1946. évi XXV. törvénycikk indokolása

a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről * 

Általános indokolás

A magyar jogfejlődés az emberi jogok kiterjesztésének jegyében haladt. Bár a középkori és rendi felfogásnak megfelelően a magyar történelem során sem érvényesült a mai értelemben vett jogegyenlőség, a magyar jog legalább nem maradt el az általános európai haladástól és fokozatosan kiterjesztette az érvényesülés jogi feltételeinek azonosságát az ország minden rendű, rangú, felekezetű és származású lakosára.

Ezzel a fejlődéssel éles ellentétben már az 1918. és 1919. évi forradalmak után keletkeztek olyan jogszabályok, amelyek az ország lakosainak egy részét izraelita vallásuk, illetőleg elődeiknek az említett vallásfelekezethez tartozása címén az érvényesülésben, nevezetesen a főiskolai műveltség elsajátításában és bizonyos jogok szerzésében korlátozták.

A nemzeti szocialista tévtanoknak a Német Birodalomban bekövetkezett uralomrajutása után a hitleri Németország a propaganda, a diplomáciai nyomás és a terror egész fegyvertárát latbavetette a faji üldözés kiterjesztése érdekében, hogy ezzel a környező országokban készséges segítőtársakat nyerjen imperialista céljainak elérésére. Annál a szoros kapcsolatnál fogva, amely az akkori Magyarország és a nemzeti szocialista Németország között fennállott, hazánk egyre nagyobb mértékben esett áldozatul a faji eszmének. Egyfelől az ország akkori politikai vezetőinek lelkiismeretlen és embertelen magatartása, másfelől egy hazug propaganda által tévútra vezetett közvélemény nyomása juttatta a magyar törvénytárba azokat a törvényeket, amelyek az állampolgárok egy részét jogaiktól fokozatosan megfosztották és a társadalom páriáivá süllyesztették.

A társadalmi és gazdasági egyensúly helyreállításáról szóló 1938:XV. törvénycikk elvi letérést jelentett ugyan a jogegyenlőség útjáról, de megfosztó rendelkezéseit még aránylag szűkebb területekre korlátozta. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:IV. törvénycikk már úgyszólván az egész köz- és magánéletre kiterjesztette korlátozó és jogfosztó intézkedéseit. Az utóbbi törvény a „zsidó” fogalmát lényegileg az ú. n. nürnbergi árjatörvényeknek megfelelően állította fel, amennyiben a zsidó fajiság lényegét a nagyszülőknek az izraelita hitfelekezethez tartozásában látta. E fogalommeghatározás alól az 1939:IV. törvénycikk is engedélyezett ugyan kivételeket, a törvény egyes rendelkezései alól pedig mentességeket, a jogalkalmazás terén azonban a törvényes kivételezettség és mentesség sem részesült tiszteletben, mert a törvény alkalmazására hivatott egyes hatóságok számos esetben messze túlmentek a törvény tételes rendelkezésein.

A házassági törvény egyes rendelkezései módosításának ürügye alatt csempészte be az 1941:XV. törvénycikk a jogrendszerbe a zsidók és nemzsidók házasságkötésének, úgyszintén házasságon kívüli nemi érintkezésnek tilalmát, ami az emberi méltóság brutális arculcsapását jelenti. Ez a törvény, amely már semmiféle érdemességi kivételezést sem ismer el és teljesen a német fajtörvények mása, a visszataszító fajgyalázási bűnügyek nagy számát idézte fel és a legaljasabb zsarolás eszközévé vált.

A most említett 1941:XV. törvénycikk azonban nemcsak tételes rendelkezéseinél fogva jelent fordulópontot a nemzeti szocialista irányú magyarországi jogalkotásban, hanem főként azért, mert korlátlan lehetőséget nyujtott a további jogfosztások és megbélyegzések sorozata számára.

Az 1941:XV. törvénycikk ugyanis - mint már kiemeltem - a „zsidó” fogalmát a hasonló tárgyú korábbi törvényeknél tágabban vonta meg. És bár a törvény rendelkezése, valamint indokolása félreértést nem tűrő határozottsággal mondta ki, hogy ez a kiterjesztő fogalommeghatározás csupán a házasságkötés és a házasságon kívüli érintkezés tilalma szempontjából irányadó, míg minden más tekintetben az 1939:IV. törvénycikk meghatározása marad hatályban: röviddel az 1941:XV. törvénycikk hatálybalépte után máris kezdetét vette olyan jogkorlátozó jogszabályok alkotása, amelyek - ellentétben az 1941:XV. törvénycikkben leszögezett törvényhozói ígérettel - az e törvényben felállított „zsidó” fogalmat vették alapul. A honvédelmi törvény kiegészítéséről szóló 1942:XIV. törvénycikk formailag törvényes alapra helyezte azokat a korábbi rendeleti szabályokat, amelyek a zsidónak minősített személyeket kizárták a fegyveres katonai szolgálatból és arra kötelezték őket, hogy megszégyenítő külső megjelöléssel, ú. n. honvédségi kisegítő szolgálatot teljesítsenek. Egyes katonai hatóságok és alakulatok embertelensége következtében a kisegítő szolgálatot teljesítők ezrei a legsúlyosabb szenvedések és a halál martalékává váltak. Számos egyéb jogszabály pedig a legszerényebb kereseti ágakat, a legigénytelenebb működés lehetőségeit is lassacskán elvonta a sujtottak elől.

