Magyarországon a multtal való gyökeres szakítás nem véres forradalmi úton, nem az elnyomott néposztályoknak az elnyomókkal szemben való mindent elsöprő felkelésével és nem a fennálló demokráciaellenes államhatalom teljes összetörésével következett be. Ennek következtében a felszabadulás idejében fennmarad az elmult államhatalom reakciós intézményeinek egy része és így azok jogszabályai is.
Bekövetkezett tehát az a helyzet, hogy az állami alapintézmények gyökeresen megváltoztak, a forradalmi lendületet azonban a jogszabályalkotás nem tudta követni, aminek következtében a régi jogszabályok a maguk egészében egyelőre formailag hatályban maradtak. A jogszabályt alkalmazó bírónak ilyen körülmények között az eseti döntés alkalmával - amikor az alkalmazandó jogszabályt keresi - mindig meg kell vizsgálnia azt, hogy a változott viszonyokra való tekintettel a régi jogszabály alkalmazható-e. Így van ez a ma még hatályban levő, a katonai büntetőtörvénykönyvről szóló 1930:II. törvénycikk (Ktbtk.) esetében is. Helyes irányban alakult ki a katonai bírói gyakorlat a felszabadulást követő időkben, amikor pl. a Ktbtk.-nak a tiszti fegyverhasználatról szóló rendelkezését, e rendelkezés kifejezett hatályon kívül helyezése előtt sem alkalmazta, mert a demokratikus jogelvekkel nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy a néphadsereg tisztje becsületének megvédése céljából büntetlenül fegyverhez nyúlhasson. De ugyanilyen indokból nem alkalmazta a katonai büntetőjogszabályoknak azt a rendelkezését sem, amely a tisztek között elkövetett rágalmazást és becsületsértést a köztörvénytől eltérően bűntettként súlyosan büntette. A demokratikus felfogás ugyanis külön tiszti becsületet nem ismer.
A bírói gyakorlattól azonban - bármilyen helyes irányban fejlődjék is ez - természetesen nem lehet elvárni, hogy a bírói döntésekben kifejezésre jutó szokásjogi alapon a népi demokrácia igényeit kielégítő, teljes, új jogrendszert alakítson ki. Ez már a demokratikus törvényhozás feladata.
Honvédségünk újjászervezésével időszerűvé vált az a jogos kívánalom, hogy a törvényhozás megalkossa és a katonai jogszabályokat alkalmazó katonai bírák kezébe adja a népi hadsereg katonai büntetőtörvénykönyvét. Ennek a kívánalomnak tesz eleget e csatolt törvényjavaslat.
A ma hatályos katonai büntetőtörvénykönyv az 1930. évben - az első világháborút követő időben kialakult népelnyomó uralmi rendszer hatalmának tetőfokán - készült. Feladata volt a letűnt uralomnak és a feudális elemekkel átszőtt kapitalista jogrendnek katonai vonatkozásában a fegyveres erő útján való védelme, az uralkodó társadalmi osztály érdekeinek a kizsákmányoltakkal szemben való érvényesítése és a törvény elfogult kíméletlen alkalmazásával az elnyomott társadalmi osztályok: a munkásság és a parasztság feltörésének a megakadályozása.
A ma hatályos katonai büntetőtörvénykönyvre ráillik Marxnak és Engelsnek a kommunista kiáltványban foglalt és a burzsoáziához intézett az a megállapítása: „Jogotok csupán az osztályotok törvényre emelt akarata”.
Lenin pedig ugyanezt a gondolatot azzal fejezi ki, hogy: „A törvény az államhatalmat kezében tartó osztályok akaratának kifejezője”. Marx Kugelmannak 1871. évi április hó 12-én a következőket írta: „A legközelebbi francia forradalomnak nem azt kell megkísérelnie, amit eddig cselekedett, hogy a bürokrata katonai gépezetet egyik kézből a másikba adta át, hanem hogy azt összetörje, ez minden népi forradalomnak az előfeltétele”.
A régi katonai gépezetet tehát össze kell törni, ez lényegében megtörtént, azonban - minthogy a katonai büntetőtörvénykönyv ma még hatályos - helyette újat kell alkotni.
Lenin egyik helyen idézi a francia forradalom első rendeletét, amely az állandó hadsereget megszüntette és helyébe a felfegyverzett népet állította.
Jelenleg népi hadseregünk abban a fejlődési folyamatban van, hogy a vezető helyeket a munkások, a parasztok és a haladó értelmiség képviselői foglalják el.
Ilyen körülmények között tarthatatlan az a helyzet, hogy a nép fiaiból kikerült katonáinkkal szemben a feudál-kapitalista időben alkotott katonai büntetőtörvénykönyvet alkalmazzuk.
A katonai büntetőtörvénykönyv természetéből logikusan következik, hogy alapgondolata csak az lehet: a fegyveres erőnél elengedhetetlenül szükséges fegyelmet minél hathatósabban biztosítani.
Sztálin a Vörös Hadsereghez intézett 95. számú napiparancsában mondja: „A Vörös Hadsereg és a Vörös Hajóhad szüntelenül tökéletesítse harci tudását, szilárdítsa fegyelmét, rendjét és szervezettségét”; és a 16. számú parancsában: „Valamennyi közlegény és altiszt pontosan teljesítse elöljáróinak parancsát, szigorúan tartsa be a fegyelmet és a rendet, fokozza a szervezettséget”.
A jelenleg érvényben levő katonai büntetőtörvénykönyv alkotói feladatukat csakis s kizárólag a katonai fegyelem törvényi megalapozásában látták és ezért teljes mértékben átvették azt az egyoldalúan militarista szellemet, amely a régi osztrák „katonai büntetőtörvénykönyv” nevezetű jogszabályból visszatükröződik.
A jelen javaslat viszont feladatának nem csupán a katonai fegyelem egyoldalú törvényi megalapozását tekinti, hanem kiinduló pontja és egyben vezérelve, hogy a katonai igazságszolgáltatás jogi jellegének kidomborításával feltétlen összhangba hozza a demokratikus társadalomszemléletet és a katonai érdekeket; ez az irányadó szempont, amelynek alapján a jelenleg érvényben lévő törvény anyagát a javaslat újjáalakítja.
A jelenleg érvényben levő katonai büntetőtörvény gyökeres átdolgozását a népi demokratikus szellemből folyó szempontokon felül az általános joghelyzet is szükségessé tette. A büntetőjognak, hogy hivatását betölthesse, éppen úgy, mint a jogrendszer bármely más ágazatának, rugalmasnak kell lennie, tehát mindig és mindenben lépést kell tartania a politikai fejlődéssel. E megállapítás helyességét legjobban indokolhatja a felszabadulás óta alkotott büntetőjogszabályok és a büntetőjogi szankciót tartalmazó rendeletek hatalmas sorozata. Ezek azonban inkább csak szükségmegoldások voltak; büntetőjogi kódex még nem valósult meg.
Az egész magyar büntetőjogi rendszer tehát a népi demokratikus államrendszer követelményeinek megfelelően gyökeres átalakításra szorul. Legelsősorban maga az 1878:V. törvénycikkbe iktatott polgári büntetőtörvénykönyv és vele együtt novellái, valamint melléktörvényei. Maga a katonai büntetőtörvénykönyv is végeredményben nem más, mint az anyagi büntető jogrendszer egyik része, amely a polgári büntetőtörvénykönyvbe foglalt magyar anyagi büntetőjog, mint lex generális mellett a lex speciális hivatását tölti be. Jogpolitikai szempontból, de a feladat surlódásmentes technikai megoldása érdekében is talán kívánatosabb lett volna a katonai büntetőtörvénykönyv reformját, ha nem is a polgári büntetőtörvénykönyv reformjának foganatosítása után, de legalább vele egyidőben végrehajtani. Ámde ebben az esetben olyan érdekek szenvedtek volna sérelmet, amelyek mellett a jogpolitikai szempontok és a technikai megoldás szempontjai eltörpülnek.
Most az új szellemben megújhodott népi hadsereg egyik alappillérét jelentő törvény megalkotásáról van szó, merőben jogpolitikai szempontok a reformmunkát nem késleltethették. Honvédségünk népi demokratikus szellemét új katonai büntetőkódex megalkotása nélkül aligha lehet biztosítani és fejleszteni.
A javaslat a népi demokrácia követelményeinek megfelelően az alárendeltek hathatósabb védelmét és a bajtársiatlan cselekmények szigorú büntetését tűzi ki célul.
„Visszaélés az elöljárói hatalommal, egyéb elöljárói bűntettek és vétségek” című VII. fejezet egységesen tartalmazza mindazokat a tényálladékokat, amelyek az alárendeltek hathatósabb védelmét szolgálják. A jelenleg érvényben lévő törvénnyel szemben újítást jelent az alárendelt becsmérlésének (rágalmazásának, becsülete megsértésének), tettleges bántalmazásának büntetése, sőt a volt honvédségben annyira megszokott, az alárendeltnek testi vagy lelki gyötrelmet okozó, néha egészen a kínzásig menő magatartásnak, valamint a kivételezésnek és hátrányos bánásmódban részesítésnek büntetés alá vonása. Az elöljáró feltétlen megbüntetésének álláspontjára helyezkedve, akkor is bünteti az elöljárót - természetesen lehetőséget biztosítva a bírónak a legkisebb büntetés kiszabására is -, ha az elöljárónak az alárendelttel szemben tanusított jogellenes magatartására az alárendelt kihívó vagy botránykeltő viselkedése adott okot.
A magyar demokratikus hadsereg minden egyes tagja - rangra és rendfokozatra tekintet nélkül - bajtársa egymásnak. Aki e bajtársiasság ellen vét, a népi demokrácia ellen vét. Ennek felismerése vezette a javaslatot, amikor egész külön fejezetet szentel a bajtárs elleni bűntetteknek és vétségeknek, ahol a bajtárs elleni áskálódástól kezdve, a bajtársnak válságos helyzetben való cserbenhagyásáig, minden bajtársiatlan, tehát antidemokratikus magatartást szigorú büntetéssel sujt.
A javaslat a katonai és a polgári társadalom közötti ellentétek lehető kiegyenlítésére törekszik.
A letűnt uralmi rendszer idején minden jóérzésű ember méltán hozhatta fel kifogásként azt a tényt, hogy a katonaság a polgársággal szemben előjogokat élvez. A mult rendszer antidemokratikus irányzata jogszabályalkotásaiban is híven követte ezt a szellemet, amely azután a jelenleg érvényben lévő törvényből is több helyen visszatükröződik. A javaslat elsőrendű feladatának tekintette, hogy a polgári szabadság érdekében a katonai és a polgári társadalom közötti ellentéteket kiegyenlítse, követve azt a népi demokratikus felfogáson nyugvó alapelvet, hogy a katona ugyanazon állampolgári jogokat élvezze, mint a nem katona, másfelől a bűntettes katona sem részesülhessen kedvezőbb bánásmódban, mint a bűntettes polgári személy.
A javaslat Harmadik Része a rendőrségre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A rendőrség valamennyi tagjára kiterjeszti a katonai büntető anyagi és alaki jogszabályokat.
Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy szükség van-e arra, hogy a rendőrség tagjai katonai büntetőbíráskodás alá helyeztessenek.
A népi demokratikus rendőrség legfontosabb feladata: a dolgozó nép biztonságának, a magyar népi demokrácia megvédése és további fejlődésének lehetővé tétele. A rendőrség ezt a feladatát akkor tudja megoldani, ha megfelelő szakképzettség mellett a testület minden tagja katonás fegyelem alatt áll. A katonás fegyelem és rend megóvása céljából a rendőrségnél is szükség van arra, hogy a rendőrségi szolgálati szabályzat és más szolgálati utasítások fontosabb rendelkezéseinek a megsértését a törvényhozás bűncselekményeknek nyilvánítsa. De szükség van arra is, hogy ilyen bűncselekményeket elkövetők ellen olyan szakbíróság járjon el, amely bíróság tagjai között helyet foglalnak maguk a rendőrök is, akik a dolog természeténél fogva a rendőrségi életviszonyokat a legjobban ismerik.
Ezek a megfontolások teszik szükségessé azt, hogy a rendőrség valamennyi tagjára kiterjesztessenek a katonai anyagi és az alakjogi büntetőszabályok.
Amikor a fentebb ismertetett alapelveken nyugvó törvényjavaslatot a népi demokrácia országgyűlése elé terjesztem, annak a reményemnek adok kifejezést, hogy az új katonai büntetőtörvénykönyv hathatósan hozzájárul majd a népi hadsereg és a demokratikus rendőrség kifejlesztéséhez és ezzel együtt a népi demokratikus államrendszerek belső és külső ellenségtől való megvédéséhez, úgyszintén a tartós béke biztosításához.
A javaslat e §-ban kifejezésre juttatja azt az alapelvet, hogy a katonai büntetőbíráskodás hatálya alá tartozó személyek tekintetében is hatályosak a közönséges büntetőtörvények rendelkezései, hacsak különleges katonai viszonyok és katonai érdekek nem követelik meg a „speciális” katonai büntetőtörvények alkalmazását.
A katonai bűntetteket és a katonai vétségeket a javaslat Második Része határozza meg. Az életviszonyok változása következtében azonban szükség lehet arra, hogy egyes bűncselekményeket a törvény katonai bűncselekményeknek nyilvánítson. Ezért a javaslat 2. §-a kimondja még azt is, hogy katonai bűntett és katonai vétség az a cselekmény is, amelyet más törvény annak nyilvánít [(1) bekezdés].
Katonai bűntett vagy katonai vétség tettese csak katona lehet. Ezt az elvet kimondja a (2) bekezdés. Azt pedig, hogy kit kell katonának tekinteni, a mindenkori katonai közigazgatási szabályok határozzák meg.
A Btk. szabályai szerint általában minden bűncselekményt hivatalból kell üldözni, hacsak a törvény ki nem mondja azt, hogy a cselekmény magánindítványra üldözendő. A javaslat azt tartja helyesnek, ha általános rendelkezéssel intézkedik abban a tekintetben, hogy valamennyi katonai bűntettet és vétséget hivatalból kell üldözni. Hivatalból való üldözést katonai tekintetek indokolják [(3) bekezdés].
A nemzetközi helyzet szükségessé teheti, hogy háború, vagy háborús veszély esetében a magyar honvédség idegen állam hadseregével együtt működjék. Ez az együttműködés azután azt a követelményt vonja maga után, hogy az együttműködő hadsereg katonái a saját honvédségünkkel azonos jogvédelemben részesüljenek.
A javaslat arra az álláspontra helyezkedik, hogy egyes, főleg a hadsereg és a hadviselés érdekeit sértő cselekmények súlyosabb beszámítás alá esnek, ha azokat háború idején követték el. Ez a törvényjavaslat Második Részében az egyes büntetési tételek megállapításánál kifejezésre is jut. A javaslat kimondja, hogy a minisztérium rendelettel határozza meg és teszi közzé azt az időpontot, amelyben a háború idejére szóló különös büntetőjogi rendelkezések alkalmazása kezdődik, illetőleg végződik.
Azok az indokok, amelyek a háború idejére szóló különös büntetőjogi rendelkezések alkalmazását szükségessé teszik, fennforoghatnak háborús veszély idején is. Ezért lehetőséget kell biztosítani a kormánynak arra, hogy a háború idejére szóló büntetőjogi rendelkezések alkalmazását az országot közvetlenül fenyegető háborús veszély esetén is elrendelhesse. A felhatalmazást a (2) bekezdés tartalmazza.
A háború idején, illetőleg háborús veszély idején elkövetett bűncselekmények megtorlása tekintetében nem az ítélkezés, hanem az elkövetés időpontja az irányadó.
A javaslat e §-a a személyi hatályát illetően kimondja, hogy a törvény rendelkezéseit katonákra kell alkalmazni, kivéve a Negyedik Rész 130., 131. §-aiban foglalt rendelkezéseket, amelyeknek hatálya a polgári büntetőbíráskodás alá tartozó személyekre is kiterjed.
Ez a § amely a Btk. rendelkezéseit azzal egészíti ki, hogy a Btk. 7. §-át a külföldön elkövetett minden katonai bűncselekmény esetében alkalmazni kell, egyéb bűncselekmény elkövetése esetén pedig a tényleges katona a hazai törvények rendelkezései szerint csak akkor büntethető feltétlenül, ha az elkövetés helye a fegyveres erőnek vagy az országgal együtt háborúban álló szövetséges állam fegyveres erejének hatalmi körén belül van.
E rendelkezések felvételét állami és katonai érdekek teszik szükségessé.
