A Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak Potzdamban 1945. évi november hó 20. napján hozott határozata végrehajtásaként a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítése tárgyában kiadott 12.330/1945. M. E. számú rendelet alapján megkezdődött a magyarországi német lakosságnak Németországba áttelepítése.
Az említett rendelet alapján - előzetes becslés szerint - mintegy százezer család kitelepítéséről kell intézkedni; a kitelepítendők közül körülbelül 70.000 család foglalkozik földmíveléssel.
Az 1945:VI. törvénycikkel törvényerőre emelt 600/1945. M. E. számú rendelet végrehajtása során a kitelepítésre kerülő családoktól eddig elkoboztak: Volksbund-tagság címén 106.680 kat. hold, hazaárulás és népellenes bűnösség stb. címén mintegy 100.000 kat. hold, összesen tehát 206.680 kat. hold ingatlant. Az elkobzott ingatlanon felül a kitelepítés folytán megüresedő ingatlanok kiterjedése hozzávetőlegesen 250.000 kat. holdra becsülhető.
Az elkobzott ingatlanok jórészét a földreform végrehajtása során a földhözjuttatottak már birtokbavették és ezért a már említett 12.330/1945. M. E. számú rendelet végrehajtása kapcsán tulajdonképpen összesen mintegy 300.000 kat. hold kiterjedésű ingatlan benépesítése válik szükségessé. Ha ebből a területből a helyi igények kielégítésére 50-100.000 kat. holdat leszámítunk, előreláthatóan 200-250.000 kat. hold föld sorsáról kell gondoskodni.
Minthogy a magyarországi német lakosságnak Németországba áttelepítése folytán megüresedő ingatlanok jórészét a német lakossággal együttlakó és ittmaradó népesség megművelni nem tudná, viszont az ország más területén a földreform végrehajtása során tekintélyes számú igényjogosultat ingatlan hiányában nem lehetett földhöz juttatni, szükségképpen adódik az az egyedüli célravezető megoldás, hogy ezeket az ingatlanokat telepítésre kell felhasználni.
Előzetes becslés szerint a szóbanlévő ingatlanok betelepítésével mintegy 20-25.000 magyar családot lehet földhöz juttatni. A magyarországi német lakosság kitelepítése tehát ezen a ponton szorosan kapcsolódik a földreform mielőbbi végleges befejezéséhez, mert a 600/1945. M. E. számú rendelet végrehajtásával kapcsolatban felmerült jogos igények kielégítésére - az alig számottevő tartalékterületeken kívül - csak a német lakosság kitelepítése folytán megüresedő ingatlanok használhatók fel. Ebből a meggondolásból kiindulva a törvényjavaslat a telepítést a földreform befejezésének kérdésével együttesen kívánja szabályozni. Ennek megfelelően a törvényjavaslat első fejezetében a telepítést, a második fejezetében pedig a földreform mielőbbi befejezését célzó kérdéseket tárgyalja.
A német lakosság kitelepítése folytán visszamaradó vagyontárgyak ténylegesen uratlanná válnak, azt azonban nem lehet állítani, hogy a tulajdonosoknál fennforog az elhagyási - derelinqualási - szándék, jogilag tehát a visszahagyott vagyontárgyak elhagyottaknak nem tekinthetők. Szükséges ennélfogva a szóbanforgó vagyontárgyak tulajdonjogának kérdését rendezni. Abból az adottságból kiindulva, hogy a kitelepítés által a magyar állam kerül nemzetközi jogviszonyba a befogadó állammal, a törvényjavaslat 1. §-a kimondja, hogy a visszahagyott vagyon a magyar állam tehermentes tulajdonába kerül.
A 2. § megállapítja, hogy mely vagyontárgyakat kell a helyi földigénylők földhözjuttatásán felül telepítési célokra felhasználni. Ezek általában megegyeznek azokkal a vagyontárgyakkal, amelyek a 600/1945. M. E. számú rendelet alapján igénybevehetők. Az eltérést az okszerű telepítés szükségletei indokolják.
A német lakosság vagyonának jelentős része a 600/1945. M. E. számú rendelet alapján elkobzás alá esik s az elkobzott vagyon a Földbirtokrendező Alap állagát képezi. Tekintettel arra, hogy az elkobzás alá nem eső, a törvényjavaslat 2. §-ában megjelölt vagyont földbirtokpolitikai célokra kell felhasználni, önként adódik, hogy ezeket a vagyontárgyakat is a Földbirtokrendező Alap állagához kell csatolni.
