1946. évi XIII. törvénycikk indokolása

a szénbányászat államosításáról * 

Általános indokolás

A történelmi idők éppen abban különböznek a lassú mederben tovafejlődő békés időszakoktól, hogy hirtelen és gyorsan érlelnek meg olyan csirákat, melyeknek kifejlődését ezideig indokoltan vagy indokolatlanul különböző viszonyok és különböző erők visszatartották.

Az idők teljessége hozza meg azt a pillanatot, hogy a magyarországi bányászat legnagyobb részét kitevő szénbányászat államosításáról szóló törvényjavaslat a Nemzetgyűlés elé kerülhetett.

A szénbányászat államosítása ma már az egész földkerekségen általános jelenség. Megtörtént ez a Szovjetunió tagállamaiban, megvalósulás előtt áll az angol világbirodalomban, elnöki intézkedéssel életbeléptették a szomszédos cseh-szlovák köztársaságban, megvalósult Lengyelországban és most a Nemzeti Függetlenségi Front eredeti munkatervének megfelelően a törvényhozás elé kerül Magyarországon is.

Mint azt a világpolitika eseményei mutatják, egy nemzet sem nélkülözheti a közösség súlyos sérelme nélkül a szénnek, mint a legfontosabb ipari és gazdasági alapanyagnak teljes birtokát és az azzal való rendelkezés lehetőségét. Ha ezt a győztes és gazdag államok is szükségesnek tartják, annál indokoltabb ez szegény és háborút vesztett országunkban. Nem mondhat le a kormányzat arról az előnyről és erőről, melyet a széngazdálkodással kapcsolatos egyeduralom jelent. Ez teszi lehetővé az iparpolitika irányítását, a foglalkoztatott tömegek egyenlő elbánásban való részesítését és módot ad azoknak a kirívó ellentéteknek megszüntetésére, amelyeket a véletlen szerencse kedvező vagy kedvezőtlen volta teremtett.

A szénbányászat államosítása szerves része annak a nagy politikai, társadalmi és gazdasági átalakulásnak, amelynek megvalósítása a fiatal magyar demokrácia célja s amelynek a rendkívül nehéz körülmények között eddig elért legfontosabb eredményeivel vetekszik fontosságában a jelen törvényjavaslat.

A jogalkotó szándékát és a szénbányászat államosításának legfontosabb indítékait kifejezésre juttató bevezető szöveg után a javaslat I. fejezete a földtulajdonosi szénjogosultság megszüntetéséről intézkedik, a II. és III. fejezet tárgyalja a szénbánya- és az ezzel kapcsolatos egyéb üzemek kártalanítás mellett történő állami tulajdonbavételét, a IV. fejezet az államosítással kapcsolatos külön kérdéseket, az V. fejezet az állam széngazdálkodási tevékenységét szabályozza, a VI. fejezet az Országos Szénbányászati Szaktanácsot állítja fel s végül a VII. fejezet az átmeneti és vegyes rendelkezéseket tartalmazza.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Bányajogunk eddigi rendszerének sajátossága volt az, hogy míg a föld mélyének kincsei általánosságban ú. n. fenntartott ásványoknak minősültek, amelyekre a törvényes feltételek mellett bárki szabadon kutathatott és bányaadományt nyerhetett, az ásványszenek a felszíni ingatlan tulajdonosának kizárólagos rendelkezése alatt állottak. Ha a történelmi fejlődés vizsgálata során ennek magyarázatát keressük, azt a magyar társadalom feudális berendezkedésében és a nagybirtok politikai hatalmában találjuk meg.

Az 1848-at megelőző rendi jogrendszer a föld mélyének kincsei tekintetében elismerte az államfőnek, az államiság akkori megtestesítőjének bányaúrjogát s az ásványi kincsek kiművelése királyi haszonvételnek, regalitásnak tárgyát képezte. Ebben az időben a szénbányászatnak országunkban jelentősége nem volt s így az ásványszenet a közfelfogás nem vonta a szűkebb értelemben vett és királyi haszonvételnek fenntartott bányászat körébe, hanem az a kő-, kavics- és homokbányászat példájára a földesúr rendelkezése alá tartozott. Az abszolutizmus idején az osztrák központi kormány hazánkban is bevezette az 1854. évi általános bányatörvényt, amely az iparilag fejlettebb Ausztriában kialakult szükségleteknek megfelelően az ásványszenet is a fenntartott, tehát a földesúri rendelkezés alól kivett ásványok közé sorolta.