A hatalmi körön kívül elkövetett nem katonai bűncselekményeknek közönséges bűncselekményként való értékelését elsősorban is az állami érdeksérelem hiánya indokolja. Ilyen esetben ugyanis nem állapítható meg a bűncselekmény jogi tárgya, hiányzik az a jogilag védett érdek, amelyet az állam éppen a cselekménynek büntetéssel sujtása által védelmez. Nem gondol itt a javaslat a Btk. 7. §-ában megjelölt bűncselekményekre - hiszen a javaslat a Btk.-val mindig kongruál -, minthogy azoknál éppen állami érdek követeli meg a cselekménynek büntetőjogi megtorlását. A Btk. 7. §-ában fel nem sorolt cselekmények tekintetében azonban, ha azokat a tettes a fegyveres erőnek vagy szövetségesének hatalmi körén kívül követte el, amennyiben azok nem katonai bűncselekmények, semmilyen államérdek nem indokolja a tettesnek jelen törvény alapján való felelősségrevonását.
A népi demokratikus elvek is ezt a megoldást indokolják. Ha a katona olyan cselekményt követ el külföldön, amely abban a kultúrkörben nem minősül bűncselekménynek, indokolatlan és bizonyos mértékben antidemokratikus őt ezért a cselekményért a hazai törvények szerint büntetéssel sujtani.
Jelen § a halálbüntetés végrehajtási módját szabályozza és katonai tekintetekből kimondja, hogy a halálbüntetést agyonlövéssel kell végrehajtani, ha azt katonai bűntett miatt szabták ki és a jelen törvény másképpen nem rendelkezik, vagy a halálbüntetésnek kötéllel végrehajtása akadályba ütközik.
A 8-10. §-okhoz
E §-ok nem kimondottan anyagi büntetőjogi rendelkezések, de támpontadás és a törvény teljessége érdekében, valamint az amúgy is elkerülhetetlen félreértések lehető csökkentése végett, e rendelkezéseknek a javaslatba való felvétele szükségesnek mutatkozik.
A dologházba utalás feltételei katonával szemben nem foroghatnak fenn.
Szigorított dologházba utalásra tényleges katonával szemben volna ugyan lehetőség, azonban a katonai viszonyokra tekintettel csak a legritkább esetben, míg háború idején, amikor meghatározott bűncselekmények miatt polgári egyének is katonai bíráskodás alá juthatnak, a szigorított dologházba utalásra aligha kerülhet sor.
Ezekre a körülményekre tekintettel a katonai büntetőbíráskodásban a dologházba vagy a szigorított dologházba utalásra vonatkozó rendelkezések alkalmazására szükség nincs.
A Btk. 55. §-a 1. pontjának szövegezése kételyt hagyhat fenn aziránt, vajjon annak a katonaságra kiterjesztése folytán a katonai egyénre kimondott „hivatalvesztés” nem jár-e ipso jure azzal a következménnyel, hogy az arra ítélt katonai egyén egyszersmind a katonai kötelékből kiválik. Ezt a kételyt kívánja a jelen § eloszlatni.
A javaslat irányelvei közé tartozik az egységes bánásmód elve, tehát az, hogy a katonai és polgári személyek a lehetőség határain belül a törvény előtti teljes egyenlőséget élvezzék. Ez az irányelv némi törést szenved akkor, amikor a katonai büntetőbíráskodás területén a javaslat, - jelen esetben ugyan katonákra nézve bizonyos mértékben szigorúbb, de mégis az egységes bánásmódtól eltérő mellékbüntetéseket állapít meg.
Katonai fegyelmi szempontok és általában az egyenruhát viselő fegyveres testület sajátos életviszonyai elkerülhetetlenül szükségessé teszik, hogy a közönséges büntetőtörvénykönyvben szabályozott hivatalvesztésen, mint mellékbüntetésen felül, helyet kapjanak a katonai büntetőtörvénykönyvben tisztán „katonai” mellékbüntetések is.
A katonai mellékbüntetések közül a lefokozás (13. § 1. pont) a hivatalvesztés kimondásával a legszorosabb kapcsolatban áll, bár a katonai rendfokozatnak bírói ítélettel való elvesztését (lefokozás) nem lehet mindenben a polgári büntetőtörvénykönyvben megállapított hivatalvesztés feltételeihez kötni.
A javaslat 14. §-ának (1) bekezdése megállapítja, melyek azok a szempontok, előfeltételek, amelyeknek fennforgása esetén a szabad mérlegelés körében a bíróság a lefokozást kimondhatja. Ha pedig a bíróság hivatalvesztést állapít meg, ennek következményeképpen a lefokozást mindig ki kell mondani [(2) bek.].
A lefokozás a hivatalvesztéssel egylényegű, vagy talán súlyosabbnak is tekinthető katonai mellékbüntetés, amely ezért természetesen azzal a következménnyel jár, hogy a lefokozott elveszti mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a rendfokozata alapján élvez. Elveszti tehát nemcsak az eddigi rendfokozatához kapcsolt illetményeket, hanem nyugdíját és az arra vonatkozó igényét is. A (2) bekezdés lehetőséget biztosít a bíróságnak arra, hogy az ellátási igényt az ottan meghatározott esetben fenntarthassa. Ehhez hasonló rendelkezés van az 1945:VII. törvénycikkel törvényerőre emelt népbíráskodásról szóló 1.440/1945. M. E. számú rendelet 1. §-ának nyolcadik bekezdésében, de ilyen rendelkezést tartalmaz több fegyelmi kódexünk is (9.482/1947. Korm. számú rendelet 4. § M. K. 175. szám). A katonai büntetőbíráskodás körében annyival is inkább indokolt ilyen szabályozás, mert bűncselekmény esetén a bűnvádi eljárásba a fegyelmi kihágások (vétségek) is belevonhatók. A lefokozás a szolgálati kötelezettséget éppen úgy nem érinti, mint a hivatalvesztés kimondása. A szolgálatra kötelezett személynek ugyanis egyenesen meg nem érdemelt kedvező helyzetet, előnyt jelentene az, ha elítéltetése és lefokozása után további katonai szolgálatot nem kellene teljesítenie [(3) bek.].
A törvény teljessége érdekében volt szükség ehelyütt utalni arra, hogy az elvesztett rendfokozat újból elnyeréséről külön szabályok intézkednek.
Ez a § a büntető jogrendszerünkbe eddig teljesen ismeretlen mellékbüntetést vezet be, amikor is tulajdonképen a lefokozás enyhébb formáját honosítja meg. Ez a mellékbüntetés akkor alkalmazható, ha a bíróság nem látja helyénvalónak a tettes lefokozását, de a cselekmény a tettesről oly képet ad, amelynek alapján alkalmatlannak látszik a viselt rendfokozattal együttjáró kötelességek teljesítésére. A (2) bekezdés minden korlátozás nélkül kimondja, hogy a visszavetés bármely alacsonyabb rendfokozatba történhetik, ami által a bíróságnak tág mérlegelési lehetősége nyílik a megfelelő mértékű mellékbüntetés kiszabására.
A (3) bekezdés az illetményjogi következményeket állapítja meg. Az (1) bekezdés rendelkezése szerint a rendfokozatban visszavetésnek akkor lehet helye, ha a katona a rendfokozatával járó kötelességek teljesítésére alkalmatlannak bizonyult. Nem volna méltányos, hogy az ezzel a mellékbüntetéssel sujtott katona illetményeiben is megrövidüljön, csak azért, mert valamely magasabb rendfokozattal járó teendők ellátására alkalmatlanná vált. Ezért a rendfokozatba visszavetésnek az illetményekre csak olyan esetben lehet kihatása, ha a bíróság valamely okból a katonának fizetési fokozatba való visszavetését is indokoltnak tartja.
Ez a § lehetőséget ad a bíróságnak arra, hogy a tettes katonát, ha alanyi bűnössége nem nagyobb mérvű és a cselekmény csekélyebb tárgyi súlyú, a rendfokozatban visszavetéssel lényegileg azonos, de annál sokkal enyhébb büntetéssel sujtsa. E mellékbüntetés alkalmazási keretén belül ismét tág teret enged a javaslat a bírói mérlegelésnek, amikor fokozatokat állít fel a végleges és a határozott időre szóló kizárással.
Félreértések elkerülése végett a (3) bekezdés kimondja, hogy akit az előléptetésből kizártak, fizetési fokozatba sem léphet elő. A (4) bekezdés a mellékbüntetés hatályának kezdőnapját határozza meg.
A Btk. 55. §-ában foglalt rendelkezés szerint a rend- és díszjeleket, valamint a külföldi rend- és díszjelek viselhetésének jogosítványát az veszítheti el, akit a bíróság hivatalvesztésre ítélt.
A katonai viszonyok azonban megkívánják, hogy a katonai büntető eljárásban a rend- és díszjelek elvesztésének kimondására akkor is lehetőség nyíljék, ha a hivatalvesztés kimondásának nincs helye. Ezért a javaslat különleges mellékbüntetésként a rend- és díszjelek elvesztését is megállapítja, de ennek kimondását csak a legsúlyosabb esetekre korlátozza, megállapítva azt, hogy ez a mellékbüntetés csak a lefokozással együtt alkalmazható.
A javaslat az 1. §-hoz képest csak ott tartalmaz a Btk. és a melléktörvényei által is érintett kérdésekben rendelkezéseket, ahol a katonai tekintetek az eltérés megállapítását szükségessé teszik. Éppen ezért a jelen §-nál csak abban a tekintetben rendelkezik, hogy a Bn.-ben meghatározott kizáró okokon felül mikor nincsen helye a katonai büntetőbíráskodás területén a büntetés felfüggesztésének.
Rendelkezik végül a lefokozás és egyéb mellékbüntetések hatálya tekintetében is, minthogy természetszerűleg e tekintetben sem a Bn., sem a Te. nem tartalmazhat rendelkezéseket.
A katonai vétségek kísérletének feltétlen büntetését a katonai fegyelmi tekintetek indokolják.
A halálbüntetéssel sujtott bűntettek kísérletének büntetésére nézve a Btk. 66. §-ának utolsó bekezdése tartalmaz rendelkezéseket. E rendelkezések természetszerűleg a katonai büntetőbíráskodás területén is hatályosulnak. Jelen § a katonai bűntettek tekintetében halállal büntetendő cselekmények kísérletére kiszabható legalacsonyabb büntetés mértékét állapítja meg.
A jelen javaslat az olyan bűncselekményekre is halálbüntetést állapít meg, amelyeket a köztörvény egyáltalán nem büntet, ezért a javaslat a bírónak a köztörvénytől eltérően nagyobb mérlegelési lehetőséget kíván biztosítani a büntetés kiszabása tekintetében. A javaslat a katonai bűntettek kísérlete esetében a halálbüntetés minimumaként a Btk. 66. §-ában meghatározott 5 évi fegyházbüntetés legkisebb mértékét 3 évben állapítja meg.
A katonának szolgálati kötelességét minden körülmények között, még életének és vérének feláldozásával is teljesítenie kell. Előfordult, hogy az arcvonalban fekvő gyalogság napokon keresztül nem kapott élelmezést, mert a szakács az erős tüzérségi tűz alatt tartott terepen az élelmet az arcvonalba parancs ellenére sem szállította ki. A szakácsot bűnvádi felelősségre vonták, aki azzal védekezett, hogy cselekménye a Btk. 80. §-a értelmében nem büntethető, mert életének közvetlen veszélyétől való megmentése végett, végszükségben követte el.
A katonai élethivatás jellegéből önként adódik, hogy a Btk. 80. §-át ilyen esetekben alkalmazni ne lehessen, ezért a javaslat kimondja, hogy a végszükség nem zárja ki olyan cselekmény beszámítását, amely az élet kockáztatását is megkövetelő szolgálati kötelesség megsértését valósítja meg.
A Btk. 91. és 92. §-ának utolsó bekezdésével összhangban szükségesnek mutatkozott intézkedni atekintetben, hogy - halállal sujtott bűncselekményekre a bíróság a Btk. 91. és 92. §-aiban foglalt feltételek fennforgása esetén, milyen mértékű szabadságvesztésbüntetést szabhat ki. Egyébként a legkisebb mérték meghatározása tekintetében a javaslat utal a 21. §-hoz fűzött indokolásra.
A javaslat Második Része „súlyos esetre” külön büntetést akkor állapít meg, ha azt fontos katonai érdekek oltalmazása céljából szükségesnek tartja. E § (1) bekezdésében a javaslat a bíróságnak általános irányelveket kíván adni, abban a tekintetben, hogy milyen körülmények alapján állapítsa meg a „súlyos eset” fennforgását. Azok a körülmények, amelyek szükségessé teszik a „súlyos eset” megállapítását, a Btk. 92. §-ának alkalmazását kizárják.
A (3) bekezdés felvételére azért van szükség, mert különben a „súlyos eset”-re megállapított halál, vagy életfogytig tartó fegyházbüntetés helyett, más büntetést nem lehetne kiszabni és így a bíróságnak a büntetés kiszabása tekintetében mérlegelési lehetősége nem volna.
A javaslat katonai szolgálatban megkövetelt egyenlő elbánás elvének megfelelően kimondja azt, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó jogszabályok a katonai büntetőbíráskodás körében nem nyernek alkalmazást.
Nem indokolt azonban az ilyen szabályozás akkor, amikor a fiatalkorú az érvényben levő eljárási szabályok alapján „mint polgári személy” kerül katonai büntetőbíráskodás alá.
A katonai bűnvádi perrendtartás (Élt. 4. §) szerint a katonai fegyelmi kihágásokat, ha oly bűncselekményekkel vannak halmazatban, amelyeket fegyelmi úton megtorolni nem lehet, a bírósági eljárásba be lehet vonni. Megtörténhetik tehát, hogy a bűnvádi eljárásban bűntettel vagy vétséggel, vagy kihágással fegyelmi kihágás találkozik össze, amely esetre a büntetőjog rendelkezést nem tartalmaz. A javaslat e §-ban a felvetett kérdést úgy oldja meg, hogy ha a bűncselekmény (bűncselekmények) fegyelmi kihágással halmazatban vannak, a büntetés kiszabásánál a fegyelmi kihágást megfelelően tekintetbe kell venni.
A Btk. 108. §-a szerint csak a bíróság intézkedése szakítja félbe az elévülést. A katonai büntetőbíráskodás körében ilyen jogcselekményeket a katonai ügyészség is végez, ezért szükséges annak kimondása, hogy a Btk. 108. §-ában foglalt elévülés félbeszakítására vonatkozó jogszabályok akkor is alkalmazást nyerjenek, ha az ott említett határozat, illetőleg intézkedés a katonai ügyészségtől származik.
A 13. §-ban meghatározott mellékbüntetések jellege megkívánja annak kimondását, hogy az elévülés hatálya ezekre a mellékbüntetésekre sem terjed ki.
A Második Részhez
Minden katonai bűncselekmény közvetve, vagy közvetlenül a katonai szolgálati rend és fegyelem ellen irányul. Az egyes katonai bűncselekmények nagyrésze a dolog természeténél fogva több jogilag védett érdeket sért, de közvetett tárgya minden katonai bűncselekménynek a jogrendbe beágyazott katonai szolgálati rend és fegyelem; közvetlen tárgya pedig az a jogilag védett érdek, amelyet a cselekmény, a jogrendet, mint végsősorban sérelmet szenvedett érdeket megelőzően ugyancsak megsértett. A javaslat a szerkezeti összeállításánál azt vette figyelembe, hogy előbb szabályozandók azok a bűncselekmények, amelyek közvetlenebbül és legátfogóbban sértik a katonai rendet és a katonai fegyelmet. Ezért foglalja el a különös részben a „Zendülés és bujtogatás” c. fejezet az első helyet. A második cselekménykomplexum, amelyik ugyancsak sérti, de nem annyira közvetlenül a katonai rendet és fegyelmet: a „Gyáva magatartás és félelemkeltés” (II. fejezet), majd következik a „Szökés és önkényes eltávozás, behívó parancs megszegése és kibúvás a szolgálat alól” (III. Fejezet). „Öncsonkítás, másnak megcsonkítása” (IV. Fejezet). E bűncselekmény-csoport közös vonása az, hogy a tettes valamilyen módon magát a katonai szolgálat teljesítése alól kivonni törekszik.
Ezt követi az a bűncselekmény-csoport, amelyre jellemző, hogy a tettes valamely katonai tekintéllyel helyezkedik szembe, illetőleg a tekintélyt és az ezáltal nyujtott hatalmat használja fel jogellenes cselekmények elkövetésére. Ebbe a csoportba tartoznak: „A függelemsértés” (V. Fejezet), „A katonai őr elleni bűntettek és vétségek” (VI. Fejezet), „Visszaélés az előljárói hatalommal, egyéb előljárói bűntettek és vétségek” (VII. Fejezet), „Visszaélés a szolgálati hatalommal” (VIII. Fejezet). Jellemző a javaslat szellemiségére, hogy a függelemsértést az V. Fejezetbe utalta, - abból kiindulva, hogy nem a tekintélyvédelem a katonai büntetőjog legfőbb feladata, aminthogy a néphadsereg szervezetének nem egyedüli és nem elsőrendű alapja az előljárói tekintély. A javaslat emellett egyéb katonai érdekeket is hathatósan védeni kíván, ezek közé tartozik az alárendelt joghelyzete az előljárói visszaéléssel szemben.
