1948. évi XVIII. törvénycikk indokolása

a „Kossuth-díj” alapításáról * 

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A „Kossuth-díj” adományozásának célja az alkotó munka jutalmazása és az alkotó kedv serkentése. Az épülő magyar köztársaságnak fontos feladata, hogy megjutalmazza azokat, akik alkotó munkájukkal a magyarság életét szebbé és tartalmasabbá teszik. Fellendítik a termelést és meggyorsítják az újjáépítés ütemét. A „Kossuth-díj”-jal azokat kívánom jutalmazni, akik a magyar demokrácia immár nyilvánvaló eredményeit a legjelentősebben munkálták. Azt óhajtom, hogy minden alkotó munkás magán érezze a nemzet vigyázó szemét és tudja azt, hogy népünk figyelemmel kíséri munkáját. Minden alkotó munkásnak éreznie kell, hogy hűséges és eredményes erőfeszítése nem marad méltó jutalom nélkül.

Úgy érzem, hogy a „Kossuth-díj” serkentően fog hatni azokra is, akiknek eddigi munkateljesítményei nem értek el magasabb szintet; a nemzet várható elismerése minden munkát átlelkesít és felfokoz. A „Kossuth-díj” adományozásának különös jelentőséget ad az is, hogy a szellemi és testi munka területén elért eredmények egyformán alkalmasak elnyerésére. Ez a tény azt a felfogást fejezi ki határozottan és iránytmutatóan, hogy minden alkotó munka a nemzet és a demokrácia egyetemes érdekét szolgálja. A testi és szellemi munkának ez az egyszabású megbecsülése hatékonyan fogja szolgálni teljes nemzeti eggyéforradásunkat.

A díj Kossuth Lajosnak, az 1848-as szabadságharc és forradalom hősének, a feltámadó nemzeti erő megszemélyesítőjének nevét viseli. A díj adományozásának napja március tizenötödike, a szabadságharc első napjának évfordulója, amikor népünk elfojtott életereje és harcos alkotó kedve hosszú elnyomás után először nyilatkozott tettekben.

A 2. §-hoz

Ez a szakasz egymillió forintnak évenként történő szétosztását teszi lehetővé. A díj nagysága alkalmat ad arra, hogy az alkotó munkában résztvevők nagyobb száma részesüljön olyan jutalomban, amely a díjnak Kossuth Lajos nevéhez és március tizenötödikéhez való kötését megokolttá teszi. A törvényjavaslat általánosságban jelöli meg a jutalomban részesíthető foglalkozási ágakat, az egyes csoportok részletes megjelöléséről a törvény végrehajtása ügyében kibocsátásra kerülő kormányrendelet fog intézkedni.

A 3. §-hoz

A törvényjavaslatban megállapított huszonöttagú jelölőbizottságban helyet kívánok biztosítani mindazoknak az érdekképviseleti, társadalmi, tudományos és művészeti szerveknek, amelyek biztosítékot nyujtanak arra, hogy a „Kossuth-díj”-ak odaítélésénél valóban a legkiválóbb alkotó munka kerüljön jutalmazásra. A jelölőbizottság javaslata alapján - figyelemmel arra, hogy az alkotó munkájukért jutalmazható személyek úgyszólván valamennyi tárca körébe tartoznak - a minisztertanács dönt. Célszerűnek látom a (3) bekezdésben a jelölőbizottság összetételének és működésének szabályozását, valamint a jutalmazásra számításba jöhető egyes csoportok közötti díjelosztási arányt a törvény végrehajtása során kormányrendelettel szabályozni. Mivel a jelölőbizottságban a sokrétű alkotó munka minden ágát képviseltetni kívánom, a bizottság tagjainak létszámát legalább huszonöt főben kellett megállapítanom.