A gyógyszerészet Európában kétféle rendszeren: a szabad letelepedési és a koncessziós rendszeren épült fel.
A szabad letelepedési rendszer szerint a gyógyszertár iparüzlet. E rendszer előnyekép tüntetik fel, hogy a szabad letelepedés mellett fokozottabban érvényesülő verseny a gyógyszerek árának csökkentésére vezet és hogy a szabad és korlátlan letelepedés lehetősége következtében olyan községekben is létesülhet gyógyszertár, ahol koncessziós rendszer esetében annak engedélyezése nem történne meg.
A tapasztalat szerint azonban e rendszernek súlyos fogyatékosságai vannak. A szabad verseny árharcai a gyógyszerek rosszabb minőségéhez vezetnek, ami az egészséget veszélyeztetheti. Az iparüzleti jelleg a visszaéléseknek sokkal szélesebb körére nyujt lehetőséget, mint a fokozottabb ellenőrzés alatt álló közegészségügyi intézmény. A visszaélések, így különösen a kábítószerekkel elkövetett visszaélések számának emelkedése - tapasztalat szerint - párhuzamos a szabad letelepedési rendszer elterjedésével.
De a szabad letelepedéssel járó verseny nem eredményezi feltétlenül a gyógyszerárak csökkenését sem. A verseny a gyengébb gazdasági egyedek pusztulásával jár, a gazdaságilag erősebb fél pedig a versenytársak kiiktatása után megtalálhatja a módját annak, hogy a gyógyszerárakat magasabb szintre emelje.
Végül, az említett rendszerrel kapcsolatos külföldi tapasztalatok alapján az sincs biztosítva, hogy megszűnnek azok a nehézségek, amelyeket egyes helyeken a gyógyszertár hiánya jelent. A letelepedés korlátlan lehetősége ugyanis azt eredményezi, hogy a tőkével rendelkező gyógyszerészek a városokba törekszenek, mert a városokban a verseny lehetősége ellenére is sokkal inkább biztosítani tudják jövedelmüket, mint a falvakban.
A koncessziós rendszer szerint a gyógyszerészet közegészségügyi intézmény. E rendszer mellett a jogadományozó - az állam - a gyógyszertár felállításának helyét és működési körét (forgalmi körzetét) a lakosok számának alapulvételével meghatározza és gondoskodik arról, hogy a gyógyszertár működését zavartalanul kifejthesse. E rendszer esetében az állam választja ki és ruházza fel jogosítvánnyal azokat, akik megfelelő szakképzettség birtokában hiánytalanul ki tudják elégíteni a gyógyszertárral szemben támasztott közegészségügyi követelményeket.
A közönségnek gyógyszerrel való ellátása lényegesen, mondhatni, elvileg különbözik az egyéb közszükségleti cikkekkel való ellátásától, mert a közönség a gyógyszer minőségét még tapasztalati alapon sem tudja ellenőrizni. A gyógyszer jó minősége a gyógyszerész megbízhatóságának és a gyógyszertárak ellenőrzésének függvénye; mindkettőt - az eddigi tapasztalatok szerint - a koncessziós rendszer biztosítja leginkább.
Magyarországon a gyógyszerészet már az e kérdést összefoglalóan rendező közegészségügyi törvény (1876:XIV. tc.) hatálybalépése előtt is a koncessziós rendszeren épült fel; azonban már az említett törvény életrekeltét megelőzően sem a tisztán személyes jellegű koncessziós rendszer, hanem annak, úgynevezett, vegyes alakzata érvényesült, amely el nem idegeníthető személyjogú és elidegeníthető reál gyógyszertári jogosítványokat különböztetett meg. De még ez a megosztás is csak elvileg állott fenn, mert a személyjogú gyógyszertári jogosítványok tekintetében a jogszabályok lehetővé tették, hogy a jogosítványok engedélyesei a gyógyszertár személyes üzleti jogát okleveles gyógyszerészre bármikor átruházhassák.
A gyógyszertárakban fekvő vagyon biztosítása érdekében az 1876:XIV. törvénycikk sem helyezkedett a tisztán személyes jogosítvány alapjára, egyrészt azért, mert az életbeléptetése előtt adományozott reál gyógyszertári jogosítványokat továbbra is hatályban tartotta, másrészt pedig, azért, mivel a személyjogú gyógyszertári jogosítványok átruházásának engedélyezését a miniszter csak akkor tagadhatja meg, ha a gyógyszertárat átvevőnek nincs meg a képesítése vagy erkölcsileg megbízhatatlan. Ez a rendelkezés a személyjogú gyógyszertári jogosítványokat egészen közel hozta a reál gyógyszertári jogosítványokhoz.
A fenti elrendezés azonban ellentétben áll a személyhez kötött hasznothajtó állami jogosítvány természetével, amely az elidegenítést és átörökítést fogalmilag sem teszi lehetővé.
A törvényjavaslatnak célja, hogy a demokratikus elveket a gyógyszerészet intézményében is érvényesüléshez juttassa, a közönség megbízható és jó gyógyszerellátását lehetővé tegye és egyben a gyógyszerészek szociális kérdéseit rendezze. Mindezt pedig a tiszta koncessziós rendszer biztosítja. Erre tekintettel a törvényjavaslat a koncessziós rendszer eddigi vegyes alakzatát meg kívánja szüntetni és helyébe egy olyan tiszta koncessziós rendszert kíván bevezetni, amely a népi demokrácia követelményeinek megfelel. Ennek szükségszerű előfeltétele azonban a jogosítvány elidegenítésének, átörökítésének és átruházásának tilalma. Ezért a javaslat egyrészt a személyjogú gyógyszertári jogosítványok átruházásának lehetőségét, másrészt az elidegeníthető reál gyógyszertári jogosítványokat megszünteti (14. és 17. §).
A gyógyszerellátás vonalán a népi demokrácia egyik igen fontos követelménye az, hogy a betegbiztosító intézetek által biztosított dolgozók, valamint a községi szegénybetegek gyógyszerszükségletének kielégítése fokozottabb mértékben biztosítva legyen. Ezért igen jelentős újítása a törvényjavaslatnak az a rendelkezés, amely lehetőséget ad arra, hogy a jövőben nemcsak gyógyszerészek, hanem városok (községek), valamint a munkavállalók gyógyszerellátására kötelezett biztosító intézetek is kaphassanak gyógyszertári jogosítványt (12. §). Az engedélyesek körének ez a kiterjesztése lehetővé teszi a munkavállalók gyógyszerellátásának fokozottabb biztosítását, gyógyszertáraknak kevésbbé jövedelmező helyeken (községekben) történő felállítását és végül - a hatóságoknak, illetőleg a biztosító intézeteknek a gyógyszerellátásba való bevonása következtében - a gyógyszerárak kedvező alakulását.
Ugyancsak fontos újítása a törvényjavaslatnak az a rendelkezés is, amely meghatározza azt a legkisebb lélekszámot, amely alkalmas egy-egy gyógyszertár eltartására (8. §). Kétségtelen ugyanis, hogyha a gyógyszertárakat nem iparüzletnek, hanem közegészségügyi intézménynek tekintjük, biztosítani kell a fennállásukat és azt, hogy rendeltetésüknek minél jobban megfeleljenek. A gyógyszertárakban a gyógyszerek sokaságát kell készletben tartani. A készletben tartott gyógyszeranyagok és készítmények számottevő részét időnként friss anyaggal vagy készítménnyel kell pótolni, - ami elég súlyos veszteséget okoz - mert a fogyasztás esetlegessége miatt még megközelítő pontossággal sem lehet a szükségletet előre megállapítani. Tehát egymagában a hivatalos gyógyszereknek készletben tartása is megfelelő forgalom biztosítását teszi szükségessé. De ezenfelül a gyógyszerek megvizsgálásához és elkészítéséhez berendezés és felszerelés is szükséges, aminek beszerzése és fenntartása szintén csak bizonyos forgalom elérése esetében lehetséges. Ha tehát egyes gyógyszertárak egészen csekély forgalmat bonyolítanának le, a gyógyszerárszabásnak túl nagy hasznot kellene engedélyeznie, hogy a gyógyszertár fenntartását az ilyen kisforgalmú gyógyszertár tulajdonosa is biztosíthassa, ami viszont a gyógyszerárszínvonal emelkedését vonná maga után. Ezeknek a szempontoknak egybevetése arra vezet, hogy a gyógyszertárak minél nagyobb számához fűződő közegészségügyi érdeket össze kell vetni azzal az ugyancsak közegészségügyi érdekkel, amely megköveteli, hogy a gyógyszerek hozzáférhetősége a gyógyszerárszínvonal alacsonyan tartásával biztosíttassék. A javaslatban tervezett az a megoldás, amely a gyógyszertárak forgalmi körzetét a forgalom szempontjából számbajövő lakosság alapulvételével kívánja megállapítani, az említett két szempont összeegyeztetésére alkalmas.
A kisebb lélekszám mellett is gazdaságos fiókgyógyszertárakat - mint szükséges kisegítő eszközt - a törvényjavaslat továbbra is fenntartja, hogy ezáltal a közönség gyógyszerellátását a kisebb helységekben is megfelelően biztosíthassa. Annak biztosítása érdekében azonban, hogy ugyanannak a gyógyszerésznek két közforgalmú gyógyszertára ne lehessen, a javaslat csak olyan községben teszi lehetővé fiókgyógyszertár felállításának engedélyezését, ahol a forgalom szempontjából figyelembe vehető lakosság számára tekintettel új közforgalmú gyógyszertár nem állítható fel (18. §).
A fentebb említett célból a javaslat továbbá, mint szükséges kisegítő eszközt, fenntartja a kézigyógyszertárakat is, amelyeknek tartására csak orvos kaphat engedélyt. A kézigyógyszertár jellegéből folyóan azonban a javaslat ilyen gyógyszertár felállítását is csak olyan községben engedélyezi, amelyben nincs közforgalmú gyógyszertár és ahonnan a legközelebbi közforgalmú gyógyszertár nehezen közelíthető meg (20. §).
Fenntartani kívánja a törvényjavaslat az intézeti gyógyszertárakat, az ú. n. házigyógyszertárakat is, mivel a kórházakban, egyetemi klinikákon vagy betegbiztosító intézeti rendelőintézetekben ápolt, illetve kezelt betegek legcélszerűbben és leghamarabb csak úgy láthatók el gyógyszerrel, ha az mindjárt helyben rendelkezésükre áll. Az intézeti gyógyszertárak zártforgalmú gyógyszertárak, vagyis gyógyszerkiszolgáltatási körük korlátozott és ezt a korlátozást a törvényjavaslat a közelfekvő közforgalmú gyógyszertárak forgalmi körének megvédése céljából továbbra is fenn kívánja tartani.
A tiszta koncessziós rendszer bevezetésén felül a törvényjavaslat további célja, hogy az 1876:XIV. törvénycikknek a gyógyszerészetre vonatkozó - nagyon hiányos - rendelkezéseit a szükséges rendelkezésekkel kiegészítse. Így az említett törvénycikk a személyjogú gyógyszertári jogosítvány visszavonásának, valamint a haszonélvezeti jog megvonásának kérdéseit egyáltalában nem szabályozta. A gyakorlati életben azonban többízben előfordult olyan helyzet, amelynek legmegfelelőbb megoldása a gyógyszertári jogosítvány visszavonása, illetőleg a jogosítvány haszonélvezetének a megvonása lett volna. Például feltétlenül megokolt a gyógyszertári jogosítvány visszavonása, ha az engedélyes a magyar állampolgárságát elvesztette, avagy ha a gyógyszerész-engedélyest bűntett, illetőleg háborús vagy népellenes, avagy a demokratikus államrend és köztársaság ellen elkövetett bűncselekmény (1946:VII. tc.) miatt jogerősen szabadságvesztésbüntetésre ítélték, úgyszintén, ha az engedélyes a gyógyszertár vezetésére, vagy a gyógyszerek kiszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseket többízben súlyosan megszegte és ennek következtében a gyógyszertárat ismételten hatósági kezelésbe kellett venni. Ezért a javaslat lehetővé teszi a gyógyszertári jogosítvány visszavonását, illetőleg a haszonélvezeti jog megvonását és tüzetesen meghatározza azokat az okokat, amelyek ilyen intézkedésre alapul szolgálhatnak (32. és 33. §).
A gyógyszertárak mikénti vezetésének kérdését az 1876:XIV. törvénycikk, valamint az e törvénycikk alapján kiadott rendeletek is részletesen szabályozták, azonban ezek a jogszabályok a rendelkezéseiknek betartását - megfelelő büntetőrendelkezés hiányában - nem tudták maradéktalanul biztosítani. Különösképpen a gyógyszertár személyes vezetésére vonatkozó kötelezettség kijátszását nem tudták kellőképpen megakadályozni, márpedig elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyógyszertárat annak vezetője személyesen vezesse, mert csak ezáltal biztosítható a gyógyszertárak kifogástalan működése és következésképpen a gyógyszerek megbízhatósága.
A jelen törvényjavaslatnak alapvető rendelkezése, hogy a gyógyszerész engedélyes s általában a gyógyszertár vezetője a gyógyszertárat személyesen köteles vezetni. Ebből a kötelezettségből folyik továbbá, hogy a gyógyszertár vezetője több gyógyszertárat nem vezethet és más gyógyszertárban alkalmazást sem vállalhat, úgyszintén egyidejűleg drogériaüzletet vagy gyógyárunagykereskedést nem folytathat és ilyen üzletnek alkalmazottja sem lehet. Ennek az alapelvnek a figyelembevételével a javaslat részletesen szabályozza, hogy ki lehet gyógyszertár vezetője, milyen kötelezettségek terhelik a gyógyszertár vezetőjét a gyógyszertár vezetése és a gyógyszerek kiszolgáltatása tekintetében és mely esetekben kell, illetőleg szabad a gyógyszertár vezetéséről felelős vezető alkalmazása, vagy a gyógyszertár haszonbérbeadása útján gondoskodni (21-23. §-ok).
