1948. évi LIV. törvénycikk indokolása

a büntetőítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940:XXXVII. törvénycikkben foglalt kedvezmények kiterjesztéséről * 

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A büntetőítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940:XXXVII. törvénycikket túlzottnak mondható óvatos tartózkodás jellemzi, amely a törvényben biztosított kedvezmények gyakorlati jelentőségét nem kívánatos mértékben csökkenti. A jelen törvény célja az 1940:XXXVII. törvénycikkben foglalt felesleges korlátozások megszüntetése, az abban foglalt kedvezmények kiterjesztése és gyakorlati érvényesülésük előmozdítása.

Az 1940:XXXVII. tc. (a következőkben: T.) 1. §-a első bekezdésének 1. pontja értelmében a fiatalkorúak részére biztosított ú. n. törvényi rehabilitáció nem terjed ki többek között a katonai bűntettekre. Ez a korlátozás indokolatlan szigorúságra vall és ellentétben áll azzal a törekvéssel, amely a polgári és katonai anyagi büntető jogszabályok lehető egyenlősítésére irányul. Éppen ezért a javaslat 1. §-ának (1) bekezdése az említett kivételt megszünteti.

A T. 1. §-ának harmadik bekezdése kimondja, hogy a bíróság által megadott előzetes mentesítés ellenére is figyelembe veheti a hatóság a bűncselekmény elkövetésének tényét abból a szempontból, hogy valamely hivatás, iparűzés vagy más foglalkozás gyakorlatából az arra megbízhatatlannak bizonyult személyt a vonatkozó jogszabály alapján kizárjon. E rendelkezéshez annak idején hozzáfűzött miniszteri indokolás szerint a bíróság nem mérlegelheti mindig és nem értheti át mindazokat a különös kellékeket, amelyeket egyes hivatások vagy foglalkozások szempontjából az életviszonyok megkövetelnek. Ezek - mondja az indokolás - esetleg elengedhetetlenül megkívánhatják a minden szemrehányáson felülemelkedő szilárd jellemnek, az átlagost messze felülmúló megbízhatóságnak a követelményét. A szóbanforgó rendelkezés gyakorlati jelentősége főként az iparűzési jog elvonása tekintetében (1936:VII. tc. 19. §) mutatkozik.

A T. javaslatához készült indokolásnak most ismertetett érvelése nem meggyőző. A T. 1. §-a első bekezdésének 2. pontján alapuló előzetes bírói mentesítés a § második bekezdéséhez képest ugyanis csak csekély súlyú és erkölcsi szempontból menthető bűncselekmény esetében mondható ki, ha az elítélt egyénisége alapján fel lehet tenni, hogy a jövőben nem követ el bűncselekményt. Csekély súlyú, erkölcsi szempontból menthető bűncselekménynek a megjavulás reményét nyujtó személy részéről történt elkövetése pedig egyáltalán nem teszi indokolttá, hogy az illető bírói mentesítés ellenére is kizárható legyen bizonyos foglalkozási ágak, különösen pedig egyes iparok gyakorlásából. Az említett rendelkezés tehát indokolatlan, szükségtelenül csökkenti a mentesítés gyakorlati jelentőségét és nemkívánatos ellentétekre vezet a bírói és közigazgatási álláspontok között. Éppen ezért a jelen javaslat 1. §-ának (2) bekezdése az említett rendelkezést hatályon kívül helyezi.

A 2. §-hoz

A háborús és népellenes bűntett, úgyszintén az 1946:VII. törvénycikkben és az azt kiegészítő és módosító jogszabályokban meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben nagyobbfokú óvatosság szükséges, mint más bűntettes irányában. A T.-ben biztosított törvényi, illetőleg az ott lehetővé tett bírói mentesítés tehát a szóbanforgó bűncselekmény elkövetőjével szemben a társadalom védelme szempontjából nem lenne veszélytelen. Minthogy azonban háborús és népellenes bűnös, illetőleg a jelzett politikai bűncselekmény elkövetője is érdemes lehet a bűncselekményéhez fűződő hátrányos következmények alól való mentesülésre, a javaslat nem kívánja ezt teljesen kizárni, hanem a kedvezményt olyan eljárásra tartja fenn, amely az eset összes körülményeinek és az elítélt egyéniségének legbehatóbb vizsgálatát teszi lehetővé. Ez nem más, mint a köztársasági elnöki kegyelem. Ezért a javaslat 2. §-a ilyen esetben a mentesítést csupán a köztársasági elnök kegyelme alapján engedi meg.

