A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2003. évi XXXII. törvény

a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről * 

1. § *  Az Országgyűlés a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti.

(A Magyar Népköztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése a Svájci Államszövetség Kormányánál az 1985. évi május hó 29. napján megtörtént. Az egyezmény a Magyar Népköztársaság vonatkozásában 1985. augusztus hó 27. napján lépett hatályba.)

2. § Az Egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:

„Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről (Washington, 1973. március 3.)

A Szerződő Államok,

felismerve, hogy a vadon élő állatok és növények sok szép és változatos formájukban a föld természeti rendszereinek pótolhatatlan részét képezik, amelyeket a jelen és a jövő nemzedékek számára meg kell óvni,

tudatában annak, hogy a vadon élő állatok és növények egyre nagyobb esztétikai, tudományos, kulturális, pihenési és gazdasági értéket jelentenek,

felismerve, hogy a népek és Államok saját vadon élő állat- és növényviláguk legjobb oltalmazói, illetőleg azoknak kell lenniük,

felismerve továbbá, hogy a nemzetközi együttműködés alapvető jelentőségű a vadon élő állatok és növények bizonyos fajainak a nemzetközi kereskedelem útján történő túlzott mértékű kiaknázásától való megóvásában,

meggyőződve az e célt szolgáló megfelelő intézkedések megtételének sürgősségéről,

megállapodtak a következőkben:

I. Cikk

Meghatározások

Az Egyezmény szempontjából, hacsak a szövegösszefüggésből másként nem következik

a) a „faj” bármely fajt, alfajt vagy ezek földrajzilag elkülönült populációját jelenti;

b) a „példány” jelentése

(i) bármely állat vagy növény, akár élő, akár élettelen állapotban,

(ii) állat esetében: az I–II. Függelékben felsorolt fajok, azok bármely könnyen felismerhető része vagy származéka; és a III. Függelékben szereplő fajok, azoknak a III. Függelék által a fajok vonatkozásában specifikált bármely könnyen felismerhető része vagy származéka;

(iii) növény esetében: az I. Függelékben felsorolt fajok, azok bármely könnyen felismerhető része vagy származéka; és a II–III. Függelékben felsorolt fajok, azoknak a II–III. Függelék által a fajok vonatkozásában specifikált bármely könnyen felismerhető része vagy származéka;

c) a „kereskedelem” exportot, re-exportot, importot és tengerről való behozatalt jelent;

d) a „re-export” bármely, megelőzőleg importált példány exportját jelenti;

e) a „tengerről való behozatal” az egyetlen Állam fennhatósága alá sem tartozó tengeri környezetben befogadott bármely faj példányainak bevitelét jelenti valamely Államba;

f) a „Tudományos Testület” a IX. Cikkel összhangban jelölt nemzeti tudományos testületet jelent;

g) az „Igazgatási Hatóság” a IX. Cikkel összhangban jelölt nemzeti Igazgatási Hatóságot jelent;

h) a „Részes Fél” olyan Államot jelöl, amelyre vonatkozóan az Egyezmény hatályba lépett.

II. Cikk

Alapelvek

1. Az I. Függelék tartalmazza azon kipusztulással fenyegetett valamennyi fajt, amelyeket a kereskedelem érint vagy érinthet. E fajok példányának kereskedelmét további fennmaradásuk veszélyeztetésének megakadályozása érdekében különösen szigorúan kell szabályozni. E kereskedelmet csak rendkívüli körülményei között szabad engedélyezni.

2. A II. Függelék tartalmazza:

a) valamennyi olyan fajt, amelyeket bár jelenleg nem feltétlenül fenyeget a kipusztulás, de ez bekövetkezhet, ha az ilyen fajok példányainak a kereskedelmét nem vetik alá szigorú szabályozásnak annak érdekében, hogy elkerüljék a fennmaradásukkal összeegyeztethetetlen hasznosítást; és

b) más olyan fajokat, amelyeket szabályozásnak kell alávetni annak érdekében, hogy az e bekezdés a) pontjában hivatkozott bizonyos fajok példányainak kereskedelmét hatékony ellenőrzés alá lehessen vonni.

3. A III. Függelék tartalmaz minden olyan fajt, amelyekről a Részes Felek bármelyike megállapította, hogy a szabályozás tárgyát képezi a joghatósága alá tartozó területen a kiaknázás megelőzése vagy megtiltása miatt, és a többi Részes Fél együttműködését igényli a kereskedelem ellenőrzésében.

4. A Részes Felek az I., II. és III. Függelékben szereplő fajok példányainak a kereskedelmi forgalmát csak az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően engedélyezik.

III. Cikk

Az I. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének szabályozása

1. Az I. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmi forgalmának összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.

2. Az I. Függelékben szereplő faj bármely példányának exportjához exportengedély előzetes megadása és bemutatása szükséges. Exportengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:

a) az exportáló Állam Tudományos Testülete állást foglalt, hogy az ilyen export nem káros a szóban forgó faj fennmaradására;

b) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példány beszerzése az illető Állam állat- és növényvilág védelmére hozott jogszabályainak megsértése nélkül történt meg;

c) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét; és

d) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött a példányra szóló importengedély megadásáról.

3. Az I. Függelékben szereplő bármely faj példányainak importjához importengedély és exportengedély vagy re-export bizonyítvány előzetes megadása és bemutatása szükséges. Importengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:

a) az importáló Állam Tudományos Testülete állást foglalt, hogy az import olyan célokat szolgál, amelyek nem hátrányosak az érintett fajok fennmaradása szempontjából;

b) ha a importáló állam Tudományos Testülete meggyőződött arról, hogy egy élő példány esetében a kijelölt címzett rendelkezik a példány elhelyezéséhez és gondozásához szükséges feltételekkel; és

c) az importáló állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt nem elsődlegesen kereskedelmi célokra fogják felhasználni.

4. Az I. Függelékben szereplő fajok bármely példányának re-exportjához re-export bizonyítvány előzetes megadása és bemutatása szükséges. Re-export bizonyítvány csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:

a) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt ebbe az Államba az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően importálták;

b) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét;

c) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy valamennyi élő példányra megadták az importengedélyt.

5. Az I. Függelékben szereplő fajok bármely példányának a tengerről történő beviteléhez a beviteli Állam Igazgatási Hatóságának előzetes bizonylata szükséges. A bizonylat a következő feltételek teljesülése esetén adható meg:

a) a beviteli Állam Tudományos Testülete úgy foglalt állást, hogy a bevitel nem káros a szóban forgó faj fennmaradására;

b) ha a beviteli Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy egy élő példány esetében a kijelölt címzett rendelkezik a példány elhelyezéséhez és gondozásához szükséges feltételekkel, és

c) a beviteli Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt nem elsődlegesen kereskedelmi célokra fogják felhasználni.

IV. Cikk

A II. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének szabályozása

1. A II. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmének összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.

2. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának exportjához exportengedély előzetes megadása és bemutatása szükséges. Exportengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:

a) az exportáló Állam Tudományos Testülete úgy foglalt állást, hogy az ilyen export nem káros a kérdéses faj fennmaradása szempontjából;

b) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példány nem az illető állam által az állat- és növényvilág védelmére hozott jogszabályok megszegésével szerezték be; és

c) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.

3. Minden Részes Fél Tudományos Testülete egyaránt figyelemmel kíséri a II. Függelékben szereplő fajok példányaira az adott Állam által kiadott exportengedélyeket és az ilyen példányok tényleges exportját. Ha a Tudományos Testület arra a következtetésre jut, hogy bármely faj példányainak kivitelét a kérdéses faj elterjedési területén az érintett ökológiai rendszerekben játszott szerepének megfelelő szintű fenntartása érdekében korlátozni kell, éspedig jóval azon szint felett, amelyen e fajnak az I. Függelékbe való felvétele szükségessé válik, akkor a Tudományos Testület megfelelő intézkedéseket javasol az illetékes Igazgatási Hatóságnak az érintett faj példányaira vonatkozó exportengedélyek megadásának korlátozására.

4. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának importjához vagy exportengedély vagy re-export bizonyítvány előzetes bemutatása szükséges.

5. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának re-exportjához re-export bizonyítvány előzetes megadása és ennek bemutatása szükséges. Re-export bizonyítvány csak a következő feltételek teljesülése esetén adható meg:

a) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt ebbe az Államba az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően importálták; és

b) a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás, a kegyetlen bánásmód veszélyét.

6. A II. Függelékben szereplő fajok bármely példányának bevitele a tengerről csak a beviteli Állam Igazgatási Hatósága bizonyítványának előzetes megadásával történhet. Bizonyítvány csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:

a) a beviteli Állam Tudományos Testülete úgy foglalt állást, hogy a bevitel nem káros az érintett faj fennmaradására; és

b) a beviteli Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példányt úgy kezelnek majd, hogy a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.

7. Az e cikk 6. bekezdésében hivatkozott bizonyítványokat a Tudományos Testület javaslatára más nemzeti tudományos testületekkel, vagy szükség esetén nemzetközi tudományos testületekkel történő konzultáció után lehet megadni, egy évet meg nem haladó időszakokra, az ezen időszakok alatt bevitelre kerülő példányok teljes számára.

V. Cikk

A III. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének szabályozása

1. A III. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmi forgalmának összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.

2. A III. Függelékben szereplő faj bármely példányának az exportjához bármely olyan Államból, amely a kérdéses fajt a III. Függelékbe felvette, exportengedély előzetes megadása és ennek bemutatása szükséges. Exportengedély csak a következő feltételek teljesülése esetén adható:

a) az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt nem az illető államnak az állat- és növényvilág védelmére hozott jogszabályainak a megszegésével szerezték be; és

b) az exportáló állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy minden élő példány előkészítése és szállítása során a lehető legkisebbre csökkentik a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.

3. A III. Függelékben szereplő fajok bármely példányának importjához – kivéve azokat az eseteket, amikor e cikk 4. pontjának alkalmazását indokoló körülmények állnak fenn – származási bizonyítvány előzetes bemutatása; ahol az import olyan Államból történik, amely a kérdéses fajt a III. Függelékbe felvette, exportengedély szükséges.

4. Re-export esetében a re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága által kiadott bizonyítványt, amely azt igazolja, hogy az adott példányt abban az Államban készítették elő vagy re-export alatt áll, az importáló Államnak úgy kell elfogadnia, mint az Egyezmény rendelkezései alkalmazásának bizonyítását az érintett példányra vonatkozóan.

VI. Cikk

Engedélyek és bizonyítványok

1. A III–V. Cikk rendelkezései értelmében megadott engedélyeknek és bizonyítványoknak összhangban kell lenniük e cikk rendelkezéseivel.

2. Az exportengedélynek tartalmaznia kell a IV. Függelékben meghatározott mintában pontosan megjelölt tájékoztatást és csak a megadásának időpontjától számított hat hónapon belül használható fel exportra.

3. Minden engedélynek vagy bizonyítványnak tartalmaznia kell az Egyezmény címét, a kibocsátó Igazgatási Hatóság nevét és valamely azonosító bélyegzőjét, valamint az Igazgatási Hatóság által megadott ellenőrzési számot.

4. Az Igazgatási Hatóság által kiadott engedély vagy bizonyítvány mindegyik másolatán világosan fel kell tüntetni, hogy az csak másolat, és ilyen másolatot az eredeti helyett használni nem szabad, kivéve az eredetin megjelölt mértékben.

5. A példányok minden egyes küldeményéhez külön engedélyt vagy bizonyítványt kell megkövetelni.

6. Bármely példány importáló Állama Igazgatási Hatóságának érvénytelenítenie kell és be kell vonnia az adott példányra vonatkozólag bemutatott exportengedélyt vagy re-export bizonyítványt és minden vonatkozó importengedélyt.

7. Amennyiben célszerű és megvalósítható, az Igazgatási Hatóság minden példányt jellel láthat el a példány azonosításának elősegítése érdekében. Az e célt szolgáló „jel” kifejezés bármilyen kitörölhetetlen lenyomatot, ólompecsétet vagy más megfelelő eszközt jelent a példány azonosítására, amelyet úgy kell tervezni, hogy illetéktelen személyek által történő utánzása a lehető legnehezebb legyen.

VII. Cikk

A kereskedelemre vonatkozó mentességek és más különleges rendelkezések

1. A III., IV. és V. Cikkek rendelkezései nem alkalmazhatóak a példányok átmenő (tranzit) forgalmára és a Részes Fél területén való átrakására addig, amíg a példányok a vámhatóság ellenőrzése alatt állnak.

2. Ha az exportáló vagy re-exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy a példányt az előtt szerezték be, mielőtt az Egyezmény rendelkezései alkalmazhatók lettek volna erre a példányra, a III–V. Cikk rendelkezéseit nem kell alkalmazni erre a példányra, amennyiben az Igazgatási Hatóság erre vonatkozóan bizonyítványt állít ki.

3. A III–V. Cikkek rendelkezései nem alkalmazhatók azokra a példányokra, amelyek személyi vagy háztartáshoz tartozó ingóságok. Ezt a mentességet nem lehet alkalmazni a következő esetekben:

a) az I. Függelékben szereplő fajok példányai esetében, ha ezeket a tulajdonos azon Államon kívül szerezte be, ahol szokásos lakhelye van, és ebbe az Államba viszi be őket; vagy

b) a II. Függelékben szereplő fajok példányai esetében, ha:

(i) ezeket a tulajdonos azon Államon kívül szerezte be, ahol szokásos lakhelye van, és olyan Államban, ahol a természeti környezetből való kiemelésük történt,

(ii) abba az Államba viszik be őket, ahol a tulajdonos szokásos lakhelye van, és

(iii) az az Állam, ahol a természeti környezetből való kiemelésük történt, exportengedélyek előzetes megadását követeli meg az ilyen példányok bármilyen exportja előtt; kivéve, ha az Igazgatási Hatóság meggyőződött arról, hogy a példányok beszerzése azt megelőzően történt meg, hogy az Egyezmény rendelkezései azokra alkalmazandók lettek volna.

4. Az I. Függelékben szereplő állatfajok példányai, amelyeket fogságban nevelnek kereskedelmi célra vagy az I. Függelékben szereplő kereskedelmi célokra mesterségesen szaporított növényfajok, a II. Függelékben szereplő fajok példányainak tekintendők.

5. Ha az exportáló Állam Igazgatási Hatósága meggyőződött arról, hogy egy állatfaj adott példánya fogságban növekedett vagy egy növényfaj adott példánya mesterséges úton szaporított vagy egy ilyen állat vagy növény része vagy ezektől származott, az Igazgatási Hatóság ezt tanúsító bizonyítványát elfogadják a III., IV. vagy V. Cikk rendelkezéseiben előírt bármely engedély vagy bizonyítvány helyett.

6. A III–V. Cikk rendelkezései nem alkalmazandók növénygyűjteményi példányoknak vagy más konzervált, szárított vagy beágyazott múzeumi példányoknak vagy valamely Igazgatási Hatóság által kiadott vagy elfogadott jellel ellátott élő növényanyagnak az Államuk Igazgatási Hatósága által bejegyzett tudósok vagy tudományos intézmények közötti nem kereskedelmi kölcsönzésére, ajándékozására vagy cseréjére.

7. Bármely Állam Igazgatási Hatósága lemondhat a III–V. Cikkben foglalt követelményekről és engedélyek vagy bizonyítványok nélkül engedélyezheti az olyan példányok mozgását, amelyek egy utazó állatkert, vándorcirkusz, utazó állatgyűjtemény, növénykiállítás vagy más vándorkiállítás részét képezik, feltéve, hogy

a) az exportőr vagy importőr az ilyen példányok összes részletét regisztráltatja az Igazgatási Hatóságnál,

b) a példányok e cikk akár 2., akár az 5. bekezdése által meghatározott kategóriákba tartoznak; és

c) az Igazgatási Hatóság meggyőződött arról, hogy minden élő példányt úgy szállítanak és gondoznak, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a sérülés, az egészségi károsodás vagy a kegyetlen bánásmód veszélyét.

VIII. Cikk

A Részes Felek által foganatosítandó intézkedések

1. A Részes Feleknek megfelelő intézkedéseket kell tenniük az Egyezmény rendelkezéseinek végrehajtására és a példányoknak e rendelkezések megszegésével történő kereskedelme megtiltására. Ezek közé kell tartozniuk a következő intézkedéseknek:

a) az ilyen példányok kereskedelmének vagy birtoklásának vagy mindkettőnek hátrányos jogkövetkezményekkel való sújtása; és

b) az ilyen példányok elkobzásának, illetőleg az exportáló Államba történő visszaszállításának a biztosítása.

2. Az e cikk 1. bekezdésében meghatározott intézkedések foganatosításán kívül bármely Részes Fél, ha ezt szükségesnek tartja, gondoskodhat az Egyezmény rendelkezéseinek alkalmazására hozott intézkedések megszegésével eladott példány elkobzása következtében felmerült költségek belföldi megtérítésének bármely módszeréről.

3. A Részes Feleknek amennyire csak lehetséges, biztosítaniuk kell, hogy a példányok a kereskedelmi forgalomba hozatalhoz szükséges minden formaságon a lehető legrövidebb időn belül jussanak keresztül. Az ilyen átjutás megkönnyítése érdekében a Részes Felek olyan belépő- és kilépőállomásokat jelölhetnek ki, amelyeken a példányokat vámkezelésre be kell mutatni. A Részes Államok továbbá gondoskodni tartoznak arról, hogy valamennyi élő példányt az átszállítás, tartás vagy szállítmányozás minden szakaszában a megfelelő módon gondozzanak úgy, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a sérülés, az egészségkárosodás vagy a kegyetlen bánásmód, kezelés veszélyét.

4. Ha egy élő példányt koboznak el az e Cikk 1. bekezdésében hivatkozott intézkedések eredményeképpen,

a) a példányt az elkobzást eszközlő Állam Igazgatási Hatóságára kell bízni;

b) az Igazgatási Hatóságnak az exportáló Állammal való konzultáció után vissza kell küldenie a példányt az említett Államnak ezen Állam költségén vagy olyan mentő központba vagy más olyan helyre kell küldenie, amelyet az Igazgatási Hatóság alkalmasnak és az Egyezmény rendelkezéseivel összhangban állónak tart; és

c) az Igazgatási Hatóság beszerezheti a Tudományos Testület véleményét vagy ha szükségesnek találja, konzultálhat a Titkársággal annak érdekében, hogy megkönnyítse az e bekezdés b) pontja értelmében hozandó döntést, beleértve a mentő központ vagy más hely kiválasztását.

5. Az e cikk 4. bekezdésében hivatkozott mentő központ olyan intézményt jelent, amelyet az Igazgatási Hatóság jelöl ki azzal a céllal, hogy biztosítsa az élő példányok, különösen az elkobzott élő példányok gondozását.

6. Minden Részes Félnek nyilvántartást kell vezetnie az I–III. Függelékben szereplő fajok példányainak kereskedelmi forgalmáról, amelyeknek tartalmaznia kell:

a) az exportőrök, importőrök nevét és címét; és

b) a kiadott engedélyek és bizonyítványok számát és típusát; azokat az Államokat, amelyekkel ilyen kereskedelmet bonyolítottak le; a példányok számát vagy mennyiségét és típusát, a fajok nevét az I–III. Függelék szerint, és ahol ez alkalmazható, a kérdéses példányok méretét és nemét.

7. Minden Részes Félnek időszakos jelentést kell készítenie az Egyezmény végrehajtásáról és el kell juttatnia a Titkársághoz:

a) éves jelentést, amely tartalmazza az e cikk 6. bekezdése b) pontjában megjelölt információk összegezését; és

b) kétéves jelentést az Egyezmény rendelkezéseinek érvényesítésére hozott jogalkotási, szabályozási és igazgatási intézkedésekről.

8. Az e cikk 7. bekezdésében hivatkozott tájékoztató anyagnak nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie, amennyiben ez nem összeegyeztethetetlen az érintett Részes Fél jogszabályaival.

IX. Cikk

Igazgatási hatóságok és tudományos testületek

1. Minden Részes Félnek az Egyezmény céljára ki kell jelölnie:

a) egy vagy több Igazgatási Hatóságot, amely illetékes engedélyek vagy bizonyítványok kiadására ezen Részes Fél részéről; és

b) egy vagy több Tudományos Testületet.

2. A megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratot letétbe helyező Államnak a letétbe helyezéssel egy időben tájékoztatni kell a letéteményes kormányt a más Részes Felekkel és a Titkársággal való kapcsolattartásra feljogosított Igazgatási Hatóság nevéről és címéről.

3. Az e cikk rendelkezései értelmében történt kijelölésekben vagy felhatalmazásokban beállt minden változásról az érintett Részes Félnek értesítenie kell a Titkárságot, hogy az ezt valamennyi más Részes Félhez továbbítsa.

4. Az e cikk 2. bekezdésében hivatkozott bármely Igazgatási Hatóságnak a Titkárság vagy egy másik Részes Fél Igazgatási Hatóságának kívánságára közölnie kell az általa az engedélyeinek vagy bizonyítványainak hitelesítésére használt bélyegzők, pecsétek vagy más eszközök lenyomatát.

X. Cikk

Kereskedelem az Egyezményben nem részes Államokkal

Ha olyan Államból vagy Államba történik export, re-export vagy import, amely nem részese az Egyezménynek, bármely Részes Fél az Egyezmény szerinti engedélyek és bizonyítványok helyett elfogadhatja a kérdéses Állam illetékes hatóságai által kibocsátott hasonló dokumentációt, ha az alapjában véve megfelel az egyezmény által az engedélyekkel és bizonyítványokkal kapcsolatban előírt követelményeknek.

XI. Cikk

A Részes Felek konferenciája

1. A Titkárságnak az Egyezmény hatálybalépését követő két éven belül össze kell hívnia a Részes Államok konferenciájának az ülését.

2. Ezt követően a Titkárságnak legalább kétévenként rendes ülésszakot kell összehívnia, hacsak a konferencia nem határoz másképpen, illetve – legalább a Részes Felek egyharmadának írásban előterjesztett kérelmére – a Titkárságnak bármikor rendkívüli ülésszakot kell összehívnia.

3. A rendes vagy rendkívüli ülésszakon a Részes Felek áttekintik az Egyezmény végrehajtását és

a) meghoznak minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a Titkárság számára feladatai elvégzését és ezekhez szükséges pénzügyi előírásokat fogadnak el;

b) megvitathatják és elfogadhatják az I–II. Függelék módosítását a XV. Cikknek megfelelően;

c) áttekinthetik az I–III. Függelékben szereplő fajok állományának helyreállítása és megőrzése terén elért előrehaladást;

d) átvehetik és megvitathatják a Titkárság vagy bármelyik Részes Fél által előterjesztett jelentéseket;

e) ha helyesnek ítélik, ajánlásokat tehetnek az Egyezmény hatékonyságának fokozására.

4. Minden rendes ülésszakon a Részes Felek meghatározhatják az e cikk 2. bekezdése rendelkezéseinek értelmében tartandó legközelebbi rendes ülésszak időpontját és helyét.

5. A Részes Felek bármely ülésszakon az adott ülésszak tekintetében eljárási szabályokat határozhatnak meg és fogadhatnak el.

6. Az Egyesült Nemzetek szakosított szervezetei és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, valamint bármelyik olyan Állam, amely nem részese ennek az Egyezménynek, a konferencia ülésszakain megfigyelőkkel képviseltetheti magát, akik részvételi joggal rendelkeznek, de szavazati joggal nem.

7. Hacsak a Részes Felek legalább egyharmada nem ellenzi, a következő kategóriába tartozó, a vadon élő állatvilág és növényvilág védelmében, megóvásában vagy gondozásában szakértelemmel rendelkező minden olyan testület vagy ügynökség részvételét lehetővé kell tenni, amely arról értesítené a Titkárságot, hogy a konferencia ülésszakain megfigyelőkkel kívánja képviseltetni magát:

a) nemzetközi kormányközi és nem kormányközi ügynökségek vagy testületek, illetőleg nemzeti kormányügynökségek és testületek; és

b) olyan nemzeti nem kormányzati ügynökségek vagy testületek, amelyek részvételét jóváhagyta az az Állam, amelyben székhelyük van. Ha a részvételt lehetővé tették, e megfigyelők részvételi joggal rendelkeznek, szavazati joguk azonban nincs.

