1946. évi XX. törvénycikk indokolása

egyes villamosművek energiatelepeinek és távvezetékeinek állami tulajdonba vételéről és a villamos energiagazdálkodással kapcsolatos egyéb rendelkezésekről * 

Általános indokolás

Az ipari - különösen a nagyipari - és részben már a mezőgazdasági termelésnek is, továbbá a közlekedésnek és egyéb gazdasági tevékenységnek, nemkülönben a magánháztartásoknak is egyik legfontosabb szükséglete a villamos energia. Az e tekintetben felmerülő szükséglet hazánkban még csak részben elégíthető ki, amennyiben a legutolsó adatok szerint városainknak és községeinknek csak negyvenkét százaléka van villamos energiával ellátva (számszerint 56 - tehát valamennyi - város és 1344 község).

A háborút megelőző években történtek ugyan erőfeszítések, hogy a villamosítás terén - különösen a nyugati államokhoz képest - meglehetősen visszamaradt helyzetünk javíttassék, előbbre vitessék és ezeknek az erőfeszítéseknek kétségtelenül is volt eredménye, a háború alatt azonban ez a fejlődés megszakadt, illetőleg - kisebb mértékben - a háború alatt visszacsatolt, a villamosítás terén még jobban elmaradt területekre (elsősorban Erdélyre) helyeződött át. A háborús események következtében a villamosművek már meglévő berendezései is igen jelentős károkat szenvedtek és ezeket sok esetben mindezideig nem sikerült helyreállítani. Ez a helyzet megkívánja tehát, hogy az állam a villamosítás kérdésébe erélyesebb kézzel avatkozzék bele.

De megkívánja ezt az a körülmény is, hogy a villamosművek működése sok kívánnivalót hagy maga után. A villamosművek részben az állam, részben egyéb közületek, részben pedig magánvállalatok tulajdonában vannak. Az állam - ideértve az állami vállalatokat is - tulajdonában vannak: a bánhidai 108.750, a diósgyőri 39.900, a pétfürdői 13.000, a fűzfői 11.250, a győri 10.150, a kesznyéteni 6600 és a komlói 6250 kilovoltampere-teljesítőképességű közhasználatú energiatelepek, valamint a Budapest-Bánhida-Győr-Horvátkimlei 100 és a diósgyőr-kesznyéteni ugyancsak 100 kilovolt-feszültségű távvezetékek.

Az országos érdekek főként az állam tulajdonában lévő villamosműveknél érvényesültek, a városi (községi) és a magánvillamosművek azonban elsősorban a helyi viszonyokra voltak tekintettel és így ezek vitelében országos viszonylatban egységes elvek csak részben érvényesültek. Sőt egyes esetekben a vállalkozói érdekek túlzott érvényre juttatásával ezek a közérdekkel ellentétbe kerültek.

A megfelelő állami beavatkozás hiányának következményei többek között a sok esetben már elavult berendezések nem gazdaságos kihasználásában, a különféle kezekben lévő villamosművek közötti együttműködés nehézségeiben, valamint a villamos energia árának és az energiaszolgáltatás egyéb feltételeinek közérdeket ki nem elégítő megállapításában mutatkoztak. Mindezek a körülmények az ország közgazdaságát kétségtelenül károsan befolyásolják.

A gazdasági élet jelenlegi fejlettségi fokán a korszerű villamos energiagazdálkodás az ország újjáépítésének is egyik legfontosabb feltétele. A villamos energiagazdálkodás erőteljes és egészséges kiépítése pedig elsősorban az országos jelentőségű energiatelepek és távvezetékek üzemére támaszkodik. Tehát ezeknek az energiatelepeknek és távvezetékeknek üzemét az összes fontos közgazdasági érdekek figyelembevételével egységes irányelvek szerint kell fenntartani és fejleszteni abból a célból, hogy a villamos energiaellátás az egész országban a gazdaságosság és közérdek követelményeinek a legjobban megfeleljen. E szempontok teszik indokolttá az országos jelentőségű energiatelepek és távvezetékek állami tulajdonba vételét és az állami tulajdonba nem vett energiatelepek, távvezetékek és a villamos energia elosztására szolgáló berendezések tekintetében az állam részére a szükséges - a villamos energia fejlesztéséről, vezetéséről és szolgáltatásáról szóló 1931:XVI. törvénycikkben foglaltakon túlmenő - beavatkozás megengedését.

Hasonló felismerés alapján számos külföldi állam is megtette már az e célt szolgáló rendelkezéseket.

