1948. évi XXV. törvénycikk indokolása

egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről * 

Általános indokolás

A kormány 1948. évi március hó 25-én elhatározta, hogy a magyar nagyipar államosítása tárgyában törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé.

A vezető pénzintézetek államosításával és a földreform végrehajtásával döntően elhatároltuk a demokratikus Magyarország fejlődésének irányát, másfelől azonban a gazdasági élet jelentős része a nagytőkések gazdasági és politikai befolyása alatt állott s ez a dolgok természeténél fogva igyekezett a fejlődés menetét hátráltatni.

A hároméves gazdasági terv végrehajtásának első idejében szerzett tapasztalatok meggyőzték a kormányt arról, hogy ez a felemás állapot a hároméves terv megvalósításának veszélyeztetése nélkül továbbra fenn nem tartható: ahhoz, hogy az állam a tervben kitűzött feladatokat maradéktalanul megvalósítsa s az ország dolgozóinak életszínvonalát minél nagyobb mértékben emelje, elengedhetetlenül szükséges, hogy a száznál több munkavállalót foglalkoztató iparvállalatok köztulajdonba kerüljenek.

Éppenúgy, ahogy a nagybankok állami tulajdonbavétele nélkül nem volt lehetőség a hároméves terv pénzügyi végrehajtására, ugyanúgy a terv beruházási, termelési eredményeit nem lehet biztosítani mindaddig, amíg a döntő fontosságú vállalatok állami tulajdonba vételével nem szűnik meg annak lehetősége, hogy az iparvállalatok sora beruházásait és termelését a tervvel ellentétesen folytassa. A magántulajdonban álló nagyipari vállalatok jórésze a stabilizáció óta ismételten, gyakran indokolatlanul állami kölcsönöket igényelt s e kölcsönök folyósítása elől az állami igazgatás nem zárkózhatott el, mert az egyes üzemek működtetése egyéb iparágakkal való összefüggésük miatt elengedhetetlen volt.

Számos esetben győződött meg a kormány, hogy a kölcsöntkérő magánüzemek tulajdonosai a jelenlegi rendszerrel szembenállásuk folytán saját tőkéjüket üzemükből kivonták, máshol hasznosították vagy tartalékolták s így előállott az a helyzet, hogy egyébként nyereséges vállalatokat az állam kénytelen volt kölcsönök folyósítása útján segélyezni, anélkül, hogy kellő biztosíték lett volna arra, hogy a kölcsönök az államnak meg fognak térülni.

A törvényjavaslat célja az, hogy ennek az állapotnak megszüntetésével a magyar nagyipar államosítását megvalósítsa. A javaslat végrehajtása során mintegy 500 ipari vállalat kerül állami tulajdonba, az ezekben foglalkoztatott munkavállalók száma 140.000 főre

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A törvényjavaslat 1. §-a öt csoportba foglalja az államosításra kerülő vállalatokat:

Az első csoportban megszabott száz főnyi összlétszám általánosságban a közepes nagyságot már meghaladó iparvállalatokra jellemző s elhatárolja azt a kört, amelyet a javaslat a törvény hatálya alá kíván vonni.

A második és harmadik csoport arra szolgál, hogy az államosítás ne bontsa meg a gazdasági életben kialakult gazdasági egységeket: ehhez képest államosítás alá kerül az államosított vállalattal gazdasági egységet alkotó vállalat is. Ennek leggyakoribb esete az, amikor valamely iparvállalat a saját termékeinek eladására kereskedelmi szervezetet létesített; szintén gyakori, hogy valamely iparvállalat bérelt üzemben folytatja termelését. Olyan eset is előfordul, amikor ugyanaz a tulajdonos egymással gazdaságilag összefüggő tevékenységét (pl. alapanyag előállítása, félkészárú előállítása és készárú termelése és eladása) több, jogilag elkülönített cég alatt végzi; természetes, hogy ez a helyzet az államosítás szempontjából közömbös és ilyen esetben az egyes vállalatoknál foglalkoztatott munkavállalók létszámát egybe kell számítani.

Az áramelosztó vállalatoknak a már állami tulajdonban álló vállalatokkal fennálló szoros kapcsolata és az áramelosztó hálózat összefonódottsága folytán a tervszerű energiagazdálkodás csak akkor képzelhető, ha valamennyi áramelosztó vállalat állami tulajdonba kerül. Ez a megfontolás indokolja azt, hogy a javaslat az áramelosztó vállalatokat - munkavállalóik létszámára tekintet nélkül - állami tulajdonba veszi.

