Az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségét tulajdonképpen már a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879:L. törvénycikk is ismerte, amidőn 30. §-ában lehetővé tette hatósági határozattal való kimondását az állampolgárság elvesztésének azokra a magyar állampolgárokra nézve, akik engedély nélkül más állam szolgálatába állottak, ha a hatóság felszólítására a meghatározott idő alatt e szolgálatból ki nem lépnek.
A gyakorlatban alig alkalmazott és a gyakorlati cél elérésére nyilván elégtelen ez a rendelkezés a későbbiek folyamán az említett 1879:L. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról rendelkező 1939:XIII. tc. 8. §-ával egészíttetett ki. E rendelkezés értelmében a minisztérium megfoszthatja állampolgárságától azt a személyt, akinek cselekménye az említett tc. 8. §-ának (1) bekezdésében 1-5. alatt felsorolt valamely tényálladékot megvalósít; e tényálladékok politikai természetű cselekményekre vonatkoznak. Megfoszthatja egyébként a magyar állampolgárságától a minisztérium az 1939:XIV. tc. 9. §-a értelmében azt a személyt is, akivel szemben a bíróság a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekről szóló 1922:XXVI. törvénycikkben, illetőleg a kivitt vagyontárgyak ellenértékének beszolgáltatását biztosító kötbérről szóló 1931:XXXII. törvénycikkben vagy a fizetési eszközökkel, külföldi követelésekkel és a vagyontárgyak kivitelével elkövetett visszaélések hatályosabb megtorlásáról szóló 1939:XIV. törvénycikkben meghatározott bűntett vagy vétség miatt bűnösségét megállapító ítéletet hozott.
A felszabadulást követően az állampolgárságtól való megfosztás új esetét szabályozta a külföldön tartózkodó egyes személyeknek magyar állampolgárságuktól való megfosztásáról szóló 1947:X. törvénycikk, kimondván, hogy megfosztható magyar állampolgárságától az a külföldön tartózkodó személy, aki ellen a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről rendelkező 1946:VII. törvénycikkben meghatározott valamely bűntett miatt nyomozás van folyamatban. E törvénycikk azonban - szemben a fentebb említett 1939:XIII. és 1939:XIV. törvénycikkekkel - az 1879:L. törvénycikkben jelzett méltányosabb megoldást választotta, amidőn az állampolgárság megfosztásának lehetőségét nemcsak ahhoz fűzte, hogy valamely személy ellen az 1946:VII. törvénycikkben meghatározott valamely bűntett miatt nyomozás van folyamatban, hanem ahhoz is, hogy e személy a minisztérium felhívására Magyarországra nem tért vissza és itt magyar hatóságnál nem jelentkezett.
Az állampolgárságtól való megfosztás kérdésének az 1947:X. törvénycikk által adott rendezése azonban a gyakorlatban nem mutatkozott kielégítőnek. Egyrészt azok az okok, amelyek a kormányt az állampolgárságtól való megfosztásra indíthatják, nemcsak az 1946:VII. törvénycikkben említett bűntettek elkövetését illető gyanúból állhatnak, hanem indokolt az állampolgárságtól való megfosztás mindazokban az esetekben is, ha valamely külföldön tartózkodó személy a magyar törvényekbe ütköző más, politikai bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, sőt teljes mértékben indokolt lehet az állampolgárságtól való megfosztás valamely gazdasági bűncselekmény gyanújának fennforgása esetében is, - másrészt pedig a magyar állam érdekeit sértheti vagy veszélyeztetheti egyéb, akár olyan jellegű magatartás is, amely nem ütközik valamely magyar tételes törvény rendelkezéseibe, de amely nem egyeztethető össze a magyar állampolgárnak azzal a köteles hűségével, amellyel a magyar állam iránt tartozik. Ennélfogva szükségessé vált az 1947:X. törvénycikk szűken megszabott kereteinek kiszélesítése, amelynek során mellőzhetőnek mutatkozik valamely magatartás meghatározott tényálladékára való utalás egyrészt azért, mert az állampolgárságtól való megfosztást az előterjesztett törvényjavaslat szerint is visszatérésre való felhívás előzi meg, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön tartózkodó személy Magyarországra visszatérjen s így az állampolgárságtól való megfosztást elkerülje, másrészt azért is, mert az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségével csak a kormány élhet s a kormány megfelelően mérlegelheti a visszatérésre felhívott, de vissza nem tért személy egész egyéniségét.