Hazánkban is erről részben már gondoskodott a szénbányászat államosításáról szóló 1946:XIII. törvénycikk, amelynek értelmében állami tulajdonba vétettek a következő közhasználatú villamosművek energiatelepei; a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. Tatabánya-felsőgallai - több részből álló - 79.800, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi 44.300, zagyvarónai 33.500, várpalotai 17.450 és mázai 5800, az Első Dunagőzhajózási Társaság pécsi 29.120, a Borsodi Szénbányák Rt. barcikai 10.700, az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár Rt. egercsehi 2250, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. kurittyáni 2150, a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Rt. nagybátonyi 1846 és az Edelényi Kőszénbánya Vállalat Rt. edelényi 500 kilovoltampere-teljesítőképességű energiatelepe, valamint a kőszénbányákhoz tartozó saját használatú villamosművek energiatelepei. Ezzel a legnagyobb energiatelepeknek máris az állam vált tulajdonosává. A trianoni Magyarország villamos energiatermelését ugyanis túlnyomó részben szénbányavállalatok végezték. Villamos energia fejlesztésére alkalmas vízi energiánk igen kevés van, úgyhogy ilyen módon az ország energiaszükségletének csak néhány százalékát lehet biztosítani; fontosabb vízi energiatelepeink Felsődabszán, Gibárton, Kesznyétennél, Dömsödnél és Ikervárott vannak.

Ha a fentemlített célt maradéktalanul meg akarjuk valósítani, meg kell tennünk azokat a további rendelkezéseket, amelyek e tekintetben még szükségesnek mutatkoznak. Egyúttal azonban le is kell zárjuk a villamos energiatelepek és a villamosművekhez tartozó egyéb berendezések állami tulajdonba vételének kérdését, hogy ezzel megmutassuk azt a területet, ahol a magánvállalkozás számára tevékenység kifejtésére továbbra is alkalom, lehetőség kínálkozik. Ezzel tudjuk biztosítani azt, hogy egyfelől az állam, másfelől az egyéb közületi vagy magánvállalkozás a maga külön-külön területén, de egymást kiegészítve munkálkodjék a feladatok megoldásán.

Erről gondoskodik a most előterjesztett törvényjavaslat, amelynek rendelkezéseit az ország kormányzásában résztvevő politikai pártokkal részletesen megtárgyaltam.

Ennek legfontosabb rendelkezései az alábbiakban foglalhatók össze:

1. A nem állami tulajdonban lévő fontosabb energiatelepek és távvezetékek - kártalanítás mellett - feltétlenül állami tulajdonba vétetnek, a kevésbbé fontos, de országos viszonylatban még mindig számottevő energiatelepek és távvezetékek pedig - ugyancsak kártalanítás ellenében - állami tulajdonba vehetők. Arra, hogy milyen energiatelepeket és távvezetékeket érint ez a rendelkezés, az 1. és 2. §-hoz fűzött részletes indokolásban térek ki.

Az országos jelentőségű energiatelepek és távvezetékek állami tulajdonba vétele folytán az állam az egész magyar villamos energiagazdálkodás irányítását és vezetését átveszi. Ezeknek az energiatelepeknek az államosítása során elsőrendű célkitűzésnek kell lennie, hogy a barnaszénben gazdag vidékeken vagy az olajvidék közelében, esetleg a vízierő kihasználását lehetővé tevő helyeken országos energiatelepek létesüljenek, amelyek a helyszínen fellelhető olcsó energiaforrás felhasználásával az ugyancsak még nagyrészt ezentúl kiépítendő országos távvezetékhálózatra szolgáltassák a villamos energiát és így juttassák el az egyes vidékek fogyasztási súlypontjaira az elosztóművek részére. Az országban meglévő energia forrásaink célszerű felhasználása fizetési és kereskedelmi mérlegünkben egyaránt döntő változást jelenthet a jövőben. Természetes, hogy az energiagazdálkodásnak fentiek szerint átszervezése - amely a fejlődés egyedül helyes és szükséges iránya - igen nagy tőke felhasználását igényli. Ennek következtében ez az átszervezés országunk jelenlegi helyzetében csak fokozatosan, lépésről lépésre haladva valósítható meg. A helyesnek felismert célkitűzés fokozatos megvalósítása azonban nem szolgálhat okul arra, hogy a helyes irányból eltérve az ország villamos energiagazdálkodását a jelenlegi meglehetősen fejletlen állapot kényszerű alapulvételével valósítsuk meg.

2. A községek (városok) részére biztosított ú. n. megváltási és háramlási jog - a községeknek (városoknak) nyujtandó kártalanítás mellett - az államra száll át. Ez a rendelkezés is azt kívánja biztosítani, hogy az energiatelepek és egyéb berendezések - ha azok kikerülnek az eddigi tulajdonos kezéből - ne forgácsolódjanak szét egymásra tekintettel nem lévő kis részekre, hanem egyöntetű kezelést biztosító nagy egységbe tömöríttessenek.

Ugyanennek a célnak az érdekében a közhasználatú villamosmű energiatelepe, illetőleg távvezetéke eladásának, bérbe- vagy haszonbérbeadásának tervbevétele esetében az államnak előjoga van arra, hogy az energiatelepet, illetőleg a távvezetéket megvegye, bérbe- vagy haszonbérbe vegye.

3. Az előző pontokban tárgyalt rendelkezések azt kívánják biztosítani, hogy a villamos energia fejlesztésére, vezetésére és elosztására szolgáló berendezések minél nagyobb részben kerüljenek az államnak - mint tulajdonosnak vagy birtokosnak - rendelkezése alá.