Mint már említettem, a földreform során a német lakosság vagyonának jelentős része elkobzásra és felhasználásra került; ebből szükségképpen adódik, hogy a németek kitelepítése folytán hátramaradt vagyon felhasználására is ugyanazok a szabályok legyenek az irányadók, amelyek a földreformra vonatkoznak. Lehetetlen ugyanis az, hogy a telepes más, esetleg súlyosabb feltételek mellett kapja az ingatlant, mint az, aki otthonában jutott földhöz, de a végrehajtás gyorsaságát és egyöntetűségét is csak ilymódon lehet biztosítani.
Természetesen előfordulhat, hogy olyan német lakos áttelepítésére is sor kerül, akinek iparüzeme, kereskedése vagy valamely hasznothajtó állami jogosítványa és egyéb vagyontárgya a telepítés során okszerűen nem használható fel. Ezért a 2. §-ban nem említett vagyontárgyak felhasználásának szabályozását a törvényjavaslat 3. §-a a minisztérium hatáskörébe utalja.
A 4. § a telepítésre igényjogosultak egyes csoportjait sorolja fel. E szabályozás nem kíván az egyes kategóriák tekintetében fokozatot vagy bizonyos rangsort felállítani. Külön fel kell hívnom a figyelmet a 4. § (1) bekezdésének b) pontjára, amely csereingatlan juttatására nyujt lehetőséget. Itt kapcsolódik a legszorosabban a földreform befejezésének kérdése a telepítéshez.
A 4. § (2) bekezdése az igényjogosultság kereteit az okszerű telepítés szükségleteihez mérten tágítja akkor, amikor a telepítés érdekében szükséges, nem földmíveléssel foglalkozó személyek (orvos, szülésznő, tanító, kovács, bognár, csizmadia, stb.) részére is lehetőséget nyujt ház, kert és legfeljebb 2 kat. hold területű mezőgazdasági ingatlan és élethivatásuk folytatásához szükséges berendezések és felszerelési tárgyak juttatására.
Az R. 36. §-ának 1. pontja azt, aki a Németország elleni harcban kiváló érdemeket szerzett, elesett vagy megrokkant, aki a partizán mozgalomban harcolt, aki a reakció és fasizmus belső ellenállásában tevékeny részt vett és ennek során halál-, szabadságvesztésbüntetést, internálást szenvedett, az igényjogosultak között előnyben részesíti. Ennek a rendelkezésnek alapján azonban csak azok voltak juttathatók, akik a R. 35. §-a szerint is igényjogosultak, tehát akiknek élethivatásuk a földmívelés. Kívánatosnak látszik, hogy a telepítés során ezeket érdemeik jutalmazásául akkor is juttatásban részesíthessük, ha egyébként földmíveléssel élethivatásszerűen nem foglalkoznak. Ugyanez áll azokra az írókra, művészekre és tudósokra is, akik írói, művészi és tudományos munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a demokrácia kifejlődéséhez és megerősödéséhez. Az előadottakra tekintettel a javaslat 4. §-ának (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy az említett személyek részére ház, kert, illetve két kataszteri holdat meg nem haladó mezőgazdasági ingatlant lehet juttatni akkor is, ha nem földmívesek, feltéve, hogy vagyoni helyzetüknél fogva a juttatás indokolt.
A törvényjavaslat szerint a telepítés során előnyben kell részesíteni a földmíves családból származó és élethivatásszerűen földmíveléssel foglalkozó hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiárvákat.
A demokrácia alapelvéből következik, hogy áttelepíteni csak azokat lehet, akik önként áttelepülni hajlandók.
A földreformra vonatkozó jogszabályokat kiegészítő, a kizáró okokra vonatkozó 5. és a lakóházak juttatására irányadó 6. § rendelkezései a telepítés természetéből önként adódnak.
Bár a javaslat 2. §-ából következik, de a 7. § külön is kimondja, hogy a megváltási árra, s általában a telepes fizetési kötelezettségére a 600/1945. M. E. számú rendelet és végrehajtási rendeletei az irányadók.
Az olyan lakóház megváltási áráról, amelyhez mezőgazdasági ingatlan nem tartozik, a javaslat akként rendelkezik, hogy a megváltási ár a házadó alapját képező - az 1927. évi 200 P. M. számú Hivatalos Összeállítás 9. §-ának (4) bekezdéséhez fűzött Utasítás (4) bekezdésében megállapított - legkisebb haszonérték minden pengője után 15 pengő, mely összeget 40 pengős mázsánkénti áron tiszavidéki szokványminőségű búzára kell átszámítani. Ezek szerint egy jó állapotban lévő szilárd anyagból készült kétszobás ház esetében, melynek a haszonértéke 140 pengő, a megváltási ár 52.50 q búzának felel meg.
