A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

12/1991. (V. 18.) NM rendelet

a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről

A népjóléti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 49/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet 4. § a) pontjának negyedik és tizedik fordulatában foglalt felhatalmazás alapján – a művelődési és közoktatási miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem:

1. § *  (1) *  E rendelet hatálya kiterjed azon üzleti és nem üzleti célú

a) kereskedelmi és magánszálláshelyekre, amelyekben a tanuló ifjúság üdültetése, táboroztatása történik;

b) napközbeni ellátást biztosító, szálláshellyel nem rendelkező közösségi célú létesítményekre, amelyek csak a tanév vége és a következő tanév kezdete között működnek tartósan, és ahol a tanuló ifjúság szervezett foglalkoztatása történik [az a) és b) pont a továbbiakban együtt: táborozás];

c) napközbeni ellátást biztosító, szálláshellyel nem rendelkező közösségi célú létesítményekre, amelyek a tanév ideje alatt is tartósan működnek, és ahol a tanév vége és a következő tanév kezdete között a tanuló ifjúság szervezett foglalkoztatása történik.

(2) *  E rendelet alkalmazásában tanuló ifjúság alatt a 3–18 éves korosztályt kell érteni.

2. § (1) *  A táborozást szervezők – a táborozás helyének és időpontjának, valamint a táborozásban részt vevők számának megjelölésével – a tervezett tábor, illetve üdülő megnyitása előtt legalább 6 héttel értesítik a tábor helye szerint illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalát (a továbbiakban: járási hivatal).

(2) *  Az 1. § (1) bekezdés c) pontja szerinti táborok esetében a tábort szervezők – a tábor helyének és időpontjának, valamint a résztvevők számának megjelölésével – kötelesek bejelenteni a tábort a tervezett megnyitása előtt 6 héttel a tábor helye szerint illetékes járási hivatalnak.

(3) *  Ha a táborozás vándortábor jellegű, a szervezőknek a kiindulási pont szerint illetékes járási hivatalt kell értesíteniük. Ha az útvonal több járási hivatal illetékességét érinti, a vándortábort a kiindulási pont szerint illetékes népegészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalnál kell bejelenteni.

(4) *  A tábor helyének kijelölésénél, továbbá a tábor üzemeltetése során biztosítani kell a környezet- és természetvédelmi rendelkezések érvényre juttatását.

3. § *  A táborozás közegészségügyi feltételeit az 1. melléklet tartalmazza, azzal, hogy az 1. § (1) bekezdés b) pontja szerinti táborokra az 1. melléklet 1.b. és 3.b. pontjait nem kell alkalmazni.

4. § (1) A táborozásban csak az vehet részt, aki arra egészségileg alkalmas.

(2) *  A gyermek törvényes képviselője a 2. melléklet szerinti adattartalmú, a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja a táborozásban részt vevő gyermek megfelelő egészségi állapotát a táborozás megkezdése előtt. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt – a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt – a táborozás szervezője adja át kitöltés céljából.

(2a) *  Az iratokat a táborozás szervezőjéhez – az általa megállapított határidőig – kell visszajuttatni. A nyilatkozatot legkésőbb a táborozás megkezdésekor a táborozás szervezőjének kell átadni. A nyilatkozatot a táborozás ideje alatt a tábor helyszínén kell tartani.

(3) *  Az (1)–(2) bekezdést az 1. § (1) bekezdés c) pontja alá tartozó létesítményekben szervezett foglalkoztatásban résztvevőkre is alkalmazni kell.

5. § (1) *  A 300 főnél nagyobb létszámú 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szálláshelyek egészségügyi ellátását a tábor területén lakó orvossal kell biztosítani.

Amennyiben a tábor nem rendelkezik saját orvossal, vagy oxyológiai tanfolyamot végzett orvostanhallgatóval, a tábor egészségügyi ellátását a lakosság alapellátását végző orvossal kell biztosítani.

(2) A szervezőknek a táborvezetőket írásban kell arról tájékoztatni, hogy – szükség esetén a nap bármely szakában – hol biztosítható a táborozók orvosi ellátása.

(3) A táborokban biztosítani kell a létszámnak megfelelő elsősegélynyújtó felszerelést és kiképzett elsősegélynyújtó jelenlétét a táborozás teljes időtartama alatt.