A gyógyszertár vezetésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetére a törvényjavaslat szigorú büntetéseket állapít meg. Igy például, ha a gyógyszerészengedélyes neki felróható okból a gyógyszertárat nem személyesen vezeti, avagy a gyógyszertár vezetéséről neki felróható okból nem a javaslatban megállapított módon gondoskodik, első esetben kihágás alapján két hónapig terjedhető elzárással büntethető (40. §), második esetben a gyógyszertár vezetésétől eltiltható és a gyógyszertár vezetésére hatósági vezető rendelhető ki (28. §), harmadik esetben pedig már a gyógyszertári jogosítvány is visszavonható (32. §). Hasonlóan szigorú büntetéseket állapít meg a javaslat a gyógyszerek kiszolgáltatására vonatkozó rendelkezések megszegése esetére is. Ezek a rendelkezések együttesen lehetővé teszik, hogy a gyógyszerek megbízhatósága és azok pontos kiszolgáltatása s következésképpen a közönség jó gyógyszerellátása megfelelően biztosíttassék.
A gyógyszertár működése vagy szünetelése nem függhet kiszámíthatatlan esetlegességektől. Ezért a törvényjavaslat gondoskodik arról is, hogy a gyógyszertár működésének folytonossága, ha abban a gyógyszertár vezetőjének hibájából, vagy más okból zavar áll be, megfelelően biztosíttassék. Ilyen esetben a javaslat hatósági vezető kirendelésével kívánja a gyógyszertár működésének zavartalanságát biztosítani (28. §).
A hatósági vezető fogalmát már az 1876:XIV. törvénycikk is ismeri ugyan, azonban egyrészt csak nagyon kevés esetben teszi lehetővé hatósági vezető kirendelését, másrészt a hatósági vezető jogállására vonatkozó szabályokat mellőzi. A jelen törvényjavaslat részletesen felsorolja mindazokat az eseteket, amelyekben a gyógyszertár további vezetéséről hatósági vezető útján kell gondoskodni (28. §) és ezenfelül pontosan meghatározza a hatósági vezető jogállására vonatkozó szabályokat is (29. §). A javaslat szerint a gyógyszertár nemcsak akkor vehető hatósági kezelésbe, mikor a gyógyszertár működése megszakad, vagy annak tartós szünetelésétől tartani kell, hanem abban az esetben is, ha a gyógyszertár vezetője a gyógyszertár vezetésére, vagy a gyógyszerek kiszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseket súlyosan megszegi. A gyógyszertáraknak hatósági kezelésbe vétele tehát büntetésből is elrendelhető. A hatósági vezető jogállása tekintetében pedig a javaslat a hatósági vezetőnek megadja mindazt a felhatalmazást, ami a gyógyszertár rendes ügyvitelének ellátásához szükséges, viszont megakadályozza, hogy ezen a körön túlmenően is intézkedjék. Ez utóbbira vonatkozó rendelkezések megszegése a hatósági vezető megbizatásának visszavonását vonja maga után (30. §).
A gyógyszertárak ellenőrzése tekintetében az 1876:XIV. törvénycikk is akként rendelkezik, hogy a gyógyszertárak, mint közegészségügyi intézetek, az állam ellenőrzése alatt állanak. Ezt az ellenőrzést eleinte kizárólag csak a közegészségügyi hatóságok gyakorolták egészségügyi szakközegeik: a tisztifőorvosok és a tisztiorvosok közreműködésével. Ezek az ellenőrzések általános hygieniai és egészségügyi közigazgatási szempontból megfeleltek ugyan, gyógyszerészi szakszempontból azonban nem voltak kielégítők, mert a hatósági orvosoknak a gyógyszerek vegyi vizsgálatában, illetőleg ellenőrzésében megfelelő szakképzettségük nincs és így a gyógyszereket szakszerűen ellenőrizni nem képesek.
A gyógyszertárak ellenőrzése kérdésének új irányt szabott az Országos Közegészségügyi Intézet (a továbbiakban: Intézet) létesítése (1925:XXXI. tc.), amelynek munkaprogrammjában a gyógyszerkülönlegességek vizsgálata mellett a gyógyszertárak munkájának szakszerű ellenőrzése is szerepelt.
Az Intézetnek a gyógyszertárakat ellenőrző munkáját a helyszíni szemlék tették teljessé. Ezek a szemlék kétségtelenül igazolták, hogy a gyógyszertárvizsgálatoknál múlhatatlanul szükség van a szakszerűség biztosítására. A helyszíni vizsgálatok a tisztifőorvosok részéről is a legteljesebb megértéssel és elismeréssel találkoztak, mert a teljes szakszerűséget viszik az ellenőrzésbe.
A fentiekre figyelemmel a gyógyszertáraknak szakszempontból való ellenőrzését az 1940:VI. törvénycikk kötelezően is elrendelte és azt az Országos Közegészségügyi Intézet feladatkörébe utalta.
A jelen törvényjavaslat az ismertetett indokok alapján a gyógyszertárak ellenőrzése tekintetében fennálló törvényes rendelkezéseket továbbra is fenntartja és ehhez képest a gyógyszertáraknak szakszempontból való ellenőrzését az Országos Közegészségügyi Intézet feladatkörébe, a gyógyszertárak felett az egészségügyi igazgatási felügyeletet pedig a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalja. A közigazgatási hatóságok szerepkörét illetően a javaslat csak annyiban tér el a jelenleg hatályos jogszabályok rendelkezéseitől, hogy a törvényhatóság első tisztviselője felügyeleti jogkörének tekintetében azt is kimondja, hogy ezt a felügyeletet a tisztifőorvos útján kell gyakorolnia. Ez a rendelkezés azonban teljesen összhangban áll az 1936:IX. tc. 1. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, amely a tisztifőorvosnak a működési területén az egészségügyi intézmények tekintetében általánosságban felügyeleti jogkört biztosít.
A gyógyszertárat már az 1876:XIV. törvénycikk közegészségügyi intézetnek minősítette. A javaslat nem kíván a hosszú történeti mult során bevált álláspontnak a lényegén változtatni és fenntartja azt az eddigi helyzetet, amelynél fogva a gyógyszertárak működését nem az iparrendészeti szabályok, hanem az egészségügyi rendészet követelményei határozzák meg.
Ez az álláspont azonban nem jelenti azt, mintha a gyógyszerész semmi vonatkozásban sem lenne köteles azokhoz a jogszabályokhoz alkalmazkodni, amelyek a közegészségügyi érdeket szolgáló tevékenységének kereskedelmi jellegével járnak együtt. A gyógyszerész ugyanis abból a célból, hogy közegészségügyi feladatait elláthassa, gyógyszereket vásárol és ezeket - részben kisebb-nagyobb mértékben átdolgozva vagy feldolgozva - orvosi vényre vagy enélkül, a közönségnek kiszolgáltatja, eladja. Ezek az ügyletei kereskedelmi ügyleteknek minősülnek.
A most ismertetett - látszólag ellentétes - szempontoknak összeegyeztetéséről a 38. § rendelkezik, amely a tételes jog rendelkezései szempontjából minden kétséget kizáróan meghatározza a gyógyszerészi működés kétféle jellegének következményeit.
A javaslat azzal, hogy a gyógyszertárat közegészségügyi intézménynek nyilvánította, már abban a kérdésben is állást foglalt, hogy a nagyközönség gyógyszerellátását az ilyen intézetek útján lehet csak megfelelően biztosítani. Ebből természetszerűen következik annak a feladatkörnek a tüzetes megállapítása, amelynek ellátására egyedül a gyógyszertárak vannak hívatva. Ezt teszi a § (1) bekezdése, szoros kapcsolatban a 6. § (1) bekezdésével, amely viszont a kiszolgáltatási kötelezettség megállapításával biztosítja, hogy a gyógyszertárak kizárólagos feladatkörüket valóban be is töltsék.
A (2) bekezdésben megjelölt kórházak, egészségvédelmi és rendelőintézetek általában a gyógyszertárakban szokásos mértéket lényegesen meghaladó mennyiségben szerzik be az általánosabban használt gyógyszereket. Nagy beteglétszámuk mellett csak így tudják biztosítani azt, hogy a szükséges gyógyszerek állandóan rendelkezésükre álljanak. Az ilyen intézetek orvosi személyzete lehetővé teszi azt is, hogy a nagymennyiségben beszerzett gyógyszerek megfelelően és gondosan megőriztessenek és használatuk szakszerűen történjék. A gyógyszertárak útján való nagybani beszerzés kötelezővé tétele nemcsak az említett intézeteket érintené súlyosan a beszerzési árak szempontjából, hanem megterhelné a gyógyszertárakat is, mert a kórházak szükségletével arányban álló nagy gyógyszermennyiségek kiszolgáltatására is állandóan készen kellene állaniok. Egy-egy nagyobb kórházi rendelés esetleg átmenetileg meg is bénítaná a közvetlen fogyasztók ellátását. Ezért célszerű azt a jelenlegi jogállapotot fenntartani, hogy a javaslatban felsorolt kórházak és rendelőintézetek közvetlenül a gyártótól vagy a gyógyárunagykereskedőtől szerezzék be szükségletüket.
A közvetlen beszerzés lehetőségének biztosítása mellett azonban arról is gondoskodni kell, hogy az említett intézetek ezzel a lehetőséggel csupán gyógyszerészi munkát nem igénylő gyógyszerek tekintetében élhessenek, mert a kórházak és gyógyintézetek személyzete a kezelés és adagolás szempontjából, valamint a rendelt és a kapott gyógyszer azonosságának megállapítása körében nem rendelkezik a szükséges szakismeretekkel. A kórházak és rendelőintézetek ezért a javaslat szerint csak azokat a gyógyszereket szerezhetik be közvetlenül a gyártótól, vagy a gyógyárunagykereskedőtől, amelyek minden gyógyszerészi szakmunka és szaktudást igénylő ellenőrzés nélkül adagolhatók és felhasználhatók.
Bizonyos anyagok egyaránt használatosak gyógyászati és ipari, gazdasági vagy háztartási célokra, önként értetődik, hogy ipari, gazdasági vagy háztartási célokra ezeket az anyagokat - esetleg egyéb jogszabályokban meghatározott korlátozásokkal - iparüzletek is árusíthatják. Igy nyilvánvaló, hogy például a szalicilsav háztartási konzerválás, a jódkáli fényképészeti célokra másutt is árusítható, nemcsak a gyógyszertárban. A példaképpen felhozott anyagokon felül még számos olyan gyógyszer van, amely egyik esetben gyógyászati, más esetben ipari, gazdasági vagy háztartási célokra szolgál. A (3) bekezdés ebben a vonatkozásban is a jelenleg hatályos jogszabályok alapelveit tartja fenn, amikor lehetővé teszi, hogy a nem gyógyászati célokra szükséges anyagokat a nagyközönség az iparüzletekből is beszerezhesse.
A javaslat nem kívánja meghatározni a gyógyszer fogalmát. A kémiának, különösen az utóbbi évtizedekben bekövetkezett fejlődése az emberiség gyógyszerkincsét annyira bővítette, hogy a gyógyszer fogalmának szabatos meghatározására aligha van mód. A fejlődés lehetősége is áttekinthetetlen és így könnyen megtörténhetnék, hogy egy ma megfelelőnek látszó meghatározás esetleg már a közeljövőben hasznavehetetlennek bizonyulna és ezáltal a törvény alkalmazásában visszásságokat idézne elő.
A gyógyszer-fogalom szabatos meghatározásának mellőzése két irányú rendelkezést tesz szükségessé: egyrészt a (4) bekezdést, amely kifejezetten gyógyszernek minősíti a gyógyszerkészítményeket, valamint az emberorvoslásban használatos védőoltó és kórjelző (diagnosztikai) készítményeket, másrészt az (5) bekezdést, amely meghatározza az esetleg felmerülő vitás esetekben döntésre hivatott hatóságot.
A közönség megfelelő gyógyszerellátása érdekében meg kell állapítani, hogy mely gyógyszereket, anyagokat és eszközöket kell a gyógyszertárban készletben tartani. Vannak ugyanis olyan nélkülözhetetlen gyógyszerek, anyagok és eszközök, amelyekre igen nagy valószínűséggel minden gyógyszertárban viszonylag gyakran szükség van. Nyilvánvaló, hogy ezeknek mindenkor rendelkezésre kell állaniok, tehát biztosítani kell, hogy a közönség ezekhez a fontos gyógyszerekhez, anyagokhoz és eszközökhöz minden gyógyszertárban késedelem nélkül hozzájuthasson. Elsősorban ezeket a gyógyszereket, sebészeti kötözőszereket és gyógyítás céljára szánt más eszközöket sorolja fel és ezzel „hivatalos” gyógyszerré minősíti a gyógyszerkönyv, amely azonban a javaslat (2) bekezdése alapján forgalomba hozható egyéb (nem hivatalos) gyógyszereket is felsorolhat. A gyógyszerkönyvnek rendelettel való kiadását az (1) bekezdés a népjóléti miniszter feladatává teszi.
A természettudományok fejlődése természetesen időnkint új gyógyszerkönyv kiadását teszi szükségessé, hogy a kevésbé értékesnek bizonyult gyógyszerek a gyógyszerkönyvből kihagyhatók, az újabban felfedezett vagy előállított gyógyszerek pedig felvehetők legyenek. Előfordulhat azonban, hogy egyes gyógyszerek sokkal rövidebb idő alatt vívnak ki általános elismerést és válnak ezáltal közhasználatúvá, mint amennyi idő egy új gyógyszerkönyv kiadásához szükséges. Ennek folytán a javaslatba olyan rendelkezést is fel kellett venni, amely lehetővé teszi nemcsak azt, hogy a népjóléti miniszter időnkint átdolgozott teljes gyógyszerkönyvet adhasson ki, hanem a hatályban lévő gyógyszerkönyvet rendeletileg esetenkint is kiegészíthesse vagy módosíthassa.