Minthogy a felszabadulást követően a magyar kormány a fentebb felsorolt törvények adta lehetőséggel csak abban az esetben élt és a jövőben is csak abban az esetben kíván élni, ha a külföldön tartózkodó személy magatartása a magyar állam érdekeit súlyosan sértette, indokoltnak mutatkozik az állampolgári hűség ellen súlyosan vétők és ilyen magatartás miatt az állampolgárságtól való megfosztással is megbélyegzettek vagyonának elkobzása.
Az előterjesztett törvényjavaslat a fentebb kifejtett elveknek megfelelően kívánja újólag szabályozni az állampolgárságtól való megfosztásnak és az állampolgárságuktól megfosztott személyek vagyonelkobzásának kérdését.
A törvényjavaslat 1. §-a megismétli az 1947:X. törvénycikk 1. §-a (1) bekezdésének azt a rendelkezését, amely szerint a minisztérium megfoszthatja magyar állampolgárságától azt a külföldön tartózkodó személyt, aki a minisztérium felhívására meghatározott időn belül nem tér vissza, elhagyja azonban a fentebb már kifejtett okoknál fogva az állampolgárságtól való megfosztásának egyéb feltételét.
Minthogy az állampolgárságtól való megfosztás formailag a felhívás ellenére vissza nem téréshez fűződik, gondoskodni kellett arról, hogy a felhívás a külföldön tartózkodó személy tudomására juthasson. Erre nézve a törvényjavaslat 2. §-a tartalmaz rendelkezéseket s e rendelkezések értelmében a jogkövetkezményekre való figyelmeztetést is magában foglaló felhívást azon felül, hogy a Magyar Közlönyben háromízben közzé kell tenni, a lehetőséghez képest, a külföldön tartózkodó személy részére - ha tartózkodó helye ismert - a magyar külképviseleti hatóság útján kézbesíteni is kell.
A törvényjavaslat 3. §-a elrendeli az állampolgárságtól való megfosztást kimondó határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét azzal, hogy a határozat a közzététel napján válik hatályossá.
A 4. § értelmében az állampolgárságtól való megfosztást kimondó határozat az állampolgárságától megfosztott személy feleségére és kiskorú gyermekeire csak akkor terjed ki, ha azt a határozat kimondja. Ez a rendelkezés lehetővé teszi a minisztérium számára, hogy figyelembe vehesse a méltánylást érdemlő körülményeket az állampolgárságától megfosztott személy családtagjai tekintetében, így egyebek között azt is, hogy elősegítették-e vagy támogatták-e az állampolgárságától megfosztott személy kifogásolható tevékenységét, illetőleg magatartásuk azonos-e az állampolgárságától megfosztott személy magatartásával.
A törvényjavaslat 5. §-a lehetővé teszi az állampolgárságától megfosztott személy visszahonosítását, azonban az általános szabálytól eltérően - figyelemmel éppen arra, hogy az állampolgárságtól való megfosztás folytán a visszahonosítás különösen gondos mérlegelést igényel - a visszahonosításhoz a kormány hozzájárulását kívánja meg.
A törvényjavaslat II. fejezete a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket foglalja magában.
A 6. § azt az anyagi szabályt tartalmazza, amely szerint az 1944. évi december hó 22. napja után magyar állampolgárságától az 1939:XIII. tc. 8. §-a, az 1939:XIV. tc. 9. §-a, illetőleg az 1947:X. törvénycikk, valamint a törvényerőre emelkedett jelen törvényjavaslat alapján megfosztott személy és a javaslat 4. §-a értelmében állampolgárságuktól esetleg megfosztott hozzátartozók vagyonát el kell kobozni.
A törvényjavaslat 7. §-a a vagyonelkobzásra vonatkozó eljárási szabályt tartalmazza azzal, hogy a vagyonelkobzást közigazgatási úton, a kormány határozatával kell kimondani. Minthogy azonban a vagyonelkobzás kiterjed a hozzátartozókra vagy más személyekre kijátszási célzattal, illetőleg az állampolgárságtól megfosztást kimondó határozat keltét megelőző egy éven belül bárkire akár kijátszási célzat nélkül átruházott vagyontárgyakra is, az egyes ilyen átruházások jellegének közigazgatási úton való vizsgálata azonban nehezebben lenne megvalósítható, a javaslat 8. §-a az említett vagyontárgyak elkobzása végett az eljárást a budapesti népbíróság kizárólagos hatáskörébe és illetékessége körébe utalja. Megjegyzem, hogy az elkobzás alá eső vagyontárgyak körének a 8. § (1) bekezdésében adott meghatározása általában egyezik a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947:XXXIV. törvénycikk 1. §-ának (2) bekezdésében a vagyonelkobzás tekintetében megjelölt körrel.