XII. Cikk

Titkárság

1. Az Egyezmény hatálybalépése után az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának Végrehajtó Igazgatósága gondoskodik Titkárságról. Segítségére lehetnek az általa helyesnek ítélt mértékben és módon, megfelelő kormányközi vagy nemzeti ügynökségek és testületek, amelyek szakértelemmel rendelkeznek a vadon élő állatok és növények védelmében, megóvásában és fenntartásában.

2. A Titkárság feladatai a következők:

a) a Részes Felek tanácskozásainak megszervezése és a lebonyolítás biztosítása;

b) az Egyezmény XV–XVI. Cikke szerinti feladatok ellátása;

c) tudományos és műszaki tanulmányok végzése a Részes Felek konferenciája által jóváhagyott programokkal összhangban, amelyek hozzájárulnak az Egyezmény végrehajtásához, beleértve az élő példányok megfelelő előkészítésére és szállítására vonatkozó szabványok és a példányok azonosítási eszközeire vonatkozó vizsgálatokat;

d) a Részes Felek jelentéseinek a tanulmányozása, azok figyelembevételével további tájékoztatás kérése a Részes Felektől, amennyiben ezt a Titkárság az Egyezmény végrehajtásának biztosítása érdekében szükségesnek tartja;

e) a Részes Felek figyelmének felhívása az Egyezmény céljaival kapcsolatos bármely kérdésre;

f) az I–III. Függelék időszerűsített kiadásainak időszakonkénti megjelentetése és szétosztása a Részes Felek között minden olyan tájékoztatással együtt, amely megkönnyíti az ezekben a Függelékekben szereplő fajok példányainak azonosítását;

g) éves jelentések készítése a Részes Felek számára saját munkájáról, az Egyezmény végrehajtásáról, illetőleg más olyan jelentések készítése, amelyek a Részes Felek tanácskozásaihoz szükségesek lehetnek;

h) ajánlások készítése az Egyezmény céljainak megvalósítására és rendelkezéseinek végrehajtására, beleértve a tudományos vagy műszaki jellegű információk cseréjét;

i) bármely olyan más feladat ellátása, amellyel a Részes Felek megbízzák.

XIII. Cikk

Nemzetközi intézkedések

1. Ha a Titkárság a hozzá érkezett tájékoztatás alapján arról győződött meg, hogy az I. vagy II. Függelékben szereplő valamelyik fajra káros hatást gyakorol az ezen fajhoz tartozó példányokkal folytatott kereskedelem, vagy hogy az Egyezmény rendelkezéseit nem hatékonyan hajtják végre, ezt az információt közölnie kell az érintett Részes Fél vagy Részes Felek megbízott Igazgatási Hatóságával.

2. Ha bármely Részes Fél az e cikk 1. bekezdésében jelzett közlést kap, a lehető leghamarabb értesíti a Titkárságot minden lényeges tényről, ha jogszabályai ezt megengedik, és adott esetben orvosló intézkedéseket javasol. Ha a Részes Fél úgy véli, hogy kívánatos lenne vizsgálat lefolytatása, ezt a vizsgálatot a Részes Fél által kifejezetten feljogosított egy vagy több személy végezheti el.

3. A Részes Fél által rendelkezésre bocsátott vagy az e Cikk 2. bekezdésében meghatározott bármely vizsgálatból származó információt meg kell vizsgálni a Részes Felek legközelebbi Konferenciáján, amely általa helyénvalónak tartott bármilyen ajánlást tehet.

XIV. Cikk

Belső jogalkotásra és nemzetközi egyezményekre gyakorolt hatás

1. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen nem érintik a Részes Felek azon jogát, hogy

a) szigorúbb belső intézkedéseket fogadjanak el az I–III. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének, befogásának, birtoklásának avagy szállításának a feltételeivel vagy ezek teljes megtiltásával kapcsolatban; vagy

b) olyan belső intézkedéseket hozzanak, amelyek korlátozzák vagy megtiltják az I., II. vagy III. Függelékben nem szereplő fajok kereskedelmét, befogását, birtoklását vagy szállítását.

2. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen nem érintik a Részes Felek valamely belső intézkedésének rendelkezéseit vagy a Részes Felek olyan kötelezettségeit, amelyek a példányok kereskedelmének, befogásának, birtoklásának vagy szállításának más szempontjaira vonatkozó bármely hatályos vagy valamely Részes Fél tekintetében ezután hatályba lépő szerződésből, egyezményből vagy nemzetközi megállapodásból származnak, ideértve minden intézkedést a vámhatóságokkal, a közegészségüggyel, az állat-egészségügyi vagy növényi zárlati területekkel kapcsolatban.

3. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen sem érintik az Államok között kötött vagy kötendő bármely olyan szerződés, egyezmény vagy nemzetközi megállapodás rendelkezéseit vagy az ezekből származó kötelezettségeket, amely ezen államok között közös külső vámellenőrzés felállításával és a tagjai közötti vámellenőrzés megszüntetésével uniót vagy regionális kereskedelmi megállapodást hoz létre, amennyiben ez utóbbiak a tagállamok közötti kereskedelemre vonatkoznak.

4. Az Egyezményben részes azon Állam, amely egyúttal részese valamely más olyan szerződésnek, egyezménynek vagy nemzetközi megállapodásnak, amely hatályban van ennek az Egyezménynek a hatálybalépésekor és amelynek a rendelkezései értelmében a II. Függelékben szereplő tengeri fajokat védelemben részesítik, mentesül az Egyezmény rendelkezései értelmében reá háruló kötelezettség alól a II. Függelékben szereplő fajok példányaival folytatott azon kereskedelem vonatkozásában, amelyet az illető Államban bejegyzett hajókkal, az ilyen egyéb szerződés, egyezmény vagy nemzetközi megállapodás rendelkezéseinek megfelelően folytat.

5. A III–V. Cikk rendelkezéseire tekintet nélkül az e cikk 4. bekezdésének megfelelően befogott példány bármilyen exportjához csak a beviteli Állam Igazgatási Hatóságának a bizonyítványa szükséges, annak igazolásául, hogy a példányt a másik szóban forgó szerződés, egyezmény vagy nemzetközi megállapodás rendelkezéseivel összhangban fogták be.

6. Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem érinti a tengerjognak az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2750 C (XXV) számú határozata értelmében összehívott Egyesült Nemzetek Tengerjogi Konferenciája által történő kodifikációját és továbbfejlesztését, avagy bármely államnak a tengerjoggal, valamint a parti állam és a lobogó szerinti állam joghatóságának jellegével és terjedelmével kapcsolatos jelenlegi vagy jövőbeni követeléseit és jogi álláspontját.

XV. Cikk

Az I. és II. Függelék módosítása

1. Az I–II. Függeléknek a Részes Felek konferenciája ülésszakain történő módosításaira a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

a) Bármelyik Részes Fél javasolhatja, hogy a soron következő ülésszak tárgyalja meg az I. vagy II. Függelék módosítását. A módosítás javasolt szövegét az ülésszak előtt legalább 150 nappal közölni kell a Titkársággal. A Titkárság az e cikk 2. bekezdésének b) és c) pontjával összhangban a módosítások kérdésében konzultál a többi Részes Féllel, illetve az érdekelt testületekkel és a választ legalább 30 nappal az ülésszak előtt eljuttatja valamennyi Részes Félhez.

b) A módosításokat a jelenlevő és szavazó Részes Felek kétharmados többségének kell elfogadnia. Ebből a szempontból a „jelenlevő és szavazó Részes Felek” kifejezés a jelenlevő és igennel vagy nemmel szavazó Részes Feleket jelenti. A szavazástól tartózkodó Részes Felek nem számíthatók be a módosítás elfogadásához szükséges kétharmadba.

c) Az ülésszakon elfogadott módosítások az ülésszak után 90 nappal lépnek érvénybe valamennyi Részes Fél tekintetében, kivéve azokat, amelyekkel szemben az e cikk 3. bekezdésének megfelelően fenntartást tettek.

2. Az I–II. Függeléknek a Részes Felek konferenciájának ülésszakai között történő módosításaira a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:

a) Bármely Részes Fél javasolhatja, hogy az ülésszakok között vizsgálják meg az I. vagy II. Függelék módosítását az e bekezdésben meghatározott, postai úton végbemenő eljárással.

b) Tengeri fajok vonatkozásában a Titkárság a javasolt módosítás szövegének kézhezvétele után azt azonnal közli a Részes Felekkel. Konzultál azon kormányközi testületekkel is, amelyek valamilyen feladatot töltenek be a fajokkal kapcsolatban, különösen abból a célból, hogy beszerezze azokat a tudományos adatokat, amelyeket e testületek bocsáthatnak rendelkezésre és hogy biztosítsa az összhangot az ilyen testületek által alkalmazott védelmi intézkedésekkel. A Titkárság a lehető legrövidebb időn belül eljuttatja a Részes Felekhez az ezen testületek által kifejezésre juttatott nézeteket és rendelkezésre bocsátott adatokat, valamint saját megállapításait és ajánlásait.

c) A tengeri fajokon kívüli egyéb fajok vonatkozásában a Titkárság a javasolt módosítás szövegének kézhezvétele után azonnal közli ezt a Részes Felekkel és ezt követően a lehető legrövidebb időn belül közli saját ajánlásait is.

d) Bármely Részes Fél attól a naptól számított 60 napon belül, hogy a Titkárság az e bekezdés b) vagy c) pontja értelmében közölte ajánlásait a Részes Felekkel, eljuttathat a Titkársághoz bármely észrevételt a javasolt módosításra vonatkozólag minden lényeges tudományos adattal és információval együtt.

e) A Titkárságnak a lehető legrövidebb időn belül közölnie kell a Részes Felekkel a kapott válaszokat saját ajánlásaival együtt.

f) Ha a javasolt változtatással kapcsolatban nem érkezik be kifogás a Titkársághoz 30 napon belül azt az időpontot követően, amikor az e bekezdés e) pontja rendelkezései alapján a válaszok és ajánlások közlésre kerültek, a módosítás 90 nap múlva hatályba lép minden Részes Fél tekintetében, kivéve azokat, amelyek az e cikk 3. bekezdésével összhangban fenntartást jelentettek be.

g) Ha a Titkársághoz bármely Részes Féltől kifogás érkezett, a javasolt módosítást az e bekezdés h)–j) pontjának megfelelően postai úton szavazásra kell bocsátani.

h) A Titkárságnak értesítenie kell a Részes Feleket arról, hogy a kifogásról szóló értesítést megkapta.

i) Hacsak a Titkárság nem kapja meg a Részes Felek legalább felétől az e bekezdés h) pontja szerinti értesítés napjától számított 60 napon belül az igenlő szavazatokat, ellenszavazatokat és tartózkodást, a javasolt módosítást a Konferencia következő ülésszaka elé kell utalni további tárgyalás céljából.

j) Amennyiben a szavazatok a Részes Felek felétől beérkeztek, a módosítást az igennel vagy nemmel szavazó Részes Felek kétharmados többsége fogadja el.

k) A Titkárság értesíti az összes Részes Felet a szavazás eredményéről.

l) Ha a javasolt módosítást elfogadták, az valamennyi Részes Fél tekintetében a Titkárság által küldött értesítés keltétől számított 90. napon lép hatályba, azon Részes Felek kivételével, amelyek az e cikk 3. bekezdésének megfelelően fenntartást jelentettek be.

3. Az e cikk 1. bekezdésének c) pontja vagy a 2. bekezdésének l) pontja értelmében biztosított 90 napos időszak alatt bármelyik Részes Fél írásban bejelentheti a letéteményes kormánynál a módosítással szembeni fenntartását. Az ilyen fenntartás visszavonásáig a Részes Fél úgy tekintendő, mint amely az érintett fajokkal folytatott kereskedelem tekintetében nem részese az Egyezménynek.

XVI. Cikk

A III. Függelék és annak módosítása

1. Bármelyik Részes Fél bármikor jegyzéket juttathat el a Titkársághoz azon fajokról, amelyeket a saját joghatósága területén a II. Cikk 3. bekezdésében említett célból szabályozás alá tartozónak tekint. A III. Függelék azoknak a Részes Feleknek a nevét tartalmazza, amelyek javasolták az érintett fajok III. Függelékbe való felvételét, a javasolt fajok tudományos nevét és az érintett állatok vagy növények vonatkozásában ezeknek az I. Cikk b) pontja szerint meghatározott bármely részét vagy származékát.

2. Az e cikk 1. bekezdésének rendelkezései értelmében benyújtott minden jegyzéket a beérkezés után a Titkárságnak a lehető legrövidebb időn belül közölnie kell a Részes Felekkel. A jegyzék a III. Függelék részeként a közlést követően 90 nap múlva lép hatályba. Az ilyen jegyzék közlése után bármikor bármelyik Részes Fél írásban fenntartást jelenthet be a letéteményes kormánynál bármely fajjal vagy annak részével vagy származékával kapcsolatban és amíg azt a fenntartást nem vonja vissza, az illető Államot nem tekintik az Egyezmény Részes Felének az érintett fajjal vagy részével vagy származékával folytatott kereskedelem vonatkozásában.

3. A Részes Fél, amely a III. Függelékben való felvétel céljából bejelentett egy fajt, ezt bármikor visszavonhatja úgy, hogy erről értesítést küld a Titkárságnak, amely közli a visszavonást valamennyi Részes Féllel. A visszavonás az ilyen közlés keltétől számított 30. napon lép hatályba.

4. Bármely Részes Félnek, amely az e Cikk 1. bekezdésének rendelkezései szerinti jegyzéket terjeszt elő, a Titkárság rendelkezésére kell bocsátania a kérdéses faj védelmére vonatkozó valamennyi belföldi törvénye és jogszabálya másolatát, minden olyan értelmezéssel együtt, amelyet a Részes Fél célszerűnek talál, vagy amelyet a Titkárság igényel. A Részes Félnek mindaddig, amíg a kérdéses faj a III. Függelékben szerepel, az ilyen törvények és jogszabályok bármely módosítását vagy új értelmezését elfogadásuk után be kell terjesztenie.

XVII. Cikk

Az Egyezmény módosítása

1. A Titkárság tartozik összehívni a Részes Felek konferenciájának rendkívüli ülésszakát, ha a Részes Felek legalább egyharmada írásban kéri az Egyezmény módosításának megvitatását és elfogadását. Az ilyen módosításokat a jelenlevő és szavazó Részes Felek kétharmados többségének kell elfogadnia. Ebből a szempontból a „jelenlevő és szavazó Részes Fél” kifejezés a jelenlevő és igennel vagy nemmel szavazó Részes Feleket jelenti. A szavazástól tartózkodó Részes Felek nem számítanak be a módosítás elfogadásához szükséges kétharmadba.

2. Minden módosítás javasolt szövegét a Titkárságnak legalább 90 nappal a tanácskozás előtt valamennyi Részes Félhez el kell juttatnia.

3. A módosítás az azt elfogadó Részes Felek tekintetében 60 nappal azután lép hatályba, hogy a Részes Felek kétharmada a letéteményes kormánynál letétbe helyezte a módosítás elfogadására vonatkozó okiratot. Ezt követően a módosítás minden további Részes Fél tekintetében 60 nappal azután lép hatályba, hogy ez a Részes Fél a módosítást elfogadó okiratát letétbe helyezte.

XVIII. Cikk

Viták eldöntése

1. A két vagy több Részes Fél között az Egyezmény értelmezésével vagy rendelkezései alkalmazásával kapcsolatban felmerült minden vitát az abban érintett feleknek kell megtárgyalniuk.

2. Ha a vitát az e cikk 1. bekezdése alapján nem lehet eldönteni, a Részes Felek közös megegyezéssel választott bíróság, különösen a Hágai Állandó Választott Bíróság elé terjeszthetik a vitát. A választott bíróság döntése a vitát előterjesztő Részes Felekre kötelező.

XIX. Cikk

Aláírás

Az Egyezmény Washingtonban, 1973. április 30-ig, ezt követően Bernben, 1974. december 31-ig írható alá.

XX. Cikk

Megerősítés, elfogadás, jóváhagyás

Az Egyezményt meg kell erősíteni, el kell fogadni, vagy jóvá kell hagyni. A megerősítő, elfogadási és jóváhagyási okiratokat a Svájci Államszövetség kormányánál kell letétbe helyezni, amely a letéteményes kormány lesz.

XXI. Cikk

Csatlakozás

Az Egyezményhez meghatározatlan ideig lehet csatlakozni. A csatlakozási okiratokat a letéteményes kormánynál kell letétbe helyezni.

XXII. Cikk

Hatálybalépés

1. Az Egyezmény a tizedik megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratnak a letéteményes kormánynál történt letétbe helyezését követő 90. napon lép hatályba.

2. Minden olyan Állam vonatkozásában, amely az Egyezményt a tizedik megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okirat letétbe helyezése után erősíti meg, fogadja el, hagyja jóvá vagy csatlakozik ahhoz, az Egyezmény a szóban forgó Állam megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezését követő 90. napon lép hatályba.

XXIII. Cikk

Fenntartások

1. Az Egyezmény rendelkezéseivel szemben általános fenntartás nem tehető. Különös fenntartásokat e cikk, valamint a XV. és XVI. Cikk rendelkezéseinek megfelelően lehet előterjeszteni.

2. Bármely Állam a megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezésekor különös fenntartást terjeszthet elő:

a) az I., II. vagy III. Függelékben szereplő bármelyik faj, vagy

b) a III. Függelékben szereplő fajra vonatkozóan közelebbről megjelölt bármely rész vagy származék

tekintetében.

3. Mindaddig, amíg egy Részes Fél az e Cikk rendelkezései értelmében előterjesztett fenntartását nem vonja vissza, e Részes Felet úgy kell tekinteni, mint amely nem részese az Egyezménynek az ilyen fenntartásban pontosan megjelölt faj vagy részek vagy származékok kereskedelme vonatkozásában.

XXIV. Cikk

Felmondás

A letéteményes kormányhoz intézett írásos értesítéssel bármelyik Részes Fél bármikor felmondhatja az Egyezményt. A felmondás tizenkét hónappal azután lép hatályba, hogy a letéteményes kormány az értesítést megkapta.

XXV. Cikk

Letéteményes

1. Az Egyezmény eredetijét – amelynek kínai, angol, francia, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles – a letéteményes kormánynál kell letétbe helyezni, amely annak hiteles másolatát valamennyi olyan Államhoz eljuttatja, amely aláírta azt vagy csatlakozási okiratát letétbe helyezte.

2. A letéteményes kormány valamennyi aláíró és csatlakozó államot és a Titkárságot tájékoztatja az Egyezmény aláírásáról, a megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratok letétbe helyezéséről, az Egyezmény hatálybalépéséről, módosításáról, a fenntartások bejelentéséről, valamint a felmondásra vonatkozó bejelentésekről.

3. Az Egyezmény hatálybalépésekor, annak hitelesített másolatát a letéteményes kormány eljuttatja az Egyesült Nemzetek Titkárságához azzal a céllal, hogy azt az Egyesült Nemzetek Alapokmánya 102. Cikkének megfelelően nyilvántartásba vegyék és közzétegyék.

Ennek hiteléül az alulírott, erre nézve kellően feljogosított meghatalmazottak az Egyezményt aláírták.

Kelt Washingtonban, az ezerkilencszázhetvenharmadik év március hó harmadik napján.

I., II. és III. Függelék * 

A 2008. február 12-i helyzet szerint

Értelmezés

1. A függelékekben szereplő fajokra utalás történik:

a) a fajok nevével; vagy

b) mint egy magasabb rendszertani egységben vagy annak egy kiemelt részében foglalt valamennyi fajra.

2. Az „spp.” rövidítés használatos egy magasabb rendszertani egység valamennyi fajának jelölésére.

3. A fajnál magasabb rendszertani egységekre történő utalás célja csupán tájékoztatás vagy osztályozás. A családok tudományos nevei mellett található magyar nevek csak tájékoztató jellegűek.

4. A növények esetében a következő rövidítések használatosak a fajnál alacsonyabb rendszertani egységnél:

a) az „ssp.” rövidítés az alfajt,

b) a „var(s)” rövidítés a változato(ka)t,

5. Mivel az I. függelékbe tartozó növényfajok, illetve magasabb rendszertani egységek egyike sincs azzal a magyarázattal ellátva, miszerint hibridjeikre vonatkozóan az Egyezmény III. Cikkének előírásai az irányadók, ezen fajok, illetve rendszertani egységek közül egy vagy több felhasználásával mesterségesen létrehozott hibridek kereskedelméhez a mesterséges szaporítást igazoló bizonylat szükséges. A hibridektől származó mag, pollen (beleértve a pollíniumot is), a vágott virág, valamint a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon lévő magonc- vagy szövettenyészetek nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá.

6. A III. függelékben szereplő fajok nevét követően zárójelben megadott országok neve azon Részes Feleké, amelyek az adott fajt a III. függelékre felvették.

7. Ha egy faj szerepel a függelékekben, akkor annak minden része és származéka is szerepel ugyanazon függelékben, kivéve, ha az adott fajra vonatkozó megjegyzésben feltüntetik, hogy csak bizonyos részei és származékai szerepelnek a függelékben. A II. vagy III. függelékben szereplő faj vagy magasabb rendszertani egység neve mellé tett # jel és az azt követő szám egy lábjegyzetre utal, amely a növények azon „példány”-ként kijelölt részeit és származékait jelöli, melyekre az I. Cikk b) pontjának (iii) alpontja alapján az Egyezmény előírásait alkalmazni kell.