Sajátságos módon az 1861. évben összehívott országbírói értekezlet, amelynek feladata volt, hogy az 1848. évi reformokat, az abszolutizmus ideje alatt bevezetett jogintézményeket és a régi magyar jogrendszert összhangba hozza, az általános bányatörvény rendelkezésein egyedül azt a változtatást tette, hogy az ásványszenet visszabocsátotta a földesúr szabad rendelkezése alá. Nem nehéz magyarázatot találni arra, hogy a XIX. század második felében, amikor a vasút és a gőzhajózás elterjedésével és az iparosodás fejlődésével a szén egyre nagyobb gazdasági jelentőségre tett szert, milyen érdekek szólhattak amellett, hogy az ősi magyar jogrendszer védelmének ürügye alatt a korábbi helyzet visszaállíttassék s ezáltal az ország szénvagyonának kiaknázásából származó jövedelemben a nagybirtokos osztály jelentős mértékben részesíttessék.

Hogy ezek az érdekek milyen hatalmi súlyt képviseltek, arra legjellemzőbb, hogy az 1854. évi bányatörvénynek három ízben is - 1870-ben, 1899-ben és 1903-ban - megkísérelt reformja azon hiúsult meg, hogy a feudális érdekeket képviselő országgyűlés nem volt hajlandó olyan javaslatot elfogadni, amely a földesúri szénjogok idejétmúlt és a kontinensen egyre inkább példa nélkül maradó intézményét megszüntette volna.

A jelen javaslat gyökeresen leszámol ezzel a helyzettel és a szénvagyont, amely csak a fent ismertetett osztálypolitika hatalmi helyzete folytán került ki a nemzet rendelkezése alól, visszajuttatja a magyar nép kezébe.

A javaslat a szénjogok és a szénjogi szerződések megszüntetésének határnapját az 1946. évi január hó 1. napjára teszi, ami azt a célt szolgálja, hogy a most tárgyalt rendelkezések és a törvényjavaslat II. fejezetének intézkedései között a kellő összhang biztosíttassék.

A 2. §-hoz

Az 1. § indokolásával kapcsolatban előadottak folytán nyilvánvaló, hogy a demokratikus közvélemény nem fogadhatja el a földbirtokos osztály befolyása alatt kialakult helyzetet olyannak, amelynek megszüntetése kártalanítási igény támasztására kellő alapot nyujthatna. A földesúri szénjog kezdeményezettjei több mint 80 éven keresztül részesültek a fogyasztók terhére a szénbányászat jövedelmének tekintélyes részében, ennek a munka nélkül szerzett jövedelemnek megszüntetése éppen a magasabb társadalmi igazság érvényesítése végett kell, hogy kártalanítás nélkül történjék.

A 3. §-hoz

A Nemzetgyűlés a mult évi december hó 6. napján hozott határozatában elrendelte a szénbányák állami kezelésbe vételét és utasította a kormányt, hogy a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot a jelen ülésszakon nyujtsa be. A törvényhozásnak ez az intézkedése elvileg állást foglalt abban a tekintetben, hogy a szénbányák, tehát az életben gazdasági egységképpen jelentkező üzemek, vétessenek állami tulajdonba. Ennek első lépése a most tárgyalt rendelkezés, amely a szénbányák jogi alapját képező bányajogosítványokat és a bányajogunk értelmében azzal elválaszthatatlan egységet képező alkatrészeket és tartozékokat az állam tulajdonába veszi. A már korábban elrendelt állami kezelésbevétel a f. év első napjával vette kezdetét, ez indokolja, hogy az állam a tényleges birtokbavétel napjára visszaható hatállyal szerezze meg a bányajogosítványok, úgyszintén a későbbiek szerint állami tulajdonba kerülő vagyonösszesség tulajdonjogát.