Ezután tárgyalja a javaslat a „Bajtárs elleni bűntettek és vétségek” című fejezetet (IX. Fejezet). Következik a vegyes tartalmú bűncselekmény-csoport, amely a közvetlen, mindennapi katonai szolgálattal kapcsolatos; idetartoznak: „A szolgálati bűntettek és vétségek” (X. Fejezet), „A szolgálati okirat meghamisítása” (XI. Fejezet), „A szolgálati titok megsértése” (XII. Fejezet), „Jelentési és jelentéstovábbítási kötelesség megszegése” (XIII. Fejezet).
Ezután következnek azok a materiális indítékú vagy tárgyú bűncselekmények, amelyeknél a tettes tevékenysége közvetlenül állami vagyontárgy ellen irányul: „Kincstári anyag veszélyeztetése és biztosításának elmulasztása” (XIV. Fejezet), „A kincstári vagyon elleni bűntettek és vétségek” (XV. Fejezet), „A nemzetközi hadijogot sértő bűncselekmények” (XVI. Fejezet) és a „Megszállt terület lakossága elleni bűntettek” (XVII. Fejezet) című fejezetek következnek, amelyek tartalmi köre és az elkövetési lehetősége háborús életviszonyokat feltételezvén, olyannyira speciális, hogy indokolt azokat a különös rész végén elhelyezni.
E rövid összefoglalásból is látható, hogy a javaslat Második Része a különös rendelkezéseket olykép tagolja szét, mely megfelel a jogtárgy szerinti differenciáció követelményeinek.
A zendülés mint csoport-bűncselekmény veszélyessége első helyen áll. Ha a zendülés rövidebb-hosszabb ideig sikerre vezet, az egész katonai szolgálati rend felborulásával, a katonai fegyelem teljes megbomlásával egyenlő.
A zendülést minden időben az egyik legsúlyosabb és legveszélyesebb katonai deliktumnak tekintették, amelynek büntetése között még a megtizedelés is szerepelt.
A javaslat a zendülés törvényes fogalmának meghatározásánál rövidségre és szabatos körülírásra törekszik. A zendülés legsajátabb tartalma nem más, mint: csoportosan elkövetett nyílt szembehelyezkedés a katonai szolgálati renddel. A tettesek számszerinti megjelölése helytelen volna, mert nem számol azzal a körülménnyel, hogy a zendülés lényegénél fogva csoport-bűncselekmény, sőt esetleg tömegbűncselekmény, melynek veszélyessége éppen abban áll, hogy azt nem követheti el két vagy három katona, hanem csak a katonák csoportja, mely számszerűen meg nem jelölhető. A csoportosulás fogalmi eleme első tekintetre pontosan meg nem határozható emberek összegyűlése. Minden egyéb szembehelyezkedés a szolgálati renddel lehet egyéb büntetendő cselekmény, de valóságos zendülésnek nem tekinthető. A zendülésnél a csoport által elkövetés azért elengedhetetlen követelmény, mert csak a csoport vagy tömeg gyakorolja, a tömeglélektan tanítása szerint, az utánzásra csábító ama hatást, amelynél fogva a cselekményről tudomást szerezhető katonák könnyen csoportosan vagy tömegesen csatlakozhatnak a zendülőkhöz. Ebből következik, hogy a katonai szolgálati rend felbomlásának veszélyét csakis a csoportos elkövetés idézheti elő.
A javaslat a szembehelyezkedés nyílt jellegét külön kiemeli, amiből következik, hogy a szembeszállásra való összebeszélés nem tekinthető zendülésnek, minthogy nélkülözi annak említett kritériumait. Ilykép az összebeszélés mint lényegileg előkészítő cselekmény, a javaslat szerint nem zendülésnek tekintendő, hanem önálló deliktumként büntettetik. (31. §)
A büntetési tételeket a javaslat a megsértett katonai érdek figyelembevételével állapította meg. A halálbüntetés alkalmazása csak a felbújtókkal és vezetőkkel szemben indokolt.
A zendülés a javaslat 29. §-ában foglalt meghatározás szerint, mint láttuk nem más, mint a katonai szolgálati renddel való csoportos szembehelyezkedés. Ez a meghatározás nem foglalja magában a zendülés elkövetését célzó összebeszélést.
Az ily összebeszélés veszélyessége és ebből folyó büntethetősége kétségtelen. A jelen § a zendülés elkövetését célzó összebeszélést bűntetté minősíti és annak elkövetőjét három évig terjedhető börtönnel bünteti. Ilykép a javaslat egyfelől elhatárolja az ily összebeszélést a zendülés helyesen értelmezett fogalmától, másfelől azonban gondoskodik annak megfelelő megtorlásáról. Ezt a tulajdonképpen előkészületi cselekményt a jelen § önálló deliktumként szabályozza.
A zendülés elkövetését célzó összebeszélésnek a jelen §-ban foglalt büntetése megfelelő lehetőséget nyújt mindazon cselekvőségek büntetőjogi megtorlására, amelyek ugyan zendülésnek még nem tekinthetők, de magukban rejtik a zendülés elkövetésének előkészítését.
Fontos katonai érdek fűződik ahhoz, hogy a zendülésre történt összebeszélést ne kövesse annak megvalósítása, ezt célozza a javaslat, amikor büntetlenséget biztosít az összebeszélésben résztvevő annak a személynek, aki a bűncselekményt idejében feljelenti. Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1946:VII. törvénycikk 9. §-a is.
A jelen § a zendülés elkövetésére irányuló felhívást, vagy annak terjesztését bünteti. Ha e felhívás folytán a bűntett elkövettetett, a tettes a 30. § (2) bekezdése alapján büntetendő. A jelen § általánosságban rendelkezik, valójában mégis csak az eredménytelen felhívás büntetéséről szól, amelyet a zendülés nagymérvű veszélyességére való tekintettel elsőrendű katonai érdekből büntetni kell.
A feljelentés elmulasztásának büntetése annál is inkább indokolható, mert a zendülésnek a javaslatban foglalt meghatározása alá kivétel nélkül oly veszélyes cselekmények tartoznak, melyek idejekorán való felfedezését elengedhetetlenül szükséges külön büntető rendelkezésekkel is biztosítani.
A bujtogatás megbüntetése nem más, mint a katonai jogrend érzelmi alapjának mint jogtárgynak védelme oly cselekményekkel szemben, melyekkel valamely katona más katona lelkében a katonai életviszonyokra vonatkozóan kedvezőtlen érzelmeket szítani, elégedetlenséget és fegyelmetlenséget kelteni törekszik.
A javaslat azt tartja helyesnek, hogy a bujtogatás tényálladékát átfogó meghatározással jelölje meg, ami nem más, mint a katonában a katonai életviszonyok iránti ellenszenv felkeltésére törekvés. A katonai életviszony kifejezés oly tágkörű, melybe a katonai szolgálat, a katonai fegyelem, a katonai hivatás, az előljárói tekintély egyaránt beletartozik. Az ellenszenv felkeltése ugyancsak oly általános megjelölés, amelyben a különböző egyéb, a katona lelkivilágát a katonai életviszonyok irányában kedvezőtlenül befolyásoló - színezettebb megjelölésű - érzelem felkeltése, mint minimum bennfoglaltatik.
A javaslat csupán előkészületi cselekmény megbüntetését a bujtogatásnál sem találja indokoltnak, kiindulva ama büntetőjogi alapgondolatból, mely szerint az előkészületi cselekmény kizárólag a legsúlyosabb deliktumoknál helyezhető büntetés alá. A javaslat elégségesnek tartja, hogy az ily cselekmények a fegyelmi fenyítő hatalom körében nyerjenek megtorlást.
A zendülésnek politikai vonatkozásai lehetnek és mert a cselekmény különben is súlyos, a legfontosabb katonai érdeket érinti, a javaslat a mellékbüntetés kimondását szükségesnek tartja.
A § a gyáva magatartás fogalom-meghatározását a lehető legegyszerűbb alakban adja, általános tényelemekkel határozza meg a gyávaság fogalmát. A javaslat szerint a „félelem” alkotja a gyávaság bűntettének alanyi elemét, egyben a cselekmény legjellegzetesebb ismérvét. A tárgyi elem, az elkövetési cselekmény pedig nem más, mint a szolgálati kötelesség nem teljesítése, vagy nem megfelelő teljesítése.
A javaslat az alapcselekmény meghatározásánál nem emeli ki külön a parancsnok gyávaságát, úgyszintén nem utal a külső vagy belső ellenséggel való szembenállásra, illetve az ellenségeskedés fennforgására sem. E momentum csupán minősítő körülményként jut értékeléshez a javaslat 38. §-ában, - egyébként azonban a gyávaság bűntettét bármely katona elkövetheti, bármely időpontban, illetve helyzetben.
A jogtörténeti fejlődés, a római jog nyomán, csak „az ellenség előtt” elkövethető gyávaságot bünteti, hasonlóképpen a legtöbb újabb katonai büntetőtörvénykönyv is. Ezzel szemben inkább kivételnek tekinthető a béke idején elkövethető gyávaság fogalmának elismerése. A Kbtk. mintegy átmeneti felfogást tükröz, amidőn a gyávaságot nemcsak háború, külső hatalommal való ellenségeskedés esetén állapítja meg, hanem a belső ellenséggel való szembeszállás alkalmával is. Belső ellenségen minden olyan tömegmozgalmat kell érteni, amely alkalmas a közrend és a közbéke megzavarására. A gyávaság tehát béke idején éppúgy elkövethető, mint háború idején. A javaslat e fejlődési folyamat lezárásaként immár minden félelemből elkövetett szolgálati kötelességmulasztást büntet, függetlenül attól, hogy belső vagy külső ellenséggel szemben, illetve ellenségeskedés alkalmával követték el. Ilykép lehetővé válik az, hogy az a katona, aki pl. tűzvész vagy vízáradásnál szükségessé váló mentési munkálatok során félelemből szolgálati kötelességét nem teljesíti, a közfelfogás helyes értékítéletével összhangban gyávaság miatt büntettessék.
A javaslat a gyávaság fogalmát a legtömörebb meghatározással írja körül: a szolgálati kötelességnek személyes félelemből való nem teljesítése, vagy nem megfelelő teljesítése. Ez oly keret, amelybe beletartozik a kötelességszegések egész skálája, a legenyhébbtől a legsúlyosabbig. Mindenkor bírói mérlegelés tárgya lesz, hogy adott esetben a szolgálati kötelesség nem teljesítése milyen mérvű és milyen büntetést érdemel. Előfordulhat, hogy csekélyebb kötelességmulasztás béke idején oly kisjelentőségű, hogy fogházbüntetéssel is kellőképpen megtorolható. Erre figyelemmel a javaslat a gyávaságnak - öt évig terjedhető fogházzal büntetendő - vétségi alakzatát is ismeri.
Háború idején a gyávaságnak, természetesen, minden esete súlyosabb megtorlást igényel, bűntettet képez és öt évig terjedhető börtönnel büntetendő.
A gyávaság klasszikus esete az, amikor a gyávaságot külső vagy belső ellenség előtt háború idején követik el. Bár a javaslat a gyávaság fogalmát - mint láttuk - ezen túl kiterjeszti, mégis indokolt, hogy az ily magatartás különösen veszélyes és utánzásra késztető, ragályozó jellegére tekintettel, háború idején, súlyos esetben - minősített esetként szigorúbban (tíz évig terjedhető fegyházzal) megtoroltassék.
Miután a gyávaság a katonai harci erények legsúlyosabb megtagadása, a gyávaság legveszélyesebb eseteivel szemben - szociálpolitikai és katonapedagógiai okokból - a halálbüntetés kiszabásának a lehetőségét biztosítani kell.
A javaslat a gyávaságból való szolgálati kötelességszegésnek csupán a legkirívóbb eseteit, amelyek különleges veszélyességüknél fogva a legszigorúbb megtorlást követelik, rendeli halállal büntetni. A gyávaságnak ezek a legkirívóbb esetei ugyanis, mint rossz példák, romboló hatásukkal beláthatatlan következményekkel járnak a többi harcoló katona küzdő szellemére.
E § az 1947:XXXIV. tc. 26. §-ban meghatározott bűncselekmény mintájára büntetni rendeli azt, aki háború idején katonák előtt a hadihelyzettel kapcsolatban oly hírt terjeszt, amely félelem felkeltésére alkalmas. E cselekmény a rémhírterjesztésnek egy sajátos alakja, amely természeténél fogva katonai deliktumként büntetendő. A jelen §-ban meghatározott félelemkeltés csak háború idején és csak szándékosan követhető el, általában vétségként, öt évig terjedhető fogházzal, csak súlyos esetben büntetendő öt évig terjedhető börtönnel.
A javaslat a félelemkeltés önálló deliktummá alakításával, szélesebb elkövetési körben való büntetésével és magasabb büntetési tételeivel annak felismerésén alapszik, hogy a katona harci szellemének bomlasztása, a hamis hírekkel reménytelenség és kishitűség előidézése oly komoly veszéllyel járó pszichikus fertőzés, melynek megfelelő elkövetési időpontban - a közvetlen gyávasági cselekményeket megelőzve - szigorú büntetése indokolt és szükséges.
A jelen § a szökés fogalommeghatározásánál célzatként a mindennemű katonai szolgálati kötelezettség alóli végleges kivonást jelöli meg. Ez felel ugyanis meg a szökés eredeti fogalmának, a hagyományos bűncselekmény tartalmának, mely szerint a szökés lényege a zászló végleges elhagyása, a hűség kötelességének megszegésével. A katonai bíróságok állandóan követett gyakorlata szerint a tettes szolgálati kötelezettségén nem az általános, illetőleg mindennemű, hanem egy meghatározott beosztásban teljesített konkrét szubjektív katonai szolgálati kötelezettséget kell érteni. Ehhez képest a joggyakorlat szerint szökésben bűnös például az a katona is, aki csapattestét - a neki ott nem tetsző szolgálat alóli végleges kivonás céljából - azzal a szándékkal hagyja el, hogy szolgálatát egy másik csapattestnél fogja folytatni.
Ez a felfogás a szökés fogalmának és valódi jogellenességi tartalmának félreismerésén alapszik. A jelen § azzal, hogy tényálladékában hangsúlyozza a szolgálati kötelezettség mindennemű jellegét, a szökés bűntettének körét némileg ugyan megszűkíti, egyben azonban eredeti mivoltához vezeti vissza.
Szökés miatt bünteti a javaslat azt a katonát, aki mindennemű szolgálati kötelezettsége alól vonja ki magát, azt pedig, aki csak konkrét szolgálati kötelezettség alól vonja ki magát, az eset körülményeihez képest a javaslat 47. §-a, vagy más rendelkezései szerint kell felelősségre vonni.
Érdekes megemlíteni, hogy a javaslatban kifejezésre jutó álláspont felel meg a magyar jogtörténeti hagyományoknak, amennyiben az első magyar katonai büntetőkönyv, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek 1707. évi és az ónodi országgyűlésen elfogadott hadi regulamentuma szerint nem volt szökevénynek tekinthető az a katona, aki az egyik zászló alól a másik alá szegődött.
Ezzel függ össze, hogy a § hadrakelt seregnél való szolgálatteljesítés alóli kivonás célzatát nem veszi fel külön a szökés tényálladékába. Természetesen az utóbb említett célzatú cselekmények - habár szökésnek szorosan véve nem minősíthetők - büntetlenül nem maradnak, hanem önkényes eltávozásként szigorúbban büntettetnek és a büntetési tétel azonos a szökés büntetésével.
A jelen § a szökés büntetését aszerint állapítja meg, hogy a szökést békében vagy háború idején követték-e el és mindkét esetben csupán kétféle büntetési tételt ismer, egyet a közönséges, egyet pedig a súlyos esetre szólóan. Háború idején a szökést mindig fegyházzal bünteti.
Az ellenséghez szökés, úgyszintén annak kísérlete, mint a katona által elkövethető legbecstelenebb katonai deliktum, kötél által végrehajtandó halállal büntetendő. Az ellenséghez szökés ősidők óta - a köztudat szerint is - a legbecstelenebb katonai bűntett, mely mindenkor maximális megtorlásban részesült.
A szökés tartós bűncselekmény. Ebből pedig az következik, hogy a szökés bűntettének az elévülése mindaddig meg nem kezdődik, amíg a szökevény kézre nem kerül. Ha tehát a szökevény nem kerül kézre, az elévülés kezdetét sem veheti. Bizonyos idő elteltével azonban a katonai igazgatásnak már nem fűződik érdeke ahhoz, hogy a cselekmény büntetőjogi megtorlásban részesüljön. Ezért a javaslat kimondja, hogy szökés esetén az elévülés a szökés megkezdésének napjától számít.