A 3. §-hoz

A T. 4. §-ának első bekezdése tartalmazza azokat az előfeltételeket, amelyek együttes fennállásának hiányában a bíróság a hátrányos jogkövetkezményeket utólag nem szüntetheti meg. Ezek között szerepel a 3. pontban az a követelmény, hogy az elítélt a bűncselekményével okozott kárt tőle telhetően jóvátette. Minthogy azonban előfordulnak esetek, amelyekben az elítéltnek egyáltalán nem áll módjában a kár jóvátétele (pl. nagyobb értékre vonatkozó vagyon elleni bűncselekmény elkövetése teljesen szegénysorsú, nagyobb családú egyén részéről) a hátrányos jogkövetkezmények megszüntetése az elítélt önhibáján kívül lehetetlenné válhatik. Ennek a sokszor méltánytalan következménynek az elhárítására törekszik a javaslat 3. §-a. A javaslat mindazonáltal nem kívánja teljesen figyelmen kívül hagyni a jóvátételre való törekvést; ezért a mentesítés másik feltételének: az arra való érdemesség vizsgálatának körébe utalja annak a mérlegelését, vajjon az elítélt törekedett-e tőle telhetően a bűncselekményével okozott sérelem jóvátételére. A jóvátétel meg nem történte tehát, a javaslat értelmében, nem fogja kizárni a mentesítést és szabadabb kezet enged a bíróságnak abban a kérdésben, vajjon mutatkozott-e jóvátételi törekvés az elítélt részéről. A javaslat 3. §-a nem a kár, hanem a bűncselekménnyel okozott sérelem jóvátételét emeli ki, mert nemvagyoni bűncselekmények esetében rendszerint nem kárról, hanem egyéb sérelemről van szó, amelynek jóvátételére irányuló törekvés (pl. rágalmazás esetében elégtétel szolgáltatása stb.) az érdemesség szempontjából szintén figyelembe jön.

A 4. §-hoz

A T. 9. §-a értelmében a bíróság az utólagos mentesítés tárgyában mindig tárgyaláson határoz. Ez a rendelkezés az eljárást szükség nélkül meghosszabbítja és azzal a káros következménnyel jár, hogy ismét feleleveníti és tudatosítja a már megjavult elítélt gondolatvilágában az évekkel korábban elkövetett bűncselekmény tényét. Nyilvánvaló, hogy az eljárásnak ez a módja felesleges megaláztatást jelent, de nem alkalmas a jó útra tért elítélt jellemszilárdságának és erkölcsi öntudatának a fokozására sem. Erre való tekintettel a javaslat 4. §-a kimondja, hogy ha a kérelem a rendelkezésre álló adatok alapján, tehát a kérvényben és mellékleteiben, úgyszintén a beszerzett értesítésekben foglalt adatokra figyelemmel teljesíthetőnek látszik, a bíróság a mentesítést tárgyalás mellőzésével mondja ki. A közvádlót természetesen ilyenkor is meg kell hallgatni.

Az 5. §-hoz

A T. 17. §-a a mentesülés korlátait tartalmazza, amennyiben kimondja, hogy az akár törvény alapján beálló mentesülés, akár a bíróság által kimondott előzetes vagy utólagos mentesítés az ítélethez fűződő bizonyos hátrányos jogkövetkezményekre nem terjed ki. Ezeket a kivételeket a 17. § 1-6. pontjai sorolják fel. A szóbanforgó felsorolás olyan jogterületek tekintetében is kizárja a mentesülés hatályát, amelyeken azok - a közérdek sérelme nélkül - érvényesülhetnének. Nevezetesen nincs ok az 1. és 2. pontokban foglalt kivételekre, amelyek a honvédség körében való előléptetésre, a lefokozásra, valamint az elvesztett rendfokozat újból való elnyerésére, illetőleg a tartalékos tiszti kiképzésre való jelentkezésre vonatkoznak. Az 1939:II. tc. 36. §-ában foglalt, a tartalékos tiszti kiképzésre vonatkozó rendelkezéseket a demokratikus jogalkotás már amúgyis hatályon kívül helyezte, de ettől függetlenül is megállapítható, hogy az 1. és 2. pont annak a törekvésnek a jegyében keletkezett, amely a multban tévesen értelmezett katonai érdekből szükségtelen és hátrányos választófalat emelt a katonai és a polgári társadalom között.