A háztartási felszerelési tárgyak megváltási árára a 600/1945. M. E. számú rendeletnek az élő és holt felszerelés megváltási árának megállapítására vonatkozó rendelkezései - amelyek a becslésnél az 1938. évi árakat veszik alapul - irányadók.
A német lakosságnak Németországba áttelepítését és az ezzel kapcsolatos közigazgatási teendőket, így az áttelepítettek által visszahagyott vagyontárgyak leltárbavételét is a belügyminiszter fennhatósága alatt működő Népgondozó Hivatal és egyéb alkalmi szervek intézik. Ezek azonban nem lehetnek hivatottak arra, hogy az áttelepítés mellett és azzal egyidejűleg intézzék a visszahagyott vagyontárgyak további sorsát; hatáskörük és működésük lényegében a német lakosság áttelepítésének lebonyolításával s a visszamaradt vagyontárgyak leltárbavételével és biztosításával be is fejeződik. A telepítést gyorsan, gazdaságosan és szakszerűen csak és kizárólag azok a szervek tudják végrehajtani, amelyek a földreform lebonyolításában résztvesznek; de ettől eltekintve is a telepítés elsősorban földbirtokpolitikai kérdés és mint ilyen a földmívelésügyi miniszter legfőbb irányítása és felügyelete alatt működő szervekre tartozik. Ebből a megfontolásból kiindulva a törvényjavaslat a telepítés nagy horderejű munkáját a demokrácia által létrehívott és a gyakorlatban is kipróbált szervekre: a községi földigénylő bizottságokra, a földbirtokrendező tanácsokra és az ezek mellett működő földhivatalokra kívánja bízni. Természetszerűen ezzel a Népgondozó Hivatalnak a belső telepítésre vonatkozó hatásköre teljes egészében megszűnik. Ezt kívánja egyébként az államháztartás terén minden vonalon érvényesítendő takarékosság is.
Különös jelentőséggel bír a 8. § utolsó bekezdésének az a rendelkezése, amely lehetőséget nyujt az eddig végzett telepítések felülvizsgálatára és azoknak az általános telepítési terv keretébe beillesztésére.
A telepítés tervszerűségét kívánja biztosítani a 9. § (1) bekezdése azzal a rendelkezésével, hogy a telepítést az Országos Földbirtokrendező Tanács az egész országot átfogó általános, valamint az egyes esetekre előre kidolgozott részletes telepítési terv alapján köteles végrehajtani.
A 9. § (2) bekezdése szerint, ha a községben (városban) a kitelepítés folytán megüresedő ingatlan legalább 500 kataszteri holdat tesz ki, az ingatlanok 10%-át későbbi kiosztás, illetve csereingatlan céljára kell tartalékolni. A javaslat ezzel a rendelkezéssel is a földreform befejezését kivánja biztosítani.
A javaslat 10. §-át, mely szerint a telepesek áttelepítése után a Községi Földigénylő Bizottságot újjá kell alakítani, valamint a 11. §-át, amely a telepes és házanépének letelepülését, községi illetőségét, illetőleg a község életében való részvételét, továbbá a törvényhatósági és községi testületi hatóságok kiegészítését és újjáalakítását szabályozza, külön nem kell indokolni.
Az önálló gazdálkodásra áttérés kezdeti nehézségeivel küzdő telepeseket, különösen az első időben irányítani és támogatni kell. Ezt a feladatot hivatott ellátni a telepfelügyelő, akinek alkalmazására a 12. § nyujt lehetőséget.
A 13. § a telepes kimozdításának eseteit szabályozza. A felsorolt kimozdítási okok nagyobb lehetőséget nyujtanak a kimozdításra, mint a 600/1945. M. E. számú rendelet. A szigorúbb rendelkezéseket a telepítésnek a helybeli földhözjuttatástól való különbözősége indokolja. A juttatásra vonatkozó határozat kézhezvételétől számított 3 év eltelte után kimozdításnak azonban már helye nincsen.
(A telepes kimozdítása tárgyában a Községi Földigénylő Bizottság javaslatára a Megyei Földbirtokrendező Tanács határoz. A határozat ellen az általános szabályok szerint a telepes természetesen jogorvoslattal élhet az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz.)
