I. A községi illetőség lényegében a községhez tartozás jogi formája, más szavakkal: közjogi jellegű személyi kötelék az egyén és a község között. Közjogi jelentősége az, hogy 1. csak magyar állampolgár szerezhet községi illetőséget és 2. minden magyar állampolgárnak valamely község kötelékébe kell tartoznia. E kötelék tartalmát a községi illetőséget szabályozó 1871:XVIII., 1976:V. és 1886:XXII. törvénycikkek egyébként nem határozták meg. A jogirodalom mindössze annyit említ, hogy a községi illetőség jogokat ad és kötelezettségeket teremt, de kimerítően nem tárgyalja, hogy milyen jogok és kötelezettségek fűződnek szükségképpen a községi illetőséghez. Az említett törvények szűkszavúsága és a jogirodalom hallgatása magyarázza azt, hogy a községi illetőség első szabályozása (1871) óta különböző jogszabályok teljesen rendszertelenül fűztek jogkövetkezményeket a községi illetőséghez.
II. Az 1871:XVIII. törvénycikk alapjául szolgált javaslat indokolása szerint a községi illetőségnek a polgári és politikai jogok gyakorlása szempontjából jelentősége nincs és szabályozására főleg a szegényellátási és a közápolási költségek viselésének rendezése miatt van szükség. Bár a hiányos és rendszertelen javaslatnak a községi illetőségre vonatkozó rendelkezései (6-19. §) jelentős átdolgozáson mentek át, az átdolgozott szöveget tartalmazó törvény mégsem felelt meg a gyakorlati élet követelményeinek. Ez a magyarázata annak, hogy a községi illetőséget az 1876:V. tc. 1-15. §-aiban újra szabályozták; a korábbi helyzettel szemben javulást azonban ez a szabályozás sem eredményezett. Az időközben hatálybalépett állampolgársági törvényre (1879:L. tc.) is tekintettel az 1886:XXII. törvénycikk az 1876:V. törvénycikknek idézett rendelkezései helyébe új szabályokat léptetett ugyan, ezek azonban a községi illetőség jogintézményének lényegét nem érintették. A községi illetőség az 1886:XXII. törvénycikk hatálybalépése után is az maradt, aminek az 1871:XVIII. törvénycikk megalkotói tervezték: főleg szegénygondozási célt szolgáló jogintézmény. Ezt a célját azonban hiányos és merev szabályai miatt nem érhette el; gyakorlati alkalmazásában ugyanis kitűnt, hogy rendelkezései az érdekeltek szükségtelen zaklatására vezetnek. Ez a zaklatás elsősorban a társadalom legszegényebb rétegét és ezt is éppen akkor érte, amikor segélyezésének, illetve kórházi ápolásának szüksége felmerült, tehát támogatásra leginkább rászorult.
Ilyen helyzetben az lett volna a közérdek, hogy a községi illetőséget mint a magyar jogrendszerbe be nem illeszthető és alapjában felesleges jogintézményt szüntessék meg vagy legalább reformálják oly módon, hogy a bürokratikus közigazgatás zaklatásai megszűnjenek. A megszüntetés, illetve reformálás azonban nem történt meg. Ehelyett a községi illetőséget a különböző közigazgatási eljárásokba is beépítették; számos ügyben illetékességi okként állapították meg. Hogy mennyire indokolatlan volt ez az elgondolás, mutatja az, hogy minden olyan ügyben, amelyben a községi illetőség illetékességi okként szerepel, kisegítő illetékességi okról is gondoskodni kellett. A községi illetőség megállapításának nehézsége ugyanis a legtöbb esetben az eljárás lefolytatását akadályozta volna.
III. Még rosszabbá vált a helyzet az 1921:XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni békeszerződés hatálybalépésével. A békeszerződés a községi illetőséget, ezt a fölösleges és már az első világháború kitörése előtt kiselejtezésre érett szegénygondozási jogintézményt, a magyar közjog egyik alapintézményévé tette azzal, hogy az állampolgárság elismerésének kizárólagos előfeltételéül a községi illetőség igazolását kívánta meg. A trianoni békeszerződésnek ez a kiáltó hibája nemcsak azoknak a súlyos zavaroknak lett az okozója, amelyek állampolgársági rendelkezéseinek végrehajtása során keletkeztek, de okozója volt annak is, hogy a községi illetőséget a jogrendszerből kitörölni nem lehetett, annak ellenére, hogy a 6000/1931. M. E. számú rendelet a szegénysegélyezést új alapokra fektette és a községi illetőség szegénygondozási jelentőségét teljesen megszüntette.