I. függelék II. függelék III. függelék Magyar név
ÁLLATOK
CHORDATA (GERINCHÚROSOK)
MAMMALIA Emlősök
ARTIODACTYLA PÁROSUJJÚ PATÁSOK
Antilocapridae Villásszarvúantilop-
félék
Antilocapra americana (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) Villásszarvú antilop
Bovidae Marhafélék
Addax nasomaculatus Mendeszantilop
Ammotragus lervia Sörényes juh
Antilope cervicapra (Nepál) Indiai antilop
Bison bison athabascae Erdei amerikai bölény
Bos gaurus (a Bos frontalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Gaur
Bos mutus (a Bos grunniens-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Jak
Bos sauveli Kouprey
Bubalus arnee (Nepál) (a Bubalus bubalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Vízibivaly
Bubalus depressicornis Alföldi anoa
Bubalus mindorensis Mindoro bivaly
Bubalus quarlesi Hegyi anoa
Budorcas taxicolor Takin
Capra falconeri Pödröttszarvú kecske
Capricornis milneedwardsii Kínai széró
Capricornis rubidus Vörös széró
Capricornis sumatraensis Déli gorál
Capricornis thar Himalájai széró
Cephalophus brookei Brooke-bóbitásantilop
Cephalophus dorsalis Feketelábú bóbitásantilop
Cephalophus jentinki Libériai
bóbitásantilop
Cephalophus ogilbyi Ogilby-bóbitásantilop
Cephalophus silvicultor Sárgahátú bóbitásantilop
Cephalophus zebra Zebra-bóbitásantilop
Damaliscus pygargus pygargus Tarka lantszarvú antilop
Gazella cuvieri Edmi gazella
Gazella dorcas (Algéria, Tunézia) Dorkász gazella
Gazella leptoceros Homoki gazella
Hippotragus niger variani Óriás fekete lóantilop
Kobus leche Zambézi mocsáriantilop
Naemorhedus baileyi Vörös gorál
Naemorhedus caudatus Hosszúfarkú gorál
Naemorhedus goral Közönséges gorál
Naemorhedus griseus Kínai gorál
Nanger dama Dám gazella
Oryx dammah Kardszarvú nyársasantilop
Oryx leucoryx Arab nyársasantilop
Ovis ammon (az I. függeléken szereplő alfajok kivételével) Argali juh
Ovis ammon hodgsonii Tibeti argali juh
Ovis ammon nigrimontana Kara Tau argali juh
Ovis canadensis (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) Vastagszarvú juh
Ovis orientalis ophion Ciprusi muflon
Ovis vignei (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) Urial
Ovis vignei vignei Indiai urial
Pantholops hodgsonii Tibeti antilop, csiru
Philantomba monticola Kék bóbitásantilop
Pseudoryx nghetinhensis Vietnámi antilop
Rupicapra pyrenaica ornata Abruzzói zerge
Saiga borealis Mongol tatárantilop
Saiga tatarica Nyugati tatárantilop
Tetracerus quadricornis (Nepál) Négyszarvú antilop
Camelidae Tevefélék
Lama glama guanicoe Guanakó
Vicugna vicugna (az alábbi populációik kivételével: Argentína [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia [a teljes populáció]; Chile [a Primera Región populációja] és Peru [a teljes populáció]; amelyek a II. függeléken szerepelnek) Vicugna vicugna (csak az alábbi populációk: Argentína1 [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia2 [a teljes populáció]; Chile3 [a Primera Región populációja]; Peru4 [a teljes populáció]; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel) Vikunya
1 Az argentínai populáció (a II. függeléken szerepel):
Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint szövettel és az abból készített termékekkel és kézimunkákkal engedélyezhető. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-ARGENTINA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a VICUÑA-ARGENTINA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
2 A bolíviai populáció (a II. függeléken szerepel):
Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-BOLIVIA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-BOLIVIA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
3 A chilei populáció (a II. függeléken szerepel):
Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-CHILE” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-CHILE-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
4 A perui populáció (a II. függeléken szerepel):
Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval és a részes felek konferenciájának kilencedik ülésének időpontjában (1994. november) meglévő 3249 kg-nyi gyapjúkészlettel, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-PERU” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-PERU-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
Cervidae Szarvasfélék
Axis calamianensis Calamian-szarvas
Axis kuhlii Kuhl-szarvas
Axis porcinus annamiticus Annami disznószarvas
Blastocerus dichotomus Lápi szarvas
Cervus elaphus bactrianus Kasmíri gímszarvas
Cervus elaphus barbarus (Algéria, Tunézia) Atlasz-gímszarvas
Cervus elaphus hanglu Hangul-gímszarvas
Dama dama mesopotamica Mezopotámiai szarvas
Hippocamelus spp. Villásszarvasok
Mazama temama cerasina (Guatemala) Vörös nyársasszarvas cerasina alfaja
Muntiacus crinifrons Kontyos muntyákszarvas
Muntiacus vuquangensis Vietnami muntyákszarvas
Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala) Maja fehérfarkú szarvas
Ozotoceros bezoarticus Pampaszarvas
Pudu mephistophiles Északi törpeszarvas
Pudu puda Déli törpeszarvas
Rucervus duvaucelii Mocsári szarvas
Rucervus eldii Líraszarvas
Hippopotamidae Vízilófélék
Hexaprotodon liberiensis Törpevíziló
Hippopotamus amphibius Nílusi víziló
Moschidae Pézsmaszarvasfélék
Moschus spp. (csak az afganisztáni, bhutáni, india, mianmari, nepáli és pakisztáni populációi; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Moschus spp. (az afganisztáni, bhutáni, indiai, mianmari, nepáli és pakisztáni populációk kivételével; amelyek az I. függeléken szerepelnek) Pézsmaszarvasok
Suidae Babyrousa babyrussa Disznófélék
Közönséges babiruszadisznó
Babyrousa bolabatuensis Bola Batu babiruszadisznó
Babyrousa celebensis Nagyfogú babiruszadisznó
Babyrousa togeanensis Malenge-szigeti babiruszadisznó
Sus salvanius Törpedisznó
Tayassuidae Pekarifélék
Tayassuidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével és az örvös pekari (Pecari tajacu) Mexikóban és az
USA-ban élő populációi kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein)
Pekarifélék
Catagonus wagneri Chaco-pekari
CARNIVORA RAGADOZÓK
Ailuridae Kispandafélék
Ailurus fulgens Kispanda
Canidae Kutyafélék
Canis aureus (India) Aranysakál
Canis lupus (Csak Bhutan, India, Nepál és Pakisztán populációi, minden más populáció a II. függelékbe tartozik) Canis lupus (Kivéve Bhután, India, Nepál és Pakisztán populációit, melyek az I. függelékbe tartoznak) Szürke farkas
Cerdocyon thous Közönséges pamparóka
Chrysocyon brachyurus Sörényesfarkas
Cuon alpinus Vadkutya
Lycalopex culpaeus Culpeo pamparóka
Lycalopex fulvipes Darwin-pamparóka
Lycalopex griseus Argentin pamparóka
Lycalopex gymnocercus Igazi pamparóka
Speothos venaticus Erdeikutya
Vulpes bengalensis (India) Indiai róka
Vulpes cana Afgán róka
Vulpes vulpes griffithi (India) Vörös róka griffithi alfaja
Vulpes vulpes montana (India) Vörös róka montana alfaja
Vulpes vulpes pusilla (India) Vörös róka pusilla alfaja
Vulpes zerda Sivatagi róka
Eupleridae Falanukfélék
Cryptoprocta ferox Fossza
Eupleres goudotii Falanuk
Fossafossana Madagaszkári cibetmacska
Felidae Macskafélék
Felidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével. A háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Macskafélék
Acinonyx jubatus (Élő egyedekre, valamint vadászati trófeákra az éves exportkvótákat a következőképpen állapították meg: Botswana: 5; Namíbia: 150; Zimbabwe: 50. E példányok kereskedelmére az egyezmény III. cikkének előírásai vonatkoznak.) Gepárd
Caracal caracal (csak az ázsiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Sivatagi macska (karakál)
Catopuma temminckii Temminck-macska
Felis nigripes Feketelábú macska
Leopardus geoffroyi Geoffroy-macska
Leopardus jacobitus Andesi macska
Leopardus pardalis Ocelot
Leopardus tigrinus Tigrismacska
Leopardus wiedii Hosszúfarkú macska
Lynx pardinus Párduchiúz
Neofelis nebulosa Ködfoltos párduc
Panthera leo persica Ázsiai oroszlán
Panthera onca Jaguár
Panthera pardus Leopárd
Panthera tigris Tigris
Pardofelis marmorata Márványfoltos macska
Prionailurus bengalensis bengalensis (csak a bangladesi, indiai és thaiföldi populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Bengáli törpemacska törzsalakja
Prionailurus planiceps Laposfejű macska
Prionailurus rubiginosus (csak az indiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Rozsdás macska
Puma concolor coryi Floridai puma
Puma concolor costaricensis Costa Ricai puma
Puma concolor couguar Keleti puma
Puma yagouaroundi (csak a közép- és észak-amerikai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Jaguarundi
Uncia uncia Hópárduc
Herpestidae Mongúzfélék
Herpestes edwardsi (India) Rövidfarkú mongúz fuscus alfaja
Herpestes fuscus (India) Szürke mongúz
Herpestes javanicus auropunctatus (India) Jávai mongúz auropunctatus alfaja
Herpestes smithii (India) Smith-mongúz
Herpestes urva (India) Rákász-mongúz
Herpestes vitticollis (India) Csíkosnyakú mongúz
Hyaenidae Hiénafélék
Proteles cristata (Botswana) Cibethiéna
Mephitidae Bűzösborz-félék
Conepatus humboldtii Patagóniai bűzösborz
Mustelidae Menyétfélék
Lutrinae Vidraformák
Lutrinae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Vidrák
Aonyx capensis microdon (csak a kameruni és nigériai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Kongói tömpeujjúvidra
Enhydra lutris nereis Tengeri vidra
Lontra felina Parti vidra
Lontra longicaudis Hosszúfarkú vidra
Lontra provocax Déli vidra
Lutra lutra Közönséges vidra
Lutra nippon Japán vidra
Pteronura brasiliensis Óriásvidra
Mustelinae Menyétformák
Eira barbara (Honduras) Tayra
Galictis vittata (Costa Rica) Nagy grizon
Martes flavigula (India) Sárgatorkú nyest
Martes foina intermedia (India) Nyest intermedia alfaja
Martes gwatkinsii (India) Gwatkins-nyest
Mellivora capensis (Botswana) Méhészborz
Mustela altaica (India) Hegyi görény
Mustela erminea ferghanae (India) Hermelin ferghanae alfaja
Mustela kathiah (India) Sárgahasú menyét
Mustela nigripes Feketelábú görény
Mustela sibirica (India) Szibériai görény
Odobenidae Rozmárfélék
Odobenus rosmarus (Kanada) Rozmár
Otariidae Fülesfókafélék
Arctocephalus spp (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Medvefókák
Arctocephalus townsendi Guadelupe-medvefóka
Phocidae Fókafélék
Mirounga leonina Déli elefántfóka
Monachus spp. Barátfókák
Procyonidae Mosómedvefélék
Bassaricyon gabbii (Costa Rica) Ecsetfarkú nyestmedve
Bassariscus sumichrasti (Costa Rica) Közép-amerikai macskanyérc
Nasua narica (Honduras) Fehérorrú koati
Nasua nasua solitaria (Uruguay)
Potos flavus (Honduras)
Vörösorrú koati solitaria alfaja Farksodró
Ursidae Medvefélék
Ursidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Medvefélék
Ailuropoda melanoleuca Óriáspanda
Helarctos malayanus Maláj medve
Melursus ursinus Ajakos medve
Tremarctos ornatus Pápaszemes medve
Ursus arctos (Csak Bhutan, Kína, Mexikó és Mongólia populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik). Barnamedve
Ursus arctos isabellinus Himalájai barnamedve
Ursus thibetanus Örvös medve
Viverridae Cibetmacskafélék
Arctictis binturong (India) Binturong
Civettictis civetta (Botswana) Afrikai cibetmacska
Cynogale bennettii Vidracibet
Hemigalus derbyanus Sávos pálmasodró
Paguma larvata (India) Álcás pálmasodró
Paradoxurus Közönséges
hermaphroditus (India) Paradoxurus jerdoni (India) pálmasodró
Jerdon-pálmasodró
Prionodon linsang Sávos tigrispetymeg
Prionodon pardicolor Foltos tigrispetymeg
Viverra civettina (India) Malabári cibetmacska
Viverra zibetha (India) Indiai cibetmacska
Viverricula indica (India) Kis cibetmacska
CETACEA CETACEA spp. (Az I. függelékben szereplő fajok kivételével. A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) Fekete-tengeri populációjából származó vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott élő egyedekre megállapított éves export kvóta nulla.) CETEK
Balaenidae Simabálna-félék
Balaena mysticetus Grönlandi bálna
Eubalanea spp. Valódi simabálnák
Balaenopteridae Barázdásbálna-félék
Balaenoptera acutorostrata (kivéve Nyugat-Grönland populációját, mely a II. függelékbe tartozik) Közönséges csukabálna
Balaenoptera bonaerensis Déli csukabálna
Balaenoptera borealis Tőkebálna
Balaenoptera edeni Trópusi bálna
Balaenoptera musculus Óriásbálna
Balaenoptera physalus Közönséges barázdásbálna
Megaptera novaeangliae Hosszúszárnyú bálna
Delphinidae Delfinfélék
Orcaella brevirostris Kúposfejű delfin
Sotalia spp. Partidelfinek
Sousa spp. Púposdelfinek
Eschrichtiidae Szürkebálna-félék
Eschrichtius robostus Szürkebálna
Iniidae Folyamidelfin-félék
Lipotes vexillifer Kínai folyamidelfin
Neobalaneidae Törpebálna-félék
Caperea marginata Törpebálna
Phocoenidae Disznódelfin-félék
Neophocaena phocaenoides Rücskösfarkú disznódelfin
Phocoena sinus Kaliforniai disznódelfin
Physeteridae Ámbráscetfélék
Physeter catodon Nagy ámbráscet
Platanistidae Ázsiaifolyamidelfin-félék
Platanista spp. Ázsiai folyamidelfinek
Ziphiidae Csőröscetfélék
Berardius spp. Óriáscsőröscetek
Hyperoodon spp. Kacsafejű-csőröscetek
CHIROPTERA DENEVÉREK
Phyllostomidae Hártyásorrú denevérek
Platyrrhinus lineatus (Uruguay) Csíkoshátú gyümölcsdenevér
Pteropodidae Repülőkutya-félék
Acerodon spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Repülőrókák
Acerodon jubatus Fülöp-szigeteki repülőróka
Pteropus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételéve) Repülőrókák
Pteropus insularis Caroline-repülőróka
Pteropus loochoensis Japán repülőróka
Pteropus mariannus Mariana-repülőróka
Pteropus molossinus Aranyfejű repülőróka
Pteropus pelewensis Pelew-szigeti repülőróka
Pteropus pilosus Palau-repülőróka
Pteropus samoensis Samoa-repülőróka
Pteropus tonganus Tonga-repülőróka
Pteropus ualanus Kosrae-szigeti repülőróka
Pteropus yapensis Yap-szigeti repülőróka
CINGULATA ÖVESÁLLATOK
Dasypodidae Tatufélék
Cabassous centralis (Costa Rica) Északi csupaszfarkú tatu
Cabassous tatouay (Uruguay) Nagy csupaszfarkú-tatu
Chaetophractus nationi (A megállapított éves exportkvóta nulla. A faj minden példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.) Bolíviai szőröstatu
Priodontes maximus Óriástatu
DASYUROMORPHIA ERSZÉNYES RAGADOZÓK
Dasyuridae Erszényesnyestfélék
Sminthopsis longicaudata Hosszúfarkú erszényescickány
Sminthopsis psammophila Homoki erszényescickány
Thylacinidae Erszényesfarkasfélék
Thylacinus cynocephalus (valószínűleg kipusztult) Erszényes farkas
DIPROTODONTIA KEVÉSFOGÚ ERSZÉNYESEK
Macropodidae Kengurufélék
Dendrolagus inustus Szürke kúszókenguru
Dendrolagus ursinus Fekete kúszókenguru
Lagorchestes hirsutus Vörhenyes nyúlkenguru
Lagostrophus fasciatus Keresztsávos nyúlkenguru
Onychogalea fraenata Kantáros karmoskenguru
Onychogalea lunata Holdas karmoskenguru
Phalangeridae Kuszkuszfélék
Phalanger intercastellanus Sötétfarkú kuszkusz
Phalanger mimicus Déli kuszkusz
Phalanger orientalis Szürke kuszkusz
Spilocuscus kraemeri Apró foltoskuszkusz
Spilocuscus maculatus Foltos kuszkusz
Spilocuscus papuensis Pettyes foltoskuszkusz
Potoroidae Patkánykengurufélék
Bettongia spp. Patkánykenguruk
Caloprymnus campestris (valószínűleg kipusztult) Csupaszmellű patkánykenguru
Vombatidae Lasiorhinus krefftii Vombatfélék
Északi vombat
LAGOMORPHA NYÚLALAKÚAK
Leporidae Nyúlfélék
Caprolagus hispidus Sörtés nyúl
Romerolagus diazi Mexikói nyúl
MONOTREMATA KLOAKÁSOK
Tachyglossidae Hangyászsün-félék
Zaglossus spp. Hosszúcsőrű hangyászsünök
PERAMELEMORPHIA ORMÁNYOS ERSZÉNYESEK
Chaeropodidae Hosszúlábú andikutfélék
Chaeropus ecaudatus (valószínűleg kipusztult) Hosszúlábú bandikut
Peramelidae Bandikutfélék
Perameles bougainville Nyugati bandikut
Thylacomyidae Erszényesnyúl-félék
Macrotis lagotis Közönséges erszényesnyúl
Macrotis leucura Fehérfarkú erszényesnyúl
PERISSODACTYLA PÁRATLANUJJÚ PATÁSOK
Equidae Lófélék
Equus africanus (az Equus asinus-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Afrikai vadszamár
Equus grevyi Grevy-zebra
Equus hemionus (Az I. függelékben szereplő alfajok kivételével.) Ázsiai vadszamár
Equus hemionus hemionus Ázsiai vadszamár hemionus alfaja
Equus hemionus khur Ázsiai vadszamár khur alfaja
Equus kiang Kiang
Equus przewalskii Vadló
Equus zebra hartmannae Hartmann-hegyizebra
Equus zebra zebra Fokföldi hegyizebra
Rhinocerotidae Orrszarvúfélék
Rhinocerotidae spp. (a II. függeléken szereplő alfaj kivételével) Orrszarvúfélék
Ceratotherium simum simum (csak a
dél-afrikai és a szváziföldi populációk; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel. Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén, valamint vadászati trófeák esetén engedélyezhető. Az alfaj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően kell szabályozni)
Déli szélesszájú orrszarvú
Tapiridae Tapírfélék
Tapiridae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével)