Minthogy azonban háború idején a szökés a katonai érdekeket nyomósan érinti, ki kellett mondani, hogy háború idején az elévülés nyugszik.
Az önkényes eltávozást a szökéstől az az alanyi mozzanat különbözteti meg, hogy a tettes cselekményét nem azzal a céllal követi el, hogy magát mindennemű szolgálati kötelezettség alól végleg kivonja. A javaslat e tekintetben teljes tisztaságában fenntartja a szándék minőségén alapuló megkülönböztetést: - nem fogadja el a francia rendszert, mely a szándékra való tekintet nélkül a cselekmény szubjektív oldalának mellőzésével, csupán a hosszabb távolléti időtartamra alapítja a szökés fennforgását.
A távolléti időtartam kizárólagos figyelembevétele - bármennyire megkönnyíti és leegyszerűsíti az ítélőbíró munkáját - oly merev, tisztán tárgyi körülményből kiinduló szemlélet, mely a modern büntetőjog mindinkább egyéniesítő alanyi differenciációra törekvő irányzatával összeegyeztethetetlen.
Ez a § az önkényes eltávozás büntetési tételeit állapítja meg. Ha a tettesnek az volt a célja, hogy magát a hadrakelt seregnél való szolgálatteljesítés alól vonja ki, a javaslat a cselekményt önkényes eltávozásként - szigorúbb minősítéssel - bünteti.
A jelen § felismerve a törvényes büntetési kedvezmény nyujtásának jelentős kriminálpolitikai értékét, azt széles körben kívánja érvényesíteni. Végre is a hadseregnek érdeke, hogy a szökevény katonáit mielőbb visszakapja; ezért a jelen § a szökés és az önkényes eltávozás bűntetti eseteiben lehetővé teszi, hogy a szökevény, aki szolgálati helyén vagy bármely katonai parancsnokságon harminc napon belül önként jelentkezik, büntetési kedvezményben részesüljön. A harminc napnál hosszabb határidő megállapítása nem mutatkozott célszerűnek, mert ezen túl a szökevény megbánása már kétes értékű lenne és visszatérésének méltánylása erkölcsi tekintetben sem indokolt.
A jelen § a kedvezményt tág keretek közt érvényesíti, amennyiben a büntetés a törvényben megállapítottnál enyhébb büntetési nemben is kiszabható. Másfelől a jelen § az ellenséghez szökés és annak kísérlete esetén a tettest büntetési kedvezményre akkor sem tartja méltónak, ha önként tért vissza.
A szökéssel és az önkényes eltávozással rokon a behívó parancs megszegése, amely jogtárgyát tekintve közvetlenül a katonai állomány teljességéhez fűzött érdek sérelme, alanyilag pedig - habár enyhébb mértékben - ugyancsak a szökéssel közös gyökérből ered.
A behívó parancs iránt tanusított engedetlenségről ezidőszerint a Hvt. 181. §-a rendelkezik. Elkövetőjeként a hadköteles van megjelölve. Amennyiben a cselekmény tettese nem tényleges katonai személy, úgy a Hvt. 181. § (3) bekezdése értelmében az engedetlenség katonai bűncselekményt képez. Viszont az a hadköteles, aki nem volt katona és így a nemtényleges katona fogalma alá nem vonható, ugyancsak a Hvt. 181. §-a alapján büntettetik. Megjegyzendő, hogy tényleges katonai személy ezt a bűncselekményt tettesi minőségben nem követheti el; ha ilyen katona pl. szabadságon van és bevonulási paranccsal visszahívják, ez iránt tanusított engedetlensége függelemsértésnek minősül.
A javaslat az összes katonai bűncselekményeket ezúttal együttesen kívánja szabályozni, ezért szükségesnek tartja, hogy a katona által szándékosan vagy gondatlanságból elkövetett, behívó paranccsal szembeni engedetlenséget a Hvt.-ből kiemelve, ebbe a fejezetbe iktassa [miáltal a Hvt. 181. § (3) bekezdése a javaslat 132. §-a értelmében hatályát veszti]. A tényálladék egyébként tartalmilag a Hvt.-ben foglalttal egyezik.
A szökés és a behívó parancs megszegése az ú. n. alternativitás, az egymást kizáró bűncselekmények viszonyában áll. Szökést a nemtényleges állományú egyén tettesi minőségben a behívó parancs megszegése következtében követheti el. Azt a nemtényleges katonát, aki a behívó parancsnak azzal a céllal nem engedelmeskedik, hogy magát szolgálati kötelezettsége alól végleg kivonja, szökés miatt kell felelősségre vonni. (4. bek.)
A § (5) bekezdése az engedetlenségre való eredménytelen csábítást bünteti.
Ez a bűncselekmény-tényálladék a gyakorlatban régóta érzett hiányt kíván pótolni. A javaslat, mint láttuk, a szökés fogalmát kifejlődött gyakorlathoz képest annyiban módosította, hogy szökési célzatként csakis a mindennemű katonai szolgálati kötelezettség alóli végleges kivonást jelöli meg; e szabályozás teljesen megfelel a szökés lényegének és eredeti mivoltának. Nem kétséges, hogy a konkrét szolgálatteljesítés alóli kivonás oly eseteit, amelyek sem szökésnek, sem önkényes eltávozásnak, sem pedig egyéb katonai bűncselekménynek nem minősíthetők, a konkrét szolgálatteljesítés különös fontosságának fennforgása esetén, indokolt megfelelő büntetés alá helyezni. Ily cselekmény teljesen nélkülözi a fentemlített szökési célzatot, önkényes eltávozásnak sem minősül, minthogy a tettes nem kell, hogy elhagyja beosztását vagy rendeltetési helyét; gyávaságnak pedig ugyancsak nem minősül a szolgálatteljesítés alóli kivonás, ha az nem félelem hatására vezethető vissza. Ilykép csak önálló deliktumként büntethető, aki magát fontos szolgálatteljesítés alól kivonja. A szolgálat „fontos” voltának megállapítása az ítélőbíróság feladata.
A büntetési tétel a cselekménynek háború idején elkövethető minősített eseteiben megközelíti a szökésre kiszabható büntetés mértékét, sőt ha a tettes parancsnok volt és a (2) bekezdésben említett eredményeket előre láthatta, a büntetés halál. A parancsnok felelőssége ugyanis fokozott mérvű és itt minősítő körülményként való kiemelését az teszi indokolttá, hogy háború idején, tehát a hadseregre nézve legválságosabb időpontban, a szolgálatteljesítés alóli kivonásával, a parancsnok éppen e minőségből reá háruló fontos kötelességeit, az alárendeltek fegyelmének megbomlasztására alkalmas módon szegi meg.
A szökés, az önkényes eltávozás és a behívó parancs megszegése a katonai állomány teljességéhez fűződő jogi érdeket részesíti büntetőjogi védelemben. E bűncselekményeknek közös vonása az, hogy a tettes valamilyen módon magát a katonai szolgálat teljesítése alól kivonja. Ezeket a bűncselekmény-csoportokat egészíti ki a jelen §, amikor kimondja, hogy büntetni kell azt a katonát, aki fondorlatot használ abból a célból, hogy maga, vagy más katona a szolgálati kötelezettségének teljesítése alól kikerüljön.
A szökéstől jelen bűncselekmény annyiban különbözik, hogy a szökés egyszerű eltávozással, vagy távolmaradással követhető el, míg a jelen §-ban foglalt bűncselekmény létesüléséhez fondorlat szükséges. Pl. valaki betegséget színlel.
Szökés esetében azért tartja indokoltnak a javaslat a hivatalvesztés és politikai jogok gyakorlata felfüggesztésének a kimondását, mert a szökés a legfontosabb állampolgári kötelesség teljesítése alól való kibúvás.
Az 50-51. §-okhoz
Az öncsonkítás, illetőleg másnak megcsonkítása az emberi test valamely részének önmaga, vagy más által való megsértése, vagy használhatatlanná tétele. Ezt a mindenkori társadalmi felfogás elítélte. Az ily csonkítás ellenkezik az emberi test természetes rendeltetésével, az emberi és polgári kötelességek teljesítését lehetetlenné teszi. Ilyen körülmények között pedig az öncsonkítás közösségi és azon keresztül államérdeket is sért.
Ezek ellenére a köztörvény (Btk.) a magyar jogban az öncsonkítást nem bünteti.
Az öncsonkító azonban akkor, amikor az öncsonkítást abból a célból követi el, hogy magát a szolgálati kötelezettsége alól kivonja, fontos közérdeket (katonai érdeket) sért és ezért a javaslat azt büntetés alá helyezi.
A büntetést a javaslat általában enyhén állapította meg, mert a cselekmény sajátossága, hogy a tettes önmagát hátránnyal sujtja (áldozatok árán szabadul a katonai szolgálati kötelezettség alól). Az ily cselekmények ritkán fordulnak elő. A büntetés aszerint különbözik, hogy a tettes szándéka mire irányult: arra-e, hogy szolgálati kötelezettségének teljesítésére végképen alkalmatlanná váljék, vagy pedig arra, hogy csupán időlegesen váljék alkalmatlanná.
Az 51. § különválasztva szabályozza a más megcsonkításának összes eseteit.
Az V. fejezethez
Helyes szemlélet szerint a függelemsértés jellegzetes jogtárgya az előljárói tekintély. Az előljárói tekintélynek, mint amely előfeltétele az előljáró parancsadási jogköre zavartalan gyakorlásának, a katonai életviszonyok szempontjából elsőrendű jelentősége van. A katonai fegyelem az alárendeltek engedelmességén épül, ennek az engedelmességnek a biztosítására pedig az előljárói tekintély büntetőjogi védelme nélkül elképzelhetetlen.
A javaslat az egyes bűncselekmény alakzatokat a függelemsértés általános jogtárgyán belül azok közelebbi minőségére és az elkövetési cselekvés módjára figyelemmel határolja el.
A javaslatnak célja, hogy a katonai bűncselekmények szabályozása és egymásutánja jól áttekinthető és következetes legyen. A javaslat külön-külön választva sorolja fel és határozza meg a függelemsértés különböző eseteit. A függelemsértési bűncselekmények ehhez képest két csoportra oszlanak, az egyik az előljáró személyisége, elsősorban becsülete ellen irányulókat foglalja magában, a másik pedig a szolgálati parancs iránti engedetlenség eseteit.
Az előljáró személye iránti szándékos tiszteletmellőzés a függelemsértés legenyhébb neme, amely a javaslat szerint csak akkor állapítható meg, ha becsületsértés vagy rágalmazás tényálladékát a cselekmény nem meríti ki.
A tiszteletmellőzés fogalmának szabatos értelmezése szükségessé tette a becsületsértés és rágalmazás külön kiemelését és a tiszteletmellőzésnél magasabb büntetés alá vonását [53. § (1) bek.].
Az 53. § (2) bekezdése a Bv. rendelkezésein alapszik.
A (3) bekezdésben foglalt rendelkezés felvételét katonai szempontok indokolják.
Tekintettel arra, hogy a javaslat 53. §-a az előljáróval, vagy feljebbvalóval szemben elkövetett becsületsértést és rágalmazást függelemsértésnek tekinti, szükséges volt az 54. § felvétele, mert különben, mint katonai bűncselekményre a Bv.-nek a jelen törvénnyel nem ellentétes rendelkezései nem volnának alkalmazhatók.
Az 55-56. §-okhoz
Az 53. §-ban foglalt rendelkezésekhez hasonlóan szükséges annak kimondása, hogy az előljáró vagy feljebbvaló sérelmére elkövetett hatóság előtti rágalmazás, valamint hamis vád sui generis függelemsértésként büntettessék, éspedig a rendesnél súlyosabb büntetéssel. A magasabb büntetést indokolja, hogy a bűncselekmény által sértett jogtárgy mindenik esetben többletet tartalmaz. A jelen szabályozás a felmerült halmazati problémákat is kiküszöböli.
E § a függelemsértés súlyosabb eseteit határozza meg és ezeknek megfelelő büntetési tételeket állapít meg. A szolgálatba lévő előljárónak tettleges bántalmazása, vagy ellene más erőszak alkalmazása oly fontos katonai érdekeket sért, amely indokolttá teszi a halálbüntetés megállapítását.
Fontos katonai érdekből szükséges volt azt is kimondani, hogy az előljáró vagy feljebbvaló szándékos megölése függelemsértésnek minősül és azt halállal kell büntetni.
Minthogy a javaslat 60. §-a lehetőséget biztosít a bíróságnak arra, hogy az adott eset körülményei között megfelelő ítéletet hozzon, indokolt a (2) bekezdésben kimondani azt, hogy a jelen § esetében a Btk. 279-281. §-aiban foglalt megkülönböztetések nem nyernek alkalmazást.
A Btk. 282. §-ában foglalt kívánságra való ölés a katonai életviszonyok között nem fordul elő, nem szükséges a katonai életviszonyok között ezt a cselekményt a köztörvénynél súlyosabban büntetni. A teljesség érdekében és félreértések elkerülése végett a javaslat kimondja, hogy a Btk. 282. §-a alá tartozó esetben jelen § alkalmazásának nincsen helye.
A szövetséget, mint előkészületi cselekményt a javaslat büntetés alá helyezi, mert az ilyen cselekmény a védett jogtárgy magas értékére és a bekövetkező veszély nagyságára tekintettel büntetlenül nem hagyható.
Mindezekből folyik a (4) bekezdésben meghatározott mellékbüntetés kimondása.
Az 59-62. §-okhoz
A függelemsértési deliktumok második csoportját a parancs iránti engedetlenség különböző nemei alkotják: az előljáró szolgálati parancsa iránti szándékos (59. §) és gondatlan engedetlenség (61. §), az általános hatályú parancs iránti szándékos, illetve gondatlan engedetlenség (62. §).
Az 59. és 62. §-ban körülírt függelemsértési deliktumok jogtárgya nem az előljárói tekintély, hanem az előljárói akarat. A bűncselekmény mindig bizonyos személyi vonatkozást feltételez a parancsot adó előljáró és az alárendelt között.
A javaslat 59. §-a figyelemmel arra, hogy a katonai élet a parancsmegtagadások széles skáláját ismeri, az előljáró szolgálati parancsa iránti engedetlenségnek is többféle nemét, illetőleg minősített esetét ismeri. Különbséget tesz a parancs iránti engedetlenség egyszerűbb módja, annak szándékos nemteljesítése, másfelől a parancs teljesítésének megtagadása között. Indokolt az utóbbit, minthogy itt az alárendelt magatartásával engedetlenségnek külön nyomatékot ad, súlyosabban büntetni. Az előljáró tettleges bántalmazásával, erőszakkal vagy veszélyes fenyegetéssel történt parancsmegtagadást háború idején bünteti halállal, úgyszintén halállal bünteti a tettest akkor is, ha az 59. § (3) bekezdésében körülírt eredményt előre láthatta.
A 62. § a fegyelem és rend fenntartását szolgáló általános hatályú parancs elleni cselekvést bünteti, akár szándékosan, akár gondatlanságból követték el. Bár kétségtelen, hogy ennél a deliktumnál hiányzik a függelemsértésnél egyébként megkívánható közvetlen személyes vonatkozás, mégis a cselekménynek a függelemsértés körében való szabályozását a javaslat célszerűnek tartotta. Ha az előljáró ily esetben személytelen vagy láthatatlan is, kétségtelen, hogy ez a parancs is végeredményben előljárótól ered, megtagadása itt is szembefordulás az előljárói akarattal.
A minősített esetek szabályozása egyezik a javaslat 59. §-ával.
Ez a § méltánylási lehetőséget ad a bíróságnak arra az esetre, ha a katona előljárója vagy feljebbvalója részéről ért súlyos sérelem miatt ragadtatta magát függelemsértésre. Az idevonatkozó függelemsértési nemek felsorolását az teszi szükségessé, hogy a hatóság előtti rágalmazás, illetőleg a hamis vád által elkövetett függelemsértés a dolog természeténél fogva kizárja, hogy annak tettese joggal hivatkozhassék a jelen §-ban körülírt erős felindulás fennforgására és ennek motiváló hatására. Ezért a javaslat 55. és 56. §-ában foglalt eseteket ide nem vette fel.