Azonban azokban az esetekben is, amikor az állam - nem lévén tulajdonos vagy birtokos - közvetlenül nem rendelkezhetik, meg kell engedni, hogy az ország villamos energiagazdálkodásának érdekében szükséges intézkedések megtételére a villamosművek tulajdonosait, illetőleg engedélyeseit (fenntartóit) kötelezhesse.

Ezért a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az állam az említett érdekből

a) az általa megjelölt fogyasztók villamos energiaszükségletének elsősorban való kielégítéséről,

b) a villamosművek között való kellő együttműködésről,

c) a villamosmű üzemképessé, illetőleg biztonságossá tételéről, a szükséges bővítésről vagy korszerűsítéséről -, ha pedig az ország érdekében megkívánt gazdaságos működést biztosítani ezekkel az eszközökkel nem lehet - működésének korlátozásáról, esetleg teljes megszüntetéséről gondoskodjék.

Azt, hogy a gondoskodás milyen eszközök igénybevételével történhetik, az egyes rendelkezések részletesen szabályozzák. Itt csak annyit emelek ki, hogy végső esetben nem lehet elzárkózni az elrendelt kötelezettségnek hatósági vezető kirendelése útján a villamosmű tulajdonosának (engedélyesének, fenntartójának) terhére való teljesítésétől, illetőleg - az államnak a villamosműben tulajdonrész biztosításával - az állam terhére való teljesítésétől, sőt kártalanítás mellett egészen állami tulajdonba vételétől sem.

4. Az előbbi pontban említett rendelkezések műszaki szempontból biztosítanak az állam részére meghatározott irányban beleszólást. Meg kell azonban engedni az állam részére azt is, hogy a villamosművek egész üzem- és üzletvitelébe is betekintést és beleszólást nyerjen. Gondoskodik tehát a törvényjavaslat arról is, hogy a villamosművek üzem- és üzletvitelét, az általuk alkalmazott árszabásokat, a villamos energiaszolgáltatás feltételeit és a villamosművek egyéb kötelezettségeit felülvizsgálat alá lehessen venni, ezek tekintetében a villamosművek tulajdonosait (engedélyeseit, fenntartóit) kötelező irányelveket lehessen megállapítani és végül arról is, hogy indokolt esetekben a villamosenergia-egységárakat meg lehessen változtatni. E rendelkezések lehetővé teszik, hogy az ezidőszerint az ország különböző részein egymástól igen eltérő árszabásrendszerek, energia-egységárak és egyéb energiaszolgáltatási feltételek az egész országban a lehetőséghez képest egységesen állapíttassanak meg.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

E szakasz a közhasználatú villamosművek energiatelepeinek állami tulajdonbavételéről szól; az energiatelepeket ebből a szempontból két csoportba sorozza. Az egyik csoportba tartoznak azok az energiatelepek, amelyeknek teljesítőképessége legalább húszezer kilovoltampere, feltéve, hogy az általuk fejlesztett energiának nagyobb részét a javaslatban meghatározott célra szolgáltatják. Mindössze egy energiatelep esik e rendelkezés alá, mégpedig a Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok számára, Phöbus Villamosművek újpesti 24.800 kilovoltampere teljesítőképességű energiatelepe. A törvény hatályba lépésével ez állami tulajdonba kerül.

A másik csoportba tartoznak azok az energiatelepek, amelyeknek teljesítőképessége az említett mértéket eléri ugyan, de amelyek az általuk fejlesztett energiának nagyobb részét nem a javaslatban meghatározott célra szolgáltatják, továbbá azok az energiatelepek, amelyeknek teljesítőképessége az említettnél kisebb, de legalább ötezer kilovoltampere. E rendelkezés kilenc energiatelepet érint, úgymint az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. ajkai 44.000, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. ózdi 36.000, a Központi Gáz és Villamossági Rt. szegedi 10.450 Debrecen thj. város világítási vállalata 8168, a Nyiregyházi Villamossági Rt. nyiregyházi 6200, Székesfehérvár thj. város közművei 5700, az Egercsehi Kőszénbánya Rt. bélapátfalvi 5350, Kecskemét thj. város villamosművei 5200 és Békéscsaba m. város villamosművei 5140 kilovoltampere-teljesítőképességű energiatelepét. Ezek az energiatelepek nem kerülnek a törvény hatálybalépése folytán állami tulajdonba, de a helyes energiagazdálkodás érdekében azokat bármikor állami tulajdonba lehet venni. A törvényjavaslat azonban nem kívánja útját állni annak, hogy ilyen energiatelepeket a jövőben magánvállalatok is létesítsenek és ezért az állami tulajdonbavétel lehetőségét az ebbe a csoportba tartozó energiatelepek közül azokra korlátozza, amelyeket a törvény hatálybalépése előtt már üzembe helyeztek.