(4) A betegek elkülönítésére betegszobát (elkülönített helyiséget) kell kialakítani.

6. § Ez a rendelet 1991. június 1-jén lép hatályba, egyidejűleg a 8/1981. (IX. 1.) EüM rendelet és a 28/1981. (Eü. K. 19.) EüM utasítás hatályát veszti.

7. § *  Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet hatálybalépése előtt kiállított orvosi igazolások 2012. április 1-jéig használhatóak fel a táborozás során.

1. melléklet a 12/1991. (V. 18.) NM rendelethez * 

A táborozás közegészségügyi feltételei

1.a. *  Az üdülőkben és a táborokban biztosítani kell a táborozók szabadtéri mozgásának (sportolásának) lehetőségét.

1.b. *  Az 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti táborokban az 1.a. pontban foglaltakon túl az egy vagy két személyes sátrakból álló tábor kivételével a hálóhelyiségeket úgy kell kialakítani, hogy egy főre 3 m2 – sátortábor esetén legalább 2 m2 – alapterület jusson. A matracokat nem szabad közvetlenül a földre helyezni. A matracot, paplant, plédet és a párnát a szolgáltató szükség szerinti gyakorisággal, de legalább évente köteles tisztíttatni.

2. Az egész évben működő, továbbá a nagylétszámú (300 férőhely feletti) időszakosan működő üdülőket és táborokat teljes közművesítéssel kell ellátni. A kisebb létszámú táborozás során gondoskodni kell az ivóvíz minőségű víz biztosításáról, valamint a csapadék és a keletkező szennyvíz elhelyezéséről. Az ivóvíz minőségű vizet a vándortábor jellegű táboroztatás során is biztosítani kell.

3.a. *  A táborban a táborozók számára legalább egy illemhelyet és kézmosási lehetőséget kell kialakítani. Ezek számát minden 20 férőhely után egy illemhellyel és kézmosási lehetőséggel kell bővíteni. A táborban a mosakodási lehetőséget is biztosítani kell.

3.b. *  Az 1. § (1) bekezdés a) pontja szerinti táborokban a 3.a. pontban foglaltakon túl 5 férőhelyre egy mosdó (kifolyó) vagy mosdótál, közművesített területen 10 férőhelyre egy zuhanyozó szükséges. A táborozás során hetenként legalább három alkalommal kell melegvizes mosakodási és zuhanyozási lehetőséget biztosítani.

4. Konyhát az üdülő vagy tábor területén is a vonatkozó előírások szerint lehet csak létesíteni. Kisebb létszámú táborozás (pl. sátortábor, vándortábor) esetén a konyha ponyvatetős is lehet, de az alapvető higiénés előírásokat ilyen esetben is be kell tartani. Biztosítani kell az élelmiszerek hűtött tárolását, ennek hiányában csak tartósított élelmiszert vagy az elkészítést közvetlenül megelőzően vásárolt nyersanyagot szabad felhasználni. Ételmaradékot tárolni tilos.

5. A táborozás során gondoskodni kell a helyiségek rendszeres és hatékony takarításáról, továbbá a hulladék megfelelő tárolásáról és rendszeres elszállításáról. Biztosítani kell továbbá az egészségre káros rovarok és rágcsálók irtását, ezt azonban úgy kell megszervezni, hogy a táborozók egészségét, valamint a környező élővilágot az irtás ne veszélyeztethesse.

2. melléklet a 12/1991. (V. 18.) NM rendelethez * 

A nyilatkozat adattartalma

1. A gyermek neve

2. A gyermek születési dátuma

3. A gyermek lakcíme

4. A gyermek anyjának neve

5. Nyilatkozat arról, hogy

5.1. a gyermeken nem észlelhetőek az alábbi tünetek:

5.1.1. Láz

5.1.2. Torokfájás

5.1.3. Hányás

5.1.4. Hasmenés

5.1.5. Bőrkiütés

5.1.6. Sárgaság

5.1.7. Egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyedés

5.1.8. Váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás

5.2. a gyermek tetű- és rühmentes

6. A nyilatkozatot kiállító törvényes képviselő neve, aláírása, lakcíme, telefonos elérhetősége

7. A nyilatkozat kiállításának dátuma