A VI. fejezethez
A függelemsértésről szóló előző fejezet hivatott az előljáró parancsadási jogkörét és az előljárói tekintélyt hathatósan megoltalmazni. Minthogy a katonai őrök funkciója jelentőségében megközelíti az előljárói funkciót, sőt bizonyos felfogás szerint ezek tulajdonképpen quasi-előljárói funkciót végeznek, ezért az előljáróhoz hasonló jogvédelmet igényelhetnek
A hazai jogfejlődés évszázadok óta külön bünteti a katonai őr elleni bűncselekményeket és azok önálló deliktumként szerepelnek. A javaslat ezt fenntartani kívánja, mert mindenütt lényegesnek tartja a deliktumoknak a sértett vagy veszélyeztetett jogtárgy szerinti kialakítását és csoportosítását. Már pedig kétségtelen, hogy a függelemsértés és a katonai őr elleni bűncselekmények jogtárgya egymástól eltér, úgyszintén a közvetlenül támadott passzív alanyok (előljáró és katonai őr) merőben különbözők.
A fejezet alapeszméje, hogy büntetőjogi eszközökkel is biztosítsa általában az őrszolgálat zavartalan funkcionálását s ezen belül a bűncselekmények egyrészénél jellegzetes őri tekintélyt, másik csoportjánál az őrszolgálat jogszerű teljesítését.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy nincsen olyan őr elleni bűncselekmény, mely ne támadná meg egyidejűleg mindkét jogtárgyat. A különbség csupán az, hogy míg azoknál a bűncselekményeknél, amelyeknek jellegzetes jogtárgya az őri funkció tekintélye (pl. tisztelet mellőzése), az őrszolgálat jogszerű teljesítése csak a cselekmény távolabbi kihatásában veszélyeztető, addig másfelől azoknál, amelyeknek jellegzetes jogtárgya az őrszolgálat jogszerű teljesítése (pl. az őrszolgálatnak erőszakkal való megakadályozása), egyben az őri funkció tekintélye csorbát szenved. Az őrszolgálati működést kifejtő katona személye iránt, a maga sajátos őri jellegénél fogva - az alá- vagy fölérendeltségi viszonyra tekintet nélkül - minden katona fokozott tisztelettel és engedelmességgel tartozik. Az őr tehát ennek megfelelő büntetőjogi védelmet igényel a maga tekintélyi körében ellene elkövetett sértésekkel és engedetlenségekkel szemben.
A javaslat a katonai őr elleni bűncselekmények szabályozásánál bizonyos szerkezeti parallelizmusra törekszik a függelemsértés fentebbi szabályozásával.
Az őr iránti tisztelet mellőzésének helyes büntetőjogi értékelése szerint e cselekmény nem az őr magánszemélyét, sem pedig katonai jellegét, hanem legsajátosabb őri funkcionálásán keresztül magának az őrszolgálatnak tekintélyét sérti és mintegy legalacsonyabb fokozata az őr személyét sértő cselekményeknek.
Szükséges tényálladéki elemként kiemelni, hogy a tiszteletmellőzésnek az őr jelenlétében kell történnie. A cselekményt külső megjelenésében e kritérium különbözteti meg a függelemsértéstől. Egyben a javaslat ezzel kifejezésre kívánja juttatni, hogy nem az őr jelenlétében elkövetett tiszteletmellőzéssel szemben az őrt különleges büntetőjogi oltalomban részesíteni indokolatlan, hiszen csak közvetlenül az őrrel szemben, annak jelenlétében megnyilatkozó tiszteletlenség lehet alkalmas arra, hogy az őr személyén túl, magát a személytelen őri tekintélyt sértse és különösen azt mások előtt veszélyeztesse.
E § csupán a becsületsértésnek vagy rágalmazásnak nem minősülő tiszteletmellőzést bünteti, tehát a szigorúbb büntetés lehetősége a 65. §-ban kellőképen biztosítva van.
A tiszteletmellőzés fogalmának szabatos értelmezése mellett szükséges a becsületsértés és rágalmazás külön kiemelése és a tiszteletmellőzésnél magasabb büntetés alá vonása.
Rá kell mutatni, hogy a jelen § annyiban is eltér a függelemsértésnek minősülő becsületsértés és rágalmazásnak a javaslat 53. §-ában meghatározott deliktumától, hogy ily esetben a Bv. rendelkezései közül csupán a felhatalmazás megadására vonatkozó rendelkezéseket lehet alkalmazni, egyebekben azonban a Bv. rendelkezései alkalmazást nem nyernek [(3) bek.]. Semmi sem indokolhatja ugyanis, hogy jogszerűnek minősüljön az őrszolgálatot teljesítő katona ellen, annak jelenlétében elkövetett becsületsértés vagy rágalmazás, még akkor sem, ha a valóság bizonyítása egyébként sikerrel járna. A katonai szolgálati érdek többé-kevésbbé súlyos sérelmével járna, ha az őrszolgálatot teljesítő katonával szemben büntetlenül lehetne - a valóság bizonyításának eredményétől függően - becsületsértő kifejezést használni, vagy rágalmazó tényt állítani és ezzel az őrt közmegvetésnek kitéve, őrszolgálata teljesítéséhez nélkülözhetetlen tekintélytől megfosztani. Megengedhetetlen, hogy valamely katona becsületbeli hiányainak vagy erkölcsi fogyatékosságainak felfedésére éppen ama időpont és helyzet választassék ki, amidőn az katonai őrszolgálati működést fejt ki.
Lásd: az 58. §-hoz fűzött indokolást. Hasonló okok teszik szükségessé jelen § felvételét is.
Míg a 66. § az őr ellen használt erőszakot és veszélyes fenyegetést önmagában bünteti, a jelen § ugyanazt jóval súlyosabb büntetéssel sujtja, ha a tettes erőszakkal vagy veszélyes fenyegetéssel az őrt őrszolgálata jogszerű teljesítésében megakadályozza vagy intézkedésre kényszeríti. Kétségtelen, hogy az őr ellen elkövethető legsúlyosabb katonai deliktum ez. Hiszen az őr iránti tisztelet mellőzése, az ellene elkövetett becsületsértés, rágalmazás vagy tettleges bántalmazás, sőt a vele szemben elkövetett erőszak és veszélyes fenyegetés mind az őr személye ellen irányulnak és az őrszolgálat teljesítését az őri tekintély megtámadásán keresztül csupán veszélyeztetik; a jelen esetben azonban ezt meghaladóan az erőszak vagy veszélyes fenyegetés folytán beállott az eredmény: az őrnek őrszolgálata teljesítésében való megakadályozása vagy valamilyen intézkedésre kényszerítése. Ez pedig végeredményben annyit jelent, hogy az őr az erőszak vagy fenyegetés hatóerejének érvényesülése tartamára őrszolgálatát jogszerűen és szabadon el nem láthatja, tehát az őrszolgálat szabályszerű funkcionálása megszűnik. A § e cselekményre háború idején tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyházbüntetés kiszabását teszi lehetővé.
A javaslat e §-a a nem ritkán előforduló gyakorlati példák nyomán felismeri, hogy nemcsak közvetlen erőszakkal vagy fenyegetéssel lehet az őrt őrszolgálata teljesítésében akadályozni, hanem büntetést érdemel a csalárdságnak számtalan módja is, melynek célja az őr kijátszása vagy az őri funkciók teljesítésének meghiúsítása.
Az ily magatartás ugyanazt a jogtárgyat - habár más elkövetési módon - sérti és büntetést érdemlősége éppoly nyilvánvaló, mint az őr elleni bűncselekmények eddig vázolt eseteiben. A § jelentősége főleg az, hogy az őr büntetőjogi oltalmának egy eddig általánosan érzett hiányát pótolja és hivatott megszüntetni a katonai életben elterjedt felfogást, amely nem egy esetben virtuskodásnak tekinti az őr csalafintasággal és ügyeskedéssel való kijátszását.
A jelen § az őr utasításával szembeni engedetlenség deliktumát tágabb körben - a függelemsértés szerkezetéhez hasonlóan - differenciálja, amennyiben egyfelől elválasztja az őr utasításával szembeni engedetlenséget a szolgálati utasítás teljesítésének megtagadásától, valamint az egyéb őr elleni bűncselekményektől.
Büntetési tétel megállapításánál az utolsó bekezdés esetén a javaslat figyelembe vette az ott említett külön eredményt és ezekben az esetekben halálbüntetés kiszabását írja elő.
Ha a javaslat 60. §-a a függelemsértés esetében indokoltnak tartja az előljáró vagy feljebbvaló részéről szenvedett súlyos sérelem feletti erős felindulás miatt a tettes részére rendkívüli büntetési kedvezmény lehetőségét biztosítani, még fokozottabban indokolt ez akkor, ha a jelen fejezetben meghatározott cselekmény elkövetésére a tettes nyomban az őr részéről szenvedett súlyos sérelem feletti erős felindulásában ragadtatta magát. A jelen § ezt a kérdést az említett 60. §-hoz hasonlóan szabályozza.
Az őr szolgálati utasításának teljesítéséhez fontos érdekek fűződnek: ezért büntetni kell azt a katonát is, aki azt gondatlanságból nem teljesíti.
A VII. fejezethez
A javaslat e fejezete a katonai büntetőjog népi demokratikus átalakulása szempontjából különösen nagy horderejű. Az alárendelt jogainak és emberi méltóságának megbecsülése és az eddiginél fokozottabb büntetőjogi védelme oly követelmény, melyet új honvédségünk szelleme kiváltképpen megkíván.
Előljárói hatalom és alárendeltség nélkül nincsen katonai fegyelem és szolgálat, sőt nincsen hadsereg sem. De az előljárói hatalom egyoldalú szempontok szerinti gyakorlása és túlfeszítése katonai érdekből sem indokolt, annak gátat kell vetni és az alárendelt jogait és érdekeit súlyosabban sértő esetekben büntetőjogi eszközökkel kell megtorolni.
Az előljárói hatalom lényegileg a parancsadási jogkörben áll, az alárendeltségnek pedig az engedelmesség a tartalmi főeleme. Az előljáró és az alárendelt viszonya jellegzetesen katonai természetű. Az előljáró a szolgálatban olymérvű jogkört nyer alárendeltje felett, amely polgári életviszonyok között ismeretlen. Éppen ezért ezzel a hatalommal kizárólag közérdekű célra, katonai érdekből szabad élni, e cél és érdek megkövetelte mértékben és a Szolgálati Szabályzat és egyéb szolgálati normák által meghatározott keretek és korlátok között. Az előljárói hatalomgyakorlás minden ezzel ellenkező, illetőleg ettől eltérő módja az előljárói hatalommal visszaélésként minősül és a legszigorúbban megtorlandó. Minthogy az ily visszaélések közvetlenül az alárendeltek ellen irányulnak, nyilvánvaló, hogy ezek annál szigorúbb megtorlásban részesülnek, mennél demokratikusabb valamely néphadsereg szelleme, másfelől pedig valamely hadsereg antidemokratikus jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint ha az alárendelt büntetőjogi védelme ily visszaélésekkel szemben kiépítve nincsen vagy enyhe büntetőszankciókkal csak hiányosan van biztosítva.
Kétségtelen, hogy a cselekmények a szolgálat érdekeire is hátrányosak és a fegyelmet megzavarhatják. A javaslat által a jelen fejezetben összefoglalt deliktumok közvetlenül mindig az alárendelt valamiféle érdeksérelmével, közvetve pedig az előljárói tekintély csorbulásával járnak. Jogtárgyuk tehát nem a szolgálat, hanem egyfelől az előljárói tekintély, másfelől az alárendelt jogai és személyi érdekei. Téves és feltétlenül egyoldalú lenne e cselekmények büntetés alá vonásában kizárólag az alárendelt egyéni érdekeinek védelmét látni, ez csak egyik - éspedig közvetlenül mutatkozó - vetülete annak, közvetve azonban a büntetőjog itt oltalmazni kívánja az előljárói funkció tekintélyét is, amit mi sem sért jobban, mint az előljáró önkényeskedése és hatalmával való visszaélése, mely az alárendeltben előljárója iránt tisztelet helyett ellenérzést, sőt gyűlöletet válthat ki, ami egyben az alárendeltek szolgálati készségének aláásására vezethet.
E fejezet büntetőjogi eszközökkel is biztosítani kívánja azoknak az elveknek az érvényesülését, melyeket a Szolgálati Szabályzat az előljárónak alárendeltjeivel szembeni magatartását illetően előír. Ezek alapja az a gondolat, hogy az alárendelt a katonai szolgálati rendben az előljáró hatalmának van alávetve, az vezeti, fegyelmezi, gondozza és annak feltétlen engedelmességgel tartozik; mindez azonban nem jelentheti azt, hogy az előljáró hatalmával korlátlanul és jogosulatlanul élhetne. Visszaélés minden olyan eset, amikor az előljáró nem a Szolgálati Szabályzatnak megfelelően gyakorolja hatalmát. Amilyen nagy a katonai előljáró hatalma, oly szigorúan kell ügyelni gyakorlásának tisztaságára s jogszerűségére és kíméletlenül kell lesujtani a hatalommal való minden visszaélésre.
A javaslat 73. §-a szabályozza az alárendelt és az alattas sérelmére elkövetett becsületsértést és rágalmazást.
Ha a büntetési tételeket egybevetjük a Bv. büntetési tételeivel, szembetűnik, hogy a javaslat az alárendelt becsületét oly hathatós büntetőjogi védelemben kívánja részesíteni, amely szinte megközelíti az előljáróval szemben elkövetett - egyébként függelemsértésnek minősülő - becsületsértés és rágalmazás büntetési tételeit, hogy a függelemsértésnél a büntetés mégis magasabb, ezt a jogilag védett érdeknek katonai szempontból vitathatatlanul és általánosan elismert nagyobb jelentősége indokolja.
A tettleges bántalmazás nemcsak az alárendelt testi épségét és önérzetét sérti súlyosan, hanem magának az előljárói tekintélynek hátrányára és lejáratására is szolgálhat. Éppen ezért a jelen § szerint az alárendelt tettleges bántalmazása minden esetben bűntett, melyet általánosságban három, súlyos esetben öt évig terjedhető börtönnel kell büntetni.
A katonai élet az előljárói hatalommal való visszaélésnek oly eseteit is ismeri, amelyek sem becsületsértésnek, sem rágalmazásnak, sem pedig tettleges bántalmazásnak nem minősíthetők ugyan, mégis az alárendelt testi vagy lelki gyötrésével - annak emberi méltóságát semmibevéve és őt megalázva - önérzetén súlyos sérelmet ejtenek. Az elmult korszak nemcsak túlfeszítette az előljáró korlátlan hatalmi körét, de kitermelte az előljárók oly típusait is, akik hatalmi önkényükben nem riadtak vissza attól, hogy alárendeltjeikkel minden jogos ok nélkül oly cselekményt végeztessenek, amely alkalmas arra, hogy az alárendeltnek testi vagy lelki, a legtöbb esetben azonban mindkét irányú gyötrelmet okozzon. Az előljáró tévesen értelmezett és oktalanul túlhajtott fenyítő hatalmával való visszaélésnek a katonai életben jól ismert esetei ezek (ilyenek kitalálásában az elmult háború munkaszolgálatos századparancsnokai különös leleményességről tettek tanuságot.) Ennek megfelelő büntetőjogi értékelése eddig hiányzott.
A javaslat éppen az alárendelt jogos érdekeinek, testi és lelki épségének oltalmazása és személyiségének kellő megbecsülése biztosítására oly deliktumként büntetni rendeli az előljárói hatalommal való visszaélésnek említett módját is, amely a néphadseregben nem maradhat szigorú megtorlás nélkül. Az ily cselekményeket elkövető, önkényeskedő és alárendeltjei gyötrésében kedvét lelő parancsnokok voltak azok, akik alárendeltjeik emberi önérzetében gázolva, a szükséges katonai fegyelmet és a szigort a könyörtelenséggel tévesztették össze és ezzel magát a katonai szolgálatot utáltatták meg alárendeltjeikkel.
A (3) bekezdésben indokolt olyan rendelkezés felvétele, hogy ha az előljárói visszaélés körébe sorolt cselekmény elkövetésére az alárendelt kihívó vagy botránytkeltő viselkedése adott okot, lehetőség nyíljék a büntetés mértékének rendkívüli leszállítására.
E §-ban szabályozott bűncselekmény a hatalomkiélés egyik módja, amely abban nyilvánul meg, hogy az előljáró alárendeltjét jogellenesen a többiekhez képest hátrányosabb vagy előnyösebb bánásmódban részesíti. Az az előljáró, aki valamely alárendeltjét üldözi, arra „utazik”, a többiekkel szemben hátrányosabb bánásmódban részesíti, súlyosan vét a szolgálati alapelv ellen és büntetést érdemel.
Ha figyelembe vesszük a katonai előljáró és alárendeltje közt fennálló különleges viszonyt, ha nem tévesztjük szem elől a katonai viszonyok egyéb sajátosságait, nevezetesen azt, hogy nemcsak a tiszti előljárók, bizonyos körülmények között a tiszthelyettesek is szabhatnak ki fegyelmi fenyítéseket, könnyű belátni, hogy az előljárónak az e §-ban tárgyalt cselekményeit külön büntető rendelkezés alá kell helyezni.