A gyógyszerek minőségének szabályozása sok esetben akkor is szükségessé válik, ha nem „hivatalos” gyógyszerről van szó. Ezt kívánja lehetővé tenni a (2) bekezdés.
Sok olyan gyógyszer, sebészeti kötözőszer vagy gyógyítás céljára szánt más eszköz van, amelynek forgalmát pontosan meghatározott korlátok közé kell szorítani. Igy például az altató- és kábítószerek csak orvosi rendeletre szolgáltathatók ki. A (3) bekezdés ezért felhatalmazást ad arra, hogy a népjóléti miniszter ezeknek kiszolgáltatását rendelettel szabályozhassa.
Vannak cikkek, amelyeket nemcsak a gyógyszertárak, hanem bizonyos iparüzletek - egyebek mellett a drogériák is - árusíthatnak. Ezeket az iparcikkeket nem lehet a gyógyszertárak forgalmából kizárni, márcsak azért sem, mert legnagyobb részüket, mint például a piperecikkeket, a gyógyszerészek találták fel és eleinte kizárólag a gyógyszertárak hozták forgalomba. A szerzett jogok tiszteletbentartása azonban nem vonhatja maga után, hogy a gyógyszerész a vele ebben a vonatkozásban érintkező iparág egész területére kiterjeszkedjék és a gyógyszertár tulajdonképpeni működési területétől távoleső árukkal kereskedjék. Ezenfelül nem engedhető meg, hogy a gyógyszerész a gyógyszertárban is szokásos piperecikkeket éppen úgy, mint a gyógyszereket, olyan időben (például éjjel is) kiszolgáltathassa, amikor ezt a zárórára vonatkozó rendelkezések a tulajdonképpeni szaküzleteknek megtiltják. Gondoskodni kell tehát arról is, hogy a gyógyszertárak az ilyen árucikkeket a napnak csak ugyanabban a szakában szolgáltathassák ki, amely alatt a megfelelő üzletek is nyitva vannak. Az említett kérdések csak rendeleti úton szabályozhatók megfelelően; a (4) bekezdés erre ad felhatalmazást.
Az (5) bekezdés gyógyszereknek és egyéb - a gyógyszertárak körébe eső - cikkeknek gyógyszertárakban való készítését és viszonteladók útján való forgalombahozatalát szabályozza. Az 1922:XII. tc. 14. §-ának 2. pontja szerint a gyógyszerek készítése - azoknak a szereknek kivételével, amelyeknek készítése kizárólag a gyógyszerészeknek van fenntartva, avagy közegészségi vagy állategészségi szempontokból külön feltételeknek, magasabb szakismereteknek igazolásához van kötve - iparengedély alapján gyakorolható képesítéshez kötött ipar. E rendelkezés értelmében a gyógyszerész - ha nem csupán a közvetlen fogyasztók, hanem viszonteladók részére is készít és szolgáltat ki gyógyszert - már iparűzővé válik; ezen a téren tehát az egyéb iparűzéssel egyenlő elbírálás alá esik s következésképpen ehhez a tevékenységéhez már az iparengedélyt is meg kell szereznie. Ezért az (5) bekezdés akként rendelkezik, hogy a gyógyszertári jogosítvány engedélyese gyógyszereket, gyógyítás céljára szánt más eszközöket és a gyógyszertár árusítási körébe eső egyéb cikkeket - ha azokat nem kizárólag a közvetlen fogyasztók vagy kórházak és egyéb gyógyintézetek részére szolgáltatja ki - csak külön iparigazolvány (iparengedély) alapján állíthat elő és hozhat viszonteladók útján forgalomba. E rendelkezés alól a javaslat csak az ú. n. galenikum-készítményeket vonja ki, de ezeket is csak abban az esetben, ha az előállításuk a gyógyszertári laboratórium keretét nem haladják meg. A gyógyszertári laboratórium keretét meghaladó üzem létesítéséhez minden esetben iparigazolvány (iparengedély) szükséges.
A gyógyszerek árának alakulását nem lehet a szabadverseny esetlegességeinek kitenni. A szabadverseny súlyos veszélyekkel jár. Megtörténhetnék ugyan, hogy a szabadverseny a gyógyszerárak csökkenését vonná maga után, ami közegészségügyi szempontból nélkülözhetetlen, a túlságosan alacsony árszínvonal azonban egyfelől az aránylag kisforgalmú gyógyszertárak fenntartását tenné lehetetlenné, másfelől a gyógyszerek megbízhatóságát is veszélyeztetné. Előfordulhatna, természetesen, az is, hogy a szabadversenyben túlságosan magas árak érvényesülnének. Ezek a szempontok, nemkülönben a gyógyszerek megfelelő minőségéhez, pontos összetételéhez és helyes adagolásához, valamint a gyógyszertárak zavartalan működéséhez fűződő fontos közérdek már egymagában nélkülözhetetlenné teszik a gyógyszerek árának hatósági megállapítását. Erre ad felhatalmazást az (1) bekezdés.
A gyógyszerek elnevezése, valamint a közönség számára ajánlása és hirdetése súlyos visszaélésekre ad lehetőséget. Valamely gyógyszernek túlzott ajánlása a laikus közönséget arra csábíthatja, hogy a kelleténél több gyógyszert fogyasszon, amivel egészségét veszélyeztetheti, ugyanakkor a gyógyszertakarékosság elveit mellőzve, különösen a gyógyszerbeszerzési nehézségekkel küzdő időkben más betegek elől vonja el a szükséges gyógyszert. Az (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás ezeknek a visszaéléseknek kizárására is lehetőséget biztosít.
Amint fentebb kifejtettem, a szabadversenyt a gyógyszertárak tekintetében - a gyógyszerek megbízhatósága érdekében - ki kell zárni. Ebből önként következik, hogy a gyógyszerek ármegállapítása nem legmagasabb árakat szab meg, a köz érdekében nem is szabhat meg legmagasabb árakat, hanem olyan árakat, amelynél sem többet, sem kevesebbet a gyógyszerész fel nem számíthat. Erre tekintettel a (2) bekezdés a gyógyszerárszabásból árengedmény adását sem teszi lehetővé.
A javaslat nem kívánja érinteni a közszállításokra nézve fennálló külön jogszabályok érvényét, azért a (2) bekezdés egyszersmind kimondja, hogy az árengedmény nyujtásának tilalma nem vonatkozik a közszállításokra. Ugyanígy lehetővé teszi a (2) bekezdés azt is, hogy a népjóléti miniszter kivételesen árengedmény nyujtására adjon engedélyt. Erre leginkább a biztosító intézetek esetében kerülhet sor, mégpedig akkor, ha egyrészt a gyógyszerárszabás árszínvonala ilyen engedély nyujtását lehetővé teszi, másrészt, ha az említett intézetek anyagi helyzete azt indokolttá teszi.
A gyógyszerek megfelelő előállításához, megvizsgálásához és eltartásához bizonyos eszközök, berendezés, felszerelés és helyiség szükséges; hogy tehát biztosítani lehessen a gyógyszerek megfelelő minőségét, a (3) bekezdés felhatalmazást ad a gyógyszertári berendezés, felszerelés és helyiség tekintetében irányadó szabályok megállapítására.
Ugyancsak közhatalmi szabályozást igényel a gyógyszertárak rendes és ügyeletes szolgálata is. Az első világháborút megelőző időkben minden gyógyszertár éjjel-nappal a közönség rendelkezésére állott. Ennek a rendszernek fenntartását egyrészt szükségtelenné tette a gyógyszertárak számának jelentékeny emelkedése, másrészt a szociális szempontok is megkövetelték, hogy a gyógyszerészek részére megfelelő pihenőidő biztosíttassék. A közegészségügyi követelmények kielégítését, valamint a nagyközönség érdekét hozza összhangba az ügyeleti szolgálat további fenntartása. A (3) bekezdés ebben a tekintetben is rendelkezik.
A gyógyszerek előállítását, forgalmát és árát nemcsak a gyógyszertáron belül, hanem minden egyéb vonatkozásban is szabályozni kell. Elég a mérgekre utalni vagy azokra az anyagokra, amelyek bizonyos mennyiségben adagolva gyógyszerként hatnak, nagyobb mennyiségben alkalmazva azonban mérgező hatást fejtenek ki. Lehetőséget kell tehát biztosítani a gyógyszerek gyógyszertárakon kívüli előállításának és kereskedelmi forgalmának szabályozására is. E § ezt teszi lehetővé.
A jelen § továbbá felhatalmazást ad a gyógyszerek gyári és nagykereskedelmi árának szabályozására is. A gyógyszerészetre vonatkozó szabályok egyik alapvető rendelkezése ugyanis évszázadok óta a gyógyszerek árának hatósági megállapítása. Míg azonban ezideig csupán arra nézve állott fenn törvényes rendelkezés, hogy a gyógyszerész csak hatóságilag megszabott áron szolgáltathat ki gyógyszert, addig a törvényjavaslat biztosítani kívánja, hogy a gyári és nagykereskedői árakat is hatóság állapítsa meg. Csupán a nagybani és a gyógyszertári árak összehangolásával lehet ugyanis a közérdek kívánalmait megfelelően kielégíteni.
A gyógyszerek előállításának, kereskedelmi forgalmának, valamint gyári és nagykereskedői árának szabályozása elsősorban az ipar és a kereskedelem érdekeit érinti, ami indokolttá teszi, hogy a szabályozásra vonatkozó felhatalmazást az illetékes miniszter kapja meg, aki az ügy közegészségügyi vonatkozásaira tekintettel a népjóléti miniszterrel egyetértve lesz jogosult eljárni.
A gyógyszertáraknak két főcsoportját különböztetjük meg:
a) közforgalmú gyógyszertárak, amelyekhez tartoznak a fiókgyógyszertárak is;
b) zártforgalmú gyógyszertárak, amelyek vagy intézeti gyógyszertárak vagy kézigyógyszertárak.
A gyógyszertárak két főcsoportja abban különbözik egymástól, hogy a közforgalmú gyógyszertárak a nagyközönség rendelkezésére állanak, a zártforgalmú gyógyszertárak viszont csak a fogyasztók meghatározott körét láthatják el gyógyszerrel.
Az (1) bekezdés a közforgalmú gyógyszertár fogalmát határozza meg azzal a rendelkezéssel, hogy ezek a gyógyszertárak gyógyszereket, sebészeti kötözőszereket és gyógyászati célokra szánt más eszközöket a fogyasztóknak, kórházaknak és egyéb gyógyintézeteknek, valamint a kézigyógyszertáraknak kiszolgáltatni kötelesek. Egyebek mellett ez a kötelezettség teszi a gyógyszertárat közegészségügyi intézménnyé.
A (2) bekezdés a kiszolgáltatási kötelezettségek tekintetében továbbmegy, mert azt is elrendeli, hogy a közforgalmú gyógyszertár készletben nem lévő gyógyszert, illetőleg olyan gyógyszert, amelynek készletben tartására jogszabály nem kötelezi, beszerezni és a gyógyszer kiszolgáltatására vonatkozó jogszabályok korlátain belül kiszolgáltatni köteles. E rendelkezés célja, hogy a nagyközönség bármely szükséges gyógyszerhez minden gyógyszertárban hozzájuthasson.
Új közforgalmú gyógyszertár felállításának szükségességét az (1) bekezdés értelmében az Országos Közegészségügyi Tanács meghallgatása után a népjóléti miniszter állapítja meg. Ügyköre természetéből folyólag ugyanis a népjóléti miniszter hivatott arra, hogy a meglévő gyógyszertárak zavartalan fenntartásához és az esetleg szükséges új gyógyszertárak felállításához fűződő közérdeket és jogos magánérdekeket összeegyeztetve döntsön az új gyógyszertár engedélyezése felett.
A gyógyszertár felállítása szükségességének megállapítása nemcsak hivatalból, hanem kérelemre is történhetik. A gyógyszerészek, valamint a biztosító intézetek, úgyszintén a helyi viszonyokat ismerő törvényhatósági bizottság és képviselőtestület részére ugyanis szintén biztosítani kell a kezdeményezés jogát, nehogy a gyógyszertár felállítása elmaradjon olyan helyeken, ahol arra feltétlenül szükség van. Felmerülhetne az az elgondolás is, hogy a kezdeményezés joga ne testületi szervre, hanem közigazgatás racionalizálási szempontokra figyelemmel inkább a törvényhatóság első tisztviselőjére ruháztassék. Ellene szól azonban az ilyen megoldásnak az a gyakorlati tapasztalat, hogy egy-egy új gyógyszertár felállítása a legtöbbször gazdasági érdekeket érint és ezért kívánatos az engedélyezésnek a szélesebbkörű megvitatást biztosító testületi szerv útján történő kezdeményezése.
A gyógyszertárak fenntartásához fűződő fontos közérdekekre figyelemmel szükségesnek mutatkozik annak a minimális lélekszámnak a meghatározása, amely alkalmas egy-egy gyógyszertár fenntartására.