A 4. §-hoz

A szénbányaüzemek a gyakorlati életben a 3. §-ban szabályozott jogi kereteket túllépő eleven gazdasági egységként jelentkeznek. Természetesen az, hogy valamely gazdaságilag elválaszthatatlanul a bányaüzemhez tartozó vagyontárgy államosítás alá kerüljön-e, nem tehető függővé attól a formális szemponttól, hogy az illető vagyontárgy tulajdonosa egybeesik-e a bányajogosítványok tulajdonosával. Ezért rendelkezik a tárgyalt § (1) bekezdésének a) pontja akként, hogy a bányatörvény felhívott rendelkezései alá eső vagyontárgyak (külső épületek, műhelyek, gépek, szerszámok, anyagkészletek, munkáslakótelepek stb.) a tulajdonos személyére tekintet nélkül állami tulajdonba vétessenek. Ennek a rendelkezésnek csak kellő kiegészítését jelenti a b)-c) pont, amely a villamoserőművek, valamint az iparvasutak és sodronykötélpályák tulajdonbavételéről rendelkezik. Az általános bányatörvény meghozatalának idején a technikai fejlődés ezeket a létesítményeket még nem ismerte s így a bányatörvény felhívott rendelkezései ezek tekintetében szabályokat nem tartalmaznak. A villamoserőművek tekintetében még csak annyit kell megjegyezni, hogy a Nemzeti Függetlenségi Front célkitűzéseiben a villamoserőművek államosítása amúgy is szerepel s így indokolatlan lett volna a szénbányákkal gazdaságilag összenőtt villamoserőműveknek szétválasztása pusztán azért, hogy azok rövid időbeli eltolódással önállóan kerüljenek állami tulajdonba.

A dorogi és felsőgallai karbidgyárak állami tulajdonba vételét az említett művek és a szénbányászat között mutatkozó szoros összefüggés indokolja, ugyanis a karbidgyárak nagymértékben rá vannak utalva a szénre mint üzemanyagra s viszont termelésüknek egyik legnagyobb fogyasztója a hazai szénbányászat.

Míg a felsorolt vagyontárgyak oly szervesen tartoznak a szénbányaüzemek gazdasági egységéhez, hogy azok bárkinek tulajdonában állottak is, feltétlenül államosítás alá kell hogy kerüljenek, addig az e)-g) alatt felsorolt ingatlanok, valamint a h) alatt szereplő élelem- és ruhaneműkészletek csak abban az esetben vétetnek állami tulajdonba, ha azok a bányavállalkozó tulajdonában állottak.

Természetes, hogy a leggondosabb körülhatárolás mellett is fognak jelentkezni olyan határesetek, ahol vitatható lesz az, hogy valamely vagyontárgy a törvény rendelkezése alá esik - e. A javasolt eljárás első fokon a szakszerűséget és a gyorsaságot szolgálja, míg a másodfokon eljáró pártatlan döntőbíróság a jogrendnek nyujt megfelelő biztosítékot.

Az 5. §-hoz

A telekkönyvi közhitelesség célját szolgálja az államosítás telekkönyvi feljegyzése. Az állam tehermentes telekkönyvi tulajdonjogának bekebelezése a jelzálogos hitelezők érdekeit sértené, ha az addig történne meg, míg a kártalanítás felől intézkedés nem történik. Ezért a telekkönyvezésre vonatkozó részletes szabályozás külön rendelet számára tartatott fenn.