A saját használatú villamosművekhez tartozó energiatelepek állami tulajdonba vételének nincs helye, mert ezek különleges célok betöltésére szolgának -, arra, hogy villamos energiát kizárólag a fenntartó saját és alkalmazottainak háztartásában, gazdaságában vagy vállalatában való felhasználás céljára szolgáltassanak (1931:XVI. tc. 6. §).

Az állami tulajdonba vett energiatelepekért járó kártalanításról a 14. § szól.

A 2. §-hoz

E § a távvezetékek állami tulajdonba vételéről rendelkezik és a távvezetékeket ebből a szempontból ugyancsak két csoportba sorozza. Az elsőbe tartoznak az országos jelentőségű távvezetékek, azok, amelyeknek feszültsége legalább hatvan kilovolt. Ezek a következők: a Hungária Villamossági Rt. zagyvaróna-szolnoki 60 és a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabánya-veszprémi ugyancsak 60 kilovolt feszültségű távvezetéke (az utóbbi erősen sérült). Ezek a távvezetékek a törvény hatálybalépésével mind állami tulajdonba kerülnek.

A második csoportba azok a távvezetékek tartoznak, amelyeknek feszültsége kisebb ugyan, de két energiatelepet kötnek össze; mivel ilyen távvezetékek már jelentősebb számban vannak, azok részletes felsorolására nem térek ki. Ezek a távvezetékek nem kerülnek a törvény hatálybalépésével állami tulajdonba, de az iparügyi miniszter azokat az országos távvezeték kialakítása érdekében bármikor állami tulajdonba veheti. Ugyanabból a szempontból azonban, amelyet az 1. §-sal kapcsolatban már említettem - vagyis, hogy ne akadályozzuk meg azt, hogy magánvállalatok is létesítsenek a jövőben ilyen kisebb feszültségű távvezetékeket - a törvényjavaslat az állami tulajdonba vétel lehetőségét itt is a törvény hatálybalépésekor már üzemben lévő távvezetékekre korlátozza.

Az 1. §-sal ellentétben a törvényjavaslat itt nem tesz különbséget a tekintetben, hogy köz vagy saját használatú villamosműről van-e szó. A távvezetékekre vonatkozó rendelkezéseket tehát a saját használatú villamosművekhez tartozó távvezetékekre is alkalmazni kell. Ez indokát abban leli, hogy a saját használatú villamosműnek a rendeltetése betöltése végett táv- vezetékekre általában nincsen okvetlen szüksége. Az állam azonban a kialakítandó országos távvezetékbe ezeket a távvezetékeket is célszerűen be tudja kapcsolni. Önként értetődik egyébként, hogy az állami tulajdonba vétel nem lesz akadálya annak, hogy a saját használatú villamosmű fenntartójának méltánylást érdemlő érdekei figyelembe vétessenek.

Az állami tulajdonba vett távvezetékekért a 14. § értelmében kártalanítás jár.

A 3. §-hoz

Az 1. § (1) és a 2. § (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy az ott említett energiatelepek és távvezetékek állami tulajdonba vétetnek. E rendelkezéseket kiegészíti az a rendelkezés, hogy ilyen energiatelepet, illetőleg távvezetéket a jövőben csak az állam létesíthet. Kivételesen előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor indokolt lehet megengedni, hogy ilyen energiatelepet, illetőleg távvezetéket más létesítsen; ezért a törvényjavaslat felhatalmazást ad erre a minisztériumnak.

Az energiatelepek célszerű - a fejlesztéshez legalkalmasabb energia előfordulási helyén való - telepítése és az energiatermelés gazdaságosságának biztosítása érdekében a törvényjavaslat az 1931:XVI. tc. 8. és következő §-aiban foglalt rendelkezések kiegészítéseként kimondja azt is, hogy villamos energiatelepet csak az iparügyi miniszter által meghatározott helyen és műszaki feltételek mellett szabad létesíteni.

A 4. §-hoz

A törvényjavaslat szerint a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei tulajdonában levő energiatelepek és távvezetékek a törvény hatálybalépésével nem kerülnek és később sem vehetők állami tulajdonba és e villamosműre a 3. § korlátozó rendelkezései sem terjednek ki. Ez abban leli indokát, hogy ez a villamosmű a közérdeknek megfelelően és az országos szempontok figyelembe vételével fejti ki működését, tevékenységét - mivel azt a kormány székhelyén fejti ki - a kormány állandóan figyelemmel kísérheti és abban a kormány az irányító befolyását a legteljesebb mértékben érvényesíteni tudja.

Teljesség kedvéért megemlítem, hogy az említett villamosmű tulajdonában négy energiatelep van és pedig: a kelenföldi 223.000, a révészutcai 23.800, a Csáky-utcai 16.350 és a Váci úti 18.500 kilovoltampere-teljesítőképességű energiatelep.