A kimozdítással kapcsolatban a 14. § akként rendelkezik, hogy a telepes visszatérítési, illetőleg megtérítési követelése tekintetében az Országos Földbirtokrendező Tanács határoz.
A termelés folytonosságának biztosításához fűződő érdek indokolja a 15. §-ban foglalt azt a rendelkezést, hogy a német lakosság addig, míg kitelepítésére sor nem kerül, az ingatlanokat a rendes gazda gondosságával megművelni és vagyontárgyait megőrizni köteles. Amennyiben a kitelepítendő ezt a kötelezettségét szabotálja és ezzel a termelés eredményét csökkenti, a hűtlen kezelés vétségét, illetve bűntettét követi el és ellene a bűnvádi eljárást hivatalból meg kell indítani.
Az előadottak kapcsán rá kívánok mutatni arra is, hogy a törvényjavaslatnak a telepítésre vonatkozó rendelkezései csak keretet biztosítanak, melynek hézagait a végrehajtás hivatott kitölteni.
Mint már említettem, a törvényjavaslat célja a telepítés kérdésének rendezése mellett a földreform mielőbbi befejezése s ennek kapcsán egy olyan nyugalmi helyzet létesítése, amely a termelés érdekeit is szolgálja. Evégből a javaslat 16. §-a az 1946. évi január hó 1. napja után a megváltás vagy elkobzás alá eső ingatlanok birtokbavételét és kiosztását csak az Országos Földbirtokrendező Tanács határozata alapján engedi meg és határidőhöz köti az igénylők jelentkezését is. Ez a korlátozás természetszerűen nem vonatkozik a javaslat alapján elkobzás vagy megváltás alá eső ingatlanokra és nem vonatkozik az áttelepülőkre sem.
A R. 5. §-a szerint hazaáruló, háborús és népellenes bűnös az a magyar állampolgár, aki a német fasizmus politikai, gazdasági és katonai érdekeit a magyar nép rovására támogatta. Feltételezhető, hogy azok, akik a nyilasokkal, illetve a németekkel lakóhelyükről önként, kényszerhelyzet nélkül Németországba, vagy a németek által megszállott más ország területére távoztak és bár a visszatérésre módjuk lett volna, nem tértek vissza, támogatni kívánták a német fasizmus politikai és gazdasági érdekeit és ellenségei a fennálló rendszernek. A 17. §-ban tételes rendelkezést kellett tehát felvenni arra, hogy azoknak a földbirtokait, akik 1945. évi október hó 31. napjáig nem tértek vissza lakóhelyükre, illetve birtokaikra, el kell kobozni. A javaslat védelmet állít fel a kényszerhelyzet megítélésére és kártalanítani kívánja azokat, akik a kényszert, valamint azt, hogy 1945. évi október hó 31. napjáig önhibájukon kívül nem térhettek vissza, utólag igazolni tudják.
A parasztbirtokos családját az ingatlanok elkobzása súlyosabb mértékben érinti, mint azokat, akiknek az élethivatásuk nem kizárólag a földmívelés, ezért a javaslat 18. §-a indokolt esetben a R. 14. §-a alá eső (parasztbirtokos) elkobzást szenvedő családját az elkobzott ingatlanokból juttatásban kívánja részesíteni, hogy ezzel a család megélhetése és létfenntartása a lehetőséghez képest biztosíttassék. Nem részesíthetők ebben a kedvezményben a Volksbund-tagok családtagjai s általában a kitelepítés alá eső személyek.
A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. M. E. számú rendelet a közlekedési viszonyok nehézsége miatt csak nagy késedelemmel - igen sok helyre csak hónapok mulva - jutott el, úgyhogy a Községi Földigénylő Bizottságok igen sok esetben olyan ingatlanokat is megváltás alá vontak, illetve elkoboztak, amelyekre a rendelet nem adott lehetőséget. Téves igénybevételek történtek a R. rendelkezéseinek helytelen értelmezése alapján is és bár az Országos Földbirtokrendező Tanács az 1945. évi október hó 1. napja után az ingatlanok további birtokbavételét és kiosztását hozzájárulásától tette függővé, sok esetben előfordult, hogy a tanácsnak erről a rendelkezéséről a közlekedési és kézbesítési nehézségek folytán a Földigénylő Bizottságok nem értesültek és az ingatlanok birtokbavételét ezt követően is folytatták. Ezeket az ingatlanokat a Földigénylő Bizottságok az igényjogosultaknak kiosztották s ma már nem lehetne a juttatottakat kimozdítani anélkül, hogy kimozdításuk országos nyugtalanságot ne keltene. Ezért a javaslat 19. §-a általános elvként mondja ki, hogy az 1946. évi január hó 1. napja előtt kiosztott ingatlanokat a volt tulajdonosoknak visszaadni nem lehet. Szükség volt ennek kimondására azért is, mert a volt nagybirtokosok a földhözjuttatottak között bizonytalanságot igyekeznek kelteni annak híresztelésével, hogy az ingatlanokat rövidesen vissza kell adni s jobb, ha a juttatottak kiosztott földjüket önként, jószántukból visszaadják. Ez a híresztelés nyerne megerősítést azáltal, ha a már kiosztott ingatlanokat tömegesen vissza kellene adni a volt tulajdonosoknak.