A 6. §-hoz

A kártérítés kérdése az államosításra kerülő üzemek tulajdonosainak érdekeit, valamint országunk közhitelét igen nagy mértékben érinti s így annak elodázása a javaslatnak tagadhatatlan hiányossága. Viszont a Nemzetgyűlés multévi december hó 6. napján kelt határozata a tényleges birtokállapot megváltoztatásával befejezett helyzetet teremtett s így a jelen törvényjavaslat benyujtása az intézkedések sürgőssége folytán még akkor sem szenvedhetett volna halasztást, ha az idézett határozat nem tartalmazott volna olyan utasítást, hogy a javaslat már a most folyó ülésszakon a törvényhozás elé kerüljön. Megfelelő előkészítés, a szükséges részletes adatok begyüjtése, összeállítása, feldolgozása és pénzügyi értékelése hiányában a rendelkezésre álló, hozzávetőleges számadatok alapján azonban ilyen nagy horderejű kérdés alapos megoldása el nem képzelhető és nem volna alkalmas sem az érintett érdekek megnyugtatására, sem országunk hitelképességének alátámasztására.

Mindazonáltal mind a belföldi, mind a külföldi közvélemény megnyugtatására a javaslat 8. §-a - megfelelően a koalíciós kormányzat által elismert magántulajdoni rendszernek - azt az elvi kinyilatkoztatást tartalmazza, hogy az állami tulajdonba vétel kártalanítás mellett történik s a kártalanítás tárgyában benyujtandó törvényjavaslat a hitelezők kielégítését is megfelelően rendezni fogja.

Ez a törvényjavaslat - amely számot kíván vetni az állami tulajdonba kerülő vagyonösszesség értékével, jövedelmezőségével, országunk teherbíróképességével és közhitelével - a fent kifejtettek alapján rendkívül sürgős s az előkészítő munkálatok mai állására tekintettel indokoltnak látszik a javaslatnak az a rendelkezése, amely a törvényjavaslat négy hónap alatt való benyujtásáról intézkedik.

Külön figyelmet érdemel a javaslatnak az az intézkedése, amely a bányajogosítványok tekintetében kizárja a kártalanítási igényt. Teszi ezt azért, mert a demokratikus állam nem ismerheti el jogszerűnek azt az állapotot, amely az ország közvagyonának egyik legjelentősebb részét tevő nemzeti szénkincs felett úgyszólván ellenszolgáltatás nélkül biztosított egyeseknek monopolisztikus rendelkezési jogot.

A kártalanítás előkészítő munkálatai mind a vállalati központoknál, mind az egyes üzemeknél folyamatban vannak. Az ingó és ingatlan vagyonleltár összeállítása az erre a célra az országos államosítási főmegbízott által kiadott utasítás szerint egységes rendszerben folyik, a kirendelt hites könyvvizsgálók az államosítás alá eső vagyonösszességre vonatkozó pénzügyi mérleget állítják össze s a szükséghez képest, több-kevesebb időre átvizsgálják a vállalatok könyvvitelét, ellenőrzik az elválasztásra kerülő üzemeknél visszamaradó vagyontárgyakat, egyszersmind a kiutalt munkabérsegélyek, beruházási hitelek stb. felhasználását is kivizsgálják.

A 7. §-hoz

Az államosításnak az a módja, amely a Nemzetgyűlés ismertetett határozata értelmében a javaslat alapját képezi, nagy felelősséget ró a jogalkotóra annak folytán, hogy nem vállalatok, hanem csak a szénbányaüzemek s az ezektől el nem választható egyéb üzemek kerülnek állami tulajdonba. Különös gondot kellett fordítani arra, hogy az államosítás a földrajzilag összenőtt s most csak tulajdonjogilag elválasztandó ipartelepek működését meg ne bénítsa.

Ezért kötelezi a javaslat az államot és a régi tulajdonost, hogy szerződéssel tisztázzák egymás között az elválasztás következtében felmerülő kérdéseket.

A felmerülő viták elintézése végett a javaslat olyan döntőbíróságot hív életre, amelyben - a választott bírósági elv példájára - a gyorsaság, a szakszerűség és a pártatlanság egyképpen érvényesül.

A 8. §-hoz

Az állami kezelés 1946. január 1-től a törvényhozás intézkedéséig az államosításra kerülő vállalat javára és terhére történt. Mivel az állam a tényleges birtokbavétel napjával - 1946. január 1-ével - szerzi meg a tulajdont, a tulajdonból eredő hasznok és terhek is az államot kell, hogy illessék.