Az 5. §-hoz

Az 1931:XVI. tc. 54-56. §-ai a közhasználatú villamosműnek a villamos energia elosztására szolgáló berendezései tekintetében, - az említett törvény hatálybalépése előtt a törvényhatósággal, a megyei várossal, a községgel vagy az ezek által alapított társulattal kötött szerződés (1931:XVI. tc. 65. §), röviden az ú. n. energiaszolgáltatási szerződés pedig sok esetben a közhasználatú villamosműnek az energia fejlesztésére, vezetésére és elosztására szolgáló berendezései tekintetében az illető község (város) részére megváltási és háramlási jogot biztosítottak. A törvényjavaslat szerint ez a jog - az általános indokolás 2. pontjában kifejtett okokból - az államra száll át.

Az állam azonban a községet (várost) az elvont jogért kártalanítani köteles.

A 6. §-hoz

E § - az ugyancsak az általános indokolás 2. pontjában kifejtett okokból - az állam részére jogot ad arra, hogy ha a közhasználatú villamosmű tulajdonosa energiatelepét, illetőleg távvezetékét eladni, bérbe- vagy haszonbérbeadni szándékozik, az energiatelepet, illetőleg a távvezetéket az állam a maga részére szerezhesse meg, illetőleg vehesse bérbe vagy haszonbérbe. Önként értetődik, hogy ez a rendelkezés csak olyan energiatelepekre és távvezetékekre vonatkozik, amelyek nem kerülnek az 1. § (1), illetőleg a 2. § (2) bekezdése értelmében már a törvény hatálybelépésével az állam tulajdonába. A 6. §-ban biztosított jog azonban az államot a kisebb jelentőségű, az 1. § (2), illetőleg a 2. § (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek meg nem felelő energiatelepek és távvezetékek tekintetében is megilleti. Ha az energiatelep, illetőleg a távvezeték az 1. § (2), illetőleg a 2. § (2) bekezdésének hatálya alá esik, az állam a 6. §-ban biztosított jog helyett az 1. § (2), illetőleg a 2. § (1) bekezdése alapján az állami tulajdonba vétel jogával is élhet.

A 6. §-ban biztosított jog gyakorlása esetében az államot a tervbevett szerződésben a harmadik személy javára megállapított jogok illetik meg és az annak terhére megállapított kötelezettségek terhelik.

A 7. §-hoz

Az általános indokolás 3. pontjában már rámutattam arra, hogy milyen irányban szükséges műszaki szempontból az állam részére beavatkozási lehetőséget biztosítani a tulajdonában vagy birtokában nem levő villamosművek tekintetében. Az ott említett intézkedések megtételének jogi alapját a 7-11. §-ok adják meg.

A 7. § - az 1931:XVI. törvénycikk rendelkezésein túlmenően - lehetővé teszi, hogy az állam meghatározott fogyasztók (iparvállalatok stb.) energiaszükségletének elsősorban való kielégítéséről és a villamosművek között megkívánt együttműködésről hathatósabban és szükség esetében hatósági vezető kirendelése útján is gondoskodjék.

Ilyen irányú intézkedésnek mind a köz-, mind pedig a saját használatú villamosművek tekintetében helye van, az utóbbiakra nézve azonban csak akkor, ha az intézkedés végrehajtása sem gátolja, hogy a villamosmű eredeti rendeltetésének megfeleljen.

A 8. §-hoz

A háborús események következtében történt megrongálódás folytán vagy esetleg egyéb okból is az energiatelepek, távvezetékek, illetőleg a villamos energia elosztására szolgáló berendezések sok esetben üzemképtelenné váltak és azok helyreállítása mindezideig nem történt meg. Az 1931:XVI. törvénycikk (32-33. §) kötelezi ugyan az engedélyest, hogy berendezéseit állandóan üzemképes állapotban tartsa, de egyfelől a vele szemben tehető intézkedés - az engedélyokirat visszavonása (1931:XVI. tc. 50. §) - a kívánt cél elérésére, a berendezések üzemképessé tételére, nem alkalmas, másfelől pedig, olyan esetben, amikor az engedélyes (fenntartó) az energiatelepnek, vagy egyéb berendezésnek nem tulajdonosa, hanem csak bérlője (haszonbérlője), méltánytalan is volna az engedélyest (fenntartót) kötelezni a más vagyonát gyarapító, nagy összegű befektetésre; ebből bonyolult elszámolások és jogviták is keletkeznének. Kétségtelen, hogy az 1931:XVI. törvénycikk megalkotásakor a törvényhozó ilyen rendkívüli és nagymértékű helyreállításra nem gondolt.

A törvényjavaslat szerint tehát a berendezéseknek a közérdek által megkívánt üzemképessé tételére a tulajdonost lehet kötelezni, mégpedig azzal a jogkövetkezménnyel, hogy ennek elmulasztása esetében a berendezéseket kártalanítás mellett (14. §) állami tulajdonba lehet venni és hogy nem menthető mulasztás esetében a tulajdonost súlyos pénzbírsággal is lehet sujtani. Annak eldöntését, hogy a mulasztás menthető-e, a törvényjavaslat a Kúrián alakított különbíróság hatáskörébe utalja.