Az államosítás keresztülviteléhez elengedhetetlenül szükséges továbbá, hogy egyes vállalatok, amelyeknél a munkavállalói létszám a száz főt nem éri el, a vállalatok kulcshelyzete folytán ugyancsak állami tulajdonba vétessenek. Ezeknek az iparvállalatoknak felsorolása alkotja a javaslat 1. §-ának ötödik csoportját. Itt fogalmi meghatározás helyett a kormány helyesebbnek találta a szóbajövő vállalatok cég szerinti felsorolását - amit a törvényjavaslat melléklete tartalmaz -, hogy ezzel a százat meg nem haladó számú munkavállalót foglalkoztató és magántulajdonban maradó vállalatnál ne idézzen elő a termelést károsan befolyásoló nyugtalanságot.

A 2. §-hoz

Ez a rendelkezés mondja ki, hogy a törvény hatálya alá tartozó vállalatokat az állam - a 11. §-ban a külföldiek javára fennálló korlátozással - tulajdonába veszi. A tulajdonbavétel az 1948. évi március hó 26. napjára visszaható hatállyal történik, mert az államosítás előkészítése céljából kirendelt vállalatvezetők működése ezen a napon kezdődött meg s így ettől az időponttól kezdve az állam az államosítás alá kerülő vállalatok irányítását már átvette.

A vállalatvezetők kirendelése során szerzett tapasztalatok tették szükségessé a 2. § (2) és (3) bekezdésének felvételét, amely lehetőséget ad egyes esetekben kivételek engedélyezésére. Így pl. előfordult több ízben, hogy valamely jelentéktelen vállalat az 1. §-ban meghatározott időszak alatt rövid időre elérte a százas létszámot egy-egy eseti megbízás alapján. A kivételezés felől a kormány dönt. Ugyancsak a kormány megfontolására kívánja fenntartani a javaslat azt is, hogy egyes szövetkezeti tulajdonban álló iparvállalatokat az állami tulajdonbavétel alól mentesíthessen.

A 3. §-hoz

Az állami tulajdonbavétel módja az államosítás alá kerülő vállalatok szervezeti formái szerint más és más. A legjelentősebb csoportot az államosított vállalatok között a tőkés gazdálkodási rend legjellegzetesebb vállalati formája: a részvénytársaság alkotja.

A részvénytársaságok állami tulajdonbavétele a bankállamosításnál, valamint a bauxit- és aluminiumtermelő vállalatok államosításánál már bevált módszerrel, a részvények beszolgáltatása útján történik.

A javaslat rendelkezést tartalmaz a külföldi részvénytulajdonosok felől, ezek számára bejelentési kötelezettséget rendel el, hogy ennek alapján a kormány elbírálhassa, vajjon ténylegesen külföldi érdekeltség forog-e fenn, továbbá, hogy a beszolgáltatás lebonyolítására hivatott Pénzintézeti Központ megállapíthassa, melyek a beszolgáltatott és a bejelentett részvények s ehhez képest intézkedhessen, hogy a be nem szolgáltatott részvények helyett - amelyek érvényüket vesztik - részvénymásodlatok állíttassanak ki és kerüljenek beszolgáltatásra.

A beszolgáltatási, illetve bejelentési kötelezettségét megszegő részvényes elveszti jogát a kártalanításra.

A 4. §-hoz

A részvények beszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell az államosítandó szövetkezetek részjegyeire is.

Az 5. §-hoz

Az egyéb kereskedelmi társasági formák (kft., kt., bt.) esetében nem áll rendelkezésre a társasági tag jogait megtestesítő értékpapír s így ezekben az esetekben úgy kellett rendelkezni, hogy az állam közvetlenül az egyes társasági tagok vagyonilletőségét szerezze meg, amelyek egészükben a társaság összvagyonát teszik ki.

Külföldiek tekintetében a javaslat ugyancsak bejelentési kötelezettséget rendel el; a bejelentés alapján a 12. § értelmében a kormány bírálja el, hogy a külföldiként bejelentett érdekeltség mentesül-e az állami tulajdonbavétel alól.