A bűncselekmény tényálladékszerű létrejöttéhez elégséges a fegyelmi fenyítés jogtalan kiszabása, végrehajtásának az előljárói visszaélés szempontjából nincs jelentősége.
Ez a szakasz tulajdonképen a Btk. 193. §-ában meghatározott bűncselekményt katonai bűncselekménnyé nyilvánítja s a büntetési tételeket a katonai viszonyoknak megfelelően állapítja meg.
A multban igen elharapózott visszaélés volt, hogy a katonai előljárók az alárendeltjeiket a szolgálattól magáncélra elvonták. Ez a visszaélés megtorlást igényel, a néphadseregben nem engedhető meg, hogy a katona, noha alárendeltségi viszonyban áll előljárójával szemben, ez utóbbinak magáncélra, kényelmi szempontból vagy ingyenes munkaerőként rendelkezésre álljon.
E § rendelkezése természetesen nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a katonának a szolgálat keretében kell valamely személyes szolgálatot teljesíteni.
Ez a § bünteti az előljáró mulasztását, amely abban áll, hogy a fegyelmet és rendet vagy közbiztonságot fenyegető zavarok leküzdése céljából szükséges előljárói intézkedéseket mellőzi. Ezt a cselekményt az követheti el, aki az említett intézkedésekre jogszabály, katonai szolgálati alapelv vagy előljárói parancs alapján kötelezve van.
Az előljáró konkrét parancsa vagy más szolgálati alapelv minden katonát kötelezhet a közbiztonságot fenyegető zavar leküzdésében szükséges intézkedés megtételére. Ezért e § második bekezdése azt a katonát büntetni rendeli, aki az ilyen intézkedés megtételét mellőzi.
A (3) bekezdés a gondatlanságból elkövetett cselekményt helyezi büntetés alá.
Az alárendeltek élelmezéséről, elhelyezéséről és általában ellátásáról, valamint kíméléséről való gondoskodás elmulasztása nemcsak szociális, hanem fontos katonai érdekeket is sért (a teljesítő képességet csökkenti, a fegyelmet aláássa stb.), ezért a javaslat az itt meghatározott cselekményekre súlyos büntetési tételeket állapít meg.
A javaslat a cselekményben előljárói kötelességszegést lát s azt kívánja büntetőjogi eszközökkel megtorolni.
A büntetési tételek a katonai érdekek megvédése céljából emeltettek.
A visszaesők elleni küzdelem hatékonyabbá tétele teszi indokolttá azt, hogy a visszaesők szigorúbban büntettessenek.
Jelen § általános tényálladék (general clausula), melybe beletartozik minden, nem előljáró jellegű szolgálati hatalommal való visszaélés, illetőleg valamely szolgálati állás (beosztás) felhasználása, amennyiben ennek célja magának vagy másnak jogtalan előnyszerzés vagy az államnak vagy valamely személynek jogtalan hátrányokozás.
A gyakorlat ilyen esetekben a Btk. 471. §-át alkalmazta s a cselekményt hivatali visszaélésnek minősítette. Ez a jogszabály azonban a polgári közigazgatás viszonyaira van szabva és nem juttatja kifejezésre a sajátos katonai szempontokat és érdekeket. A katonai szolgálat természete oly tág lehetőséget nyújt a visszaéléseknek - az előljárói hatalom gyakorlás körén túl is -, hogy indokolt egy általános bűncselekmény tényálladék felállítása, mely egyben az államnak való károkozás tényálladéki elemét is magában foglalja. Ez a tényelem a Btk. 471. §-ából hiányzik.
A IX. fejezethez
A bajtársi érzés fejlesztése etikai jellegénél fogva elsősorban nevelés és katonai oktatás útján érhető el, mégsem nélkülözheti - legalább bizonyos vonatkozásban - a büntetőjogi védelmet sem. A népi demokratikus jog- és társadalomszemlélettel is teljesen összhangban áll az a követelmény, hogy a katonai egyének - rangra való tekintet nélkül - egymás iránti bajtársi kötelezettségüket tudatosan felismerjék és ezen bajtársi viszonyból fakadó kötelezettségek a büntetőjog eszközével is biztosíttassanak.
A jelen fejezet újszerűsége szembeötlő. Egységbe foglalja azokat a bűncselekményeket, amelyek a bajtárs ellen követtetnek el a bajtársi viszonyból folyó kötelességek megszegésével.
A Szolgálati Szabályzat 30. pontja hangsúlyozza, hogy a bajtársak egymást az élet minden helyzetében kölcsönösen támogassák. Ez a kötelesség különösen válságos helyzetben, életmentő kötelességgé magasodik, megszegése büntetőjogi megtorlást igényel. A büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról szóló 1948:XLVIII. tc. 22. §-a is bünteti azt, aki a baleset áldozatát cserbenhagyja.
Mulasztási deliktum, ezért a büntetési tétel aránylag alacsony. A bűncselekmények előfeltétele a bajtársi viszony fennforgása és tényálladéki eleme a bajtársra nézve a válságos helyzet beállta. Közömbös, hogy a válságos helyzet beállta szolgálatban, vagy azon kívül állott elő. Lényeges, hogy a bajtárs véletlenül került légyen a válságos helyzetbe, ne saját jogellenes magatartása, illetőleg cselekménye következtében. Ha például valaki a maga jogellenes támadása vagy erőszakoskodása folytán került válságos helyzetbe, bajtársi oltalmat nem igényelhet.
A mulasztási deliktum kettős: egyik a bajtárs jogellenes cserbenhagyása, ami feltételezi a megelőző együttességet, azaz a tettes és a válságos helyzetbe jutott fizikai közelségét, míg másik: segítség nyújtás elmulasztása, függetlenül attól, hogy két személy előzőleg együtt volt-e; megállapítható tehát a cselekmény elkövetése, egy véletlenül arra haladó katona terhére is, aki súlyosan sebesült, vérző bajtársán nem segít.
Az ebben a §-ban meghatározott áskálódás vétsége teljesen újszerű és a külföldi jogokban is ismeretlen. Alapjában egy túlnyomórészt etikai rosszallás alá eső, alacsonyabb lelkiséget eláruló magatartásról van szó, melynek büntetését azonban a különös katonai szempontok indokolják. Az áskálódás sajátossága, hogy az érintett személy háta mögött történik, ami a nyílt és őszinte katonai szellemmel homlokegyenest ellenkezik. Az áskálódás a gyakorlatban többnyire gyakoribb, időnként visszatérő cselekvőség alakjában jelentkezik. Az áskálódás tehát gyakorlatilag valamely személy hibáira való ismételt figyelemfelhívás, az illető személy megbecsülésének vagy szolgálati beosztásának megrendítése vagy indokolatlan előnyöktől való megfosztása céljából és így tartalmilag nem feltétlenül foglal magában büntetendő cselekményre vagy valamely különösen megvetendő tulajdonságra való utalást.
Az áskálódás az előző §-ban foglalt bajtárs elleni bűncselekménynél - mely esetleg halálos következményt idézhet elő - enyhébb, mégis a bajtársiatlanságnak nem kisebb mértékét árulja el és elharapózása alááshatja a katonai szolgálat egész menetét és megmérgezheti a csapatnál egymással együttélő katonák egyetértését.
A jelen § - a bűncselekmény nehezebben megfogható voltánál fogva - minden bizonnyal ritkábban kerül alkalmazásra, a büntethetőségben bennerejlő magasabb erkölcsi követelmény feltétlenül előmozdíthatja a katonai életben olyannyira fontos egészségesebb bajtársi szellemet.
A X. fejezethez
A fejezet részletező felsorolás helyett átfogó meghatározással szabályozza az őrszolgálati bűncselekményeket, valamint az ezzel rokon egyéb szolgálati bűncselekményeket.
A javaslat az őrszolgálati bűncselekményeket egyetlen §-ba tömöríti. A korszerű kodifikációs elv ugyanis az, hogy a bonyolult és vitákra alkalmat adó megkülönböztetések (minősítések) feleslegesek és a nagyszámú büntetési tétel helyébe a bírói mérlegelés kiszélesítés elvét szolgáló tág büntetési keretek lépnek.
E § az őrutasítás megszegése cím alatt a bűncselekmény általános meghatározását adja. A különféle katonai őrök (meghatározott őrállás elfoglalására vagy felváltására alakított őrség tagja, helyhez kötött szolgálatot teljesítő őr, járőr és más mozgó őrség tagja, fogoly őr, stb.) megjelölésének mellőzésével a bűncselekmény alanyává általában a katonai őrt teszi. Elkövetési cselekmény az általános vagy különös őrutasítás megszegése. Nincs indokoltsága ugyanis annak, hogy az őrök egyes nemei, valamint azok különböző szolgálati kötelmei a büntetőtörvényben kiemeltessenek és a bűncselekmény tényálladékába felvétessenek, mindezek az egyes szolgálati utasításokban, továbbá az általános vagy különös őrutasításban bennefoglaltatnak.
A büntetési tételek tekintetében a javaslat a cselekmény súlyosságához mérten, ötféle büntetési tételt állapít meg.
Csekély jelentőségű esetekre a javaslat a fegyelmi elintézés lehetőségét biztosítja, amennyiben hat hónapig terjedhető fogházzal bünteti.
E § bünteti az olyan szolgálati kötelességszegést, amelyek az őrszolgálathoz hasonlóan különös éberséget követelnek, továbbá az ezzel rokon ügyeletes szolgálatban való kötelességszegéseket is. Eddig az ilyen magatartások csak fegyelmi kihágásként voltak megtorolhatók.
A szolgálati kötelesség fogalma és nemei tekintetében a katonai szolgálati normák az irányadók, elsősorban a Szolgálati Szabályzat, mely a kötelességeket részletességgel szabályozza.
Ez a § az előző két §-ban foglalt rendelkezéseket egészíti ki.
Jelen § a fegyelmi kihágásba való visszaesést bünteti.
Jogelméletileg szokatlannak tűnhetik fel, hogy a fegyelmi kihágás visszaesés esetén átalakul vétséggé. Ámde a katonai fegyelmi jog és a katonai büntetőjog között távolról sincs oly éles határvonal, mint a közönséges büntetőjog területén. A katonai bűncselekmények lényegileg a katonai hivatás és álláskötelességek megszegése, tehát a fegyelmi kihágás és a katonai deliktumok között inkább csak mennyiségi, mint minőségi különbség áll fenn.
A XI. fejezethez
A szolgálati okirat meghamisítása a katonai szolgálat érdekeit oly mértékben sérti, hogy indokolt sajátos katonai deliktumként büntetni. Szolgálati okirat minden írásba foglalt nyilatkozat, mely katonai szolgálattal vonatkozásban lévő, jogilag jelentős tények bizonyítására szolgál és magán- vagy közokiratot nem képez. A szolgálati okirat fogalma tehát szélesebb körű, mint a közokirat fogalma; ismeretes számos olyan szolgálati okirat, mely nélkülözi a közokirati jelleget. Ez utóbbi forog fenn mindazon esetekben, amidőn a szolgálati okirat - rendeltetését tekintve - a katonai szolgálat körén túl terjedő bizonyítékul nem szolgál, másszóval a szolgálati okirat nem alkalmas arra, hogy mindenkivel szemben jog vagy jogviszony bizonyítására szolgáljon (pl. kimaradási engedély, állománykimutatás, kihallgatási könyv, szobalajstrom, minősítvényi táblázat stb.).
A javaslat felismerte a szolgálati okirat meghamisításából előállott katonai érdeksértés, illetőleg veszélyeztetés jelentőségét, a katonai szolgálati okirathamisítás sajátos jellegét és azért szükségesnek tartotta ezt külön szabályozni.
A közokirati jelleggel nem bíró okirat meghamisítását a javaslat katonai bűncselekménynek minősíti. Ebből következik, hogy a katona csupán oly szolgálati okirat meghamisítása esetén büntethető a Btk. szabályai szerint, mely szolgálati okirat közokiratnak tekinthető.
E § a szolgálati okirat meghamisításának meghatározásánál a Btk. 391. §-ának szerkezetéhez símul és elkövetési cselekményként különválasztva említi a hamis szolgálati okirat készítését és a valódi szolgálati okirat meghamisítását. Egyéb tényálladéki elem nem szerepel. A büntetőjogi tudomány mai állásfoglalása szerint a jogsérelem vagy annak lehetőségének kiemelése, mint a tényálladékszerűség megállapításának önként értetődő előfeltétele merőben felesleges.
E § külön tényálladékba foglalja a szolgálati okirat meghamisításának azt az esetét, amikor az okirat kiállítása a tettes szolgálati hatáskörébe tartozik.
A szolgálati okirathamisítás bűntette esetében kimondja, hogy a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését is ki kell mondani.
A XII. fejezethez
A titok büntetőjogi védelme benne foglaltatik egyfelől a Btk. XXIV. fejezetében, másfelől az 1930. évi III. törvénycikknek (Élt.) a hűtlenségre vonatkozó III. fejezetében. Az előbbi törvényhely magánviszonylatban bünteti a titoksértést, az utóbbi pedig a katonai titkot vagy a magyar állam egyéb fontos érdekét védelmezi. Újabban pedig az 1940. évi XVIII. törvénycikk 4. §-a bünteti a hivatali titoksértést.
Mindezeken felül katonai életviszonyokban nagyjelentőségű a szolgálati titok is, amelynek a védelméről a jelen fejezet gondoskodik.
E § a szolgálati titok büntetőjogi védelmét biztosítja, a norma hátterét a Szolgálati Szabályzat I. Rész 75. pontja tartalmazza.
Ezt a rendelkezést az a megfontolás teszi szükségessé, hogy a szolgálati titok védelme a titok megtartására vonatkozó kötelességszegésen kívül kiegészítendő a szolgálati titok jogosulatlan megszerzésével. A gyakorlatban ilyen rendelkezés hiánya igen érezhető volt.
A XIII. fejezethez
Az elmult háború tapasztalatai megerősítették a katonai hírszolgálat jelentőségének felismerését, a híradás és jelentés, továbbítás pontosságához fűződő katonai érdek nagyságának kellő értékelését. Ennek megfelelően a javaslat külön fejezetbe vonja azokat a bűncselekményeket, amelyek a jelentési és jelentés továbbítási kötelesség megszegésével járnak. A kifejezés utal arra, hogy e cselekmények büntetésének szubjektív alapja ezúttal is egy katonai szolgálati kötelesség megszegése éspedig a jelentéstételi és továbbítási kötelességé (Szolg. Szab. 35. § 240. és 365. pont); objektíve pedig a büntetendőség szüksége abból a felismerésből fakad, hogy egy valótlan jelentéstétel, vagy valamely sürgős parancs vagy jelentés továbbításának elmulasztása esetleg helyrehozhatatlan és beláthatatlan következményekkel járhat a katonai szolgálatra, sőt háború esetén a hadműveletek alakulására is.
E § azt a katonát bünteti, aki szolgálati ügyben valótlan jelentést tesz vagy továbbít.
Kiemeli a javaslat a szolgálati kötelességszegés kritériumát, ami természetes is, mert hiszen a szolgálati kötelességnek a keretei határozzák meg azt a kört, melyben a mulasztás fennforoghat.
A sürgős szolgálati jelentések, közlések vagy parancsok azonnali továbbítását a katonai érdekek megkövetelik; azt a katonát, aki ezen kötelmeinek eleget nem tesz, büntetni kell.
E § a titkos szolgálati könyv, irat vagy tárgy elhagyását, megsemmisítését, használhatatlanná tételét, illetőleg ily tárgy elvesztésének okozását bünteti éspedig gondatlanság esetében is.
A (3) bekezdés pedig a büntetési tételt enyhébben állapítja meg abban az esetben, ha a katona az elvesztésről gondatlan esetben késedelem nélkül jelentést tesz.
A XIV. fejezethez
A második világháború lefolyása és kimenetele döntő bizonyítékot szolgáltatott ama felfogás mellett, amely a hadviselés anyagi előfeltételeinek, a hadianyag mennyiségi és minőségi követelményeinek és általában a technikai hadviselés jelentőségének felismerését hirdette. Büntetőjogi feladat, hogy a hadianyag, valamint a fegyveres erő céljára szolgáló más anyag minél hathatósabban megoltalmazást nyerjen, akár szándékos, akár gondatlan cselekményekkel szemben. A hadianyag romlása, csökkenése vagy elpusztulása döntő kihatással lehet a hadműveletek lefolyására.
A cselekmény tettese csak az a katona lehet, aki kötelezve van ama cselekményekre, amelyek a § értelmében büntetendők. E kötelezettség nemcsak jogszabályon, katonai szolgálati elven, hanem valamely elöljáró parancsán is alapulhat.