E § alapján intézkedésnek csak közhasználatú villamosmű tekintetében van helye. Az 1. § (1) és a 2. § (1) bekezdésének hatálya alá eső energiatelepekre és távvezetékekre nézve ilyen intézkedésre önként értetődően nem kerülhet sor, mert ezek már a törvény hatálybalépésével állami tulajdonba kerülnek; sor kerülhet azonban ilyen intézkedésre nemcsak az 1. § (2) és a 2. § (2) bekezdése alá tartozó, hanem szükség esetében az ezekben meghatározott követelményeknek meg nem felelő kisebb jelentőségű energiatelepek és távvezetékek tekintetében, valamint a villamos energia elosztására szolgáló berendezések tekintetében is.

A 9. §-hoz

Az előbbi §-ban foglaltakkal rokontermészetű az a rendelkezés, amely a közhasználatú villamosművek energiatelepeinek, távvezetékeinek és a villamos energia elosztására szolgáló berendezéseinek biztonságossá tételéről kíván gondoskodni. Az 1931:XVI. törvénycikk értelmében az üzem biztonságosságának fenntartására az engedélyes (fenntartó) köteles. Arra is tekintettel, hogy ez lényegesen kisebb költséggel jár, mint az előbbi §-ban tárgyalt üzemképessé tétel, a törvényjavaslat szerint erre az engedélyest (fenntartót) lehet kötelezni.

Ha az engedélyes (fenntartó) a villamosműnek tulajdonosa, a további eljárás ugyanolyan mint az üzemképessé tétel elrendelése esetében.

Ha pedig az engedélyes (fenntartó) nem azonos a villamosmű tulajdonosával, a kötelezettség akkor is elsősorban az engedélyest (fenntartót) terheli ugyan és vele szemben a teljesítés elmulasztása esetében az engedélyokirat visszavonásának és pénzbírság kiszabásának is helye van, másodsorban azonban a tulajdonos is kötelezhető a szükséges munkálatok elvégzésére és a teljesítés elmulasztása esetében vele szemben - kártalanítás mellett (14. §) - sor kerülhet az állami tulajdonba vételre is. A tulajdonossal szemben azonban pénzbírság kiszabásának nincs helye.

A 8. §-hoz fűzött részletes indokolás utolsó bekezdésében előadottak egyebekben a 9. §-ban tárgyalt esetekre is vonatkoznak.

A 10. §-hoz

E § - ugyancsak az 1931:XVI. törvénycikk rendelkezésein (43. §) túlmenően - az energiatelep, illetőleg a távvezeték szükségesnek mutatkozó bővítésének elrendelését teszi lehetővé. A bővítés elrendelésének mind a köz- mind pedig a saját használatú villamosművekkel szemben helye van, de önként értetődően csak az 1. § (1), illetőleg a 2. § (1) bekezdése alá nem eső - vagyis a már a törvény hatálybalépésével állami tulajdonba nem kerülő - energiatelepek és távvezetékek tekintetében.

Ezzel kapcsolatban az 1. § (2), illetőleg a 2. § (2) bekezdése alá eső energiatelep és távvezeték tulajdonosának azt a kedvezményt biztosítja, hogy ha az elrendelt nagyobb mértékű - a villamosmű teljesítőképességét legalább negyven százalékkal növelő - bővítést a saját költségén végrehajtja, az energiatelepet, illetőleg a távvezetéket tizenöt éven belül állami tulajdonba venni nem lehet. Ugyanilyen kedvezményt biztosít arra az esetre is, ha a tulajdonos ilyen mértékű bővítést saját kezdeményezéséből, elhatározásából hajt végre.

Mivel lehetnek olyan esetek amikor a tulajdonos az elrendelt bővítést nem hajlandó végrehajtani, vagy pedig rajta kívül álló okokból nem tudja azt végrehajtani, szabályozni kell azt a kérdést, hogy ilyen esetekben az állam a bővítést elrendelő határozatnak miként szerezhet érvényt. A törvényjavaslat szerint a bővítést ilyen esetekben az állam a saját költségén végrehajthatja. Ennek következményeként az állam az energiatelepen, illetőleg a távvezetéken arányos tulajdoni részt szerez, a jövedelemben arányosan osztozik, illetőleg a bővítés folytán előálló jövedelemtöbblet egészen őt illeti. A tulajdoni résszel, illetőleg a jövedelemmel kapcsolatban felmerülő vitás kérdéseket a törvényjavaslat bírói útra utalja. A vitás kérdések eldöntésére a legalkalmasabb az 1931:XVI. törvénycikk értelmében a Kúrián alakított különbíróság.

Abban az esetben pedig, ha a tulajdonos a bővítést végrehajtotta ugyan, de az valamely okból nem bizonyul megfelelőnek, a kielégítő teljesítésről hatósági vezető kirendelésével a tulajdonos terhére kell gondoskodni.