Az (1) és (2) bekezdésben tervezett az a megoldás, hogy egy-egy gyógyszertár forgalmi körzetéhez 5000 főnyi lakosság tartozzék, az eddigi tapasztalatok szerint általában alkalmas arra, hogy a gyógyszertárak minél nagyobb számához fűződő közegészségügyi érdekeket összeegyeztesse azzal az ugyancsak közegészségügyi érdekkel, hogy a gyógyszerek hozzáférhetősége a gyógyszer-árszínvonal alacsonyan tartásával biztosíttassék. Vannak azonban vidékek, ahol az 5000 főben megállapított lélekszám alacsonynak bizonyulna, mert a lakosság gyógyszerfogyasztása csekély. Éppen ezért a javaslat csupán a legkisebb lélekszámot kívánja meghatározni és arra is gondot fordít, hogy a községben engedélyezett új gyógyszertár ne tegye életképtelenné a más községben már fennálló gyógyszertárat. Előfordulhat ugyanis, hogy az egymás közelében lévő két község közül a kisebb, például a 3000 lakosú községben van gyógyszertár, míg a másik, 5000 lakosú községben nincs. Az 5000 lakosú községben új gyógyszertár engedélyezése során természetesen a község egész lakosságát az új gyógyszertár körzetéhez kellene számítani, ezzel viszont a másik gyógyszertár körzetében mindössze 3000 lakos maradna. A javaslat ennek a körülménynek a figyelembevételét is megszabja, hogy az ilyen helyzet kialakulását megelőzze.
Az intézeti gyógyszertárak igen nagy számú fogyasztót látnak el gyógyszerrel; néha több gyógyszert szolgáltatnak ki, mint a közforgalmú gyógyszertárak. Ezt figyelembe véve a (3) bekezdés értelmében az új közforgalmú gyógyszertári jogosítványok engedélyezésénél az intézeti gyógyszertárak számára is tekintettel kell lenni.
A lehetőséghez képest arra kell törekedni, hogy a városok vagy községek minden részéből egyaránt könnyen meg lehessen közelíteni a gyógyszertárakat. Ezért szükséges a gyógyszertárak közelebbi helyének kijelölése, nehogy - mint régen gyakran megtörtént - minden gyógyszertár a város középpontjában helyezkedjék el. A gyógyszertár helyét esetleg több utca vagy egyes utcarészlet (utcarészletek) kijelölése útján kell megállapítani és ez jelenti a gyógyszertár körzetét. A gyógyszertárak körzetének megállapítását, illetőleg kijelölését a javaslat a népjóléti miniszter hatáskörébe utalja.
Kivételesen szükség lehet a gyógyszertár áthelyezésére például az olyan esetekben, amikor nagyobbarányú városrendezés következik be, vagy a forgalom más okból eltolódik. Miután a gyógyszertár áthelyezése éppen annyira érinti a közönség gyógyszerellátását, illetőleg a fennálló gyógyszertárakat, mint valamely új gyógyszertár engedélyezése, az áthelyezés engedélyezését a népjóléti miniszter hatáskörébe kellett vonni [(1) bekezdés].
A megengedett áthelyezés végrehajtását nem lehet túlságosan hosszú határidőhöz kötni, mert azokban a körülményekben, amelyek a gyógyszertár új helyének kijelölésénél figyelembe vétettek, olyan változás állhat be, amely más megoldást tesz helyesebbé. Ha tehát az áthelyezést bizonyos idő alatt nem foganatosították, célszerűbb az engedélyest új kérelem előterjesztésére szorítani. A (2) bekezdés azt a határidőt, amely alatt az áthelyezésre kapott engedéllyel élni lehet, egy évben állapítja meg.
Az (1) bekezdés fenntartja az 1940:VI. törvénycikknek azt a rendelkezését, amely kimondja, hogy a közforgalmú gyógyszertári jogosítványt országos pályázat alapján a népjóléti miniszter engedélyezi. Ezt a rendelkezést azonban a javaslat kiegészíti azzal a rendelkezéssel, hogy a gyógyszertári jogosítvány engedélyezése előtt a miniszter az Országos Közegészségügyi Tanács, a Gyógyszerész Szakszervezet és az Országos Gyógyszerész Egyesület véleményét meghallgatja. A gyógyszertári jogosítvány engedélyezése ugyanis sok szempont körültekintő megfontolását teszi szükségessé. A fenti rendelkezés lehetővé teszi, hogy a miniszter a folyamodóról kellő tájékozódást szerezzen és így a legalkalmasabb folyamodó részére engedélyezze a jogosítványt.
A közforgalmú gyógyszertári jogosítvány a javaslat szerint (34. §) meg is szünhetik; a (2) bekezdésben tehát szükség volt kiemelni, hogy új közforgalmú gyógyszertári jogosítványt vagy újonnan felállítandó gyógyszertárra, vagy megszűnt gyógyszertári jogosítvány helyébe lehet adományozni.
Az (1) bekezdés lehetővé teszi, hogy közforgalmú gyógyszertári jogosítványt a jövőben necsak gyógyszerésznek, hanem városnak (községnek), valamint a munkavállalók gyógyszerellátására kötelezett, azaz az 1927:XXI. tc. 92. és 93. §-ában említett betegségi biztosító intézeteknek és az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapnak is lehessen engedélyezni. Az engedélyesek körének ez a kiterjesztése - miként erre az általános indokolásban már rámutattam - lehetővé teszi a munkavállalók gyógyszerellátásának fokozottabb biztosítását, gyógyszertáraknak kevésbbé jövedelmező helyeken (községben) történő felállítását és végül - a hatóságoknak, illetőleg a biztosító intézeteknek a gyógyszerellátásba való bevonása következtében - a gyógyszerárak kedvező alakulását.
A (2) bekezdés szerint gyógyszerész csak abban az esetben kaphat közforgalmú gyógyszertári jogosítványt, ha gyógyszertár vezetésére jogosult és gyógyszerészi oklevelének megszerzése után huzamosabb időn át gyógyszertári vagy egyéb gyógyszerészi szakbavágó gyakorlatot folytatott. A minimálisan ötévi gyakorlat kikötésével azt kívánom elérni, hogy csupán kellő tapasztalattal bíró gyógyszerész részére lehessen gyógyszertári jogosítványt engedélyezni. Nem tartanám azonban méltányosnak, ha a szorosan vett gyógyszertári gyakorlat hiányából esetleg olyan folyamodókat zárna ki a javaslat új gyógyszertári jogosítvány engedélyezésének lehetőségéből, akik a gyógyszerészi tudományok művelésével, a gyógyszerészi érdekképviseletekben folytatott érdemes munkával vagy a szaksajtóban folytatott ténykedéssel esetleg külön érdemeket is szereztek. Ezért a javaslat a népjóléti miniszter hatáskörébe utalja annak megállapítását, hogy a gyógyszerészi szakbavágó gyakorlat szempontjából mely tevékenységet kell számításba venni.
A (3) bekezdés lehetővé teszi, hogy a gyógyszerészi szakbavágó gyakorlat idejébe legfeljebb három évet be lehessen számítani abból az időből, amely alatt a gyógyszerész nem hivatásos állományban teljesített tényleges katonai szolgálata vagy közérdekű munkaszolgálata következtében avagy más okból önhibáján kívül nem folytathatott gyógyszertári vagy egyéb gyógyszerészi szakbavágó gyakorlatot.
A (4) bekezdés lehetőséget kíván adni arra, hogy azok a gyógyszerészek, akik a zsidókra hátrányos jogszabályok következtében vagy egyéb okból önhibájukon kívül a (2) bekezdés a)-c) pontjaiban megállapított gyógyszertári gyakorlatot nem szerezhették meg, a jelen törvény hatálybalépése napjától számított hathavi időtartam alatt az előírt gyógyszertári gyakorlat hiányában is kaphassanak gyógyszertári jogosítványt.
Az (5) bekezdés a gyógyszertári jogosítvány engedélyezését kizáró okokat sorolja fel.
Bárha a jelen § bizonyos tekintetben részletes intézkedéseket tartalmaz, rendeleti szabályozásra szoruló részletkérdéseket mégis függőben hagy. Ez teszi szükségessé a (6) bekezdésben foglalt felhatalmazást.
Az új gyógyszertár működésének megkezdése előtt meg kell győződni arról, hogy a gyógyszertár elhelyezése, berendezése és felszerelése megfelel-e a törvényes követelményeknek. A jelen § ezzel a feladattal a törvényhatóság első tisztviselőjét, Budapesten a kerületi elöljárót bízza meg. Ha az új jogosítvány engedélyese nem tesz eleget a törvényes követelményeknek, nem helyezheti üzembe az engedélyezett gyógyszertárat. Ugyanez az eset akkor is, ha az engedélyes az engedély elnyerésétől számított egy év alatt nem terjeszt elő kérelmet az engedélyezett új gyógyszertár felülvizsgálata iránt. Megtörténhetik azonban, hogy rendkívüli körülmények lehetetlenné teszik a megállapított egyévi határidő alatt a gyógyszertár megfelelő elhelyezését, berendezését és felszerelését. Ilyen eset lehet például az, ha az engedélyes katonai szolgálatot teljesít vagy a kellő időre nem tudta megszerezni a szükséges helyiséget. A javaslat méltányosan rendezi ezt a kérdést és a kérelem előterjesztésére hosszabb határidő kitűzését is lehetővé teszi.
A megnyitási engedély elnyerése után a gyógyszertárat nyolc nap alatt meg kell nyitni a közforgalom részére. Ennek elmulasztása esetében a gyógyszertári jogosítvány hatályát veszti.
Az általános indokolásban részletesen előadottakból megállapíthatólag a demokratikus elveknek a gyógyszerészet intézményében való érvényesüléshez juttatása csak tiszta koncessziós rendszerrel biztosítható. Feltétlenül szükségesnek mutatkozik tehát, hogy a koncessziós rendszer jelenlegi vegyes alakzata megszüntettessék és helyébe a tiszta koncessziós rendszer vezettessék be. Ennek szükségszerű következménye viszont a jogosítvány elidegenítésének, átöröklésének és átruházásának tilalma.
Fentiek alapján szükséges tehát egyrészt a reál gyógyszertári jogosítványoknak, másrészt a személyjogú gyógyszertári jogosítványok átruházási lehetőségének a megszüntetése.
Figyelemmel arra, hogy a reáljogú gyógyszertárnak gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező személy is lehet a tulajdonosa, a javaslat a reál gyógyszertári jogosítványokat csak az 1949. évi június hó 30. napjával szünteti meg és a tulajdonosok anyagi érdekeinek védelmében lehetővé teszi, hogy a reáljogú gyógyszertár az említett időpontig továbbra is élők közötti jogügylet és öröklés tárgya lehessen.
Abból a célból, hogy a személyjogú gyógyszertári jogosítványok engedélyesei se kerüljenek hátrányosabb helyzetbe s következésképpen a reál gyógyszertári jogosítványok megszüntetése és a személyjogú gyógyszertári jogosítványok átruházási lehetőségének megszüntetése között az összhang biztosíttassék, a javaslat a személyjogú gyógyszertári jogosítvány átruházását az engedélyes gyógyszerész házastársára és a gyógyszerész gyermekére ugyancsak az 1949. évi június hó 30. napjáig lehetővé teszi.
A jelen § fenntartja az 1876:XIV. tc. 132. §-ának azt a rendelkezését, amely a gyógyszerész-engedélyes elhalálozása után az özvegy és az elhalt engedélyes gyermekei részére biztosítja a gyógyszertári jogosítvány haszonélvezetét. A haszonélvezeti jog az özvegyet elhalálozása napjáig, illetőleg újabb házasságkötésének napjáig, az elhalt engedélyes gyermekeit pedig - a jelenlegi törvényes rendelkezéseknek megfelelően továbbra is - a huszonnegyedik életévük betöltésének napjáig illeti meg.
A gyógyszertár közegészségügyi intézményi jellegéből következik, hogy a gyógyszertár üzemének fenntartása vagy beszüntetése nem függhet csupán az engedélyes elhatározásától. Emellett azonban rendes körülmények között senkit sem lehet kötelezni arra, hogy szándéka ellenére tartósan folytassa gyógyszerészi foglalkozását, sem arra, hogy a gyógyszertár esetleg ráfizetéses üzemét hosszabb ideig fenntartsa. Ezért választja a javaslat azt a megoldást, hogy bár az engedélyes lemondhat a gyógyszertári jogosítványról, a gyógyszertár üzemét fél évig folytatni köteles.
Ez a féléves határidő a népjóléti miniszter engedélyével megrövidülhet, mert a népjóléti miniszter esetleg rövidebb idő alatt is megállapíthatja a gyógyszertár életképtelenségét és így hozzájárulhat végleges megszüntetéséhez, vagy pedig rövidebb időn belül is határozhat az új jogosítvány kiadása tekintetében.
A jelen § az általános indokolásban ismertetett indokok alapján megszünteti a reál gyógyszertári jogosítványokat. A tulajdonosok anyagi érdekeinek védelmében azonban a javaslat még egy évig biztosítja azokat a jogokat, amelyek a reáljogú gyógyszertárak tulajdonosait jogosítványaikból kifolyólag ezidőszerint megilletik. Ehhez képest a (2) bekezdés megállapítja, hogy a reáljogú gyógyszertár az 1949. évi június hó 30. napjáig továbbra is élők közötti jogügylet és öröklés tárgya lehet.
A fentebb említett célt szolgálja a (3) bekezdésnek az a rendelkezése is, amely a reáljogú gyógyszertár egyetlen tulajdonosa részére a reáljog megszűnésével a gyógyszertár személyes jogosítványának vagy haszonélvezetének engedélyezését írja elő aszerint, hogy a tulajdonos gyógyszertár vezetésére jogosult gyógyszerész avagy az elhalt tulajdonosnak özvegye vagy huszonnegyedik életévét be nem töltött árvája. A gyógyszertár személyes jogosítványának vagy haszonélvezetének engedélyezését írja elő a javaslat arra az esetre is, ha a reál gyógyszertári jogosítványt kizárólag csak egy személy részben mint tulajdonos, részben mint haszonélvező jogosult gyakorolni. Ehhez képest pl. az özvegy, ha gyógyszertár vezetésére feljogosító oklevéllel rendelkezik, a reáljogú gyógyszertárra személyéhez kötött közforgalmú gyógyszertári jogosítvány engedélyezését, ha pedig gyógyszerészi oklevéllel nem rendelkezik, a haszonélvezeti jog engedélyezését kérheti.