Tapirus terrestris

Tapírfélék Közönséges tapír
PHOLIDOTA TOBZOSKÁK
Manidae Tobzoskafélék
Manis spp. (Az ázsiai tobzoskák (Manis crassicaudata, Manis culionensis, Manis javanica és Manis pentadactyla) vadon befogott és elsődlegesen kereskedelmi célból forgalomba kerülő példányaira a megállapított éves exportkvóta nulla.) Tobzoskák
PILOSA VENDÉGIZÜ-
LETESEK
Bradypodidae Háromujjúlajhár-félék
Bradypus variegatus Füstös háromujjú-lajhár
Megalonychidae Kétujjúlajhár-félék
Choloepus hoffmanni (Costa Rica) Hoffman-kétujjú-lajhár
Myrmecophagidae Hangyászfélék
Myrmecophaga tridactyla Sörényes hangyász
Tamandua mexicana (Guatemala) Északi hangyász
PRIMATES FŐEMLŐSÖK
PRIMATES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Főemlősök
Atelidae Csuklyásmajom-félék
Alouatta coibensis Coiba-bőgőmajom
Alouatta palliata Mellényes bőgőmajom
Alouatta pigra Mexikói bőgőmajom
Ateles geoffroyi frontatus Ékes pókmajom frontanus alfaja
Ateles geoffroyi panamensis Ékes pókmajom panamai alfaja
Brachyteles arachnoides Gyapjas pókmajom
Brachyteles hypoxanthus Északi gyapjasmajom
Oreonax flavicauda Sárgafarkú gyapjasmajom
Cebidae Csuklyásmajom-félék
Callimico goeldii Ugró tamarin
Callithrix aurita Fehérpamacsos selyemmajom
Callithrix flaviceps Sárgafejű selyemmajom
Leontopithecus spp. Oroszlánmajmok
Saguinus bicolor Csupaszpofájú tamarin
Saguinus geoffroyi Geoffroy-tamarin
Saguinus leucopus Fehérkezű tamarin
Saguinus martinsi Martins-tamarin
Saguinus oedipus Gyapjasfejű tamarin
Saimiri oerstedii Vöröshátú mókusmajom
Cercopithecidae Cerkóffélék
Cercocebus galeritus Kalapos mangábé
Cercopithecus diana Diána-cerkóf
Cercopithecus roloway Sárgacombú cerkóf
Macaca silenus Oroszlánfejű makákó
Mandrillus leucophaeus Drill
Mandrillus sphinx Mandrill
Nasalis larvatus Borneói nagyorrúmajom
Piliocolobus kirkii Kirk keleti kolobusz
Piliocolobus Tana-kolobusz
rufomitratus
Presbytis potenziani Mentawai langur
Pygathrix spp. Piszeorrú majmok
Rhinopithecus spp. Piszemajmok
Semnopithecus ajax Kasmíri szürkelangur
Semnopithecus dussumieri Dussumier-szürkelangur
Semnopithecus entellus Hulmán langur
Semnopithecus hector Terrai szürkelangur
Semnopithecus hypoleucos Feketelábú szürkelangur
Semnopithecus priam Sri Lanka-i szürkelangur
Semnopithecus Hegyi szürkelangur
schistaceus
Simias concolor Malacfarkúlangur
Trachypithecus geei Aranylangur
Trachypithecus pileatus Sapkás langur
Trachypithecus Shortridge-langur
shortridgei
Cheirogaleidae Törpemakifélék
Cheirogaleidae spp. Törpemakifélék
Daubentoniidae Véznaujjúmakifélék
Daubentonia Véznaujjú maki
madagascariensis
Hominidae Emberfélék
Gorilla beringei Keleti gorilla (hegyi gorilla)
Gorilla gorilla Gorilla
Pan spp. Csimpánzok
Pongo abelii Szumátrai orángután
Pongo pygmaeus Borneói orángután
Hylobatidae Gibbonfélék
Hylobatidae spp. Gibbonfélék
Indriidae Indrifélék
Indriidae spp. Indrifélék
Lemuridae Makifélék
Lemuridae spp. Makifélék
Lepilemuridae Fürgemakifélék
Lepilemuridae spp. Fürgemakifélék
Lorisidae Lórifélék
Nycticebus spp. Lajhármakik
Pitheciidae Sakifélék
Cacajao spp. Uakarik
Chiropotes albinasus Fehérorrú sátánmajom
PROBOSCIDEA ORMÁNYOSOK
Elephantidae Elefántfélék
Elephas maximus Ázsiai elefánt
Loxodonta africana (a botswanai, namíbiai, délafrikai és zimbabwei populációk kivételével, amelyek a II. függeléken szerepelnek) Loxodonta africana (csak a botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk(5); az összes többi populáció az I. függeléken szerepel)) Afrikai elefánt
5 A botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk (a II. függeléken szerepelnek):
Exportengedély kizárólag a következő esetekben adható:
a) vadászati trófeák nem kereskedelmi célból történő exportja esetén;
b) élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén a felek konferenciájának Botswanát és Zimbabwét érintő 11.20. határozata szerint, valamint élő állatok in situ természetvédelmi programok céljára Namíbiában és Dél-Afrikában történő felhasználása esetén;
c) nyersbőr exportja esetén;
d) szőr exportja esetén;
e) bőráruk kereskedelmi és nem kereskedelmi célú exportja esetén Botswana, Namíbia és Dél-Afrika számára, illetve nem kereskedelmi célú export esetén Zimbabwe számára;
f) egyénileg jelölt és tanúsítvánnyal ellátott, kész ékszerbe beépített ekipa nem kereskedelmi célból történő exportja esetén Namíbia számára, valamint elefántcsont-faragványok nem kereskedelmi célból történő exportja esetén Zimbabwe számára;
g) regisztrált nyers elefántcsont exportja esetén (Botswana, Namíbia, Dél-Afrika és Zimbabwe számára teljes agyarakra és agyardarabokra) a következő feltételek mellett:
i) kizárólag regisztrált állami tulajdonban lévő, az adott államból származó készletek esetén (a lefoglalt és az ismeretlen eredetű elefántcsontot kizárva);
ii) kizárólag az Egyezmény titkársága által az Állandó Bizottsággal történő konzultációt követően jóváhagyott kereskedelmi partnerek részére, amelyek nemzeti jogszabályai és belső kereskedelmi ellenőrzése megfelelően biztosítja, hogy az importált elefántcsont ne kerülhessen újra-exportálásra és azt a részes felek konferenciája 10.10. (Rev. CoP14[0]), a belső feldolgozásról és kereskedelemről szóló módosított határozata összes előírásának megfelelően kezelik;
iii) leghamarabb csak azt követően, hogy a titkárság jóváhagyta a leendő importáló országokat és a regisztrált állami tulajdonban lévő készleteket;
iv) nyers elefántcsont a regisztrált állami tulajdonban lévő készletek eladására vonatkozó, a felek tizenkettedik konferenciáján elfogadott feltételek mellett, amelyek a következők: 20 000 kg (Botswana), 10 000 kg (Namíbia), 30 000 kg (Dél-Afrika);
v) A felek tizenkettedik konferenciáján elfogadott mennyiségeken túl a Botswanában, Zimbabwéban, Namíbiában és
Dél-Afrikában 2007. január 31-ig regisztrált és az Egyezmény titkársága által jóváhagyott állami tulajdonban lévő elefántcsont exportálható és szállítható a g) iv) feltételei szerinti elefántcsonttal együtt, célállomásonként egyetlen szállítmányban, a titkárság szigorú ellenőrzése mellett;
vi[0]) a kereskedelemből származó haszon kizárólag elefántvédelmi programokra, valamint az elefánt elterjedési területén és azok közvetlen közelében élő helyi közösségek védelmét és fejlődését szolgáló programokra használható fel; valamint
vii) A g) v[0]) pontban meghatározott további mennyiségek kizárólag abban az esetben forgalmazhatók, ha az Állandó Bizottság megállapította, hogy a fenti feltételek teljesülnek;
h) A II. függelékben már szereplő populációkból származó elefántcsont kereskedelmének engedélyezésére vonatkozó további javaslat nem nyújtható be a felek konferenciájának, az annak tizennegyedik ülésével kezdődő és a g) i), g) ii), g) iii), g) vi) és g) vii) pontok előírásai szerint létrejött egyszeri szállítmány időpontja utáni kilenc évig tartó időszakban. Továbbá az ilyen további javaslatokat a 14.77. és 14.78. határozatok alapján kell kezelni.
A titkárság javaslatára az Állandó Bizottság dönthet úgy, hogy ezt a kereskedelmet részben vagy teljes egészében felfüggeszti abban az esetben, ha az exportáló vagy az importáló országok nem teljesítik az előírásokat, vagy a kereskedelem bizonyítottan káros hatással van más elefántpopulációkra. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
RODENTIA RÁGCSÁLÓK
Chinchillidae Csincsillafélék
Chinchilla spp. (a háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Csincsillák
Cuniculidae Pakafélék
Cuniculus paca (Honduras) Pettyes paka
Dasyproctidae Agutifélék
Dasyprocta punctata (Honduras) Közép-amerikai aguti
Erethizontidae Kúszósülfélék
Sphiggurus mexicanus (Honduras) Mexikói kúszósül
Sphiggurus spinosus (Uruguay) Tüskés kúszósül
Muridae Egérfélék
Leporillus conditor Nagy rőzsepatkány
Pseudomys fieldi praeconis Dűnelakó ausztrálegér
Xeromys myoides Ausztrál mocsáripatkány
Zyzomys pedunculatus Ausztrál szirtipatkány
Sciuridae Mókusfélék
Cynomys mexicanus Mexikói prérikutya
Marmota caudata (India) Hosszúfarkú mormota
Marmota himalayana (India) Himalájai mormota
Ratufa spp. Királymókusok
Sciurus deppei (Costa Rica) Deppe-erdeimókus
SCANDENTIA MÓKUSCICKÁNY-
ALAKÚAK
Tupaiidae Mókuscickányfélék
Tupaiidae spp. Mókuscickányok
SIRENIA SZIRÉNEK
Dugongidae Dugongfélék
Dugong dugon Dugong
Trichechidae Manátifélék
Trichechus inunguis Dél-amerikai manáti
Trichechus manatus Karibi manáti
Trichechus senegalensis Nyugat-afrikai manáti
AVES Madarak
ANSERIFORMES LÚDALAKÚAK
Anatidae Récefélék
Anas aucklandica Auckland-szigeti réce
Anas bernieri Bernier-réce
Anas chlorotis Maori réce
Anas formosa Cifra réce
Anas laysanensis Laysani réce
Anas nesiotis Campbell-szigeti réce
Anas oustaleti Mariana-szigeteki réce
Branta canadensis leucopareia Kanadai lúd
aleut-szigeteki alfaja
Branta ruficollis Vörösnyakú lúd
Branta sandvicensis Hawaii lúd
Cairina moschata (Honduras) Pézsmaréce
Cairina scutulata Dzsungelréce
Coscoroba coscoroba Koszkoróbahattyú
Cygnus melanocoryphus Feketenyakú hattyú
Dendrocygna arborea Pálmafütyülőlúd (Karibi fütyülőlúd)
Dendrocygna autumnalis (Honduras) Feketehasú fütyülőlúd
Dendrocygna bicolor (Honduras) Sujtásos fütyülőlúd
Oxyura leucocephala Kékcsőrü réce
Rhodonessa caryophyllacea (valószínűleg kipusztult) Rózsásfejű réce
Sarkidiornis melanotos Bütykös fényréce
APODIFORMES SARLÓSFECSKE-
ALAKÚAK
Trochilidae Kolibrifélék
Trochilidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Kolibrifélék
Glaucis dohrnii Bahia-remetekolibri
CHARADRIIFORMES LILEALAKÚAK
Burhinidae Ugartyúkfélék
Burhinus bistriatus (Guatemala) Koronás ugartyúk
Laridae Sirályfélék
Larus relictus Mongol sirály
Scolopacidae Szalonkafélék
Numenius borealis Eszkimópóling
Numenius tenuirostris Vékonycsőrü póling
Tringa guttifer Pettyes cankó
CICONIIFORMES GÓLYAALAKÚAK
Balaenicipitidae Papucscsőrűgólyafélék
Balaeniceps rex Papucscsőrű gólya
Ciconiidae Gólyafélék
Ciconia boyciana Feketecsőrű gólya
Ciconia nigra Fekete gólya
Jabiru mycteria Jabiru
Mycteria cinerea Szumátrai tantalusz
Phoenicopteridae Flamingófélék
Phoenicopteridae spp. Flamingófélék
Threskiornithidae Íbiszfélék
Eudocimus ruber Skarlátbatla
Geronticus calvus Déli tarvarjú
Geronticus eremita Tarvarjú
Nipponia nippon Nipponíbisz
Platalea leucorodia Kanalasgém
COLUMBIFORMES GALAMBALAKÚAK
Columbidae Galambfélék
Caloenas nicobarica Sörényes galamb
Ducula mindorensis Mindori császárgalamb
Gallicolumba luzonica Luzoni csillagosgalamb
Goura spp. Koronásgalambfajok
Nesoenas mayeri (Mauritius) Rózsás galamb
CORACIIFORMES SZALAKÓT-
ALAKÚAK
Bucerotidae Szarvascsőrűmadár-
félék
Aceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Ázsiai szarvascsőrű madarak
Aceros nipalensis Vöröstorkú szarvascsőrűmadár
Anorrhinus spp. Ázsiai szarvascsőrű madarak
Anthracoceros spp. Ázsiai szarvascsőrű madarak
Berenicornis spp. Ázsiai szarvascsőrű madarak
Buceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Ázsiai szarvascsőrű madarak
Buceros bicornis Nagy szarvascsőrűmadár
Penelopides spp. Ázsiai szarvascsőrű madarak
Rhinoplax vigil Kalapácsfejű szarvascsőrűmadár
Rhyticeros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Ázsiai szarvascsőrű madarak
Rhyticeros subruficollis Sárgatorkú szarvascsőrűmadár
CUCULIFORMES TURÁKÓ-ALAKÚAK
Musophagidae Turákófélék
Tauraco spp. Turákók
FALCONIFORMES SÓLYOM-ALAKÚAK
FALCONIFORMES spp. – (az I. függeléken szereplő fajok és az újvilágikeselyű-félék (Cathartidae) III. függelékben szereplő egy fajának kivételével; e család többi faja nem szerepel az egyezmény függelékein) Sólyomalakúak
Accipitridae Vágómadárfélék
Aquila adalberti Ibériai sas
Aquila heliaca Parlagi sas
Chondrohierax uncinatus wilsonii Csigászhéja kubai alfaja
Haliaeetus albicilla Rétisas
Harpia harpyja Hárpia
Pithecophaga jefferyi Majomevő sas
Cathartidae Újvillágikeselyű-félék
Gymnogyps californianus Kaliforniai kondor
Sarcoramphus papa Királykeselyű
(Honduras)
Vultur gryphus Andesi kondor
Falconidae Sólyomfélék
Falco araeus Seychelle-szigeteki vércse
Falco jugger Indiai sólyom
Falco newtoni (csak a Seychelle-szigeteki populáció) Madagaszkári vércse
Falco pelegrinoides Sivatagi sólyom
Falco peregrinus Vándorsólyom
Falco punctatus Mauritiusi vércse
Falco rusticolus Északi sólyom (vadászsólyom)
GALLIFORMES TYÚKALAKÚAK
Cracidae Hokkófélék
Crax alberti (Kolumbia) Kéklebenyes hokkó
Crax blumenbachii Atlanti hokkó
Crax daubentoni (Kolumbia) Sárgabütykös hokkó
Crax globulosa (Kolumbia) Pirosbütykös hokkó
Crax rubra (Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Honduras) Púpos hokkó
Mitu mitu Csupaszfülű mitu
Oreophasis derbianus Szarvas hokkó
Ortalis vetula (Guatemala, Honduras) Yukatáni erdeityúk
Pauxi pauxi (Kolumbia) Sisakoshokkó
Penelope albipennis Fehérszárnyú sakutyúk
Penelope purpurascens (Honduras) Borzas sakutyúk
Penelopina nigra (Guatemala) Szurdokguán
Pipile jacutinga Pápaszemes guán
Pipile pipile Trinidadi guán
Megapodiidae Lábastyúk-félék
Macrocephalon maleo Kalapácsfejű tyúk
Phasianidae Fácánfélék
Arborophila campbelli (Malajzia) Fehérarcú hegyifogoly
Arborophila charltonii (Malajzia) Örvös hegyifogoly
Argusianus argus Argosz-páva
Caloperdix oculeus (Malajzia) Rozsdás szemesfogoly
Catreus wallichii Bóbitás fácán
Colinus virginianus ridgwayi Bozótfürj sonora-
sivatagi alfaja
Crossoptilon crossoptilon Fehér fülesfácán
Crossoptilon mantchuricum Barna fülesfácán
Gallus sonneratii Gyöngyös bankivatyúk
Ithaginis cruentus Vérfácán
Lophophorus impejanus Himalájai fényfácán
Lophophorus lhuysii Kékfarkú fényfácán
Lophophorus sclateri Fehérfarkú fényfácán
Lophura edwardsi Vietnámi fácán
Lophura erythrophthalma (Malajzia) Sárgafarkú fácán
Lophura ignita (Malajzia) Tűzfácán
Lophura imperialis Császárfácán
Lophura swinhoii Nyerges fácán
Melanoperdix niger (Malajzia) Fekete erdeifogoly
Meleagris ocellata (Guatemala) Pávaszemes pulyka
Pavo muticus Zöld páva
Polyplectron bicalcaratum Szürke pávafácán
Polyplectron germaini Barna pávafácán
Polyplectron inopinatum (Malajzia) Hegyi pávafácán
Polyplectron malacense Maláj pávafácán
Polyplectron napoleonis Díszes pávafácán
Polyplectron schleiermacheri Borneói pávafácán
Rheinardia ocellata Gyöngyös fácán
Rhizothera dulitensis (Malajzia) Fehérhasú erdeifogoly
Rhizothera longirostris (Malajzia) Hosszúcsőrű erdeifogoly
Rollulus rouloul (Malajzia) Rulrul
Syrmaticus ellioti Fehérnyakú fácán
Syrmaticus humiae Burmai fácán
Syrmaticus mikado Mikádófácán
Tetraogallus caspius Kaszpi királyfogoly
Tetraogallus tibetanus Tibeti királyfogoly
Tragopan blythii Fehérhasú tragopán
Tragopan caboti Mandarintragopán
Tragopan melanocephalus Kasmír-tragopán
Tragopan satyra (Nepál) Szatírtragopán
Tympanuchus cupido attwateri Nagy prérityúk texasi alfaja
GRUIFORMES DARUALAKÚAK
Gruidae Darufélék
Gruidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Darufélék
Grus americana Lármás daru
Grus canadensis nesiotes Kanadai daru nesiotes alfaja
Grus canadensis pulla Kanadai daru pulla alfaja
Grus japonensis Mandzsu daru
Grus leucogeranus Hódaru
Grus monacha Kámzsás daru
Grus nigricollis Kormosfejű daru
Grus vipio Amúri daru
Otididae Túzokfélék
Otididae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Túzokfélék
Ardeotis nigriceps Indiai túzok
Chlamydotis macqueenii Pettyes túzok
Chlamydotis undulata Galléros túzok
Houbaropsis bengalensis Bengáli florikán
Rallidae Guvatfélék
Gallirallus sylvestris Barna bozótguvat
Rhynochetidae Kagufélék
Rhynochetos jubatus Kagu
PASSERIFORMES VERÉBALAKÚAK
Atrichornithidae Bozótjárófélék
Atrichornis clamosus Lármás bozótjáró
Cotingidae Kotingafélék
Cephalopterus ornatus (Kolumbia) Díszes sisakosmadár
Cephalopterus penduliger (Kolumbia) Lebernyeges sisakosmadár
Cotinga maculata Kobaltkotinga
Rupicola spp. Szirtimadárfajok
Xipholena atropurpurea Fehérszárnyú kotinga
Emberizidae Sármányfélék
Gubernatrix cristata Zöld kardinálispinty
Paroaria capitata Vöröslábú kardinálispinty
Paroaria coronata Szürke kardinálispinty
Tangarafastuosa Szivárványos tangara
Estrildidae Szövőpintyfélék
Amandava formosa Olajzöld asztrild
Lonchura oryzivora Rizspinty
Poephila cincta cincta Szakállas amandina törzsalakja
Fringillidae Pintyfélék
Carduelis cucullata Tűzcsíz
Carduelis yarrellii Aranyarcú csíz
Hirundinidae Fecskefélék
Pseudochelidon sirintarae Fehérszemű nádifecske
Icteridae Csirögefélék
Xanthopsar flavus Sáfránycsiröge
Meliphagidae Mézevőfélék
Lichenostomus melanops cassidix Borzas mézevő cassidix alfaja
Muscicapidae Légykapófélék
Acrocephalus rodericanus (Mauritius) Rodriguez-poszáta
Cyornis ruckii Rück-niltava
Dasyornis broadbenti litoralis (valószínűleg kipusztult) Vörhenyes sörtésmadár
Dasyornis longirostris Nyugati sörtésmadár
Garrulax canorus Énekes álszajkó
Leiothrix argentauris Ezüstfülű napmadár (ezüstfülű fülemüle)
Leiothrix lutea Piroscsőrű napmadár (kínai fülemüle)
Liocichla omeiensis Szecsuáni naprigó
Picathartes gymnocephalus Fehérnyakú gólyalábúvarjú
Picathartes oreas Szürkenyakú gólyalábúvarjú
Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius) Mauritiusi paradicsom-
légykapó
Paradisaeidae Paradicsommadár-
félék
Paradisaeidae spp. Paradicsommadárfélék
Pittidae Pittafélék
Pitta guajana Szalagos pitta
Pitta gurneyi Sziámi pitta
Pitta kochi Bajszos pitta
Pitta nympha Tündérpitta
Pycnonotidae Bülbülfélék
Pycnonotus zeylanicus Sárgafejű bülbül
Sturnidae Seregélyfélék
Gracula religiosa Beó
Leucopsar rothschildi Bali seregély
Zosteropidae Pápaszemesmadárfélék
Zosterops albogularis Ezüstbegyű pápaszemesmadár
PELECANIFORMES GÖDÉNYALAKÚAK
Fregatidae Fregattmadárfélék
Fregata andrewsi Fehérhasú fregattmadár
Pelecanidae Gödényfélék
Pelecanus crispus Borzas gödény
Sulidae Szulafélék
Papasula abbotti Falakó szula
PICIFORMES HARKÁLY-
ALAKÚAK
Capitonidae Bajszikafélék
Semnornis ramphastinus (Kolumbia) Tukánbajszika
Picidae Harkályfélék
Campephilus imperialis Császárharkály
Dryocopus javensis richardsi Koreai fehérhasú harkály
Ramphastidae Tukánfélék
Baillonius bailloni (Argentína) Sáfránytukán
Pteroglossus aracari Feketenyakú arasszári
Pteroglossus castanotis (Argentína) Barnafülű arasszári
Pteroglossus viridis Zöld arasszári
Ramphastos dicolorus (Argentína) Zöldcsőrű tukán
Ramphastos sulfuratus Szivárványcsőrű tukán
Ramphastos toco Tokótukán
Ramphastos tucanus Fehértorkú tukán
Ramphastos vitellinus Feketecsőrű tukán
Selenidera maculirostris (Argentína) Sávoscsőrű törpetukán
PODICIPEDIFORMES VÖCSÖKALAKÚAK
Podicipedidae Vöcsökfélék
Podilymbus gigas Óriásvöcsök
PROCELLARII- FORMES VÉSZMADÁR-
ALAKÚAK
Diomedeidae Albatroszfélék
Phoebastria albatrus Rövidfarkú albatrosz
PSITTACIFORMES PAPAGÁJALAKÚAK
PSITTACIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok, valamint a rózsásfejű törpepapagáj (Agapornis roseicollis), a hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus), a nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus) és a kis sándorpapagáj (Psittacula krameri) fajok kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein) Papagájalakúak
Cacatuidae Kakadufélék
Cacatua goffini Tanimbar-kakadu
Cacatua haematuropygia Vörösfarú kakadu
Cacatua moluccensis Malaku-kakadu
Cacatua sulphurea Sárgafülű kakadu (beleértve a kis sárgabóbitás, a közép sárgabóbitás és a narancsbóbitás kakadut is)
Probosciger aterrimus Arakakadu
Loriidae Lórifélék
Eos histrio Koronás lóri
Vini ultramarina Tengerkék lóri
Psittacidae Papagájfélék
Amazona arausiaca Vöröstorkú amazon
Amazona auropalliata Sárgatarkójú amazon
Amazona barbadensis Sárgavállú amazon
Amazona brasiliensis Vörösfarkú amazon
Amazona finschi Lilahomlokú amazon
Amazona guildingii Királyamazon
Amazona imperialis Császár amazon
Amazona leucocephala Kubai amazon
Amazona oratrix Sárgafejű amazon
Amazona pretrei Vörösmaszkos amazon
Amazona rhodocorytha Tüzeshomlokú amazon
Amazona tucumana Tukumán-amazon
Amazona versicolor Kékmaszkos amazon
Amazona vinacea Galambbegyű amazon
Amazona viridigenalis Zöldarcú amazon
Amazona vittata Puerto Rico-i amazon
Anodorhynchus spp. Jácintara-fajok
Ara ambiguus Nagy katonaara
Ara glaucogularis (Gyakran kereskednek vele a téves Ara caninde néven) Kéktorkú ara
Ara macao Sárgavállú ara
Ara militaris Kis katonaara
Ara rubrogenys Vörösfülű ara
Cyanopsitta spixii Spix-ara
Cyanoramphus forbesi Mangere-kecskepapagáj
Cyanoramphus novaezelandiae Piroshomlokú kecskepapagáj
Cyclopsitta diophthalma coxeni Pirosarcú fügepapagáj
Eunymphicus cornutus Szarvas papagáj
Geopsittacus occidentalis (valószínűleg kipusztult) Éjjeli papagáj
Guarouba guarouba Aranypapagáj
Neophema chrysogaster Narancshasú fűpapagáj
Ognorhynchus icterotis Sárgafülű papagáj
Pezoporus wallicus Földi papagáj
Pionopsitta pileata Skarláthomlokú papagáj
Primolius couloni Kékfejű törpeara
Primolius maracana Vöröshátú törpeara
Psephotus chrysopterygius Aranyvállú papagáj
Psephotus dissimilis Csuklyás papagáj
Psephotus pulcherrimus (valószínűleg kipusztult) Paradicsompapagáj
Psittacula echo Mauritiusi papagáj
Pyrrhura cruentata Kékmellű papagáj
Rhynchopsitta spp. Kékmellű papagáj
Strigops habroptilus Bagolypapagáj
RHEIFORMES NANDUALAKÚAK
Rheidae Nandufélék
Pterocnemia pennata (a Pterocnemia pennata pennata kivételével, amely a II. függeléken szerepel) Darwin-nandu
Pterocnemia pennata pennata Darwin-nandu törzsalakja
Rhea americana Nandu
SPHENISCIFORMES PINGVINALAKÚAK
Spheniscidae Pingvinfélék
Spheniscus demersus Pápaszemes pingvin
Spheniscus humboldti Humboldt-pingvin
STRIGIFORMES BAGOLYALAKÚAK
STRIGIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Bagolyalakúak
Strigidae Bagolyfélék
Heteroglaux blewitti Erdei kuvik
Mimizuku gurneyi Óriáskuvik
Ninox natalis Karácsony-szigeteki kakukkbagoly
Ninox novaeseelandiae undulata Kakukkbagoly undulata alfaja
Tytonidae Gyöngybagolyfélék
Tyto soumagnei Vörhenyes gyöngybagoly
STRUTHIONI-
FORMES
STRUCCALAKÚAK
Struthionidae Struccfélék
Struthio camelus (csak az algériai, Burkina Fasó-i, kameruni, a közép-afrikai köztársaságbeli, csádi, mali, mauritániai, marokkói, nigeri, nigériai, szenegáli és szudáni populációk; a többi populáció nem szerepel az egyezmény függelékein) Strucc
TINAMIFORMES TINAMÚ-ALAKÚAK
Tinamidae Tinamufélék
Tinamus solitarius Remetetinamu
TROGONIFORMES TROGON-ALAKÚAK
Trogonidae Trogonfélék
Pharomachrus mocinno Kvézál
REPTILIA Hüllők
CROCODYLIA KROKODILOK
CROCODYLIA spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Krokodilok
Alligatoridae Aligátorfélék
Alligator sinensis Kínai alligátor
Caiman crocodilus apaporiensis Apoporiszi pápaszemes kajmán
Caiman latirostris (az argentin populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel) Sakáre-kajmán
Melanosuchus niger (a II. függeléken szereplő brazil és ecuadori populációk kivételével. Az utóbbira nulla exportkvóta érvényes mindaddig, amíg az Egyezmény titkársága és az IUCN/SSC krokodilspecialista csoportja éves exportkvótát meg nem állapít) Fekete kajmán
Crocodylidae Krokodilfélék
Crocodylus acutus (a kubai populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel) Hegyesorrú krokodil
Crocodylus cataphractus Páncélos krokodil
Crocodylus intermedius Orinocói krokodil
Crocodylus mindorensis Mindorokrokodil
Crocodylus moreletii Púpos krokodil
Crocodylus niloticus (kivéve a botswanai, etiópiai, kenyai, madagaszkári, malawi, mozambiki, namíbiai, délafrikai, ugandai, tanzániai (amelyre a fogságban felnevelt példányok mellett legfeljebb 1600 vadonból származó példányig terjedő kvóta vonatkozik, beleértve a vadászati trófeákat is), zambiai és zimbabwei populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek) Nílusi krokodil
Crocodylus palustris Mocsári krokodil
Crocodylus porosus (kivéve az ausztráliai, indonéziai és pápua
új-guineai populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek)
Bordás krokodil
Crocodylus rhombifer Rombuszkrokodil
Crocodylus siamensis Sziámi krokodil
Osteolaemus tetraspis Tompaorrú krokodil
Tomistoma schlegelii Szunda-krokodil
Gavialidae Gaviálfélék
Gavialis gangeticus Gangeszi gaviál
RHYNCHOCEPHALIA HIDASGYÍKOK
Sphenodontidae Hidasgyíkfélék
Sphenodon spp. Hidasgyíkok
SAURIA GYÍKOK
Agamidae Agámafélék
Uromastyx spp. Tüskésfarkúgyíkok
Chamaeleonidae Kaméleonfélék
Bradypodion spp. Törpekaméleonok
Brookesia spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Levélkaméleonok
Brookesia perarmata Fegyveres levélkaméleon
Calumma spp. Kaméleonok
Chamaeleo spp. Valódi kaméleonok
Furcifer spp. Kaméleonok
Cordylidae Tobzosfarkúgyík-félék
Cordylus spp. Tobzosfarkúgyíkok
Gekkonidae Gekkófélék
Cyrtodactylus serpensinsula Kígyó-szigeti csupaszujjú gekkó
Hoplodactylus spp.
(Új-Zéland)
Új-Zélandi gekkók
Naultinus spp.
(Új-Zéland)
Új-Zélandi gekkók
Phelsuma spp. Nappaligekkók
Uroplatus spp. Laposfarkú gekkók
Helodermatidae Viperagyíkfélék
Heloderma spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) Viperagyíkok
Heloderma horridum charlesbogerti Guatemalai viperagyík
Iguanidae Leguánfélék
Amblyrhynchus cristatus Tengeri leguán
Brachylophus spp. Falakó leguánok
Conolophus spp. Varacskosfejű gyíkok
Cyclura spp. Orrszarvúleguánok
Iguana spp. Valódi leguánok
Phrynosoma coronatum Koronás békagyík
Sauromalus varius Tarka csukvalla
Lacertidae Nyakörvösgyík-félék
Gallotia simonyi Kanári-szigeti óriásgyík
Podarcis lilfordi Baleári faligyík
Podarcis pityusensis Ibizai faligyík
Scincidae Vakondgyíkfélék
Corucia zebrata Óriás zebragyík
Teiidae Tejufélék
Crocodilurus amazonicus Krokodilfarkú gyík
Dracaena spp. Krokodiltejuk
Tupinambis spp. Tejuk
Varanidae Varánuszfélék
Varanus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Varánuszok
Varanus bengalensis Bengáli varánusz
Varanus flavescens Sárga varánusz
Varanus griseus Pusztai varánusz
Varanus komodoensis Komodói varánusz
Varanus nebulosus Nincs magyar neve
Xenosauridae Bütykösgyíkfélék
Shinisaurus crocodilurus Krokodilfarkú bütykösgyík
SERPENTES KÍGYÓK
Boidae Boafélék
Boidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Boafélék
Acrantophis spp. Madagaszkári boák
Boa constrictor occidentalis Nyugati vörösfarkú boa
Epicrates inornatus Puerto-Rico-i karcsúboa
Epicrates monensis Mona-karcsúboa
Epicrates subflavus Jamaikai karcsúboa
Sanzinia madagascariensis Madagaszkári falakó boa
Bolyeriidae Mauritiusiboa-félék
Bolyeriidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Mauritiusiboa-félék
Bolyeria multocarinata Mauritiusi boa
Casarea dussumieri Rőtpikkelyű boa
Colubridae Siklófélék
Atretium schistosum (India) Nincs magyar neve
Cerberus rynchops (India) Kutyafejű vízisikló
Clelia clelia Musszurána
Cyclagras gigas Brazil hamiskobra
Elachistodon westermanni Indiai tojásevő-kígyó
Ptyas mucosus Patkányevő sikló
Xenochrophis piscator (India) Nincs magyar neve
Elapidae Mérgessiklófélék
Hoplocephalus bungaroides Sárgafoltos hamiskobra
Micrurus diastema (Honduras) Atlanti korallkígyó
Micrurus nigrocinctus (Honduras) Feketegyűrűs korallkígyó
Naja atra Nincs magyar neve
Naja kaouthia Nincs magyar neve
Naja mandalayensis Nincs magyar neve