Az üldözöttek munkalehetőségeinek fokozatos csökkenésével párhuzamosan nőtt a becsületes munkával meg nem szolgált, pusztán a származás címén élvezett bőséges jövedelmek száma, ami társadalomerkölcsi szempontból is súlyos hátránnyal járt.

A társadalomnak egy hazafias és értékes részét sujtó törvényeknek hazug érvekre támaszkodó, a szenvedélyek felkeltésére alkalmas indokolása pedig állandó tápot adott a legféktelenebb izgatás számára.

Magyarországnak az 1944. évi március hó 19. napján bekövetkezett német megszállása után a faji üldözés démona már minden gát nélkül érvényesült. Rövid hónapok, sőt hetek leforgása alatt rendeleti úton megvalósultak a német nemzeti szocializmus összes célkitűzései a zsidóüldözés terén. A vagyoni jogok teljes elkobzásán felül, szünet nélkül, szinte nap-nap után sujtották az érintetteket az emberi méltóságot megcsúfoló és jogképességüket hovatovább teljesen megsemmisítő intézkedések.

Ugyanakkor - a német karhatalmi közegek irányítása mellett - kezdetét vette a vidéki zsidóság teljes deportációja, amelyre még ama korszak jogszabályoknak nevezett rendelkezései sem nyujtottak semmiféle alapot. Ez a deportáció elviselhetetlen munkatáborokba, a gázkamrákba és a halotthamvasztókba vezetett és a magyar zsidóság túlnyomó többségét kiirtotta.

Betetőzte mindezeket az 1944. évi október hó 15. napján uralomra jutott nyilas terror, amely a zsidóüldözés legkegyetlenebb eszközeit a történelemben példa nélkül álló szemérmetlen nyiltsággal vette alkalmazásba sötét céljainak megvalósítására.

Hogy a több évre terjedő, egyre fokozódó és végül a fizikai megsemmisítésre irányuló üldözés mégsem vezetett a magyar zsidóság teljes kipusztítására, hogy az üldözés végrehajtása után a magyar zsidóságnak egy töredéke még életben van, az elsősorban a magyar nép emberszeretetének és a Budapesten működő külképviseleti hatóságok fennkölt gondolkodásának tulajdonítható. Az üldözés legsötétebb napjaiban sem hiányoztak ugyanis nemes lelkek, akik egyházi vagy hivatali működésük keretében, illetőleg magánúton védelmet, oltalmat és menedéket biztosítottak üldözött embertársaik számára. A nemzeti szocialista és nyilas rémuralom megdöntésére irányuló ellenállási mozgalmon kívül úgyszólván ez az egyetlen bíztató és felemelő jelensége ama letűnt korszaknak, egyszersmind pedig fényes bizonysága annak, hogy a magyar nép széles rétegei a terror és a megtévesztő propaganda ellenére is hívek tudtak maradni az örök emberi eszményekhez.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Magyarország felszabadulása után az ideiglenes nemzeti kormány első feladatai közé sorozta a faji üldözés jegyében fogant, kegyetlen és a magyar jogfejlődéssel ellentétes összes rendelkezések hatályon kívül helyezését és ezzel megteremtette a magyar zsidóságnak járó jóvátétel jogi előfeltételeit. Az a mérhetetlen szenvedés, amely a magyar zsidóságot érte, sok százezer élet kioltása természetesen nem tehető jóvá. A magyar kormány mindazonáltal úgy érzi, hogy a magyar nép igazi meggyőződésének ad kifejezést, amidőn a jelen törvényjavaslat benyujtásával lehetőséget nyujt a magyar szuverénitás hordozója számára, hogy az állami akarat megnyilatkozásának legünnepélyesebb formájában: törvény alakjában bélyegezze meg a magyar történelemben példa nélkül álló elmult sötét korszakot és szolgáltasson elégtételt az ártatlanul üldözötteknek. Viszont a magyarság őszinte háláját és elismerését érdemlik azok, akik félelmet nem ismerve, önzetlen áldozatkészséggel sokezer emberi életet mentettek meg és hozzájárultak a Magyarország hírnevén ejtett szégyenfolt letörléséhez.

Az elmult korszak rendelkezései anyagi javaiban is súlyosan megkárosították a magyar zsidóságot, amelynek egy része - egyfelől vagyontárgyainak államhatalmi tényezők részéről foganatosított elkobzása, másfelől a nyilaskeresztes és hasonló jellegű alakulatok rendszeres zsidóhadjárata következtében - nyomorba jutott. Figyelemreméltó azoknak a keresetképtelen aggoknak a száma is, akiket az üldözés eltartójuktól fosztott meg. Bár a demokratikus Magyarország a legsúlyosabb gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küzd: mégis helyénvaló, hogy a magyar állam - amennyire ezt válságos helyzete megengedi - e nyomor enyhítésére törekedjék.