A (4) bekezdés értelmében a megszűnt reál gyógyszertári jogosítványok helyébe közforgalmú gyógyszertári jogosítványt kell engedélyezni.
A 12. § értelmében közforgalmú gyógyszertári jogosítványt csak gyógyszertár vezetésére jogosult gyógyszerésznek, továbbá városnak és községnek, valamint biztosító intézeteknek és az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alapnak lehet adományozni. A jelen § (5) bekezdése e rendelkezés alól tesz kivételt, amennyiben lehetővé teszi, hogy az Irgalmasrendnek adományozott reál gyógyszertári jogosítványok helyébe a népjóléti miniszter az Irgalmasrend részére közforgalmú gyógyszertári jogosítványt engedélyezzen.
Az Irgalmasrendnek hazánkban öt reáljogú gyógyszertára van: Budapesten - alapítási éve 1806; Vácon - alapítási éve 1766; Pápán - alapítási éve 1757; Pécsett - alapítási éve 1796 és Egerben - alapítási éve 1728.
Köztudomás szerint a kizárólag betegápolással hivatásszerűen foglalkozó magyar Irgalmasrend a szegénybetegek ápolásával és gyógyításával foglalkozik. Erre a célra Budapesten 420 ágyas, Vácon 60 ágyas, Pápán 174 ágyas és Egerben 150 ágyas közkórházat tart fenn és ezenfelül Vácon 30, Egerben pedig 350 államilag beutalt elmebeteget ápol. Ezekben a közkórházakban az állami betegápolási átalány terhén túlmenően számos szegénybeteget ápolnak, mindenütt szegénybetegambulanciát és fogászatot is tartanak fenn. Ezt a működést az Irgalmasrend csak úgy fejtheti ki, ha a saját vagyontárgyainak - köztük a nyilvános jellegű gyógyszertárainak - minden jövedelmét erre a célra fordítja.
Erre tekintettel megokolt az (5) bekezdés rendelkezése.
A ritkább népsűrűségű vidékek gyógyszerellátásának biztosítása érdekében a jelen § továbbra is fenntartja a fiókgyógyszertárakat; amelyeknek fenntartása a javaslat 8. §-ában meghatározottnál kisebb lélekszám mellett is gazdaságos.
A fiókgyógyszertár a rendes közforgalmú gyógyszertártól főleg abban különbözik, hogy szerényebb tőkével felállítható és üzembentartása is kisebb költséget igényel. A fiókgyógyszertár részére szükséges gyógyszereket ugyanis a vele kapcsolatos rendes közforgalmú gyógyszertár szerzi be és vizsgálja meg. Fiókgyógyszertárak esetében továbbá az előírt eszközök, készülékek, berendezés és felszerelés tekintetében is csekélyebb követelményekkel lehet megelégedni. Éppen azért a rendes közforgalmú gyógyszertár berendezésétől, felszerelésétől eltérő megoldás rendszeresítésére is felhatalmazást kellett adni [(8) bek.].
Fiókgyógyszertár felállítása azonban csak olyan helyen engedélyezhető, ahol a forgalom szempontjából figyelembevehető lakosság számára tekintettel a javaslat 8. §-a alapján új közforgalmú gyógyszertár nem állítható fel. Ehhez képest, ha olyan községben kérik fiókgyógyszertár felállításának engedélyezését, ahol a 8. § rendelkezései alapján új közforgalmú gyógyszertár felállítható, a (2) bekezdés értelmében fiókgyógyszertár felállításának engedélyezése helyett új közforgalmú gyógyszertár felállítására kell országos pályázatot hirdetni.
A (3) bekezdés azt a megszorítást tartalmazza, hogy fiókgyógyszertár felállítására csak a közlekedési lehetőségek figyelembevételével legközelebb eső közforgalmú gyógyszertár engedélyese kaphat engedélyt, továbbá, hogy ugyanannak az engedélyesnek egynél több fiókgyógyszertár felállítására engedélyt adni nem lehet.
Olyan helységekben - így különösen fürdőhelyeken -, amelyekben az év egy-egy szakában valamely okból nagyobb számú lakosság gyűlik össze, olyan fiókgyógyszertár létesítése indokolt, amelyik az évnek csak a bizonyos szakában van üzemben. A (4) bekezdés erre a különleges kívánalomra van figyelemmel.
A fiókgyógyszertár része annak a gyógyszertárnak, amelynek engedélyese a fiókgyógyszertár felállítására engedélyt kapott. Ez a szoros összefüggés már abból is következik, hogy a fiókgyógyszertár tennivalóinak egy részét, mint például a gyógyszerek megvizsgálását a fiókgyógyszertárral kapcsolatban lévő rendes közforgalmú gyógyszertár látja el. A két gyógyszertár közötti szoros összefüggésből következik, hogy a fiókgyógyszertár önállóan haszonbérbe nem adható. Az (5) bekezdés ebben a tekintetben rendelkezik.
A fiókgyógyszertár csak kisegítő eszköz a közönség megfelelő gyógyszerellátásának biztosítására. Ebből természetszerűleg következik a (6) bekezdésnek az a rendelkezése, amely szerint a fiókgyógyszertár tartására adott engedély hatályát veszti, ha abban a községben, illetőleg a községnek vagy városnak abban a részében, amelyben a fiókgyógyszertár működik, közforgalmú gyógyszertár felállítását engedélyezik.
Fiókgyógyszertár engedélyezésére éppen úgy, mint a rendes közforgalmú gyógyszertárak esetében, csak akkor kerülhet sor, ha felállítása közérdekből szükséges. Ehhez képest az engedélyes saját elhatározásából a fiókgyógyszertár üzemét sem szüntetheti meg azonnali hatállyal, mert módot kell adni arra, hogy a hatóság megvizsgálja egy új közforgalmú gyógyszertár felállításának lehetőségét. A (7) bekezdés ebben a tekintetben rendelkezik.
A zártforgalmú (házi) gyógyszertárak abban különböznek a közforgalmú gyógyszertáraktól, hogy csupán a fogyasztók meghatározott körének szolgáltathatnak ki gyógyszert, sebészeti kötözőszert, vagy gyógyítás céljára szánt más eszközt. Ez a gyógyszertár típus nem új, már az 1876:XIV. tc. 135. §-ában is említés történik a házigyógyszertárakról, az 1927:XXI. tc. 34. §-a pedig részletes intézkedéseket tartalmaz az Országos Társadalombiztosító Intézet házigyógyszertárairól. Az említett, módosításra nem szoruló rendelkezéseket a javaslat továbbra is hatályban kívánja tartani.
(Az (1) bekezdés egyébként az intézeti gyógyszertár létesítését is - az eddigi helyzetnek megfelelően - a népjóléti miniszter engedélyéhez köti és meghatározza azt, hogy mely intézményeknek lehet intézeti gyógyszertár felállítására engedélyt adni.
A (2) bekezdés a zártforgalmú gyógyszertárak jellegének megfelelően megállapítja azt is, hogy az intézeti gyógyszertár kiknek szolgáltathat ki gyógyszert, sebészeti kötözőszert, vagy gyógyászati célra szánt más eszközt.
A (3) bekezdés értelmében az intézeti gyógyszertárak csak orvosi rendelvényre szolgáltathatnak ki gyógyszert, sebészeti kötözőszert, vagy gyógyítás céljára szánt más eszközt, mert csupán orvosi kezelésben lévő betegek szükségletének ellátására jogosultak.
A fiókgyógyszertárakon kívül még egy további kisegítő eszköz szükséges ahhoz, hogy a közönség gyógyszerellátását a kisebb helységekben is megfelelően biztosítani lehessen. Erre a célra szolgál a kézigyógyszertár, amelynek tartására az (1) bekezdés szerint csak orvos vagy állatorvos kaphat engedélyt. Az engedély helyhez és az orvos személyéhez kötött.
A kézigyógyszertár jellegéből folyik, hogy csak olyan községben lehet engedélyezni, amelyben nincs közforgalmú gyógyszertár és a legközelebbi ilyen gyógyszertár nehezen közelíthető meg. A (2) bekezdés ilyen értelemben rendelkezik.
A kézigyógyszertár jellegéből folyik az is, hogy az orvos a kézigyógyszertárból csak saját vagy az ugyanabban a községben, illetőleg közegészségügyi körben lakó más orvos rendelvényére szolgáltathat ki gyógyszert, mégpedig csak olyan személyek részére, akik az orvos magángyakorlatának helyéül bejelentett községben vagy közegészségügyi körben tartózkodnak. Ilyen értelemben rendelkezik a (3) bekezdés.
A körülmények megváltozása, esetleg más okok, például a gyógyszerkiszolgáltatás körében felmerülő szabálytalanságok bármikor szükségessé tehetik a kézigyógyszertár tartására adott engedély visszavonását. Ezért a (4) bekezdés mellőzi a visszavonási okok tüzetes felsorolását.
Minthogy kézigyógyszertár csak kisegítő eszköz a közönség megfelelő gyógyszerellátásának biztosítására, természetszerű az (5) bekezdésnek az a rendelkezése, amely szerint az ilyen engedély hatályát veszti, ha a népjóléti miniszter a község területére közforgalmú gyógyszertári jogosítványt engedélyez.
A (6) bekezdés szerint rendeletben kell megjelölni azokat a gyógyszereket és sebészeti kötözőszereket, amelyeket a kézigyógyszertár - hogy feladatának megfelelhessen - készletben köteles tartani. Ugyanígy rendeleti szabályozásra tartozik a készletben tartható gyógyszerek, sebészeti kötözőszerek és gyógyászati célra szánt más eszközök meghatározása is. Ilyenképpen biztosítható ugyanis, hogy a kézigyógyszertár a jellegének megfelelő korlátok között működjék. Arra az esetre, ha a kézigyógyszertárak engedélyesei arra köteleztetnek, hogy a gyógyszereket, sebészeti kötözőszereket és gyógyászati célra szánt más eszközöket közforgalmú gyógyszertárból kötelesek beszerezni, a (6) bekezdés egyben felhatalmazást ad a népjóléti miniszternek arra is, hogy azok beszerzési árát is megállapíthassa.
Az állatorvosi kézigyógyszertár tekintetében kimerítően intézkedik az 1928:XIX. tc. 96. §-a, amely egy vonatkozásban mégis módosításra szorul. Az 1940:VI. törvénycikk hatálybalépéséig a törvényhatóság első tisztviselőjének hatáskörébe tartozott a kézigyógyszertár engedélyezése, az említett törvénycikk azonban az engedély megadását a népjóléti miniszternek tartotta fenn. Ennek megfelelően indokolt az állatorvosi kézigyógyszertár tartását is miniszteri engedélyhez köti és - a földmívelésügyi miniszter érdekeltségére tekintettel - kimondani, hogy ilyen kézigyógyszertár tartására a népjóléti miniszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve adhat engedélyt.
A gyógyszertáraknak gyógyszerésztudori vagy gyógyszerészmesteri oklevéllel rendelkező személyek által való vezetését már az 1876:XIV. tc. 128. és 129. §-a kötelezővé tette. Ennek a rendelkezésnek az időközben beállott fejleményekkel összhangban álló továbbfejlesztését jelenti, hogy az (1) és (2) bekezdés szerint nem minden gyógyszerész vezethet gyógyszertárat, hanem csupán az a gyógyszerész, aki a gyógyszertár vezetésére feljogosító oklevelet megszerezte, magyar állampolgár és mindezeken felül gyógyszertár vezetésére testileg és szellemileg alkalmas. A magyar állampolgárság megkívánása új; 1876:XIV. törvénycikk ebben a vonatkozásban nem rendelkezett. Abban az időben ugyanis még kevés volt a magyar gyógyszerész, ami érthetővé tette az állampolgárságra vonatkozó, ma már önként értetődő kívánalom mellőzését.
A gyógyszerész, jóllehet képesítését megszerezte, olyan szellemi vagy testi fogyatékosságban is szenvedhet, amely gyógyszertár vezetésére alkalmatlanná teszi. Ilyen fogyatékosság lehet például a színvakság, ami megakadályozza a gyógyszerészt a gyógyszerek azonosságának és tisztaságának megvizsgálásánál nélkülözhetetlen kémiai reakciók eredményének megítélésében. Ezért megokolt a (2) bekezdésnek erre vonatkozó rendelkezése.
A gyógyszertár vezetése bizalmi feladat. Ebből következik, hogy súlyos bűncselekményért elítélt gyógyszerész gyógyszertárat nem vezethet. Ilyen értelemben rendelkezik a (3) bekezdés.
A (4) bekezdés a törvényjavaslatnak abból az alapvető elgondolásából, amely szerint a gyógyszertár vezetője általánosságban személyesen köteles a gyógyszertárat vezetni, megtiltja, hogy a gyógyszertár vezetője egyidejűleg több gyógyszertárat vezethessen, vagy más gyógyszertárban is alkalmazást vállalhasson, továbbá hogy egyidejűleg drogéria-üzletet vagy gyógyárunagykereskedést folytathasson, illetőleg ilyen üzletnek is alkalmazottja lehessen.
Ha a közforgalmú gyógyszertári jogosítvány engedélyese okleveles gyógyszerész, az (1) bekezdés szerint a gyógyszertárat személyesen köteles vezetni.