A 6. §-hoz

Egyéni cég esetében az államosítás lebonyolítása nehézkesebb, mint a kereskedelmi társaságoknál. Kereskedelmi jogunk szerint ugyanis az egyéni cégnek nincsen önálló jogi személyisége, a cég és a cégtulajdonos vagyona és jogai nem válnak el egymástól, a céggel kapcsolatos vagyon felel a tulajdonos tartozásaiért és a tulajdonos személyes vagyona fedezetül szolgál a kereskedelmi ügyekből eredő tartozásokra is.

A javaslat a cégtulajdonosok személyes vagyonát, ha az az államosítás alá kerülő ipari üzemmel, mint gazdasági egységgel, nem áll összefüggésben, nem kívánja érinteni. Ehhez képest rendelkezni kellett az államosított vállalattal kapcsolatos vagyonnak a cégtulajdonos személyes vagyonától való elválasztása iránt. A javaslat azt a megoldási módot választotta, hogy elvileg meghatározta azt a kört, amelyen belül a vagyontárgyak az állam tulajdonába kerülnek: ez a kör a vállalat céljára szolgáló minden vagyontárgyat magában foglal.

A bevezetőben említett jogi helyzet folytán volt szükséges annak kifejezésre juttatása, hogy a volt tulajdonos személyes tartozásaiért az állam nem felelős.

A 7. §-hoz

Az államosítás a vállalatokat mint gazdasági és nem mint jogi egységeket tekinti. Ehhez képest szükséges volt a javaslatba olyan rendelkezés felvétele, amely az illető vállalat üzletére rendelt ingóságok állami tulajdonbavételét abban az esetben is elrendeli, ha az illető ingóságok harmadik személy tulajdonában állottak. Ez a rendelkezés egyúttal alkalmas arra, hogy az állami tulajdonbavétel kijátszására és a vállalati vagyon szándékos csökkentésére irányuló törekvéseket meghiúsítsa.

Az ismertetett rendelkezés nem terjed ki azokra az ingókra, amelyek a gazdasági életben szokásos módokon, ellenérték fizetése ellenében kerültek a vállalat használatába, így pl. a bérelt távbeszélő-központok, építési állványzatok stb.

A 8. §-hoz

Tágan kellett meghatározni azoknak a szabadalmaknak és egyéb ipari tulajdonjogoknak a körét is, amelyek a vállalattal együtt állami tulajdonba vétetnek. A tapasztalat szerint ugyanis gyakori az eset, hogy a tulajdonos vagy hozzátartozója nevére szóló szabadalom a vállalat működésének alapja s ezeket a jogosítványokat az államosított vállalat sem nélkülözheti.

Meg kell itt említeni, hogy mind a szabadalmakra, mind a 7. § alá tartozó ingóságokra érvényesül a 11. § rendelkezése, ezek tehát csak akkor vehetők állami tulajdonba, ha belföldi tulajdonban vannak.

A 9. §-hoz

A javaslat 9. §-a rendelkezik az államosított vállalattal szemben támasztható követelések felől.

Általános szabályként mondja ki a javaslat, hogy a stabilizációt megelőző időből származó minden belföldi követelés a vállalattal szemben megszűnik.

Az ezen időpont után keletkezett szerződéses kötelezettségek felől a javaslat akként rendelkezik, hogy azok csak akkor legyenek érvényesíthetők, ha ellenértékük a vállalat vagyonát gyarapította. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy az államosítás bekövetkezésétől tartó vállalattulajdonos által kötött színlelt ügyletek alapján államosításra kerülő vagyon ne legyen elvonható.

Ugyancsak az államosított vagyon elvonásának lehetőségét kívánja kizárni a (3) bekezdésnek az a rendelkezése, amely megszünteti a volt tulajdonosnak s a vele egy tekintet alá eső személyeknek a vállalattal szemben fennálló minden követelését, a szolgálati viszonyból eredő követelések kivételével, amelyek felől a 15. § c) pontja alapján kibocsátandó kormányrendelet fog rendelkezni.

A 10. §-hoz

Míg az előző rendelkezés negatív irányban biztosít védelmet az államosított vállalatnak a volt tulajdonos igényei ellen, ez a § a kérdés pozitív oldalát rendezi; lehetőséget ad az államnak, hogy visszakövetelje az 1946. évi augusztus hó 1. napja után illetéktelenül kivett pénzösszegeket. A visszafizetés kérdésében az illetékes miniszter hoz végrehajtható közigazgatási határozatot, az ilyen ügyek bonyolult voltára tekintettel azonban a javaslat megengedi, hogy a meg nem elégedő fél birtokon kívül, bírói úton keressen jogorvoslatot.