A javaslat 19. §-ának (2) bekezdése az előbbi bekezdésben említett általános szabály alól kivételt tesz az 50 kataszteri holdon aluli parasztbirtokra, amelyet a fennálló jogszabályok ellenére történt igénybevétel esetén a tulajdonosnak arra tekintet nélkül vissza kell adni, hogy a kiosztás megtörtént-e, vagy sem. Gondol azonban a javaslat arra is, hogy az 50 kataszteri holdon aluli parasztbirtokból kimozdított igényjogosult - lehetőleg lakóhelyén - más ingatlannal kárpótoltassék. A 20. § szerint az 50 kataszteri holdnál nagyobb kiterjedésű ingatlannal bíró parasztbirtokosokat 200 kataszteri holdig minden esetben, azokat a nem paraszt birtokosokat pedig, akiknek az élethivatásuk a gazdálkodás 100 kataszteri holdon aluli ingatlanaikért, ha megfelelő ingatlan van, csereingatlannal kell kártalanítani. Azoknak, akiknek az élethivatása nem a gazdálkodás, vagy ha az előbbi mondatban említett tulajdonosok kártalanítására csereingatlan nincs, részükre az ingatlanok valóságos és teljes becsértékének megfelelő kártalanítást kell fizetni.
A 21. § a R. 12. §-ának utolsó bekezdését módosítja. A R. 12. §-ának utolsó bekezdése értelmében ugyanis, ha valamely községben vagy felosztási csoportban az igényjogosultak számához képest kevés a felosztható föld, az Országos Földbirtokrendező Tanács elrendelheti a megváltást szenvedő természetes személy teljes földbirtokának igénybevételét. Ez esetben azonban a megváltást szenvedőnek az ország más részében kell azonos minőségű 100 kataszteri hold ingatlant juttatni. Tekintettel arra, hogy a R. 12. §-ának utolsó bekezdése alapján igénybevett ingatlanok helyett minden esetben a rendelkezésre álló földbirtok elégtelensége miatt csereingatlant juttatni nem lehet, viszont méltányos, hogy azok, akik csereingatlant nem kaphatnak, az ez alapon megváltás alá vont ingatlanaik értékét megkapják, a R. 12. §-ának utolsó bekezdését akként kellett módosítani, hogy csereingatlan hiányában, vagy ha a megváltást szenvedőnek a gazdálkodás nem élethivatása, a megváltott földbirtok 100 kataszteri holdon aluli részéért a valóságos és teljes becsértékének megfelelő kártalanítást kell fizetni. Ezzel a rendelkezéssel az 5600/1945. F. M. számú rendelet 8. §-a hatályát veszti, a 9. és 69. §-a pedig értelemszerűen módosul.
A R. végrehajtása során több, nagykiterjedésű osztatlan közös tulajdonban lévő, vagy telekkönyvileg és természetben is megosztott, de a valóságban egységes gazdasági kezelés alatt álló mezőgazdasági ingatlant a R. 23. §-ának harmadik bekezdésében foglaltakra tekintettel nem lehetett igénybevenni. Sok ügyben lefolytatott eljárásból megállapítást nyert, hogy egyes ingatlantulajdonosok (földbirtokosok) az előző földbirtokpolitikai rendelkezéseken okulva, ingatlanaikat, illetve ingatlanaik egy részét jó előre gyermekeikre, illetve családtagjaikra iratták át anélkül, hogy a gazdaság egységes kezelésében bármi változás is történt volna. A társtulajdonosok közül az ingatlanon rendszerint az egyik vagy, ami gyakoribb, - itt utalok a haszonbérbeadás útján történő hasznosítás esetére - egyik sem gazdálkodik s életüket rendszerint más munkakörben a birtokuktól távol élik le anélkül, hogy a jövedelem kézhezvételén kívül az ingatlanukkal bármiképpen is törődnének. A tapasztalat szerint a nép ellenszenve az ilyen birtokosok ellen fordult s a Földigénylő Bizottságok az együttesen sokszor többszáz kataszteri holdat kitevő mezőgazdasági ingatlanokat a kiosztás szempontjából egy birtokként vették figyelembe.