Naja naja Pápaszemes kobra
Naja oxiana Nincs magyar neve
Naja philippinensis Nincs magyar neve
Naja sagittifera Nincs magyar neve
Naja samarensis Nincs magyar neve
Naja siamensis Nincs magyar neve
Naja sputatrix Nincs magyar neve
Naja sumatrana Nincs magyar neve
Ophiophagus hannah Királykobra
Loxocemidae Újvilágipiton-félék
Loxocemidae spp. Újvilágipiton-félék
Pythonidae Pitonfélék
Pythonidae spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) Pitonfélék
Python molurus molurus Tigrispiton törzsalakja
Tropidophiidae Földiboafélék
Tropidophiidae spp. Földiboafélék
Viperidae Viperafélék
Crotalus durissus (Honduras) Borzasztó csörgőkígyó
Daboia russelii (India) Daboja
Vipera ursinii (csak az európai populáció, kivéve a volt Szovjetunió területén élőket; ez utóbbiak nem szerepelnek az egyezmény függelékein) Parlagi vipera
Vipera wagneri Wagner-hegyivipera
TESTUDINES TEKNŐSÖK
Carettochelyidae Kétkarmúteknős-félék
Carettochelys insculpta Kétkarmú teknős
Chelidae Kígyónyakú-
teknősfélék
Chelodina mccordi McCord-
kígyónyakúteknős
Pseudemydura umbrina Ál-huszárteknős
Cheloniidae Tengeriteknős-félék
Cheloniidae spp. Tengeriteknős-félék
Chelydridae Aligátorteknős-félék
Macrochelys temminckii Keselyűteknős
(Amerikai Egyesült
Államok)
Dermatemydidae Tabascoteknős-félék
Dermatemys mawii Tabasco-teknős
Dermochelyidae Kérgesteknősfélék
Dermochelys coriacea Kérgesteknős
Emydidae Édesvíziteknős-félék
Glyptemys insculpta Északi víziteknős
Glyptemys muhlenbergii Muhlenberg-víziteknős
Graptemys spp. (Amerikai Egyesült Államok) Térképteknősök
Terrapene spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Dobozteknősök
Terrapene coahuila Coahuilai dobozteknős
Geoemydidae
Batagur baska Batagur-teknős
Callagur borneoensis Callagur-teknős
Cuora spp. Szelenceteknősök
Geoclemys hamiltonii Hamilton-teknős
Geoemyda spengleri (Kína) Cakkos földiteknős
Heosemys annandalii Templomteknős
Heosemys depressa Lapos partiteknős
Heosemys grandis Óriás-partiteknős
Heosemys spinosa Tüskés partiteknős
Kachuga spp. Fedélteknősök
Leucocephalon yuwonoi Celebeszi erdeiteknős
Malayemys Nagyfejű
macrocephala csigaevőteknős
Malayemys subtrijuga Maláj csigaevőteknős
Mauremys annamensis Annami teknős
Mauremys iversoni (Kína) Iverson-víziteknős
Mauremys megalocephala (Kína) Nagyfejű háromélűteknős
Mauremys mutica Indokínai víziteknős
Mauremys nigricans (Kína) Nagy háromélűteknős
Mauremys pritchardi (Kína) Pritchard-víziteknős
Mauremys reevesii (Kína) Kínai háromélűteknős
Mauremys sinensis (Kína) Kínai csíkosteknős
Melanochelys tricarinata Háromélű földiteknős
Morenia ocellata Burmai gyűrűsteknős
Notochelys platynota Maláj laposhátúteknős
Ocadia glyphistoma (Kína) Kuanghszi-csíkosteknős
Ocadia philippeni (Kína) Hajnani csíkosteknős
Orlitia borneensis Borneói folyamiteknős
Pangshura spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Fedélteknősök
Pangshura tecta Indiai fedélteknős
Sacalia bealei (Kína) Kínai szemesteknős
Sacalia pseudocellata (Kína) Hajnani szemesteknős
Sacalia quadriocellata (Kína) Díszes szemesteknős
Siebenrockiella crassicollis Fekete szélesfejűteknős
Siebenrockiella leytensis Leytei partiteknős
Platysternidae Nagyfejűteknős-félék
Platysternon megacephalum Nagyfejű teknős
Podocnemididae Sisakteknősfélék
Erymnochelys Madagaszkári
madagascariensis folyamteknős
Peltocephalus dumerilianus Duméril-sisakteknős
Podocnemis spp. Folyamteknősök
Testudinidae Szárazfölditeknősfélék
Testudinidae spp. [az I. függeléken szereplő fajok kivételével; a sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott egyedeire megállapított éves exportkvóta nulla] Szárazfölditeknősfélék
Astrochelys radiata Sugaras teknős
Astrochelys yniphora Csőrösmellű teknős
Chelonoidis nigra Elefántteknős
Gopherus flavo marginatus Mexikói üregteknős
Psammobates geometricus Déli sátorteknős
Pyxis arachnoides Közönséges pókteknős
Pyxis planicauda Lapos pókteknős
Testudo kleinmanni Egyiptomi teknős
Trionychidae Lágyhéjúteknősfélék
Amyda cartilaginea Porcos lágyhéjúteknős
Apalone spinifera atra Fekete lágyhéjúteknős
Aspideretes gangeticus Gangeszi lágyhéjúteknős
Aspideretes hurum Pávaszemes lágyhéjúteknős
Aspideretes nigricans Sötét lágyhéjúteknős
Chitra spp. Piszelágyhéjúteknősök
Lissemys punctata Indiai leffentyűsteknős
Lissemys scutata Burmai leffentyűsteknős
Palea steindachneri (Kína) Bibircsesnyakú lágyhéjúteknős
Pelochelys spp. Óriáslágyhéjúteknősök
Pelodiscus axenaria (Kína) Nincs magyar neve
Pelodiscus maackii (Kína) Nincs magyar neve
Pelodiscus parviformis (Kína) Nincs magyar neve
Rafetus swinhoei (Kína) Swinhoe-lágyhéjúteknős
AMPHIBIA Kétéltűek
ANURA BÉKÁK
Bufonidae Varangyfélék
Altiphrynoides spp. Elevenszülő békák
Atelopus zeteki Panamai csonkaujjúbéka
Bufo periglenes Aranyvarangy
Bufo superciliaris Kameruni varangy
Nectophrynoides spp. Elevenszülő békák
Nimbaphrynoides spp. Elevenszülő békák
Spinophrynoides spp. Elevenszülő békák
Dendrobatidae Nyílméregbéka-félék
Allobates femoralis Barnacombú famászóbéka
Allobates zaparo magyar neve nincs
Dendrobates spp. Nyílméregbékák
Epipedobates spp. Nyílméregbékák
Phyllobates spp. Nyílméregbékák
Mantellidae Aranybékafélék
Mantella spp. Aranybékafélék
Microhylidae Szűkszájúbéka-félék
Dyscophus antongilii Paradicsombéka
Scaphiophryne gottlebei Nincs magyar neve
Myobatrachidae Gyomorköltőbékafélék
Rheobatrachus spp. Gyomorköltő békák
Ranidae Valódibéka-félék
Euphlyctis hexadactylus Hatujjú béka
Hoplobatrachus Tigrisbéka
tigerinus
CAUDATA FARKOS KÉTÉLTŰEK
Ambystomidae Harántfogúgőtefélék
Ambystoma dumerilii Nincs magyar neve
Ambystoma mexicanum Axolotl
Cryptobranchidae Óriásszalamandra-
félék
Andrias spp. Óriásszalamandrák
ELASMOBRANCHII Porcoshalak
LAMNIFORMES HERINGCÁPA- ALAKÚAK
Cetorhinidae Cetcápafélék
Cetorhinus maximus Óriáscetcápa
Lamnidae Heringcápafélék
Carcharodon carcharias Nagy fehércápa
ORECTOLOBI-
FORMES
RABLÓCÁPA- ALAKÚAK
Rhincodontidae Rablócápafélék
Rhincodon typus Érdes rablócápa
RAJIFORMES RÁJAALAKÚAK
Pristidae Fűrészesrája-félék
Pristidae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével) Fűrészesrája-félék
Pristis microdon (Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható akváriumokba elsősorban állományvédelmi célból történő szállítása esetén engedélyezhető.) Édesvízi fűrészesrája
ACTINOPTERYGII Sugarasúszójú halak
ACIPENSERIFORMES TOKALAKÚAK
ACIPENSERIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Tokalakúak
Acipenseridae Tokfélék
Acipenser brevirostrum Tompaorrú tok
Acipenser sturio Közönséges tok
ANGUILLIFORMES ANGOLNA-
ALAKÚAK
Anguillidae Angolnafélék
Anguilla anguilla (2009. március 13-án lép hatályba) Angolna
CYPRINIFORMES PONTYALAKÚAK
Catostomidae Nincs magyar nevük
Chasmistes cujus Cui-ui
Cyprinidae Pontyfélék
Caecobarbus geertsi Afrikai vakmárna
Probarbus jullieni Nincs magyar neve
OSTEOGLOSSI- FORMES CSONTOSNYELVŰ HALALAKÚAK
Osteoglossidae Csontosnyelvűhal-félék
Arapaima gigas Arapaima
Scleropages formosus Ázsiai csontnyelvűhal
PERCIFORMES SÜGÉRALAKÚAK
Labridae Ajakoshalfélék
Cheilinus undulatus Napóleonhal
Sciaenidae Dobolóhalfélék
Totoaba macdonaldi Totoaba
SILURIFORMES HARCSAALAKÚAK
Pangasiidae Óriásharcsa-félék
Pangasianodon gigas Óriásharcsa
SYNGNATHIFORMES TŰHALALAKÚAK
Syngnathidae Tűhalfélék
Hippocampus spp. Csikóhalak
SARCOPTERYGII Tüdőshalak
CERATODONTI- FORMES TUDÓSHAL- ALAKÚAK
Ceratodontidae Ausztráliai tüdőshal- félék
Neoceratodus forsteri Ausztrál tüdőshal
COELACANTHI- FORMES BOJTOSÚSZÓJÚ- HALALAKÚAK
Latimeriidae Bojtosúszóhal-félék
Latimeria spp. Bojtosúszójú halak
ECHINODERMATA (TÜSKÉSBŐRŰEK)
HOLOTHUROIDEA Tengeri uborkák
ASPIDOCHIROTIDA
Stichopodidae Nincs magyar nevük
Isostichopus fuscus (Ecuador) Nincs magyar neve
ARTHROPODA (ÍZELTLÁBÚAK)
ARACHNIDA Pókszabásúak
ARANEAE PÓKOK
Theraphosidae Madárpókfélék
Aphonopelma albiceps Nincs magyar neve
Aphonopelma pallidum Nincs magyar neve
Brachypelma spp. Madárpókok
SCORPIONES SKORPIÓK
Scorpionidae Skorpiófélék
Pandinus dictator Óriásskorpió
Pandinus gambiensis Gambiai óriásskorpió
Pandinus imperator Császárskorpió
INSECTA Rovarok
COLEOPTERA BOGARAK
Lucanidae Szarvasbogárfélék
Colophon spp.
(Dél-Afrika)
Nincs magyar nevük
LEPIDOPTERA LEPKÉK
Papilionidae Pillangófélék
Atrophaneura jophon Nincs magyar neve
Atrophaneura pandiyana Nincs magyar neve
Bhutanitis spp. Nincs magyar neve
Ornithoptera spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Madárszárnyú pillangók
Ornithoptera alexandrae Alexandra-királyné pillangó
Papilio chikae Luzoni fecskefarkúlepke
Papilio homerus Homerus-
fecskefarkúlepke
Papilio hospiton Homerus-
fecskefarkúlepke
Parnassius apollo Apolló-lepke
Teinopalpus spp. Nincs magyar nevük
Trogonoptera spp. Madárszárnyú pillangók
Troides spp. Madárszárnyú pillangók
ANNELIDA (GYŰRŰSFÉRGEK)
HIRUDINOIDEA Piócák
ARHYNCHOB- DELLIDA
Hirudinidae Piócafélék
Hirudo medicinalis Orvosi pióca
MOLLUSCA (PUHATESTŰEK)
BIVALVIA Kagylók
MYTILOIDA Nincs magyar nevük
Mytilidae Nincs magyar nevük
Lithophaga lithophaga Sziklafúró kagyló
UNIONOIDA
Unionidae Folyamikagyló-félék
Conradilla caelata Madárszárnyú gyöngykagyló
Cyprogenia aberti Ehető gyöngykagyló
Dromus dromas Dromedár- gyöngykagyló
Epioblasma curtisii Curtis-gyöngykagyló
Epioblasma florentina Sárga gyöngykagyló
Epioblasma sampsonii Sampson-gyöngykagyló
Epioblasma sulcata perobliqua Nincs magyar neve
Epioblasma torulosa gubernaculum Zöld gyöngykagyló
Epioblasma torulosa rangiana Északi gyöngykagyló
Epioblasma torulosa torulosa Bütykös gyöngykagyló
Epioblasma turgidula Turgid-gyöngykagyló
Epioblasma walkeri Barna gyöngykagyló
Fusconaia cuneolus Nincs magyar neve
Fusconaia edgariana Nincs magyar neve
Lampsilis higginsii Higgins-gyöngykagyló
Lampsilis orbiculata orbiculata Rózsaszín gyöngykagyló
Lampsilis satur Lapos zsebkönyvkagyló
Lampsilis virescens Alabama-lámpakagyló
Plethobasus cicatricosus Szemölcsöshátú gyöngykagyló
Plethobasus cooperianus Narancslábú gyöngykagyló
Pleurobema clava Nincs magyar neve
Pleurobema plenum Érdes gyöngykagyló
Potamilus capax Vaskos zsebkönyvkagyló
Quadrula intermedia Vaskos zsebkönyvkagyló
Quadrula sparsa Appalach
majomarcú-kagyló
Toxolasma cylindrellus Halvány törpekagyló
Unio nickliniana Nicklin-gyöngykagyló
Unio tampicoensis tecomatensis Tampico-gyöngykagyló
Villosa trabalis Cumberland-babkagyló
VENEROIDA
Tridacnidae Óriáskagylófélék
Tridacnidae spp. Óriáskagylófélék
GASTROPODA Csigák
ARCHAEOGASTRO-
PODA
Haliotidae Fülcsigafélék
Haliotis midae
(Dél-Afrika)
Midász-fülcsiga
MESOGASTROPODA
Strombidae Óriás szárnyascsigafélék
Strombus gigas Óriás-szárnyascsiga
STYLOMMATOP- HORA TÜDŐSCSIGÁK
Achatinellidae Kis achátcsigafélék
Achatinella spp. Kis achátcsigák
Camaenidae Falakócsiga-félék
Papustyla pulcherrima Zöld falakó-csiga
CNIDARIA (KORALLOK, TŰZKORALLOK, VIRÁGÁLLATOK)
ANTHOZOA Virágállatok
ANTIPATHARIA FEKETE-KORALLOK
ANTIPATHARIA spp. Feketekorallok
HELIOPORACEA KÉK KORALLOK
Helioporidae Kékkorall-félék
Helioporidae spp. (csak a Heliopora coerulea fajt tartalmazza, a fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Kékkorall-félék
SCLERACTINIA KŐKORALLOK
SCLERACTINIA spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Kőkorallok
STOLONIFERA
Tubiporidae Orgonakorall-félék
Tubiporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Orgonakorall-félék
HYDROZOA Hidrák
MILLEPORINA TŰZKORALLOK
Milleporidae Tűzkorall-félék
Milleporidae spp.
(A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai)
Tűzkorall-félék
STYLASTERINA
Stylasteridae Hidrokorall-félék
Stylasteridae spp.
(A fosszíliákra nem
Hidrokorall-félék
vonatkoznak az
egyezmény előírásai)
NÖVÉNYEK
AGAVACEAE Agávéfélék
Agave parviflora Törpeagávé
Agave victoriae-reginae #1 Viktória-királynő agávé
Nolina interrata San Diego-i medvefű
AMARYLLIDACEAE Amarilliszfélék
Galanthus spp. #1 Hóvirágok
Sternbergia spp. #1 Vetővirágok
APOCYNACEAE Meténgfélék
Hoodia spp. #9 Nincs magyar nevük
Pachypodium spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Gumólábfák
Pachypodium ambongense Nincs magyar neve
Pachypodium baronii Nincs magyar neve
Pachypodium decaryi Nincs magyar neve
Rauvolfia serpentina #2 Indiai vérnyomáscserje
ARALIACEAE Aráliafélék
Panax ginseng (csak az orosz föderációbeli populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) #3 Ázsiai ginszeng
Panax quinquefolius #3 Amerikai ginszeng
ARAUCARIACEAE Araukáriafélék
Araucaria araucana Chilei fenyő
BERBERIDACEAE Borbolyafélék
Podophyllum hexandrum #2 Himalájai tojásbogyó
BROMELIACEAE Broméliafélék
Tillandsia harrisii #1 Harris-tillandzia
Tillandsia kammii # 1 Kamm-tillandzia
Tillandsia kautskyi #1 Kautsky-tillandzia
Tillandsia mauryana #1 Maury-tillandzia
Tillandsia sprengeliana #1 Sprenge-tillandzia
Tillandsia sucrei # 1 Sucre-tillandzia
Tillandsia xerographica #1 Sarjadó tillandzia
CACTACEAE Kaktuszfélék
CACTACEAE spp.
(az I. függeléken szereplő, illetve a Pereskia spp.,
Kaktuszfélék
Pereskiopsis spp. és
Quiabentia spp fajok kivételével) (6)#4
Ariocarpus spp. Gyapjas kaktuszok
Astrophytum asterias Dinnyealakú csillagkaktusz
Aztekium ritteri Aztékkaktusz
Coryphantha werdermannii Werdermann-répagyökerűkaktusz
Discocactus spp. Korongkaktuszok
Echinocereus ferreirianus ssp. lindsayi Nincs magyar neve
Echinocereus schmollii Karcsúkaktusz
Escobaria minima Nincs magyar neve
Escobaria sneedii Nincs magyar neve
Mammillaria pectinifera Nincs magyar neve
Mammillaria solisioides Nincs magyar neve
Melocactus conoideus Nincs magyar neve
Melocactus deinacanthus Nincs magyar neve
Melocactus glaucescens Nincs magyar neve
Melocactus paucispinus Nincs magyar neve
Obregonia denegrii Kövirózsakaktusz
Pachycereus militaris Katona orgonakaktusz
Pediocactus bradyi Nincs magyar neve
Pediocactus knowltonii Nincs magyar neve
Pediocactus paradinei Nincs magyar neve
Pediocactus peeblesianus Nincs magyar neve
Pediocactus sileri Nincs magyar neve
Pelecyphora spp. Bárdkaktuszok
Sclerocactus brevihamatus ssp. tobuschii Nincs magyar neve
Sclerocactus erectocentrus Nincs magyar neve
Sclerocactus glaucus Nincs magyar neve
Sclerocactus mariposensis Nincs magyar neve
Sclerocactus mesae- verdae Nincs magyar neve
Sclerocactus nyensis Nincs magyar neve
Sclerocactus papyracanthus Papírtövisű kaktusz
Sclerocactus pubispinus Nincs magyar neve
Sclerocactus wrightiae Nincs magyar neve
Strombocactus spp. Nincs magyar nevük
Turbinicarpus spp. Nincs magyar nevük
Uebelmannia spp. Nincs magyar nevük
6 Az alábbi hibridek és/vagy kertészeti változatok mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá:
Hatiora x graeseri
Schlumbergera x buckleyi
Schlumbergera russelliana x Schlumbergera truncata
Schlumbergera orssichiana x Schlumbergera truncata
Schlumbergera opuntioides x Schlumbergera truncata
Schlumbergera truncata (kertészeti változatok)
Cactaceae spp. klorofillhiányos formái, a következő oltóalanyokra oltva: Harrisia 'Jusbertii', Hylocereus trigonus vagy
Hylocereus undatus
Opuntia microdasys (kertészeti változatok)
CARYOCARACEAE Szuaridiófélék
Caryocar costaricense #1 Ajillo
COMPOSITAE (ASTERACEAE) Fészkesek
Saussurea costus Indiai törpebogáncs
CRASSULACEAE Varjúhájfélék
Dudleya stolonifera Nincs magyar neve
Dudleya traskiae Nincs magyar neve
CUPRESSACEAE Ciprusfélék
Fitzroya cupressoides Patagón ciprus
Pilgerodendron uviferum Patagón déliciprus
CYATHEACEAE Páfrányfafélék
Cyathea spp. #1 Serlegpáfrányok
CYCADACEAE Cikászfélék
CYCADACEAE spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) #1 Cikászfélék
Cycas beddomei Beddome-cikász
DICKSONIACEAE Páfrányfafélék
Cibotium barometz # 1 Báránypáfrány
Dicksonia spp. (csak az amerikai populációk; az egyezmény függelékein nem szerepel más populáció) #1 Hópáfrányok
DIDIEREACEAE Álkaktuszfélék
DIDIEREACEAE spp. #1 Álkaktuszfélék
DIOSCOREACEAE Jamszgyökérfélék
Dioscorea deltoidea #1 Himalájai jamszgyökér
DROSERACEAE Harmatfűfélék
Dionaea muscipula # 1 Vénusz légycsapója
EUPHORBIACEAE Kutyatejfélék
Euphorbia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével; csak a szukkulens fajok; az Euphorbia trigona kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira, az Euphorbia lactea mesterségesen szaporított, Euphorbia neriifolia gyökérállományába oltott mesterségesen szaporított, fésűs, legyező alakú és klorofillhiányos formáira, valamint az Euphorbia 'Milii” 100 darabnál többet számláló kiszerelésekben forgalomba hozott és láthatóan kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira az egyezmény rendelkezései nem vonatkoznak) #1 Kutyatejek
Euphorbia ambovombensis Nincs magyar neve
Euphorbia capsaintemariensis Nincs magyar neve
Euphorbia cremersii (Beleértve a forma viridifoliat és a var. rakotozafyit.) Nincs magyar neve
Euphorbia cylindrifolia (Beleértve az ssp. tuberiferat.) Nincs magyar neve
Euphorbia decaryi (Beleértve a var. ampanihyensist, robinsoniit és spirostichat.) Nincs magyar neve
Euphorbia francoisii Nincs magyar neve
Euphorbia moratii (Beleértve a var. antsingiensist, bemarahensist és multiflorat.) Nincs magyar neve
Euphorbia parvicyathophora Nincs magyar neve
Euphorbia quartziticola Nincs magyar neve
Euphorbia tulearensis Nincs magyar neve
FOUQUIEACEAE Okotillófélék
Fouquieria columnaris #1 Budzsumfa
Fouquieria fasciculata Nincs magyar neve
Fouquieria purpusii Nincs magyar neve
GNETACEAE Gnétumfélék
Gnetum montanum (Nepál) #1 Nincs magyar neve
JUGLANDACEAE Diófélék
Oreomunnea pterocarpa #1 Gavilán
LEGUMINOSAE (FABACEAE) Pillangósok
Caesalpinia echinata #10 Parázsfa (brazilfa)
Dalbergia nigra Brazil rózsafa
Dalbergia retusa a guatemalai populációk) (Guatemala) #5 Kokoboló rózsafa
Dalbergia stevensonii a guatemalai populációk) (Guatemala) #5 Honduraszi rózsafa
Dipteryx panamensis (Costa Rica, Nicaragua) Nincs magyar neve
Pericopsis elata #5 Afrikai teakfa
Platymiscium pleiostachyum #1 Nincs magyar neve
Pterocarpus santalinus #7 Vörös szantálfa
LILIACEA Liliomfélék
Aloe spp. (az I. függeléken szereplő fajok és az Aloe barbadensis néven szintén ismert Aloe vera kivételével, amely az egyezmény függelékein nem szerepel) #1 Aloék
Aloe albida Nincs magyar neve
Aloe albiflora Nincs magyar neve
Aloe alfredii Nincs magyar neve
Aloe bakeri Vékony szárú aloé
Aloe bellatula Nincs magyar neve
Aloe calcairophila Nincs magyar neve
Aloe compressa (Beleértve a var. rugosquamosat, schistophilat és paucituberculatat.) Nincs magyar neve
Aloe delphinensis Nincs magyar neve
Aloe descoingsii Nincs magyar neve
Aloe fragilis Nincs magyar neve
Aloe haworthioides (Beleértve a var. aurantiacat.) Nincs magyar neve
Aloe helenae Nincs magyar neve
Aloe laeta (Beleértve a var. aurantiacat.) Nincs magyar neve
Aloe parallelifolia Nincs magyar neve
Aloe parvula Nincs magyar neve
Aloe pillansii Nincs magyar neve
Aloe polyphylla Nincs magyar neve
Aloe rauhii Nincs magyar neve
Aloe suzannae Nincs magyar neve
Aloe versicolor Nincs magyar neve
Aloe vossii Nincs magyar neve
MAGNOLIACEAE Liliomfafélék
Magnolia liliifera var. obovata (Nepál) # 1 Hodgson-liliomfa
MELIACEAE Imafüzérfa-félék
Cedrela odorata a kolumbiai populációk (Kolumbia), a guatemalai populációk) (Guatemala), a perui populációk (Peru) #5 Nincs magyar neve
Swietenia humilis # 1 Honduraszi mahagóni
Swietenia macrophylla (a neotrópusi régió populációi) #6 Nagylevelű mahagóni
Swietenia mahagoni #5 Karibi mahagóni
NEPENTHACEAE Kancsókafélék
Nepenthes spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Kancsókák
Nepenthes khasiana Indiai kancsóka
Nepenthes rajah Óriáskancsóka
ORCHIDACEAE Orchideafélék
ORCHIDACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)(7) #1 Orchideafélék
(Minden most következő, az I. függeléken szereplő faj esetében a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncokra vagy szövettenyészetekre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései)
Aerangis ellisii Nincs magyar neve
Dendrobium cruentum Nincs magyar neve
Laeliajongheana Nincs magyar neve
Laelia lobata Nincs magyar neve
Paphiopedilum spp. Ázsiai papucsorchideák
Peristeria elata Nincs magyar neve
Phragmipedium spp. Dél-amerikai papucsorchideák
Renanthera imschootiana Nincs magyar neve
7 Az alábbi nemek mesterségesen szaporított hibridjei nem tartoznak a rendelet hatálya alá, amennyiben az alábbi a) és b) pontbeli feltételek teljesülnek: Cymbidium, Dendrobium, Phalaenopsis és Vanda:
a) A példányok láthatóan mesterségesen szaporítottak és nem tanúsítják a vadonban történő begyűjtés jeleit, úgymint mechanikai sérülés és a begyűjtésből eredő komoly vízveszteség, szabálytalan forma vagy nem egyöntetű méret és alak a rendszertani egységen és szállítmányon belül, a levelekre tapadó algák vagy egyéb, a leveleken fejlődő szervezetek, valamint rovarok vagy más kártevők okozta sérülések; illetve
b) i) nem virágzó állapotban történő szállítás esetén a példányokat külön konténerben kell szállítani (úgymint karton, dobozok, ládák vagy CC-konténerben történő szállítás esetén saját polc), amelyek mindegyikében ugyanazon hibrid 20 vagy annál több példányát szállítják; az egy konténerben szállított növényeknek nagyban hasonlónak és egészségesnek kell lenniük; valamint a növényeket olyan dokumentumok kíséretében kell szállítani, mint pl. az egyes hibridek példányainak pontos számát tartalmazó számla vagy
ii) virágzó állapotban történő szállítás esetén, ha egyedenként legalább egy teljesen nyílt virág van, nincs megkötés a szállítmányonkénti egyedek legkisebb számára nézve, de az egyedeket kiskereskedelmi értékesítésre megfelelően elő kell készíteni, pl. előre nyomtatott címkével kell ellátni vagy előre nyomtatott csomagolóanyaggal kell becsomagolni, amelyen szerepel a hibrid neve és a végfelhasználó ország Az adatoknak – az ellenőrzést megkönnyítendő – jól láthatónak kell lenniük. A kivételeknek nem egyértelműen megfelelő növényeket a megfelelő CITES dokumentumokkal kell szállítani.
OROBANCHACEAE Vajvirágfélék
Cistanche deserticola #1 Sivatagi cistanche
PALMAE (ARECACEAE) Pálmafélék
Beccariophoenix madagascariensis #1 Nincs magyar neve
Chrysalidocarpus decipiens Nincs magyar neve
Lemurophoenix halleuxii Nincs magyar neve
Marojejya darianii Nincs magyar neve
Neodypsis decaryi #1 Nincs magyar neve
Ravenea louvelii Nincs magyar neve
Ravenea rivularis Nincs magyar neve
Satranala decussilvae Nincs magyar neve
Voanioala gerardii Nincs magyar neve
PAPAVERACEAE Mákfélék
Meconopsis regia (Nepál) #1 Nincs magyar neve
PINACEAE Fenyőfélék
Abies guatemalensis Guatemalai
PODOCARPACEAE Kőtiszafafélék
Podocarpus neriifolius (Nepál) #1 Nincs magyar neve
Podocarpus parlatorei Nincs magyar neve
PORTULACACEAE Porcsinfélék
Anacampseros spp. #1 Széprózsák
Avonia spp. #1 Nincs magyar nevük
Lewisia serrata #1 Nincs magyar neve
PRIMULACEAE Kankalinfélék
Cyclamen spp. (8)#1 Ciklámenek
8 A Cyclamen persicum kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. E kivétel nem vonatkozik a nyugalmi állapotban levő gumók kereskedelmére.
PROTEACEAE Csodafafélék
Orothamnus zeyheri # 1 Nincs magyar neve
Protea odorata # 1 Illatos csodafa
RANUNCULACEAE Boglárkafélék
Adonis vernalis #2 Tavaszi hérics
Hydrastis canadensis #8 Kanadai aranygyökér
ROSACEAE Rózsafélék
Prunus africana # 1 Afrikai meggy
RUBIACEAE Galajfélék
Balmea stormiae Nincs magyar neve
SARRACENIACEAE Kürtvirágfélék
Sarracenia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Kürtvirágok
Sarracenia oreophila Nincs magyar neve
Sarracenia rubra ssp. alabamensis Nincs magyar nevük
Sarracenia rubra ssp. jonesii Nincs magyar nevük
SCROPHU- LARIACEAE Tátogatófélék
Picrorhiza kurrooa #2 (a Picrorhiza scrophulariiflora kivételével) Nincs magyar neve
STANGERIACEAE Stangercikász-félék
Bowenia spp. #1 Nincs magyar nevük
Stangeria eriopus Stanger-cikász
TAXACEAE Tiszafafélék
Taxus chinensis és a faj intraspecifikus taxonjai #2 Kínai tiszafa
Taxus cuspidata és a faj intraspecifikus taxonjai (9)#2 Japán tiszafa
9 A Taxus cuspidata élő, cserepes vagy más kisméretű konténerben lévő mesterségesen szaporított hibridjei és kertészeti változatai, amelyek minden szállítmánya olyan címkével van ellátva, vagy olyan bizonylat kíséri, amelyen feltüntették a rendszertani egység vagy egységek nevét, valamint azt, hogy „mesterségesen szaporított”, nem tartoznak az egyezmény hatálya alá.
Taxus fuana és a faj intraspecifikus taxonjai #2 Tibeti tiszafa
Taxus sumatrana és a faj intraspecifikus taxonjai #2 Szumátrai tiszafa
Taxus wallichiana #2 Himalájai tiszafa
THYMELEACEAE (AQUILARIACEAE) Boroszlánfélék
Aquilaria spp. #1 Sasfák
Gonystylus spp. #1 Nincs magyar nevük
Gyrinops spp. #1 Nincs magyar nevük
TROCHODEN- DRACEAE
(TETRA- CENTRACEAE)
Nincs magyar nevük
Tetracentron sinense (Nepál) #1 Nincs magyar neve
VALERIANACEAE Macskagyökérfélék
Nardostachys grandiflora #2 Indiai nárdus
WELWITSCHIACEAE Velvicsiafélék
Welwitschia mirabilis #1 Velvicsia
ZAMIACEAE Bunkóspálmafélék
ZAMIACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Bunkóspálmafélék
Ceratozamia spp. Nincs magyar nevük
Chigua spp. Nincs magyar nevük
Encephalartos spp. Kafferkenyerek
Microcycas calocoma Parafapálma
ZINGIBERACEAE Gyömbérfélék
Hedychium philippinense #1 Fülöp-szigeteki gyömbérliliom
ZYGOPHYLLACEAE Királydinnyefélék
Bulnesia sarmientoi (Argentína) #11 Nincs magyar neve
Guaiacum spp. #2 Szentfák
# 1 valamennyi rész és a származék, kivéve:
a) a mag, a spóra és a pollen (beleértve a pollíniumot);
b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek; és
c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág; és
d) a Vanilla nemzetségbe tartozó mesterségesen szaporított növények termése, illetve a termés része és származéka.
#2 valamennyi rész és a származék, kivéve:
a) a mag és a pollen; illetve
b) a csomagolt és kiskereskedelmi forgalomra előkészített késztermékek
#3 egész és szeletelt gyökerek, valamint gyökér részek
#4 valamennyi rész és a származék, kivéve:
a) a mag, kivéve a Mexikóból származó mexikói kaktuszok magjait, valamint a pollen;
b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek;
c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág;
d) a betelepített vagy mesterségesen szaporított növények termése, része és származéka; illetve
e) az Opuntia nemzetség Opuntia alnemzetségébe tartozó betelepített vagy mesterségesen szaporított növények külön hajtása, része és származéka.
#5 a rönk, a fűrészfa és a furnérlemez;
#6 a rönk, a fűrészfa, a furnérlemez és a rétegelt lemez;
#7 a rönk, a fanyesedék, az őrlemény és a kivonatok.;
#8 föld alatti részek (é. gyökerek és gumók): egészben, részben vagy porítva.
#9 valamennyi rész és a származék, kivéve azokat, melyeken az alábbi címke található: „Készült ellenőrzött begyűjtés és előállítás során nyert Hoodia spp. anyagából, a botswanai/namíbiai/dél-afrikai CITES igazgatási hatóságokkal való együttműködés keretében a BW/NA/ZA xxxxxx számú megállapodás szerint”
#10 a rönk, a fűrészfa, a furnérlemez, ideértve a húros hangszerekhez való vonók gyártására használt félkész faárut