Rendelkezik a törvényjavaslat arra az esetre is, ha a tulajdonos az energiatelepet, illetőleg a távvezetéket bérbe- vagy haszonbérbeadta. Ilyen esetben is a bővítés végrehajtása a tulajdonost terheli ugyan és a bérlő (haszonbérlő) csak tűrni köteles a végrehajtást, de indokolt esetben a bér (haszonbér) felemelésének van helye. Az e tekintetben felmerülő vitás kérdéseket szintén a Kúrián alakított különbíróság dönti el; a döntéssel meg nem elégedő félnek a törvényjavaslat felmondási jogot biztosít. A felmondási idő alatt önként értetődően a különbíróság által megállapított bér (haszonbér) jár.

A 11. §-hoz

Abban az esetben, ha a villamosmű energiatermelése a gazdaságosság követelményeinek nem felel meg, a törvényjavaslat módot nyujt arra, hogy a minisztérium a tulajdonost az energiatelep kellő korszerűsítésére kötelezze. A korszerűsítésre kötelezésnek is mind a köz-, mind pedig a saját használatú villamosművel szemben helye van, az 1. § (1) bekezdése alá eső energiatelep tekintetében azonban erre önként értetődően nem kerülhet sor.

Ha a tulajdonos a korszerűsítést elrendelő határozatnak bármely okból nem tesz eleget, a korszerűsítésről az állam gondoskodhatik. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket a törvényjavaslat ugyanúgy rendezi, mint a bővítésnél (10. §).

Végső esetben, vagyis ha az ország érdekében megkívánt gazdaságos energiatermelést a rendelkezésre álló egyéb eszközökkel biztosítani nem lehet, a minisztérium kötelezheti az engedélyest (fenntartót), hogy az energiatelep működését megfelelően korlátozza vagy esetleg egészen megszüntesse. Ennek azonban az a további feltétele van, hogy az állam a szükségelt villamos energiát az addigiaknál nem kedvezőtlenebb feltételekkel rendelkezésre bocsássa. A fenti irányú határozat ellen a Kúrián alakított különbírósághoz halasztó hatályú felszólamlásnak van helye.

A 12. §-hoz

E § lehetővé teszi a villamosmű üzem- és üzletvitelének felülvizsgálatát és az ennek során szükségessé váló lépések megtételét. Ezzel kapcsolatban utalok az általános indokolás 4. pontjában előadottakra. Azokhoz kiegészítésként csak azt fűzöm hozzá, hogy arra tekintettel, hogy a villamos energia egységárának megállapítása az energiaszolgáltatás alapvető kérdése, a törvényjavaslat ennek megváltoztatását független bíróság, a Kúrián alakított különbíróság hatáskörébe utalja. Kivételes viszonyok között azonban - mint ezidőszerint is - szükség van arra, hogy az általános árszínvonalat és ennek keretében a villamos energia egységárát egy hatóság vagy szerv (pl. az Anyag és Árhivatal) szabályozza; ezért a törvényjavaslat a külön jogszabályokban idevonatkozóan tett rendelkezések hatályát nem érinti.

A 13. §-hoz

Az ország energiaellátásának fejlesztése érdekében az 1931:XVI. tc. 58. §-a külön alapot - az Országos Energiagazdasági Alapot - létesített. Ennek bevételei az említett törvény alapján befolyó pénzbírságokból, valamint az állami költségvetés keretében évenkint megállapítandó hozzájárulásból állottak. Az energiagazdálkodás közérdekű célkitűzéseinek hathatósabb megvalósítása végett a törvényjavaslat gondoskodik a bevételek növeléséről.

Az eddigieken felül az alapot illetik a törvényjavaslat 8. §-ának (3), valamint 9. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján befolyó pénzbírságok, úgyszintén a 13. § értelmében a közhasználatú villamosművek engedélyesei (fenntartói) által fizetendő járulékok. E járulék mértékét a törvényjavaslat a villamosmű által a közvetlen fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia számlázott ellenértéke után számított két százalékban állapítja meg.

A 14. §-hoz

A törvényjavaslat több helyen (1. és 2. § 8. 1. § (2), valamint 9. § (2) és (4) bekezdés) szól az energiatelepek és egyéb berendezések állami tulajdonba vételéről. Az állami tulajdonba vett energiatelepekért és egyéb berendezésekért az állam önként értetődően kártalanítást köteles nyujtani.

Az 5. § pedig a község (város) részére az 1931:XVI. törvénycikkben, illetőleg az energiaszolgáltatási szerződésekben biztosított megváltási és háramlási jogot a községtől (várostól) megvonja, azzal, hogy ezek a jogok az államot illetik. E megvont jogokért az állam ugyancsak kártalanítást köteles nyujtani.

A kártalanítás részletes szabályozása hosszadalmasabb előkészítést és tárgyalást igényel. Mivel pedig e törvényjavaslat mielőbbi előterjesztését az ország kormányzásában résztvevő pártok szorgalmazzák, a törvényjavaslat csak annak elvi kijelentésére szorítkozik, hogy az állami tulajdonba vett energiatelepekért és egyéb berendezésekért, valamint a községektől (városoktól) elvont megváltási és háramlási jogért az állam kártalanítást nyujt. A kártalanítás kérdésének rendezését a törvényjavaslat külön törvényre tartja fenn és kötelezi az iparügyi minisztert, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértve az erre vonatkozó külön törvényjavaslatot négy hónap alatt terjessze a nemzetgyűlés elé.