A 9. §-hoz

A Nemzetgyűlés már említett határozatának fogalmazása a szénbányák állami kezelésbevételéről szóló jogszabályok megalkotásánál igen sok nehézséget okozott. A felmerült viták eloszlatása végett szükséges az (1) bekezdésben megemlített három rendelet jóváhagyása. Az állami kezelésbevétel természetesen megszűnik, mihelyt az állami tulajdonba vett tárgyakat az állam az állami szénbányászatot folytatni hivatott szervnek birtokába adta.

A 10. §-hoz

A szénbányák állami kezelésbevételével kapcsolatos a megfelelő személyzet kiválasztása is. Mivel az üzemeknél létszámváltozás nincs, sőt inkább a föld alatt dolgozó vájárok és a műszaki személyzet létszámának szaporítása lenne kívánatos, ez elsősorban a vállalati központok tisztviselőkarát érinti. Megnyugtatásul szolgálhat ugyan, hogy a kialakítandó mintegy öt állami szénbányászati vállalati egység és az ezeket egybefoglaló központi szervezet a szénbányavállalatok tisztviselői karát jórészben fel tudja venni s így a begyakorlott és tapasztalatokkal rendelkező tisztviselők, ha személyük demokratikus szempontokból kifogás alá nem esik, az állam szolgálatában folytatják szerzett jogaik sérelme nélkül eddigi munkájukat, elkerülhetetlen azonban, hogy az államosítás folytán egyesek exisztenciájukban ne érintessenek. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra is, hogy a szénbányák személyzetében bekövetkező csökkenés nem vagy legalább is nem elsősorban az államosítás következménye. T. i. a háborús gazdálkodás következtében a minőségileg kiválasztott emberanyagot mennyiségileg fel kellett higítani, hogy a megsokszorozódott munkát és aprólékosabbá tett közigazgatási feladatokat el lehessen végezni és a katonai szolgálatot teljesítő munkavállalókat pótolni lehessen. Igy a kelleténél mindenütt több személy van alkalmazásban, ami a viszonyok rendeződése, a közlekedés szabályozása, a nyersanyagok nagyobb mennyisége és a termelés normalizálódása folytán államosítás nélkül is kényszerítette volna a vállalatokat megfelelő létszámapasztás keresztülvitelére.

Ennek lebonyolítását indokolatlan lett volna az állam terhére róni és ez okolja meg a (2) bekezdésnek azt a rendelkezését, hogy az át nem vett munkavállalók korábbi munkáltatójukkal maradnak szolgálati viszonyban. Szociális szempontok indokolják azt, hogy az így leépítésre kerülő munkavállalók felmondási igényeit az állam a kártalanítás terhére rendezhesse.

A 11. §-hoz

Az államosított szénbányák üzletvitelét nem lenne célszerű a lassú mozgású, nehézkes állami igazgatás kezébe juttatni, azok kezelésére sokkal alkalmasabb a megfelelő mozgékonysággal bíró kereskedelmi jellegű szervezet. E cél megvalósítására az a gondolat merült fel, hogy az egyes szénmedencékben azonos természeti viszonyok között létesült bányák összességére egy-egy külön szervezet állíttassék fel állami tulajdonban lévő részvénytársaság formájában. Igy külön bányavállalat létesülne Borsodban, Nógrádban, Pécs székhellyel Baranyában és Tolnában. A budapesti bányakapitányság kerületében két vállalat működnék, melyek egyike Tatabányát-Dorogot és Budapest környékét foglalná magában, a másik a Dunántúl többi részét.