Appendices I, II and III

valid from 12 February 2008

Interpretation

1. Species included in these Appendices are referred to:

a) by the name of the species; or

b) as being all of the species included in a higher taxon or designated part thereof.

2. The abbreviation “spp.” is used to denote all species of a higher taxon.

3. Other references to taxa higher than species are for the purposes of information or classification only. The common names included after the scientific names of families are for reference only. They are intended to indicate the species within the family concerned that are included in the Appendices. In most cases this is not all of the species within the family.

4. The following abbreviations are used for plant taxa below the level of species:

a) “ssp.” is used to denote subspecies; and

b) “var(s).” is used to denote variety (varieties).

5. As none of the species or higher taxa of FLORA included in Appendix I is annotated to the effect that

its hybrids shall be treated in accordance with the provisions of Article III of the Convention, this means that artificially propagated hybrids produced from one or more of these species or taxa may be traded with a certificate of artificial propagation, and that seeds and pollen (including pollinia), cut flowers, seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers of these hybrids are not subject to the provisions of the Convention.

6. The names of the countries in parentheses placed against the names of species in Appendix III are those of the Parties submitting these species for inclusion in this Appendix.

7. When a species is included in one of the Appendices, all parts and derivatives of the species are also

included in the same Appendix unless the species is annotated to indicate that only specific parts and derivatives are included. The symbol # followed by a number placed against the name of a species or higher taxon included in Appendix II or III refers to a footnote that indicates the parts or derivatives of plants that are designated as 'specimens' subject to the provisions of the Convention in accordance with Article I, paragraph (b), subparagraph (iii).

Appendices
I II III
FAUN A (ANIMALS)