A 11. §-hoz

A külföldiek kivételezettségére vonatkozó rendelkezés megalkotása különös gondot igényelt. A kormányzatnak nem áll szándékában a külföldi érdekeltségek csorbítása, viszont megfelelő biztosítékokat kellett találni arra, hogy a külföldiség ürügye alatt ne legyenek lényegileg magyar tulajdonban álló vállalatok az államosítás alól kivonhatók.

A biztosítékok közül az első az, hogy a törvényjavaslat nem tekinti külföldinek azt a tulajdont, amelyet külföldi természetes vagy jogi személy a fegyverszüneti szerződés megkötését követő időpontban szerzett. Ebben az időpontban már előrelátható volt a magyar gazdasági és társadalmi élet fejlődésének haladó irányzata s aki ebben az időpontban szerzett meg magyar érdekeltséget, számolnia kellett az államosítás lehetőségével. Az 1945. év január 20-a után szerzett tulajdonok közül a javaslat csak a békeszerződés, más jogszabály vagy államközi egyezmény alapján biztosított külföldi tulajdonok mentességét ismeri el.

Ugyancsak nem mentesíti a javaslat azt a külföldi tulajdont, amelyet a magyar vagyon külföldre juttatását megakadályozó magyar jogszabályok megsértésével szereztek.

Az a volt magyar állampolgár sem tarthat számot mentességre, aki a magyar állampolgárságát az 1931. évi augusztus hó 8. napját követő időben adta fel. A határidő egybeesik a 4500/1931. M. E. számú rendelet hatálybalépésével, amely engedélyhez kötötte a belföldi részvények külföldre vitelét. Ettől az időponttól kezdve magyar állampolgárok sok esetben éppen azzal a célzattal szereztek külföldi honosságot, hogy vagyonukat a külföldi érdekeltségekre vonatkozó elbírálás alá vonják.

Meg kell még emlékezni arról az esetről is, amikor a belföldi érdekeltség külföldiesítésének azt a módját választották, hogy a belföldi tulajdonos külföldön egy holding-vállalatot alakított arra a célra, hogy belföldi vállalatának részvényeit kezelje. Természetszerűleg a külföldieket megillető mentességre az ilyen holding sem tarthat igényt.

A 12. §-hoz

A törvényjavaslat végrehajtásával kapcsolatban felmerülő vitás kérdések, amelyeket a javaslat 12. §-ának (1) bekezdése részletesen felsorol, gazdasági, jogi és pénzügyi szempontból rendkívül bonyolultak és az államigazgatás egészére kihatással lehetnek. Ennek mérlegelésével a javaslat ezeknek a kérdéseknek elbírálását a kormány hatáskörébe utalja.

Ugyanebbe a körbe tartozik a külföldi mentességek elbírálásának kérdése is, ahol a javaslat a külpolitikai szempontból is nagy jelentőségű kérdések kellő előkészítése érdekében a kormány döntése előtt szakértő bizottság véleményének meghallgatását kívánja meg.

A 13. §-hoz

A javaslat 13. §-a az államosítás folytán bekövetkezett tulajdonváltozásnak a különféle nyilvánkönyvekben (cégjegyzék, telekkönyv, szabadalmi stb. lajstrom) való keresztülvezetését szabályozza.

A 14. §-hoz

A kártalanítás kérdését a javaslat a felszabadulás óta meghozott államosítási törvények példájára külön törvényi rendezésre tartja fenn.

Lehetőséget ad a javaslat arra, hogy méltányos esetben a Gazdasági Főtanács a volt tulajdonos számára előleg kifizetését engedélyezhesse.

A 15. §-hoz

A törvényjavaslat gazdasági életünk és az azon alapuló jogrendünk strukturális megváltozását hozza magával. Ez teszi indokolttá azt a tágkörű felhatalmazást, amelyet a javaslat a kormány számára biztosítani kíván.

A § rendelkezései közül külön meg kell említeni az (5) bekezdést, amely a politikai pártok és a Szakszervezeti Tanács tevékenységének előmozdítására felhatalmazást ad arra, hogy a kormány egyes nyomdaipari vállalatokat az említett intézmények használatába bocsáthasson.

A 16. §-hoz

A javaslat 16. §-a a szokásos zárórendelkezést tartalmazza; a javaslat rendelkezéseinek az állami élet egészét átfogó fontosságára figyelemmel, a javaslat a végrehajtást az összkormány feladatává teszi.