Tekintettel egyrészt arra, hogy a R.-ben lefektetett elvekkel is ellenkezik az ilyen nagyobb kiterjedésű ingatlanok további fenntartása, tekintettel másrészt arra, hogy a nagyszámú jogos földigénylő részére nincs elegendő kiosztható föld, szükségessé vált a R. 23. § harmadik bekezdésének a javaslat szerint történő módosítása. A 22. § értelmében az ilyen ingatlanokból legfeljebb 100, 200, illetőleg 300 kataszteri hold mentesül a megváltás alól aszerint, hogy a társtulajdonos, társbirtokos között van-e parasztbirtokos, illetőleg a R. 15. §-a alapján mentességgel bíró személy.
Az erdőkre vonatkozóan a R. 19. §-át azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a társtulajdonosokat, társbirtokosokat a 100 kataszteri holdnál kisebb birtokhoz tartozó erdők igénybevétele esetén - a meglévő és visszahagyott mezőgazdasági ingatlanaik beszámításával - legfeljebb összesen 100 kataszteri hold kiterjedésű mezőgazdasági ingatlannal lehet kártalanítani.
A társtulajdonosokat, társbirtokosokat a javaslat szerint a mentesített terület a megváltás alá vont ingatlanaik tulajdoni arányában illeti meg. Ez az általános rendelkezés a R. 14., illetőleg 15. §-a alá eső társtulajdonosra méltánytalan lehet, biztosítani kellett tehát az Országos Földbirtokrendező Tanácsnak azt a jogot, hogy a tulajdoni arányt - a 100 kataszteri holdon felül mentesített ingatlanrészre - annak javára, akire tekintettel a mentesítés történt, az általános rendelkezéstől eltérően is megállapíthassa.
Amint már erre előbb is utaltam, a Községi Földigénylő Bizottságok a javaslat 22. §-ában megjelölt ingatlanokat sok esetben teljesen kiosztották, azokra a birtoklevelet kiadták, ennélfogva az ingatlanokat a juttatottaktól akkor sem lehetne visszavenni, ha a társtulajdonosok, társbirtokosok igényjogosultsága a fentiek szerint meg is állapíttatnék, szükség van tehát annak kimondására, hogy a társtulajdonosi hányadok a R. 12. § utolsó bekezdésének alkalmazása szempontjából összeszámítandók. Ezzel kapcsolatban azt is ki kell mondani a javaslatban, hogy a kiosztott ingatlanokra vonatkozóan a 19. és 20. §-ban foglalt rendelkezések értelemszerűen alkalmazandók.
A földreform gazdasági megalapozása jórészt a földmívesszövetkezeteken nyugszik, ezeknek megerősítése fontos gazdasági érdek. E végből a R. 29. §-át a javaslat 23. §-a akként módosítja, hogy azokban a községekben, ahol legeltetési társulat van, ahol tehát a régi kisbirtokosok legelővel rendelkeznek, az igénybevett legelőt a földmívesszövetkezetek tulajdonába kell adni. Meg kell jegyeznem, hogy a 131.000/1945. F. M. számú rendelet értelmében a szövetkezeti tulajdonba jutó legelőt a szövetkezet összes tagjai - tehát a régi gazdák is - használhatják.
Az ország egyes részeiben a korábbi birtokpolitikai rendelkezések folytán, de a földbirtokosok szabad elhatározásából is nagyobb területek haszonbérletként kisemberek kezére kerültek. Ezek a haszonbérletek apáról fiúra szálltak, azokon a kishaszonbérlők igen gyakran épületeket is emeltek, szőlőt és gyümölcsöst telepítettek s csak a földtulajdonos ellenállásán mult az, hogy ezeket az ingatlanokat a kishaszonbérlők tulajdonul meg nem szerezhették. A földreform során ezek az ingatlanok megváltás alá kerültek és kiosztás tárgyát képezték. Méltányosnak látszik, hogy azok a kishaszonbérlők, akik ezeken az ingatlanokon már hosszabb idő óta gazdálkodnak s akik ezt az ingatlant bizonyos mértékben már sajátjuknak is tekintették, a földigénylésre jogosultaknál kedvezőbb elbánásban részesüljenek. Erre tekintettel a javaslat 24. §-a kimondja, hogy az ilyen kishaszonbérlőket az igényjogosultság megállapítása nélkül is olyan nagyságú földterület juttatásában lehet részesíteni, mellyel a saját tulajdonukban álló földbirtok 25, szőlő és gyümölcsös esetén pedig 5 kataszteri holdra nyer kiegészítést.