Megfontolandó kérdés még a magyar közgazdasági élet szempontjából, hogy ezt az öt bányavállalatot egy magasabb csúcsszervezet összefogja-e vagy sem, érvényesüljön-e köztük a szabad verseny a maga káros és előnyös hatásaiban? Helyes megoldásnak az látszik, hogy az öt vállalatot egybefoglaló s önálló jogi személyiséggel bíró csúcsvállalat létesíttessék ugyan, de feladata az egyes kerületi egységek számára biztosított legszélesebb körű önállóság mellett, csak a legfontosabb elvi irányítás legyen, így:

az egész ipari termelésünknek alapját képező szénkincsünkkel való gazdálkodás és annak a jövőben való biztosítása, az egyes szénmedencék helyi érdekeinek figyelembevételével és kiegyenlítésével egységes szervezetű, irányítású, vezetésű és ellenőrzésű kutatási és bányaművelési rendszer kialakítása,

a bányaüzemek korszerűsítése,

a külföldről beszerzendő bányaüzemi anyagok (elsősorban bányafa) biztosítása, továbbá a szomszédos államokban elhelyezhető szénkivitel egységes megszervezése.

Nyomós érv a csúcsvállalat létesítése mellett az, hogy csak ennek útján látszik biztosíthatónak a szénbányászat hitelszükségletének fedezése, mert csupán ily önálló jogi személyiséggel és kellő anyagi megalapozottsággal bíró vállalat tehet szert megfelelő, külföldön is elismert hitelképességre, továbbá, hogy a bányászatban különleges fontosságú szociálpolitikai szempontok is egységesen csak így érvényesíthetők.

Ennek az egyelőre csak főbb alapelveiben ismertetett szervezetnek létesítésére s adójogi helyzetének szabályozására kér a javaslat felhatalmazást.

A 12. §-hoz

Az államosításnak természetes következménye, hogy az ásványszénre való kutatás és bányaművelés joga az állam részére tartatik fenn.

E jogok átruházása esetleg indokoltnak mutatkozhatik, azonban az az ásványolajmonopólium-törvény (1911:VI. tc.) megfelelő intézkedéseinek alkalmazásával csak kellő biztosítékok mellett történhetik, amelyek közül legfontosabb, hogy a szerződés érvényességéhez a törvényhozás hozzájárulása szükséges. Az idézett törvényben az átruházási szerződésre megszabott feltételek körét a javaslat csak a munkavállalók fokozott érdekvédelmével bővíti.

A 13. §-hoz

A § ugyancsak az 1911:VI. tc. intézkedéseinek értelemszerű átvételével rendezi az állam kutatási bányaművelési tevékenységét. A (3) bekezdésben foglalt intézkedés végét veti a szénbányászat terén a további magánkutatásnak és a kutatóknak kártalanítást biztosít.

A 14. §-hoz

Az ország szénbányászatának pénzügyi eredményét ezideig a készpénzben és természetben kiszolgáltatott mintegy évi 4 millió aranypengő értékű terragiális szolgáltatások terhelték, amitől a szénjogok megszűntével az államosított szénbányászat megszabadul.

Ez teszi lehetővé, hogy 1947. július 1-től az évi nyers bevételnek 1%-a munkásjóléti célokat szolgáljon és intézményesen biztosítsa a tehetséges munkásgyermekek magasabb oktatását.

Az iparügyi miniszter a Nemzetgyűlés megfelelő tájékoztatása céljából évről-évre jelentést köteles tenni a most ismertetett összeg felhasználásáról.

A 15. §-hoz

Európa-szerte tapasztalható, hogy a föld alatt dolgozó bányamunkásság létszáma aggasztóan apad. Ennek a folyamatnak meggátlása végett az államnak gondoskodnia kell az utánpótlásról s ennek keretében a megfelelő nevelésről és oktatásról.

A 16. §-hoz

Esetleg már a közeli jövőben számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a kedvező természeti adottságoknál fogva olcsóbb külföldi szénkínálat mellett a hazai bányászat nem lesz kifizetődő, ami korlátlan szabadverseny esetében egyes gyengébb minőségű szeneink bányászatának abbanhagyására kényszeríthetne. Ezzel szemben a szén külföldről való behozatalának állami ellenőrzése olyan védelmi eszköz, amelynek hiányában egy - esetleg céltudatos - külső üzleti politika az államosítás egész eredményét a legsúlyosabban veszélyeztethetné.

A 17. §-hoz

Az Országos Szénbányászati Szaktanács felállításának indokait tulajdonképpen a 17. § (1) bekezdésében foglalt és a 18. §-ban felsorolt feladatkör tartalmazza.