PHYLUM CHORDATA

CLASS MAMMALIA (MAMMALS)
ARTIODACTYLA
Antilocapridae Pronghorn
Antilocapra americana (Only the population of Mexico; no other population is included in the Appendices)
Bovidae Antelopes, cattle, duikers, gazelles, goats, sheep, etc.
Addax nasomaculatus
Ammotragus lervia
Antilope cervicapra (Nepal)
Bison bison athabascae
Bos gaurus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bos frontalis, and is not subject to the provisions of the Convention)
Bos mutus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bos grunniens, and is not subject to the provisions of the Convention)
Bos sauveli
Bubalus arnee (Nepal) (Excludes the domesticated form, which is referenced as Bubalus bubalis)
Bubalus depressicornis
Bubalus mindorensis
Bubalus quarlesi
Budorcas taxicolor
Capra falconeri
Capricornis milneedwardsii
Capricornis rubidus
Capricornis sumatraensis
Capricornis thar
Cephalophus brookei
Cephalophus dorsal is
Cephalophus jentinki
Cephalophus ogilbyi
Cephalophus silvicultor
Cephalophus zebra
Damaliscus pygargus pygargus
Gazella cuvieri
Gazella dorcas (Algeria, Tunisia)
Gazella leptoceros
Hippotragus niger variani
Kobus leche
Naemorhedus baileyi
Naemorhedus caudatus
Naemorhedus goral
Naemorhedus griseus
Nanger dama
Oryx dammah
Oryx leucoryx
Ovis ammon (Except the subspecies included in Appendix I)
Ovis ammon hodgsonii
Ovis ammon nigrimontana
Ovis canadensis (Only the population of Mexico; no other population is included in the Appendices)
Ovis orientalis ophion
Ovis vignei (Except the subspecies included in Appendix I)
Ovis vignei vignei
Pantholops hodgsonii
Philantomba monticola
Pseudoryx nghetinhensis
Rupicapra pyrenaica ornata
Saiga borealis
Saiga tatarica
Tetracerus quadricornis (Nepal)
Camelidae Guanaco, vicuna
Lama glama guanicoe
Vicugna vicugna (Except the populations of: Argentina [the populations of the Provinces of Jujuy and Catamarca and the semi-captive populations of the Provinces of Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja and San Juan]; Bolivia [the whole population]; Chile [population of the Primera Región]; and Peru [the whole population]; which are included in Appendix II)
Vicugna vicugna (Only the populations of Argentina1 [the populations of the Provinces of Jujuy and Catamarca and the semi-captive populations of the Provinces of Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja and San Juan]; Bolivia2 [the whole population]; Chile3 [population of the Primera Región]; Peru4 [the whole population]; all other populations are included in Appendix I)
Cervidae Deer, guemals, muntjacs, pudus
Axis calamianensis
Axis kuhlii
Axis porcinus annamiticus
Blastocerus dichotomus
Cervus elaphus bactrianus
Cervus elaphus barbarus (Algeria, Tunisia)
Cervus elaphus hanglu
Dama dama mesopotamica
Hippocamelus spp.
Mazama temama cerasina (Guatemala)
Muntiacus crinifrons
Muntiacus vuquangensis
Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala)
Ozotoceros bezoarticus
Pudu mephistophiles
Pudu puda
Rucervus duvaucelii
Rucervus eldii
Hippopotamidae Hippopotamuses
Hexaprotodon liberiensis
Hippopotamus amphibius
Moschidae Musk deer
Moschus spp. (Only the populations of Afghanistan, Bhutan, India, Myanmar, Nepal and Pakistan; all other populations are included in Appendix II)
Moschus spp. (Except the populations of Afghanistan, Bhutan, India, Myanmar, Nepal and Pakistan, which are included in Appendix I)
Suidae Babirusa, pygmy hog
Babyrousa babyrussa
Babyrousa bolabatuensis
Babyrousa celebensis
Babyrousa togeanensis
Sus salvanius
Tayassuidae Peccaries
Tayassuidae spp. (Except the species included in Appendix I and the populations of Pecari tajacu of Mexico and the United States of America, which are not included in the Appendices)
Catagonus wagneri
CARNIVORA
Ailuridae Red panda
Ailurus fulgens
Canidae Bush dog, foxes, wolves
Canis aureus (India)
Canis lupus (Only the populations of Bhutan, India, Nepal and Pakistan; all other populations are included in Appendix II)
Canis lupus (Except the populations of Bhutan, India, Nepal and Pakistan, which are included in Appendix I)
Cerdocyon thous
Chrysocyon brachyurus
Cuon alpinus
Lycalopex culpaeus
Lycalopex fulvipes
Lycalopex griseus
Lycalopex gymnocercus
Speothos venaticus
Vulpes bengalensis (India)
Vulpes cana
Vulpes vulpes griff it hi (India)
Vulpes vulpes montana (India)
Vulpes vulpes pusilla (India)
Vulpes zerda
Eupleridae Fossa, falanouc, Malagasy civet
Cryptoprocta ferox
Eupleres goudotii
Fossa fossana
Felidae Cats
Felidae spp. (Except the species included in Appendix I. Specimens of the domesticated form are not subject to the provisions of the Convention)
Acinonyx jubatus (Annual export quotas for live specimens and hunting trophies are granted as follows: Botswana: 5; Namibia: 150; Zimbabwe: 50. The trade in such specimens is subject to the provisions of Article III of the Convention)
Caracal caracal (Only the population of Asia; all other populations are included in Appendix II)
Catopuma temminckii
Felis nigripes
Leopardus geoffroyi
Leopardus jacobitus
Leopardus pardalis
Leopardus tigrinus
Leopardus wiedii
Lynx pardinus
Neofelis nebulosa
Panthera leo persica
Panthera onca
Panthera pardus
Panthera tigris
Pardofelis marmorata
Prionailurus bengalensis bengalensis (Only the populations of Bangladesh, India and Thailand; all other populations are included in Appendix II)
Prionailurus planiceps
Prionailurus rubiginosus (Only the population of India; all other populations are included in Appendix II)
Puma concolor coryi
Puma concolor costaricensis
Puma concolor couguar
Puma yagouaroundi (Only the populations of Central and North America; all other populations are included in Appendix II)
Uncia uncia
Herpestidae Mongooses
Herpestes edwardsi (India)
Herpestes fuscus (India)
Herpestes javanicus auropunctatus (India)
Herpestes smithii (India)
Herpestes urva (India)
Herpestes vitticollis (India)
Hyaenidae Aardwolf
Proteles cristata (Botswana)
Mephitidae Hog-nosed skunk
Conepatus humboldtii
Mustelidae Badgers, martens, weasels, etc.
Lutrinae Otters
Lutrinae spp. (Except the species included in Appendix I)
Aonyx capensis microdon (Only the populations of Cameroon and Nigeria; all other populations are included in Appendix II)
Enhydra lutris nereis
Lontra felina
Lontra longicaudis
Lontra provocax
Lutra lutra
Lutra nippon
Pteronura brasiliensis
Mustelinae Grisons, honey badger, martens, tayra, weasels
Eira barbara (Honduras)
Galictis vittata (Costa Rica)
Martes flavigula (India)
Martes foina intermedia (India)
Martes gwatkinsii (India)
Mellivora capensis (Botswana)
Mustela altaica (India)
Mustela erminea ferghanae (India)
Mustela kathiah (India)
Mustela nigripes
Mustela sibirica (India)
Odobenidae Walrus
Odobenus rosmarus (Canada)
Otariidae Fur seals, sealions
Arctocephalus spp. (Except the species included in Appendix I)
Arctocephalus townsendi
Phocidae Seals
Mirounga leonina
Monachus spp.
Procyonidae Coatis, kinkajou, olingos
Bassaricyon gabbii (Costa Rica)
Bassariscus sumichrasti (Costa Rica)
Nasua narica (Honduras)
Nasua nasua solitaria (Uruguay)
Potos flavus (Honduras)
Ursidae Bears, giant panda
Ursidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Ailuropoda melanoleuca
Helarctos malayanus
Melursus ursinus
Tremarctos ornatus
Ursus arctos (Only the populations of Bhutan, China, Mexico and Mongolia; all other populations are included in Appendix II)
Ursus arctos isabellinus
Ursus thibetanus
Viverridae Binturong, civets, linsangs, otter-civet, palm civets
Arctictis binturong (India)
Civettictis civetta (Botswana)
Cynogale bennettii
Hemigalus derbyanus
Paguma larvata (India)
Paradoxurus hermaphroditus (India)
Paradoxurus jerdoni (India)
Prionodon linsang
Prionodon pardicolor
Viverra civettina (India)
Viverra zibetha (India)
Viverricula indica (India)
CETACEA Dolphins, porpoises, whales
CETACEA spp. (Except the species included in Appendix I. A zero annual export quota has been established for live specimens from the Black Sea population of Tursiops truncatus removed from the wild and traded for primarily commercial purposes)
Balaenidae Bowhead whale, right whales
Balaena mysticetus
Eubalaena spp.
Balaenopteridae Humpback whale, rorquals
Balaenoptera acutorostrata (Except the population of West Greenland, which is included in Appendix II)
Balaenoptera bonaerensis
Balaenoptera borealis
Balaenoptera edeni
Balaenoptera musculus
Balaenoptera physalus
Megaptera novaeangliae
Delphinidae Dolphins
Orcaella brevirostris
Sotalia spp.
Sousa spp.
Eschrichtiidae Grey whale
Eschrichtius robustus
Iniidae River dolphins
Lipotes vexillifer
Neobalaenidae Pygmy right whale
Caperea marginata
Phocoenidae Porpoises
Neophocaena phocaenoides
Phocoena sinus
Physeteridae Sperm whales
Physeter catodon
Platanistidae River dolphins
Platanista spp.
Ziphiidae Beaked whales, bottle-nosed whales
Berardius spp.
Hyperoodon spp.
CHIROPTERA
Phyllostomidae Broad-nosed bat
Platyrrhinus lineatus (Uruguay)
Pteropodidae Fruit bats, flying foxes
Acerodon spp. (Except the species included in Appendix I)
Acerodon jubatus
Pteropus spp. (Except the species included in Appendix I)
Pteropus insularis
Pteropus loochoensis
Pteropus mariannus
Pteropus molossinus
Pteropus pelewensis
Pteropus pilosus
Pteropus samoensis
Pteropus tonganus
Pteropus ualanus
Pteropus yapensis
CINGULATA
Dasypodidae Armadillos
Cabassous centralis (Costa Rica)
Cabassous tatouay (Uruguay)
Chaetophractus nationi (A zero annual export quota has been established. All specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly)
Priodontes maximus
DASYUROMORPHIA
Dasyuridae Dunnarts
Sminthopsis longicaudata
Sminthopsis psammophila
Thylacinidae Tasmanian wolf, thylacine
Thylacinus cynocephalus (possibly extinct)
DIPROTODONTIA
Macropodidae Kangaroos, wallabies
Dendrolagus inustus
Dendrolagus ursinus
Lagorchestes hirsutus
Lagostrophus fasciatus
Onychogalea fraenata
Onychogalea lunata
Phalangeridae Cuscuses
Phalanger intercastellanus
Phalanger mimicus
Phalanger orientalis
Spilocuscus kraemeri
Spilocuscus maculatus
Spilocuscus papuensis
Potoroidae Rat-kangaroos
Bettongia spp.
Caloprymnus campestris (possibly extinct)
Vombatidae Northern hairy-nosed wombat
Lasiorhinus krefftii
LAGOMORPHA
Leporidae Hispid hare, volcano rabbit
Caprolagus hispidus
Romerolagus diazi
MONOTREMATA
Tachyglossidae Echidnas, spiny anteaters
Zaglossus spp.
PERAMELEMORPHIA
Chaeropodidae Pig-footed bandicoots
Chaeropus ecaudatus (possibly extinct)
Peramelidae Bandicoots, echymiperas
Perameles bougainville
Thylacomyidae Bilbies
Macrotis lagotis
Macrotis leucura
PERISSODACTYLA
Equidae Horses, wild asses, zebras
Equus africanus (Excludes the domesticated form, which is referenced as Equus asinus, and is not subject to the provisions of the Convention)
Equus grevyi
Equus hemionus (Except the subspecies included in Appendix I)
Equus hemionus hemionus
Equus hemionus khur
Equus kiang
Equus przewalskii
Equus zebra hartmannae
Equus zebra zebra
Rhinocerotidae Rhinoceroses
Rhinocerotidae spp. (Except the subspecies included in Appendix II)
Ceratotherium simum simum (Only the populations of South Africa and Swaziland; all other populations are included in Appendix I. For the exclusive purpose of allowing international trade in live animals to appropriate and acceptable destinations and hunting trophies. All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly)
Tapiridae Tapirs
Tapiridae spp. (Except the species included in Appendix II)
Tapirus terrestris
PHOLIDOTA
Manidae Pangolins
Manis spp. (A zero annual export quota has been established for Manis crassicaudata, M. culionensis, Mjavanica and M. pentadactyla for specimens removed from the wild and traded for primarily commercial purposes)
PILOSA
Bradypodidae Three-toed sloth
Bradypus variegatus
Megalonychidae Two-toed sloth
Choloepus hoffmanni (Costa Rica)
Myrmecophagidae American anteaters
Myrmecophaga tridactyla
Tamandua mexicana (Guatemala)
PRIMATES Apes, monkeys
PRIMATES spp. (Except the species included in Appendix I)
Atelidae Howler and prehensile-tailed monkeys
Alouatta coibensis
Alouatta palliata
Alouatta pigra
Ateles geoffroyi frontatus
Ateles geoffroyi panamensis
Brachyteles arachnoides
Brachyteles hypoxanthus
Oreonax flavicauda
Cebidae New World monkeys
Callimico goeldii
Callithrix aurita
Callithrix flaviceps
Leontopithecus spp.
Saguinus bicolor
Saguinus geoffroyi
Saguinus leucopus
Saguinus martinsi
Saguinus oedipus
Saimiri oerstedii
Cercopithecidae Old World monkeys
Cercocebus galeritus
Cercopithecus diana
Cercopithecus roloway
Macaca silenus
Mandrillus leucophaeus
Mandrillus sphinx
Nasalis larvatus
Piliocolobus kirkii
Piliocolobus rufomitratus
Presbytis potenziani
Pygathrix spp.
Rhinopithecus spp.
Semnopithecus ajax
Semnopithecus dussumieri
Semnopithecus entellus
Semnopithecus hector
Semnopithecus hypoleucos
Semnopithecus priam
Semnopithecus schistaceus
Simias concolor
Trachypithecus geei
Trachypithecus pileatus
Trachypithecus shortridgei
Cheirogaleidae Dwarf lemurs
Cheirogaleidae spp.
Daubentoniidae Aye-aye
Daubentonia madagascariensis
Hominidae Chimpanzees, gorilla, orangutan
Gorilla beringei
Gorilla gorilla
Pan spp.
Pongo abelii
Pongo pygmaeus
Hylobatidae Gibbons
Hylobatidae spp.
Indriidae Avahi, indris, sifakas, woolly lemurs
Indriidae spp.
Lemuridae Large lemurs
Lemuridae spp.
Lepilemuridae Sportive lemurs
Lepilemuridae spp.
Lorisidae Lorises
Nycticebus spp.
Pithecidae Sakis and uakaris
Cacajao spp.
Chiropotes albinasus
PROBOSCIDEA
Elephantidae Elephants
Elephas maximus
Loxodonta africana (Except the populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe, which are included in Appendix II)
Loxodonta africana5 (Only the populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe; all
other populations are included in Appendix I)
RODENTIA
Chinchillidae Chinchillas
Chinchilla spp. (Specimens of the domesticated form are not subject to the provisions of the Convention)
Cuniculidae Paca
Cuniculus paca (Honduras)
Dasyproctidae Agouti
Dasyprocta punctata (Honduras)
Erethizontidae New World porcupines
Sphiggurus mexicanus (Honduras)
Sphiggurus spinosus (Uruguay)
Muridae Mice, rats
Leporillus conditor
Pseudomys fieldi praeconis
Xeromys myoides
Zyzomys pedunculatus
Sciuridae Ground squirrels, tree squirrels
Cynomys mexicanus
Marmota caudata (India)
Marmota himalayana (India)
Ratufa spp.
Sciurus deppei (Costa Rica)
SCANDENTIA
Tupaiidae Tree shrews
Tupaiidae spp.
SIRENIA
Dugongidae Dugong
Dugong dugon
Trichechidae Manatees
Trichechus inunguis
Trichechus manatus
Trichechus senegalensis
CLASS AVES
(BIRDS)
ANSERIFORMES
Anatidae Ducks, geese, swans etc.
Anas aucklandica
Anas bernieri
Anas chlorotis
Anas formosa
Anas laysanensis
Anas nesiotis
Anas oustaleti
Branta canadensis leucopareia
Branta ruficollis
Branta sandvicensis
Cairina moschata (Honduras)
Cairina scutulata
Coscoroba coscoroba
Cygnus melanocoryphus
Dendrocygna arborea
Dendrocygna autumnalis (Honduras)
Dendrocygna bicolor (Honduras)
Oxyura leucocephala
Rhodonessa caryophyllacea
(possibly extinct)
Sarkidiornis melanotos
APODIFORMES
Trochilidae Hummingbirds
Trochilidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Glaucis dohrnii
CHARADRIIFORMES
Burhinidae Thick-knee
Burhinus bistriatus (Guatemala)
Laridae Gull
Larus relictus
Scolopacidae Curlews, greenshanks
Numenius borealis
Numenius tenuirostris
Tringa guttifer
CICONIIFORMES
Balaenicipitidae Shoebill, whale-headed stork
Balaeniceps rex
Ciconiidae Storks
Ciconia boyciana
Ciconia nigra
Jabiru mycteria
Mycteria cinerea
Phoenicopteridae Flamingos
Phoenicopteridae spp.
Threskiornithidae Ibises, spoonbills
Eudocimus ruber
Geronticus calvus
Geronticus eremita
Nipponia nippon
Platalea leucorodia
COLUMBIFORMES
Columbidae Doves, pigeons
Caloenas nicobarica
Ducula mindorensis
Gallicolumba luzonica
Goura spp.
Nesoenas mayeri (Mauritius)
CORACIIFORMES
Bucerotidae Hornbills
Aceros spp. (Except the species included in Appendix I)
Aceros nipalensis
Anorrhinus spp.
Anthracoceros spp.
Berenicornis spp.
Buceros spp. (Except the species included in Appendix I)
Buceros bicornis
Penelopides spp.
Rhinoplax vigil
Rhyticeros subruficollis
Rhyticeros spp. (Except the species included in Appendix I)
CUCULIFORMES
Musophagidae Turacos
Tauraco spp.
FALCONIFORMES Eagles, falcons, hawks, vultures
FALCONIFORMES spp. (Except the species included in Appendices I and III and the species of the family Cathartidae)
Accipitridae Hawks, eagles
Aquila adalberti
Aquila heliaca
Chondrohierax uncinatus wilsonii
Haliaeetus albicilla
Harpia harpyja
Pithecophaga jefferyi
Cathartidae New World vultures
Gymnogyps californianus
Sarcoramphus papa (Honduras)
Vultur gryphus
Falconidae Falcons
Falco araeus
Falco jugger
Falco newtoni (Only the population of Seychelles)
Falco pelegrinoides
Falco peregrin us
Falco punctatus
Falco rusticolus
GALLIFORMES
Cracidae Chachalacas, currassows, guans
Crax alberti (Colombia)
Crax blumenbachii
Crax daubentoni (Colombia)
Crax globulosa (Colombia)
Crax rubra (Colombia, Costa Rica, Guatemala, Honduras)
Mitu mitu
Oreophasis derbianus
Ortalis vetula (Guatemala, Honduras)
Pauxi pauxi (Colombia)
Penelope albipennis
Penelope purpurascens (Honduras)
Penelopina nigra (Guatemala)
Pipile jacutinga
Pipile pipile
Megapodiidae Megapodes, scrubfowl
Macrocephalon maleo
Phasianidae Grouse, guineafowl, partridges, pheasants, tragopans
Arborophila campbelli (Malaysia)
Arborophila charltonii (Malaysia)
Argusianus argus
Caloperdix oculeus (Malaysia)
Catreus wallichii
Colinus virginianus ridgwayi
Crossoptilon crossoptilon
Crossoptilon mantchuricum
Gallus sonneratii
Ithaginis cruentus
Lophophorus impejanus
Lophophorus lhuysii
Lophophorus sclateri
Lophura edwardsi
Lophura erythrophthalma (Malaysia)
Lophura ignita (Malaysia)
Lophura imperialis
Lophura swinhoii
Melanoperdix niger (Malaysia)
Meleagris ocellata (Guatemala)
Pavo muticus
Polyplectron bicalcaratum
Polyplectron germaini
Polyplectron inopinatum (Malaysia)
Polyplectron malacense
Polyplectron napoleonis
Polyplectron schleiermacheri
Rheinardia ocellata
Rhizothera dulitensis (Malaysia)
Rhizothera longirostris (Malaysia)
Rollulus rouloul (Malaysia)
Syrmaticus ellioti
Syrmaticus humiae
Syrmaticus mikado
Tetraogallus caspius
Tetraogallus tibetanus
Tragopan blythii
Tragopan caboti
Tragopan melanocephalus
Tragopan satyra (Nepal)
Tympanuchus cupido attwateri
GRUIFORMES
Gruidae Cranes
Gruidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Grus americana
Grus canadensis nesiotes
Grus canadensis pulla
Grus japonensis
Grus leucogeranus
Grusmonacha
Grus nigricollis
Grus vipio
Otididae Bustards
Otididae spp. (Except the species included in Appendix I)
Ardeotis nigriceps
Chlamydotis macqueenii
Chlamydotis undulata
Houbaropsis bengalensis
Rallidae Rail
Gallirallus sylvestris
Rhynochetidae Kagu
Rhynochetos jubatus
PASSERIFORMES
Atrichornithidae Scrub-bird
Atrichornis clamosus
Cotingidae Cotingas
Cephalopterus ornatus (Colombia)
Cephalopterus penduliger (Colombia)
Cotinga maculata
Rupicola spp.
Xipholena atropurpurea
Emberizidae Cardinals, tanagers
Gubernatrix cristata
Paroaria capitata
Paroaria coronata
Tangara fastuosa
Estrildidae Mannikins, waxbills
Amandava formosa
Lonchura oryzivora
Poephila cincta cincta
Fringillidae Finches
Carduelis cucullata
Carduelis yarrellii
Hirundinidae Martin
Pseudochelidon sirintarae
Icteridae Blackbird
Xanthopsar flavus
Meliphagidae Honeyeater
Lichenostomus melanops cassidix
Muscicapidae Old World flycatchers
Acrocephalus rodericanus (Mauritius)
Cyornis ruckii
Dasyornis broadbenti litoralis (possibly extinct)
Dasyornis longirostris
Garrulax canorus
Leiothrix argentauris
Leiothrix lutea
Liocichla omeiensis
Picathartes gymnocephalus
Picathartes oreas
Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius)
Paradisaeidae Birds of paradise
Paradisaeidae spp.
Pittidae Pittas
Pitta guajana
Pitta gurneyi
Pitta kochi
Pitta nympha
Pycnonotidae Bulbul
Pycnonotus zeylanicus
Sturnidae Mynahs (Starlings)
Gracula religiosa
Leucopsar rothschildi
Zosteropidae White-eye
Zosterops albogularis
PELECANIFORMES
Fregatidae Frigatebird
Fregata andrewsi
Pelecanidae Pelican
Pelecanus crispus
Sulidae Booby
Papasula abbotti
PICIFORMES
Capitonidae Barbet
Semnornis ramphastinus (Colombia)
Picidae Woodpeckers
Campephilus imperialis
Dryocopus javensis richardsi
Ramphastidae Toucans
Baillonius bailloni (Argentina)
Pteroglossus aracari
Pteroglossus castanotis (Argentina)
Pteroglossus viridis
Ramphastos dicolorus (Argentina)
Ramphastos sulfuratus
Ramphastos toco
Ramphastos tucanus
Ramphastos vitellinus
Selenidera maculirostris (Argentina)
PODICIPEDIFORMES
Podicipedidae Grebe
Podilymbus gigas
PROCELLARIIFORMES
Diomedeidae Albatross
Phoebastria albatrus
PSITTACIFORMES
PSITTACIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I and Agapornis roseicollis, Melopsittacus undulatus, Nymphicus hol landicus and Psittacula krameri, which are not included in the Appendices)
Cacatuidae Cockatoos
Cacatua goffini
Cacatua haematuropygia
Cacatua moluccensis
Cacatua sulphurea
Probosciger aterrimus
Loriidae Lories, lorikeets
Eos histrio
Vini ultramarina
Psittacidae Amazons, macaws, parakeets, parrots
Amazona arausiaca
Amazona auropalliata
Amazona barbadensis
Amazona brasiliensis
Amazona finschi
Amazona guildingii
Amazona imperialis
Amazona leucocephala
Amazona oratrix
Amazona pretrei
Amazona rhodocorytha
Amazona tucumana
Amazona versicolor
Amazona vinacea
Amazona viridigenalis
Amazona vittata
Anodorhynchus spp.
Ara ambiguus
Ara glaucogularis (Often traded under the incorrect designation Ara caninde)
Ara macao
Ara militaris
Ara rubrogenys
Cyanopsitta spixii
Cyanoramphus forbesi
Cyanoramphus novaezelandiae
Cyclopsitta diophthalma coxeni
Eunymphicus cornutus
Geopsittacus occidentalis (possibly extinct)
Guarouba guarouba
Neophema chrysogaster
Ognorhynchus icterotis
Pezoporus wallicus
Pionopsitta pileata
Primolius couloni
Primolius maracana
Psephotus chrysopterygius
Psephotus dissimilis
Psephotus pulcherrimus (possibly extinct)
Psittacula echo
Pyrrhura cruentata
Rhynchopsitta spp.
Strigops habroptilus
RHEIFORMES
Rheidae Rheas
Pterocnemia pennata (Except Pterocnemia pennata pennata which is included in Appendix II)
Pterocnemia pennata pennata
Rhea americana
SPHENISCIFORMES
Spheniscidae Penguins
Spheniscus demersus
Spheniscus humboldti
STRIGIFORMES Owls
STRIGIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I)
Strigidae Owls
Heteroglaux blewitti
Mimizuku gurneyi
Ninox natalis
Ninox novaeseelandiae undulata
Tytonidae Barn owls
Tyto soumagnei
STRUTHIONIFORMES
Struthionidae Ostrich
Struthio camelus (Only the populations of Algeria, Burkina Faso, Cameroon, the Central African Republic, Chad, Mali, Mauritania, Morocco, the Niger, Nigeria, Senegal and the Sudan; all other populations are not included in the Appendices)
TINAMIFORMES
Tinamidae Tinamous
Tinamus solitarius
TROGONIFORMES
Trogonidae Quetzals
Pharomachrus mocinno
CLASS REPTILIA
(REPTILES)
CROCODYLIA Alligators, caimans, crocodiles
CROCODYLIA spp. (Except the species included in Appendix I)
Alligatoridae Alligators, caimans
Alligator sinensis
Caiman crocodilus apaporiensis
Caiman latirostris (Except the population of Argentina, which is included in Appendix II)
Melanosuchus niger (Except the population of Brazil, which is included in Appendix II, and the population of Ecuador, which is included in Appendix II and is subject to a zero annual export quota until an annual export quota has been approved by the CITES Secretariat and the IUCN/SSC Crocodile Specialist Group)
Crocodylidae Crocodiles
Crocodylus acutus (Except the population of Cuba, which is included in Appendix II)
Crocodylus cataphractus
Crocodylus intermedius
Crocodylus mindorensis
Crocodylus moreletii
Crocodylus niloticus [Except the populations of Botswana, Ethiopia, Kenya, Madagascar, Malawi, Mozambique, Namibia, South Africa, Uganda, the United Republic of Tanzania (subject to an annual export quota of no more than 1,600 wild specimens including hunting trophies, in addition to ranched specimens), Zambia and Zimbabwe, which are included in Appendix II]
Crocodylus palustris
Crocodylus porosus (Except the populations of Australia, Indonesia and Papua New Guinea, which are included in Appendix II)
Crocodylus rhombifer
Crocodylus siamensis
Osteolaemus tetraspis
Tomistoma schlegelii
Gavialidae Gavial
Gavialis gangeticus
RHYNCHOCEPHALIA
Sphenodontidae Tuatara
Sphenodon spp.
SAURIA
Agamidae Agamas, mastigures
Uromastyx spp.
Chamaeleonidae Chameleons
Bradypodion spp.
Brookesia spp. (Except the species included in Appendix I)
Brookesia perarmata
Calumma spp.
Chamaeleo spp.
Furcifer spp.
Cordylidae Spiny-tailed lizards
Cordylus spp.
Gekkonidae Geckos
Cyrtodactylus serpensinsula
Hoplodactylus spp. (New Zealand)
Naultinus spp. (New Zealand)
Phelsuma spp.
Uroplatus spp.
Helodermatidae Beaded lizard, gila monster
Heloderma spp. (Except the subspecies included in Appendix I)
Heloderma horridum charlesbogerti
Iguanidae Iguanas
Amblyrhynchus cristatus
Brachylophus spp.
Conolophus spp.
Cyclura spp.
Iguana spp.
Phrynosoma coronatum
Sauromalus varius
Lacertidae Lizards
Gallotia simonyi
Podarcis lilfordi
Podarcis pityusensis
Scincidae Skinks
Corucia zebrata
Teiidae Caiman lizards, tegu lizards
Crocodilurus amazonicus
Dracaena spp.
Tupinambis spp.
Varanidae Monitor lizards
Varanus spp. (Except the species included in Appendix I)
Varanus bengalensis
Varanus flavescens
Varanus griseus
Varanus komodoensis
Varanus nebulosus
Xenosauridae Chinese crocodile lizard
Shinisaurus crocodilurus
SERPENTES Snakes
Boidae Boas
Boidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Acrantophis spp.
Boa constrictor occidentalis
Epicrates inornatus
Epicrates monensis
Epicrates subflavus
Sanzinia madagascariensis
Bolyeriidae Round Island boas
Bolyeriidae spp. (Except the species included in Appendix I)
Bolyeria multocarinata
Casarea dussumieri
Colubridae Typical snakes, water snakes, whipsnakes
Atretium schistosum (India)
Cerberus rynchops (India)
Clelia clelia
Cyclagras gigas
Elachistodon westermanni
Ptyas mucosus
Xenochrophis piscator (India)
Elapidae Cobras, coral snakes
Hoplocephalus bungaroides
Micrurus diastema (Honduras)
Micrurus nigrocinctus (Honduras)
Naja atra
Naja kaouthia
Naja mandalayensis
Naja naja
Naja oxiana
Naja philippinensis
Naja sagittifera
Naja samarensis
Naja siamensis
Naja sputatrix
Naja sumatrana
Ophiophagus hannah
Loxocemidae Mexican dwarf boa
Loxocemidae spp.
Pythonidae Pythons
Pythonidae spp. (Except the subspecies included in Appendix I)
Python molurus molurus
Tropidophiidae Wood boas
Tropidophiidae spp.
Viperidae Vipers
Crotalus durissus (Honduras)
Daboia russelii (India)
Vipera ursinii (Only the population of Europe, except the area which formerly constituted the Union of Soviet Socialist Republics; these latter populations are not included in the Appendices)
Vipera wagneri
TESTUDINES
Carettochelyidae Pig-nosed turtles
Carettochelys insculpta
Chelidae Austro-American side-necked turtles
Chelodina mccordi
Pseudemydura umbrina
Cheloniidae Marine turtles
Cheloniidae spp.
Chelydridae Snapping turtles
Macrochelys temminckii (United States of America)
Dermatemydidae Central Amer can river turtle
Dermatemys mawii
Dermochelyidae Leatherback turtle
Dermochelys coriacea
Emydidae Box turtles, freshwater turtles
Glyptemys insculpta
Glyptemys muhlenbergi
Graptemys spp. (United States of America)
Terrapene spp. (Except the species included in Appendix I)
Terra pene coahuila
Geoemydidae Box turtles, freshwater turtles
Batagur baska
Callagur borneoensis
Cuora spp.
Geoclemys hamiltonii
Geoemyda spengleri (China)
Heosemys annandalii
Heosemys depressa
Heosemys grandis
Heosemys spinosa
Kachuga spp.
Leucocephalon yuwonoi
Malayemys macrocephala
Malayemys subtrijuga
Mauremys annamensis
Mauremys iversoni (China)
Mauremys megalocephala (China)
Mauremys mutica
Mauremys nigricans (China)
Mauremys pritchardi (China)
Mauremys reevesii (China)
Mauremys sinensis (China)
Melanochelys tricarinata
Morenia ocellata
Notochelys platynota
Ocadia glyphistoma (China)
Ocadia philippeni (China)
Orlitia borneensis
Pangshura spp. (Except the species included in Appendix I)
Pangshura tecta
Sacalia bealei (China)
Sacalia pseudocellata (China)
Sacalia quadriocellata (China)
Siebenrockiella crassicollis
Siebenrockiella leytensis
Platysternidae Big-headed turtle
Platysternon megacephalum
Podocnemididae Afro-American side-necked turtles
Erymnochelys madagascariensis
Peltocephalus dumerilianus
Podocnemis spp.
Testudinidae Tortoises
Testudinidae spp. (Except the species included in Appendix I. A zero annual export quota has been established for Geochelone sulcata for specimens removed from the wild and traded for primarily commercial purposes)
Astrochelys radiata
Astrochelys yniphora
Chelonoidis nigra
Gopherus flavomarginatus
Psammobates geometricus
Pyxis arachnoides
Pyxis planicauda
Testudo kleinmanni
Trionychidae Softshell turtles, terrapins
Amyda cartilaginea
Apalone spinifera atra
Aspideretes gangeticus
Aspideretes hurum
Aspideretes nigricans
Chitra spp.
Lissemys punctata
Lissemys scutata
Palea steindachneri (China)
Pelochelys spp.
Pelodiscus axenaria (China)
Pelodiscus maackii (China)
Pelodiscus parviformis (China)
Rafetus swinhoei (China)
CLASS AMPHIBIA
(AMPHIBIANS)
ANURA
Bufonidae Toads
Altiphrynoides spp.
Atelopus zeteki
Bufo periglenes
Bufo superciliaris
Nectophrynoides spp.
Nimbaphrynoides spp.
Spinophrynoides spp.
Dendrobatidae Poison frogs
Allobates femoralis
Allobates zaparo
Dendrobates spp.
Epipedobates spp.
Phyllobates spp.
Mantellidae Mantellas
Mantella spp.
Microhylidae Red rain frog, tomato frog
Dyscophus antongilii
Scaphiophryne gottlebei
Myobatrachidae Gastric-brooding frogs
Rheobatrachus spp.
Ranidae Frogs
Euphlyctis hexadactylus
Hoplobatrachus tigerinus
CAUDATA
Ambystomidae Axolotls
Ambystoma dumerilii
Ambystoma mexicanum
Cryptobranchidae Giant salamanders
Andrias spp.
CLASS ELASMOBRANCHII
(SHARKS)
LAMNIFORMES
Cetorhinidae Basking shark
Cetorhinus maximus
Lamnidae Great white shark
Carcharodon carcharias
ORECTOLOBIFORMES
Rhincodontidae Whale shark
Rhincodon typus
RAJIFORMES
Pristidae Sawfishes
Pristidae spp. (Except the species included in Appendix II)
Pristis microdon (For the exclusive purpose of allowing international trade in live animals to appropriate and acceptable aquaria for primarily conservation purposes)
CLASS ACTINOPTERYGII
(FISH)
ACIPENSERIFORMES Paddlefish, sturgeons
ACIPENSERIFORMES spp. (Except the species included in Appendix I)
Acipenseridae Sturgeons
Acipenser brevirostrum
Acipenser sturio
ANGUILLIFORMES
Anguillidae Freshwater eels
Anguilla anguilla (Entry into force delayed 18 months, i.e. until 13 March 2009)
CYPRINIFORMES
Catostomidae Cui-ui
Chasmistes cujus
Cyprinidae Blind carps, plaeesok
Caecobarbus geertsi
Probarbus jullieni
OSTEOGLOSSIFORMES
Osteoglossidae Arapaima, bonytongue
Arapaima gigas
Scleropages formosus
PERCIFORMES
Labridae Wrasses
Cheilinus undulatus
Sciaenidae Totoaba
Totoaba macdonaldi
SILURIFORMES
Pangasiidae Pangasid catfish
Pangasianodon gigas
SYNGNATHI FORMES
Syngnathidae Pipefishes, seahorses
Hippocampus spp.
CLASS SARCOPTERYGII
(LUNGFISHES)
CERATODONTIFORMES
Ceratodontidae Australian lungfish
Neoceratodus forsteri
COELACANTHIFORMES
Latimeriidae Coelacanths
Latimeria spp.
PHYLUM ECHINODERMATA
CLASS HOLOTHUROIDEA
(SEA CUCUMBERS)
ASPIDOCHIROTIDA
Stichopodidae Sea cucumbers
Isostichopus fuscus (Ecuador)
PHYLUM ARTHROPODA
CLASS ARACHNIDA
(SPIDERS)
ARANEAE
Theraphosidae Red-kneed tarantulas, tarantulas
Aphonopelma albiceps
Aphonopelma pallidum
Brachypelma spp.
SCORPIONES
Scorpionidae Scorpions
Pandinus dictator
Pandinus gambiensis
Pandinus imperator
CLASS INSECTA
(INSECTS)
COLEOPTERA
Lucanidae Cape stag beetles
Colophon spp. (South Africa)
LEPIDOPTERA
Papilionidae Birdwing butterflies, swallowtail butterflies
Atrophaneura jophon
Atrophaneura pandiyana
Bhutanitis spp.
Ornithoptera spp. (Except the species included in Appendix I)
Ornithoptera alexandrae
Papilio chikae
Papilio homerus
Papilio hospiton
Parnassius apollo
Teinopalpus spp.
Trogonoptera spp.
Troides spp.
PHYLUM ANNELIDA
CLASS HIRUDINOIDEA
(LEECHES)
ARHYNCHOBDELLIDA
Hirudinidae Medicinal leech
Hirudo medicinalis
PHYLUM MOLLUSCA
CLASS BIVALVIA
(CLAMS, MUSSELS)
MYTILOIDA
Mytilidae Marine mussels
Lithophaga lithophaga
UNIONOIDA
Unionidae Freshwater mussels, pearly mussels
Conradilla caelata
Cyprogenia aberti
Dromus dromas
Epioblasma curtisi
Epioblasma florentina
Epioblasma sampsonii
Epioblasma sulcata perobliqua
Epioblasma torulosa gubernaculum
Epioblasma torulosa rangiana
Epioblasma torulosa torulosa
Epioblasma turgidula
Epioblasma walkeri
Fusconaia cuneolus
Fusconaia edgariana
Lampsilis higginsii
Lampsilis orbiculata orbiculata
Lampsilis satur
Lampsilis virescens
Plethobasus cicatricosus
Plethobasus cooperianus
Pleurobema clava
Pleurobema plenum
Potamilus capax
Quadrula intermedia
Quadrula sparsa
Toxolasma cylindrella
Unio nickliniana
Unio tampicoensis tecomatensis
Villosa trabalis
VENEROIDA
Tridacnidae Giant clams
Tridacnidae spp.
CLASS GASTROPODA
(SNAILS AND CONCHES)
ARCHAEOGASTROPODA
Haliotidae Abalones
Haliotis midae (South Africa)
MESOGASTROPODA
Strombidae Queen conch
Strombus gigas
STYLOMMATOPHORA
Achatinellidae Agate snails, oahu tree snails
Achatinella spp.
Camaenidae Green tree snail
Papustyla pulcherrima
PHYLUM CNIDARIA
CLASS ANTHOZOA
(CORALS, SEA ANEMONES)
ANTIPATHARIA Black corals
ANTIPATHARIA spp.
HELIOPORACEA
Helioporidae Blue corals
Helioporidae spp. (Includes only the species Heliopora coerulea. Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
SCLERACTINIA Stony corals
SCLERACTINIA spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
STOLONIFERA
Tubiporidae Organ-pipe corals
Tubiporidae spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
CLASS HYDROZOA
(SEA FERNS, FIRE CORALS, STINGING MEDUSAE)
MILLEPORINA
Milleporidae Fire corals
Milleporidae spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
STYLASTERINA
Stylasteridae Lace corals
Stylasteridae spp. (Fossils are not subject to the provisions of the Convention)
FLORA
(PLANTS)
AGAVACEAE Agaves
Agave parviflora
Agave victoriae-reginae#1
Nolina interrata
AMARYLLIDACEAE Snowdrops, sternbergias
Galanthus spp.#1
Sternbergia spp.#1
APOCYNACEAE Elephant trunks, hoodias
Hoodia spp.#9
Pachypodium spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Pachypodium ambongense
Pachypodium baronii
Pachypodium decaryi
Rauvolfia serpentina#2
ARALIACEAE Ginseng
Panax ginseng#3 (Only the population of the Russian Federation; no other population is included in the Appendices)
Panax quinquefolius#3
ARAUCARIACEAE Monkey-puzzle tree
Araucaria araucana
BERBERIDACEAE May-apple
Podophyllum hexandrum#2
BROMELIACEAE Air plants, bromelias
Tillandsia harrisii#1
Tillandsia kammii#1
Tillandsia kautskyi#1
Tillandsia mauryana#1
Tillandsia sprengeliana#1
Tillandsia sucrei#1
Tillandsia xerographica#1
CACTACEAE Cacti
CACTACEAE spp.6#4 (Except the species included in Appendix I and except Pereskia spp., Pereskiopsis spp. and Quiabentia spp.)
Ariocarpus spp.
Astrophytum asterias
Aztekium ritteri
Coryphantha werdermannii
Discocactus spp.
Echinocereus ferreirianus ssp. lindsayi
Echinocereus schmollii
Escobaria minima
Escobaria sneedii
Mammillaria pectinifera
Mammillaria solisioides
Melocactus conoideus
Melocactus deinacanthus
Melocactus glaucescens
Melocactus paucispinus
Obregonia denegrii
Pachycereus militaris
Pediocactus bradyi
Pediocactus knowltonii
Pediocactus paradinei
Pediocactus peeblesianus
Pediocactus sileri
Pelecyphora spp.
Sclerocactus brevihamatus ssp. tobuschii
Sclerocactus erectocentrus
Sclerocactus glaucus
Sclerocactus mariposensis
Sclerocactus mesae-verdae
Sclerocactus nyensis
Sclerocactus papyracanthus
Sclerocactus pubispinus
Sclerocactus wrightiae
Strombocactus spp.
Turbinicarpus spp.
Uebelmannia spp.
CARYOCARACEAE Ajo
Caryocar costaricense#1
COMPOSITAE (Asteraceae) Kuth
Saussurea costus
CRASSULACEAE Dudleyas
Dudleya stolonifera
Dudleya traskiae
CUPRESSACEAE Alerce, cypresses
Fitzroya cupressoides
Pilgerodendron uviferum
CYATHEACEAE Tree-ferns
Cyathea spp. #1
CYCADACEAE Cycads
CYCADACEAE spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Cycas beddomei
DICKSONIACEAE Tree-ferns
Cibotium barometz#1
Dicksonia spp.#1 (Only the populations of the Americas; no other population is included in the Appendices)
DIDIEREACEAE Alluaudias, didiereas
DIDIEREACEAE spp.#1
DIOSCOREACEAE Elephant's foot, kniss
Dioscorea deltoidea#1
DROSERACEAE Venus’ flytrap
Dionaea muscipula#1
EUPHORBIACEAE Spurges
Euphorbia spp.#1 (Succulent species only except the species included in Appendix I. Artificially propagated specimens of cultivars of Euphorbia trigona, artificially propagated specimens of crested, fan-shaped or colour mutants of Euphorbia lactea, when grafted on artificially propagated root stock of Euphorbia neriifolia, and artificially propagated specimens of cultivars of Euphorbia Milii’ when they are traded in shipments of 100 or more plants and readily recognizable as artificially propagated specimens, are not subject to the provisions of the Convention)
Euphorbia ambovombensis
Euphorbia capsaintemariensis
Euphorbia cremersii (Includes the forma viridifolia and the var. rakotozafyi)
Euphorbia cylindrifolia (Includes the ssp. tuberifera)
Euphorbia decaryi (Includes the vars. ampanihyensis, robinsonii and spirosticha)
Euphorbia francoisii
Euphorbia moratii (Includes the vars. antsingiensis, bemarahensis and multiflora)
Euphorbia parvicyathophora
Euphorbia quartziticola
Euphorbia tulearensis
FOUQUIERIACEAE Ocotillos
Fouquieria columnaris#1
Fouquieria fasciculata
Fouquieria purpusii
GNETACEAE Gnetums
Gnetum montanum#1 (Nepal)
JUGLANDACEAE Gavilan
Oreomunnea pterocarpa#1
LEGUMINOSAE (Fabaceae) Afrormosia, cristobal, rosewood, sandalwood
Caesalpinia echinata#10
Dalbergia nigra
Dalbergia retusa#5 [population of Guatemala (Guatemala)]
Dalbergia stevensonii#5 [population of Guatemala (Guatemala)]
Dipteryx panamensis (Costa Rica, Nicaragua)
Pericopsis elata#5
Platymiscium pleiostachyum#1
Pterocarpus santalinus#7
LILIACEAE Aloes
Aloe spp.#1 (Except the species included in Appendix I. Also excludes Aloe vera, also referenced as Aloe barbadensis which is not included in the Appendices)
Aloe albida
Aloe albiflora
Aloe alfredii
Aloe bakeri
Aloe bellatula
Aloe calcairophila
Aloe compressa (Includes the vars. paucituberculata, rugosquamosa and schistophila)
Aloe delphinensis
Aloe descoingsii
Aloe fragilis
Aloe haworthioides (Includes the var. aurantiaca)
Aloe helenae
Aloe laeta (Includes the var. maniaensis)
Aloe parallelifolia
Aloe parvula
Aloe pillansii
Aloe polyphylla
Aloe rauhii
Aloe suzannae
Aloe versicolor
Aloe vossii
MAGNOLIACEAE Magnolia
Magnolia liliifera var. obovata#1 (Nepal)
MELIACEAE Mahoganies, Spanish cedar
Cedrela odorata#5 [Population of Colombia (Colombia)
Population of Guatemala (Guatemala)
Population of Peru (Peru)]
Swietenia humilis#1
Swietenia macrophylla#6 (Populations of the Neotropics)
Swietenia mahagoni#5
NEPENTHACEAE Pitcher-plants (Old World)
Nepenthes spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Nepenthes khasiana
Nepenthes rajah
ORCHIDACEAE Orchids
ORCHIDACEAE spp.7#1 (Except the species included in Appendix I)
(For all of the following Appendix-I species, seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers are not subject to the provisions of the Convention)
Aerangis ellisii
Dendrobium cruentum
Laelia jongheana
Laelia lobata
Paphiopedilum spp.
Peristeria elata
Phragmipedium spp.
Renanthera imschootiana
OROBANCHACEAE Broomrape
Cistanche deserticola#1
PALMAE (Arecaceae) Palms
Beccariophoenix madagascariensis#1
Chrysalidocarpus decipiens
Lemurophoenix halleuxii
Marojejya darianii
Neodypsis decaryi#1
Ravenea louvelii
Ravenea rivularis
Satranala decussilvae
Voanioala gerardii
PAPAVERACEAE Poppy
Meconopsis regia#1 (Nepal)
PINACEAE Guatemala fir
Abies guatemalensis
PODOCARPACEAE Podocarps
Podocarpus neriifolius#1 (Nepal)
Podocarpus parlatorei
PORTULACACEAE Lewisias, pportulacas, purslanes
Anacampseros spp.#1
Avonia spp.#1
Lewisia serrata#1
PRIMULACEAE Cyclamens
Cyclamen spp.8#1
PROTEACEAE Proteas
Orothamnus zeyheri#1
Protea odorata#1
RANUNCULACEAE Golden seals, yellow adonis, yellow root
Adonis vernalis#2
Hydrastis canadensis#8
ROSACEAE African cherry, stinkwood
Prunus africana#1
RUBIACEAE Ayugue
Balmea stormiae
SARRACENIACEAE Pitcher-plants (New World)
Sarracenia spp. #1 (Except the species included in Appendix I)
Sarracenia oreophila
Sarracenia rubra ssp. alabamensis
Sarracenia rubra ssp. jonesii
SCROPHULARIACEAE Kutki
Picrorhiza kurrooa#2 (Excludes Picrorhiza scrophulariiflora)
STANGERIACEAE Stangerias
Bowenia spp.#1
Stangeria eriopus
TAXACEAE Himalayan yew
Taxus chinensis and infraspecific taxa of this species#2
Taxus cuspidata and infraspecific taxa of this species 9#2
Taxus fuana and infraspecific taxa of this species#2
Taxus sumatrana and infraspecific taxa of this species #2
Taxus wallichiana#2
THYMELAEACEAE (Aquilariaceae) Agarwood, ramin
Aquilaria spp.#1
Gonystylus spp.#1
Gyrinops spp.#1
TROCHODENDRACEAE (Tetracentraceae) Tetracentron
Tetracentron sinense#1 (Nepal)
VALERIANACEAE Himalayan spikenard
Nardostachys grandiflora#2
WELWITSCHIACEAE Welwitschia
Welwitschia mirabilis#1
ZAMIACEAE Cycads
ZAMIACEAE spp.#1 (Except the species included in Appendix I)
Ceratozamia spp.
Chigua spp.
Encephalartos spp.
Microcycas calocoma
ZINGIBERACEAE Ginger lily
Hedychium philippinense#1
ZYGOPHYLLACEAE Lignum-vitae
Bulnesia sarmientoi#11 (Argentina)
Guaiacum spp.#2