A 2. §-hoz

A magyar zsidóság többsége az üldözések által életét vesztette. Ezért és mivel a fékevesztett faji téboly egész családokat irtott ki: viszonylag jelentős azoknak a hagyatékoknak a száma, amelyek más örökös hiányában a magyar államot illetnék. E hagyatékokat a magyar állam a maga részére nem veheti igénybe, mert a német és nyilas gonosztevők által ártatlanul kiontott vér nem lehet számára vagyoni bevételek forrása. Éppen azért a javaslat 2. §-ában a magyar állam elhárítja magától mindazokat az uratlan hagyatékokat, amelyek az 1941. évi június hó 26. és az 1946. évi december hó 31. napja között a vallásuk, illetőleg származásuk miatt ellenük folytatott üldözés következtében elhunyt személyekről reá megnyíltak vagy megnyílnak.

A szóbanforgó hagyatékokhoz tartozó összes javakat az állam az üldözés folytán segítségre szoruló személyek, valamint az ilyen személyek javára szolgáló intézmények támogatására kívánja fordítani. Hasonló célra lesznek fordítandók a külföldre hurcolt és onnan visszakerülő azok a vagyontárgyak is, amelyeknek birtokából a letűnt rendszer az üldözötteket jogtalanul megfosztotta, feltéve, hogy jogos tulajdonosuk nem állapítható meg. Evégből a javaslat 2. §-a alap létesítését rendeli. A 8500/1946. M. E. számú rendelet (Magyar Közlöny 167. számának melléklete) 118. §-ában meghatározott illetékmentesség e § (1) bekezdésének 4. pontja értelmében többek között a közjótékonysági célra juttatott örökség (hagyomány) vagy ajándék megszerzésére, úgyszintén az ilyen célra rendelt alapra vagy alapítványra kiterjedvén, a létesítendő alapot megillető illetékmentességre vonatkozó külön rendelkezés szükségtelen. Figyelemmel az alap rendeltetésére, annak képviselete, kezelése és felhasználása terén megfelelő befolyást kell biztosítani a magyarországi izraelita hitfelekezet törvényes képviselete számára. Gondos kezelés mellett ez az alap minden bizonnyal a nélkülözők sok keserű könnyét fogja letörölni.

A holtnak nyilvánítás esetére vonatkozó különleges rendelkezés abban leli indokát, hogy számos határozat a halál időpontját az 1946. évi december hó 31. napját követő időre teszi. Az ekként holtnak nyilvánított személyek hagyatéka tehát már nem jutna az alapnak. Éppen ezért a javaslat idevágó rendelkezése értelmében nem a vélelmezett halál, hanem az eltűnés időpontja lesz irányadó.

A 3. §-hoz

Hasonló megfontolásból kiindulva a javaslat 3. §-a illetékkedvezményt állapít meg ama hagyatékok tekintetében, amelyek a faji és felekezeti üldözés következtében életüket vesztett személyek után nyíltak meg. Az illetékkedvezmény az öröklési illetéken felül az ingyenes vagyonszerzési illetékre is kiterjed. A kedvezmény mértékét a javaslat a hősi halottak örököseit a jelenleg fennálló és a jövőben kibocsátandó jogszabályok értelmében megillető kedvezmény mértékével összhangban állapítja meg, jeléül annak, hogy a magyar törvényhozás nem kíván különbséget tenni a háború áldozatai között. Az illetékkedvezmény alkalmazására vonatkozó részletes szabályokat a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg, ami lehetőséget nyujt a legméltányosabb fizetési feltételek engedélyezésére. A közbeeső átszállásokat a 3. § (1) bekezdése értelmében az illetékkötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni, mert az üldözés folytán ugyanazon család több tagja rendszerint rövid időközökben vesztette életét; a többszörös illeték tehát méltánytalan terhet róna az örökösre.

A magyar köztársaság kormánya bizton reméli, hogy a faji gyűlölet fúriái, amelyek sokszázezer ártatlan magyart életétől fosztották meg, vagy legalább is szerencsétlenné tették, a magyarság erkölcsi értékállományában mérhetetlen pusztítást vittek véghez és hazánk nemzetközi hírnevét is beszennyezték, soha többé nem merészkednek majd elő sötét oduikból. Szomorú tanulságul szolgálhat az emberiség számára, hogy az örök erkölcsi eszmények megcáfolása ideig-óráig alkalmas eszköz lehet ugyan bizonyos hatalmi célok elérésére, a félrevezetett társadalom alantas szenvedélyeinek felkorbácsolására és az önző haszonlesés kielégítésére végeredményében azonban a pusztulás örvényébe visz.

De reméli a kormány azt is, hogy a magyar zsidóság, amely a jelen törvénnyel elnyeri az őt méltán megillető erkölcsi elégtétel teljességét, feledni fogja az elmult korszak borzalmait és legkiválóbb elődeinek példájához híven, minden szellemi és anyagi erejének áldozatkész latbavetésével veszi ki részét Magyarország újjáépítésének hatalmas feladatából.