A bányahatóságok által érvényesítendő nemzetgazdasági és közérdekű szempontok hathatós biztosítása végett szükségesnek látszott ilyen szaktanács felállítása, hogy a miniszter - akinek személyében a főbányahatóság és az államosított szénbányák gazdasági ügyeinek legfőbb irányítója egyesül - döntését ne csak az ellentétbe került s ennek következtében könnyen elfogult álláspontok alapján, hanem a szakmában jártas és érdekelt minden tényező meghallgatása után, valamennyi szempont figyelembevételével hozhassa meg. A Tanács összeállításánál az volt a cél, hogy valamennyi számbajövő érdek kellő képviselethez jusson s ezért a javaslat a Tanácsban helyet biztosít az érdekelt hatóságok, az ipar, a munkavállalók s a tudomány képviselői számára.

A 19. §-hoz

A szénbányászat államosítása folytán beállott új helyzet az általános bányatörvény több intézkedésének módosítását s a beállott új viszonyoknak megfelelő kiegészítését kívánja meg. A rendelkezésre álló rövid idő miatt ez a terjedelmes és aprólékos munka, mely a jelen javaslat nagyvonalúságával is szöges ellentétben állott volna, külön törvény számára tartatott fenn. E külön törvény hatálybalépéséig felmerülő átmeneti jogbizonytalanság minél rövidebbé tétele céljából kell kötelezni a kormányzatot, hogy az említett törvényjavaslatát a Nemzetgyűlés legközelebbi ülésszakán nyujtsa be. Addig is a javaslat felhatalmazást kíván adni a minisztériumnak, hogy egyes esetekben a szénbányászat körében felmerült kérdéseket a bányatörvény hatályon kívül helyezendő intézkedéseitől eltérően a jelen törvény szellemében oldhasson meg.

A 20. §-hoz

Az az intézkedés, hogy a folyamatban lévő bányaadományozási ügyekben az eljárás az állam javára folyik tovább, az államosítás okszerű következménye.

A 21. §-hoz

A földbirtokreformról szóló kormányrendelet bányajogi rendelkezéseket nem tartalmaz. Ezt a hiányt kívánja pótolni a jelen §, amely intézkedést nem foglal magában, a célja csak az esetleges viták elkerülése végett a tényleges jogi helyzet megállapítása.

A 22. §-hoz

A szakasz lehetőséget ad a szakhatóságnak, hogy egyrészt előre tudomással bírjon a bányászatot és a bányamunkásságot érdeklő szabályrendelettervezetekről, - másrészt azok tárgyalásán felszólalhasson, észrevételeit megtehesse és az általa képviselt bányászati szakszempontokat kellőképpen érvényesíthesse. Ennek hiánya egyes vármegyékben - így Nógrádban, Borsodban, Komáromban, ahol a bányászat igen nagy jelentőségű - az önkormányzati jogalkotásban eddig érezhető volt.

A 23. §-hoz

A javaslat kötelezi az eddigi szénbányavállalatokat, hogy tevékenységük megváltoztatása folytán cégszövegüket a cégvalódiság elvének megfelelően módosítsák, lehetőséget nyujt azonban arra, hogy erkölcsi és kereskedelmi értéket jelentő eddigi cégszövegüket megfelelő utalással továbbra is feltüntethessék.

A 24. §-hoz

Az államosítással kapcsolatban felmerülő társadalombiztosítási és nyugdíjintézeti kérdések rendkívül bonyolultak. Az egyes szénbányavállalatoknál ezidőszerint 23 vállalati társpénztár működik, köztük a diósgyőri és a komlói önálló kincstári társpénztár is. E társpénztárak tagjai közé tartozik az elválasztásra kerülő üzemek munkásainak és alkalmazottainak nagy része, viszont az elismert vállalati nyugdíjpénztárak tagjai között vannak azok a tisztviselők is, akiket a szénbányászat államosításával az állam a vállalatoktól átvesz. Ezeknek a szempontoknak az összeegyeztetésére ad a rendelkezés felhatalmazást, azonban eleve kiköti a szerzett jogok sértetlenségét.