Előfordulhat azonban, hogy az engedélyes betegség vagy egyéb elháríthatatlan akadály miatt nem tudja gyógyszertárát személyesen vezetni és így módot kell adni a gyógyszertár vezetés alól való időleges mentesítésére. A gyógyszertár vezetéséről kétféleképpen lehet gondoskodni: vagy úgy, hogy az engedélyes a gyógyszertár vezetésére felelős vezetőt alkalmaz, avagy haszonbérbeadás útján, amikor a gyógyszertárvezetés szempontjából az engedélyes helyébe a haszonbérlő lép.
A (2) bekezdés szerint az engedélyes, ha a gyógyszertárat elháríthatatlan akadály miatt személyesen vezetni nem tudja és a gyógyszertárat a (3) bekezdés alapján haszonbérbe nem adhatja, vagy nem kívánja haszonbérbeadni, a gyógyszertár vezetéséről az akadály fennállásának tartamára gyógyszertár vezetésére jogosult felelős vezető alkalmazása útján köteles gondoskodni. A felelős vezető alkalmazását, ha arra negyvenkét napot meg nem haladó időtartamra van szükség, az illetékes törvényhatóság első tisztviselője útján csak be kell jelenteni a népjóléti miniszternek. Más a helyzet azonban, ha felelős vezető alkalmazására negyvenkét napot meghaladó időtartamra van szükség, mert ebben az esetben a munkaképtelenség fennállását, vagy az egyéb méltánylást érdemlő okot igazolni kell és ennek elbírálása a hatóság mérlegelésére tartozik. Ez tette szükségessé annak kimondását, hogy a felelős vezető alkalmazásához a fenti esetben a népjóléti miniszter engedélye szükséges.
A gyógyszertár haszonbérbeadását a (3) bekezdés csak abban az esetben teszi lehetővé, ha az engedélyes a hatvanadik életévét már betöltötte, vagy a gyógyszertárat munkaképtelensége miatt vagy egyéb okból önhibáján kívül huzamosabb időn át személyesen vezetni nem tudja.
Minthogy a haszonbérbeadás esetében a haszonbérlő válik a gyógyszertár vezetőjévé, a javaslat csak gyógyszertár vezetésére jogosult gyógyszerésznek teszi lehetővé közforgalmú gyógyszertárnak haszonbérbevételét, mégis azzal a korlátozással, hogy nem vehet haszonbérbe gyógyszertárat olyan gyógyszerész, akinek közforgalmú gyógyszertári jogosítványa van, avagy más gyógyszertárat vezet vagy haszonbérel. E rendelkezés indoka a 21. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezésből folyik, amely szerint egyidejűleg több gyógyszertárat senki sem vezethet.
A haszonbérbeadásra irányuló ügylet érvényességét a javaslat a népjóléti miniszter jóváhagyásához köti, mert egyrészt a haszonbérbeadás általában hosszabb időre intézkedik a gyógyszertár vezetése tekintetében, másrészt mivel egyébként is szükség van annak felsőfokú hatósági megvizsgálására, hogy vajjon a haszonbérbeadás előfeltételei megvannak-e és a haszonbérlő e feladatra a jelen törvény szerint alkalmas-e.
A felelős vezető alkalmazásának bejelentésére és az alkalmazás engedélyezésére, valamint a haszonbérbeadásra vonatkozó részletkérdések szabályozását a (4) bekezdés rendeleti útra bízza.
Az (5) bekezdés lehetővé teszi, hogy a gyógyszerészengedélyes (haszonbérlő), arra az időre, amely alatt a gyógyszertárat elháríthatatlan akadály miatt személyesen vezetni nem tudja, szükség esetében a törvényhatóság első tisztviselőjétől hatósági vezető kirendelését is kérhesse.
A (6) bekezdés akként rendelkezik, hogy az az engedélyes, aki saját gyógyszertárát a népjóléti miniszter engedélye alapján nem személyesen vezeti, más gyógyszertárat sem vezethet és más gyógyszertárban alkalmazást sem vállalhat, továbbá drogériaüzletet és gyógyárunagykereskedést nem folytathat és ilyen üzletnek alkalmazottja sem lehet. Ez a rendelkezés a személyes vezetésre vonatkozó kötelezettség kijátszását kívánja megakadályozni.
Mivel közforgalmú gyógyszertárat a 21. § értelmében csak gyógyszertár vezetésére jogosult gyógyszerész vezethet, nyilvánvaló, hogy olyan esetben, ha a gyógyszertár engedélyese valamely város (község) vagy biztosító intézet, a gyógyszertár vezetésére felelős vezetőt kell állítani. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a gyógyszertár engedélyese meghalt és a jogosítvány haszonélvezete az özvegyre vagy a huszonnegyedik életévét be nem töltött árvára szállt. Ezért a jelen § kötelezően előírja, hogy a fentemlített engedélyesek, úgyszintén a haszonélvezetre jogosult személyek a gyógyszertár vezetéséről a 22. § (4) bekezdése alapján kiadott rendeletben szabályozott módon felelős vezető alkalmazása útján kötelesek gondoskodni. Mivel azonban a haszonélvezetre jogosult özvegyek és árvák számára sokszor előnyösebb a gyógyszertár haszonbérbeadása, mint annak felelős vezető által való kezeltetése, a jelen § a haszonélvező személyek számára azt is lehetővé teszi, hogy a gyógyszertárat a 21. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő gyógyszerésznek haszonbérbe adhassák.
A gyógyszertári jogosítvány megszűnése után a gyógyszertár vezetéséről a megszűnt gyógyszertári jogosítvány helyébe adományozandó gyógyszertári jogosítvány engedélyezéséig - a javaslat 28. §-a értelmében - hatósági vezető útján kell gondoskodni. E rendelkezésből természetszerűleg következik, hogy a gyógyszertári jogosítvány megszűnésével egyidejűleg a felelős vezető alkalmazására, illetőleg a gyógyszertár haszonbérbeadására adott engedély is hatályát veszti. Ugyancsak hatályát veszti az engedély abban az esetben is, ha a felelős vezető, illetőleg a haszonbérlő közforgalmú gyógyszertári jogosítványt kapott, mert a javaslat 21. §-ának (4) bekezdése értelmében egyidejűleg több gyógyszertárat senki sem vezethet. Az (1) bekezdés a fentiek szerint rendelkezik.
A § többi bekezdései a felelős vezető alkalmazására, valamint a gyógyszertár haszonbérbeadására adott engedély visszavonása tekintetében rendelkeznek és tüzetesen meghatározzák azokat az okokat, amelyek ilyen intézkedésre alapul szolgálhatnak.
A (2) bekezdés azokat az okokat sorolja fel, amelyek esetében az engedélyt feltétlenül vissza kell vonni. Ilyen ok a visszavonásra, ha a gyógyszertár vezetésére jogosultság feltételei vagy azok egyike megszűnt, például ha a felelős vezető vagy a haszonbérlő a magyar állampolgárságát elvesztette, vagy ha a felelős vezetőt vagy a haszonbérlőt bűntett, illetőleg háborús vagy népellenes, avagy a demokratikus államrend és köztársaság ellen elkövetett bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésbüntetésre ítélték.
Ugyancsak feltétlenül vissza kell vonni az engedélyt abban az esetben is, ha a bíróság a felelős vezetőt vagy a haszonbérlőt a gyógyszerészi gyakorlattól jogerős ítélettel meghatározott időre vagy végleg eltiltotta, avagy az igazoló bizottság (népbíróság) a felelős vezetővel, illetőleg a haszonbérlővel szemben feddésnél súlyosabb büntető rendelkezést megállapító határozatot hozott, mert ezekben az esetekben a felelős vezető, illetőleg a haszonbérlő a gyógyszertárat neki felróható okból huzamosabb időn át személyesen nem vezetheti.
Végül vissza kell vonni a gyógyszertár haszonbérbeadására adott engedélyt akkor is, ha a haszonbérlő neki felróható okból a gyógyszertár működését megszüntette, mert ebben az esetben a gyógyszertár működésének tartós szünetelésétől kell tartani.
Abban az esetben, ha a felelős vezetőt, illetőleg a haszonbérlőt nyereségvágyból elkövetett vétség vagy kábítószerrel elkövetett visszaélés miatt szabadságvesztésbüntetésre ítélték, úgyszintén ha a felelős vezető, illetőleg a haszonbérlő a gyógyszertár vezetésére vonatkozó rendelkezéseket megszegte, mérlegelés tárgyává tehető, hogy vajjon a felelős vezető, illetőleg a haszonbérlő nem követett-e el olyan súlyos cselekményt, amely megokolttá teszi az engedély visszavonását. Ezért a (3) bekezdés ezekben az esetekben lehetőséget ad az engedély visszavonására.
Ha a felelős vezető, illetőleg a haszonbérlő a gyógyszertár vezetésére vonatkozó rendelkezéseket megszegte, a javaslat nem kíván nyomban a visszavonás eszközéhez nyúlni. Ezért a (3) bekezdés az említett esetben csak akkor teszi lehetővé az engedély visszavonását, ha a felelős vezető, illetőleg a haszonbérlő hasonló cselekmény elkövetése következtében kihágás miatt már büntetve volt és a büntető ítélet jogerőre emelkedésétől számítva három év még nem telt el.
A (4) bekezdés a felelős vezető alkalmazására, valamint a gyógyszertár haszonbérbeadására adott engedély visszavonása tárgyában való döntést a népjóléti miniszter hatáskörébe utalja, minthogy az engedély megadása is a népjóléti miniszter hatáskörébe tartozik.
A gyógyszerek kiszolgáltatása alapos szakértelmet, gondosságot és lelkiismeretességet igényel. A gyógyszerek nem közömbös anyagok és így az esetleges tévedés a betegre nézve súlyos hátránnyal járhat. Nemcsak a gyógyszerek elkészítését, hanem még a kész, kiszerelt alakban forgalomba kerülő gyógyszerek kiszolgáltatását sem lehet gyógyszerészi képesítéssel nem bíró személyekre bízni, mert az ilyen gyógyszerek is könnyen összetéveszthetők.
A gyógyszerek készítésével kapcsolatos munkálatok egy részében azonban igénybe lehet venni a gyógyszerészi képesítéssel nem bíró személyek munkáját is. Hogy melyek azok a munkálatok, amelyeknek kisebb-nagyobb részét az ilyen személyek elvégezhetik, rendeleti úton is csak körvonalakban állapítható meg. Ezért az (1) bekezdés akként rendelkezik, hogy ilyen munkálatokat az említett személyek csak gyógyszerész felügyelete alatt végezhetnek.
A (2) bekezdés a gyógyszerek azonosságának és minőségének biztosítása érdekében még tovább megy, amikor kimondja, hogy a gyógyszertárban foglalkoztatott gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező személynek működéséért - ezen a személyen felül - felelősség terheli azt a gyógyszerészt is, aki az alkalmazott felett a felügyeletet ellátni köteles. A felügyelet ellátására kötelezett gyógyszerész alatt, vagy az erre a gyógyszertár vezetője által kijelölt gyógyszerészt, vagy ilyen megbizatás hiányában magát a vezetőt kell érteni.
Már az 1876:XIV. tc. 125. §-a is felelőssé tette a gyógyszerészt munkájáért. Ezt a felelősséget a (2) bekezdés még pontosabban meghatározza, amikor kimondja, hogy a gyógyszer elkészítését, illetőleg kiszolgáltatását végző gyógyszerész felelős a gyógyszerészi tevékenységre megszabott rendelkezések megtartásáért.
A (3) bekezdés a gyógyszertárban alkalmazott gyógyszerészek bejelentésének és nyilvántartásának, valamint a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkező alkalmazottak működési körének rendeleti úton történő szabályozására ad felhatalmazást.
Az orvos elsősegélynyujtásra vonatkozó kötelezettségével egyértelmű a javaslatnak az a rendelkezése, amely a gyógyszerészt sürgősen szükséges gyógyszerek kiszolgáltatása esetében hitelezésre kötelezi. A két rendelkezés között azonban mégis lényeges különbség van, mert a gyógyszerész nemcsak munkájának ellenértékét, hanem a gyógyszerek árát is hitelezni köteles. Ki kell tehát mondani azt is, hogy az orvos sürgősségre utaló jelzést csak életveszély esetében alkalmazhat.
A jelen § a gyógyszertárak ellenőrzésének kérdését szabályozza. Az általános indokolásban részletesen kifejtett indokok alapján az (1) bekezdés a gyógyszertáraknak szakszempontból való ellenőrzését a jelenleg hatályos törvényes rendelkezéseknek megfelelően továbbra is az Országos Közegészségügyi Intézet feladatkörébe, a (2) bekezdés pedig a gyógyszertárak felett az egészségügyi igazgatási felügyeletet a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalja. A közigazgatási hatóságok szerepkörét illetően a javaslat csak annyiban tér el a jelenleg hatályos jogszabályok rendelkezéseitől, hogy a törvényhatóság első tisztviselője felügyeleti jogkörének gyakorlása tekintetében azt is kimondja, hogy ezt a felügyeletet a tisztifőorvos - az állatorvoslásban használatos szérumok tekintetében a törvényhatósági állatorvos - útján kell gyakorolnia. Ez a rendelkezés teljesen összhangban áll az 1936:IX. tc. 1. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, amely a tisztifőorvosnak a működési területén az egészségügyi intézmények tekintetében általánosságban felügyeleti jogkört biztosít.
A (3) bekezdés a gyógyszertárak felett a főfelügyeletet, a (4) bekezdés pedig a gyógyszertárak felügyeletének és ellenőrzésének rendeleti szabályozását a népjóléti miniszter hatáskörébe utalja.