Az elmult világháború folyamán a volt honvédségünk tagjai részéről nem ritkán tapasztaltuk a hadianyag veszélyeztetését. Az ezzel járó anyagpocsékolás meggátlására szükség mutatkozott egy veszélyeztető cselekménynek bűncselekmény tényálladékaként való felvételére is. Ide tartozik minden szándékos vagy gondatlan cselekmény, amely a hadianyagot vagy a honvédség céljaira szolgáló más anyagot veszélyeztet, feltéve, hogy a hadianyag nagyobb értékű vagy nagyobb mennyiségű.
A bűncselekmény pusztán a veszélyeztető cselekmény szándékos vagy gondatlan elkövetésében áll, melynek büntethetőségéhez eredmény bekövetkezése nem szükséges. Ha azonban a szándékos cselekmény következtében a (2) bekezdésben említett eredmény áll elő és a tettes ezt előre láthatta, a büntetés súlyosabb.
A bűncselekménynek nem feltétele, hogy a tettes az elővigyázatra szolgálati állásánál fogva kötelezve legyen, nincsen továbbá az elkövetési hely szempontjából (pl. lőszertárak vagy robbanó anyag közelére) sem korlátozva.
A hadianyag biztosítása jelenti általában a fegyveres erő anyagi szükségleteinek biztosítását. A kellő biztosítás elmulasztásának számtalan esete fordulhat elő, amelyeket nem kizárólag az úgynevezett ellátó szolgálat körében alkalmazott katona követhet el, hanem más katonai beosztásban lévő egyén is, akire nézve a hadianyag biztosítási kötelességszegés lehetősége fennáll.
E cselekmény tárgyi jelentőségénél fogva súlyosabb deliktum, mint a gondozás elmulasztása, amit a magasabb büntetési tétel is kifejez. A (2) bekezdésben említett esetben a javaslat súlyosabb büntetést állapít meg.
A XV. fejezethez
Az e fejezetben összefoglalt deliktumok első látszatra vagyon elleni bűntettek és vétségek ugyan, azonban sajátos katonai bűncselekményekként való szabályozásuk több szempontból indokolt. E cselekmények a katonai kincstár sérelmére követtetnek el, a hadsereg vagyoni érdekeit és egyben annak gazdászatközigazgatási rendjét sértik, illetőleg veszélyeztetik. Alanyi tekintetben pedig az esetek nagyrészében e cselekmények elkövetője a beléje helyezett bizalommal él vissza és arra való méltatlanságának adja bizonyságát. Katonai életviszonyok között, a katonától fokozottan megkövetelhető erkölcsi követelményeket e cselekmények oly mértékben sértik, hogy indokolt sajátos katonai bűncselekménynek kezelni, minősíteni és a közönséges Btk. által megszabott büntetési tételeket felemelni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a katona által a kincstár terhére elkövetett sikkasztások, jogtalan eltulajdonítások, egyáltalán minden tisztességtelen pénzkezelés nagymértékben alááshatja a szolgálati fegyelmet, nem ritkán a szolgálat menetét és rendjét, a hadsereg tekintélyét és annak erkölcsi tisztaságba vetett közbizalmat.
E fejezet szigorú büntetőszabályai egyben azt is kifejezésre kívánják juttatni, hogy a hadsereg minden tagjának fokozottabban kell felvértezve lenni az anyagi kísértésekkel szemben.
A javaslat a jelen fejezetben foglalt bűncselekmények egy részét a közönséges Btk.-ból emelte ki és mint a kincstári tulajdonon elkövetett vagyon elleni bűncselekményeket sajátos katonai deliktumokká alakította.
A bűncselekmény elkövetési tárgya minden oly ingó, vagy ingatlan dolog, amely katonai célt szolgál.
A cselekmény következményének - a (2) bekezdésben meghatározott - minősítő körülményként való értékelése ezúttal is feltételezi, hogy a tettes a cselekményből folyó következményeket előre láthatta.
A javaslat gondoskodni kíván arról, hogy olyan anyag, vagy pénzkezelési visszaélések is megfelelő büntetésben részesüljenek, amelyek a tapasztalat szerint a katonai gazdászati igazgatás különböző szerveinél a gyakorlatban nem ritkán előfordultak és amelyeknek sikkasztásként való megbüntetése jogi vagy technikai akadályokba ütközik. Ily cselekvőségek büntetlen hagyása viszont nemcsak visszatetszést kelt, hanem alkalmas arra, hogy az említett kezelési manipulációkkal - amelyek mindenkor közelről súrolják a hivatali sikkasztás bűncselekményi körét - a hadsereg gazdasági ügyintézésének feltétlen tisztaságába vetett hitet úgy a katonai, mint a polgári közvéleményben megrendítsék.
Ismeretes, hogy a sikkasztás bűncselekményének kísérlete egyike a nehezen megoldható büntetőjogi dogmatikai problémáknak. Vannak, akik szerint a sikkasztás kísérlete fogalmilag kizárt, mert az elkövetési cselekvés nem tevékenység, hanem magatartás, a dologra vonatkozó birtokállapot folytatása és ez vagy fennáll, vagy nem. Habár az álláspont az uralkodó felfogás szerint téves, miután a sikkasztás elkövetése a birtokbavételt követő valamely tevékenységben nyilvánul, ez pedig több tevékenységi mozzanatból áll, így nincs akadálya annak, hogy a több mozzanatú eltulajdonítási tevékenység megkezdessék, de be ne végeztessék, ennek ellenére a bírói gyakorlatban a sikkasztás kísérletének megállapítása kontroverziára adhat alkalmat.
A katonát, aki a kezeire bízott kincstári pénzt vagy más vagyontárgyat, dolgot elhasználja, vagy azzal más módon mint sajátjával rendelkezik, sikkasztás bűntette miatt kell büntetni. Ehhez képest emiatt kell büntetni azt a katonát is, aki a reá bízott kincstári pénzt az őrzésre kijelölt helyről elviszi, amennyiben az eltulajdonítási szándék bizonyítást nyer. A gyakorlatban azonban az ily esetek jórésze mégis büntetlen marad, mert az eltulajdonítási szándék bizonyítása nem ritkán akadályokba ütközik, a tettes pedig a hiányt a pénz gyors előteremtésével - rokoni vagy baráti kölcsönök útján - siet jóvátenni. A kincstári pénz ismét visszakerül ugyan a kijelölt helyre, a katonai érdeksérelem, illetve veszélyeztetés fennállása azonban tagadhatatlan. A jelenleg érvényes jog két lehetőséget ismer: szigorú megtorlás hivatali sikkasztás miatt, vagy felmentés bűncselekmény hiánya címén, mely esetben legfeljebb fegyelmi kihágásként torolható meg a szabálytalan pénzkezelés.
A javaslat harmadik megoldást ismer és a jelen §-ban új deliktumot alkot és vétség miatt bünteti azt a katonát, aki a kezeire bízott dolgot, ideértve kincstári pénzt vagy más vagyontárgyat, nem a kijelölt helyen tartja. A büntetés a sikkasztásénál jóval enyhébb: hat hónapig terjedhető fogház (súlyos esetben öt évig terjedhető fogház).
A cselekmény be van végezve, mihelyt a katona a kincstári pénzt vagy más vagyontárgyat az erre kijelölt helytől különböző más helyre viszi. Hogy a kincstári pénzt vagy más vagyontárgyat hol kell tartani és milyen módon kell őrizni, erre nézve a gazdászatközigazgatási szolgálatot szabályozó utasítások és egyéb jogszabályok tartalmaznak rendelkezéseket.
Nyilvánvaló, hogy a bűncselekmény megállapítását jogellenesség hiánya miatt kizárhatja annak a körülménynek eshetőleg fennforgása, hogy rendkívüli viszonyok között tényleg nincs meg a lehetőség arra, hogy a kincstári pénzt az előírásszerű hivatali helyiségben kellő biztonság mellett őrizhessék. Ez a kivételes helyzetből adódható körülmény azonban mindenkor külön bizonyítás tárgya.
A jelen § egy másik, ugyancsak újszerű bűncselekmény-tényálladékot ölel fel, amidőn az imént ismertetettel azonos büntetéssel sujtja azt a katonát, aki a kezeire bízott kincstári pénzt vagy más vagyontárgyat rendeltetésétől eltérő célra használja fel. Ily cselekmény eddig büntetőjogi megtorlásban nem részesülhetett, hiszen az esetek túlnyomó részében a sikkasztás vagy egyéb vagyon elleni bűncselekmény megállapításának akadályául szolgált az, hogy hiányzott a tettes eltulajdonítási szándéka vagy bármiféle vagyoni haszonszerzési célzata. Ez eddig büntetlen, a javaslat szerint azonban megtorlást igénylő visszaélés a katonai köznyelvben leginkább az úgynevezett „fekete kassza” elnevezése alatt volt ismeretes.
A fekete kassza létesítése kincstári eredetű vagyonból, szabályellenesen máshonnan elvont pénzből történik, felhasználása pedig nem jogszerűen, annak rendeltetésétől eltérő célra történik. Ez a cél többnyire nem egyéni anyagi érdek, önös cél, hanem valamilyen katonai vonatkozású igény kielégítése, amely azonban a felhasznált kincstári eredetű vagyontárgy rendeltetésétől merőben különbözik.
E bűncselekmény jellegzetessége tehát nem az egyéni haszonszerzés, hanem a kincstári pénzkezelés és vagyonfelhasználás szabályellenes és önkényes módja. Különös veszélye az ily cselekménynek abban áll, hogy a tapasztalatok szerint igen elterjedt módja egyéb pénzkezelési visszaéléseknek, hivatali sikkasztások palástolásának és elkendőzésének. Meg kell állapítani, hogy a fekete kasszára, mint eddig általánosan megtűrt - legfeljebb fegyelmi úton fenyített - intézményre való hivatkozás számos gazdászatkezelési visszaélés leleplezését és megtorlását hiúsította meg.
Minderre tekintettel a § módot nyujt arra, hogy vétségként büntettessék a bár nem feltétlenül saját haszonszerzést célzó, de mindenkép szabályellenes és önkényes felhasználása kincstári pénznek vagy más kincstári vagyontárgynak. Ezzel az úgynevezett fekete kassza létesítésének eddig tolerált intézménye végre kiküszöbölhető lesz az erkölcseiben is megtisztult népi demokratikus honvédség életéből.
Hangsúlyozni kell végül, hogy e § nem kíván a hivatali sikkasztásnak kisegítő tényálladéka lenni, melybe a kisebb jelentőségű sikkasztások leminősíttessenek és ezáltal enyhe büntetés kiváltságában részesüljenek. A jelen szabályozás éppen ellenkezően, a mai jogállapothoz képest többletet jelent, amikor külön büntetendő tényálladékba foglal oly kincstári pénzkezelési visszaéléseket, amelyek eddig indokolatlanul büntetlenül maradtak.
A jelen § nemcsak a saját szolgálati használatban levő felszerelési tárgy jogtalan eltulajdonítását, hanem az eltulajdonításon kívül azt a katonát is büntetni rendeli, aki az említett felszerelési tárgyat veszni hagyja, ami a katonai életkörülmények között gyakran előforduló eset.
A cselekmény mindig vétség. Ezzel a javaslat e lényegileg sikkasztási jellegű cselekmények megbüntetésénél fokozottabban kívánja értékelni azt az alanyi körülményt, hogy a katona a kincstári felszerelési tárgyakat szolgálati használat céljára rendszerint hosszabb időre kapja és azokat az idők folyamán lélektanilag érthető módon mindinkább mint sajátját tekinti. Ebből folyóan nem kétséges, hogy az említett tárgyakra vonatkozó rendelkezési joggal való visszaélésnél is a tettes alanyi bűnösségének foka jóval enyhébb.
Megemlítendő, hogy a saját szolgálati használatban lévő, kincstári tulajdont képező ló jogtalan eltulajdonítását - miután az felszerelési tárgynak természetesen nem tekinthető - lopásként, illetőleg sikkasztásként kell büntetni. A cselekmény ilyetén szabályozása az említett alanyi körülmény megfontolásán alapszik.
E § a vagyonkezelési szabályok megsértését bűncselekménynek nyilvánítja.
A Harcászati Szabályzat II. Rész 198. pontja arról is rendelkezik, hogy a zsákmányul ejtett tárgyakból semmit sem szabad önhatalmúlag elvenni. Ennek a rendelkezésnek megfelelően a jelen § a hadizsákmány jogtalan eltulajdonítását bűncselekménynek nyilvánítja.
A 104., 106. § (1) bekezdése és a 107. §-ok esetében a veszélyeztetett katonai jogsérelem és szolgálati érdekveszélyeztetés mérvére tekintettel, indokolt a hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlata felfüggesztésének kimondását előírni.
A XVI. fejezethez
A kultúra fejlődésével és a nemzetközi kapcsolatok kiépítésével párhuzamosan nemcsak a nemzetközi békejog, hanem a nemzetközi hadijog is - ősrégi alapgondolatok továbbépítésével - részletes szabályozást nyert. A háború elkerülhetetlenségének felismerése sem zárhatja ki azt a humanisztikus követelményt, hogy a hadviselés az alapvető erkölcsi és jogi elvek közös és kölcsönös figyelembevételével lehetőleg emberséges formák között történjék. A hadijog szabályai nemzetközi értekezleteken állapíttattak meg és a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló szabályzat 1913-ban a magyar törvénytárba is felvétetett.
Nem kétséges, hogy mindkét világháborúban ezek a jogelvek gyakran maradtak figyelmen kívül és a hitleri terrorhadviselés csak ürügyként, a saját jogsértéseinek álcázására hivatkozott rájuk. Bármennyire ismeretesek azonban a nemzetközi hadijog érvényesülésének nehézségei, mégis éppen a nemzetek közti egyetértés kiépítésének korszakában a nemzetközi hadijogi szabályok büntetőjogi szankcionálása elengedhetetlen követelmény.
A javaslat ehelyütt is érvényre juttatja azt az elvet, hogy egy-egy fejezetben csak homogén, a jogtárgy azonosságával egybefogott bűncselekmények nyerjenek elhelyezést és hogy a fejezet címe plasztikusan domborítsa ki a benne felsorolt bűncselekmények jellegzetességét. Ezzel még nyomatékosabban kifejezésre juttatja a javaslat ama szemléletét, amely a nemzetközi jog szigorú tiszteletbentartásán épül.
E §-ok rendelkezéseinek tartalmi elemei a nemzetközi hadijog mindenkori szabályaiból és ennek megfelelően a Szolgálati Szabályzatból meríthetők.
A nemzetközi hadijog az ellenség békekövetét és kísérőjét védelemben részesíti. Ennek alapja a békekövetnek sérthetetlenségre való joga, amely egyébként ősidők óta fennáll és legújabban „a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló Szabályzat”-ban (1913. évi XLIII. tc.) nyert elismerést. Ez kötelezővé tette a békekövetnek támadásokkal szembeni feltétlen büntetőjogi védelmét. Ennek a nemzetközi jogi követelménynek tesz eleget a jelen §.
A javaslat irányelve e tekintetben, hogy a parlamenter személye a közönséges büntetőtörvényeknél fokozottabb oltalomban részesüljön, ami a legmegfelelőbben egy oly általános rendelkezéssel történhetik, amilyent a jelen § tartalmaz. E rendelkezés külön bűncselekménytényálladék meghatározása nélkül inkább arra hivatott, hogy a magyar jogalkotó elvi jelentőségű állásfoglalását fejezze ki. Ez állásfoglalás egyfelől a nemzetközi hadijog, illetőleg általában a nemzetközi jogrend legteljesebb megbecsülését juttatja érvényre, másfelől magában foglalja a hadikövet személye ellen elkövetett minden támadás megbélyegzését, amilyen merénylet - a hadtörténelemben példátlanul - Budapest ostromakor a német SS. által követtetett el.
A XVII. fejezethez
Az ellenséges lakossággal szemben való magatartással kapcsolatban általában a nemzetközi hadijog, közelebbről a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló szabályzat (1913. XLIII. tc.) tartalmaz rendelkezéseket. Ilykép tehát az ellenséges lakosság elleni bűntettek beilleszthetők volnának a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekményekről szóló XVI. fejezetbe is.