A 25. §-hoz

A § a szénbányászati berendezések védelmét teszi hatékonyabbá olyan módon, ahogy más nagyfontosságú és közérdeket szolgáló állami vagyontárgyakat is védelmez a törvény.

A 26. §-hoz

A javaslatnak törvényerőre emelkedése esetén a felsorolt jogszabályok vesztik hatályukat.

A 27. §-hoz

Az államosítás egységes és egyöntetű keresztülvitelét bizonyos külpolitikai vonatkozású földrajzi adottságok és más nemzetközi jogviszonyok akadályozni látszanak. Ilyen szempontok három vállalattal kapcsolatban merülnek fel:

a) Az Urikány-Zsilvölgyi Kőszénbánya Rt. Sopron város határában, a brennbergi bányaüzemet tartja művelésben. A trianoni országhatár a bányatelepet és a feltárt szénmezőt kettőbe vágta, s a leművelhető tartalék-szénterület nagy része a szomszédos ausztriai terület felszíne alatt fekszik. Az 1928. évi 1970. M. E. számú rendelettel kihirdetett osztrák-magyar egyezmény Récény, Lakfalva és Lakompak községek területén a burgenlandi szénkutatást és szénkitermelést szabályozó osztrák rendelet alkalmazását felfüggeszti s Ausztria a fenti társulat számára 1963-ig biztosítja az Eszterházy-uradalommal kötött szerződésből eredő szerzett jogainak teljes birtokát. A magyarországi területen lévő szénvagyon a bányászatot mindössze 10-15 évig teszi lehetővé, ha azonban az Ausztriával kötött szerződés meghosszabbítható lesz, a bányaüzem léte 80-100 évre biztosítottnak látszik.

b) Az Első Dunagőzhajózási Társaság bécsi cég Pécs-környékén a székesegyház és püspökség birtoka alatt elterülő széntelepekben nagyarányú bányászatot fejlesztett ki, részben saját tulajdonban, részben bérletben, részben pedig terragiális szolgáltatás alapján. Az utóbbiak tekintetében hangsúlyozni kell, hogy ezek a bányajogosítványok és szénjogok kizárólagos magyar tulajdont képeznek. Midőn a Creditanstalt-Bankverein bécsi bank megbukott, a Dunagőzhajózási Társaság tulajdonjoga a bankot felszámoló osztrák állam tulajdonába ment át.

c) Az első világháborút követő határrendezés során a csehszlovák köztársaság elismerte a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. jogi és gazdasági egységét és Magyarországgal egyezményt kötött a nevezett cég bánya- és ipari termékeinek kölcsönös forgalma tekintetében. Mivel a csehszlovák köztársaság elnöki dekrétummal a bányászatot és a nehézipart államosította, illetve nemzeti tulajdonba vette, a túlsó oldalon megváltozott helyzet következtében kérdés, hogy fennáll-e még az egyezmény megújításának lehetősége. Miután a nemzetközi bíróság előtt ez ügyben döntő fontossággal bírhat az egyezménynek az a kitétele, amely szerint az addig kötelez, míg a vállalat jogi és gazdasági egysége fennáll, tanácsosnak látszik az államosítás végrehajtását a vállalattal kapcsolatban ideiglenesen felfüggeszteni.

Ugyancsak külpolitikai vonatkozású a tárgyalt § (2) bekezdésének rendelkezése is, amely azt a természetes megállapítást tartalmazza, hogy a törvény a fegyverszüneti egyezményből folyó kötelezettségek teljesítését nem érinti.

A szénbányászat államosítása szokatlan nagy és rendkívül nehéz munkájának befejezése annyira súlyos és fontos közgazdasági és politikai esemény, amely megkívánja a törvényhozás kellő tájékoztatását. Ezt célozza a javaslatban foglalt az az utasítás, hogy a szakminiszter annak idején az egész tárgykörre kiterjedő részletes jelentést tegyen az eredményekről a törvényhozásnak.


  Vissza az oldal tetejére