A gyógyszertár működése vagy annak szünetelése nem függhet kiszámíthatatlan esetlegességektől. Ennek folytán meg kellett keresni azt a módot, amelynek igénybevételével akkor is biztosítani lehet a gyógyszertár működésének folytonosságát, ha abban a vezető hibájából vagy más okból zavar áll be. Ebben az esetben hatósági vezető kirendelésével kívánja a javaslat a gyógyszertár működésének zavartalanságát biztosítani.
Azokban az esetekben, amikor a gyógyszertár működése megszakad vagy tartós szünetelésétől kell tartani, a gyógyszertár vezetésére feltétlenül hatósági vezetőt kell kirendelni. Az (1) bekezdés ezeket az eseteket sorolja fel, amelyekben hatósági vezető kirendelése mulhatatlanul szükséges.
A (2) bekezdés lehetőséget ad arra, hogy a gyógyszertár vezetésére abban az esetben is hatósági vezető rendeltessék ki, ha a gyógyszerész-engedélyes (haszonbérlő) a gyógyszertár vezetésére vonatkozó rendelkezéseket megszegi vagy a közönség gyógyszerellátását a gyógyszertár szabálytalan vezetésével figyelmeztetés ellenére súlyosan veszélyezteti. Figyelemmel azonban arra, hogy hatósági vezető kirendelése a gyógyszerész-engedélyesre nézve a legsúlyosabb büntetések egyike, a javaslat ezekben az esetekben csak akkor teszi lehetővé a hatósági vezető kirendelését, ha a gyógyszerész-engedélyes hasonló cselekmény elkövetéséért kihágás miatt már legalább egy esetben büntetve volt és a büntető ítélet jogerőre emelkedésétől számítva három év még nem telt el.
A hatósági vezető kirendelését a javaslat a törvényhatóság első tisztviselőjére bízza, aki a helyi viszonyok ismeretében - esetleg közvetlen tapasztalat alapján - a kirendelés szükségességéről dönt és kiválasztja a vezetésre alkalmas gyógyszerészt.
Az (1) bekezdés szerint hatósági vezető csak olyan gyógyszertár vezetésére jogosult gyógyszerész lehet, aki a gyógyszertár vezetésére feljogosító oklevél megszerzése után legalább három éven át gyógyszertári vagy egyéb gyógyszerészi szakbavágó gyakorlatot folytatott. E hosszabb gyakorlat kikötésének az a célja, hogy csupán kellő tapasztalattal bíró gyógyszerész lehessen hatósági vezető.
A hatósági vezető fogalmát már az 1876:XIV. tc. 125. §-ának utolsó bekezdése is ismeri gyógyszertárkezelő néven, de a jogállásra vonatkozó szabályozást mellőzi. Ennek a fennálló jogunkban érezhető hiánynak a pótlása szükségesnek látszik. Meg kell adni a hatósági vezetőnek mindazt a felhatalmazást, ami a gyógyszertár rendes ügyvitelének ellátásához szükséges, viszont meg kell akadályozni, hogy ezen a körön túlmenően intézkedjék. Így nem lehet a hatósági vezetőnek joga olyan beszerzések eszközlése, amelyek a rendes folyó szükségletet meghaladják. Sor kerülhet azonban arra, hogy a gyógyszertár rendes vezetését anyagok és eszközök hiányában csak nagyobb költséget felemésztő beszerzés eszközlésével lehet biztosítani. Erre az esetre gondol a (2) bekezdés, amikor a törvényhatóság első tisztviselőjét felhatalmazza arra, hogy csak hitelművelettel fedezhető kötelezettségek elvállalását - szükség esetében - az engedélyes nevében megengedje a hatósági vezetőnek.
Szabályozást igényel továbbá a hatósági vezetőnek elszámolási kötelezettsége is. Ebben a tekintetben rendelkezik a (3) bekezdés. Ha a gyógyszertári jogosítvány megszűnése következtében vagy annak folytán vált szükségessé a hatósági vezető kirendelése, mert az igazoló bizottság (népbíróság) az engedélyest a jogosítvány gyakorlásától meghatározott időre eltiltotta, a hatósági vezető a törvényhatóság első tisztviselőjének köteles elszámolni, mert ezekben az esetekben a gyógyszertár tiszta jövedelme sem az engedélyest, sem az örököseit nem illetik meg. Minden más esetben a gyógyszertár tiszta jövedelme az engedélyest, illetőleg a haszonélvezetre jogosult személyt vagy a haszonbérlőt illeti meg, miért is ezekben az esetekben a hatósági vezető annak köteles havonkint elszámolni, akinek költségére kirendelték.
A hatósági vezető javadalmazásának megállapítását a (4) bekezdés a törvényhatóság első tisztviselőjének hatáskörébe utalja, azzal a megkötéssel, hogy a hatósági vezető javadalmazásának megállapítása előtt köteles a Gyógyszerész Szakszervezet véleményét meghallgatni és a javadalmazás összegét a felelős vezetők részére a mindenkori kollektív szerződés szerint járó javadalmazás keretein belül kell megállapítania.
Az (5) bekezdés a hatósági vezetők kirendelésére és működésére, valamint alkalmaztatási viszonyára vonatkozó szabályoknak rendeleti úton történő megállapítására ad felhatalmazást.
A jelen § a hatósági vezető megbizatásának visszavonása tekintetében rendelkezik és meghatározza azokat az okokat, amelyek ilyen intézkedésre alapul szolgálhatnak.
A gyógyszertár vezetése tekintetében a hatósági vezetőre általában ugyanazok a rendelkezések irányadók, mint a felelős vezetőre és a haszonbérlőre. Ebből természetszerűleg következik, hogy a hatósági vezető megbizatásának visszavonására vonatkozó rendelkezések is általában azonosak a 24. §-ban a felelős vezető alkalmazására, valamint a gyógyszertár haszonbérbeadására adott engedély visszavonása tekintetében megállapított rendelkezésekkel.
Megokolt a hatósági vezető megbizatásának visszavonása abban az esetben is, ha a gyógyszertár rendes áruszükségletét meghaladó beszerzésekhez, valamint olyan kötelezettségek elvállalásához, amelyek csak hitelművelettel fedezhetők, a gyógyszertárral egyébként rendelkezésre jogosulttól, vagy a törvényhatóság első tisztviselőjétől engedélyt nem kér, tehát jogkörén túlmenően intézkedik; úgyszintén, ha az elszámolási kötelezettségének pontosan nem tesz eleget.
A hatósági vezető megbizatásának visszavonása tárgyában való döntést a (2) bekezdés a törvényhatóság első tisztviselőjének hatáskörébe utalja, minthogy a megbizatás megadása is az ő hatáskörébe tartozik; határozata ellen azonban jogorvoslati lehetőséget biztosít.
Előfordulhat, hogy a 28. §-ban említett esetekben hatósági vezető kirendelésére munkakereső gyógyszerész hiányában nincs mód. Ezért a jelen § lehetővé teszi, hogy a törvényhatóság első tisztviselője ilyen esetben a népjóléti miniszter jóváhagyásával a gyógyszertár működését felfüggeszthesse arra az időre, amíg hatósági vezető kirendelésére nincs lehetőség.
Az 1876:XIV. törvénycikk nem tette lehetővé a személyjogú gyógyszertári jogosítvány visszavonását. A gyakorlati életben azonban időnkint előfordult olyan helyzet, amelynek legmegfelelőbb megoldása a jogosítvány visszavonása lett volna. Erre tekintettel a javaslat a közforgalmú gyógyszertári jogosítvány visszavonását lehetővé teszi és tüzetesen meghatározza azokat az okokat, amelyek ilyen intézkedésre alapul szolgálhatnak.
Miután a javaslat a gyógyszertári jogosítvány megszerzésének feltételeként - egyebek mellett - a magyar állampolgárságot is megköveteli, nyilvánvaló, hogy az olyan gyógyszerésztől, aki magyar állampolgárságát elveszti, a jogosítványt vissza kell vonni. Ugyanígy önként értetődik, hogy a jogosítványt vissza kell vonni attól is, aki a jogosítvány megszerzésének előfeltételei tekintetében a hatóságot megtévesztette.
A javaslat értelmében nem kaphat közforgalmú gyógyszertári jogosítványt az a gyógyszerész sem, akit bűntett, illetőleg háborús vagy népellenes, avagy a demokratikus államrend vagy köztársaság ellen elkövetett bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Ebből természetszerűleg következik, hogy vissza kell vonni az olyan személy részére adott jogosítványt is, akit hasonló bűncselekmény miatt elítéltek.
Az engedélyes személyes gyógyszertárvezetési kötelezettségéből folyik, hogy meg kell vonni a jogosítványt attól is, akit a bíróság jogerős ítélettel végképpen eltiltott a gyógyszerészi gyakorlat folytatásától.
Ugyancsak ok a jogosítvány visszavonására, ha az engedélyes gyógyszertárát figyelmeztetés ellenére az erre vonatkozó rendelkezések megszegésével áthelyezi.
Ha a gyógyszertár működését az engedélyes neki felróható okból megszüntette vagy annak vezetéséről nem a 22., illetőleg 23. § rendelkezései szerint gondoskodik, a javaslat nem kíván nyomban a visszavonás eszközéhez nyúlni, hanem egy év tartamáig módot nyujt hatósági vezető alkalmazására. Ha ez az aránylag hosszú idő sem elegendő arra, hogy a gyógyszertár vezetését átvehesse, illetőleg annak vezetéséről a javaslatban megállapított módon gondoskodhassék, az engedély visszavonása sem jelenthet az érdekeltnek komoly sérelmet.
Az (1) bekezdés a fentiek szerint rendelkezik.
Ha a bíróság az engedélyest nyereségvágyból elkövetett vétség vagy kábítószerrel elkövetett visszaélés miatt jogerősen szabadságvesztésbüntetésre ítélte, úgyszintén ha a gyógyszertár hatósági kezelése az engedélyesnek felróható okból másodszor vált szükségessé és az előzőleg elrendelt hatósági kezelés időtartamának lejártától számítva három év még nem telt el, továbbá, ha az engedélyes a 22. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket figyelmeztetés ellenére megszegte és e rendelkezések megszegése következtében kihágás miatt már kétszer büntetve volt s a második büntető rendelkezés jogerőre emelkedésétől számítva három év még nem telt el, a (2) bekezdés lehetőséget ad a gyógyszertári jogosítvány visszavonására. Ezekben az esetekben ugyanis mérlegelés tárgyává tehető, hogy vajjon az engedélyes nem követett-e el olyan súlyos cselekményt, amely alapul szolgálhat a gyógyszertári jogosítvány visszavonására.
A (3) bekezdés az intézeti gyógyszertár felállítására adott engedély visszavonásának kérdését szabályozza. Ezt a kérdést más szempontok mérlegelésével kellett meghatározni. Az intézeti gyógyszertár működési körét, tehát azoknak a személyeknek körét is, akiknek a gyógyszertár gyógyszert stb. szolgáltathat ki, az engedélyokirat határozza meg. Ha tehát az intézmény szervezetében olyan változás áll be, amely miatt részére intézeti gyógyszertár nem volna engedélyezhető, az intézeti gyógyszertár fenntartása céltalanná válik. De indokolt a megvonás akkor is, amikor az intézeti gyógyszertárat szabályellenesen vezetik (például gyógyszerrel az engedélyokiratban megállapított személyek körén kívülállókat is ellátják), vagy amikor egy év alatt az engedélyezett intézeti gyógyszertárat nem állítják fel.
A jelen § a gyógyszertári jogosítvány haszonélvezetének megvonását teszi lehetővé. Ha a haszonélvezetre jogosult személy a magyar állampolgárságát elvesztette, úgyszintén ha a haszonélvezetre jogosult személyt bűntett, illetőleg háborús vagy népellenes, avagy a demokratikus államrend és köztársaság ellen elkövetett bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték, az (1) bekezdés a haszonélvezet megvonását rendeli el.
Abban az esetben, ha a gyógyszertári jogosítvány haszonélvezetére jogosult özvegy mint okleveles gyógyszerész a gyógyszertár felelős vezetője és őt a bíróság nyereségvágyból elkövetett vétség, vagy kábítószerrel elkövetett visszaélés miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélte, a (2) bekezdés - a 32. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezéshez hasonlóan - lehetővé teszi a haszonélvezeti jog megvonását.
A (3) bekezdés indokolásra nem szorul. Csupán megállapítja, hogy a gyógyszertári jogosítvány haszonélvezetére való jogosultság megszűnik, ha az igazoló bizottság (népbíróság) a haszonélvező személyt a jogosítvány haszonélvezetétől végleg megfosztotta.
A (4) bekezdés a gyógyszertári jogosítvány haszonélvezetétől való megvonás, valamint a jogosítvány haszonélvezetére való jogosultság megszűnése tárgyában a döntést a népjóléti miniszter hatáskörébe utalja.
A jelen § a gyógyszerészeti jogosítvány megszűnésének eseteit foglalja össze. Ilyen eset a gyógyszertár megnyitásához szükséges engedély kérésének elmulasztásán és ilyen engedélynek az elrendelt hiánypótlás elmulasztása okából történt megtagadásán, valamint a megnyitás elmulasztásán (13. §), továbbá a lemondáson (16. §) és a gyógyszertári jogosítványtól igazolóbizottsági (népbírósági) határozattal való megfosztáson felül a gyógyszerész elhalálozása esetében következik be. Ebben az esetben, ha az engedélyes után haszonélvezetre jogosult személy (15. §) nem maradt, a jogosítvány az engedélyes elhalálozásának napjával, ha pedig az engedélyes után maradt haszonélvezetre jogosult családtag, a jogosítvány a haszonélvezetre jogosult személyek haszonélvezeti jogának megszűnése után szűnik meg.