A trianoni békeszerződés közel három évtized óta van hatályban. E három évtized alatt az ú. n. trianoni állampolgársági kérdések egy részét az élet megoldotta, a fennmaradt kérdések túlnyomó többsége pedig a jelen törvényjavaslattal egyidejűleg benyujtott, az új állampolgársági jogot kodifikáló törvényjavaslattal nyer rendezést. Ezért ma már a trianoni békeszerződés állampolgársági rendelkezései sem akadályozhatják az illetőség kérdésének végleges rendezését.
IV. Nem véletlen az, hogy a magyar jogrendszerbe a községi illetőség tárgyilag felesleges intézménye bekerült és ott kipusztíthatatlanul továbbtenyészett annak ellenére, hogy felesleges, zavartkeltő és káros volta bebizonyosodott. A községi illetőségre vonatkozó jogszabályok rendszertelensége, bonyolultsága és célszerűtlensége ugyanis tág lehetőséget nyujtott a hatóság politikai önkényének érvényesülésére is. Köztudomású, hogy az illetőség megállapítása iránti ügyeknél hosszadalmasabb és zavarosabb ügyek a közigazgatási hatóságok előtt alig voltak. Némelyik vitás illetőség megállapítása hónapokig, sőt évekig elhúzódott, sok kárt okozva az érdekelteknek és felesleges munkával, költséggel terhelve a közt. Természetes, hogy ezt a helyzetet kihasználva, a községi illetőség megszerzése felett döntő közigazgatási hatóságok a kérelmezőket, különösen a számukra politikailag megbízhatatlan munkás és szegényparaszt elemeket, állandó bizonytalanságban és nyomás alatt tarthatták. A trianoni békeszerződés által ezen a téren okozott nehézségekben a Horthy-rendszer eszközt talált arra is, hogy a revizionista szellemet ezen keresztül ébrentartsa és hogy a községi illetőség intézményének eredendő hibáiból és a hatóságok gyakorlatának visszásságából származó bajokat kizárólag a békeszerződés helytelen intézkedéseinek tulajdonítsa.
Az elmondottakból nyilvánvaló tehát, hogy a demokratikus magyar életben ilyen intézmény fenn nem maradhat, ennek jogrendszerünkből el kell tűnnie. A jelen törvényjavaslat éppen ezért a községi illetőség jogintézményének teljes megszünését mondja ki.
Az 1. § megszünteti a községi illetőség jogintézményét; a megszüntetés okait az általános indokolás tartalmazza.
A 2. § a megszüntetett községi illetőséget (illetőségi helyet) a lakóhellyel helyettesíti. Ezt az indokolja, hogy az emberek általában a lakóhelyükön és nem az attól teljesen független illetőségi községükben találhatók meg és hogy a lakóhely megállapítása rendszerint - jogi mérlegelést nem igénylő - ténykérdés, szemben a községi illetőség megállapításával, amely mindig - sok vitára alkalmat adott - jogkérdés. Mivel 1871. óta számos jogszabály keletkezett, amely a községi illetőséget érintő rendelkezést tartalmaz és e jogszabályok egy részében az illetőségi községnek más községgel (várossal) helyettesítésére szükség nincs, más részében pedig a lakóhely erre nem alkalmas, meg kell adni a kormánynak a felhatalmazást arra, hogy a kivételes eseteket a törvénytől eltérően szabályozza.
Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés általános jogelvet tartalmaz. Erre a látszólag felesleges rendelkezésre a közigazgatási hatóságok irányítása végett van szükség. A (2) bekezdésben foglalt rendelkezésnek az állampolgársági, főleg a visszahonosítási ügyekben van gyakorlati jelentősége. Az 1922:XVII. tc. 24. §-a szerint ugyanis a belügyminiszter határoz abban a kérdésben, hogy valakinek községi illetősége a trianoni békeszerződés hatálybalépése napján Magyarországnak a békeszerződéssel elcsatolt területén volt-e. Ezt a törvényhelyet - egyéb rendelkezéseivel együtt - az állampolgárságról szóló törvényjavaslat hatályon kívül helyezi. Mivel azonban ez a kérdés az állampolgársági ügyek intézésekor elenyészően kis számban ugyan, de mégis felmerülhet, meg kell jelölni azt a hatóságot, amely e kérdésben határozni fog. A javaslat a döntést a belügyminiszter hatáskörében hagyja.