Az előbb részletezett méltányossági szempontok indokolják azt is, hogy a haszonbérelt ingatlanra az igényjogosult kishaszonbérlő által emelt építményt, a létesített szőlőt és gyümölcsöst elsősorban a kishaszonbérlőnek kell juttatni. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a haszonbérelt ingatlanon lévő, de nem a kishaszonbérlő által emelt építményre is, feltéve, hogy a kishaszonbérlőnek más ilyen épülete nincs.
A R. 24. §-a szerint 1 kataszteri hold szőlő vagy gyümölcsös 5 kataszteri hold szántónak felel meg. Ennek a rendelkezésnek a kishaszonbérlőkkel szemben történő alkalmazása méltánytalan lenne olyan esetben, amikor a haszonbérelt ingatlanon a szőlőt és a gyümölcsöst a kishaszonbérlő telepítette és a telepítvény még termő állapotban nincs, ezért a javaslat akként rendelkezik, hogy a 2 évnél fiatalabb szőlőt és gyümölcsöst, valamint az 5 évnél fiatalabb diótelepítvényt a juttatás szempontjából szántóterületként kell számításba venni.
A földreform keretében városaink nagy részében a házhelyrendezési eljárás célszerűen megoldható nem volt, mert egyfelől a megváltott, illetve elkobzott ingatlanokból házhely céljára alkalmas terület nem állott rendelkezésre, másfelől pedig az eddigi rendelkezések szerint a törvényhatósági jogú városokban a beépített területen lévő be nem épített ingatlanokat csak egységes kertváros és lakótelep kialakítása céljából lehetett igénybevenni, a városok belterületén lévő beépített ingatlanok igénybevételére meg egyáltalában nem volt lehetőség. A nagy mezőgazdasági városokban, mint Debrecen, Kecskemét, Szentes stb. az építkezés a multban 800-1000 négyszögöl, sőt ennél nagyobb kiterjedésű telkeken történt. Az okszerű városrendezés is azt kívánja, hogy a város belterületén ne legyenek túlságosan nagy telkek. Ebből kiindulva a javaslat 25. §-a lehetővé teszi az Országos Földbirtokrendező Tanács előzetes hozzájárulásával - a 2400/1945. F. M. számú rendelet 1. §-ának utolsó bekezdésében foglalt korlátozás mellett - törvényhatósági jogú városokban is a beépített (beépítésre kijelölt) területen lévő be nem épített ingatlanoknak, valamint általában a városokban a beépített ingatlanok be nem épített, a szükséges és szokásos mértéket meghaladó részének házhely céljára történő igénybevételét. A javaslat csak ebben a vonatkozásban tér el a fennálló rendelkezésektől.
A 2400/1945. F. M. számú rendelet 3. és 29. §-a értelmében a házhely céljára igénybevett ingatlanokért a valóságos és teljes becsértéknek megfelelő kártalanítási árat a Földbirtokrendező Alapból egy év alatt kell megfizetni. A magas telekárakra tekintettel az Alap ennek a kötelezettségének ilyen rövid idő alatt eleget tenni nem tud, szükség volt tehát a javaslat 26. §-ában olyan rendelkezés felvételére, mely a kártalanítási ár kifizetésének időtartamát a fennálló rendelkezéstől eltérően 5 évben állapítja meg.
A R. 40. §-a szerint a földhözjuttatott, készpénzfizetés esetén a búzában megállapított megváltási árat a búzának a budapesti középárfolyamon számított pengő értékében fizeti. Ezidőszerint a búzának tőzsdei árfolyama nincs, szükség van tehát egy olyan kisegítő rendelkezésre, mely a már befizetett megváltási árrészletnek, illetve előlegnek az elszámolását és a további fizetéseket is lehetővé teszi. Az előrebocsátottakra, valamint arra tekintettel, hogy a juttatottak jövedelmüket a mezőgazdasági termények eladásából szerzik, a javaslat 27. §-a a R. 40. §-át akként módosítja, hogy amíg a búza tőzsdei árát nem jegyzik, a búza átszámítási ára a mezőgazdasági termények hatósági árának figyelembevételével nyer megállapítást.
