az esetben, ha ez a törvényjavaslat kellő időben törvényerőre emelkedik, a választási határidők kitűzésénél az alaptörvényben megállapított határidők betartásával fogok eljárni.
A törvényjavaslat 10. §-a hatályon kívül helyezi az 1937:XVIII. törvénycikk 3. §-a (1) bekezdésének az országgyűlés tisztviselői és egyéb alkalmazottai létszámára vonatkozó azokat a rendelkezéseit, amelyek a szövegben foglalt ellentmondás következtében keresztülvihetetlenek és ezért a gyakorlatban nem alkalmazhatók. A hatályon kívül helyezni javasolt törvényhely ugyanis a következőkép rendelkezik: „A felsőház és a képviselőház kinevezett hivatalnokait, altisztjeit és egyéb személyzetét egységes létszámba kell foglalni, mégis úgy, hogy a felsőház szolgálatára rendelt állások elkülöníttessenek.”
Ez a rendelkezés a gyakorlatban nem érvényesülhetett, mert nem vitás, hogy annak a rendelkezésnek, hogy „a felsőház szolgálatára rendelt állások elkülöníttessenek” az volt az intenciója, hogy mind a felsőház, mind a képviselőház tisztviselői részére külön-külön rangsorozati sorrend állapíttassék meg, ezzel pedig ellentmond az a szövegrész, hogy a két Ház „személyzetét egységes létszámba kell foglalni.”