Egyébként ugyanígy rendelkezik a szénbányászat államosításáról szóló 1946:XIII. tc. 6. §-a is. Már a most említett törvény alapján is vétettek villamos energiatelepek állami tulajdonba; az ezekért járó kártalanítást ugyanúgy kell szabályozni, mint a most előterjesztett törvényjavaslat értelmében járó kártalanítást. A megoldásnak tehát egységes elvek alapján kell történnie és ezért célszerűnek látszik a két törvény alapján járó kártalanítás kérdését együtt tárgyalni; amennyiben tehát annak valamely akadálya nem lesz, a mindkét esetre kiterjedő kártalanítást ugyanaz a törvényjavaslat fogja tartalmazni.

A 15. §-hoz

Az energiatelepek és egyéb berendezésnek állami tulajdonba vétele az ott foglalkoztatott munkavállalókat is érinti. Az eddigi begyakorolt, kellő tapasztalatokkal és szakismeretekkel bíró munkavállalók átvétele ugyan az államnak, illetőleg állami vállalatnak (17. §) is érdeke és erre szociális szempontok is kötelezik az államot: mégis aligha lesz elkerülhető, hogy egyes munkavállalókat az állam ne vegyen át. Bizonyos méretű létszámapasztásra már az eddigi különálló energiatelepeknek és egyéb berendezéseknek egységes vezetés alá helyezése folytán és a most különösen szem előtt tartandó takarékossági követelményekre tekintettel is szükség lesz.

Az átvett munkavállalók önként értetődően a szerzett jogaik sérelme nélkül folytatják majd a szolgálatukat. A munkavállalók átvétele részletes szabályainak megállapítására a törvényjavaslat az iparügyi minisztert hatalmazza fel.

A 16. §-hoz

Az ország energiagazdaságával kapcsolatos kérdésekben való véleményadás céljából már az 1931:XVI. tc. 59. §-a rendelkezett az Országos Energiagazdasági Tanács felállításáról. Ezt a tanácsot az 1936:VII. tc. 33. §-a megszüntette és az Országos Iparügyi Tanács keretében alakított külön energiagazdasági szakosztályt.

Szükségesnek látszik az említett tanácsot újból életrehívni, hogy az ország villamos energiagazdálkodásával kapcsolatos kérdésekben való véleményadással és javaslattétellel az iparügyi miniszter támogatására legyen. A törvényjavaslat a legfontosabb kérdésekben a tanács véleményének meghallgatását kötelezővé teszi.

A tanács létszámát és kinevezésének módját a törvényjavaslat határozza meg, egyebekben azonban a kellő rugalmasság biztosítása végett az iparügyi miniszternek ad felhatalmazást, hogy a tanács szervezetére vonatkozó részletes szabályokat és a tanács ügyrendjét - a tanács meghallgatása után - rendelettel állapítsa meg.

A 17. §-hoz

E § a már állami tulajdonban levő, valamint a szénbányászat államosításáról szóló 1946:XIII. törvénycikk, illetőleg a most előterjesztett törvényjavaslat értelmében állami tulajdonba vett energiatelepek és egyéb berendezések üzemben tartását, kezelését és fejlesztését részvénytársasági alakban működő állami vállalatra bízza és a részvénytársaság feladatkörébe utalja további energiagazdálkodási feladatok megvalósítását is. Ilyen feladatok megvalósítására ugyanis a kereskedelmi társaság és pedig a részvénytársaság nagyobb mozgékonysága és rugalmassága folytán sokkal alkalmasabb, mint a merev szabályainál fogva nehézkesebb és lassúbb állami igazgatás. Egyes esetekben azonban a célszerűségi szempontok indokolttá tehetik, hogy ezek a berendezések továbbra is az eddigi kezelésben maradjanak; ezért a javaslat kivétel tevésére az iparügyi minisztert felhatalmazza.

A 18. §-hoz

Az 1931:XVI. törvénycikk a törvényben meghatározott vitás kérdések eldöntése végett a Kúrián - két energiagazdálkodási és villamossági szakférfiú bevonásával - ötös különbíróságot létesített. A most előterjesztett törvényjavaslat számos kérdés eldöntését ugyancsak e különbíróság elé utalja [8. § (3), 9. § (2) és (3), 10. § (3) és (5), 11. § (1) és (2), 12. § (2) bekezdés]. Mivel ezeknek a kérdéseknek sürgős eldöntése szükséges, a törvényjavaslat kimondja, hogy a különbíróság az ügy eléje terjesztésétől számított kilencven nap alatt határozni köteles. A különbíróság határozata ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A 19. §-hoz

A törvényjavaslat az iparügyi minisztert hatalmazza fel arra, hogy a törvény hatálybalépésének napját rendelettel megállapítsa és a törvényt - az érdekelt miniszterekkel egyetértve - végrehajtsa.


  Vissza az oldal tetejére