Ezektől az esetektől lényegesen különbözik a gyógyszertári jogosítvány visszavonása (32. §), amikor a népjóléti miniszter elhatározása idézi elő a jogosítvány megszűnését, míg a fentebb tárgyalt esetekben közvetlenül az engedélyes nyilatkozata, illetőleg a törvényben megállapított tényállás bekövetkezése vezet a jogosítvány megszűnésére.
Mégis ezekben az esetekben is szükséges, hogy a miniszter megállapítsa a jogosítvány megszűnését, mert ennek a körülménynek közigazgatási úton való tisztázása előfeltétele annak, hogy a szükségessé váló új engedély kiadására sor kerülhessen.
A közforgalmú gyógyszertári jogosítvány megszűnése esetére rendezni kell a gyógyszertár berendezésének és anyagkészletének sorsát is. Legalkalmasabb, ha mindezt az új engedélyes veszi át, feltéve, hogy a korábbi engedélyes vagy örököse másként nem kíván rendelkezni. Ezért az (1) bekezdés akként rendelkezik, hogy a megszűnt gyógyszertári jogosítvány helyébe engedélyezett új gyógyszertári jogosítvány engedélyese köteles - a korábbi engedélyes (örököse) kívánságára - a gyógyszertár berendezését, felszerelését és anyagkészletét átvenni és azoknak forgalmi értékét a korábbi engedélyesnek (örökösnek) megtéríteni. Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell a fiókgyógyszertár megszűnése, valamint a kézigyógyszertár tartására adott engedély hatálytalanná válása esetére is.
Arra az esetre, ha az új engedélyes és a volt engedélyes, illetőleg örököse a követelések összegében vagy a követelések egyes tételeiben megállapodni nem tudnak, a (2) bekezdés a térítendő összeg megállapítását erre a célra szervezett döntőbizottság hatáskörébe utalja.
A javaslatnak ez a §-a a jelenlegi jogállapotnak megfelelően a honvédség intézményei által fenntartott katonai gyógyszertárakat kívánja a jelen törvény hatálya alól kivonni.
A jelen § a városok (községek), valamint a biztosító intézetek és az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap részére engedélyezett közforgalmú gyógyszertárakban foglalkoztatott felelős vezetők és gyógyszerész-alkalmazottak, valamint az ezekben a gyógyszertárakban foglalkoztatott gyógyszertári segédszemélyzet szolgálati jogviszonyának szabályozását a magyar köztársaság kormányának hatáskörébe utalja.
A gyógyszerész, akinek jellegzetes ügylete abban áll, hogy gyógyszereket vásárol a végből, hogy azokat akár - mint a gyógyszerkülönlegességek esetében történik - változatlan állapotban, akár pedig - amint a receptura körében történik - kisebb-nagyobb átdolgozás, illetőleg feldolgozás után továbbadja, az 1875:XXXVII. tc. 258., illetőleg 3. §-a értelmében kereskedőnek minősül.
A tisztességtelen versenyről szóló 1923:V. törvénycikk, amidőn azoknak a körét állapította meg, akik között kifejlődő versenyre a rendelkezéseit alkalmaztatni kívánta, a vállalatnak olyan széles fogalmi körét állította fel, hogy a gyógyszertár ebből a szempontból akkor is vállalatnak minősülne, ha a gyógyszerész nem lenne kereskedő. Vállalat ugyanis az említett törvény 30. §-a értelmében minden üzem, amely áru előállításával vagy forgalombahozatalával, vagy pedig ipari vagy kereskedelmi szolgáltatások visszterhes teljesítésével foglalkozik. E rendelkezés folytán a törvény alkalmazása során sohasem volt kétséges, hogy a gyógyszertár olyan vállalat, amelynek keretében tisztességtelen versenynek minősülő cselekmény elkövethető és amely az ilyen cselekménynek sértettje is lehet.
A fennálló jogban azonban az sem volt vitás, hogy az ipari rendészeti szabályok szempontjából a gyógyszerész vállalatának folytatása nem iparűzés és a népjóléti miniszternek azok felett, mint közegészségügyi intézmények felett gyakorolt felügyelete pótolja mindazokat az intézkedéseket, amelyekre egyébként az ipartörvény adna módot.
A gyógyszerész hivatásának ez a különleges jellege a bírói gyakorlat részéről annak az elismerését is maga után vonta, hogy a gyógyszerész, habár üzeme meg is haladja a kisipar körét, nem válhatik hivatásának gyakorlása révén bejegyzésre köteles kereskedővé, amiből következik, hogy őt nem terheli könyvvezetési és mérlegkészítési kötelezettség sem, viszont a gyógyszertárban alkalmazott meghatalmazottainak jogállására is külön szabályok irányadók, ezek kereskedelmi meghatalmazottaknak nem minősülnek és különösen nem lehet nekik cégvezetői meghatalmazást adni.
Kétségtelen, hogy a fennálló jognak a fentiekben vázolt álláspontja a gyógyszerészi hivatás természetének megfelel, de abból mégis adott esetben a gyógyszerészre hátrány állhat elő. Ha ugyanis a gyógyszerész számára - jóllehet kereskedő - nincs megnyitva annak lehetősége, hogy a teljesjogú kereskedő jogállását elnyerje, ez adott esetben tevékenységének a kívántnál szűkebb körre szorulását idézi elő. Különösen kétségessé válik a gyógyszerész helyzete akkor, ha a megengedett keretek között bizonyos készítményeknek a laboratóriumában való nagyobbarányú előállításával is foglalkozik és így a tevékenységében a kereskedői elem az általánosnál nagyobb méreteket ölt.
A javaslat a helyzetre figyelemmel csak annyiban kíván eltérni a fennálló jog ismertetett szabályaitól, hogy a gyógyszerésznek, amennyiben azt a saját érdekében szükségesnek látja, lehetőséget kíván nyujtani arra, hogy a céget önként bejegyeztesse és ezzel teljesjogú kereskedővé váljék. Ez a rendelkezés annyit jelent, hogy a cégbejegyzési kérelmet előterjesztő gyógyszerésznek az esetében a cégbíróság nem fogja a kereskedelmi törvény 5. §-a alapján azt vizsgálni, hogy vajjon a gyógyszerész üzlete a kisipar körét meghaladja-e és következésképpen csakugyan nem tartozik-e a be nem jegyezhető, úgynevezett kiskereskedőknek a körébe, hanem a gyógyszerésznek minden körülmények között joga lesz arra, hogy magát kereskedőként bejegyeztesse.
A közegészségügyi igazgatás az utóbbi években mindig fokozottabb és fokozottabb követelményekkel lépett fel a gyógyszertárakkal szemben. A vonatkozó szabályok olyan berendezés és felszerelés beszerzését és fenntartását írják elő, amelyek birtokában a gyógyszerészek a gyógyszereket mindenkor a legtökéletesebben tudják elkészíteni. Ugyanakkor a gyógyszerek (főleg a gyógyszerkülönlegességek) száma is rendkívüli mértékben megnövekedett, tehát a gyógyszerész arra kényszerült, hogy a réginél sokkal nagyobb áruraktárt tartson készenlétben. E mellett az állam, illetőleg a dolgozók érdekét szolgáló társadalombiztosítási intézetek is jelentősen igénybeveszik a gyógyszertárak anyagi erejét. Így a közgyógyszerellátás, valamint a betegségi biztosító intézetek - mivel nem esetről-esetre készpénzzel fizetnek - állandóan nagyobb összeggel tartoznak a gyógyszertáraknak, ami egyébként elkerülhetetlen, mert a gyógyszer kiszolgáltatástól a számla kifizetéséig már csak az adminisztrációs tennivalók elvégzése miatt is mindenkor hosszabb idő telik el. Szükségesnek mutatkozik tehát a gyógyszerészi hitel biztosítása. Ezért a jelen § felhatalmazza a köztársaság kormányát, hogy a gyógyszertárak hiteltörzskönyvének vezetését, továbbá a gyógyszertáraknak jelzáloggal való terhelését, valamint a gyógyszertárra elrendelt végrehajtás foganatosítását rendelettel szabályozza.
Bár a gyógyszerek megbízhatóságát elsősorban nem a büntető rendelkezések szigorúsága biztosítja, a gyógyszerek megbízhatóságához és pontos kiszolgáltatásához fűződő érdekekre tekintettel a jelen § két hónapig terjedhető elzárásbüntetést állapít meg arra az esetre, ha a gyógyszerész a gyógyszerárszabásra és a gyógyszerek kiszolgáltatására, valamint a gyógyszertárak vezetésére a jelen törvényben megállapított rendelkezéseket megszegi vagy kijátssza.
Ugyancsak két hónapig terjedhető elzárásbüntetést állapít meg a jelen § arra az esetre is, amikor az orvos, illetőleg az állatorvos által rendelt gyógyszert a rendeléstől annyira eltérően szolgáltatják ki, hogy ezáltal a gyógyszer hatása kérdésessé válik. Ez az eset akkor következik be, amikor a gyógyszerből valamely gyógyhatású alkotórész kisebb-nagyobb hányadban hiányzik, de mindenesetre oly részben, hogy ez a hiány már a gyógyszer hatását érinti. Az elzárást, azaz a szigorú büntetést tehát arra az esetre kell korlátozni, amikor gyógyhatású alkotórész a fentebb említett mértékben hiányzik; nem volna ugyanis indokolt ilyen szigorú büntetéssel sujtani azokat az eseteket, amikor közömbös anyagok vannak a rendeléstől eltérő mennyiségben a gyógyszerben.
Mentesíteni kell a büntetés alól azokat az eseteket is, amikor jogszabály kötelezi a gyógyszerészt arra, hogy éppen a beteg érdekében a rendeléstől eltérően szolgáltassa ki a gyógyszert. Ezidőszerint például a 260.510/1934. B. M. számú rendelet 7. §-ának (7) bekezdése arra kötelezi a gyógyszerészt, hogy erősebb hatású szerek rendelésének olyan eseteiben, amikor az orvos nem adta világos jelét annak a szándékának, hogy a szokásos legnagyobb adagot meghaladó mennyiségben kívánja a szert alkalmazni, a gyógyszerész ennek a legnagyobb adagnak figyelembevételével - a rendeléstől eltérően - szolgáltassa ki a gyógyszert.
Súlyos elbírálás alá esik és ennek megfelelően az (1) bekezdés vétséggé minősíti és két évig terjedhető fogházzal rendeli büntetni azt a cselekményt, amikor a gyógyszert jogtalan vagyoni haszon elérése céljából szolgáltatják ki valamely gyógyhatású alkotórész egészben vagy részbeni kihagyásával.
A (2) bekezdés a fentebb említett cselekmény elkövetőjére még súlyos mellékbüntetést is ró, amikor kimondja, hogy őt határozott időre vagy véglegesen el kell tiltani a gyógyszerészi foglalkozás folytatásától. Ennek a rendelkezésnek még továbbmenő súlyos következménye is van, mert a 32. § (1) bekezdésének d) pontja alapján végleges eltiltás esetében a gyógyszertári jogosítványt vissza kell vonni. Bár így a cselekmény büntetése valóban rendkívül súlyos, a cselekmény súlyával azonban arányban áll. Miután a gyógyszerek megbízhatóságát és azoknak pontos kiszolgáltatását a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell, az eddigi észlelt szabálytalanságokra figyelemmel, szükségesnek mutatkozik a most ismertetett szigorú rendelkezés felvétele.
A gyógyszerek megbízhatóságának biztosítása érdekében az (1) bekezdés vétséggé minősíti és két évig terjedhető fogházzal rendeli büntetni továbbá azt a cselekményt is, amikor a romlott, vagy gyógyászati cél elérésére alkalmatlan szennyezett gyógyszert jogtalan vagyoni haszon elérése céljából hozzák forgalomba.
Amint fontos érdek fűződik ahhoz, hogy orvosi képesítéssel nem bíró személy orvosi minőséget színlelve ne foglalkozzék betegek gyógykezelésével, éppen úgy elengedhetetlen annak megtiltása is, hogy szabályszerű jogosítvány nélkül bárki is gyógyszerként bármilyen anyagot vagy készítményt ellenszolgáltatásért forgalomba hozzon. Az ilyen eljárás ugyanis a betegben azt a hitet kelti, hogy a neki átadott anyag vagy készítmény megbízható gyógyszer, márpedig erre semmiféle biztosíték nincs, ha a forgalombahozó nem esik a jelen törvényben meghatározott felügyelet és ellenőrzés alá. Erre tekintettel az (1) bekezdés a fenti cselekmény elkövetését is vétséggé minősíti és két évig terjedhető fogházzal rendeli büntetni.
A társadalombiztosítási intézetek zavartalan működéséhez és felesleges - az intézetek céljaival össze nem egyeztethető - igénybevételének megakadályozásához fontos közérdek fűződik. Az említett intézeteknek a törvény erejével biztosított bevételeit tehát meg kell óvni a rendeltetésüktől eltérő igénybevételtől. Ezért a jelen § vétséggé minősíti és egy évig terjedhető fogházzal rendeli büntetni azt a cselekményt, amikor a gyógyszerész valamely biztosító intézet terhére az intézet rendelvényén rendelt gyógyszer, vagy ahelyett kiszolgáltatható más gyógyszer helyett más árut szolgáltat ki.
A közönség megbízható és jó gyógyszerellátásának biztosítása rendkívül fontos közegészségügyi érdek. Erre tekintettel megokolt, hogy a gyógyszertárak vezetésére, valamint a gyógyszerek kiszolgáltatására vonatkozó rendelkezések megszegése a kihágásokra vonatkozó általános rendelkezéseknél szigorúbban büntettessék. Ezért a jelen § lehetőséget ad arra, hogy a jelen törvény alapján kibocsátott rendeletek rendelkezéseinek megszegése - amennyiben a cselekmény súlyosabb büntetőrendelkezés alá nem esik - mint kihágás két hónapig terjedő elzárással büntettessék.