Ugyancsak nem látszik fenntartandónak a 17. §-nak az országgyűlési képviselővé választás előfeltételeire utaló rendelkezése sem, különös tekintettel arra, hogy a mult gazdasági rendszerében a vagyon elleni bűncselekmény túlzott jelentőséggel ruháztatott fel, aminek méltánytalan következményei olyan egyének politikai érvényesülését is megakadályozhatják, akik a közösség érdekeinek odaadó és érdemes munkásai lehetnének.

Felettébb méltánytalan a 17. § 4. pontjában foglalt rendelkezés is, mert azzal az eredménnyel jár, hogy a nyugellátásból és a hasonló természetű ellátásból bűncselekmény címén olyan személyek is kizárhatók, akik a bűncselekményükhöz fűződő hátrányos következmények alól mentesülnek. Márpedig egyáltalán nem indokolt, hogy az az elítélt, akit akár maga a törvény, akár a bíróság az ú. n. rehabilitáció kedvezményére méltónak talált, az őt egyébként megillető szerény ellátásától elüttessék.

Az előadottakhoz képest a javaslat 5. §-a a T. 17. §-ának csupán 5. és 6. pontját tartja fenn. Az 5. pontban foglalt rendelkezésnek megfelelő szabályozást bővebb indokolásra nem szoruló nemzetközi szempontok kívánják meg. Az sem kíván részletesebb magyarázatot, hogy bűncselekmény elkövetéséből vagy az elítélésből származó magánjogi jogkövetkezményeknek rehabilitáció esetében is fenn kell maradniok, mert az elítéltnek nyujtott kedvezmény nem járhat harmadik személyek sérelmével.

A 7. §-hoz

A büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények megszüntetése gyakorlatilag azáltal érvényesül, hogy a kedvezményben részesült elítélt olyan erkölcsi bizonyítványt kap, amely korábbi elítéltetését nem tünteti fel. A rehabilitációnak ezt a nagyfontosságú előnyét a T. 19. §-a, a már bővebben taglalt 17. §-ra tekintettel, több vonatkozásban korlátozza. Nevezetesen az illetékes miniszter felhívására, illetőleg a bíróság megkeresésére az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal a rehabilitáció alá eső elítéltetést is köteles az értesítésben feltüntetni az elítéltnek közszolgálatban alkalmazása, úgyszintén olyan hivatás, ipari vagy más foglalkozás űzésére való feljogosítása tárgyában, amely hivatásból vagy foglalkozásból az arra megbízhatatlannak bizonyult személyt jogszabály rendelkezésénél fogva ki lehet zárni. Ezt a rendelkezést a javaslat nem tartja fenn. A hivatás, ipari vagy más foglalkozásra bocsátás tekintetében a javaslat álláspontja önként következik az 1. § (2) bekezdésével kapcsolatban elmondottakból. De azt sem tartja a javaslat indokoltnak, hogy a közszolgálatban alkalmazás szempontjából legyen mérlegelhető az olyan megelőző elítéltetés, amelyhez a törvény értelmében vagy a bíróság határozata következtében nem fűződnek hátrányos jogkövetkezmények. Ez a rendelkezés is hátránnyal sujt az élet versenyében olyan személyt, aki ezt a törvény álláspontja, illetőleg a bíróságnak meglehetősen szigorú előfeltételek fennállásából levont következtetése alapján nem érdemli meg.

A honvédelmi miniszter úr által érvényesített katonai szempontok mindazonáltal szükségessé teszik, hogy az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal katonai vonatkozású ügyekben felvilágosítást adjon olyan elítélésről is, amelyhez nem fűződnek hátrányos jogkövetkezmények vagy amelynek hátrányos következményei megszűntek. Az értesítésadási kötelességnek a honvédelmi miniszter felhívásától függővé tétele biztosítani fogja az elítélt érdekeinek kellő kíméletét.

A most előadottakra tekintettel a javaslat 7. §-a a T. 19. §-át hatályon kívül helyezi és az abban foglaltakat a már kiemelt szempontoknak megfelelő módosításokkal és kiegészítéssel veszi át.

A 8. §-hoz

A javaslat 8. §-a a szokásos életbeléptetési rendelkezést tartalmazza és a javaslat rendelkezéseinek visszaható erőt ad. Ez az álláspontja alig igényel részletesebb indokolást, mert a javaslat a T-ben nyujtott kedvezmények indokolatlan korlátainak lebontására irányul; méltányosabb szellemének érvényesülnie kell tehát a hatálybalépése előtt már meghozott ítéletek, illetőleg a hatálybalépése előtt már elnyert mentesülések tekintetében is.