Az ingatlanok megváltási árát a házastársak rendszerint közös munkájuk eredményéből fizetik ki, ezért, nemkülönben házassági vagyonjogi szempontokból is indokolt a javaslat 28. §-ában foglalt az a rendelkezés, hogy a juttatott ingatlan a férj és feleség osztatlan közös tulajdonát képezi.
A földreform végrehajtása során - különösen kezdetben -, amikor a végrehajtó szervek a rendkívüli viszonyok között a R. rendelkezéseit kellőképpen még nem ismerték, előfordult, hogy az ingatlanok igénybevétele és felhasználása alkalmával olyan intézkedéseket is tettek, amelyek - bár a földhözjuttatott földmíves nép érdekeit szolgálták - az érvényben lévő jogszabályokkal nincsenek összhangban. Ennek a kérdésnek az elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül, hogy a földreform végrehajtása forradalmi jellegű volt s ennekfolytán a végrehajtásban olyan tömegerők is jelentkeztek, amelyek az egyes intézkedéseknél a végrehajtó személyek akaratától függetlenül is érvényesültek. Nem volna tehát indokolt ezekért a végrehajtó szerveket anyagilag felelőssé tenni, miért is a javaslat 29. §-a a földreform végrehajtásában résztvett szervek ellen a kártérítési igény érvényesítését kizárja. Nem érinti azonban ez a rendelkezés a bűncselekmény által okozott károk megtérítésére vonatkozó igényt.
Több esetben előfordult, hogy a Községi Földigénylő Bizottságok a felettes hatósági szervek utasításait nem, vagy nem megfelelően hajtották végre s ezzel a földreform zavartalan végrehajtását akadályozták. Hasonló esetek elkerülése végett a javaslat 30. §-a az Országos Földbirtokrendező Tanácsot feljogosítja, hogy indokolt esetben a Községi Földigénylő Bizottságokat feloszlathassa és a bizottságok ellenszegülő tagjait a juttatásból kizárhassa.
A földreform során olyanok is részesültek juttatásban, akik a fennálló rendelkezések értelmében erre nem jogosultak. A javaslat 31. §-a ennek felülbírálására ad módot és felhatalmazza az Országos Földbirtokrendező Tanácsot, hogy azoktól, akik juttatásban részesíthetők nem lettek volna, a juttatott vagyontárgyakat két éven belül visszavehesse.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint több mint félmillió egyén részesült juttatásban. Ezek között bizonyára lesznek olyanok is nagyszámmal, akik fizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, gondoskodni kell tehát olyan eljárásról, mely a juttatott nagyobbfokú megterhelése nélkül a hátralék gyors beszedését biztosítja. Erre két lehetőség van, a bírói eljárás vagy a közadók módjára történő behajtás. Nem vitás, hogy a bírói úton történő behajtás hosszadalmas s a juttatottaknak nagyobbmérvű megterhelésével is jár anélkül, hogy a hátralékok beszedését jobban biztosítaná; erre tekintettel a javaslat 32. §-a a Földbirtokrendező Alapot megillető minden követelésre a közadók módjára való behajtást mondja ki. Egyébként ilymódon történt és történik az 1920-as földreform juttatottjai hátralékainak behajtása is.
A R. hatálybalépése előtt hozott földbirtokpolitikai vonatkozású törvények rendelkezései több vonatkozásban ellentétben állanak a R. és a jelen törvény rendelkezéseivel. A régebbi földbirtokpolitikai törvények alapján földhözjutottak általában hátrányosabb helyzetben vannak a mostani földreform juttatottjainál, kívánatos tehát ezeknek az eltérő rendelkezéseknek a R. és a jelen törvény rendelkezéseivel való mielőbbi összhangbahozatala. Vitás lehet, hogy az 1946:VI. törvénycikkben adott felhatalmazás alapján ennek a kérdésnek rendeleti úton történő szabályozására mód van-e, éppen ezért a javaslat 33. §-a felhatalmazza a minisztériumot, hogy a R. hatálybalépése előtt hozott földbirtokpolitikai vonatkozású törvényeket - a R. és a jelen törvény rendelkezéseivel összhangbahozatala végett - módosíthassa és kiegészíthesse.
A javaslat 34. §-ában a szokásos záró és végrehajtásra felhatalmazó rendelkezéseken felül - az egyenlő elbánás elvénél fogva - ki kellett mondani, hogy a javaslat rendelkezéseit a folyamatban lévő, a 22. §-ban foglalt rendelkezéseket pedig a már jogerősen elbírált ügyekben is alkalmazni kell.