Indokolt azonban a jelen esetben a nemzetközi jogi szabályokból és általános erkölcsi alapelvekből folyó kötelességek megszegését mint konkrét bűncselekmény-tényálladékokat külön fejezetben összefoglalni, annál is inkább, mert a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekmények alapjául szolgáló normák kellő részletességgel vannak a nemzetközi szerződésekben meghatározva. Ezzel szemben a jelen fejezetben foglalt bűncselekmények nagyobb részénél ilyen specifikus norma hátterét nem szolgáltatják a nemzetközi szerződések. A fejezetben meghatározott bűncselekmények lényege nem az ellenséges állam polgárai életének és vagyonának egyénenkénti oltalmazása, hanem jogtárgya a megszállásnak a hadijogi elveknek megfelelő véghezviteléhez és a megszállás emberiességéhez fűződő érdek. A megszállt terület lakosságával való bánásmódnak a kultúremberiséghez méltó alakulása egyben egy magasabb jogi és erkölcsi szemléletet juttat kifejezésre. A megszállt terület lakosságának külön fejezetbe foglalt hathatós büntetőjogi védelme kifejezésre juttatja, hogy népi demokratikus honvédségünk szelleme mélységesen elítéli az olyan bűntetteket, amelyeket az előző honvédség vezetői mégcsak nem is ellenséges országokban, hanem pl. Zsabján és Újvidéken az ottani lakossággal szemben elkövetni rendeltek.
A megszállt terület lakossága fokozottabb büntetőjogi oltalma egyben az idegen országban tevékenykedő - akár megszálló, akár harcoló - hadseregünk tekintélye szempontjából is szükséges és alapja az a felismerés, hogy ily deliktumok elkövetése mindennél alkalmasabb arra, hogy a megszálló sereg tekintélyét aláássa, illetve csorbítsa és megakadályozza azt, hogy a hadsereg megfelelő magatartással, a meghódított terület lakossága részéről a megbecsülést elnyerje. A megszállt terület lakossága ellen elkövetett erőszakos cselekményeknek az eddiginél szigorúbb büntetése visszatartólag kell hogy hasson a hadicselekmények megrázkódtatásai folytán idegállapotukban amúgy is megviseltebb és erkölcsi érzésükben könnyebben megzavarodó katonákkal szemben, másfelől azonban kifejezésre kívánja juttatni az ily cselekmények által sértett, illetve veszélyeztetett jogtárgy jelentőségét.
E §-ban meghatározott cselekmények a fejezet címében foglaltakhoz képest csak a honvédség által megszállt területen követhetők el.
A jelen § a tényálladékot a fosztogatásban, a harácsolásban és sarcolásban állapítja meg. Mindezek a fogalmak a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól szóló szabályzatban nyertek körülírást és tilalmazást. Ugyane szabályzat pontosan körülírja, mely feltételek mellett jogszerű a harácsolás és sarcolás. A javaslat a megszállt terület lakossága elleni büntettekben nem vagyon elleni bűncselekményt lát és így a jogtalan vagyoni haszonszerzés kritériumának kiemelése nem volt szükséges. Éppen ezért a büntetési tételnek kisebb értékű ingó esetében alacsonyabb mértékben való megállapítása nem indokolt, mert ez a cselekményt ismét a vagyon elleni deliktumok materialisztikus szférájába vinné át.
Eddig ismeretlen katonai deliktumot állapít meg. Nem elég ugyanis csak az ellenséges lakosság vagyoni biztonságát oltalmazni, hanem szükséges azokat a merényleteket is megtorolni, amelyek az ellenséges ország nőnemű lakosságát nemi erőszak által érhetik. Az általános erkölcsi rend egyik legdurvább és felháborító megsértője az a katona, aki a megszállt országban valamely nőt - kihasználva védelemre képtelen és megrémült állapotát - erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszeríti, hogy vele nemileg közösüljön. Ugyancsak súlyos büntetést érdemel az a katona is, aki - s ez is gyakran előfordulhat - valamely nőnek öntudatlan, akarata nyilvánítására képtelen állapotát használja fel arra, hogy vele nemileg közösüljön, akár ő idézte elő ezt az állapotot, akár nem.
E bűncselekmény-tényálladékok a Btk. 232. §-ában foglaltakkal egyeznek.
A büntetési tétel a Btk. említett §-ában tíz évig terjedhető fegyház; a javaslat azonban a cselekményt tizenöt évig terjedhető fegyházzal rendeli büntetni, miáltal kifejezésre kívánja juttatni az erőszakos nemi közösülés ezen fajtájának etikailag különösen megvetendő voltát, továbbá azt a körülményt, hogy a cselekmény az erőszak vagy fenyegetés közvetlen tényelemein túl mindenkor magában foglalja a katona hatalmi helyzetével való visszaélést is. Megjegyzendő, hogy ily cselekmények a fosztogatásnál vagy harácsolásnál sokkal inkább alkalmasak arra, hogy a nemi erőszakoskodások miatt felháborodott megszállt terület lakosságában a megszálló hadsereg iránt gyülölséget ébresszenek és tekintélyét aláássák.
A cselekmény mindig hivatalból üldözendő. Azok a jogpolitikai okok ugyanis, amelyek az erőszakos nemi közösülést magánindítványra üldözendő cselekménnyé teszik, itt nem forognak fenn, amennyiben a katona részéről az ellenséges ország nőnemű lakosságával szemben elkövetett ily cselekmények feltétlen büntetőjogi megtorlása nem sérti azokat a kíméleti vagy szeméremoltalmazó érdekeket, amelyek a cselekmény magánindítványra üldözését egyébként indokolják.
A megszállt terület lakosságának élete, testi épsége és becsülete is a már említett indokokból fokozott védelmet igényel. A jelen § a súlyos testi sértés büntettére előírt büntetéssel sújtja azt a katonát, aki megszállt területen a lakosságot bántalmazza, függetlenül attól, hogy a bántalmazás által okozott sérülés vagy betegség időtartama elérte-e a Btk. 301. §-ában meghatározott mértéket, vagy hogy egyáltalán történt-e sérülés. A cselekmény öt évig terjedhető börtönnel büntetendő bűntetté minősül, ha az említett - bár eredményében a súlyos testi sértés bűntetti mértékét el nem érő - bántalmazásnál a tettes oly eszközt használt, mely a személyes ellenállás leküzdésére alkalmas; ez utóbbi a fegyver fogalmánál lényegesen tágabbkörü fogalom.
A megszállt terület lakosságával szemben elkövetett szándékos emberölés büntetése - a megelőző §-nál említett indokoknál fogva - ugyancsak magasabb a Btk.-ban előírt büntetésnél éspedig: halál. Természetesen, ha a Btk. 278. §-át kimeríti a cselekmény, akkor eszmei halmazatot kell megállapítani és a büntetés kötél által hajtandó végre.
A cselekmények súlyosságára tekintettel a jelen § kötelezően előírja a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését is.
A Harmadik Részhez
A javaslat Harmadik Része a katonai büntető anyagi és alaki jog rendelkezéseinek az alkalmazását kiterjeszti a rendőrség tagjaira, meghatározza, hogy mely jogszabályokat, milyen eltéréssel kell a rendőrség tagjaira alkalmazni. Az általános indokolás tartalmazza azoknak a megfontolásoknak a kifejtését, melyek ezt a szabályozást szükségessé tették.
E § (1) és (2) bekezdése törvényi analógia útján a rendőrség tagjaira alkalmazni rendeli a katonai büntetőtörvénykönyvnek anyagjogi rendelkezéseit.
A (3) bekezdés kimondja, hogy az általános rész mely rendelkezései nem alkalmazhatók a rendőrség tagjaival szemben. Ezeket az eltéréseket a rendőrségnek a honvédségtől különböző szervezete indokolja.
A (4) bekezdésben foglalt rendelkezés felvétele azzal indokolható, hogy a javaslat a törvényben meghatározott katonai fogalmakat összhangba kívánja hozni a rendőrségi szolgálatban használatos fogalmakkal.
A javaslat 13. §-ához fűzött indokolás kifejtette, hogy a katonai rendfokozatnak különleges jellege van és ez teszi szükségessé azt, hogy rendfokozattal bíró katonákkal szemben a lefokozás - mint mellékbüntetés - megállapíttassék. A rendőrség egyes tagjai a katonai rendfokozat mintájára rendfokozatot viselnek, azonban a rendőrség nincsen katonailag szervezve, a rendőrség a honvédségnek nem szerves része. Ezekre tekintettel és mert a rendőrség nem minden állománycsoportjába tartozók viselnek rendfokozatot, a rendőrség tagjaival szemben lefokozást kimondani nem lehet. Ezért e § (1) bekezdése kimondja, hogy lefokozás helyett a rendőrség tagjaival szemben állásvesztést kell kimondani, ugyanis arra nem méltó rendőr a testületnek tagja nem lehet.
A (2) bekezdés meghatározza azokat a szempontokat, amelyek figyelembevétele mellett állásvesztés kimondásának van helye.
Mellőzte a javaslat annak kimondását, hogy ha a bíróság hivatalvesztést állapít meg, az állásvesztést mindig ki kell mondani. Ez ugyanis a Btk. 55. §-ának 1. pontjában foglalt jogkövetkezmény, amit közigazgatási úton kell végrehajtani.
A (3) bekezdés az állásvesztés jogkövetkezményét állapítja meg, a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés felvételét ugyanazok a szempontok teszik szükségessé, amelyek a 15. § (2) bekezdésének a felvételét indokolták.
A 123-124. §-okhoz
E §-ok kimondják, hogy a rendőrség tagjaival szemben folyó bűnvádi eljárás során is alkalmazni kell a Kbp., valamint az azt kiegészítő és módosító jogszabályokat.
A népi demokratikus jogfejlődés irányának felel meg a javaslatnak az az állásfoglalása, hogy a rendőrség tagjai ellen folyamatban levő bűnügyben az ítélőbírósághoz ülnökökként minden esetben a rendőrség tagjait kell kirendelni. Ez biztosítja legjobban az ítélkezés szakszerűségét is, mert ha a vádlott a rendőrség kötelékéből kerül ki, minden tekintetben indokolt, hogy a bűnügy elbírálásánál azok vegyenek részt, akik maguk is rendőrségi kötelékben állanak és akik mind a szolgálati, mind pedig a rendőrségi életviszonyokat a legjobban ismerik.
A (2) bekezdés rendelkezést tartalmaz arra az esetre, hogy ha katona és rendőr ügye van egyesítve, miként kell az ítélőbíróságot megalakítani.
A (3) bekezdés felhatalmazást ad a belügy- és honvédelmi miniszternek arra, hogy az ülnökök kirendelésére vonatkozó szabályokat rendelettel állapítsák meg.
A 125. §-hoz fűzött indokolásban kifejtettük, hogy miért van szükség arra, hogy a rendőrség tagjai ellen folyamatban levő bűnvádi eljárás során az ítélőbíróság tagjaiként a rendőrség tagjai meghivassanak. Az ott kifejtett indokok teszik szükségessé azt is, hogy a rendőrség tagjai résztvegyenek az ügyészi tennivalók ellátásában. Ebben a kérdésben a részletes szabályokat e § (1) és (2) bekezdése adja. A (2) bekezdés időlegesen a képesítési kellék alól felmentési lehetőséget ad. Ugyanis a rendőrség tagjai átképzés alatt állanak és az ügyészi (bírói, ügyvédi) képesítés megszerzéséig szükség van a felmentési lehetőségre.
A rendőrségnek a nyomozási teendők ellátására szakképzett hatóságai és közegei vannak. Ezért e § kimondja, hogy a rendőrség tagjai ellen folyamatban levő bűnügyekben a nyomozást a rendőrség tagjai, hatóságai végzik. Ez a rendelkezés azonban a honvédügyészséget nem zárja el attól a jogától, hogy ilyen ügyekben maga is nyomozzon.
Az 1740/1946. M. E. számú rendelet (Magyar Közlöny 148. szám) 9. §-a, úgyszintén az azt kiegészítő és módosító jogszabályok felsorolják azokat a katonai parancsnokokat, akik az úgynevezett magasabb katonai parancsnoki jogkört (felfolyamodás végzések ellen, felmentés a szolgálat alól stb.) gyakorolják.
A népi demokratikus rendőrség tagjai ellen bűnvádi eljárás szabályozásánál a magasabb katonai parancsnoknak megfelelő rendőrségi szerv törvényi kijelölése nem volna indokolt, mert népi rendőrségünk szervezete állandó fejlődésben van. Ezért a javaslat legcélszerűbbnek tartotta azt a megoldást, hogy a belügyminiszter a honvédelmi miniszterrel együtt rendelettel állapítsák meg azt, hogy a magasabb katonai parancsnoki jogkör gyakorlása szempontjából mely rendőrségi parancsnokokat kell magasabb katonai parancsnoknak tekinteni.
A Negyedik Részhez
A Negyedik rész „Vegyes rendelkezések” cím alatt oly rendelkezéseket foglal magában, amelyek sem az „Általános Rész”-be, sem pedig egyes katonai bűncselekményeket magában foglaló Második Részbe nem illeszthetők. A 130. és 131. §-okban foglalt rendelkezések a polgári büntető bíráskodásban nyernek alkalmazást.
A hatályban levő eljárásjogi rendelkezések szerint vétségek a bírósági eljárás mellőzésével fegyelmi úton torolhatók meg, ha az alkalmazandó büntetést a törvény egy évet meg nem haladó szabadságvesztésbüntetésben vagy pénzbüntetésben határozza meg és a fegyelmi úton való megtorlás kielégítőnek mutatkozik.
A Szolgálati Szabályzat I. rész XIII. fejezete a fegyelmi fenyítő hatalomról részletes rendelkezéseket tartalmaz és ennek során az általános rendelkezéseket magában foglaló 73. § 637. pontja [B (1)] az előző szabályt lényegében megismétli.
A jelen § esetleges téves értelmezések elkerülésére mintegy hiteles interpretációval megállapítja, hogy a jelen törvény nem érinti azokat a szabályokat, amelyek bűncselekményeknek fegyelmi úton való megtorlását teszik lehetővé.
A javaslat 1. §-ához képest a részességre vonatkozó általános jogszabályok a katonai bűncselekmények elkövetése esetében is alkalmazást nyernek. A közönséges büntetőtörvényben nincsen büntetőrendelkezés arra az esetre, ha polgári személy katonával együtt vagy közösen követ el katonai bűncselekményt vagy részese ilyen bűncselekménynek. Ezért a jelen § (1) bekezdése katonai bűncselekmény polgári részeseit is büntetni rendeli. Az ilyen polgári személyek ellen azonban a büntetést nem katonai, hanem a polgári büntetőbíróságok állapítják meg.
A (2) bekezdés megállapítja, hogy a polgári bíróság által az (1) bekezdés értelmében kiszabott büntetést miképpen kell végrehajtani.
A Kbp. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a katonai bűncselekményekre nézve a katonai büntetőbíráskodás véget ér, ha a bűnvádi eljárás megindítására a büntetőbíráskodást megállapító viszony megszűntét követő egy év alatt intézkedés nem történt.
Ha tehát a tettes katona ellen a bűnvádi eljárás nem indítható meg és így felelősségre nem vonható, méltánytalan volna, hogy ugyanezen katonai bűncselekmény polgári részese büntethető legyen. Ezen megfontolások alapján a (3) bekezdés kimondja, hogy a részességre vonatkozó jogszabályokat nem lehet alkalmazni azzal szemben, aki az illető katonai bűncselekmény tettese személyes viszonyainál fogva (polgári személy) nem lehet, ha magára a katonai tettesre nézve a Kbp. értelmében a katonai büntetőbíráskodás hatálya időközben megszűnt.
A javaslat 106. §-ának (1) bekezdésében, 108., 110. és 116. §-aiban felsorolt bűncselekmények tényálladékai lényegében azonosak a Btk. 338. §-ában meghatározott bűncselekmények tényálladékaival. Ezért szükséges annak kimondása, hogy a jelen törvényben most felsorolt bűncselekmények a visszaesés megállapítása szempontjából a Btk. 338. §-ában felsorolt bűncselekményekkel egy tekintet alá esnek.
Ugyanezen indokok szükségessé teszik azt, hogy kimondassék az is, hogy jelen §-ban felsorolt bűncselekmények az orgazdaság megállapítása szempontjából a Btk. 370. §-ában említett, a tulajdon elleni kihágás megállapítása szempontjából pedig a Kbtk. 129. §-ában meghatározott cselekményekkel egy tekintet alá esnek.
Ez utóbbi rendelkezés felvétele nélkül a szőnyegen lévő §-ban felsorolt bűncselekményeknek orgazdasága nem volna.
A § (1) bekezdése felhatalmazza a honvédelmi, a belügy- és az igazságügyminisztert arra, hogy a törvény hatálybalépésének napját rendelettel állapítsák meg és hogy gondoskodjanak a törvény végrehajtásáról.
A (2) bekezdés megfelelő rendelkezést tartalmaz a rendőrség tagjai ellen a polgári bíróságok előtt folyamatban lévő ügyek tekintetében.
A (3) bekezdés pedig a teljesség érdekében kimondja, hogy ahol valamely jogszabály a jelen törvény által hatályon kívül helyezett rendelkezésre hivatkozik, ott a jelen törvény megfelelő rendelkezését kell érteni.