1 Population of Argentina (listed in Appendix II):

For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas, in cloth, and in derived manufactured products and other handicraft artefacts. The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-ARGENTINA'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-ARGENTINA-ARTESANÍA'.

All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.

2 Population of Bolivia (listed in Appendix II):

For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas, and in cloth and items made thereof, including luxury handicrafts and knitted articles.

The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-BOLIVIA'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-BOLIVIA-ARTESANÍA'.

All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.

3 Population of Chile (listed in Appendix II):

For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas, and in cloth and items made thereof, including luxury handicrafts and knitted articles. The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-CHILE'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-CHILE-ARTESANÍA'.

All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.

4 Population of Peru (listed in Appendix II):

For the exclusive purpose of allowing international trade in wool sheared from live vicuñas and in the stock extant at the time of the ninth meeting of the Conference of the Parties (November 1994) of 3249 kg of wool, and in cloth and items made thereof, including luxury handicrafts and knitted articles. The reverse side of the cloth must bear the logotype adopted by the range States of the species, which are signatories to the Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña, and the selvages the words 'VICUÑA-PERÚ'. Other products must bear a label including the logotype and the designation 'VICUÑA-PERÚ-ARTESANÍA'.

All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.

5 Populations of Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe (listed in Appendix II):

For the exclusive purpose of allowing:

a) trade in hunting trophies for non-commercial purposes;

b) trade in live animals to appropriate and acceptable destinations, as defined in Resolution Conf. 11.20, for Botswana and Zimbabwe and for in situ conservation programmes for Namibia and South Africa;

c) trade in hides;

d) trade in hair;

e) trade in leather goods for commercial or non-commercial purposes for Botswana, Namibia and South Africa and for non-commercial purposes for Zimbabwe;

f) trade in individually marked and certified ekipas incorporated in finished jewellery for non-commercial purposes for Namibia and ivory carvings for non-commercial purposes for Zimbabwe;

g) trade in registered raw ivory (for Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe, whole tusks and pieces) subject to the following:

i) only registered government-owned stocks, originating in the State (excluding seized ivory and ivory of unknown origin);

ii) only to trading partners that have been verified by the Secretariat, in consultation with the Standing Committee, to have sufficient national legislation and domestic trade controls to ensure that the imported ivory will not be re-exported and will be managed in accordance with all requirements of Resolution Conf. 10.10 (Rev. CoP14) concerning domestic manufacturing and trade;

iii) not before the Secretariat has verified the prospective importing countries and the registered government-owned stocks;

iv) raw ivory pursuant to the conditional sale of registered government-owned ivory stocks agreed at CoP12, which are 20,000 kg (Botswana), 10,000 kg (Namibia) and 30,000 kg (South Africa);

v) in addition to the quantities agreed at CoP12, government-owned ivory from Botswana, Namibia, South Africa and Zimbabwe registered by 31 January 2007 and verified by the Secretariat may be traded and despatched, with the ivory in paragraph g) iv) above, in a single sale per destination under strict supervision of the Secretariat;

vi) the proceeds of the trade are used exclusively for elephant conservation and community conservation and development programmes within or adjacent to the elephant range; and

vii) the additional quantities specified in paragraph g) v) above shall be traded only after the Standing Committee has agreed that the above conditions have been met; and

h) no further proposals to allow trade in elephant ivory from populations already in Appendix II shall be submitted to the Conference of the Parties for the period from CoP14 and ending nine years from the date of the single sale of ivory that is to take place in accordance with provisions in paragraphs g) i), g) ii), g) iii), g) vi) and g) vii). In addition such further proposals shall be dealt with in accordance with Decisions 14.77 and 14.78.

On a proposal from the Secretariat, the Standing Committee can decide to cause this trade to cease partially or completely in the event of non-compliance by exporting or importing countries, or in the case of proven detrimental impacts of the trade on other elephant populations.

All other specimens shall be deemed to be specimens of species included in Appendix I and the trade in them shall be regulated accordingly.

6 Artificially propagated specimens of the following hybrids and/or cultivars are not subject to the provisions of the Convention:

Hatiora x graeseri

Schlumbergera x buckleyi

Schlumbergera russelliana x Schlumbergera truncata

Schlumbergera orssichiana x Schlumbergera truncata

Schlumbergera opuntioides x Schlumbergera truncata

Schlumbergera truncata (cultivars)

– Cactaceae spp. colour mutants lacking chlorophyll, grafted on the following grafting stocks: Harrisia 'Jusbertii', Hylocereus trigonus or Hylocereus undatus

Opuntia microdasys (cultivars).

7 Artificially propagated hybrids of the following genera are not subject to the provisions of the Convention, if conditions, as indicated under a) and b), are met: Cymbidium, Dendrobium, Phalaenopsis and Vanda:

a) Specimens are readily recognizable as artificially propagated and do not show any signs of having been collected in the wild such as mechanical damage or strong dehydration resulting from collection, irregular growth and heterogeneous size and shape within a taxon and shipment, algae or other epiphyllous organisms adhering to leaves, or damage by insects or other pests; and

b) i) when shipped in non-flowering state, the specimens must be traded in shipments consisting of individual containers (such as cartons, boxes, crates or individual shelves of CC-containers) each containing 20 or more plants of the same hybrid; the plants within each container must exhibit a high degree of uniformity and healthiness; and the shipment must be accompanied by documentation, such as an invoice, which clearly states the number of plants of each hybrid; or

ii) when shipped in flowering state, with at least one fully open flower per specimen, no minimum number of specimens per shipment is required but specimens must be professionally processed for commercial retail sale, e.g. labelled with printed labels or packaged with printed packages indicating the name of the hybrid and the country of final processing. This should be clearly visible and allow easy verification.

Plants not clearly qualifying for the exemption must be accompanied by appropriate CITES documents.

8 Artificially propagated specimens of cultivars of Cyclamen persicum are not subject to the provisions of the Convention. However, the exemption does not apply to such specimens traded as dormant tubers.

9 Artificially propagated hybrids and cultivars of Taxus cuspidata, live, in pots or other small containers, each consignment being accompanied by a label or document stating the name of the taxon or taxa and the text 'artificially propagated', are not subject to the provisions of the Convention.

#1 All parts and derivatives, except:

a) seeds, spores and pollen (including pollinia);

b) seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers;

c) cut flowers of artificially propagated plants; and

d) fruits and parts and derivatives thereof of artificially propagated plants of the genus Vanilla.

#2 All parts and derivatives except:

a) seeds and pollen; and

b) finished products packaged and ready for retail trade.

#3 Whole and sliced roots and parts of roots.

#4 All parts and derivatives, except:

a) seeds, except those from Mexican cacti originating in Mexico, and pollen;

b) seedling or tissue cultures obtained in vitro, in solid or liquid media, transported in sterile containers;

c) cut flowers of artificially propagated plants;

d) fruits and parts and derivatives thereof of naturalized or artificially propagated plants; and

e) separate stem joints (pads) and parts and derivatives thereof of naturalized or artificially propagated plants of the genus Opuntia subgenus Opuntia.

#5 Logs, sawn wood and veneer sheets.

#6 Logs, sawn wood, veneer sheets and plywood.

#7 Logs, wood-chips, powder and extracts.

#8 Underground parts (i.e. roots, rhizomes): whole, parts and powdered.

#9 All parts and derivatives except those bearing a label

“Produced from Hoodia spp. material obtained through controlled harvesting and production in collaboration with the CITES Management Authorities of Botswana/Namibia/South Africa under agreement no. BW/NA/ZA xxxxxx”.

#10 Logs, sawn wood, veneer sheets, including unfinished wood articles used for the fabrication of bows for stringed musical instruments.

#11 Logs, sawn wood, veneer sheets, plywood, powder and extracts.

IV. Függelék

Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről

Exportengedély száma: ..................................................................................................................

Exportáló ország: ..........................................................................................................................

Érvényes: ...............................................................................-ig .................................................

...................................................................................... (dátum) .................................................

A jelen engedély: ..........................................................................................................................

részére adatott ki, ..........................................................................................................................

aki kijelenti, hogy ismeri az Egyezmény rendelkezéseit, a következők exportálása céljából: ............

......................................................................................................................................................

példány(ok) vagy része(i) vagy származékai – azoknak a példány(ok)nak, amely faját az Egyezmény alábbi Függelékei tartalmazzák: ..................................................................................

......................................................................................................................................................

I. Függeléke .................................................................................................................................

II. Függeléke ................................................................................................................................

III. Függeléke ...............................................................................................................................

(fogságban nevelték vagy termesztették ................................................................................-ban)

Ezt a példányt (ezeket a példányokat) a következő címre küldik: ...................................................

Cím: ..................................................................... ország: ...........................................................

Kelt: ............................................................. -ben, dátum: ...........................................................

az engedélyt kérelmező aláírása: ....................................................................................................

Kelt: .......................................................... -ben. Időpont: ...........................................................

.......................................................................................................................................................

(az exportengedélyt kiadó igazgatási hatóság bélyegzője)

(az exportengedélyt kiadó igazgatási hatóság bélyegzője és aláírása) ..............................................

A példány (vagy példányok) vagy ezek részének (részeinek) vagy származékának (származékainak) leírása, minden ráerősített jelet (jeleket) beleértve:

Élő példányok

Fajok
(tudományos
és általános név)
Szám Nem Méret
(vagy volumen)
Jel
(amennyiben van)
Részek
vagy
származékok
(tudományos
és általános név)
Mennyiség Az áruk típusa Jel
(amennyiben van)

Azon hatóságok bélyegzői, amelyek ellenőrzik:

a) az exportálást ................................................................................................................................................................................
b) az importálást ..............................................................................................................................................................................”

2/A. § *  Az Országgyűlés felhatalmazást ad arra, hogy Magyarország a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményhez a következő fenntartást tegye:

Az Egyezmény XVI. és XXIII. cikke alapján Magyarország fenntartással él az India által az Egyezmény III. Függelékébe felvett következő taxonokra vonatkozóan:

1. Vulpes vulpes griffithii

2. Vulpes vulpes montana

3. Vulpes vulpes pusilla

4. Mustela altaica

5. Mustela erminea ferghanae

6. Mustela kathiah

7. Mustela sibirica

3. § (1) *  E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) E törvény végrehajtása érdekében felhatalmazást kap a Kormány, hogy a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmének, így különösen az ehhez kapcsolódó hatósági engedélyezésnek, a behozott, illetve tenyésztett példányok nyilvántartásának, hatósági ellenőrzésnek, valamint egyes jogkövetkezmények részletes szabályait rendeletben szabályozza. *